antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Vastag, nehéz hó-paplanok alatt a föld most tetszhalott; vagy havasálmú sóhajok között alszik egy jó nagyot.
Most én is hó-ruhát kapok: s a szívem tán azért sajog, azért ily árva, elhagyott, mert olyan tiszta, jó vagyok, ahogyan csak a hó ragyog; - de majd telnek a hónapok, s ha engednek a zord fagyok, a bánatom eloldalog, én is, én is "felolvadok", sugárba, fénybe roskadok, - s megkönnyeznek - a csillagok...
Óh, Baál, Nagyúr, ez az irgalom-óra. Mi itt a gályán most hozzád kiáltunk. Nézz hát reánk, reánk, két kárhozóra. Nem énreám. Hisz én mi vagyok? Féreg. Pártütő isten, összetépett lélek, Elesett titán. De itt van a párom: Kegyetlen, nagy Baál, jóságodat várom. Bús asszony-ember, de lelke Nap üszke, Szomorú szemű, de nagyszomjú, büszke, Didó királynő, csókolva is vádló, Hajh, beteg csókú, de mindenre váró, Bíborra termett, egyetlenegy némber. Óh, Baál, állj mellénk lelked kegyelmével. Minden-Pénzeknek trónján valahol Fordítsd felénk fényes, kegyetlen arcod. Én harcolnék. Megharcolnám a harcot, Tudok alázva élni, lélek-áron, De nézz reá: királynő az én párom, Selyemvánkost áztathat csak a könnye, Selyemzászlót lengethet csak a gályánk. Óh, öntsd reánk aranykönnyed folyását, Óh, öntsd reánk, véres aranyak atyja, Óh, nézz reánk, a két legkoldusabbra. Ha ide néznél, vad aranyszived Összeszorulna. Könnyed eredne S úszó, sötét gályánk szőnyegére, Óh, hullna az arany, hullna egyre.
Hát ahogyan a csodák jönnek, Úgy írtam megint ezt a könyvet. Se nem magamnak és se másnak: Talán egy szép föltámadásnak. Se nem harcnak, se nem békének: Édesanyám halott nénjének. Ő tudta, látta, vélte, hitte, Hogy ez a világ legszebbikje. És úgy halt meg, hogy azt se tudta: Mi lesz itt az okosság útja. S ha késlekedik az okosság, Nem poéta-fajták okozzák. Jönnek rendjei a csodáknak, Kiket eddig tán meg se láttak. Jönnek mindenek, jönnek, jönnek, De a hiteim elköszönnek.
Arra gondoltam, hogy az Ady-évforduló jegyében ebben az évben tegyük fel 100 versét. Ha a neve után zárójelben feltüntetjük a számot, akkor csak a legutolsót kell megnézni. Az se baj, ha egy vers többször szerepel. Képpel vagy anélkül. Csak egy ötlet...:))
****
Ady Endre (3)
Góg és Magóg fia vagyok én
Góg és Magóg fia vagyok én, Hiába döngetek kaput, falat S mégis megkérdem tőletek: Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?
Verecke híres útján jöttem én, Fülembe még ősmagyar dal rivall, Szabad-e Dévénynél betörnöm Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek Legyek az új, az énekes Vazul, Ne halljam az élet új dalait, Tiporjatok reám durván, gazul.
De addig sírva, kínban, mit se várva Mégiscsak száll új szárnyakon a dal S ha elátkozza százszor Pusztaszer, Mégis győztes, mégis új és magyar.
Szervusz Tereska, Szép estét Neked és Minden ére járó Versbarátnak is!
Czóbel Minka
Hó
A hó kifárasztott, vihar utam állta, Pihenőt tartottam havas pusztaságba', Húllnak, egyre húllnak a fehér hópelyhek, Elfedtek már mindent, mezőt, erdőt, kertet.
* * *
Csodálatos összhang sohsem hallott mása: Mámoritó dallam, fehér hóomlásba', Csöndes várakozás bóditó nyugalma, Meg nem látott képbe', meg nem hallott dalba'.
Mintha most egy alak fényesen kiválna: Fehér égi angyal földig érő szárnya. Halál, vagy szeretet? vagy semmi? - vagy béke?
Jó reggelt, szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Gyulai Pál
Szeretnélek még egyszer látni
Szeretnélek még egyszer látni A kertben, ott a fák alatt, Hallgatni édes csevegésed, Mint gyermek, úgy örülni véled, Szakítva a virágokat.
Szeretnélek még egyszer látni Homályos őszi délután, Kandallódnál a karosszéken, Ha mintegy elringatva, ébren Alszol s álmodva nézsz reám.
Szeretnélek még egyszer látni, Midőn úgy várod jöttömet, Megismersz immár a távolból, S bár ajkad olyan hidegen szól, Elárul néma örömed.
Szeretnélek még egyszer látni, Szép csöndes nyári estvelen, Holdfénynél az akászok árnyán, Midőn fejed' keblemre hajtván, Így suttogsz: még maradj velem!
Szeretnélek még egyszer látni A vén udvarház csarnokán, S ha elhangzott az Isten-hozzád, Még visszanézni utólszor rád S először sírni igazán.
Szeretnélek még egyszer látni, Meggyógyítna egy pillanat. Mit szenvedtem, feledni tudnám, S még egyszer örömest feldulnám Éretted ifjúságomat!
*******
Tegnap múlt 193 éve, hogy megszületett Kolozsváron Gyulai Pál, irodalomtörténész, költő, író, egyetemi tanár, műkritikus, 1879-től 1899-ig a Kisfaludy Társaság 4. elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, a magyar főrendiház tagja és jegyzője.
Szép a fekete szem, Én azt is szeretem; De még szebb a kék szem, Kék szemű szerelem. Az én szeretőmnek Ilyen kék a szeme; Valahányszor nyílik, Ibolya kél benne. S hejh mikor benézek Mélyen közepébe, Látom a szerelmet Mulatozni benne; Akkor azt gondolom, Kedvem nagy voltában: Nincs több boldog ember Nagy Magyarországban.
A vad kovács, a szenvedés sötét pöröllyel döngöl engem, szikrázva visszanézek és kormos dalát ővéle zengem. Beh jó nekem, hogy nem kell élni, csak az üllőre ráalélni, engedni szépen, mit se tenni, csak fájni így és várni, lenni. Verj, vad kovács, világfutóvá, érzéstelenné és meredtté, tökéletessé és tudóvá, kemény, fájdalmas műremekké.
Nagy a lelked ünnepszomja, mely homályát fénybe vonja. Intést kaptál, szólt a naptár, világ készül karácsonyra, Lágyulásra, enyhülésre, játszódásra, kisdedekkel, Szép családi máriásra, dominóra, ekmek-stekkel. Mindenféle szépre, jóra, érzelmesre, meghatóra, Minden múltat elfeledve, ünneplőre kong az óra, S embert isten megsegíti; ő is készül, látható: Hull a hó, hull a hó, hull a... hull a... hull a hó.
Ablakokon jégvirág van, művészkedő hideg csípte, Domb lejtőjén hóból dunna, faágakon hóból csipke. Képzelhetsz-e ennél szebbet, szemnek, szívnek ékesebbet? Ékesebbet? édesebbet? ennél békességesebbet? Homlok veszti régi ráncát, arc veszíti rút redőjét: Ember nézi isten úrnak finom fehér lepedőjét: Élni ilyen környezetben, ó milyen szép, ó be jó! Hull a hó, hull a hó, hull a... hull a... hull a hó!
Legjobbján e világoknak most van minden a legjobban, Balgaság itt attól félni, hogy valami lángralobban... Hunyt tüzeknek üszke, piszka... súlyos szemfedő takarja; Fehér legyen a karácsony, fehér isten úgy akarja. Békességet, boldogságot küld az Ég az embereknek, Felnőtteknek Corned-beefet, kondenztejet kisgyereknek. Hogyne volna rendben minden: ne is legyen róla szó: Hull a hó, hull a hó, hull a. ..hull a. ..hull a hó!
Hull a hó... s a kályha lapján sisteregve sűl az alma... Még kiáll a hó alól a négy esztendő holttest-halma... Lágy meleg... sült-alma illat... bölcsnyugalmú drága fészek. Csonthegyekre épített ház ablakából szertenézek... Nincs puhább e látomásnál: hull a hó és hull a szépség, Benne gázol ronda népség, rajt sem egyensúly, sem épség, Mint karója koplalásnak; rokkant ez, s az rokkanó... Hull a hó, hull a hó, hull a... hull a... hull a hó!
Hulla, hulla, hulla-halmaz, vörös vérek csordulása, Éhes szemek dülledése, üres gyomrok kordulása, Rikoltása hangos kincsnek, hallgatása néma nincsnek, Koldus jajnál messzibbhalló kaffanása úri pincsnek. Lelki furkó, testi ostor, báró Krisztus, gróf Apostol. Leszakad a mennyek boltja, hűvös íve hév napostól. Nem is robban, csak leroppan, olyan rozzant s rothadó... Hull a hó, hull a hó, hull a... hull a... hull a hó! Hulla, hulla, hulla, hulla, hulla, hulla, hulla... hó!
*****
Valójában ezt a verset Gábor Andor 1920-ban a darutollas fehérterror tombolása idején nem széplelkeknek írta.
Szép estét Neked Tereska és Minden ide látogató Versbarátnak is!
—————————
Óbecsey István: Szeressétek az öregeket
Nagyon szépen kérlek titeket, Szeressétek az öregeket. A reszkető kezű ősz apákat, A hajlott hátú jó anyákat. A ráncos és eres kezeket, Az elszürkült, sápadt szemeket. Én nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket.
Simogassátok meg a deres fejeket, Csókoljátok meg a ráncos kezeket. Öleljétek meg az öregeket, Adjatok nekik szeretet. Szenvedtek Ők már eleget, A vigasztalóik ti legyetek. Én nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket.
Ne tegyétek Őket szük odúkba Ne rakjátok Őket otthonokba. Hallgassátok meg a panaszukat, Enyhítsétek meg a bánatukat. Legyen hozzájuk szép szavatok, Legyen számukra mosolyotok. Én nagyon kérlek titeket, Szeressétek az öregeket.
Ők is sokat küzdöttek értetek , Amíg fölnevelkedtetek. Fáradtak Ők is eleget, Hogy ti módosabbak legyetek. Ők is elfogadtak titeket, Mikor Isten Közéjük ültetett. Azért én kérlek titeket, Szeressétek az öregeket.
Ha majd az örök szeretet Elhívja Őket közületek, Ti foglaljátok el helyüket, Mert ti lesztek majd az öregek. S mindazt, mit nekik tettetek, Azt adják nektek a gyerekek. Azért előre intelek titeket, Szeressétek az öregeket.
