aggódni nem kell, tartani tartanak cég cuccai ha már be vannak építve, de hasonló problémákra számíthatsz. mármint repedések, puposodás, esetleg vakolatlehullás.
és jelen esetben mi értelme a békéltető testületnek?ott meg kéne egyezni! viszont a gyártónak egyáltalán nem érdeke a megegyezés.
a cég számol a hibaszázalékával, és azzal is, hogy egy peres eljárásban a kár többszörösét kell megelőlegeznie a károsultnak és egy rutinos ügyvéd ezt kb 4-5 évig elhúzza. addig nem érdemes bélelni, mert bélelés után a kirendelt szakértő nem tudja megállapítani a kár okát. ez kb. 2 év (de lehet 4) kéménynélküliség.
aztán ha van jogerős ítélet, akkor kimegy és bebéleli.
a legtöbben észre sem veszik, akik észreveszik, azok döntő többsége a fentiek okán inkább benyelik kárt. az a néhánya %-nyi aki perel, bizonyít, kivár, meg majd egyszer megkapja a javítást. inkább fizetik ki a panaszok 2-3%-ra a dupla költséget+perköltség, mint mindegyikre a szimpla költséget.
a renoméja nem romlik kimutathatóan, emiatt sem kell vigyázniuk.
és a konkurenshez képest uszkve 20%-os árelőnyt sem valószínü, hogy az osztalék csökkentésével érik el ...
egyébként meg a cég hazánk legpontatlanabb építőanyagainak gyártója. volt olyan építkezés, ahol műellként beírtam, hogy a gerendákat ki kell cserélni, olyan gagyik voltak. aki minőséget akar, az kerüli a cég gyártmányait, hiába occó.
ha valaszthatok hogy 150ezer bukoval tul vagyok az ugyon es elhetem az eletem, vagy 150ezret koltok ugyvedre, es keteselyes a harcom a leier ugyvedei ellen, akiknek az oltonye ennek a tobbszorosebe kerult, egyertelmu hogy az elsot valasztanam!
Miért kellene betömni a szájukat? Persze, ha ők a bűnösök, a normális az lenne, hogy elismerik a hibájukat és javítják azt.
Mindamellett előfordulhat az is, hogy mégsem ők voltak a hibásak. Sőt, arról sincs pontos infónk, hogy hány ilyen eset fordul elő átlagban.
Az is lehet, hogy a kémény tényleg selejtes, de akkor miért nem hallani más fórumokról is visszhangját ennek? Vagy az itt megjelentek miért álltak el a jogi úttól, ha biztos hogy gond van?
Nekem csak az a furcsa, hogy gondolom nem 10db kéményt ad el a Leier (kb ennyien jöttetek itt össze panasszal), akkor a többi több száz vagy nem tudom mennyi tulajdonos belenyugszik, hogy egy "szart" vett, vagy náluk kivételesen minden ok, vagy mi van?
Nem akarom én védeni a Leiert, csak nekem így sántít az ügy. Persze mindezen véleményem az itt leírtak alapján fogalmazódott meg bennem, nincs Leier kéményem, még csak nem is fogtam. Azt is el tudom képzelni, hogy tényleg szar, meg azt is, hogy ti/kivitelezőitek csesztek el valamit, esetleg együtt a kettő, vagy mittudomén milyen lehetőségek vannak még.
Menj el a Rákospatak utcába ( kéményseprő vállalat központ ) és érdeklődj .
ott a tuti .
kéményépítés közben minimum kétszer hívd ki az illetékes kerületi seprő urat szemrevételezés végett .
Ő ott csillog majd az eszével .
ha terméket kívánsz választani , mindenki a saját lovát dícséri . Kereskedőnek meg tök mindegy , ő azt javasolja amire Te vevő vagy .-. Neki megint csak nem számít .
szerintem , ha jól elkészítitek a kéményt és nem a tudálékos kivitelező vezet Téged akkor a két menő márka közzül válaszd az olcsóbbat .
Tudod : kéményépítésnél csak előírás szerüen járj el és nem lesz hiba .
Kiszokták hagyni a hőszigetelést , mert elég macerás berakni , de ez a lelke az egésznek .
Saját tapasztalatom alapján a leiert nem ajánlom!Én is az ára miatt vettem "ocso".Sajnos az ár tükrözi a minőséget ebben az esetben.A Schiedel 30 000 Ft-al lett volna drágább.Most béleltetnem kell a leier kéményem kb. 150 000 Ft-ért.Melyik is olcsobb?
Sokat olvasom a fórumot, de egyre csak bizonytalanabb leszek kéményépítéssel kapcsolatban, ezért segítséget kérnék. Bővítem a házamat és szeretnék új kéményt is építeni. Szeretnék az alagsorba egy vegyes kazánt beállítani és a lakószintre egy cserépkályhát vagy kandallót. Első kérdésem az lenne, hogy milyen kéményt kell a mai jogszabályok szerint építeni? Egykürtős, kétkürtős, milyen kivitelű (tégla vagy Leier/Schiedel), és milyen átmérőjű kellene? Második kérdésem az előző hozzászólásokkal kapcsolatos. Első körben Leier LK/LSK kéményre gondoltam. De olvasom, hogy nem kis problémák vannak a samottbélésekkel kapcsolatban. De akkor ehhez a fűtési rendszerhez milyen kéményt javasoltok? Mi az ami árban és minőségben is megfelelő lenne?
Meg tudná valaki mondani, hogy a Schiedel UNI plus és az SR között a szigetelő anyagon (UNI plusnál ugye ásványgyapot lap mindenhol, az SR-nél csak a zsinór 33 centinként) kívül van más különbség?
A belső béléscső anyaga ugyanaz? Az UNI plus esetében speciális UNI*** kerámiacsőről beszél, Ez eltér az SR-ben alkalmazottól?