Egy hét a Balatonparton, napi négy edzés : egy reggeli formagyakorlat, egy délelötti bázis, egy késő délutáni küzdő, és egy esti elméleti a közeli kocsmában. :)
Még mindig nem biztos , hogy egyről beszélünk. Sorba válaszolok idézve Téged.
"A különbség talán abban van, hogy a zenei improvizáció arra az egy estére, arra az egy számra szól, és a szám elején még nem feltétlenül tudja, hogy mit fog játszani."
*Ez biztos idáig.
"Aki edzést tart, annak meg kell terveznie nemcsak azt, hogy aznap mit akar elérni, hanem azt is, hogy az edzések sora hogyan épüljön egymásra. Azt nem állítom, hogy írott edzéstervet kell készíteni, bármilyen nagyívűt is (mi készítettünk, és nem volt haszontalan), de semmiképpen sem nevezném improvizatívnak az edzések tartását."
*Ez a C-dúr skála. A mester, a sensei, ha még ezt meg kell terveznie, hogy mi következik a C, D, E, F G... után az az igazi baj. Ez nem igényel tervet.
"Annyit legalább magával kell vinnie az embernek, hogy mondjuk "Ma megtanítom a kezdőknek a két legfontosabb állást és hozzá a leggyakoribb kéztartást. Ehhez használunk majd zsámolyos vagy pados gyakorlatot, lehet kombinálni a bemelegítést sorversennyel, kell lábra nyújtást is csinálni..." stb.
*Az, hogy megtanítod a dúr skálát, majd a mol skálát, idáig, még mindig az alapoknál vagyunk.
"És az aznapi útravalónak illeszkednie kell egy magasabb szintű koncepcióba, hogy az edzések összeálljanak egy olyan ívvé, ami az egymásra épülő mozgásanyagok elsajátítását célozza."
*Így igaz, de ehhez sem kell edzésterv, mert ezt egymásra épülve valamikor maga a mester is megtanulta vagy meg kellett volna tanulnia . Nem taníthatja a B-mol 6-7-et, ha a szerencsétlen tanítvány azt sem tudja melyik a B hang, vagy nem játsza tisztán a B-mollt.
Ezek mind-mind alapok. Ne fogjon hozzá a tanításhoz az a mester, akinek ehhez edzésterv kell. Jobb, ha nem csinál semmit, mert abból baj nem lehet.
Hol az improvizáció? Az improvizáció magában a tanításban van. Ott kell improvizálni, nem a technikai edzéstervben. Minden gyerek, minden ember más és más. A technika tanítása nem szénlapátolós munka. Nem lehet, hogy megmutatod, és azt modod: "Na fiam, meg ne állj, míg ezt 3000-szer le nem ütöd, vagy le nem rúgod.
Odáig eljutni, attól kezdeve, amikor először bemutatod neki és hosszú idő után először adhatod kia szentenciát, hogy: "Na fiam! Mostmár úgy látom szép a technikád, hatékony a mozgásod, mostmár megengedem, hogy ezt -De csak ezt!- 3000-szer lerúgd vagy leüsd, vagy ledobd... Ebben az idáig érő útban van az állandó és állandó, folymatos didaktikai és pedagógiai improvizáció a harcművészet tanításában.
Megjegyzem: Ha versenyre, küzdelemre, győztesnek, dobogósnak edzel valakit, ahhoz már kell edzésterv. Az egy másik szektor. Ahhoz nem is kevés tervező munka kell.
A különbség talán abban van, hogy a zenei improvizáció arra az egy estére, arra az egy számra szól, és a szám elején még nem feltétlenül tudja, hogy mit fog játszani. Aki edzést tart, annak meg kell terveznie nemcsak azt, hogy aznap mit akar elérni, hanem azt is, hogy az edzések sora hogyan épüljön egymásra. Azt nem állítom, hogy írott edzéstervet kell készíteni, bármilyen nagyívűt is (mi készítettünk, és nem volt haszontalan), de semmiképpen sem nevezném improvizatívnak az edzések tartását. Annyit legalább magával kell vinnie az embernek, hogy mondjuk "Ma megtanítom a kezdőknek a két legfontosabb állást és hozzá a leggyakoribb kéztartást. Ehhez használunk majd zsámolyos vagy pados gyakorlatot, lehet kombinálni a bemelegítést sorversennyel, kell lábra nyújtást is csinálni..." stb. És az aznapi útravalónak illeszkednie kell egy magasabb szintű koncepcióba, hogy az edzések összeálljanak egy olyan ívvé, ami az egymásra épülő mozgásanyagok elsajátítását célozza.
Amikor Oyama Funakoshi sensei dojojába járt, már így ütöttek.
Korai karatéra a hosszú, egyenes mozgások voltak jellemzőek. Ha jó az infóm, ezek a téámadás elől
kiforduló mozgások már Nakayama sensei korához fűződnek.
Dandobálás, jó viccc.
Anno 5 kyura A vizsgám össz 5 órán keresztül tartott, 30-32 fokos teremben...
Senseimet anno Fujinaga sensei 3 évig várakoztatta
az első danja előtt. Ennyit arról, mennyire dobálja a JKA a fokozatokat.
Ma este folytatom és befejezem a hétvégén amit erről a témáról tudok, annál is inkább, mert jövő héten edzőtáborba vonulok. Egy hétig nem leszek net közelben.
Na most aztán nálam teljes a kavarc. Nyilván a hiányos ismereteim miatt. Bár Shingitai is azt írja, hogy zavaros víz ez a történelem és inkább szájhagyomány útján terjed. Úgyhogy ne kíméljetek, köszönet minden információért.
DLala
Szívesen venném és előre is köszönöm, ha kifejted bővebben. Persze én is megpróbáltam utána nézni, leírom, mit találtam, nem sok köze lehet az ökölfordításhoz, de legalább kijavíthatod, ha nem pontosan tudok valamit. Oyama Hongkongban találkozott egy Chin nevű kínaival, akinek a technikái kör mentén mozogtak és védték a támadásokat. Egy ideig együtt edzettek és Oyama átvette ezeket a technikákat. Na most itt szerintem nem az ökölről van szó, ugye? Esetleg a mawashi technikákról? Segítség!
hiryu
Tudom, hogy nem sok időd van, de akkor arról van szó, hogy ezt az ökölfordítást még a shotokános tanulmányaiból hozta Oyama? Pontosítsd kérlek.
Más: Iszonyú adatmennyiség halmozódott már fel ebben a topikban. Megpróbáltam visszakeresni, amit a szamurájokról és a ninjákról írtatok régebben, kis híján beleőszültem. :) Nem tudjátok véletlenül, hogy hogyan mondjuk magyarul azt, amit a buta amerikaiak chamberlain-nek fordítanak, és valamilyen japán tisztséget takar, talán intéző, vagy ellenőr, felügyelő, de szerintem semmiképpen sem kamarás,(vagy volt ilyen tisztség, hogy kamarás?) és nem értem, mit mondanak a japán szövegben.
Általában minden karatés tudja, hogy Okinaván ez a három irányzat volta legismertebb, a három város után, ahol gyakorolták őket. Minden iskola ezekből vezeti le magát. Pl. Shotokan: Shuri-, Tomari-te ,
Goju-ryu: Naha-te.
Sakugawa és Matsumura vonalát hívják Shuri-te -nak. Funakoshi könyvében a Shuritét Shorin ryunak is nevezi, ami japánul Shaolint jelent. Biztos okkal teszi ezt.
Naha-te
A Naha-te legismertebb mestere Kannryo Higaonna (1840 - 1915) volt. Éveket töltött Kínában, hogy ott mit tanult, arról majd legközelebb írok.
Mára elfáradtam
Üdv Mindenkinek!
Takahara Peichintől tanult (a Peichin nem név, hanem rang, erről még külön írok) harcművészetet (karatét ? Todét ? Kung Fut ?), de fő mester Kwang Shan Fu kínai mester volt. Az ő nevét örzi a Kushanku vagy más néven Kanku formagyakorlat.
Sakugawa háromszor járt Kínában ezalatt fejleszthette harci tudását. Amit nem tudunk, hogy milyen iskolából tanult, valószínüleg valamilyen északi stílust, mivel Pekingben járt.
Sokon Matsumura (1809- 1899 )
Matsumura érdekes eset. Sakugawa tanítványa. A király testőrségében szolgált. Járt Japánban és Kínában is. Japánban a megszálló Satsuma klán vivó stilusát a Jigen-ryut tanulta (sajnos erről többet nem tudok ), Kínában Pekingben járt ő is. Itt valószínűleg- és ez most nagyon feltételes kijelentés - Xing yi-t tanult.
A Matsumura Bassai kata (ezt a Shotokanosok nem gyakorolják) Xing yi-re emlékeztető elemeket tartalamaz egyesek szerint ( zuan quan- 5. ököl forma, és a ma quan - ló forma )
Egy kis kitérő: régóta hobbim a különféle harcművészetek története. Rendkívül ingoványos terület. Az igazán fontos események óta eltelt rövid idő ellenére (200- 300 év) gyakran ellentmondásosak az adatok (már ha vannak, szinte minden szájhagyomány útján terjedt), arról pedig nem is beszélek, mikor nem tévedésről. hanem tudatos torzításról van szó.
Vissza Okinavára.
Okinava élénk kereskedelmet folytatott, matrózai, kereskedői, hivatalnok- nemesei sok felé megfordultak ebböl alakították ki a saját stílusukat, a TODE-t.
A Tode- t tekintik a karate ősének. A név halálos kezet. mások szerint kínai kezet jelent.
A legtöbb karate könyvben valahogy így szerepel a karate története:
Tode(ősi okinavai stílus)-Kínai hatás - Karate lesz belőle.
Sajnos ez nem ilyen egyszerű.
De erre még később visszatérek.
Mi az amit biztosan tudunk az okinavai harcművészetek kínai kapcsolatairól.
Vannak neveink, híres mesterek, akiknek élete ismert( amennyire a legendák megengedik) ezekről fogok írni.
1392-ben egy nagyobb küldöttség keretében kínaiak költöznek okinavára Kume faluba (Kumemura) ők a bizonyos "36 család", kézművesek , kereskedők, Kumemura Kína kapuja Okinaván.
A jelentős diplomáciai kapcsolatok okán nagyon sok Okinavai fiatalember Kínában tanul, elötte Kumemurában ismerkedik a nyelvvel. Ezeket a csere diákokat szapposhinak hívják.
A diplomáciai kapcsolatok Pekinghez kötik Okinavát, a kereskedelmi kapcsolatok Dél-Kínához,Fucsienhez.
Dióhéjban ennyit az általános viszonyokról.
Mindjárt jönnek a konkrétumok.
Okinava, kung fu, karate I.
(sajnos fejből, mert nem otthonról írok)
Egy kis földrajz és történelem.
Okinava kb. félúton fekszik Kína és Japán között. A szigetet okinavaiak lakják (hehe, nem japánok és nem kínaiak. )Ha jól emlékszem a Hogan Dialektust beszélik. A sziget-csoport elhelyezkedése okán pihenőhelyként és kereskedelmi központként szolgált Japán és Kína felé. A sziget neve egyébként vízbe dobott kötelet jelent, ami utalhat a kikötő szerepre, de a formára is, ugyanis a fő sziget (Okinava kb 120 km hosszú, de csak 30 km. széles)
Az Okinavai uralkodók a kor szokásainak megfelelően adóztak a Kínai birodalomnak (mégha jelképesen is), ezért a birodalom részének tekintették. Az ismert 1609-es Szacuma (japán ) megszállás ellenére egészen 1866-ig küldöttségek utaztak Pekingbe, és jöttek Pekingből Okinavára.
Kicsit vulgáris a megfogalmazás, de Kína és Japán egyszerre tekintette gyarmatának, nem véve tudomást a másikról.
Valahogy Oyama nem átallott egy Kung Fu mestertöl tanulni. Egyébként a JKA- ben tanitott egy Tai Chi mester is ( Nakayama 8.danosnak nyilvánította, bizonyára csak politikai okokból, nem azért mert valódi tudása lett volna, ezek japcsik csak úgy dobálják a danokat a Budo magaslatairól) :)
Egyenrangúság, meg ilyenek...
Ha jómagam - minthogy nem vagyok az - egy Oyama, Nakayama, Shaolin főapát, Leung Ting lennék.Fönt állnék a harcművészet egyik csúcsán és okkal mondhatnám, hogy mások hegycsúcsa alacsonnyabb az enyiménél. De itt lent a völgyben, ahol én vagyok, bizony mindegyik csúcs magasnak tűnik.Lehet ám üvöltözni a völgyben a hegyekre, de minek, attól nem jutsz feljebb. Egyébként nem tök mindegy, hogy milyen magas mások hegye, ha még a sajátodat sem másztad meg, nemhogy másokét.
Pontosabban nem tartom egyenrangúnak a budoval.
Átkok jöhetnek.
Témával kapcs. Kb 2 naponta van 10-15 percem internetre. Most befejezem valamikor a felkérés
1. részét /karate modernizálása példákkal/
Utána majd lesz időm- tán szombaton írni pár sort az okonawa-te történelméről.
Már el is mentem.
Úgy vélem nem egészen ugyanaz a fogalom tükröződik bennünk. Nálam körülbelül olyan verzióban van jelen, amit azzal a kérdéssel szeretnék megvilágítani, hogy "Véleményed szerint, Paganininek, Straussnak vagy éppen a BenkóDixilandék is nagy hibája az improvizáció? Azt kitalálják - ott helyben - vagy egy mélységes tudás automatizmusa?"
A mondat helyesen így hangzik: Az első europid (kaukázusi típus) emberek jelentős része, akik keleten tanultak karatézni, Japánban és Okinaván állomásozó amerikai katonák voltak.
Tisztelt mindenki!
Szívesen irok a kung fu és a karate kapcsolatáról, mivel elég sokat tudok róla, éppen ezért zavart hiryu karatéka megnyilvánulása.
Ki akartam ugrasztani a nyulat a bokorból, hogy legyen miről beszélgetni vele, de nem ír arról, amiről beszélt ...
ezt az okolforditas dolgot attargyalhatnank kicsit, mert engem erdekelne.
Ket felet is tanultam mar eddig es mindkettonek meg volt a magyarazata. Kivancsi volnek a te magyarazatodra.
Koszi.
PINGYI, ez a csuklófordítás elmagyarázása így egy kicsit pongyola. Sot, igazából nem is fedi a (fizikai) valóságot. De ne keseredj el, a te szinteden (ez most NEM leszólás vagy lebecsülés!!!) ennyi talán elég is. Arra nem is merek gondolni, hogy a senpai tudja pongyolán, inkább csak ennyit akart megosztani veled, mert úgy gondolta, ennyi egyelore elég. Ha nem, akkor az baj.
Ha gondolod kifejtem bovebben, ha lesz egy kis idom.
Egyébként csak olvasgatom itt a gyerekek edzésérol szóló elmélkedéseket és próbálok okulni...
Nekünk ezt magyarázta a senpai a karate és a kung fu kapcsolatáról: Oyama egyszer egy kung fu mesterrel küzdött, és hiába volt nagyon erős és nagydarab, mégis a kung fu mester legyőzte. Mikor Oyama megkérdezte, árulja el, mit csinált rosszul, a kis kínai mester azt válaszolta: Nálad erősebb ellenfelem még nem volt, a hiba a technikádban van. Tőle tanulta Oyama és vette át később a kyokushin karatéba, hogy az ütés végén fordul meg a csukló, így nagyobb erőt lehet belevinni az ütésbe. Pontosabban az öklünket hikitéből fordítás nélkül kb 70 százalékig nyújtjuk ki, majd befelé forgatjuk egy fél fordulatot, és így ütünk.
Ha valamit pontatlanul írtam, elnézést.
