A 6. század derekán, 569 körül egy szerzetes a Tigris folyó menti Amida városában, a mai Diyarbakır mellett szír nyelven átdolgozta a Leszbosz szigeti Mütiléné püspökének, Zakariás rhétornak az Egyháztörténetét. Ennek az Ál-Zakariásként nyilvántartott szerzetesnek a munkájából idézünk: "a szelíd lelkű Jusztiniánosz uralmának huszonnyolcadik ... éve ... A hunok közé tartoznak, és a kapukon belül vannak: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".
I. Iustinianus császár uralmának a szövegben emlegetett 28. éve az 555. esztendőt adja. A tudósítás szerint ekkoriban tucatnál is több sztyeppei eredetű közösség élt letelepítve a Szászánda Perzsia kaukázusi vidékein, a hegyvonulat déli előterében. Elsősorban állattartásból és katonáskodásból éltek. A "kapuk" emlegetésekor aligha a kertkapukra gondolhatott a szír krónikás. A fordító, Kmoskó Mihály a szöveghelyhez ezt a magyarázatot fűzi: "A Kaszpi-kapu alatt a Dariel-szorost, a tenger kapuja alatt a Derbendi-szorost kell értenünk." (Szír írók a steppe népeiről; Balassi, Bp., 2004, 98.)
Ott találjuk az elkövetkező bő háromszáz év kelet-európai történetének megannyi fontos etnikai szereplőjét az amidai barát felsorolásában, az alánoktól és kuturguroktól kezdve az avarokon át a kazárokig és a bolgárokig. Sőt, az a hír járta – Mar Aba és Mar Grigor szír nyelvű életrajza a tanú rá –, hogy kangarok is sürgölődtek arrafelé 440/41-ben, az Urmia-tó és a Kura folyó mellett. Ők tudvalevőleg a későbbi besenyő szövetség rangban első három törzsét/nemzetségét (génoszát) adták.
Abból, hogy alkalomadtán a bizánci diplomácia foglalkoztatja majd ezeket a törzseket, néptöredékeket, fegyverforgató zsoldosokként, vagy le is telepíti és évi ajándékokkal dotálja őket, meghatározott vezetőiknek előkelő keletrómai címeket adományoz, méghozzá a mağġarīya esetében tudvalevőleg bizonyos, vele élénk kereskedelmi kapcsolatban állókkal és abból fényűző jólétre szert tevőkkel, nos, ebből talán nem ördögtől való ötlet arra gondolni, hogy a 9. század második felének bizánci szempontból két legfontosabb – szinte bármikor "ugrasztható", akár még egymás ellen is kijátszható – népi kötelékének "beépített vezéreit" valami ilyesfajta nagypolitikai szálak vonták el Perzsia határvidékéről. A besenyők és a "türkök" rangban első három génoszát a keletrómai politika terelhette, csalogathatta Európa játszóterére – Árpád három kavar nemzetségét immár Kazáriából, hogy abolgárok balkáni előrenyomulását és a frankok kárpát-medencei térnyerését megfékezze. Erre látszik utalni Kazária mint régi szövetséges látványos súlyvesztése a felemelkedő, hét, illetve nyolc, formálisan egyenrangú besenyő és "türk" törzsszövetség rovására. A császári udvarban ezentúl a besenyő hadurakat, meg a Kazáriában nemrég lázadást szító kavar vezéreket pátyolgatták. A keletrómai politika igazodott a politikai realitásokhoz: a keletről frissen bevándorolt, katonai szempontból ütőképesebb népekből három-három megbízható, "polkorrekt", "ejtőernyős" brigád vezetésével szervezett két, egymással is szembefordítható, rivalizáló törzsszövetséget a divide et impera elve mentén. Így jött létre a nyolc tagú besenyő és a hét tagú "türk" szövetség, utóbbiak élén a három kavar törzzsel, s azok vezetőivel, a még mindig kazár személyneveket viselő karkhával, a gyulákkal és a kündü vagy bitakhš címet viselő Árpádokkal.
Amennyiben méltóságnevek személynévként történő kezelésével állunk szemben, mint több esetben gyanítják, akkor szászánida zsoldosvezérekre, illetve felfogadott, letelepített segédnépekre lehet még gondolni. Konkrét, nem is oly szűkszavú forrás van rá.
Éjszaka elolvastam az említett korábbi tanulmányukat:
B. Szabó János–Sudár Balázs: Az Árpád-ház férfineveiről (970–1301) 1. rész: 1–2. generáció [About the Male Names of the Árpád House (970-1301) Part 1: 1-2. generation]
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL. Szerk.: Sudár Balázs. Budapest, 2017. 223–252.
https://www.academia.edu/36921527/B._Szab%C3%B3_J%C3%A1nos_Sud%C3%A1r_Bal%C3%A1zs_Az_%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1z_f%C3%A9rfineveir%C5%91l_970_1301_1._r%C3%A9sz_1_2._gener%C3%A1ci%C3%B3_About_the_Male_Names_of_the_%C3%81rp%C3%A1d_House_970-1301_Part_1_1-2._generation_
Utóbbi össze is foglalhatná itt, bár újabban mintha kevésbé látogatná a topikokat, legalábbis ami a hozzászólásait illeti. Különben Sudár is írt pár alkalommal a MŐMH-be, saját néven. Kíváncsi lennék, mit tudtak hozzátenni az amúgy teljesen spontán és nonprofit iráni fejtegetéseimhez.
Sudár Balázs – Szabó János (Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, Budapest): Iráni háttér a honfoglaláskori magyar elit névadási gyakorlatában (Iranian Background in the Eponymy Practice of the Hungarian Elite of the 9th century CE)
Ez az előadás vélhetően bővebben szólt az iráni névadási gyakorlatról, mint az az írásuk, melyben csak az Árpád-ház neveiről, egy részük irániságáról, értekeztek.
Remélhetően hamarosan többet lehet majd tudni erről.
Az ütközettel majdnem egykorú két krónika nem említ neveket, csak előkelőkről ír. Aventinus ír Surról,Lélről és Bulcsuról,meg Taksonyról. Az Eberhard történet tizenkettedik századi. Sankt galleni bejegyzés szerint Lulót a boemonok győzték le és fogták el.
Marvazí: „A magyarok a türkök egy törzse … szemrevaló és szép külsejű emberek, és nagy testűek. Vagyonosak, és szembetűnően gazdagok, amit elsősorban kereskedelmüknek köszönhetnek.”
Hudúd al-Álam: „A madzsarik nagyon gazdag emberek … szemrevalók és félelmetesek. Az összes körülöttük lakó pogányokkal háborúskodnak, és a madzsarik szoktak győzni.”
Az arab térképészet meghatározó szereplője volt Balkhí († 934), aki térképeihez megjegyzéseket is írt. Munkáját Isztakhrí és Ibn Haukal fejlesztette tovább. A Balkhi-hagyomány a magyarokat basdzsirt néven ismeri: „Két fajtájuk van. Az egyik fajta a guzzok végein, a bolgárok mögött lakik. Azt mondják, hogy számuk vagy 2000 ember. Erdeik védelmében élnek, ezért nehezen támadhatók. A bolgárok alattvalói. A másik basdzsirtok a besenyőkkel határosak. Mind ők, mind pedig a besenyők türkök, és határosak a bizánciakkal.”
Valószínűleg jelentőségüknél fogva foglalkozik többet a bizánci külpolitikai bevezetőként, tankönyvként íródott DAI a három besenyő és három "türk" génosszal. Még a párhuzam is feltűnő köztük:
Kézai: "hadával együtt ez az Árpád hatolt át legelőször a rutén havasokon, és elsőként vert tábort az Ung folyó mellett, mivel az ő nemzetsége Szkítia többi törzse viszonylatában azt az előjogot élvezi, hogy előrenyomulás közben a sereg élén halad, visszavonuláskor pedig a legutolsó" (Bollók János fordítása).
DAI (39. fejezet): "az úgynevezett kavarok a kazárok nemzetségéből valók ... elmenekültek, és elmenvén, letelepedtek a türkökkel együtt... Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc közül, és háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három törzsében, aki máig is megvan." (Moravcsik Gyula fordítása)
Felvetődött bennem a kérdés: nem lehet, hogy a 3 kangar és 3 kavar génoszt kazár fejedelmek/fejedelemfiak vezetésével állították össze? S közülük egy-egyre hárult az a feladat, hogy az elő- és utóvéd szerepét betöltse? A besenyőknél ez lett volna az Erdem, nálunk a Magyar.
"Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három génoszában, aki máig is megvan. [fejezetcím beszúrása]Első a kavaroknak a kazároktól elszakadt előbb említett génosza, második a nekié, harmadik a megeréé".
Már B. Szabó János sem zárja ki ennek a nagyon is kézenfekvő és logikus gondolatmenetnek a létjogosultságát, amit évek óta fejtegetek errefelé, és amit korábban neves külföldi kutatók is magukénak vallottak. Bizony lehettek épp a 9. század végi honfoglalás levezénylői ezek a rebellis kavar vezérek.
Az ezért figyelemreméltó, hogy a 6. századtól már Transzkaukáziában és a Kaukázustól északra is emlegetett kangaroknak három törzse, illetve nemzetsége csatlakozott az Európába költöző besenyőkhöz. Nem is akármilyen szerepkörben:
DAI: "Tudnivaló, hogy egész Besenyőország nyolc tartományra oszlik, s ugyanannyi nagy fejedelme (megasz arkhónja) van ... a besenyőket kangarnak is nevezik, de nem mindet, hanem csak három tartomány népét, a Javdi-Erdimét, Küercsi-Csurét és Kabuksin-Juláét, mint akik a többieknél vitézebbek és előkelőbbek, mert ezt jelenti a kangar elnevezés" (37. fejezet). "A besenyők pedig, akiket korábban kangarnak neveztek (ugyanis ez a kangar név náluk a nemes származás és vitézség értelmében volt használatos)" (38. fejezet).
Vagy a steppei taktika és "idegenrendészeti politika" félreértéséből adódhatott egy kusza félreértéshalmaz, ha úgy fogjuk föl, hogy az "első génoszok" rangjára emelt befogadottak éppen nem a legelőkelőbb etnikumnak számítottak a házigazdáknál, vagy ténylegesen a leghatalmasabb, legerősebb csoportot alkották az európai besenyő közösségen belül.
Csur = Sur, Bulcsúval kapcsolatban jön elő
Jula = Gyula, talán másodfejedelmi rang Kazáriában
Erdim = segéderő ('segít, támogat' a török nyelvekben: kazah žärdemdes-, kirgiz žardamdaš, tatár yardäm it-, oszmán yardım, ujgur yardäm)
Íme a tudósítás a korai (10. sz. eleje) besenyő jelenlétről a Pontusznál, amely őket összeköti a többek által újabban megkérdőjelezett magyarok elleni, az Etelköz elhagyásával létrejött KM-i honfoglalást eredményező fellépéssel. Szakor fórumtárs figyelmébe.
Ezek után pedig még az sem kérdéses, hogyan hatolhattak át a besenyők Kazárián, noha - mint azt korábban fejtegettem - katonailag amúgy minden további nélkül megoldották volna. Ha a kazárok egy része hívta őket segítségül a belvillongásban, sőt ahogy a forrás említi: belháborúban, akkor adódik a következtetés, miszerint az egyik belső rivális behívta őket a birodalomba, mint az akkoriban szokásban volt. S akik hívták őket, azoknak még a leszármazottai sajátosan kazár személyneveket viseltek: Bulcsan és Tarmacs. Kvarcsija szintén említ egy Tarmacs személynevet Abházia nyugati részéről:
Gyóni Mátyás Kazárok, kabarok, magyarok című könyvében és a Magyar Nyelv 1928. évi évfolyamában hivatkozik egy héber forrásra a XV. századból. Ez Bulcsu horkát golc-nak (káliznak) mondja. Ha Bulcsu káliz volt, és a horka méltóságot viselte, akkor a kabarok három törzsének vezértörzsét káliznak, fejedelmét harkának kell feltételeznünk.
Pálóczi Horváth András: "A szintén iráni nyelvűkhorezmieket (hvárezmieket) Magyarországon káliznak nevezték, emlékük a Kalász, Káloz, Kálozd, Koroncóhelynevekben maradt fenn, valamint krónikáink szerint egy honfoglalás előtt csatlakozott magyar nemzetség nevében (de gente Corosmina). A források egybehangzó véleménye szerint a khorezmiek jelentős szerepet töltöttek be a Kazár Birodalomban, és már a VIII. század óta mohamedánok voltak. Magyarországon az Árpád-korban a katonai segédnépek között szerepelnek, az ország különbözővidékein megtaláljuk őket, jelentős településcsoportjuk volt Nyitra és Szerém megyében. A XII. század közepén Magyarországon járt arab utazó, Abū-Hāmid al-Andalusī al-Garnāti szerint az itt élőhvárezmiek utódai nyilvánosan keresztények, de titkolják az iszlám vallását."
730 körül T'armačnak hívtak egy kazár hadvezért... (Czeglédy Károly: Magyar őstörténeti tanulmányok; Oriental Reprints, Bp., 1985, 89., 93. Uő in: Acta Ant. Hung. X, 1962, 79–84. Gyóni Mátyás in: Magyar Nyelv XXXIV, 1938, 166., 168.; Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban; Akadémiai, Bp., 1986, 82., Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása; 2., bőv., átdolg. kiadás, Akadémiai, Bp., 1991, 276., 280., stb.)
Tar'mach (Tarmač) was a Khazar general, active in the Arab–Khazar Wars of the 720s and 730s CE. He was sent by Parsbit to invade Armenia in 730.
Bulchan (Bulčan) or Bluchan (Blučan) was, according to Georgian chronicles, a Khazar general around the year 800 CE. According to the Georgian sources, Bulchan led the Khazar army in its capture of Tbilisi. As part of the surrender terms a Georgian princess named Shushan was supposed to accompany Bulchan back to the khagan's court and marry the Khazar ruler, but the girl killed herself instead. When he returned home with the news, the hapless Bulchan was killed by the khagan in a fit of rage. (Peter B. Golden: Khazar Studies: An Historio-Philological Inquiry into the Origins of the Khazars; Akadémiai, Bp., 1980)
Pallas Nagy Lexikona: "Sur vagy vagy Assur, német krónikások szerint a magyarok egyik »királya«, vagyis vezére volt, s 955. Bulccsal, Botonddal és Lehellel együtt ő intézte a magyaroknak Németországba való betörését. Pajzsán ezüst keresztet viselt, melyet az augsburgi csatavesztés után Eberhard gróf, az ebersbergi vár ura elvett tőle, hogy egyházi ékszereket készíttessen belőle, őt magát pedig fogoly vezértársaival együtt Henrik hercegnek adta át, ki őket Regensburg keleti várkapuja előtt felakasztatta. Pray (Dissert. IV. 72.) sújabbanMarczali szerint (Mill. történet, I. 182.) Sur neve alatt a magyar úr, vagyis Bulcsu lappanghat, de ők is utalnak rá, hogy Sur (Tsour) Konstantinos császárnál (37. fej.) mint besenyő név szerepel. Csur és Sur mint helynevek is többször előfordulnak."
Fehér M. Jenő ehhez azt teszi hozzá, hogy a méltóságnév az akkád šarrura mehet vissza, s a szakrális uralkodói funkció részben a parthus Szuren családnál is megőrződött. Nyssen és Sonntag Der Gott der wandernden Völker c. könyvére (Walter, Freiburg im Breisgau, 1969) hivatkozva írja a következőket: „Sur király még a hadakozás folyamán is papi ruhában vezette lovasait ütközetre, arany csengőcskék csilingeltek köntöse aljára varrva … A Lech mezei csata után 955-től ez a »tintinabulával« díszített köntös a német-római császárok koronázási díszei közé tartozik. (I. m. 167.)”
Mint arra korábban felhívtuk a fugyelmet, az Augsburgnál harcoló seregek egyik vezérét Adalbert szerint (Vita Henrici II Imperatoris)Assurnak, a Chronicon Ebersbergense szerint viszont Surnak hívták. A hangtani összefüggésekről annyit, hogy Frye, Rollinger és mások szerint Asszíria és Szíria esetében – eredetüket tekintve – szinonim helynevekről van szó.
Kazáriának ezt a nagyon is hosszúra nyúló agóniáját festi le alábbi tanulmányában a szerző. Ami feltehetően azzal kezdődött tehát, hogy a Bizánccal a Krím-félszigeten kereskedő kazárok, feltehetően a gondjaikra bízott északabbi, az Uralon frissen átköltöző csapatokkal megerősödve, azok vezetőivel összeszűrte a levet: "Az úgynevezett kavarok a kazárok nemzetségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen, és belháború ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén letelepedtek a türkökkel együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással és holmi kabaroknak nevezték el őket. Ennek következtében a kazárok nyelvére is megtanították ezeket a türköket, és mostanáig használják ezt a nyelvet, de tudják a türkök másik nyelvét is. Mivel pedig a háborúkban legerősebbeknek és legbátrabbaknak mutatkoztak a nyolc törzs közül, és háborúban elöl jártak, az első törzsek rangjára emelték őket. Egy fejedelem van náluk, azaz a kavarok három törzsében, aki máig is megvan."
Valami olyasmi bontakozik ki az orosz és magyar forrásokat áttekintve, hogy a szakadárok Kijevben alapítottak saját, rövid életű kaganátust. Hogy onnan mikor vonultak ki, pontosan milyen körülmények között hagyták a varégokra a területet, azt lehet találgatni. A besenyőkhöz való kezdeti viszonyukat nem kevésbé. A DAI szerint még sokáig fenntartották a diplomáciai kapcsolatot Kaukázusban maradt rokonaikkal, s azt Bizáncból aligha ellenezték.
Alexandru Madgearu
The place of Crimea and of the Kerch Strait in the Strategy of the Middle Byzantine Empire (7th-11th centuries)
Madgearu áttekinti a bizánci politika több évszázadát északnyugat felé, a sztyeppe irányában. Kezdetben a Pax Chazarica korszakát, aminek fenntartásában nagyon is érdekeltek voltak a keletrómaiak, akkor küldték oda a DAI szerint Petronászt a kazárok 839. évi kérésére, hogy hatékony védművet építsen nekik feltehetően a besenyők ellen, a Selyemút védelmében (hiszen Sarkel annak vonalán létesült). Ezt a viszonyt valószínűleg épp a kavarok önállósodása robbantotta fel, vagy legalábbis kezdte ki, onnantól egy aktívabb, ambíciózusabb szereplővel lehetett számolni szövetségesként Konstantinápolyban. A jelek szerint a volgai bolgárok és a frankok ellen sikerrel vetették be őket, csak a besenyőkkel szemben vonakodtak harcba bocsátkozni. Kazária meg, ahogy gyengült, úgy sorvadt el jelentősége Bizánc szemében. Kherszon környékén már folytak velük csatározások, végül a kazár függésből a kijevi normannok is kievickéltek a kavarok farvizén. Szépen bele a nagypolitikába, sőt a császárváros faláig. A kavarokkal tartó "türkök" egy része sem tett másként (Bulcsú stb.), de ajándékokkal könnyedén leszerelték őket. A fő ellenséggel, a dunai bolgárokkal szemben még kis híján a besenyőket is bevetették, de őket már nem tudták átszállítani a Dunán kétkulacsos politikájuknak köszönhetően, így Szümeon tönkreverte a bizánciakat 917. aug. 20-án. Ők - mármint a besenyők - nem bizonyultak olyan hű szövetségesnek, mint Árpád és Kuszán.
Szümeon logothetész ... számol be Árpád és Kuszán zsoldosainak működéséről, akiket Bölcs Leó bérelt fel "dühében" Szümeon kagán ellen. A császár Nikétasz Szkléroszt küldte két sor evezős dromonokkal az Al-Dunához, hogy átszállítsák a "turkokat", s azok jól el is páholták a bolgár kánt, aki alig tudott Drisztra várába menekülni. Árpád valamelyik "hős" (levent) fiát gyaníthatjuk az akció hadvezéreként
A nemzetközi helyzet fokozódik, avagy így vonják be az Al-Duna menti nagyhatalmak egymás elleni harcaikba a magyarokat és a besenyőket a 9. század végén:
"The theme of Lykostomion was involved in the Byzantine-Bulgarian war that started in 894, when Symeon conquered Mesembria and Anchialos. After that, the emperor Leo VI started a field offensive in the southern Bulgaria combined with a naval operation on the Danube. Leo VI planned a two front offensive against Bulgaria, by summoning the Hungarian allies, because his forces were not sufficient (at the same time the Byzantines were at war with the Arabs in Anatolia). The action followed the defence plan based on the theme of Lykostomion and on the cooperation with the Hungarians ... Ruled by Arpad and Kusan, the Hungarians crossed the Danube on the boats of the navy commanded by the drongarios Eustathios, ravaging the northern Bulgaria. A war on two fronts was impossible for Symeon, who accepted to conclude peace. Very soon he realized however that he had the same chances as Leo VI to be helped by a group of nomad warriors. He called the Pechenegs to invade the land of their enemies, the Hungarians. In this way, Arpad was forced to leave Bulgaria ... With the help of the Pechenegs, Symeon was able to restore his supremacy on the Danube. The war of 894-896 ended with the big Bulgarian victory at Bulgarophygon (southern Thrace), in the spring of 896"
Alexandru Madgearu
The Lykostomion Theme on the Lower Danube (9th century)
In: Studia Antiqua et Medievalia. Miscellanea in honorem annos LXXV peragentis Professoris Dan Gh. Teodor oblata. Edidit Dan Aparaschivei
A szövegben említett drongáriosz egyébként kb. az ezredesi rangnak megfelelő kisebb katonai cím volt, szárazon és tengeren egyaránt. Az ezredforduló után többféle értelemben ez elé is odabiggyesztik olykor a megasz jelzőt, olykor rangidősségre, máskor tényleges hierarchikus fölérendeltségre utalva.
"Sarkelt a maggariyák ellen építették (és nem a besenyőid ellen)"
Zimonyi István: "Ebben a szövegrészben található egy nyilvánvalóan más forrásból származó beszúrás a kazárok magyarok elleni védekezéseként ásott árkáról. Az egyedül Ibn Rusztánál megőrződött megjegyzés különös jelentőséggel bír, mióta Marquart ezt a tudósítást Sarkel erődjének felépítésével hozta összefüggésbe, amelyről a bizánci források számolnak be a 830-as évek végén. Ez lett az alapja annak a feltevésnek, miszerint a magyarok a honfoglalás előtt már függetlenek voltak a kazároktól. Kmoskó Mihály már megállapította, hogy a körülárkolásra vonatkozó részlet interpoláció, amit azzal is alátámasztott, hogy az „azt mondják” kifejezést az arab szerzők általában valamely másik szerzőtől való idézésnél szokták használni, de a kontextus is egyértelmű, ugyanis előtte és utána is a bizánci kikötővárosról van szó. Mindenesetre az erre a szöveghelyre épített történeti hipotézis újragondolására van szükség."
Zimonyi István
The Origins of the Volga Bulghars. Studia Uralo-Altaica 32. Szeged 1990, 211p.
https://www.academia.edu/keypass/ZnI0eUxUclNXdXh2WUFWZ3B6RGVZVVY4QUVuWStwUEdabklZWUxUVjZRYz0tLThncE41RHA5S0JwQWxQMnhORkJiR0E9PQ==--4cb65465a6ced9814d9f4ac57752db4322de2bb7/t/cyg0H-NjXP1QM-9Mgth/resource/work/6907085/The_Origins_of_the_Volga_Bulghars._Studia_Uralo-Altaica_32._Szeged_1990_211p?email_work_card=interaction_paper
"Dénes József vagy Várady László szinte egyedül állt 1988-ban, illetve 1989-ben azzal a magyar szakirodalomban kevéssé közismert véleményével, hogy az általa ismert felsorolások esetében a sorrend egyben rangsort is jelentett."
