Szerintem nem érdemes összekeverni a gyerekkori sejpítést és egyéb beszédhibákat a nyelven belül történő hangváltakozásokkal. Előbbiről mindenki tudja, hogy hibás kiejtés (maga a beszélő is), utóbbi esetben meg arról lenne szó, hogy tendenciaszerűen a közösség egy jelentős része az egyik változatot fogja használni, egy másik jelentős része pedig a másikat. Vagy legalábbis a szavak egy jelentős része így, másik része úgy rögzül a nyelvben. Mint a fent említett tejföl~tejfel, vagy hogy egy hangátvételi példát hozzak, a kecsöp~kecsap, piköp~pikap...
A kettőnek persze lehetne épp közös artikulációs gyökere, de ezt pont scasc adatai cáfolják: ha olyan természetes lenne az s~sz cseréje a törökből átvett magyar szavaknál, hogy feltételezhető legyen egy ilyen mechanizmus, akkor nem egy (ismert okból kivételes) példát kéne rá látnunk, hanem sokat.
Nem figyeltél? Ez a szó nyelvterülettől függően különböző alakban él. Nem csak gyereknél. Van, ahol tepsi, van, ahol tepszi. Mint a tejföl és a tejfel vagy a zsemle, zsömle, zsemlye, zsömlye.
Az R hang az a pörgős kemény a gyermekek utolsónak kialakuló hangja. J->L->R sorrendben.
Tehát egy gyermek, először J-vel helyettesítti az R-t, majd L-el, aztán a füle után igazítva megtanulja az R-t. Vagy? Ha nem kerül logopédushoz, vagy otthon az anyja apjától is ezt hallja, örökre raccsolós marad.
Mivel az arisztokrácia nyelve a német és a francia volt alapból, ezért ők általában mind a mai napig raccsolósabbak, mint a köznép, a magyar.
Amikor tanultam németül, újra meg kellett tanulnom raccsolni. A franciáról ne is beszéljünk.
Persze, hogy a múlt olyan mint a jelen. És régen is lehettek sejpítők.
De ahogy a jelenben sincs rá egyetlen példa sem, hogy egy szóban — az általánosságban — a sejpítők hatására az s ~ sz felcserélődik, úgy ez a múltban is így volt, hogy a te érvedet használjam.
Persze, egy beszédhiba elterjedhet egy nagyobb vagy akár egy teljes közösségben, ha a beszédhibás kellően magas státuszú. De ez akkor az összes szót érinti. (pl. erre a franciák, majd németek "raccsolása", amely a francia udvari körökből származik, és eredetileg a franciában is "beszédhiba" volt, csak aztán majmolták. A vége felé még magyarországon is elérte a nemesi köröket (ezért a raccsoló arisztokrata kliséje), és ha nem jön az arisztokraták dzsentrifikálódása, a polgárság térnyerése kulturális és politikai téren az arisztokratákkal szemben, majd az arisztokrácia megszűnése a 20. században a szovjet rendszer bevezetése után, lehet, ma mindnyájan raccsolva beszélnénk — de akkor nem csak egyes szavakban, hanem mindben).
Nem is ilyen értelemben, hanem a honfoglalás előtti török-magyar kapcsolatok tükrében összeegyeztethetetlen.
Török szavaink közül egyedül a tepsi ~ tepszi-ben van s ~ sz váltakozás, de ez oszmán-török eredetű.
Tehát ha azt látjuk, hogy egyetlen honfoglalás előtti török eredetű szavunkban sincs s ~ sz váltakozás, akkor az említett eredet felettébb genge hipotézis. Pláne, hogy azért vannak jobbak. (Mondjuk egyik sem elég erős ahhoz, hogy egyeduralkodó legyen, úgyhogy jogos "próbálkozni", csak nem árt belátni, ha zsákutcába vezet).
Igazából kommentárra sem érdemes, de röviden leírom:
Az s : sz nem összeegyeztethető.
Egy krími-tatár szó, ha nincs megfelelője egyéb török nyelvekben, semilyen relevanciával nem bírhat (a krími-tatárok kései betelepülők azon a környéken (kipcsak nyelvet beszélnek).
A forrásom Hakan Aydemir „A rotacizmus-zetacizmus egyik esete: sämiz, sämir-, sämri-, sämre-” c. tanulmánya volt (in: Néptörténet – Nyelvtörténet. A 70. éves Róna-Tas András köszöntése. SZTE BTK Altajisztikai Tanszék, Szeged, 2001).
Itt a szerző feltesz egy *säm(i)- tövet, és ebből három különböző képzővel vezeti le a címben szereplő négy alakot: (1) + -(X) melléknévképzó > sämiz, (2) + -(I)r inchoatív/ingresszív igeképző sämir- :> sämir- + -I- igeképző > sämiri > sämri-; (3) + -r(A) igeképző > sämire- > sämre-. Az (1)-hez ezt írja: „úgy gondolom, hogy alaktani,hangtani és jelentéstani szempontból egyaránt kifogástalan a sämi-(X)z elemzés. Az alaktani és részben jelentéstani szempontból egyértelműen ezen feltevés mellett szólnak a DLT yumuz är (< yum-(X)z) ’a short, stout, fatman’ és ttöDS tıkız ’kisa boylu, şişman’ (< tık-(X)z) szóalakok is.” Az utóbbihoz a kis török-magyar szótáram is adhat adalékot (az én levezetésem): tıkan- ’bedugul, eltömődik’ + -(X)z > *tıkanaz > tıknaz ’alacsony és kövér, zömök, vastag, túlsúlyos, jóltáplált, köpcös’.
A fenti *säm(i)- tövet a törökben igei jellegűnek tartja, és az irodalmi mongol sime, mai halha шим ’vminek a leve, tápláló nedv, életnedv, tápérték, táperő; haszon; eredmény, termés, szaporulat’, ill. mandzsu sime- ’to soak, moisten into’ szavakkal veti össze. A ’lé’ > ’zsír’ jelentésváltozáshoz, vö. ir. mo. sime :> simeldeg (halha шимелдег) ’tepertő’, ill. mandzsu sime- :> simenggi ’Baumöl, Firniß’, oszmán-török yağ- ’esik, hull (az égből)’ ~ yağ ’olaj; zsír’.
A fentiek tehát megengedik az egyik 7827-esben idéztem etimológiai kísérletet, miszerint az oγuz népnév az oγ- ’nemz’ ige (ebből pl. oszm. oğul ’fiú, fia vkinek’) -(X)z melléknévképzős származéka legyen, majd pl. egy *oγuz är ’nemzetségbe tartozó férfi’ jellegű szókapcsolatból univerbálódjon. Ennek analógiája pl. a szerb, ill. szorb népnév, amely mögött az ősszláv sьrbъ ’nagycsalád tagja’ szó áll.
Güngörmüş: A Duden Familiennamen tartalmazza ennek imperatívuszi alakját, a Güngör-t mint németországi csn.-t. A magyarázata: Sieh den Tag!, Sieh die Sonne!, azaz ’lásd (meg) a napot’. Tovább nem elemezi, de ez nekem az újszülöttre utaló kívánságnévnek tűnik, mint ennek a múlt idejű igeneve, ill. az ezzel egyalakú bizonytalansági múlt idejű E/3 alakja is, a Güngörmüş ’aki meglátta a napot; (úgy látszik) ő meglátta a napot’. Ugyanis a napot meglátni itt szerintem leginkább úgy érthető, mint túlélni a születést, a gyermekágyat (s megérni azt a kort, amikor a csecsemő már kivihető a szabadba).
Nekem csak azért tűnt föl, mert a Te példádban is az ige volt -r-es, a melléknév pedig (ami mint a magyarban egyben minden további képző nélkül főnevesülhet) pedig mint a göz főnév, z-s. Tehát ez már majdnem egy mintának látszik.
Azért hoztam éppen ezt a példát, mert konkrétan egy tanulmányban olvastam tegnap éjjel, hogy a semiz melléknévben a -z képző a sem- tőhöz járuló lehet*. Nekem elég volt pusztán ennyi, mert ez már megengedi, hogy az oguz szóban is feltételezzünk egy névszóképzőt.
Az Onogur találta számnevekhez járuló -Iz képző is érdekes. Ennek az ősiségét számomra kifejezetten megerősíteni látszik az, hogy a használata ritka, sőt úgy tűnik, hogy csak magas hangrendű tövekhez járul. Az ilyen szabálytalanságok általában megkopott archaizmusokra utalnak. Ez tehát még egy érv lehet arra, hogy feltételezzünk egy régi köztörök -z denominális nomenképzőt.
* A szerzőre és a címre nem emlékszem, most nem vagyok a könyvepolcomnál, így ki meg sem tudom keresni. Ezért a Google-t túrtam fel. Nem találtam meg, de leltem eg yutalást egy alternatív etimológiára: "semiz < *semri-z", itt: http://www.edebiyat.selcuk.edu.tr/Edebiyat_Web/web/edebiyatdergisi/tumpdf/pdf16/tas_1613.pdf, 108. oldal 22. lábjegyzet. Ugyanitt a megelőző oldalon: "köküz < *kök + üz", a következő oldalon: "söz < *sö-z". Szerzek egy török szótárt és a részleteket magamnak is lefordítom.
Szerintem ezen a fórumon a minket érintő nyelvek közül, sajnos, pont turkológus nincs. Némelyünknek van több-kevesebb fogalma róla, de török nyelvek szakértője hiányozni tűnik.
Köszi. A könyv csak ezt a két kötőhangot említi. Ezért hoztam eme példákat. Élből én is az u-t vártam volna.
Nem nevezném én ezt kutatásnak, csak ez az egy forrásom van. Itthon nincs könyvem erről, a hálón csak ezt találtam. A StarLing, amik az og-/ok- és nem az oguz/ogur/okuz/okur töveket adta, nem foglalkozik toldalékolással, nyelvtani elemekkel.
Az ide történő kérdezéssel abban bíztam, hogy majd profi turkológusok részletekbe menően válaszolnak rá. Ami részben meg is történt.
:o)
Mellesleg nem lenne rossz a könyv, de van egy óriási hibája. A példáinak nem adja meg a magyar fordítását, pedig az összekötő szöveg rendesen honosított. Ha ezt megadná, akkor a két nyelv agglutináló rendszer hasonlósága miatt elég jól lehetne akár nyelvtanulásra is használni és alapos szótár mellett.
Példa még a köztörkön belüli z/r váltakozásra (a semir(mek) ’meghízik’ ige mellett van semiz ’kövér’ melléknév mellett) a gör-mek 'látni' : göz 'szem'.
Valószínűleg oniz az az onüz, csak a tudatalattim akart minél közelebbi példát kreálni. Az alábbi helyról vettem (256. oldal), írja is, hogy ritka képző.
