SZia Toji próbáltam már egyesével csak a csomagtér ajtó csak a vezető oldali mindent kipróbáltam ,levettem az akksiról a sarut hátha computer,az sem,ugyanis ez egyik napról a másikra tünt el.
Jó meglátás, valóban az olajcsere kimaradt abban az időszakban.
Végül is mindegy, szombat délelőtt felraktam a Használtautóra, este megnézték, most vasárnap délben pedig már el is vitték. ... számomra még épp vállalható mértékű alku után.
Sziasztok megint egy hiba amivel nem tudok mit kezdeni,ajtónyitásra nem kapcsol fel a belső tér világítás,sem a csomagtér,viszont ha kézzel kapcsolom akkor világit a beltér.Gondolom testhiba csak nem tudom merre induljak el .
Sziasztok. Következő a problémám. A minap rajta felejtettem a világítást a xsarámon, majd indítani próbáltam a már majdnem lemerített akksival. Indításkor a fordulatszám mutatója felment maximumig, majd visszament nullára, és ott kezdett el vibrálni ahogy az indító reléje is sűrűn kerelt. Bikázás után beindult az autó, de a fordulatszám mérő az alapjáratot óra szerint olyan 200 körül mutatja, majd innen kezd el emelkedni. ez mitől lehetett, és hogyan tudom beállítani, hogy normálisan 900 tól mutassa? Vagy minden ilyen esetben ki kell venni az óraegységet és a mutatókkal kell játszani?
Sziasztok! nem tudom találkozott e már valaki ezzel a problémával ami velem történt de azért kiírom hátha :) Tegnap este mentem bevásárolni kocsi leállít. jövök ki gyújtás indítanám és kattan. Ez gondolom h önindító. Ma reggel is próbáltam de csak kattan. Amit viszont nem értek, hogy reggel berakta a kulcsot és előgyújtáson, és gyújtáson is bekapcsol a helyzetjelző lámpa. Ez mitől lehet? Biztosíték tábla mögötti relé lehet valamelyik? Segítségeteket köszönöm előre is :)
Az ablakemelő motor csak kattog a gombnyomásra,.probáltam úgy hogy kivettem az elektronikát és 12v adtam neki direkt akkaor viszont müködött le és fel is .Végül lent hagytam, elektronika vissza csati vissza gombnyomás és az ablak felment,de utána se le se fel, komolyan ez már hajmeresztő.
Ha mindnet kicseréltél akkor jonak kell lennie nem?
ez alapján mit mondjuk.
bármi lehet a baja.
el kell vinni szakemberhez aki kiméregeti a dolgokat.
lehet hogy az ajtoba átvezetö kábelnél van törés.
de ha mindent kicseréltél akkor annak is jonak kell lennie.
Az jó! Akkor megvan a fő csapás írány! Viszont sajnos azt hiszem innentől kezdve tényleg két emberes lesz a folytatás.Ugyanezt amit ma tettél meg kéne ismételni úgy hogy közben valaki nyitott géptetőnél figyel. A legjobb ha lenne egy akna is vagy csápos emelő. Semmi esetre se keseredj el,meg lesz az!!
Na reggel próbálgattam kicsit munkába indulás előtt. első körben kézifék behúzva, gázadás nélkül, csak kuplunggal játszottam. Előre, majd hátramenetbe kapcsolva kuplung óvatos felengedése mellett azt tapasztaltam, hogy csak hátramenetnél hallom a hangot. Ugyanezt megcsináltam fék használata nélkül is, és az eredmény ugyanaz. Csak hátrafelé csinálja. Ez egybevág azzal hogy menet közben, gáz elvétel pillanatában (csak akkor, amikor olyan a sebesség, hogy a motor fékező hatást fejt ki) hallható.
Üdv. Mindenkinek. Új belépő vagyok, és a segitségeteket szeretném kérni. Nemrég vettem egy 1,4 es 2 es xsarat a Bal első ablak emelőm nem mükődik pedig már mindent kicseréltem plussz mostmár a jobb sm mindig. A válaszokat előre is köszönöm
Azt próbáld meg hogy: féken a lábad és sebességben( 1. majd hátramenet) a kocsi és enged rá a kuplungot,de ne fulladjon le kvázi megfeszíted a hajtásláncot.Majd ugyanezt a másik irányba. Közben fülelj! Ha így nem adja a hangot viszont leállításkor igen és akkor is leginkább a főtengely teljes leállása körül akkor sajna lehet még a váltó is.( ámbár ha kinyomott kuplungnál nem csinálja akkor nem váltó).
Nehéz lesz így a leírások alpján de remélem azért elöbb utóbb meglesz a ludas.