Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

DoktorÚrVazze Creative Commons License 2005.03.22 0 0 212

Szia marktaylor!

 

Szóval, a fogyasztásom olyan 8,5-9,5 között van városban, és viszonylag sok indul-megáll-indul-megáll menettel.

 

Problémák? A legelső az ESP-vel volt, még kipróbáláson volt nálam, amikor menetg közben rángatott a kocsi, nem gyorsult, mint amikor csak 3 henger megy a négyből, majd amikor kigyulladt az ESP hibajelzője, megszöünt minden baja. Akkor úgy nézett ki, hogy gariban fojtószelepcsere, meg valami kábel is ki volt lazulva (van egy érzésem, ez volt a hiba igazi oka). Utána mégegyszer megjelent az ESP visszajelzője teljesen spontán, akkor rángatás nélkül, akkor az derült ki, hogy egy kábel "gyárilag" be volt szorulva a műszerfalba. Azóta semmi érdemleges.

 

A bal hátsó lámpatestben időnként pára van (honnan az ördögből???), a finom ketyegést (relé?) én is hallom a műszerfal alól, a jó pesti utakon kirázkódott és most zörög a bal oldali hangszóró fedőrácsa, és másfél év után kiment az egyik hátsó helyzetjelzőm.

 

Igazság szerint elég sokat töprengtem, mit írjak, mert az első hibán - hiuubákon kívül már nem nagyon tapasztaltam semmi érdemlegeset.

 

Szia

 

 

DÚV

Előzmény: marktaylor (211)
marktaylor Creative Commons License 2005.03.21 0 0 211

Szia Doktorur.

kiváncsi lennék hogy milyen problémáid voltak már vele, és a fogyasztásodra!?

Előzmény: DoktorÚrVazze (210)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2005.03.21 0 0 210

Szia!

 

Nekem ilyen van csak ezüstmetál!

 

Isten hozott a topicban!

 

 

DÚV

Előzmény: marktaylor (209)
marktaylor Creative Commons License 2005.03.21 0 0 209

Üdv Mindenkinek.

 

Sajna csak most fedeztem fel ezt a topicot, pedig már 8. honapja boldog tulajdonosa vagyok egy sima 1.6-os mágiafekete tourannak.

éppen ma szaladt bele a kilencvenezredik kilóméter. maximálisan meg vagyok elégedve  vele.

Eddigi problémáim:

szinte az első naptol kezdve valamelyik relé elkezd ketyegni folyamatosan, a szerviz a mai napig nem talált megoldást.

60e km-nél kinyomocsapágy és fékbetét csere

az ablaktörlö néha nem bujik el a gépháztető alatt.

Azt hiszem ennyi belefér!

Van közöttetek hasonló motorral rendelkező? lenne pár kérdésem hozzá!

sziasztok

Tifiko Creative Commons License 2005.03.20 0 0 208
Sziasztok!

Örömmel tapasztalom, hogy van Touranos forum.
Nekem egy 2.0 TDI masinám van DSG váltóval, és megmondom őszintén, hogy nagyon tudom szeretni::)))
Már 12eKM van benne, és úgy gondolom, hogy a moci jól összeállt.
Én 3000km-nél lecseréltem az olajat, és addig nem hajtottam 2ezres fordulat
fölé, és 110-nél gyorsabban (elég nehéz volt, de megérte).
A longlife üzemmódot is visszaállítattam, mert én nem hiszek a 40-50 ezres
olajcserékben..:(

Sajna ma már nagyon nehéz jó autót venni. Ma már nem 10-15 évre gyártják az autókat, és nincsenek tartós tesztek. Ezeket a kocsikat mi (vevők) teszteljük.
Édesanyámnak egy A3-as Audi-ja van és új korától kezdve kopog a hátulja.
Nem tudnak vele semmit csinálni, mert nem értenek hozzá a szervizben. Azt mondják állandóan, hogy a gyár dolgozik a hibán (másfél éve?????).
Azóta már kicseréltek egy rakás alkatrész (3×lengéscsillapítót, szilenteket, toronycsapágyat elöl, üzemanyag punpát STB), és kb 4× szedték szét a futóművet.
Ez egy hosszú story...

Szóval a lényeg, hogy ár-érték arányban a Touran egy nagyon jól kiforrott, kellemes, és szerethető kocsi. A DSG váltó ponpásan működi, és lenyűgöző, hogy mennyire intelligens, és precíz.

Nekem az össz problémám annyi, hogy kcsit zörög a műszerfal jobb oldala, de nem vészes.

Üdv Touranosok Tifi
Kiory Creative Commons License 2005.03.02 0 0 207

Sziasztok, megint én, megint üzemanyag az FSI motorba.

 

Az alább említett cikkel kapcsolatban: most olvastam a cikk alatti forumban feltett kérdésemre a választ Gyulai Tamástól, ide bemásolom, hátha valaki mást is érdekel:

 

"Az üzemanyag probléma megoldódott itthon is. 2005 jan. 1-től változott a helyzet, ugyanis a MOL csökkentette az összes üzemanyag kéntartalmát. 50 ppm-nél magasabb kéntartalmú üzemanyagot nem lehet forgalomba hozni. Ez mind a benzint, mind pedig a gázolaj kéntartalmára vonatkozik. A benzin kéntartalma 20 ppm körül van jelenleg, a gázolaj kéntartalma január 1 előtt 350 ppm körül volt, most ez is 50 alá ment. Az EVO üzemanyagok kéntartalma 10 ppm. Tehát már nálunk sincs probléma a CGN, FSI és társaik motorok megfelelő üzemeltetésénél. A gyár az 1,6-os mocihoz 98-as oktámszámű üzemanyagot ír elő. 95-ös benzinnel csökkenhet a teljesítmény."

Kiory Creative Commons License 2005.03.02 0 0 206

Sziasztok!

 

Olvasta-e valamelyőtök azt a cikket, amelynek a linkjét lentebb beraktam? Még mindig nagyon-nagyon érdekelne, hogy az ember tönkre vágja-e az FSI motort, ha nem kénmenteset tankol.

Frankysfrank Creative Commons License 2005.02.28 0 0 205

 

 

       Szia...Pack...

 

  Hogy az 1.6 FSI esetén mire jó, azt konkrétan nem tudom.

  De általánosságba arról van szó, hogy megváltoztatják a motor vezérlését, és így

  erősebb, nyomatékosabb lesz. Például a tdi motoroknál van ugye 90LE, 105, 130

  a motor ugyanaz, csak a vezérlése más, illetve a programja. Nem vagyok nagy

  guru, csak azt tudom én is amit a havertól hallottam. Például a Mercinél, a

  mostani 200 cdi, és a220 cdi ugyanaz a 2200 disel motor, csak a 200 cdi

  százhuszonvalahány, a 220 cdi meg 150Le. Tehát az egyik butított. Ennyi.

  A VW-nél is vannak ilyenek, de benzineseknél is. Például amikor én vettem a

  golfot, akkor pontosan azért vettem 1.4 16v-t, mert a haverom ajánlotta, hogy

  úgyis áttöltjük a programot, így az nem 75Le lesz, hanem közel 100. Így húzok a

  kötelezőn, a kettő közti árkülönbözeten stb......

  Hát kb. ennyi......amennyit én tudok ezügyben.

  Remélem tudtam segíteni.

 

     Szia.....Frankys....

 

Előzmény: PACK (204)
PACK Creative Commons License 2005.02.28 0 0 204

Szasz Franky!

 

Mesélnél egy kicsit erről az átprogramozásról?

Mire is jó ez? Pl. egy 1.6 FSI esetén....

 

Üdv!

Előzmény: Frankysfrank (203)
Frankysfrank Creative Commons License 2005.02.28 0 0 203

 

 

     Szia.....

 

   Igazság szerint, én is vívódom a trendline-highline között.....de a szívem jobban a

   highline felé húz. Egyszerűen baromira tetszik. Meg így közeledvén a kocsicsere

   felé, mindig megmagyarázom magamnak, hogy most aztán legalább 10 évre

   veszek kocsit. De most már tényleg jó lenne, ha így lenne.

   Az átprogramozás nem probléma, a golfom lelkébe is belenyúltunk kicsit.................

   Egy haveromék visznek vidéken egy vw kereskedést, és baromira korrektek.

   Nem csak velem, hanem idegenekkel is.Egy csomó embert küldtem már oda, és

   mindenki elégedett volt. Szóval ha átprogramozás, akkor ok.

   A 2 éves szervízért Pesten, Fehérváron 50-60 rugót szerettek volna kérni, mert

   lusta voltam levinni a kocsit. Illetve csak lusta lettem volna, mert ott meg

   megcsinálták 28-ért............azért az elég nagy különbség. Ráadásul ott állhatsz, a

   kocsid mellett, és figyelheted mit cserélnek, vagy mittudomén.

   Szóval fasza gyerekek ezek a pesti, fehérvári szervízek a szalonokkal egyetemben.

   

   További jó touranozást mindenkinek!!!

 

 

    Sziasztok....Frankys.....

Előzmény: hno (201)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2005.02.27 0 0 202

Üdv Urak!

 

A fűtésről:

 

Megnéztem, hogy nálam mi a helyzet. Indulás után a digit klima nem fúj be csak minimálisan, és amikor elkezd melegedni a motor, akkor kezd FOKOZATOSAN egyre erősebben fújni, majd amikor a hőmérő eléri a 90 fokot, akkor aztán nyomja, ahogy bírja.

 

Kb ezt már eddig is leírtam, ez nem új. Viszont azt most vettem észre, hogy míg üzemi hőmérsékleten az alapjárati fordulatszám 650/min körül van, addig, amig a ventillátor ezerrel fúj, hiába meleg már a motor, nem esik le a fordulatszám 850 alá. Sőt, ha mondjuk a beállított hőmérsékletet 17 fok, ezt elérjük, leesik a fordulatszám, de én melegebbet szeretnék és emiatt újra erősebben kell fújjon a klima, a fordulatszám ismét felmegy 850-re, hogy ne hűljön ki a motor.

 

SZVSZ elég okos kis megoldás nem? Igaz, én eddig nem is vettem észre, hogy visszahűlt volna a vízem...

 

Üdv

 

DÚV

hno Creative Commons License 2005.02.26 0 0 201
Szia Frankys... Szívből tudom ajánlani a TDi-t nekem trend a line, de elég is. Tavaly jött össze és akkor még bőven 6 alatt volt téli gumival és ülésfűtéssel együtt is. Nyilván most már drágább. Városban is ha nem vadulok nagyon akkor 5.9-6.3 között van a fogyasztás ha hajtom és pörgetem akkor 7 liter. Lélektanilag jó érzés és még a motorolajat sem ette meg mondjuk 5eKm-en. Az igazság, hogy a 136 pacis az igazi, de azt nem szabad megvenni, mert baromira drága. Viszont autópályán bizony a nagy felületek miatt kellene a több paci vagy nyomaték. ( a garis átprogramozás 100 eft körül van, ha a szervízben akarod akkor 250 eft, de mindenképpen olcsobb mint a gyári)
Előzmény: Frankysfrank (200)
Frankysfrank Creative Commons License 2005.02.23 0 0 200

 

 

     Sziasztok....

 

  Gondoltam, kicsit felhozom. 

  Még nem történt meg a kocsicsere, de remélem hamarosan.....

  Viszont azóta is figyelemsen olvasom a topicot, bár már rég írtam ide utoljára.

  Sajnos továbbra sem sikerült többet megtudnom az 1.9 pdtdi-s touranról, mert

  nem nagyon hemzsegnek itt sem. Mer' azok a rohadt anyagiak...........................

  Még egyelőre várakozó, vagyis inkább gyüjtögető állásponton vagyok, mert azt

  eldöntöttem, hogy highline-t szeretnék, ami ugye 6.6 milla a tdi-be.

  Sajnos persze a golfom meg mindig kevesebbet ér. Ez van!

  Pedig az utakon egyre több tdi-t látok, na nem mondom, hogy sok van de azért

  látok. 

  További jó autózást mindenkinek!!!

 

 

    Sziasztok.......Frankys...

 

Kiory Creative Commons License 2005.02.18 0 0 199

Kösz, Saabi.

 

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy egy bejáratott autó sokkal érettebben viselkedik. Azt akartam mondani éppen, hogy a kevés futott km ellenére nem volt nagy csalódás. Azt hiszem nem kell ennél gyorsabban menni, de egy kis robbanékonyság jól jönne... De ez nem sportkocsi, nem is azért tetszik.

 

Az ablaktörlő tényleg igaz és tényleg meglepő.

 

Köszi az ajánlatot a tesztvezetésre - vigyázz, mert még behajtom rajtad:))

 

Viszont az én márkakereskedőm vidéki (nem PH) és elég őszintének hat - már egy ideje ismerjük egymást, szerintem nem akar átverni.

 

Idő közben találtam egy nagyon érdekes cikket az A5.HU-n az FSI MOTOROK MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS A KÉNMENTES ÜZEMANYAGRÓL. Érdemes elolvasni magát a cikket és a hozzászólásokat is, bár a műszaki része egy kicsit magas volt nekem. (A Wilson néven hozzászóló egyébként én vagyok...:))

 

iTT A LINK: http://www9.online.rtlklub.hu/cikkek/37/8803.shtml

 

 

Előzmény: saabi (198)
saabi Creative Commons License 2005.02.18 0 0 198
"Az autó ún. "Conceptline" modell, állítólag ez van legújabban a Bázis helyett. Volt benne 2 zónás klíma, CD, ESP, 2 elektromos ablak, 7 ülés, könyöklő és benne tároló, stb. meg tetőkorlát, úgyhogy valószínűleg a teljes alapnál kicsit jobban fel volt szerelve. Érdekesség lehet, hogy az első ablaktörlői hagyományosan működtek, vagyis nem középről kifelé töröltek, hanem a két kar ugyanabban az irányban."

A két zónás klíma biztos extra - nekem "normál", egyzónás van a kocsiban -, azt meg még mindig nem értem, miért csinál a VW két elektromos ablakemelős autót. Az enyém is ilyen, annyira fájt volna a hátsókat is kényelmesebbé, felügyelhetőbbé tenni? :-(

Amit az ablaktörlőröl írsz, több mint meglepő, el nem tudom képzelni, középre hova tették a motort. Amúgy az egyik előnye, hogy olyan az ablaktörlő, amilyen, mert így az utas is kilát jól. A középső tükör mögé meg nem néz az ember. Amúgy amióta megvan a kocsi, egyetlen egyszer akadt össze a két lapát, de az sem volt komoly, az elektronika azonnal újrakalibrált.

"A kocsiban mindössze 32 (!) km volt a tesztvezetés elején. Ezúttal hosszabb, autópályás szakaszt kértem a márkakereskedés munkatársától. Tapasztalataim szerint a motor 102 lóereje (5600-as fordulatnál adja le, nyomatéka 148Nm 3800-as fordulatnál) kicsit küszködik a kocsi súlyával, de lehet vele tempósan közlekedni, gyorsítani, bár ilyenkor kissé "sportos" hang jön a motor felől és gyakrabban kell váltani - a váltó egyébként 5 sebességes. A motornak alacsony fordulaton kevés az ereje, de megfelelően pörgetve jól lehet haladni."

Könyörgöm, milyen teljesítményt vársz egy olyan autótól, ami még csak 32Km-t futott? Beleesel abba a hibába, amibe a legtöbb autós újságíró. Vadonatúj autóktól várnak olyan futásteljesítményt, amit a bejáratott, többezer km-t futott autók nyújtanak. Ha bejáratott autót szeretnél kipróbálni, szólj, egyeztetünk időpontot. Az én kocsim 1.6FSI, 115 paci, 6 sebességes váltó, lassan 50Kkm van benne. És megmutatom, milyen egy Touran, ha be van járatva.

"Az autópályás szakaszon viszonylag könnyen felmentünk 120-ra (sportos brummogással), 120-ról 140-re is többé-kevésbé símán gyorsult, de a 140-160-ig való eljutás bizony lassan ment még padlógázzal is. A 160-as tempót lehetett tartani, bár valószínűleg egy emelkedőn visszaesett volna a teljesítmény. A beltérben elviselhető volt még ekkor is a "lárma". Két személlyel mentünk és az egész tesztút alatt be volt kapcsolva a klíma."

Ez a későbbiekben is így marad - legalábbis nálam így maradt -. Dehát ez egy másfél tonnás autó! Az előző autómban, egy Skoda Octáviában volt ~100 paci a ~1200 kilóhoz. Azt másképp is mozgatta. :-)
Nekem 180 a plafon és ezt nem csak azért csak autópályán próbáltam ki, mert még ott a legbiztonságosabb, hanem mert máshol nincs elég hely felgyorsulni. Nem is szeretek lassítani, mert utána nem két pillanat visszaszerezni az elveszett tempót.

"A kocsiban volt pillanatnyi-fogyasztás mérő, ami szerintem nagy ökörség: 11,5l/100km-ről indult a kocsi félig meleg motorral, volt, hogy 18,9l/100km-t mutatott, de volt 3,7-es (!) és - menet közben - 0,0-ás érték is. Nem hiszem, hogy ez az elektromos ketyere valódi képet adna a fogyasztásról!"

Dehogynem, a pillanatnyiról. Amit igazából csak annyit jelent, hogy ennyit fogyasztana, ha ennyi gázt adnál 100 km-en át. Szerintem értelmesebb az átlagfogyasztásmérőt nézni, azt is csak egy-egy hosszabb út után.

"A márkakereskedő ismét elmondta, hogy szerinte az FSI motor plusz 13 lóereje és a 155-ös max nyomaték (4000-es fordulaton) nem értékarányos a magasabb árral; és ismét tájékoztatott, hogy az FSI motorba kénmentes üzemanyagot illik tankolni. Szervíztapasztalatuk nem igen van az FSI motorokról, de a szervízvezető részt vett valami központi eligazításon, ahol gyári szakemberek javallották igen erősen a kénmentes benzint, azt állítván, hogy kénes benzinnel - hosszútávon - kárt lehet okozni az FSI-nek, mert kén rakódik le a motorban. A kézikönyv valóban 98-as benzint ír, de - állításuk szerint - az a német 98-as, nem a magyar (!)."

Nekem nincs túl jó véleményem a PH márkakereskedőiről - azt mondja neked, ami az ő pillanatny érdeke, semmi köze a valósághoz. Ezekszerint most 1.6-s Tourant kellene eladnia. Ha máskor mész oda, mást fog mondani -, de megintcsak magamat tudom ismételni, találkozzunk és nézd meg, mit tud az enyém. Bejáratott és egy ideje kénmentes üzemanyagot kap.

"Most nagyon meg vagyok lőve, mert eredetileg egy FSI-t szerettem volna venni, most lenne is egy viszonylag jó ajánlat, de ennyi rémhír után erősen gondolkodóba estem. Ti mit tennétek? Síma 1.6-os vagy FSI?"

TDI. :-)
De ha már 1.6-os és benzines, akkor szerintem FSI. Nehéz a kocsi, kell a lóerő a mozgatásához. Kénmentes benzint ma még drága bele tankolni, de mint azt már írtam, a normál 98 is elég. 95-t én többet nem tankolok, ha 98 az előírt, az biztos.

Ave, Saabi.
Előzmény: Kiory (197)
Kiory Creative Commons License 2005.02.18 0 0 197

Sziasztok!

 

Ma kipróbáltam egy 1.6 102LE  Tourant, gondoltam, talán érdekes lehet ha leírom a tapasztalataimat.

 

Az autó ún. "Conceptline" modell, állítólag ez van legújabban a Bázis helyett. Volt benne 2 zónás klíma, CD, ESP, 2 elektromos ablak, 7 ülés, könyöklő és benne tároló, stb. meg tetőkorlát, úgyhogy valószínűleg a teljes alapnál kicsit jobban fel volt szerelve. Érdekesség lehet, hogy az első ablaktörlői hagyományosan működtek, vagyis nem középről kifelé töröltek, hanem a két kar ugyanabban az irányban.

 

A kocsiban mindössze 32 (!) km volt a tesztvezetés elején. Ezúttal hosszabb, autópályás szakaszt kértem a márkakereskedés munkatársától. Tapasztalataim szerint a motor 102 lóereje (5600-as fordulatnál adja le, nyomatéka 148Nm 3800-as fordulatnál) kicsit küszködik a kocsi súlyával, de lehet vele tempósan közlekedni, gyorsítani, bár ilyenkor kissé "sportos" hang jön a motor felől és gyakrabban kell váltani - a váltó egyébként 5 sebességes. A motornak alacsony fordulaton kevés az ereje, de megfelelően pörgetve jól lehet haladni.

 

Az autópályás szakaszon viszonylag könnyen felmentünk 120-ra (sportos brummogással), 120-ról 140-re is többé-kevésbé símán gyorsult, de a 140-160-ig való eljutás bizony lassan ment még padlógázzal is. A 160-as tempót lehetett tartani, bár valószínűleg egy emelkedőn visszaesett volna a teljesítmény. A beltérben elviselhető volt még ekkor is a "lárma". Két személlyel mentünk és az egész tesztút alatt be volt kapcsolva a klíma.

 

A kocsiban volt pillanatnyi-fogyasztás mérő, ami szerintem nagy ökörség: 11,5l/100km-ről indult a kocsi félig meleg motorral, volt, hogy 18,9l/100km-t mutatott, de volt 3,7-es (!) és - menet közben - 0,0-ás érték is. Nem hiszem, hogy ez az elektromos ketyere valódi képet adna a fogyasztásról!

 

Amikor az autót leparkoltam és leállítottam a cég udvarán, a motorból jól lehetett érezni az új motor égett szagát - bizony nem kíméltem a gázpedált a teszt során.

 

A márkakereskedő ismét elmondta, hogy szerinte az FSI motor plusz 13 lóereje és a 155-ös max nyomaték (4000-es fordulaton) nem értékarányos a magasabb árral; és ismét tájékoztatott, hogy az FSI motorba kénmentes üzemanyagot illik tankolni. Szervíztapasztalatuk nem igen van az FSI motorokról, de a szervízvezető részt vett valami központi eligazításon, ahol gyári szakemberek javallották igen erősen a kénmentes benzint, azt állítván, hogy kénes benzinnel  - hosszútávon - kárt lehet okozni az FSI-nek, mert kén rakódik le a motorban. A kézikönyv valóban 98-as benzint ír, de - állításuk szerint - az a német 98-as, nem a magyar (!).

 

Most nagyon meg vagyok lőve, mert eredetileg egy FSI-t szerettem volna venni, most lenne is egy viszonylag jó ajánlat, de ennyi rémhír után erősen gondolkodóba estem.  Ti mit tennétek? Síma 1.6-os vagy FSI?

 

 

saabi Creative Commons License 2005.02.16 0 0 196
Talán nem derült ki az eddigiekből, de az autó nem az enyém. Én "csak" használom.
Egy kollegám autójában akadt ki a kénmérő alkatrész - pongyola megfogalmazás, de nem tudom pontosan a nevét -, ugyanakkor egy másik kollegám mindig csak 95-t tankolt bele és nincs semmi baja a kocsinak. '03-ban szerezték be nálunk a kocsikat, akkor ez a típus még újnak számított. Voltak autók, ami pár héten belül szervízben kötöttek ki, hol ezért, hol azért. Szereintem napjainkra azért "összekopott" már a gyártósor, talán egy mostanában vett Touran-nal nincs annyi probléma mint az elsőkkel.

Amúgy az a tapasztalatom, hogy a márkaszervizek (PM) nincsenek nagyon felkészülve Touran-ból, pláne az FSI motorokból. De mostmár szerencsére az ötös Golfot is árulják FSI motorral, talán végre a szervizek is felzárkóznak.

Ave, Saabi.
Előzmény: Kiory (195)
Kiory Creative Commons License 2005.02.15 0 0 195

Hello, Saabi.

 

Ha jól értem (bocs, ha félreértettem), van egy ismerősöd, akinek az FSI-jében tönkrement egy alkatrész, mert nem kénmentest tankolt? Korábban azt írtad, te magad 98-assal eteted a kocsit, mert a 95-össel kerreg, mint egy dízel. Azóta áttértél te is a kénmentes evo99-re? Az jóval drágább, mint a 98-as!

 

Elképzelhető, hogy sok FSI tulaj boldogan tankolgatja a 95-öst, vagy hogy ne kerregjen, a 98-ast, aztán majd 2-3 év múlva kiderül, hogy tönkrement a motor (vagy egy jó drága alkatrész), mert nem kénmeteset kapott a kocsi?

 

Kezdek teljesen összezavarodni:-( A baj az, hogy fogalmam sincs, ki tudna ezekre a kérdésekre válaszolni!!!

 

Nagy tisztelettel várom az ötleteket, véleményeket, újabb információkat.

Előzmény: saabi (194)
saabi Creative Commons License 2005.02.15 0 0 194
"A márkakereskedésben az értékesítő azt állította, hogy az 1.6 FSI-be kizárólag (!) kénmentes, 100 oktános benzint lehet tankolni, mert különben tönkremegy a motor. Ehhez képest tőletek (pl saabi-tól) azt olvasom, hogy 95-öst és 98-ast is lehet bele tankolni? Mi az igazság? Esetleg lett-e a motornak valami baja attól, hogy 95-öst vagy 98-ast tankoltatok? Írtatok néhányan egy furcsa kattogásról/kerregésről az 1.6 FSI motorban - lehet, hogy az üzemanyag miatt máris tönkrement valami? Egyébként sokan állítják, hogy a magyar benzin minősége is messze alulmúlja pl. a német minőséget, ahová végülis az FSI-t kitalálták..."

Nos, amikor megkaptam a kocsit, a flottamanager állította, hogy a szervíz szerint semmi gond nem lesz a 95-s benzin használatával. Nekem kicsit furcsa volt, hogy kerreg mint egy diesel autó motorja, de semmi tapasztalatom nem volt akkor még a kocsival kapcsolatban. Kb. fél évig használtam 95-s benzinnel. Egy kollegámmal beszélgetve derült ki, hogy nem mindenki volt ilyen hülye, az említett úriember a kezdetektől fogva 98-s benzinnel hajtja a kocsiját. Sose kerregett a motorja és bizony a 210 Km/h-s sebesség sem elérhetetlen. Az enyém 180 felé nem bír gyorsulni.

Ekkor kezdtem a doksi szerint előírt 98-s benzint tankolni. A kerregés abbamaradt, az autó erősebb, robbanékonyabb lett. Ekkor mástól meg azt hallottam, hogy valami kén érzékelő kézi készülék kiakadt az autójában mert soxor tankolt kénes (98) benzint. Rászoktam a MOL EVO99-s üzemanyagára, mivel az kénmentes. Asszem a Shellnél a V-Power Racing nyújtja a kénmentességet.

Fogyasztást nem tudok mondani, sose nézem. Úgy 700Km körül van a hatótávolsága a kocsinak, számolja vissza aki akarja.

Tavaly előtt decemberben egy Skoda Octavia 1.6 SLX-ből szálltam át ebbe és nem érzem lomhábbnak vagy lassabbnak. Az is igaz, hogy nincs tojás a gázpedálom alatt. :-) Szerintem megy mint a golyó, de ha telepakolom emberekkel, azért azt megérzi. Bár... pár hete átlag 120-al mentem le Ceglédre és négyen ültünk a kocsiban.

Jól pakolható, erre az egyik legjobb példa hogy Pápáról úgy hoztunk haza egy 49-s kiadású IZS motorkerékpárt, hogy csak a kerekeit kellett kivenni. És persze két ülést is... :-)

Ave, Saabi.
Előzmény: Kiory (189)
Kiory Creative Commons License 2005.02.15 0 0 193

Szia, PACK!

 

Köszönöm a válaszod, nagyon hasznos az infó!!! A fogyasztás elfogadható, no problem, a mostani Golf kombim sem fogyaszt kevesebbet:-(

 

Érdekes az IKEÁ-s tapasztalatod: lényegében múlt decemberben, az IKEA parkolójában döntöttem el véglegesen, hogy olyan kocsi kell, amibe gond nélkül belefér egy háromajtós szekrény (lapra szerelve persze). Hirtelen felindulásomban elkezdtem használt Mercedes Vito-kat nézegetni, utána jött a Sharan, de érdeklődtem, nézelődtem és most úgy tűnik, a Touran a legmegfelelőbb kompromisszumos megoldás.

 

A szekrényt egyébként a kombi Golf-ban hoztuk el, először a tetőre akartam rakni, de a súlya miatt borzalmasan veszélyes lett volna, így valahogy begyömöszöltük a kocsiba - rémes volt. Szegény gyerekek is velünk voltak, ők kb fél négyzetméteren szorongtak hazáig a feleségem ölében - utólag belátom, ez nagy felelőtlenség volt!

 

A 100-as kénmentest márkakereskedésben mondták az FSI-hez, megpróbálok megkérdezni hozzáértőbbeket is, mondjuk autószerelőt, bár mivel új a konstrukció, nem nagyon van tapasztalatuk.

Előzmény: PACK (192)
PACK Creative Commons License 2005.02.15 0 0 192

Üdv Kiory!

No, lássuk csak...  :-)

Az enyém egy 1.6 FSI trendline, 7 személyes változat, lassan 1 éves.

Én 98-assal járok, nekem még senki sem mondta, hogy 100-as kellene bele.

Egyszer véletlenül 95-öst nyomtam bele, akkor sem vettem észre semmit.

A kerregés már kezdettől fogva meg van, nincs köze az benzinhez.

Fogyasztás: A komputer most 7.9-et ír az utólsó 5000 km-re.

Ez téli időszak, 2/3-ad arányban városi forgalom mellett.

 

Nekem egy 2.0 PDTDI-re fájt a fogam, de hamar kiderült, hogy a kb. + 1 millát nem tudom kifizetni érte. "Maradt" az FSI, ami azért nem olyan rossz.  :-)

Szintén családapaként én sem akarok már mindenkit megelőzni.  :-)

Ez nem sportkocsi, viszont a 115 LE-nek köszönhetően van benne tartalék, ha  éppen a helyzet úgy kívánja.  A klima így is észrevehetően visszafogja...

 

A család nagyon szereti a gépet, a valóban hasznos a sok rakodó hely benne.

A variálhatóságról csak annyit , hogy 2  szekrényt és egy ágyat eltudtam vele hozni az IKEA-ból, úgy hogy négyen ültünk benne.

 

A kétzónás autómata klima szuperjó, most már van téli, nyári tapasztalatom benne.

A rádióról még nem beszéltünk itt, szerintem  tetszetős, a kocsi minőségéhez illő

konstrukció. A rejtett antenna ellenére jó vételt biztosít, CD kifogástalan.

 

Nekem eddig csak jó tapasztalataim voltak a hazsnált kocsijaimmal, de most egy újra

vágytunk. Nem bántam meg! Igaz, ezt most hosszútávon szeretném megtartani.

A Sharan is tetszik, de nekünk már nagy lenne, és a Touran egy új konstrukció, izgalmasabb. 

 

Szóval én ajánlom a típust....   :-)

Előzmény: Kiory (191)
Kiory Creative Commons License 2005.02.15 0 0 191

Köszönöm, DÚV, hogy válaszoltál - nem reménykedtem benne, látva a topik merülési sebességét...

 

Amit a fogyasztásról írsz, szerintem elfogadható, ekkora kocsitól kifejezetten jó. Nagyon tetszik a sebességgel kapcsolatos felfogásod és a 4 gyerek iránt érzett felelősség - ezzel teljesen egyetértek, bárcsak többen gondolnák így!

 

A IV-es Golfba tankoltam 100-ast és rendszeresen 98-assal megyek, szerintem érezhetően jobban megy a kocsi és sokkal csendesebb, símább. Persze nem ugyanaz az 1.6-os motor van benne, mint az 1.6-os Touranban (Golf 1.6: 1598ccm, 105LE/5700ford, nyom 148Nm/4500ford; Touran 1.6: 1595ccm, 102LE/5600ford, nyom 148Nm/3800ford).

 

Változatlanul szeretném tudni, ti vennétek-e mondjuk 3-4-5 éves dízelt nagy kasztnival (Sharan) - mik ennek a kockázatai?

 

Jelen állás szerint egy 1.6-os vagy 1.6 FSI Touran a terv. Az FSI a többlet teljesítmény miatt érdekel - előfordulhatnak olyan helyzetek, ahol ez jól jön.

 

Nagyon-nagyon érdekelnének FSI-sek tapasztalatai: lehet-e 100-as kénmentesen kívül biztonsággal 95-öst vagy 98-ast tankolni, nem megy-e tönkre a motor?

Előzmény: DoktorÚrVazze (190)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2005.02.15 0 0 190

Szia Kiory, üdv a topicban!

 

Ami a saját tapasztalatom: városban 8,5-9,5 között fogyaszt a sima 1,6-osom, érdekes módon téli gumival inkább a 8,5 felé közelít, pedig csak nyáron használom a klímát. A 98-as Corollám után (ami ment mint a golyó) egy kissé lomhábbnak éreztem eleinte, de egyrészt nem bántam, hisz nem azért vettem, ráadásul 4 gyerekkel a hátam mögött már ne nagyon ugrabugráljak, másrészt ha felpörgettem a motort 3000 fölé és nem engedtem leesni a váltásnál, ez az autó is nagyon kellemesen húz és megy. Igaz akkor szinte hallható, ahogy nagy kortyokban nyeli a benzint.

 

Én töltöttem bele 100-as oktánú benzint is, nem vettem észre különbséget, sem fogyasztásban, sem hangban, sem gyorsulásban.

 

Egyébként egy nagyon barátságos autó, nagyon szeretem, nangyon ki van találva és az az érzésem, nem véletle, hogy gyakran nem hallgatok zenét benne, ,ert élvezem a duruzsolását, ugyanis szerintem még ennek a megtervezéséhez is hangmérnököt használtak..

 

Üdv

 

DÚV

Előzmény: Kiory (189)
Kiory Creative Commons License 2005.02.14 0 0 189

Sziasztok!

 

33 éves családapa vagyok 2 gyerekkel. Jelenleg egy 2001-es Golf IV kombi 1.6 105LE kocsink van, nagyon jól kihasználható, de hamarosan le szeretnénk cserélni. Szeretném a segítségeteket kérni a döntésben.

 

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a topicra, mert régóta fontolgatom, hogy egy Touran-t vegyünk. Már eddig is rengeteg érdekes és hasznos infót olvastam itt tőletek! Elsősorban a beltér variálhatósága tetszik. Ahogy öregszem :)) egyre fontosabbnak tartom, hogy egy kocsi praktikus, inkább eszköz, mint divatcikk legyen.

 

(Eredetileg gondolkodtam még Sharan-ban is, de az olyan nagy, hogy csak dízelt érdemes venni és csak kb 3-4-5 éves, alig felszerelt kocsira futná, így a Touran mindenképp jobb választás, persze az is használtan, mondjuk 1-2 évesen. Sajnos a dízelek nagyon drágák - bőven 5M fölött - így marad a síma 1.6-os vagy az FSI.

 

Autószerelő ismerősök kifejezetten lebeszéltek a használt dízelről, mert sokkal szervízigényesebb, kényesebb, mint a benzines és használtan nagyon ki kell fogni az olyat, ami nincs lestrapálva. Állítólag a mo-i gázolaj minősége gyatra, ezért a dízeleknek komoly esélye van a meghibásodásra, javíttatásuk pedig horribilis összegbe kerül.)

 

A helyi márkakereskedésben kipróbáltam egy 102LE 1.6-os Touran-t, Bázis modellt, négy személlyel (2 felnőtt+2 kisgyerek) , csomagok nélkül a Golfnál egy kicsit lomhábban mozgott, de nem éreztem nagyon gyengének (kb 17E km volt benne). Vajon hogyan viselkedne telepakolva, hosszú úton?

 

A márkakereskedésben az értékesítő azt állította, hogy az 1.6 FSI-be kizárólag (!) kénmentes, 100 oktános benzint lehet tankolni, mert különben tönkremegy a motor. Ehhez képest tőletek (pl saabi-tól) azt olvasom, hogy 95-öst és 98-ast is lehet bele tankolni? Mi az igazság? Esetleg lett-e a motornak valami baja attól, hogy 95-öst vagy 98-ast tankoltatok? Írtatok néhányan egy furcsa kattogásról/kerregésről az 1.6 FSI motorban - lehet, hogy az üzemanyag miatt máris tönkrement valami? Egyébként sokan állítják, hogy a magyar benzin minősége is messze alulmúlja pl. a német minőséget, ahová végülis az FSI-t kitalálták...

 

Sok tesztben (pl. a totalcaron is) istenítik az 1.9 és 2.0 PDTDI-ket, amik nagyon drágák, ugyanakkor az 1.6FSI-ről csupa rosszat olvasni: gyenge, lomha, erőlködik, kicsi ebbe az autóba és rengeteget fogyaszt, ráadásul a drágább benzinből. Kinek mi a tapasztalata?

hno Creative Commons License 2005.02.09 0 0 188
Üdv, DÚV, köszönöm a fogadtatást. Pack, sajnos 1.9 PDTDI 105 lovas a kicsike, de príma egy jószág:) A piros a műszerfalon engem is zavar(t), én egy volvo-t cseréltem a kicsinykére, leszámítva a presztizst tulképpen ez a jobb megoldás. S mivel mán kinőttem a presztizsből most már a praktikum a lényeg. Fele annyiba kerül mint egy V70 tdi és pakolhatóbb. Az ülésfűtést kértem mert megszoktam a volvoban és tényleg megéri. Kicsit zavar, hogy ha hozzáérek az anyosüléshez (ha nincs rajta senki) rögtön csilingel doromból és villog a műszerfal. Lehetne egy kicsit nehezebb emberre méretezni a visszajelzést. Párásodást nem tapasztaltam viszont -9 óta egy kicsit járatni kell mielőtt belevágok a forgalomba. Azt hiszem nagyon kedvelem a kicsikét. HNO
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2005.02.08 0 0 187

Hali!

 

Nekem eleinte rettenetesen idegesítő volt a piros fény, az eddigi autóüimban a piros mindig valami hibát jelentett és néhanap még ma is odakapom a fejem egy pillanatra, de ma már nem idegesít fel annyira ilyenkor. Egyébként eszméletlenül jól néz ki, mint egy űrrakéta belseje,

 

Üdv

 

DÚV

Előzmény: PACK (186)
PACK Creative Commons License 2005.02.08 0 0 186

Hi!

 

Egyébként ez a kétzónás klima nagyon jó dolog, nálunk a nejem mindig 3-4 fokkal elöttem jár.  :-)  És valóban érezhető a különbség...

 

Nektek hogy tetszik a műszerfal megvilágítás?  :-)

Na ez egy jó hülye kérdés...hiszen mindannyian odavagyunk érte!  :-))

 

Üdv!

Előzmény: DoktorÚrVazze (185)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2005.02.07 0 0 185

PACK!

 

 

:oDDDDDDDDDDD

 

 

Saabi!

 

Valóban, ez sima 1.6. A klima digitális, kétzónás.

 

Üdv

 

DÚV

Előzmény: PACK (184)
PACK Creative Commons License 2005.02.07 0 0 184

Oké Doki, felezünk a nyereményen...  :-)

Remélem nem vetted kötözködésnek.

 

Szerintem ez a fütés dolog főleg az FSI sajátossága.

És valóban visszhül a víz, ha még a melegedő fázisban rákapcsoljuk a fütést.

Viszont párásodás nálam egyáltalán nincs.

Az igaz hogy minden reggel a 15 C fokos garázsból indulok.

 

Üdv!

saabi Creative Commons License 2005.02.07 0 0 183
Ha jól emlékszem nem FSI-d van, nem?
Nekem úgy tíz perc után mozdul meg egyáltalán a vízhőfokmérő. Ha áll az autó, és a fűtést maximálisra veszem - ventillátor 4, hőfokszabályzó 26+ -, a vízhőfok láthatóan elkezd csökkenni.
Ha már a kezdetektől maxin használom a fűtést, fél óra sem elég, hogy a vízhőfok elérje a 90 fokot.

És, ha jól értelek, digiklímád van. Kétzónás?

Ave, Saabi.
Előzmény: DoktorÚrVazze (181)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!