Hali! Ha jol ertem, lehet erdeklodni nevek felol. Nos, engem az alabbi eredete erdekelne: Susoczky
Lattam hosszu es rovid "o"-val, a vegen "i" vagy "y". Sokat vitaztunk rola, esetleg lengyel nev-e, de sose tudtuk eldonteni. Ha valaki tud valami felvilagositast nyujtani, koszonom.
Az Oradea kérdését egyelőre bezárnám a fiókba, mert amit Kiss Lajos megad, abban nem hiszem, hogy találnék érdemlegest (azért megnézem). Az -ea simán lehet helynévképző is, amit az átvételhez ragasztottak, amint az alább említett Vajasd > Oiejdea esetben is.
Viszont befektettem egy kis munkát, és E. P. nyomán átnéztem a szókezdő magyar v folyományait a román helységnevekben. A m. va- > rom. oa--ra egy példát találtam: Varda (Marosváradja neve 1331-ben és 32-ben) > Oarda. A Várca ~ Oarța nevet kizárnám, mert ennél valószínűleg az utóbbi az elsődleges.
Különben pont az Oradea a legnyugatibb vokalizált szókezdő v-jű átvétel. Kissé keletebbre fekszik Oșorhei (Fugyivásárhely, fontos út mellett fekvő mezőváros), Dél-Biharban Oșand (Vasand, a szomszéd Oláhgyepes 14. sz.-i román telepítésnek tűnik). Az Erdélyi-medencében vokalizált alakokat találunk: Odverem (Vadverem), Oșorhel (Erdővásárhely, 14. sz.-i román falu), Orhei (Várhely), Elciu (Völcs), Uila (Vajola) és Oarda (Várda). (+ A szilágysági Völcsök ~ Ulciug). Bár találtam ugyanennyi v-s román alakot is (és egy gh-set, ami román nyelvjárási fejlemény), de mindegyik szász falué, és mindegyiknél valószínű a szász közvetítés. Az egyetlen kivétel a mezőségi Vița (Vice). Az ellenpróba a biztosan késői (17-18. századi) átvételeknél csak északon működik többé-kevésbé, mert a Bánátban és Zarándban a magyar eredetű nevek is szerb közvetítéssel kerültek a románba. Egészen pontosan datálható az 1720-as években telepített Vezend (Vezend), ugyancsak 18. század eleji lehet Vetiș (Vetés) és a 17. századik második feléből való Vașcău (Vaskoh; mivel kb. ekkor kapta ezt a magyar nevet). A Berettyó menti Varviz (Várvíz) se nagyon lehet korábbi, a szilágysági Verveghiu (Vérvölgy) meg elméletileg lehetne, de ezt meg ma is magyar falvak veszik körül.
Különben miután a hangsúly a románban átkerült az utolsó előtti szótagra (ami normális), akkor az á már nem volt hangsúlyos, pláne nem hosszú. Igyekszem több hasonló helynevet is találni. A Várad alakból Orăd lenne a várható, bár ez meg nagyjából egybeesne Arad korábban megszokott román Orod nevével...
A magyar bilabiális V hang kérdése. Petrovici Emil előadása és a vele kapcsolatos hozzászólások. Magyar Nyelv 1956, 1. Különnyomatként is megjelent, de az sehol sincs meg. Amúgy valószinű, hogy románul részletesebben irt a témáról, de a helynévtörténeti tanulmányaiból összegyűjtött kötetet szintén egyik magyarországi könyvtári katalógusban sem találom.
Az Oradea névhez szivesen megnézném, milyen irodalmat ad meg Kiss Lajos, de azt csak pár nap múlva tudom, amikor hazamegyek.
A kérdésem a következő lenne: a Salzer név, amit Soósra magyarosítottak, német vagy zsidó eredetű lehet?
Nekem konkrétan Soós nevű felmenőim vannak Darnózseli, Kisbodak), de az anyakönyvekben láttam Salzer nevűeket is, akikkel eddig nem találtam kapcsolatot. A Szigetköz alapvetően magyar, de ezen a környéken több sváb fészek is volt, ma is rengeteg a németes hangzású név errefelé, de a háború előtt volt egy jelentős zsidó közösség is.
Szóval a Salzer zsidó vagy német, esetleg bármelyik lehet?
Fordítva mondanám: A kézikönyv statisztikán alapul, tehát a ma Magyarországon leggyakoribb 1230 családnevet dolgozza fel. De az egyes névcikkekben pusztán a fejben szerepelnek gyakorisági adatok, tehát abszolút a helyükön vannak az ilyen információk, nem nyomják agyon az anyagot.
Második kérdés: 1. Nem volt még családnevük, és a birtokuk i-s alakja kezdett el öröklődni. 2. Volt már többé-kevésbé öröklődő családnevük, de a birtoklás ténye jelentősebbnek bizonyult, mint a korábbi névadás motivuma. (Plusz nyilván magasabb presztizst is hordozott.) Esetleg egy ideig mindkét nevet viselték egymás mellett.
Különben a birtokos neve is bekerülhetett a helységnévbe. A Pataky > Patak folyamatra itt nem nagyon tudnánk példát, de a korai ómagyar korban simán, akár képző nélkül is, később pedig előtagként: Ostffyasszonyfa, Bánffyhunyad.
Kimaradt, hogy a művelt nyelvváltozatra a XIX. sz. közepétől hatott az iráskép, és ugyanakkor kezdődött az újlatin és latin műveltségi szavak dömpingje, ami megsokszorozta az e-s szavak számát.
Petrovici dialektológus is volt, és nekem nincs a kezem ügyében román nyelvatlasz, de ha nyiló diftongust irsz a szókezdő oa- esetén (ami nem [va-]), az nagyjából amire utaltam, és biztosan ez az általános megvalósulás. Szókezdő o- esetén [w-] protézis nyelvjárási elterjedtségéről nem tudok nyilatkozni, de az e- je-s ejtése még a köznyelvbe is bekerült, méghozzá legalábbis a leggyakoribb szavakban: a 3. személyű személyes névmásokban és a létige I/3. /jeszte/ alakjában. Az iráskép szerinti ejtést a latinisták már az 1840-es évektől
Ugyancsak Petrovici irta a magyar eredetű román helynevekről azt a tanulmányt, amely kötelező olvasmány volt magyar szakon, az ómagyar ß-t érintő tanulságai miatt. Az emlitetted átvétel szerintem inkább Váradja > Vradja > Oradja lehetett (a román hangsúly a második szótagon). (Az -ea végződéshez nem kell feltenni a Váradja alakot, és most nem tudok utánanézni, hogy van-e ilyen irott emlités, de szerintem praktikus feltételezés.) A magyar [vá-] viszont [wa-]-nak felel meg a "vára" szóban: Temes vára > Timiş'oara, Hunyad vára > Huned'oara. Magyar [va] > román [wa]: Avas > Oaş, magyar [va-]/[vá-] > román [o-]: város > oraş, Váras(d?) > Orăştie, Vajasd > Oiejdea. (A román alakok fejlődését a kevés és késői irott emlités miatt nem nagyon lehet követni.)
Kis reklám, rögtön kettő is: 1. Elkészült, megjelent, és online is elérhető a Régi magyar családnevek névvégmutató szótára. Ez a híres és híresen hozzáférhetetlen Kázmér-szótár kivonata: a tergo vannak betűrendbe sorolva a nevek, mellettük a névadás motivációját egy (vagy több) kódjel rövidíti (a feloldást az előszóban lehet megtalálni – illetve a papírváltozathoz tartozik egy könyvjelző is ezek feloldásával), majd a Kázmérnál megtalálható első adat évszáma olvasható. A kötetet függelékként az egyes motivációkhoz tartozó nevek gyűjteménye zárja. Online elérhető innen: http://mnytud.arts.unideb.hu/nevarchivum/konyvtar/szemelynev/adattarak/rmcsnnvmszt1417-nagy.pdf A papírváltozat beszerezhető a kiadóknál.
2. Szintén friss megjelenés, még a kiadó oldalán sincs fenn. Ennek nincs (és gondolom, nem is lesz) online hozzáférése, de sokak számára hasznos lehet: http://www.tutihir.hu/kultura/5569-csaladnevek-enciklopediaja.html
Sajna itt a világ tulsó felén nem gyakran van Magyar nyelvű könyvtár és hát ami van azok tartalma is háááát több mint érdekes ( főleg vallási meg szélsőjobos termékek ) Így ha van rá mód megkösszönném ha bemásolnád vagy elküldenéd ami ebben a könyv "MADAI" névről.
Egy másik kérdés. : Mi visz rá egy családot ami jelentősnek kell legyen ha már egy komplett települést foglal el birtokol hogy a nevét megváltoztassa ? Vagy anno a névadás az nem így történt ?
Ha egy ürgét Patakynak hívnak és kap egy birtokot, nem szokták a birtokot Patakra átnevezni.
Ezért szn. Madai > hn. Mada nem valószínű. Ellenben hn. Mada > szn. Madai típusú névadás gyakori.
FNESz: Földrajzi nevek etimológiai szótára. (Kiss Lajos). Lásd pl. a helyi könyvtárad, alapmű. (legalább két kiadása van, a második jelentősen bővített).
Madaiból nemigen lehet Madát elvonni, teljesen atipikus lenne. Különben ha meg kételkedsz, ott a FNESz, ha idegen vagy köznévi eredetű Mada, esetleg ősi szn.-ből, puszta szn-i. névadással, akkor egyáltalán nem tyúk-tojás.
Igen olvastam a település történetét és csak a szokásos "tyúk vagy a tojás" kérdés merült fel bennem az az a családot nevezték el a helységről vagy a helységet a családról ?
oláh szavunk ugyanis egy szláv sg. vlaxъ, pl. vlasi szóból származik, s a magyar már a likvidametatézis után, azaz ilyen formában vette át. (A szó eredete állítólag egy kelta törzs, a volc-, latin forrásokban pl.-ban: volci vezethető vissza).
Azaz itt egy ószl. vla- (s itt a őszl. v minden bizonnyal egy [w]-t jelöl) szókezdő magánhangzótorlódás feloldásával van dolgunk.
A magyar ilyen hangzótorlódásokat a következő módon oldotta föl: szókezdő póthang betoldásával: iskola, istván, stb., eszterga mássalhangzótorlódás feloldásával: kereszt, stb. mássalhangzótorlódás egyszerűsítésével: lászló (< vladislav). -- és a fenti példa szerint, amennyiben ezt a hangzó megengedte, vokalizációval: olah < vlax.
Igazából ilyen vokalizáció csak [w]>u és [j]>i esetében lehetséges, és a szlávban nem volt jCV- kezdetű szó, úgyhogy csak ószl. vCV- kezdetű szavaknál várhatnók az oláhhoz párhuzamos példát. A hirtelen eszembe jutó Lászlónál nem így volt.*
Mindenesetre itt nem oláh : **valach megfelelésről van szó, bár ilyen szóalak is ismert, úgyhogy nem rom. va- **> m. o-, mint ahogy sejtetted.
*) De v.ö. a történelemtudomány műszavát (műnevét, ugyanis nem kortárs: a kortárs dokumentumok őket is ladislaus, etc. alakban hozzák): Ulászló < Vladislav.
