Kazár elbeszélő szemüvegén keresztül nézve Almasz mint egy frissen érkező népcsoportosulás vezetője tűnik fel Kazária szomszédságában, s Uhrman Iván szerint Levedi azért ajánlja a kagán figyelmébe családját, főleg fiát, Árpádot, mert neki magának, mármint Levedinek kazár feleségétől nem született utóda, így hamar magva szakadt volna egy új hűbéres dinasztiának.
A DAI szóban forgó elbeszélése alapján egyébként Levedi időben első, vagyis a legkorábban megválasztott vajda (prótosz voevodosz) a kazár érdekeltségű turkoknál, mint Ungváry Jenő jelezte. Népe abban az időben a Kodüma és az Ingul vidékén tanyázott. Könnyen lehet, hogy ők a Kazáriából kivált szabarok/kavarok, akiket a kagán még megpróbált függésbe vonni. Ezek élére került végül Almasz és/vagy Árpád. De ez az önállósulás, s talán a kagáni cím fölvétele inkább már Bizánc érdeke volt. Ahogy az egyensúlyi helyzet is a kazárok, besenyők és a "turkok" között, meg persze ezek kijátszása szükség esetén egymás és a dunai bolgárok ellenében.
Kristó szerint a dinasztikus kapcsolatok, a katonai beavatkozások (és hozzátehetjük: másodsorban ugyan, de az egymás országaiban zsoldosként alkalmazott fegyveresektől esetlegesen beszerezhető információk) kellő ismereteket biztosíthattak a gesztaíróknak, krónikásoknak ahhoz, hogy az aktuális óorosz politikai helyzetet nyomon követhessék. Ez tükröződik vissza az orosz területekre vonatkozó terminológiájukból.
"Mindössze ennyi az, amit a magyar krónikákból Kijevről megtudunk, ezért említettünk fentebb bizonyos csalódottságot. Ám ha tudjuk azt, hogy a X—XII. századokban Kijev nem egyszerűen egy orosz város volt, hanem az orosz állam központja, az orosz városok anyja, joggal gondolhatunk arra, hogy a magyar krónikákban Kijevre vonatkozó utalásokat találhatunk akkor is, amikor a latin szöveg áltaIában oroszokat (Rutheni) említ. Az alábbi példák bizonyítják, hogy várakozásunkban nem csalódtunk. A XIV. századi krónikakompozíció jegyezte fel, hogy I. András király (1046—1060) az oroszok vezérének (dux) leányát vette feleségül. Más forrásból tudjuk, hogy a magyar uralkodó hitvese Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem Anasztázia nevű leánya volt. Ugyancsak a XIV. századi krónika-kompozíció számol be részletesen arról a hadjáratról, amelyet Kálmán király (1096—1116) vezetett 1099-ben Oroszországba. Egyéb adatok alapján állíthatjuk, hogy Kálmán az akkori kijevi nagyfejedelmet, II. Szvjatopolkot kívánta megsegíteni. Amikor a XIV. századi magyar krónika hírt ad arról, hogy 1132-ben a II. Béla király (1131—1141) ellen fellépő Boriszt, Kálmán király állítólagos fiát a lengyelek mellett oroszok támogatták, ezekben az orosz segédcsapatokban nagy valószínűséggel Borisz nagybátyjának, az ekkor a kijevi trónon ülő Msztyiszlávnak a hadait kereshetjük. Ugyanez a hazai forrásunk röviden beszámol II. Géza királynak (1141—1162) sógora, Izjaszláv kijevi nagyfejedelem megsegítésére indított hadjáratáról, míg ugyanezekről az eseményekről a magyar krónika német nyelvű kivonata némileg bővebben tájékoztat. A felsorolt példák bőségesen elegendők annak igazolására, hogy a korai (IX—XII. századi) magyar—orosz kapcsolatokról, amelyek leggyakrabban — az orosz állam akkori Kijev központú jellegének megfelelően — mint magyar—kijevi kapcsolatok jelentkeztek, a magyar krónikák számos hasznos és fontos híradást örökítettek meg. És mivel ezekben az évszázadokban az orosz (Ruthenus) és az Oroszország (Ruthenia, Ruscia) fogalmak bizonyíthatóan Kijevre, illetve a Kijev vezette államra vonatkoznak, olyankor is jogunk van ezt feltenni, amikor közvetlenül ezt igazoló más forrás nem áll rendelkezésünkre. így például a XIV. századi krónikakompozíció ama híréből, hogy az Árpád-házi Szár László — talán valamikor 1000 táján — Oroszországból (Ruthenia) vett magának feleséget, alkalmasint a tévedés kockázata nélkül gondolhatunk arra, hogy a magyar főember neje egy kijevi hercegnő lehetett.
A magyar krónikákból azonban — természetesen közvetett módon — nem csupán Kijev fénykora, vezető szerepe, de lehanyatlása is jól kiolvasható. Ismertek a történeti események, hogy Kijev pozíciójában a XII. század utolsó harmadától kezdve következett be hanyatlás, miközben a részekre szakadó orosz állam hol egyik, hol másik fejedelemsége vált időlegesen jelentős tényezővé. Nos, annak a kísérletnek, amely Szuzdal felemelkedésében Jurij Dolgorukij és III. Vszevolod nevéhez fűződik a XII. század utolsó évtizedeiben és a XIII. század elején, a távoli Magyarország krónikás anyagában is nyoma maradt. A gesztáját 1210 táján író Anonymus számára már nem természetes, hogy Oroszország Kijevet jelentse. Munkája két helyén is úgy nyilatkozik, hogy Oroszországot, illetve Oroszország földjét (Ruscia, terra Ruscie) Szuzdalnak hívják. Egy még későbbi, a XIII. század 70-es éveiben író magyar krónikaszerző pedig, amikor IV. Béla király (1235—1270) koronázásáról szólva Dánielt (Danyiilt) említi az oroszok vezéreként (dux Rutenorum), már — a megváltozott helyzetben — a halicsi fejedelmet tekinti az oroszok uralkodójának. Természetesen a magyarok és a kijevi orosz állam kapcsolatairól a kutató történésznek a magyar krónikákon kívül még nagyon sok más írott forrás, továbbá számos nyelvi és tárgyi emlék áll rendelkezésre. Csak mindezek együttes vizsgálatából lehet e rendkívül sokoldalú és eleven kapcsolatok rendszere teljességének felvázolására vállalkozni. A magyar krónikák — mint egyetlen forráscsoport — vizsgálata azzal a tanulsággal jár e szempontból, hogy a kijevi orosz állam IX. század végi kialakulásától a XII—XIII. század fordulója körüli évtizedekben bekövetkezett lehanyatlásáig terjedő időszakban e forráscsoport akként ad ízelítőt Kijev történetéről (s ezen belül főleg a magyar—orosz kapcsolatok széles köréről), miként a tenger egy cseppje rávall arra a végtelen vízre, amelyből vétetett."
"Az itt röviden idézett anonymusi tudósítás a magyar őstörténet egyik sokat vitatott kérdésében, a IX. századi kijevi magyar uralom dolgában számít tanúnak. Sajnos, kétes hitelű és nem perdöntő tanúnak. Ismeretes ugyanis, hogy Anonymus számos regényes elemet, kitalált történetet szőtt bele munkájába, ez a körülmény tehát nem növeli a bizalmat a névtelen jegyző kijevi vonatkozású hírének megbízhatósága iránt. Érdekes, hogy az orosz évkönyvek sem szolgáltatnak a kérdés eldöntéséhez perdöntő bizonyítékot. A kezdő szavairól Poveszty vremennih let névvel is idézni szokott orosz évkönyv (vagy őskrónika) a bizánci időszámítás szerinti 6390. (azaz a 882.) évhez kapcsolt tudósításában elmondja, hogy egy Olmin dvor (vagyis „Olm udvara" jelentésű) hely Kijevben a Magyar (Ugorszkoje) hegyen volt. Az Olmin dvor adatból többen arra következtettek, hogy ebben Álmos udvara kereshető, amit megerősíthet az udvarnak a Magyar hegyen való fekvése. Ha az orosz forrás nem Olmin, hanem Olmusin alakot hagyományozott volna ránk, ez esetben e vélemény igazában aligha lehetne jogosan kételkedni, de mert a szövegben Olmin és nem Olmusin van, így az Olmin dvor Álmossal való kapcsolatba hozásának nyelvészeti akadályai vannak. Hogy Kijevnek valóban volt magyar nevet viselő hegye, azt az orosz évkönyvek egy másik, 6406-hoz (898-hoz) tett híre igazolja: „Vonultak a magyarok Kijev mellett a hegyen keresztül, amelyet ma magyarnak nevezünk. Megérkezvén a Dnyeperhez, megállottak sátraikkal, mert úgy vándoroltak, mint a kunok." (Kniezsa István fordítása.) Az orosz évkönyvek is tudnak tehát a magyarok Kijev mellett (illetve Kijeven keresztül) történt átvonulásáról, csak abban a vonatkozásban hagynak bennünket bizonytalanságban — s most számunkra ez lenne a legfontosabb —, hogy mennyi időre állottak meg a nyugat felé tartó magyarok a Dnyepernél, illetve hogy sor került-e fegyveres összecsapásra a IX. század vége felé a magyarok és a kijevi oroszok között. A Kijev területén felbukkanó Ugor („magyar") helyek nem feltétlenül egy IX. századi ottani magyar uralom emlékei, hanem például kereskedelmi kapcsolatokból is eredhetnek. Nem szabad tehát Anonymus művének ismeretében eleve arra az álláspontra helyezkednünk, hogy P. mesternek a magyar honfoglalás előtti időre utaló információi a magyarok és Kijev kapcsolatáról, azaz egy viszonylag rövid ideig tartó kijevi magyar uralomról mindenestül légből kapottak lennének, de híradásának kétségtelen megerősítését az orosz forrásokból nem kapjuk meg.
A másik hely, amelynek kapcsán Kijev név szerint megnevezve szerepel a magyar krónikairodalomban, a XIV. századi krónikakompozícióban található. Azt kell mondanunk, csupán a lelőhely szempontjából más hely ez, mert az esemény ugyanaz, amelyet erősen kiszínezve Anonymus is ránk örökített. A XIV. századi krónikakompozíció (és hasonló szövegezésben már a XIII. század végi Kézai Simon) elmondja: „Az Úr megtestesülése utáni 677. (más szövegvariáns szerint: 888.) évben, száz évvel Attila király halála után, köznyelven a magyarok, vagyis hunok, latinul: ungarusok... ismét benyomultak Pannóniába. Áthaladtak a besenyők, fehér kunok országán, Szuzdálián és a Kijev nevű városon, majd átkeltek a havasokon." (Geréb László fordítása.) Az évszámok eltérése, egyáltalán az a körülmény, hogy a középkori krónikákban olykor meghökkentő évszámok és számsorok szerepelnek, nem meglepő, és ez a híranyag megbízhatóságának csak igen kevéssé fokmérője. Nemcsak azért, mert a középkori embernek sokkal kevésbé volt érzéke a számokhoz, mint a ma emberének, és ennélfogva kevesebb gondot is fordított az évek pontos megjelölésére, hanem azért is, mert a kéziratok többszöri másolása során leggyakrabban az évszámok torzultak el. A XIV. századi krónikakompozícióban az esemény dátumául olvasható 677. és 888. év helyett Kézai Simon a 872. évet szerepelteti. A bővebb, most nem idézett szövegkörnyezetből — a helytelen dátumok ellenére is — teljesen egyértelmű, hogy itt a magyarok IX. század végi Kárpát-medencei honfoglalásáról van szó. Vagyis a magyar krónikák egy másik szöveghagyománya is ránk örökítette azt az információt, hogy a honfoglalásra indult magyarok útja Kijev mellett vezetett el. E ponton akkora a megfelelés Anonymus tudósításának magva és a XIV. századi krónikakompozíció rövid híre között, hogy a Kijev melletti (vagy a Kijeven át történt) magyar vonulás hagyományát az Anonymus előtti krónikás anyagból kell eredeztetnünk, vagyis abból a történeti rétegből, amely az eseményekhez való viszonylagos közelsége miatt nagyobb történeti hitelre tarthat számot. Anonymus híradását tehát a honfoglalásra indult magyarok Kijev melletti áthaladásáról az orosz évkönyvekkel egybecsengő információja mellett eme körülmény folytán is megbízhatóként kell kezelnünk, s azt kell mondanunk: a IX. század végi — éppen a kijevi orosz állam keletkezése időszakára vonatkozó — kijevi—magyar kapcsolatok nem Anonymus fantáziájának termékei, még ha e kapcsolatok jellege, időtartama továbbra is nyitott kérdés kell, hogy maradjon."
Şükrullah: "Ezek [a magyarok], a saqlāb-ok és rūs-ok között nyáron és télen állandó háborúk és harcok vannak. De a turkmen m.ht.rqah állandóan legyőzik a saqlāb és rūs népet. Ezeket sorban láncra verve foglyokká teszik. A rajtuk levő dolgokat, ruhákat, cobolyprém öltözetet lehúzzák róluk, s meztelen viszik Rūm-ba, és eladják [őket]."
... A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel ... Álmos vezér meg katonái ... úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt ... meghódoltak Álmos vezérnek ... Akkor Álmos vezér és a többi fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondanak, továbbá a kun vezérek rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben kivonultak Kievből ..."
... az Alaptolma (Uluptulma) előtagja a 'hős' jelentésű, elterjedt török Alplehet, utótagja pedig összefügghet a besenyők Talmácstörzsével. Most látom, hogy Budenz már régen felhívta az előbbire a figyelmet: "Alap-Tolma ...Oluptulma ... első része ugyanaz, ami török Alp ... âlep, hős" (Magyar Nyelvészet 6:53)
... egy besenyő–magyar háborúskodás emlékét őrizheti, melyben a magyar Almasz-"Álmos" győzedelmeskedett a Szambatasz városáért, illetve a kijevi területekért folytatott harcban.
A besenyők végül felülkerekedtek, a Gábriel-féle követjárás idején a mieink már rettegtek tőlük.
Theophilosz bizánci császár 839. évi levele Német Lajos frank király ingelheimi udvarába: „A követekkel együtt elküldött továbbá bizonyos embereket, akik magukat, illetve nemzetségüket Rhos nevűnek mondták, s akiket, miként azok állították, Chacanusnak nevezett királyuk küldött hozzá barátságból. Kérte említett levelében, hogy a császár jóindulatából kapjanak lehetőséget és segítséget a hazatéréshez egész birodalmán keresztül, mivel nem akarja, hogy a barbár és túlságosan vad s hatalmas népek között vezető utakon, amelyeken keresztül hozzá Konstantinápolyba jöttek, térjenek vissza, nehogy véletlenül valami baj érje őket…”
Hölbling Tamás szerint az egyik kijevi hegy Ugorszkoje jelzője valóban a magyarokra utal, és Olma is azonos Álmossal – csak éppen nem az Anonymusnál szereplő Álmossal, hanem a Könyves Kálmán ellen folytonosan lázadó és végül általa megvakíttatott hasonnevű herceggel, II. (Vak) Béla édesapjával. Ő 1104-ben Szvjatopolk kijevi nagyfejedelem lányát, Predszlavát vette feleségül. Hölbling elsősorban a PVL igeidő-használata alapján jutott erre a következtetésre.
A lényeg: Álmos talán még az Altajtól keletre született, és a DAI-ban mint egy frissen előkerült "turk" vezér lép elénk, amikor a régebbóta (3 vagy 303) éve kazár-szövetséges "turk" vojvoda, Levedi a kagán figyelmébe ajánlja. Sőt, nem is őt ajánlja, hanem a fiát, Árpádot, mert Álmos talán már Kijev kagánja ekkor. De ez régi vita (Olmin dvor), most nem másznánk bele.
A Titel környéki harcokban aztán Almasz-Almuz elesik.
1281 [1292 k.]: Almus
1332-37: Almuz
?1261: Almusd, ma Álmosd
Település Debrecentől délkeletre.
Feltehető, hogy a helyiek hol az álom-ra, hol az eredetileg egyébként szintén törökös almá-ra asszociáltak:
1009: usque ad aquam Almas - a Dráva bal oldali mellékvize Baranyában, később: Almás
1341: Almas - a Szamos mellékvize Kolozsban és Dobokában
1093-95: Almas - település Északnyugat-Baranyában, későbbről dokumentált nevén az Alma folyó mellett
1338: Almas - település Közép-Baranyában, későbbi neve Alma
1234 k., 1238, 1249, 1295, 1298: Almas, 1294, 1320: Almask (=gyémántocska) - a délkelet-bihari Almasz, ma Almás patak melletti település
"Anonymus szövegéből kihámozhatóan ... a honfoglaló háború említett szakasza Bácsalpár–Titel környékén zajlott, ahová Laskai teszi Álmos halálát. A Szalán elnevezés talán egy megszokott személynévi kreáció Anonymustól: valójában Szvatoplukról van szó, mint a Képes Krónika írja, az exjegyző viszont itt is megalkotta szereplője nevét egy település neve alapján (Szalánkemén)"
Duna és Tisza összefolyásáról egyértelműen megemlékezik, amikor megismétli az általa olvasottakat.
Makkay is felteszi az általad idézett helyen a kérdést: "Anonymus hogyan követhetett el itt egy nagy szarvashibát: Duna-vizet küldetett-vitetett Salántói Árpádnak a Tisza menti Alpárról. Két korsó Duna vizet a Tiszából?!"
Már bőven írtam róla (pl. 17988, 17906): ADAI 42. fejezete szerint a turkok a Száva és a Duna között megtelepedtek, azonkívül a tiszántúli és erdélyi területekre is világosan utal a DAI. Ez egybecseng Anonymus tudósításával, aki kiemeli a Bácsalpár körüli harcok jelentőségét, miután leírja, hogy a honfoglalóknak megtetszett a Fruška Gora (Tarcal) vidéke, és a harcok után "a Tisza–Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották", majd "azon a helyen, ahol a Száva folyó a Dunába ömlik, minden ellenállás nélkül átkeltek a Dunán".
Mint írtam, ezen a ponton keveredhet a drisztrai futás homályos emléke a Szerémség és környéke meghódításának történetével: "továbbindulva Bolgárfejérvár városa ellen lovagoltak. Ekkor a bolgárok vezére, aki Salán vezérnek rokona volt, görög segédhaddal együtt ott termett, hogy nagy sereggel megvívjon velük. Másnap mind a két fél csatarendbe sorakozott a Duna mellett elterülő mezőn ... A görögök és bolgárok közül igen sokan elestek, mások pedig fogságba kerültek. Tehát Bolgárország vezére látva, hogy övéi a csatában a rövidebbet húzzák, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, berohant Fejérvár városába".
Vagyis a Duna menti eseményeket hűen leírja forrásának megfelelően, csak épp eltorzítja ismereteinek megfelelően. Ő ugyanis kimutathatóan Tiszaalpár vidékét ismerte jól, nem Bácsalpárét. Az exjegyző által emlegetett Görög-rév is a Dunán volt.
Anonymus a Duna és Tisza összefolyásáról egyértelműen megemlékezik, amikor megismétli az általa olvasottakat.
Makkay is felteszi a kérdést: "Anonymus hogyan követhetett el itt egy nagy szarvashibát: Duna-vizet küldetett-vitetett Salántól Árpádnak a Tisza menti Alpárról. Két korsó Duna-vizet a Tiszából?!"
Már bőven írtam róla (pl. 17988, 17906): A DAI 42. fejezete szerint a turkok a Száva és a Duna között megtelepedtek, azonkívül a tiszántúli és erdélyi területekre is világosan utal a DAI. Ez egybecseng Anonymus tudósításával, aki kiemeli a Bácsalpár körüli harcok jelentőségét, miután leírja, hogy a honfoglalóknak megtetszett a Fruška Gora (Tarcal) vidéke, és a harcok után "a Tisza–Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották", majd "azon a helyen, ahol a Száva folyó a Dunába ömlik, minden ellenállás nélkül átkeltek a Dunán".
Mint írtam, ezen a ponton keveredhet a drisztrai futás homályos emléke a Szerémség és környéke meghódításának történetével: "továbbindulva Bolgárfejérvár városa ellen lovagoltak. Ekkor a bolgárok vezére, aki Salán vezérnek rokona volt, görög segédhaddal együtt ott termett, hogy nagy sereggel megvívjon velük. Másnap mind a két fél csatarendbe sorakozott a Duna mellett elterülő mezőn ... A görögök és bolgárok közül igen sokan elestek, mások pedig fogságba kerültek. Tehát Bolgárország vezére látva, hogy övéi a csatában a rövidebbet húzzák, futásnak eredt, s hogy életét megmentse, berohant Fejérvár városába".
Vagyis a Duna menti eseményeket hűen leírja forrásának megfelelően, csak épp eltorzítja ismereteinek megfelelően. Ő ugyanis kimutathatóan Tiszaalpár vidékét ismerte jól, nem Bácsalpárét. Az exjegyző által emlegetett Görög-rév is a Dunán volt.
Két Bodrog nevű folyó létezett, az egyik Bács–Bodrog megyében, a másik meg északon, Tokaj-Hegyalja előterében. Lenn találjuk a Vajas folyót is délen: "egészen Titelig mentek, s odáig meghódították a népet. Majd továbbindulva, a Szalánkemén-révhez jutottak, s a Tisza–Duna aljában lakó egész népet igájuk alá hajtották. Innen pedig a bodrogi részekre tértek, és a Vajas vize mellett ütöttek tábort".
"Laskai Osvát egy konkrét helyszínt jelöl meg Álmos halála helyszínéül. Szent Istvánról szóló első és második beszéde szerint Álmost Titelnél ölték meg. Ez összefügghet a Szalán elleni küzdelmekkel ott, a római eredetű földsáncoknál. Anonymusnál a helyszín Tiszaalpár vidéke, mivel a Duna menti Alpárt összekeverte az általa jól ismert Tisza mentivel. Ugyanis az általa ismert szöveghagyományban valószínűleg csak az Alpár helynév szerepelt. A Tarcalnak hívott, a Szerémség északi részén fekvő Fruška Gorából is így lett Bodrog menti Tarcal hegy. Maga a Bodrog is egyébként északon és délen párhuzamosan előforduló földrajzi név"
Alper is a masculine Turkish given name. It is composed of the two words alp and er. In Turkish, "Alp" means "Stouthearted", "Brave", "Chivalrous", "Daredevil", and/or "Valorous". The second, er means soldier or male. Additionally Alper is used as an adjective for an ancient legendary Turkish commander; Alp Er Tunga who lived around 300 B.C.
Mind ugyanazt jelentik, mint Álmos apánk személyneve: 'gyémánt'.
Erre adott a Névtelen jegyző két naiv (egy magyar és egy latin) magyarázatot.
Én pedig hoztam egy héber párhuzamot (például a Tevele-Dávid-tól eltérően már nem tartom valószínűnek), és egy kirgiz jelentést: 'acél'. A kirgizben tehát 'gyémánt' és 'acél' jelentéssel is megvolt a szó (Radlov i.m.).
Mint Radlov szótárából láttuk, ez inkább törökös nyelvekből, akár magából az ujgurból kerülhetett a középgörögbe, azaz Bizáncba.
Almasz 'gyémánt'
Henry G. Schwarz szerk.
An Uyghur–English Dictionary
Center for East Asian Studies, Western Washington University, 1992, 47
Turghun Almasznak hívták például a legismertebb ujgur költőt, az Ujgurok c. forradalmi jelentőségű történelmi könyv szerzőjét. A kötetet a kínai liberalizáció tetőpontján, 1989- ben adták ki Ürümcsiben. A szerző az ujgurok kínaiakkal szembeni kulturális elsőbbségét bizonygatja a Kr.e. 4. évezredtől fogva, beleértve például a Tarim-medencei múmiák kilétének feszegetését.
A belinkelt videórészletből az jön le - persze lehet, hogy tévesen, látni kellene az egészet - mintha a magyar könnyűlovasság frontális lovasrohammal nekirontana a sokkal jobban páncélozott, ergo "nehezebb" bajor seregnek.
Amit a korabeli magyar hadviselésről tudunk, annak a tükrében ez aligha lehetett így, inkább apránként, fokozatosan zilálták szét nyílzáporokkal és a szárnyakon indított támadásokkal a bajorok sorait.
Persze jó lenne többet tudni a csata részleteiről, sajnos kevés rá az esély, hogy valaha is többet fogunk tudni róla.
Erre mondják azt, hogy a művészek (jelen esetben a film készítőinek) fantáziája pótolja a hiányzó láncszemeket...:-)
Mondjuk azért akárhogy csűrjük-csavarjuk és akárhogy is nem ismerjük (sajnos) a csata részleteit, minden jel arra mutat, hogy döntő magyar győzelem és nagyon súlyos német vereség volt...
... the name of medieval town Washjird or Washgird, which has been situated in the valley of Wakhsh in Northern Tokharistan, was connected with the name of protector God of Wakhsh river, i.e. Amudarya. To the cult of this God was consecrated the temple built in ancient times on the bank of the river. The hero of ancient mythology Siyawush, according to the legend, has built in Turan a few towns, and among has been mentioned a town named by his name - Siyawushgard (or Siyawushgird)
The Vakhsh (River) (Tajik: Вахш, romanized: Vaxsh, Persian: وخش), also known as the Surkhob (Сурхоб, سرخاب), in north-central Tajikistan, and theKyzyl-Suu (Kyrgyz: Кызылсуу, romanized: Qızılsuu), in Kyrgyzstan, is a Central Asian river, and one of the main rivers of Tajikistan. It is a tributary of the Amu Darya river.
A Dzsajhání-hagyomány magyarjai (baskírjai) ebből az Amu-darja menti, állattenyésztő városból származtak?
... in IX - X th centuries Haashimgird was a center of separate agricultural district, situated on the bank of Amudarya river near Termidh, and the people, which lived there were making the animal husbandry ...
In medieval ages on the distance of 4 farsakhs from Marw city in Khorasan was situated the village named Balashjird., which, according to the legend, has been founded by the king of Perses Balash ibn Fayruz. With the names of Sasanian rulers of different rang apparently were connected the names of such villages of Marw district as Buzanjird, Sasanjird and Farkhadhjird. Emanating from the semantic of the forming word -gird (jird), it should be considered, that the origin of some other toponyms, including this word also by any way was connected with the names of people. The toponyms with the word -gird (-kird, kard, -kirt, -jird), originated from the ancient Persian -kart (krta), which means “created, founded”, mainly always have been formed from the names of people. It belogs to such medieval villages of Marw district as Junujird, Parwanjird, Bursanjird, Gulashjird, and of Tokharistanian villages such as Sanwanjird, Dastajird, Siyahjird and Hashamjird. The medieval town of Kalif, which was situated in the basin of Middle flow of Amudarya river, the Perses named Uwaisgard by the name of one of ashabs, i.e. the companions of the Prophet Muhammad Uwais al-Karani (died 37/657).
In the more Northern districts of Central Asia (Sogd) have been fixed only three toponyms with -gird (-jird): Vazgird, Vingird and Gargird.
... V. V. Bartold supposed, that this town has been named in honor of Hashim ibn Banichur (died in 243/857-58) - the Turkish owner of Wakhsh and Helawerd.
Olvastam :) Azért annyiból tényleg jelentős volt, hogy utána 130 évig nem jöttek birodalmi seregek ( visszafoglalni Pannóniát ) , így ki tudott alakulni és megszilárdulni a magyar feudális állam, persze ettől még nem Pozsonynál hanem Zalavárnál lehetett a csata.
Al-Qazvīnī: "Waḥšāb vize, amely a törökök országában ered, Wahš földjén egy ott lévő hegységhez ér, ahol egy híd alatt folyik át. A világon nem tudni olyan folyóvízről, amely nagy mennyisége dacáraúgy összeszorulna, ahogy e folyó azon a helyen összeszűkül. Ez a híd határt képez Ḫuttal és Wāšğird között. Utána több város mellett halad el, míg Ḫwārizmhoz ér".
Nem egy dogma megrengetéséről írok, hanem hogy ezeket a jellemzően déli párhuzamokat elsunnyogják. A dargva szóalak mi is lehetne más, mint véletlen egybeesés, az ezüst szó kaukázusi párhuzamait ha nem is ignorálják, de látványosan negligálják. E topiknak nem témája, de sok esetben már az ún. alapszavakkal baj van. Mindez nem érinti a nyelvtani rendszert, a nyelvszerkezetet - a lingvisztikai rokonság nyilvánvalóan összetettebb kérdés.
Már egy olyan apró adatmorzsának a felbukkanását is hidegzuhanyként élik meg a finnugor fellegekben teljesen eltévelyedett nyelvészek, mint gulya szavunknak a szintén észak-kaukázusi, dargua nyelvből és a perzsa Gilán tartományból ismert kizárólagos párhuzama:
1-gyel/10-zel több perzsa/kaukázusi/bármilyen szó miért is rengetné meg a "dogmá"-t?
Bár a kaukázusi oszétot szarmata-alán, tehát iráni nyelvnek tartják, nem meglepő, hogy hemzseg a közel-keleti eredetű, ókaukázusi jellegzetességektől. Ahogy nyelvészük, Vaszilij Abajev összegzi: "A kaukázusi nyelvekkel való sok évszázados közelség és érintkezés hozzájuk hasonlóvá alakította az oszétot néhány vonásban, különösen a fonetikában és a szókincsben. De megőrizte nyelvtani struktúráját és alapszókincsét: rokonságához az iráni családdal számos egyedi vonása ellenére nem férhet semmi kétely."
Jó példa a finnugrizmus sokszor tetten érhető sunyiságára ezüst szavunk esete, melynek jobbára csak komi és udmurt megfelelőit sorolják. Nos, a szarmata-alán történelmet és az oszét paralellizmust ismerve nem kétséges, hogyan juthatott a kifejezés az északi "kultúrmágusokhoz":
Már egy olyan apró adatmorzsának a felbukkanását is hidegzuhanyként élik meg a finnugor fellegekben teljesen eltévelyedett nyelvészek, mint gulya szavunknak a szintén észak-kaukázusi, dargua nyelvből és a perzsa Gilán tartományból ismert kizárólagos párhuzama:
"Bizonytalan eredetű szó. Talán egy kaukázusi nyelv (dargin) gula(‘hízásra fogott marha’) szavából ered; szótörténeti okokból ez inkább véletlen egyezésnek tetszik."
Nem is keményvonal már ez... inkább Keménykalap és krumpliorr.
Akármilyen súlyú lehetett is a kabarok részvétele az Álmos, Kuszán és Árpád fémjelezte, 9. század utolsó harmadában létrejövő decentralizált "türk" politikai alakulatban, előtörténetük némely szálai igen tekintélyesnek és izgalmasnak tűnnek.
"Egyelőre még nem eléggé ismert, hogy a közelmúltban feltárt modern genetikai, nyelvészeti, és archeológiai, valamint paleozoológiai adatok alapján ma már tudományos tény, miszerint modern civilizációnk alapjának megteremtői a kaukázusi népek elődei voltak. A legújabb multidiszciplináris kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy az észak-kaukázusi nyelveken beszélő népek ősei voltak nemcsak a neolitikus forradalom, vagyis a termelőgazdálkodás feltalálói Anatóliába lokalizálható elő-ázsiai őshazájukban, hanem a földművelés és az állattartás, valamint a fémművesség első elterjesztői is Európa délibb részén.
Sőt, a Balkánon átszivárogva a Kárpát-medencében is megjelentek már a neolit korban Kr. e. 6000 táján. A modern genetikai kutatások szerint Európa populációiban jelenleg egyértelműen a Közel-Keletről származó, máig folyamatosan kimutatható, a neolit korból származó génhatás hozzávetőleg 18 százalékra tehető, a paleolit kori ősnépesség nyolcvan százalékos továbbélési aránya mellett (Cavalli-Sforza, 2002, 101–141.; Wels, 2003, 123–149.).
A félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy jelen tanulmány szóhasználatában a kaukázusi megjelölés nyelvi és ennek megfelelően etnikai értelemben szerepel, kizárólag az észak-kaukázusi nyelvcsaládba tartozó etnikumokat jelölve, nem pedig az ugyancsak a Kaukázusban élő, iráni nyelvű oszéteket, tátokat, valamint a török népek csoportjába tartozó, a hegység legmagasabb részén élő karacsáj-balkárokat. A megalapozatlan cáfolatok ellenére ugyanis a nyelv néhány, szabályt erősítő, viszonylag nemrég kialakult kivételt leszámítva (írek, walesiek, skótok, „amerikaiak” stb.), továbbra is az egyik legfontosabb etnikai specifikumnak, azaz megkülönböztető jellegnek számít. Magyarán tanulmányunkban a kaukázusi jelző esetében nem földrajzi fogalomról van szó, és nem is az angolszász kulturális antropológiai szakirodalomban használatos szakszóról, amelyen általában „fehér ember”, vagy europid antropológiai rassztípus értendő, hanem kizárólag az észak-kaukázusi nyelvcsaládba tartozó idiómákon beszélő népekről, illetve ezek elődeiről. Erre a terminológiai pontosításra az előbb elmondottakon túlmenően azért is van szükség, mivel az észak-kaukázusi nyelvek és etnikumok eredeti kiindulási területe, azaz őshazája nem a Kaukázus vidéke volt, ahol jelenlegi etnikai területük található, hanem az ettől délebbre fekvő Anatólia és szélesebb környéke. A kérdéssel foglalkozó szakemberek ugyanis Kis-Ázsia területére lokalizálják az észak-kaukázusi nyelvcsalád egykori őshazáját, ahonnan különféle irányba kiindulva a protokaukázusi nyelveken beszélő csoportok több hullámban fokozatosan szétrajzottak, miközben elterjesztették a termelőgazdálkodást Eurázsiában. Csakhogy kisebb létszámuk, továbbá a kaukázusi nyelvek rendkívüli hangtani bonyolultsága miatt a neolotikus agrárforradalom kulturális vívmányait terjesztő kaukázusiak végül nyelvileg teljesen asszimilálódtak a demográfiai szempontból domináns helyi őslakossághoz, akik részben indoeurópaiak lehettek. Ezt a bonyolult etnogenetikai folyamatot tükrözi az indoeurópai nyelvek földművelésre és állattartásra, valamint fémművességre vonatkozó, észak-kaukázusi eredetű terminológiai rendszerének etimológiai elemzése, továbbá a génmarkerek vizsgálata is (Sztarosztyin, 1986, 143.; vö. Cavalli-Sforza, 2002; Wels, 2003). Mindezt azonban viszonylag nemrég tárták fel az adott problémát vizsgáló külföldi tudósok. Ezzel sikerült megcáfolni azt az orosz és az angolszász szakirodalomban újabban széles körben elterjedt népszerű hipotézist, miszerint az indoeurópaiak egykori kiindulási területe, őshazája állítólag a Közel-Kelet, vagyis a termelőgazdálkodás bölcsője lett volna (Ivanov–Gramkalidze, 1985)."
