A jövő héten dönt a kormány a 10 százalékos villany- és gázárcsökkentés részleteiről. A kormányszóvivő Rájátszás című műsorunkban azt mondta: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak 1 hete van az új árszabályozás kidolgozására.
Ha itt tárolnának, már semmi közük az ukránokhoz. / az ukrajnai tárolásuk megszűnt gondolom / Na és bíznak a magyarokban mikor a legelemibb lépéseket is kihagyják ?:-)))
”Magyarországon jelenleg 11 cég 210 engedély alapján kutathat szénhidrogén-lelőhelyek után. Csak a Mol Nyrt. több mint száz helyen kapott erre lehetőséget szerte az országban.”
Ha lenne orosz bértárolás akkor már majdnem tele lenne :-))) / nyugat meg nagyon sokat tárol be, sőt az Északi Áramlat szállítási kapacitását megnövelték /
Úgy tűnik az oroszok kivonultak a Déli Áramlatból, igy a Balkánról is. / most kevés a haszon /
Az orosz -ukrán válság miatt a kormányunk felelőtlennek tűnik .
Azt nem tudni, hogy ezt a kevés mennyiséget kik jegyzik.
/ oroszok, ukránok, szerbek ?????, de biztos, hogy nem egy cégé, hiszen bértárolók. Az EON is bértárolást végzett. A stratégiai tárolás sem ismert / MOL / :-)))))/
Majd a MOL-t átjátsszák Felcsútra. A MOL már csak itthon nem élne meg :-)) Részvény meg kb 23 % van Viktor kezében, csak jogszabályi beavatkozás és kész az új szénhidrogén bányászat, de hiszen gyakorlatilag már csak ez van hátra :-)))))))))
Ebből nem tudom, mennyi a korábban megpendített orosz bértárolás (ha egyáltalán létrejött). Majd a bab állami támogatással, rezsicsökkentő célzattal olcsóbb lesz:))) Igazmagyar majd palackkal a seggén fog mászkálni:))
A helyzet, hogy már nagyon régen megmondta Falcon Oil & Gas Ltd. , hogy a gázkitermelés 100 dollár / hordó világpiaci ár felett éri meg. Most tehát nem / 40- 50 dollár a világpiaci ár. /
Várhatnak még.
Az meglepő, hogy a a kormány milyen nagyot harapott az eddig eltitkolt témába.
.....................................Már Irakban van a magyar kontingens
A katonák továbbá az Erbiltől távolabb folyó kiképző bázisokon is feladatokat hajtanak végre, a magyar érdekeltségű olajkutak közelében.................................... / MOL kutak , kurd területen /
.........................Egyetértés született Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin között az idén lejáró hosszú távú orosz-magyar gázszállítási szerződés megoldása ügyben. A megbeszélést követő közös sajtótájékoztatón Orbán azt mondta: technikai kérdések még hátravannak, de a pontos, szövegszerű szerződés megalkotására az év végéig van idő. E szerződés keretein belül lehetőség van arra, hogy az eddig fel nem használt gázt Magyarország a jövőben felhasználhassa, és mindig az igénybevételkor fizethessen. "Ez nagy megkönnyebbülés számunkra" - mondta a magyar miniszterelnök.....................