Minden amit az újra előtérbe kerülő megújuló energiaforrások eltüzelésére alkalmas készülékekről tudni érdemes, hogyan kell kiválasztani, hol lehet kapni, hogy lehet csinálni
ezt az összevisszakötést majd elmondom nekik, mikor kezdik berakni. Puffert kéne fűtenie, aztán abból padlót, meg pár radiátort, mert a gáz lassan luxuscikk lesz.
Tényleg! Néztétek milyen szép sávos, meg a "legmagasabb sem éri el a 10%-ot" lett a gázszámla? 1200m3-ig 100.5-Ft+ ÁFA, felette 115-Ft + ÁFA. Tényleg tiszta sáv, meg alig 10%, hogy csináljanak maguknak kistestvért ezek az igazmondó juhászok!
szerintem csak kalapáccsal lehet tönkretenni,fütöttem lengyel léngdara és por keverékével ,ventillátor kellet hogy átfújja a levegőt,500 liternyi kitartott 2 hónapig ,pedig néha megázott a szén,kiváncsi lennék hogy egy rendes kazánba meddig lett volna elég
Azt mondják egyébként, hogy volt ennek egy módosított változata a 80-as évektől. A felső részében más az öntvény, többet szédeleg benne a füst a kijáratig, ezáltal lényegesen jobb a hatásfoka. A szomszéd apjá-é tán olyan. Belenézve tényleg vannak kinövések a plafonján, hasonlóak a mostani öntvénykazánokhoz.
En mondtam, hogy borzaszto bele van :D Viszont nem kellett neki nagy huzatu kemeny. Ami most az Immergasnak eppen eleg, az a KCS-nek boven sok volt. 160mm. Kivitte meg a papirt is a kemenybe. Vateran is lehet kapni hozza mindenfele "tuning" cuccokat. Palcakat a folso csovek koze, hogy hatulrol elore jojjon a lang, tobb idot eltoltve a tuzterben. Alulra az also csovek koze, hogy ne hulljon ki belole az aproszent. En ilyennel tettem tonkre szerintem, mert mikor beraktam ezeket, par begyujtas utan elkezdett folyni a 2, 3 tag kozott a kazan. Szerintem "megnyitotta", koze ment es szetfeszitette a tagokat. Viszont egy jo tanacs, nekem keresztbe volt kotve, ugy jobban leadta a hot. Tehat hatul alul volt a visszatero bekotve, es elol fent az eloremeno.
Ha valamid netán bexarna itt megvan a manus száma, echte gyári cuccai vannak. Szerintem valami jóvátételi szállítmányból, vagy M zárolt készletből vásárolt be.
ja, illen, még huzatszabályzó is van rajta, viszont van neki lemezbukolattya. Nagy szép, és akkora mint egy Volga. Láttam az öregnél az övét, mutogatta boldogan. Rakott rá a szemem láttára némi fát, tök olyan volt, mintha a kútba dobálná. Mérhető volt az idő, míg koppant az alján. Nem csoda, ha még másnap is van benne parázs. :-))))
Tényleg örök életű, az enyém már vagy 40 éves, de legaláb még ugyanennyit kifog bírni, hibátlan. a hatásfoka "enyhén" gyenge, a kéményt, az eget fűtöd vele.
Felénk gyönyörű, fullfelújított példányokat árul egy embör, aki ezzel foglalkozik. Mindene van hozzá. Egy rendberakott, kéménytoldalékkal, meg ilyen xarokkal ellátott, lenyomáspróbázott 6vagy7 tagos dögséget most vásárol a szomszédomnak ajándékba az apja 110 rugóért. A megkérdezése nélkül. Merthogy náluk is az van otthon, meg hogy ez majd örök. Ezekben igaza van, de egy kartács szavaival élve innen, el kell tüzelni benne egy erdőt a melegért.
A Termomax KY-4 26KW 130-as füstcsonkkal ment még másfél éve, nem tudom azóta változott-e. Az 5 tagostól felfelé már 150-es. Két típus van a piacon, egyiket olaszként, a másikat törökként kínálják, utóbbit jóval olcsóbban.
Az egy orosz kazan. Borzaszto ocsmany allat. Kis ajtokkal, nagy tuzterrel. Igenytelen egy szerkezet, de nagyon jol birta. Azzal meg lehetett csinalni azt, hogy megraktam ejjelre, lezartam, es reggel meg volt benne parazs. Ket talicskanyi lignitet ra lehetett tenni. En szerettem.
Az is elkepzelheto, hogy most "tomitetted" azt a reszet az also rostodnak, ahol eddig elszokott a huzatod. Tehat az also csoveken keresztul huzo levego utjat lezartad, igy kenytelen a tuzet taplalni, nem tud elszokni. Pl nekem Immergas 35Kw olyan nagy tuztere van, hogy hatul eleinte elszokott a huzat, igy eleg nehezkes volt begyujtani. Elotte a KCS nevu orosz szornnyel nem volt ilyen gond. Megjegyzem, nagyon jo kazan volt a KCS. Csak ez takarekosabb, es a huzatszabalyzo nelkul lehet elni, de minek erzese fennall :D
Abszolute igazad van! Nekem is hasonló rendszerem van, harminc éve készült, csak nekem dunaujvárosi lemezradiátorom van. Akkor ez volt a sztenderd. Azóta is hibátlanul üzemel, még keringetőszivattyut sem kellett cserélnem, merthogy nincs is benne! Egyszerüségében tökéletes. KLU 342 kazán nyomja, amit valószinü szénre tervezhettek, mert elég kicsi a szája a maiakhoz képest, Sokáig fütöttem szénnel, de már nagyon drága, és bizonytalan minőségü a szén, pár éve akác a nyerő, felénk 1500-2000 forint mázsája összevágva, ideszállitva. Jelenleg csak egy részét fütjük a háznak, kb 70 nm.-t. Ha itthon az egész család akkor kinyitjuk a többi 70nm radiátorait is. Most ebben a hidegben kb. 40-50 kg lőszer fogy, 21 fok van. Az egész házhoz kb. 60 kg kellene. Szerintem nem sok. Amig ez a rendszer nem megy tönkre biztos nem nyulok hozzá.
Már hogyne lenne. A lehető legnagyobb tömegű tüzelőanyagot raktad be a kazánba, ami csak belefér. Ez egyszerre meggyulladva a lehető legnagyobb hőenergiát adja le a kazán ugyanakkora felületére, ezért mégha vizes is a fád jobban melegszik a kazánod. Én ugyanezt csinálom, csak lignittel.
Nem úrihuncutságból, meg a vegyeskazán életének felvirágoztatása végett szoktuk széttúrni a vastagcsöves rendszert.
Közelítsünk máshonnan. A legtöbb helyen gáz, és vegyeskazán dolgozik ugyanarra a fűtési rendszerre. Mivel a gázkazánt a termosztát kapcsolgatja ezért minden egyes indulásnál eléget egy hombár gázt feleslegesen, míg azt a rohadt vas, és víztömeget fűtésre alkalmas állapotba hozza, ráadásul mindez vagy 80 fokos vízre van méretezve. ( tudom, tudom, az öntötvas milyen jól tartja a hőt. Ez igaz is, csak mindig kimarad, hogy milyen qvasok energia felmelegíteni. Gázkonvektor se kellene öntvény az biztos)
Anyagi kár tetemes, amit nincs kedvünk hosszútávon kifizetni. Készül tehát egy gázkazánnak ideális alacsonyhőfokú, kis tehetetlenségű rendszer, ami aztán a vegyesnek nem túl nagy élmény. Ekkor kerül a buliba egy puffer, és a mindenki jól érzi magát. Legjobban a fűti, fizeti, mert többet nem kell ott portáskodni a sparhéttal, megy fullon mint az ökör, hogy mielőbb felnyomja a tartályt, aztán másnap délutánig szevasz. Gázzal, és vegyessel is szép egyenletes hőfok a lakásban kényelmesen, kifizethetően.
Igen, munkát, és pénzt kell belerakni, de kényelemben, és számlában megtérül.
Még emlékszem, mikor megvettem a házat, felújítás közben a régi rendszert használtuk. Gravitációs vegyes, és egy ráakasztott C21. Bárhol indult a fűtés fél óráig semmi nem történt. A C21 ennyi idő alatt pont 1m3 gázt eresztett ki a kéményen, oszt' már volt 40 fokos is a rendszer, de még egy kanyit nem melegített a házon. A vékonycsövessel fél óra alatt letudok egy ráfűtést cuzámmen, a 14kW-ra visszavett S. Duval Renovával. Belobban benne a gáz, és 1 perc múlva langyosodik a radiátorok teteje, amit vadhidegben fűt csak 60 fokra.
Én az előző hozzászólásomban írt kazánommal 300 lég m3-t fűtök. A 18-19 fokos lakásból kb 2 óra alatt csinál 22-23 fokosat.
Van itt olyan, aki Feka 2 kazánnal még picivel nagyobb lakást fűt, minimális szigeteléssel, ráadásul mellette van 1200l puffere, és a lakást meg a puffer 4 óra alatt feltölti.
Szóval saját tapasztalat szerint egyáltalán nem kicsi 300 lég m3-re egy kb 25kW körüli lemezkazán.
1./ Ma akartam akácfát venni a jövő szezonra erdészettől,azt mondták augusztusban érdeklődjek,addig már nem lesz.
2./Maszek kazán,vizes akác kínlódás,ahogy az ilyenkor lenni szokott.Ebben a hidegben egész apróra vágtam a fát,hátha 60 fok fölé bírom tornázni a kazánhőmérsékletet.Semmi.Ekkor kínomban a kazán utolsó szögletét is kiraktam fával mintha legoznék,azt hittem hülyeséget csináltam,mert a levegő majd nehezen szűrődik át a szorosra rakott fán.Mit ad Isten,ég mint az állat.Van ennek logikus magyarázata?
Csak az a különbség, hogy nálam már nem nagy radiátorok vannak, hanem lemez radiátorok. A többi az mint nálad.
Viszont egy percig sem vacilálnék, hogy szigeteljek-e, vagy átalakítsam a fűtést, ha hasonló árban lennének. Csak az egyik nagyságrendekkel több mint a másik. Jelenleg 1 tonna brikettet tüzeltem el kb 1,5-2 hónap alatt. Szóval nem fogyasztok olyan sokat, így egy több milliós szigetelés beruházás nagyon lassan térülne meg, míg egy jóval olcsóbb fűtés átalakítás, aminek következtében egyenletesebb lenne a hőfok a lakásban sokkal hamarabb.
Akkor hasonló cipőben járunk lakás hőfokot illetően, és valószínű a megoldás is ugyan az. Puffer kell a rendszerbe. Így a kazán meget max teljesítménnyel, ahol a legjobb a hatásfoka. És a lakásban sem lesz elviselhetetlen meleg.
elmesélek egy kedves kis történetet ami velünk történt meg:
adva vagyon a cég ahol dolgozok, főnök fázik, de fizetni nem szeret, ezért vegyeskazán beállít, 120 mázsa fa megvesz
a rendszrről annyit, hogy itt ilyen regiszteres csőradiátorok volatk, 60-as átmérőt képzeljünk el,ami körbe volt tekerve valami lemezzel, és amikor "felizott" a cső, a lamellák ontották a meleget, olyannyira hogy a teljesítményük kb 325W / fm szinten mozgott.....
ennek köszönhettünk néhány kazánforrást, mivel nem volt minek leadni a kakajót
azt azér tudni kell, hogy a főnökömet már többször felkérték a Magyar Állami Operaházba vezető szólistának, mert:
altba,mezoszopránba valamint szopránba is tud ordítani, de úgy hogy a stúdiófelvételek alkalmával a hangrögzítő szobába a hangszigetelés leolvadt ijedtébe
másszóval sose szoktam kitakarítani a fülemet, mert neki mindig sikerül kiordítani a fülzsírt a fülemből
ezeken felbuzdulva javasoltam, hogy a csőregiszteres radiátorok helyett rakjunk fel 600/250 -es radiátorokat 2őt, szabályozható szeleppel 1-6 fokozatkiosztással, gondolva majd a melegebb időkre is
most ott tartunk, hogy megkaptam a munka hőse érdemrendet, és mindenki elismerő pillantásokkal illet
mer a főnök nem fázik, így mi se
hálából felzavart a pallásra is, hogy ugyan teríccsem már le aztata 20cm üveggyapotot, ami onnan hiányzott
mivel ez lapostető volt eredetileg,és később lett sátortetősítve, így elég szűken voltunk