antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Ha nem haragszol, összszedtem még egy kevés - infót-Boldizsárról.
——————
Boldizsár,Dániel próféta
babiloni neve, aki a legfőbb mágus volt Babilonban, és látomásai voltak a Messiással kapcsolatban. A perzsa és görög uralkodók mágusoknak hívták a kaldeuspapokat.Dániel gyerekkorában került Babilonba a száműzött izraeliták első csoportjával, Kr. e. 597-ben. Nabukodonozorkiválasztott néhány nemes családból származó izraelita fiút, akik hároméves kiképzést kaptak. Megtanulták a kaldeusok nyelvét, írását és minden tudományát, hogy aztán a királyi udvarban teljesítsenek szolgálatot. Köztük Dániel volt a legtehetségesebb, látnokiképességgel rendelkezett, ezért új nevet adtak neki: Bel-tsar-uzur = az Úr-óvja-életét. (Ez a név a görög és latin átírásban Balhasar, magyarul Boldizsár. Újabb fordításokban Béltsacár.)
A nyúgodalomnak útján Még nem is messze mentünk; A borzasztó csata után Még csak alig pihentünk; A hadra feszült ereink Még jól se lankadtak; Tüzünktől felforrt véreink Még el se csillapodtak: Mégis mely gyenge mozgások, Melyek bennem pezsegnek. Egy harc után nem szokások Igy verni sziveknek. Óh hányféle indúlattól Hányódunk és vetődünk! Most a hadi ábrázattól Talpig felhevitődünk: Majd egy szép kép csillámjától Lobbant fel egy tekintet, Melynek igaz bírásától Márs vasbottal elintett. Most is a török puskája Nem lőtt meg oly mérgessen, Mint egy oláh kislyánykája Rám tekintvén édessen. Nem láttam én még vad fának Soha ily szép gyümölcsét, Egy havason nőtt oláhnak Ilyen nyájas erkölcsét. A Mahomed zord vitézze Elfelejti vadságát, Dühösségében csak nézze E természet virágát. Én is, ha magyar nem volnék, Érte nevem letenném, Vagy halnék, vagy megbomolnék De Ruszándát elvenném. Ha nem volnék, ami vagyok, Lábom azt is igérte, Hogy a Kárpátusok nagyok, Mégis megmászná érte. Oláhszűrt vennék magamra, Kérges bocskort kötöznék, Fejszét vennék a vállamra, S a hegyekbe költöznék, Ha kimennék a juhokkal, Ruszándát is kicsalnám, Talpig megraknám csókokkal, Örömömbe befalnám. Vess véget hazai hűség E lágy gondolatoknak, A puhának gyönyörűség, Pálma kell a bajnoknak.
Aranymisémig kisfiú koromtól Bűneimet meggyóntam számtalanszor, Papok térdére, angyalok fülébe, Az Isten irgalmának tengerébe. Látszik-e vajon emberi valómon, Hogy ötven éve mindugyanazt gyónom?
Polcaimon a könyvek százai, Ó ifjú olvasások lázai! Sok költőm, szentem, mesterem, Titeket iszlak most is szűntelen. Meglátszik-e viseltes arcomon, Hogy én is a családhoz tartozom?
Mint gyümölcsfákra májusi eső Zúgtak le rám a dallamkereső Élni akaró gondolatcsírák, S én nekiültem, mint szorgos diák, Írtam, daloltam a tőlem telőt. Egy pohár vizet ért-e más előtt?
Egy volt minden második szó a számban: A szeretetet oly nagyon kívántam, Mint édesanyja emlejét a kisded. Mindent vágytam szeretni, mint az Isten. Akartam mindent szeretetből tenni, – Amit tettem, több volt-e, mint a semmi?
De minek ez a sok mihaszna kérdés? A tett a fontos, nem a szürke értés. Zárlatig úgyis elkészül a mérleg. Csak egy a fontos: égjek s el ne égjek. Mint a pusztai vadrózsabokor. A nap is legszebb naplementekor.
*****
130 éve, ezen a napon született Sík Sándor piarista tanár, tartományfőnök, költő, műfordító, irodalomtörténész, egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Kossuth-díjas, a 20. század jelentős magyar lírikusa.
Földúlá az ég a Földet Visító szél-katonákkal, Fákat kínzó halál-sípján Riadót zeng zord dalával! Semmi préda most az ember, Szembenézni véle nem mer.
Hullámokat vet a folyó, Olyat mi a felhőt éri, S föl-föltűnő Villámkirályt Nyomban fényes táncra kéri! Semmi préda most a szegény, Imát mormol rejtekhelyén.
De égi parancsát a szél Nem dobá el száz fohásznak, S mint bősz bika a vérködnek, Rohan néki minden háznak! Semmi préda most a gazdag, Csókot ad a nagy falaknak.
Ma Piroska napja van. Isten éltesse a név viselőit!:-)
VAS ISTVÁN
Piroska
Piroska jaj Piroska Piroslik még a rózsa Habár a haj megőszül Zöld láng lobog alatta Arcod szemed a szád sem Felejtett el nevetni Csigolyák telve mésszel A hátad egyenes még Zuhog az ősz de őszi Esőben is remontál A rózsa rózsa rózsa
Én már unom azt, hogy azért szeressenek, mert én vagyok. Más az én vágyam. Eltévedni éjszaka a sivatagban, mint a mesében. Menni a sűrű sötétben, egy kis fényjel után, benyitni egy házba, hol lámpavilág ég s vígan lakomáznak. Várni, amíg kínálnak, letelepedni rakott asztalukhoz, étlen és szomjan, csak mint kósza vándor, ismeretlen senki, valaki, kinek a saruja csupa por. Azután vigyázni, hogy nézi a gazda lassan-evő szájam, gyorsan-ivó torkom kortyait, a kezem, mozgó kezem árnyát s megrendülő arcomat, oly jó szeretettel gyönyörködve bennem, mint egy kutyában.
Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat. A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat. Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.
A kakas még az ólban pitymallatot rikongat, az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak, dalától messze rebben bimbóról bánat, szender. A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.
Apokaliptikus, vad formája és nézése: a félszemére vak és helyén gödör van vésve, haja nyíratlan, fél-ősz, bozontos, mint szakálla, bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.
A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi? Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt: "Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"
Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán, ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán, vad összevisszaságban, befonva minden ösvény, s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.
Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül: ---Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón, harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:
s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták ágyékok szép vetését... a földet letarolták... fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog... S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"
Testvéri szánalomból a szívem rádorombol: Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból, midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ: vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
*******
124 éve, ezen a napon született Mécs László Hernádszentistvánban,
Köszönöm szépen Bajkálifóka, viszont kívánok Neked szép estét!:-)
Fodor Ákos
Szabadság
a legdrágábbat, a legkedvesebbet, az egyetlent, mi valóban Egyetlen indulás előtt léggömböd kosarában találod. És mindig, hajszál- pontosan ennyi, sőt: ez a túlsúly Választhatsz:
Köszönöm Bajkálifóka, legyen szép a vasárnap estéd!:-)
Madarasi-Hargita
Wass Albert
Hókirály
Ott, hol pásztortüzek lobognak az éjben, A hegyek felett egy szörnyű szellem jár, Ködben az alakja, éjben az árnyéka, Jaj a halandónak, ha elébe áll.
Fent a Hargitán a Holt bércek között Óriás léptekkel jár a Hókirály, Hangozzák a sziklák harsogó haragját, Átkozott a lélek, kire rátalál.
Csodálatos lények, túlvilági ködben Villogó szemekkel keresik a vért, Csattogó fogakkal Hókirály kutyái Keresnek a ködben semmit mindenért.
Magános kősziklák kriptaszerű csöndben, Mint hogyha egy titok volna rájuk vésve, Kérdező szavadra kérdéssel felelnek, Felvésett titkukat nem látod meg élve…
Hargita ormán a Holt bércek között Óriás léptekkel jár a Hókirály, Amerre elhalad rohanva, nyomába’ Csattogó fogakkal szellemhada jár.
Mysthikus csendjében semmi sem pótolja Komoly valójában a mélységes űrt… Hókirály hatalmát hirdeti örökre Harsogó hanggal a havasi kürt.
A havas táj óriási irka, varjakkal és fákkal teleírva. A betűk a fák fekete rajza, s a varjak, mint pontok, ülnek rajta. Minden napnak más a kézvonása, a betűket szélvihar cibálja. Felrepülnek a pontok időnként, hol széjjelebb sodródnak, hol összébb. Majd a végén károgva leszállnak, új értelmet adva az írásnak. Sorait a tél eképpen rója, s fütyül rá, hogy van-e olvasója.
Fölötte égig ér a szirt. Olyan törékeny, oly kicsi. Harangja elhaló szavát Ezer gúnyos harangvirág Az erdőn túlcsilingeli.
Fenn Isten jár a csúcsokon. Amerre fényben elhalad: Testőrei: dárdás fenyők Állnak titáni sorfalat, A szirt felett, s az ég alatt.
Dördül az ormok orgonája, Az Ünőkőre ború száll. A mérhetetlen szikladómban A kis fatemplom félve áll. Belőle félve száll az ének, A dícséret a dóm urának: A magasságok Istenének.
Mert emberkéz emelte csak.
Fenn az Úr lépked hallgatag, A maga-építette dómban. Önnön művében elmerül: Az örök-szépben, örök-jóban.
Fenn az Úr lépked hallgatag.
A fenyők némán szalutálnak. Ő néha-néha fölriad, S visszaköszön testőrhadának, A sok sötét, szurkos titánnak.
Köszönöm Bajkálifóka, kívánok Neked szép napot, kellemes hétvégét!:-)
Nagyon hideg van felénk, bár a hó azért közel sincs annyi, mint például Ausztriában! Brrrr:)
Reményik Sándor
„TÜNDÉRFOK”
Az életednek van egy titkos csúcsa, Mely rejtve őrzi boldogságod, Egy sziklafok, ahonnan Te az élet Töretlen teljességét látod, Hol imádkoznál hosszan, térdenállva, Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa Köröskörül őserdő, ősbozót – Keresztül-kasul vágtató csapások, A sok hamistól nem látni a jót, Isten előre ment, a csúcson vár be – Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa, Hová a mélyből kibukkan fejed S a szépség minden gazdagsága, fénye Megáldja két csodálkozó szemed, Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa, Vezetnek hozzá szent véletlenek, Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz A pillanatnak örökéletet! S botlasz újra sok rögös, buta úton. –
