Kábelszakadással én is szinte minden tavasszal küszködök:( Télvíz idején a faxa szigetelés töredezik, aztán tavaszra jön a szakadás, a legtöbbet használt bal első és a csomagtartó ajtóknál. Már alig van olyan szál, amit ne forrasztottam volna. Tört a hátsó ablakmosó cső is, de abba már beletoldottam egy puhább darabot, eddig tartósnak bizonyult. Egyre erősebb késztetést érzek az egész köteg azon szakaszának kiváltására, csak biztosnak kellene lenni a "tuti jó kábel" terén.
Kedves fórumtársak, ismét a távgyógyító/távanalizáló segítségeteket kérném.
Az utóbbi hetekben egyesben, vagy kettesben kigyorsításkor fémes nyekergést hallok a futómű felől (vagy a motortérből). Ez főleg emelkedőkön jön elő, vagy nagyobb gázadásnál.
Az utóbbi hetekben (azon kívül, hogy eltörtem a vállam a könyököm és a csuklóm :)) csak egy téli/nyári kerékcsere történt. A gumisnál voltam azóta és ő a gumikat, a kerekeket és a futóművet megnézte és azt rendben találta, a motortartó gumibakokra gyanakodott.
A kézifék bovdent mennyire macera kicserélni autószerelő szerviz bevonása nélkül?
Illetve a fék beállitása hozzá?
És ha már meg kell bontani akkor a fékpofák cseréje hogyan torténik, mármint az alapra vissza állitás a dob leszereléséhez majd az uj pofák behelyezése után a megfelelő beállitás?
Bementem vácon a legnagyobb villamosságis szaküzletbe ahol minden van ami kell. Ráadásul nem is beosztottat fogtam ki, hanem a tulajt, de egyiket sem tartják :)
Amit írsz, itt még nem is voltam, most hirtelen gondolkodnom kell hol is van :-)
Amúgy bontás után majd döntök h javítom akkor, de nem árt ha van akkor ilyen :)
A 95 lovasoknál (is) váltsd ki a gyárit. Bagóért kapsz hasonlót bármelyik autósboltba. Én sem tudok, csak ülepítővel együtt hozatni és gyáriba. Az meg nem kis pénz!
Ne mondj márkát, csak méretet, mert akkor rádsózzák a drágább cuccot. Ilyen kanyarcső mindig van.:)
... és ha nem bízol a jelenlegi bilincsek visszapattintásában, akkor tegyél csavaros bilincset.
Vettem olyan epoxi gyurmát. De amúgy nyílik ha mellette a műanyagon ellent tartok, csak hát jobb lenne ha nem kellene :) De valószínű azzal fogom megoldani. Csak túl nagy se legyen, mert akkor hidegben lesz vele gond.
Ja igen: hosszbordásszíj is! 2 napja jön velem szembe munkatársam hogy világít a generátor jel a műszerfalon. Meg hogy "volt valami csattanás". Na mondom akkor ez a szíj szakadt. Bingó is, sokan el is felejtik. Ha felűlről megvilágítod és látsz kis repedést, akkor csere az is egyből!
Nagyon speckó az a kis ónos zsugrcső, mert ma reggel a legnagyobb elektronikai boltba csak pislogtak hogy mi az :) Sőt, FLRY gépjármű kábel sem tartanak, mert "minden autóvillamosságis a simát viszi"
Most vettünk egy Grande Puntót 1.4 16v .Azt meg tudjátok mondani, mire kell figyelni ill mit kell cserélni 80-90ezer km környékén. A vezérlés, vizpumpa megvan , olaj , levegőszürő . Mi kell még ?