Különben miután a hangsúly a románban átkerült az utolsó előtti szótagra (ami normális), akkor az á már nem volt hangsúlyos, pláne nem hosszú. Igyekszem több hasonló helynevet is találni. A Várad alakból Orăd lenne a várható, bár ez meg nagyjából egybeesne Arad korábban megszokott román Orod nevével...
A magyar bilabiális V hang kérdése. Petrovici Emil előadása és a vele kapcsolatos hozzászólások. Magyar Nyelv 1956, 1. Különnyomatként is megjelent, de az sehol sincs meg. Amúgy valószinű, hogy románul részletesebben irt a témáról, de a helynévtörténeti tanulmányaiból összegyűjtött kötetet szintén egyik magyarországi könyvtári katalógusban sem találom.
Az Oradea névhez szivesen megnézném, milyen irodalmat ad meg Kiss Lajos, de azt csak pár nap múlva tudom, amikor hazamegyek.
A kérdésem a következő lenne: a Salzer név, amit Soósra magyarosítottak, német vagy zsidó eredetű lehet?
Nekem konkrétan Soós nevű felmenőim vannak Darnózseli, Kisbodak), de az anyakönyvekben láttam Salzer nevűeket is, akikkel eddig nem találtam kapcsolatot. A Szigetköz alapvetően magyar, de ezen a környéken több sváb fészek is volt, ma is rengeteg a németes hangzású név errefelé, de a háború előtt volt egy jelentős zsidó közösség is.
Szóval a Salzer zsidó vagy német, esetleg bármelyik lehet?
Fordítva mondanám: A kézikönyv statisztikán alapul, tehát a ma Magyarországon leggyakoribb 1230 családnevet dolgozza fel. De az egyes névcikkekben pusztán a fejben szerepelnek gyakorisági adatok, tehát abszolút a helyükön vannak az ilyen információk, nem nyomják agyon az anyagot.
Második kérdés: 1. Nem volt még családnevük, és a birtokuk i-s alakja kezdett el öröklődni. 2. Volt már többé-kevésbé öröklődő családnevük, de a birtoklás ténye jelentősebbnek bizonyult, mint a korábbi névadás motivuma. (Plusz nyilván magasabb presztizst is hordozott.) Esetleg egy ideig mindkét nevet viselték egymás mellett.
Különben a birtokos neve is bekerülhetett a helységnévbe. A Pataky > Patak folyamatra itt nem nagyon tudnánk példát, de a korai ómagyar korban simán, akár képző nélkül is, később pedig előtagként: Ostffyasszonyfa, Bánffyhunyad.
Kimaradt, hogy a művelt nyelvváltozatra a XIX. sz. közepétől hatott az iráskép, és ugyanakkor kezdődött az újlatin és latin műveltségi szavak dömpingje, ami megsokszorozta az e-s szavak számát.
Petrovici dialektológus is volt, és nekem nincs a kezem ügyében román nyelvatlasz, de ha nyiló diftongust irsz a szókezdő oa- esetén (ami nem [va-]), az nagyjából amire utaltam, és biztosan ez az általános megvalósulás. Szókezdő o- esetén [w-] protézis nyelvjárási elterjedtségéről nem tudok nyilatkozni, de az e- je-s ejtése még a köznyelvbe is bekerült, méghozzá legalábbis a leggyakoribb szavakban: a 3. személyű személyes névmásokban és a létige I/3. /jeszte/ alakjában. Az iráskép szerinti ejtést a latinisták már az 1840-es évektől
Ugyancsak Petrovici irta a magyar eredetű román helynevekről azt a tanulmányt, amely kötelező olvasmány volt magyar szakon, az ómagyar ß-t érintő tanulságai miatt. Az emlitetted átvétel szerintem inkább Váradja > Vradja > Oradja lehetett (a román hangsúly a második szótagon). (Az -ea végződéshez nem kell feltenni a Váradja alakot, és most nem tudok utánanézni, hogy van-e ilyen irott emlités, de szerintem praktikus feltételezés.) A magyar [vá-] viszont [wa-]-nak felel meg a "vára" szóban: Temes vára > Timiş'oara, Hunyad vára > Huned'oara. Magyar [va] > román [wa]: Avas > Oaş, magyar [va-]/[vá-] > román [o-]: város > oraş, Váras(d?) > Orăştie, Vajasd > Oiejdea. (A román alakok fejlődését a kevés és késői irott emlités miatt nem nagyon lehet követni.)
Kis reklám, rögtön kettő is: 1. Elkészült, megjelent, és online is elérhető a Régi magyar családnevek névvégmutató szótára. Ez a híres és híresen hozzáférhetetlen Kázmér-szótár kivonata: a tergo vannak betűrendbe sorolva a nevek, mellettük a névadás motivációját egy (vagy több) kódjel rövidíti (a feloldást az előszóban lehet megtalálni – illetve a papírváltozathoz tartozik egy könyvjelző is ezek feloldásával), majd a Kázmérnál megtalálható első adat évszáma olvasható. A kötetet függelékként az egyes motivációkhoz tartozó nevek gyűjteménye zárja. Online elérhető innen: http://mnytud.arts.unideb.hu/nevarchivum/konyvtar/szemelynev/adattarak/rmcsnnvmszt1417-nagy.pdf A papírváltozat beszerezhető a kiadóknál.
2. Szintén friss megjelenés, még a kiadó oldalán sincs fenn. Ennek nincs (és gondolom, nem is lesz) online hozzáférése, de sokak számára hasznos lehet: http://www.tutihir.hu/kultura/5569-csaladnevek-enciklopediaja.html
Sajna itt a világ tulsó felén nem gyakran van Magyar nyelvű könyvtár és hát ami van azok tartalma is háááát több mint érdekes ( főleg vallási meg szélsőjobos termékek ) Így ha van rá mód megkösszönném ha bemásolnád vagy elküldenéd ami ebben a könyv "MADAI" névről.
Egy másik kérdés. : Mi visz rá egy családot ami jelentősnek kell legyen ha már egy komplett települést foglal el birtokol hogy a nevét megváltoztassa ? Vagy anno a névadás az nem így történt ?
Ha egy ürgét Patakynak hívnak és kap egy birtokot, nem szokták a birtokot Patakra átnevezni.
Ezért szn. Madai > hn. Mada nem valószínű. Ellenben hn. Mada > szn. Madai típusú névadás gyakori.
FNESz: Földrajzi nevek etimológiai szótára. (Kiss Lajos). Lásd pl. a helyi könyvtárad, alapmű. (legalább két kiadása van, a második jelentősen bővített).
Madaiból nemigen lehet Madát elvonni, teljesen atipikus lenne. Különben ha meg kételkedsz, ott a FNESz, ha idegen vagy köznévi eredetű Mada, esetleg ősi szn.-ből, puszta szn-i. névadással, akkor egyáltalán nem tyúk-tojás.
Igen olvastam a település történetét és csak a szokásos "tyúk vagy a tojás" kérdés merült fel bennem az az a családot nevezték el a helységről vagy a helységet a családról ?
oláh szavunk ugyanis egy szláv sg. vlaxъ, pl. vlasi szóból származik, s a magyar már a likvidametatézis után, azaz ilyen formában vette át. (A szó eredete állítólag egy kelta törzs, a volc-, latin forrásokban pl.-ban: volci vezethető vissza).
Azaz itt egy ószl. vla- (s itt a őszl. v minden bizonnyal egy [w]-t jelöl) szókezdő magánhangzótorlódás feloldásával van dolgunk.
A magyar ilyen hangzótorlódásokat a következő módon oldotta föl: szókezdő póthang betoldásával: iskola, istván, stb., eszterga mássalhangzótorlódás feloldásával: kereszt, stb. mássalhangzótorlódás egyszerűsítésével: lászló (< vladislav). -- és a fenti példa szerint, amennyiben ezt a hangzó megengedte, vokalizációval: olah < vlax.
Igazából ilyen vokalizáció csak [w]>u és [j]>i esetében lehetséges, és a szlávban nem volt jCV- kezdetű szó, úgyhogy csak ószl. vCV- kezdetű szavaknál várhatnók az oláhhoz párhuzamos példát. A hirtelen eszembe jutó Lászlónál nem így volt.*
Mindenesetre itt nem oláh : **valach megfelelésről van szó, bár ilyen szóalak is ismert, úgyhogy nem rom. va- **> m. o-, mint ahogy sejtetted.
*) De v.ö. a történelemtudomány műszavát (műnevét, ugyanis nem kortárs: a kortárs dokumentumok őket is ladislaus, etc. alakban hozzák): Ulászló < Vladislav.
Ugye, a román <oa> gyakori fonetikus átírása /o̯ a/, vagy a román fonológia kedvelt o̯, e̯-je nélkül, (talán valamivel pontatlanabbul?) /wa/ (az <ea> meg kb. /ja/).
Ezért a lent hozott oa-kezdetű szavaknál nem is meglepő a magyar w > v hanghelyettesítés.
Érdekesebb az o-kezdetű szavak kérdése, ahol önmagában egy valós /o-/ ejtés magyar va-szókezdetet nem indukálna. -- Ha Petrovici megfigyelése igaz, miszerint a helyesírási román szókezdő o-t /wo-/-nak ejtik (és szerinte az e-t je-nek, és az szláv nyelvek történeti v- ill. j-protézisével veti össze), akkor érthető lenne. Ennek megfelel a te megfigyelésed is, miszerint "mintha ejtenének valamit". A jelenség elterjedségére irányuló kérdést valószínűleg nehéz megválaszolni, nem tudom Petrovici mennyire volt dialektológus... Persze, a kiejtés 50-60 év alatt akár változhatott is, előfodulhat, hogy a köznyelvi vagy irodalmi ejtési norma az <o-> ejtését illetőleg (az íráskép hatására is?) /wo-/-ból /o-/-vá lett. Íráskép hatása alatti ejtésnorma-változást már P. is megfigyel: ő szerinte a köznyelvi norma szerint pl. <-ia-> hangkapcsolatok hiátustöltővel, [-ija-]-nak ejtetett, de külföldi, főleg francia nyelvtudás hatására már az ő korában terjedet a románban való [-ia-]-val való ejtés is.
Egyébként talán Petrovici megállapítását tükrözi Várad > Oradea megfelelése is? (Ugyanis nem **Oarad-)
Az ellenpróba az Onyiga névvel csupán két találatot ad: Kővár vidéki falu 1898-as birtokosa és jelenkori halálhir egy nagyrészt görög katolikus (részben román eredetű) Szatmár megyei faluból.
Petrovici-nál. A bánáti románoknál gyakoriak az -ics végződésű nevek.
Köszönöm szépen az észrevételt, mert úgy látszik, a helyzet érdekesebb, mint ahogy gondoltam. Egyrészt a nyilt o vagy nyiló diftongus (oa-) előtt maguk a román beszélők tényleg ejthetnek valamit, de azt kétlem, hogy a réshang ebben a helyzetben valaha általános lett volna. Szerintem pontosabb, ha azt mondjuk, hogy a magyar anyanyelvűek általában hajlamosak voltak a szóeleji nyilt o-t és oa-t v-vel értelmezni: Oancea > Váncsa. (Magyar közszói átvételt per pillanat nem tudok irni, de találtam több román eredetű bánáti sváb és erdélyi szász tájszót, és az [oa-]-ból a német nyelvjárásokban nem lesz [va-].) A Vonyiga/Voniga névnél a Gugli jó segédeszköznek bizonyul, mert a találatokból azt látszik, hogy az Onigából ott lesz Voniga, ahol a magyarok bekerülnek a képbe. Föl kellett volna tűnnie, hogy a román nyelvterületen ritka, de nyilvánvalóan román eredetű név Magyarországon kissé gyanúsan elterjedt. (Már a régi gyulai adatok is egy kétnyelvű román közösségből valók.) A három romániai előfizető közül kettő ákosfalvi, ami egy székely falu. Aztán kiderül, hogy minden adat magyar környezetben fordul elő, vagy magyarok jegyezték föl: a mai viselők Vonyigának irják nevüket és általában marosszékiek (Mvhely, Koronka, Harasztkerék, Nyárádszentbenedek), bár találni egy magyar többségű Kis-Küküllő vidéki faluban és egy vegyes eredetű, de magyar nyelvű szatmári faluban élő viselőt is. 1930-ban egy Victor Voniga feleségével áttért a református vallásra. Nyilván magyar feljegyzők irták igy 1594-ben Vonyiga János alsószőcsi (Láposmente) kenéz és a XVIII. században Vonyiga Jakab apai (Szatmár vm.) jobbágy nevét is. Úgy tűnik, a Vonyiga a magyar környezetben ejtett Oniga.
Azt olvastam Emil Petrovicinél*, (vagy Petrovici-nél? ha jól sejtem, a -ci itt palatális cs-t jelöl, ezért mint "szokatlan betűkombináció" kötőjelezendő), hogy a román helyesírási szókezdő <o-> általánosan [vo-]-nak ejtetik. Tapasztalatodból tudod ezt igazolni, Ivor? Ha ez bebizonyosulna, akkor a m. Vonyiga név teljesen szabályos, ejtés utáni változata a 451-gyel nem teljesen ritka román Oniga/ǎ névnek...
* Emil Petrovici: Kann das Phonemsystem einer Sprache durch fremden Einfluss umgestaltet werden? -- Zum slavischen Einfluss auf das rumanische Lautsystem, 's-Gravenhage : Mouton, 1957.
Iorgu Iordan családnévszótára csak a Vonică nevet ismeri, görög etimológiával - úgy értelmezem, nem egyházi névként, hanem mint újgörög eredetűt, tehát Kárpátokon túlit. Ilyen közszóról egyébként egyik szótár sem tud. Úgy látom viszont, a gyulai románok között él a Voniga (Vonyiga) családnév és igy hivták a gyulavári születésű Kohán György festőművész anyukáját is. A Ion rengeteg származékával mindig a legnépszerűbb keresztnév volt, mint a magyarban a János.
Voniga a Ion névbokrába tartozik: Iuon > Iuvon > (- Iu- / + -iga becenévképző) > Voniga. Vonigaş-sal ugyanez a helyzet, csak másik képzővel. Az utolsó lépésig a helyzet dokumentált Constantinescuban. A Voniga nem fordul benne elő, de a telefonkönyv is csak három előfizetőt ismer ilyen névvel, kettőt Ákosfalváról, egyet Tordáról. A Iuon a név alapalakja volt Erdélyben, a kötőhangos Iuvon is gyakori. A Von- kezdetű származékok közül Constantinescu említi a Vonuţ-ot, a telefonkönyv ismeri a Vonu-t. Az Oniga (vagy Onigǎ) akár gyakorinak is mondható 451 előfizetővel, Onigaş-ból is van 15.
