Ezzel a témával kapcsolatban azért szeretnék a cserépkályha, kandalló topikon kívül társalogni, mert szeretném, ha minél többen csatlakoznának a tömegkályát ismerő, építő vagy építeni szándékozók egyenlőre nem túl népes magyarországi táborához. Idén (2007) tavasszal szeretnék egy tömegkályhát építeni, és ezúton várom azok jelentkezését, akik szeretnének az akcióban tapasztalatszerzés céljából részt venni. Mi 3 éve építettünk egyet, és 3 év tapasztalata alapozta meg lelkesedést és elszántságot, hogy a témát alaposabban megismerjem. Röviden összegzésképp itt van néhány dolog, ami a fórumon erről elhangzott:
A tömegkályha általában minimum 3,5-4 tonna, de a tömeg és a tüzifafaigény nincs összfüggésben. Egy hatalmas szivacshoz lehetne hasonlítani, amit feltöltünk vízzel, majd a víz SZÉP LASSAN kicsöpög. Ha túl sok vizet akarunk beletölteni, a felesleges víz egyszerűen átfolyik. (Érts itt: kimegy a kéményen a meleg; ennél a kályhánál alkalmanként 15 kg fa feletti mennyiségnél ez biztosan bekövetkezik.) Az ezen felül egyszerre elégetett fa POCSÉKOLÁS. És nagyon fontos: maximum napi két begyújtás, farkasordító tél esetén is.
A hőtárolás, és az, hogy a hő milyen hatékony égésből származik, két külön dolog, a finn tömegkályha pedig egyszerűen igyekszik mindkettőben a maximumot nyújtani.
Leginkább ezért a legjobb fatüzelésű fűtőeszköz mindenhol, égövtől függetlenül, ahol lehet néhány fagyos hónappal számolni.Ennek a kályhának az egyik legfontosabb tulajdonsága a takarékosság.
Bár finnországban sok fa van, igyekeznek felelősségteljesen gazdálkodni vele,
és annyit használni, amennyit ültetnek. Kb 2-300 fokkal magasabb hőmérsékleten történik az égés, mint pl. egy cserépkályhában, ráadásul az égéstér felső harmadába merőlegesen bevezetett másodlagos levegő még tisztábbá teszi a folyamatot, így teljesíti a vonatkozó elég szigorú uniós emissziós határétékeket is. Száraz fa használata esetén az eltömődés kizárt
Itt egy autentikus vázlat:
www.mainewoodheat.com/downloads/AlbieCore.pd
további linkek:
www.diymasonryheater.blogspot.com/
http://www.ecoarc.no/fireplaceproject.htm
http://www.bugsoft.com/craigh/house/HeilmanHouse.pdf
http://www.tempcast.com/gallery/gallery16.html
üdv: V11
Sziasztok! Hajdú-Biharban építünk tömegkályhát és kerámiaszálas paplant nem sikerült szereznem. Ha valakinek esetleg van kimaradva vagy tud beszerzési lehetőséget kérem jelezze itt a fórumon. A segítséget előre is köszönöm. A kályháról rövidesen teszek fel képet.
Köszönöm a linkeket először is; de Igor Kuznyecov már ezeknél előrébb tart. Ezek a kályhák a mi járatos cserépkályháinkra hasonlítanak (függőleges járatos), csak tégla külsővel. Nem mondom hogy rosszak, hiszen amivel szibériában be lehet fűteni, az csak jó lehet. De hasonlók a M.o-i kályhákhoz (belső felép-ük). Kuznyecov, annyiban előrébb tart, hogy ezekre a hagyományos orosz járatos kályhákra utánégető kamrát, és szekunder levegő bevezetést rakott. Kicsit úgy is fogalmazhatnék, hogy a két linkedet, vagyis a hagyományos orosz kályhákat, és a 'Butakov'-nál látható szekunder levegő bevezetést, =>tökéletes égést ötvözte. Ilyet már nem kell feltalálnom 'hál Istennek', vannak működő példák (Alex Csernov ukrán származású Kanadában élő kályhásmester tavaly oktatta nálunk), én is ebben az irányba kacsingatok .... Köztünk magyar emberek között elég előítéletesen gondolkodnak az Oroszokról, akik az ország felszabadítása után nem igyekeztek haza (40 év), de ez ma már történelem, politika. A tény hogy valóban vannak nagy koponyák, a tudásukat el kell ismerni:-)) A Butakov-féle 'kályha' igazából egy szekunder levegő bevezetéses kandalló, a Suprának, ..... vannak hasonló tipusai. Az égés (videó) nagyon látványos. Hasonlót produkálnak a ... is, de azok ára 400.000 ft. Erről azt sem tudom lehet-e kapni, ha igen mennyiért? Na meg a saját kályhámon is:-)) bár én nem szénnel, hanem fával tüzelek. Fatüzelésnél (nálam), ha ilyen vörösek a lángnyelvek, az levegő hiányra utal, =>ilyenkor megjelennek kis fekete füstpamacsok, ami visszahull/elkanyarodik a láng/tűz irányába.
Itt talalsz tomegkalyhakat bemeretezve - ho teljesitmenyek kiszamolva- epitesi rajzokat ,a problema az ,nemtudod a szoveges reszeket olvasni ,ertelmezi.
Köszi, most már értem... A samott bélés és a téglafal között mi a ragasztóanyag? És a samott tüztérben? És a külső téglafalat mivel?
Ugye kerámiapaplan csak a tűztér és a hátsó fal ill első fali érintkezés közé kell? (ha leszigetelem a tűzteret a hátfaltól, akkor hogy lesz meleg a hátfal?)
A tűztér, füstjárat, torok stb keresztmetszet aránya dpek-nél is az amit korábban vackor11 reírt?
Én bontottam szét az első szimplafalú dán kályhámat, és bár kívülről nem látszott, de a kamra magasságában a külső téglák hosszába szét voltak repedezve.
Ezért csinálom samott béléssel azon a részen. Tanultam belőle, és javítottam ezen.
Azon a részen még az agyag is vörösre égett, el lehet képzelni mekkora hőt kap ott.
Csak mint jótanács írtam. Nem muszály így építeni.
Az idézett két rajzon valóban csak a falvastagságok, rétegek láthatóak. Azonban a Dán változatnál az oldalfal bizonyos pontjai extrém hőterhelést kaphatnak. Az alap változatnál sima egyrétegű téglaköpeny van, ami megfelelő elvetemültséggel, azaz durva túlfűtéssel esetleg megrepeszthető, bár ez a kályha működését nem befolyásolja, és szükség esetén könnyen javítható. Ezt is hozzá lehet írni a "problémák"-hoz. Dpek ahhoz az iskolához tartozik, ahol "buherálással" megpróbálják megelőzni ennek a durva felhasználói bánásmódnak az esetleges következményeit.
A faházas videó viszont nagyon király, (cár??:-) a szunából kilép a dolgozó, és a nappaliba belemerül a kerti tó vizébe, ha úgy gondolja kiúszik a halacskákhoz a tavirózsából szakítani barisnyának!!!
A 281. hozzászólásban (vackor11) a felső ábra? (finn típus) Itt van az a nagy falvastagság. Mi az hogy hiába vastag a nagyméretű tégla, nem bírja a nagy hőt? Szétreped? És a pár cm-rel kisebb kisméretű? Eddig azt hittem, hogy csak a tűztérnek kell samott, a köpeny az sima tégla, az érintkezési felületeken kerámiapaplannal.
egyenként lett kézzel becsiszolva. 20-as a fal. van egy élére állitott 6-os belső samott bélés jó a nagyméretű, de én a kamra magasságában 2 oldalt samott bélést adnék neki. hiába vastagabb a nagyméretű nem birja azt a nagy hőt.
Én sajna nem tudok neked erre egzakt választ adni, de azért megpróbálok! Először is, a gázt még az előző fűtési szezonban támogatott áron kaptam (3 gyerek). Ez lesz az első tél amikor azonos lesz mindenkinek. Másodszor fát is lehet sokféle áron venni. Szerintem ha keményfát 2000-2.párszáz forintért veszel, akkor is kb. fele lesz a gázhoz viszonyítva! Én az idén 4 utánfutó nyárfa gallyat vettem (vastagság: ujjnyitól a combvastagságig), ára pedig: 6000+benzin=>10.000 alatt van. Durván 10 m3 (nem erdei, hanem sima). Ha ilyet tudsz szerezni töredéke lesz csak a fűtésszámlád. Mégis tájékoztatásul annyit tudok elmondani, hogy 10 éve lakunk ebben a házban. A nappaliban kandalló volt a tömegkályha előtt. Míg az volt 1600 m3 gáznál kevesebb nem fogyott. A tavalyi hideg tél volt, (a főzés, meleg víz továbbra is gáz) és 1200 m2 nem fogyott el. Remélem az idén még kevesebb fog, ha a 2 hálóra is rásegít a kályha!
Két cserépkályha van 1987ben lett rakva (nem volt átrakva - nincs is csúcs rajáratva, volt, hogy évekig nem volt benne fútve) Felváltva fűtenek be, gyakorlatilag kiváltja a gázt.
Ha nagyobb hideg lesz, majd ideírom a fogyasztást.
Segítséget szeretnék kérni tömgkályhaépittésén gondolkodom olyan kályhatulajdonosok véleményére lennék kíváncsi hogy tömegkályha megépítése előtti fűtés számla összege menyi volt ill. kályhával ezt menyire sikerült leszorítatni.
Mint írtam, nem a hátfal fűti (ill az is az előszobát:-) Ez a hőmérséklet 2 begyújtás után (nincs hideg 8-10 kg) volt mérhető, és nem a hátfal mögött, ne feledd, hanem a szigeteletlen csövön 7 méterre!
A légfűtésnél kicsit alacsonynak találom a 35-40 fokot. NEkem 10kilónál is 70-80 fokos a levegő amit nyom, ventivel is 50-60. tavaly, 15-20 kilónál kiolvadt a ma. szellőző rács. 120-130 fok jött belőle. Még le sem ég a tűz de már tolja. Nekem a mag hátulja fűti direktbe a szobát, nem tudom nálad hogy van megoldva. Amúgy én még csak most kezdek áttérni a napi begyújtásra, mert eddig 2-3 naponta kellett csak 10-15 kilóval. folyamatosan 23-24 fok van bent.