Különben olyan közegben szeretnék élni, ahol az utcákat delfinekről és fecskékről nevezik el. A szobrok a hétköznapok csodáiról "meséljenek" fiatal lányokról, anyákról, virágokról, szerelmespárokról, bicikliző és sakkozó nyugdíjasokról, a macskájával a város utcáit járó kéménysperőről.
..ahogy látom, a Szolgálat, szokás szerint, nem fejti ki az igazság minden részletét..hiszen sokat mondana az, hogy menniyen adtak le voksokat, és abból melyik javaslatra mennyi érkezett..mert, ahogy egy előttem szóló is mondja, pár szavazat egy harmincháromezres városban nem nagyon számít..
..magam nem javasolnék semmilyen politikai jellegű szobrot..annyi más, hétköznapi téma van még..olyan, ami nem politikai jellegű..
Ha már itt tartunk. Én szívesebben látnám az Altató szobrot, ami egy kisgyermeket ábrázol játékokkal. Sokkal ember közelibb. De tetszik a biciklis anyuka is. Utána Juszti néni, bár én nem emlékszem rá, nem tudom ki volt ő tökmagot mi soha nem ettünk. Horthy szobrát a főtéren nem szívesen látnám. Ha már lenne neki, akkor az legyen a kastélyban a fia mellett.
Az hova volt írva, hogy a szavazók 90%.ka Horthy szobrot akar? És egyáltalán mennyien szavaztak? Te ezt honnan tudod? egy 34 ezres településből mondjuk 20 szavat, vagy 50 semmisenk mondható. Gondolom a helyi vitézi rend minden tagja beküldte. De azért ez nem egy város össz lakosságának véleményét mutatja. És ahogy én értelmezem politikusnak nem tudnak szobrot állítani. Így például Horthynak se. Pláne ne a főtérre kerüljön Horthy.
A Lokálpatrióta Klub megkérdezte a legutóbbi Szolglatban, hogy tegyen javaslatokat a város lakossága, "Kinek legyen szobra Gödöllőn?".
A heti lapszámban beszámoltak a javaslatokról. Erzsébet királynő, Kossuth Lajos, Horthy Miklós, Blaha Lujza, Undi Mariska, Berente István, Klacsmann László, Garamszegi Pál, Benkó Tibor, Juszti néni, "biciklis anyuka", Altató (József Attila verse) szerepelt a javaslatok között, a Szolgálat összeállítása szerint.
Talán nem meglepetés, hogy a szavazók mintegy 90%-a Horthy Miklósnak, Magyarország Kormányzójának szeretne emléket állítani Gödöllőn (a több Habsburg szobor után).
Horthyt és családját úgy szerették, tisztelték Gödöllőn, mint tették Kenderesen a kenderesiek.
"Gödöllő lakossága a korabeli újságok cikkei és a visszaemlékezések szerint büszke volt arra, hogy a koronás fő után Magyarország kormányzója lakja a község ékességét."
"Nyaranta nemcsak a kormányzó és családja kedvelt tartózkodási helye volt a gödöllői kastély, hanem rendszeresen itt tölthették szabadságukat a kormányzói hivatali apparátusban dolgozók és családtagjaik is"
"Az államfő életmódja... nem nagyon változott Gödöllőn, ugyanúgy intézte az állam ügyeit itt is, mint a budai várban. Kiköltözött Gödöllőre a Katonai Iroda hivatali apparátusa a Nopcsa-szárnyba, a Kabinetiroda a volt Várkapitányi lakba...."
"A két világháború között a kastély a protokolláris helyszín, a tiszti üdülő és a katonai-hivatali bázis sajátos keveréke volt. Rendszeresen fogadtak vendégeket, vacsorákat, díszebédeket tartottak a díszteremben, és vadászatokat a környékbeli erdőkben. A vadászatokon a kormányzó számtalan külföldi koronás főt, diplomatát, politikust látott vendégül, pl. Edward walesi herceget, Ribbentropp német birodalmi külügyminisztert, a kapurthalai maharadzsát, Pacelli bíborost, a későbbi XII. Pius pápát."
A repülőtér a város része, így természetes volt, hogy bizonyos időközönként feltűnt egy-egy repülő az égen. Velük soha nem volt bajom, viszont a hátimotorosok meglehetősen zavarnak, pláne, ha csapatban érkeznek: alacsonyan köröznek a környék felett és meglehetősen zajosak.
Egyrészt - bármilyen hülyén is hangzik - utálom, hogy bárki bebámulhat a kertembe, másrészt pedig a sebességük és a már említett körözés miatt hosszú ideig hangoskodnak.
Ez csak az én problémám, vagy másokat is zavar a dolog?
(az Esze Tamás utcaira nem tudom mi szükség van, mekkora jelenlegi illegál átjárónak a forgalma)
"A kerülőút elmenne Isaszegfelé is?"
kersztezné az Isaszegi utat, ha erre gondolsz...
"A városba irányuló forgalmat hol bonyolítanák le?"
felteszem a valkói útra gondolsz ha lezárják a sorompót.
Nos ezesetben a felmerült lehetőségek:
- elkerülőn elmenni az isaszegiig (nyilván különszintben keresztezné a vasutat), majd ott be, ezzel nyilván az Isaszegi-Ady sarok is megváltozna
- a vasút és az egyetem között (a szie területén kívül) valami utat létesíteni, a tűzoltósági hídig (ezzel kapcsolatban azért elég sok aggály felmerül)
az első változat tulajdonképpen elfogadhatónak tűnik, hiszen az Őz utcán kívül nem jelent jelentős távolságnövekedést, cserébe az átlagos menetidő vélhetően csökken, és jobban kiszámíthatóvá válik.
Gyalogos/bringás összeköttetés javul, a két buszmegállóval viszont valamit csinálni kell, de azok elhelyezkedése amúgy is elavult.
"A sorompón jelentős gyalogos és biciklis forgalom megy keresztül nap mint nap. Ők pedig kötve hiszem, hogy az ipari park, vagy az M3 felé igyekeznének. Az egyetem felé, vagy a vasút hídon keresztül meg kerülniük kéne."
az elkerülős tervnek egy igen fontos része a gyalogos/biciklis aluljáró is az állomásnál...
"Néhány napja még érdekesnek találtad, most már kivitelezhetetlennek nevezed," - Ha a hévről van szó, akkor nem így tettem. Én egy új ötlet irányába próbáltam elindulni. (Lévén láttam a terveket, de egyik sem győzött meg.)
Más: Ha szeretnék többet megtudni a két projektről, az építészi irodát kerressem fel?
Néhány napja még érdekesnek találtad, most már kivitelezhetetlennek nevezed, ez a fordulat is megér egy indoklást... :-) Nem vagyok közlekedési szakember, és nem állítom, hogy ez lenne a legjobb. Azt viszont igen, hogy ez lenne a leggyorsabban kivitelezhető, de nem csak ez az előnye... és igen, nekem tetszik. Ezt eltaláltad. :-) Természetesen, ha egy közlekedési mérnök azt mondja, nem jó, biztos vagyok benne, hogy szakmailag is meg tudja indokoni, miért lenne helyette más, akár több megoldás is, ami célszerűbb. (A hiteles szakmai indokok tehát nem nálam vannak.) Sokkal kevesebbe kerülne, mint a többi, ez szerintem nem rossz érv mellette... ám ha nem hozza meg a kívánt eredményt, akkor tetszés, költséghatékonyság, gyors megvalósítás ide vagy oda, az elgondolás hamvába ég el... :-) Ugyanez a helyzet, ha a bárminemű hatósági vagy tulajdonosi hozzájárulás híján lennénk... :-) Tehát én nem ahhoz ragaszkodom, hogy ez legyen megvalósítva, félreértés ne essék! Én azon csodálkozom, hogy az ötlet annyit nem ér meg, hogy valaki (lehetőleg szakember) azt mondja rá, nem jó... némi szakmai érvvel fűszerezve. Jut eszembe! A védősávval övezett sínpárok eltávolításáról nem is beszéltünk... hasznosítható területek szabadulnának fel a város központjában. Ez újabb lehetőségeket és mozgásteret jelent egy esetleges szerkezeti átalakításban, ha jövőben ilyen igény is mutatkozna... Persze a tulajdonosi viszonyokat e célból rendezni szükséges. A lakosoktól/szervezetektől egyébként ötleteket vártak.
Ennél mélyebb szakmai indokokat ne várj el tőlem. Mérések, hatásvizsgálatok stb... nincsenek farzsebben. :-)
A szolnoki felüljárót nagyon köszönöm! Nem ugyanaz a helyzet, mint nálunk, de nagyon értékelem, hogy belinkelted...
A héten számoltam itt nektek, hogy hány házat érint. Ezek közül egyet vagy kettőt érinthet Isten igazából.
Az UVATERV tervezett felüljárója az Erdész közig tartana. Addig, ha jól számolom a Köztársaság út egyik oldalán Jehova tanui vannak, a másik oldalon pedig az úttól 5-10 méterre vannak házak.
Az Állomás úton az UVATERV tervén valahol a Fürdő utca után érne véget a felüljáró (de egy kicsit eltolva a parkoló felé). Itt négy ház áll. Plusz a Zsebmetsző villa a Dalmady és a Csipke utca sarkán.
Tessék, csak neked egy felüljáró: Felüljáró Szolnokon (A sárga figurát odacibálod valamelyik végéhez, és lesz kép is. Megjegyzem ez működik a Köztársaság úton is.)
"Az meg külön sajátos nézet, hogy a "magunkért" való kiállást eleve feleslegesnek értékeljük" - Én úgy látom, hogy a magunkért kiállás itt azt jelentené, hogy ragaszkodjunk egy kivitelezhetetlen tervhez, mert az tetszik? Meg tudnád indokolni, hogy miért is lenne úgy jó nekünk? Nem?
(Ha láttátok a tegnap általam megosztott terveket pdf-en, akkor rájöhettetek, hogy kompromisszumokat kell kötni. És míg Gödöllőn nincs tisztázva, hogy mi a cél a hév babrálásával, csak rossz döntések születhetnek.)
Elhiszem, hogy a helycserés megoldás megvalósítása tetszik neked a legjobban, és nem kételkedem az igazadban sem... Mindezeken túl, sajnálom, hogy azok az emberek, akiknek számíthat a véleménye - hasonlóan gondolkodva veled- eleve arra az álláspontra helyezkednek, "a magasságosék" úgy sem veszik figyelembe a helyi akaratot. Egy másik hozzászóló már előtted többször is kifejtette, nem a polgármester és nem a helyi fidesz dönt ebben a kérdésben. Te most azt mondod, amíg nem saját forrásból épül a fejlesztés, addig nekünk is figyelembe kell vennünk mások véleményét... Meg ne haragudj, de én nem ismerem mások véleményét, nem hallottam megfogalmazva, hogy az pontosan mi lenne és mennyi utazót érintene... Az meg külön sajátos nézet, hogy a "magunkért" való kiállást eleve feleslegesnek értékeljük, míg mások közvetett érdekén (de inkább kényelmén) alapuló, nem ismert véleményét támogatnunk kellene. Nem tudom, mi szégyelni való van abban, ha a városvezetés a leendő döntéshozó elé tárja, hogy a probléma kezelése térségi fontosságú, és a megvalósításban a helyi igények érvényrejuttatása akár több lehetséges tervvel alátámasztva is támogatásra érdemes. Vagy bejön vagy nem... Érdekes az is, hogy itt már (egyre szaporodva) többen ilyen lemondóak vagytok: a városvezetésnek nagyon nincs beleszólása, ha lakossági javaslat érkezik, de már kialakult véleménye (helycserés terv) mégis csak van, ami jó és támogatni kell. Hogy is van ez? Nem mindegy honnan érkezik a javaslat, "belülről" vagy a lakosság részéről? A Szolgálatban lévő felhívás csak hülyítés volt a demokratikus problémakezelés látszata jegyében? Szerintem, meg ez az igazi igérgetős, elhúzodó kampányfogás! :-) Olyan, mint a geofűtés...
"Kertes házas övezetben felüljáró: azért volt már ilyen a világtörténelemben... valószínűleg jobban kiabálnának az ottaniak ha megszüntetnék azt az átjárót, helyette építenének egy elkerülő utat..."
A felüljárónál több féle érintettről beszélhetünk. Vannak az ottaniak, az ottaniak és az ottaniak: akik távolabb laknak az átjárótól, és az átkelésük mindennapos... Akik ingatlana mellett épülne a betonszörny, amelyről még a tetőtéri ablakokra is belátás nyílik és nem örülnének egy ilyen megoldásnak... Akik pedig az átjárásban sem érdekeltek (mert nem a túl felén laknak), de szintén elszenvedői a fejlesztésnek, örülnének, ha a Marikatelepi javaslatod kerülne megvalósításra. :-)
A családi házas övezetben lévő felüljárókról néhány képet belinkelhtnél. Gondolom, valami távol-keleti építészeti nyalánkság szóba jöhet. :-) Vajon, hogyan is nézhet ki? :-)
" Vörös István petíciója, amiben 22 aláírással a HÉV vonal föld alá süllyesztését kezdeményezi, irreálisnak tűnik azáltal, hogy ez az elképzelés több mint 10 milliárd forinttal növeli meg a HÉV ezen jellegű fejlesztését. Kivéve, ha mint ezt a petíciójára adott válaszomban megfogalmaztam, a szeptemberi testületi ülésig biztosítani tudja a kormány támogatását és az így szükséges 20 milliárd forint rendelkezésre fog állni. Ilyen garanciát eddig nem kaptam a képviselő úrtól."
Ugyanerre jutottam.
Olvasom azt is, hogy "Nem felel meg a valóságnak a gödöllői Fidesz honlapján közzétett cikk azon állítása, hogy a HÉV vonal föld alá süllyesztését „a jelenlegi városvezetés nem támogatja”."
Teljesen logikus. Hiszen ha megnyílnának olyan pénzforrások, amelyek felett nem diszponál Gödöllő vezetése, de esetleg a fideszesek segíthetnek nyitogatni, akkor nincs az a gödöllői vezető, aki nem a jobb megoldást választaná.
Ezért elhibázott aláírásokat gyűjteni a pénzeszsák kinyitásának ösztönzése helyett.
Ha megvan a pénz, akkor kell nekiesni a gödöllői vezetőknek, hogy megszereztük, tessék elfogadni az általunk javasoltakat.
Ha nem állnának kötélnek, akkor kellene aláírásokat gyűjteni.
Nézd, elemezgethetjük a helyi érdek fogalmát, de amíg nem saját erőforrásokból építjük át a HÉV-et, addig szrintem mások igényeit is szem előtt kell tartani.
Félreértés ne essék: nekem harasztiként tökéletesen elég volna az Erzsébet parkig járó HÉV (családi szinten egyébként se nagyon használjuk már). Ezzel együtt végiggondoltam a magam laikus módján, hogy milyen tömegközlekedési feladatokat, utazási kényelmetlenséget (több átszállás, hosszabb utazási idő) jelentene ez.
Nekem tetszik a kéregvasút ötlete is, de lássuk be jelen gazdasági helyzetben ennek nincs realitása. Nem is értem miért tolják ennyire a helyi Fideszesek, talán már megvan rá a kivitelező? :) (persze a valószínűbb az, hogy csak politikai eszközként használják a közelgő választások miatt)
A helycserés ötlet tűnik számomra legkivitelezhetőbbnek, ahogy olvastam a Gödöllői Hírek oldalán ez "csak" az Ady-t akadályozná, mivel az Állomás úton és a Tessediknél nem lenne szintbeli kereszteződés. A sétánynak meg amúgy se ártana ha kevesebb autó menne rajta, talán még a Kastélynak is méltóbb "előteret" lehetne kialakítani, ha innen sikerülne elterelni a forgalmat.
Egyedül a kastály mellett elzakatoló HÉV látványa aggaszt, nem tudom hogyan lesz-e pénz és akarat ennek a normális megoldására.
Kertes házas övezetben felüljáró: azért volt már ilyen a világtörténelemben... valószínűleg jobban kiabálnának az ottaniak ha megszüntetnék azt az átjárót, helyette építenének egy elkerülő utat mondjuk Marikateleptől és onnantól kezdve (az Egyetemi terület lezárása miatt) csak az új út felé jelentőset kerülve, vagy a Fenyves felé a kis utcákon kínlódva érnék el a városközpontot.