Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2010.12.09 0 0 8944

Bingó!

Szamárpicsája főtörzsnek hívtuk a beszólásai után. Vezetékes szaksz pk.-ja volt, ha jól emlékszem. Egyébként egy nagyon jóindulatú szakember volt. Mondom szakember, mert az akkori tudásom alapján úgy ítéltem meg, hogy ért az elektrotechnikához. Főleg az érintésvédelmet igen komolyan vette. Aztán történt egy kis malőr, éppen a bevonulásom után. Miután a vezetékes szakaszba osztottak be. Az egyik tanórán adtak neki egy papírcetlit, amire olyasmi lehetett írva, hogy nem megfelelő szakaszba osztottak be, mivel MHSZ-es alapkiképzésem volt, mint rádiótávírász, azonnal küldjön át a Fügedi alhdgy. et.-hoz. Ekkor nagyon kifakadt magából, apjuk fa...-t a főnököknek, alig van katonám, még ezt a villanyszerelőt is elveszik tőlem, a szamár picsáját!

Az általam mélyen tisztelt Sebők tábonok úrral kapcsolatos megjegyzésekhez pedig csak annyit tennék hozzá, hogy elő kellene venni a korabeli ogy. jegyzőkönyveket és elolvasni, hogy ez a "vidéki" katonatiszt miként is nyilatkozott a hazánkban tartózkodó szovjet haderőről és annak kivonásáról. Még, ha ez '89-ben is hangzott el, ehhez az ő beosztásában akkor is nagy bátorság kellett. A tájékozottsáról ugyan személyesen nem győződtem meg, de egy közép-európai rakétadandár első számú igen-igen felelős vezetője nem hiszem, hogy tájékozatlan lett volna az országos és nemzetközi politikában. Bocsánat a kifejezésért, de aki a tábornak urat le akarja húzni, azt én csak leparasztozni tudom. (Nem megbántva ezzel a födműveseket.)

Ugyan én jómagam nem igazán rajongtam - enyhén szólva - a hadseregért és a sorkötelezettségért, de ítélni és ítélkezni csak annak van joga, aki benne élt. Még nekem sincs, mert ény csak másfél évet éltem benne, de így ötvenesen azért, ha nem is másképp, de összefüggéseiben látom a világot.

Amúgy, ne haragudjatok, ha időnként cinikus megjegyzéseket teszek, sajnos ilyen vagyok. Minden eddigi elmarasztalást ezért kaptam az életben. Nem tudom tartani a pofámat. Ezért is zárnak ki elég sűrűn az indexről, jelesül a polidilin való beszólásaim miatt. Már lassan nem tudok milyen nick-nevet kitalálni.

Na, jól kifecsegtem magam.

Jó nosztalgiázást!

Előzmény: Svejk52 (8942)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2010.12.08 0 0 8943

Atomfejek.

Sebők János országgyűlési képviselővel kapcsolatban - amikor a HM-ben hírét vették parlamenti javaslatainak - Dr, Szabó Egon nem köztörvényes, hanem politikai, azt nyilatkozta, mit tudhat, mit láthat a világból Sebők János ott lent egy vidéki kút mélyén?

Más.

 Hadnagy koromban, bemérő lévén, hivatali kötelességem volt megkutatni minden erdőt. A Nagyvázsony-Zsófia major között bekanyarodtam jobbra egy beton úton (talán egy-másfél kikóméterrel északabbra, mint ahol Árpapa bement a főkapuhoz) nem sokat kellett mennem, egy nagy kapuba ütköztem, meg rögtön egy orosz tiszthelyettesbe is, aki a spec csapatoknál használatos géppisztollyal volt felszerelve, és rejtett figyelő volt, nem a szokásos felállított őr. Láttam, hogy a kapun túl az országhatárnál használatos gereblyézett nyomsáv van.Viszonylag jó magyarsággal utasított, hogy azonnal tünjek el. Rögtön tudtam, hogy itt a dandárnál fontosabb objektumba botlottam bele. 

Amikor ez a fórum beindult, egy volt HM-béli kollégánk levéltári anyagokat beszkennelve bemutatta nem csak Tótvázsonyt, hanem más hasonló funkciójú objektumokat is, hiszen a légierő részére is tároltak hazánkban robbanófejeket. Mikor hozták, mikor vitték, szerintem lényegtelen.

 Veszprémben a rendszerváltás után találkoztam Grátzki László őrnaggyal, aki hadnagy korában Tapolcán volt tankos, az egyetlen akit mi rakétások befogadtunk, közeli barát. Elmondta, hogy most ő a Tótvázsonyi bázis parancsnoka, szakasz erővel őrzik, de fel akarják számolni őket is. Megerősítette, a belső berendezések egyértelműsítik, hogy ez robbanófej tároló volt. Őt is felháborította, hogy a HM szinte korlátlan forgatási lehetőséget adott TV stáboknak. Az, hogy végül a működőképességet biztosító berendezéseket hagyták ellopni, elképesztő felelőtlenség.

 gyula

Előzmény: arpapa (8931)
Svejk52 Creative Commons License 2010.12.08 0 0 8942

Az ám! Rémlik, mintha egy hiradó ht tiszthelyettestől hallottam volna a szamárnak ezt az alkatrészét sűrűbben emlegetni. A nevét nem írnám le, hátha megtanult azóta izesebben káromkodni és szégyellné ezt a nyelvi sivárságot.

Mert a káromkodáshoz is kell némi intelligencia.

 

Üdv: Svejk

Előzmény: Törölt nick (8937)
krivics Creative Commons License 2010.12.08 0 0 8941

Üdv!

 

Inkább olvasom a netet, ritkán írom.

A magyar atomfegyver témához is csak azért szóltam hozzá, mert - mint mondtam - hitkérdés. Nem a tároló, hanem a tárolás.

Amit idéztem az egy is egy vélemény volt, legfeljebb autentikusabb.

 

 

 

 

 

Előzmény: arpapa (8940)
arpapa Creative Commons License 2010.12.08 0 0 8940

 

Kedves Krivics!

De régen láttalak erre, pedig te szinte topic alapító vagy.

Üdvözlet apukádnak, igazán megkereshetne, más nem emailban.

 

Volt Magyarországon atomfegyver, tárolták itt, és vigyáztak rá mint a hímes tojásra.

Ahol tárolták, az idén ősszel eljutottam a kapujáig.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha most a nevemre kattintatok, nem történik semmi, de nem árt a gyakorlás! :)))

 

Árpapi

 

Előzmény: krivics (8939)
krivics Creative Commons License 2010.12.08 0 0 8939

Szvsz. senki nem tudja biztosan voltak-e magyarországon atomfegyverek. Öregem szerint nem voltak.

A hivatalosan ő is annyit tudhatott mint Sebők tábornok, viszont nyelvi, kulturális okokból közelebb állt a "dombóváriakhoz".

(Utolsó "rakétás" beosztása egyébként Nyírtelek volt. Pk.)

Előzmény: arpapa (8938)
arpapa Creative Commons License 2010.12.07 0 0 8938

 

 

Marc-i-Pan!

 

Aki régóta ismer, az tudja, hogy perceken belül "gépátadás", de most értem ide, azért az étkezde feliratokról néhány szót, de inkább idéznék egy "klasszikust"

Katt ide.

 

Mégegyszer megemlítem, hogy aki kíváncsi valamire, az bátran használja itt baloldalon a gyorskeresés innen funkciót, most is csak annyit ütöttem be: Étkezdében

 

"a falakon feliratok voltak, a Halász Lajos többségét még talán ma is tudja fejből, az egyikre emlékszem, a B étkezdében volt, a tálalónál: a hápoló és illetlenül viselkedő katonáról szólt, és hogy az ilyen katona magatartásába a jó katona mindent elkövet  nehogy "beletaláljon keveredni".

cikornyás feliratok voltak, a rendetlenkedő konyhai kisegítőmunkásokkal, "büntetésből" fennhangon szoktam olvastatni, úgy hogy felsorakoztattam őket és a delikvens választhatott, olvasás vagy krumpli pucolás- a katonák döntő többsége értette a finom cinikus humort"

 

Árpapi

 

Előzmény: Marc-i-Pan (8935)
Törölt nick Creative Commons License 2010.12.07 0 0 8937

"Azt ám, meg a szamár picsáját!"

 

Na, erre ki emlékszik?

krivics Creative Commons License 2010.12.07 0 0 8936

Nem :)

 

akinek magasabb a beosztása az; előljáró

akinek magasabb a rendfokozata; feljebbvaló

akinek azonos a beosztása, de a rendfokozatot régebben viseli; rangidős

 

(Fentiek okán nem volt értelmezhető a "rangidős" fogalma az "öreg" és "kopasz" honvéd között, akik ugyebár rendfokozattal nem rendelkeztek.)

Előzmény: Ricky Hawk (8928)
Marc-i-Pan Creative Commons License 2010.12.06 0 0 8935

Vagy itt, vagy a hivatalos honlapon kérdeztem már egyszer, hogy ki tudja pontosan felidézni, mi volt

kiírva az étkezdében egy nagy táblára. Valami habzsoló és szürcsölő disznó módjára étkező katonáról

volt szó, egy végtelenített mondatban. Amúgy se füle se farka mondat volt. Voltak még ott más okos-

ságok is, de ez vitte a pálmát.

Nem tudom ki írta, vagy diktálta a laktanyában fellelhető feliratokat, de egyik-másik kicsit röhejes volt.

Emlékszem, a műszaki kapunál ki volt írva, hogy mit kell ellenőrizni indulás előtt. Többek között a kézi-

és lábiféket is.

Uazmentős Creative Commons License 2010.12.06 0 0 8934

Igen arról az esetről van szó.Már a mi időbkbe kiállították a bakancsot, meg az autó jobb első gumiabroncsát amiből szintén kiégett egy darab. A katona "megúszta" a bal kézfejét amputálták, mit ahogy R118 katonatársam írta a 8421-sz bejegyzésében. A nagyobbik fiam is itt volt katon 2006-ban, akkor is ott voltak még kiállítva.

 

Üdv Uazmentős

Előzmény: Ricky Hawk (8932)
Uazmentős Creative Commons License 2010.12.06 0 0 8933

Árpapapa !Köszönöm  a segítséget.

 

Uazmentős

Előzmény: arpapa (8931)
Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.06 0 0 8932

Uazmentős! Arról az esetről készült rajz volt az étkezde bejáratánál? Ki volt állítva egy sérült bakancs is... nem emlékszem, de a katona mintha megúszta volna...

Előzmény: Uazmentős (8930)
arpapa Creative Commons License 2010.12.06 0 0 8931

Uazmentős!

 

Köszönet, hogy felhívtad a figyelmet erre a cikkre Sebők tábornokkal.

A végén majd belinkelem

 

 

( mikor írsz egy hozzászólást, és valamit be akarsz linkelni, akkor célszerű megkeresni az adott cikket, videót, vagy bármit egy másik böngésző ablak megnyitásával, mutatom:

 

 

Abban a másik böngésző ablakban ki kell jelölni a belinkelni kívánt címet, majd másolni jobb gomb funkcióval:

 

 

 

 

Majd a szövegünkben adunk valami nevet, mondjuk: Sebők tábornokkal interjú, ezt a szöveget szintén elkékítjük: A Sebők tábornokkal interjút

, és ezt követően rákattintunk arra "bilincsre" amit az első képen jelöltem:

 

 

 

Ha mindent jól csináltunk a Beszúr után a Sebők tábornok belilul, és ezzel kész.  Nem kell ajnározni ezért. Az ilyen dolgokra Megtért barátom egykori négyes, majd egyes kezelő tanított meg, aki sorkatonaként szolgált nálunk.)

 

 

 

Szóval ott a link a Napló cikkével.

 

 

A cikkel kapcsolatban néhány  dolgot jegyeznék meg.

 

1. Magyar katona soha nem találkozott atomfegyverrel, csak tudta, ( én is ) hogy mit kell vele tenni, ha a kezébe adják.  Hálistennek nem került rá sor.

 

2. Sebők tábornok sem tudja, hogy mikor kerültek ki a robbanófejek az országból, csak feltételez:

- "1990. március 20-án, egy héttel a csapatkivonási szerződés aláírása után vette át a szovjetektől. Teljesen ésszerűtlen, hogy egy ilyen feladatot ellátó egységtől majdnem fél évvel a felszámolása előtt elveszik a feladatát. Ha valóban elvitték volna a robbanófejeket novemberben, akkor mit csináltak itt márciusig a katonák, és mit csináltak a dombóvári laktanyában a másikak. Szerintem a robbanófejek együtt utaztak el az egységgel"

 

 

3. Azt írja a tábornok, hogy nem logikus, hogy egy ilyen alakulattól elveszik a feladatát, nos, a tábornok úr az akkori Honvédelmi Bizottság tagja volt, része volt a "haderőreformokban", minket akkor szerveztek át, mikor már nem voltak itt robbanófejek, tehát teljesen feleslegesen.

1990 májusában személyesen vettem részt a Vegyes rakétadandár rendszerbe állító gyakorlatán a Keszthelyi álláskörletben, indítószakasz parancsnokként, ( Ekkor találkoztam utoljára Deák vezérörnaggyal akkori rakéta és tüzérfőnökkel, aki aztán vezérezredesként 1995 - ben felrobbantotta azokat a rakétákat amelyek már 1990 -en szart se értek fejek nélkül. )

 

A rakéták kivonását 1990 - novemberében jelentették be ( akkor minek kellett félévvel előtte átszervezni??? ), 1991 februárban került leadásra az oxidáló és hajtóanyag Felcsútra, tehát nem a kivonással egyidőben, és 1991 március 15 -én a nemzeti ünnepen titokban leponyvázva vittük Nyírtelekre leadásra az állványokat és egyéb kocsikat.

Ez történelmi tény:

 

 

 

 

4. Az is történemi tény, hogy az MN1480 rakétadandár példátlan eredményeit Váradi Miklós vezérörnagy alapozta meg.

 

5. Sebők tábornok is példás eredményeket ért el, büszkék vagyunk rá.

 

Iderakom a cikk fényképét, leányom eljutatta nekem az újságot:

 

(Jó hangzatos címe van, egyébként Kis - Moszkvának én úgy tudom Hajmáskért hívták.)

 

 

 

 

 

 

( Ezzel kapcsolatban azért érdekelne Gyulla bátyám véleménye. ( utálja a megszólítást, de én meg nem )

 

 

( Ha nevemre kattintatok engedelmetekkel egy személyes eseményre emlékeztem, ami meghatározta az életem. )

 

 

Árpapi

 

Előzmény: Uazmentős (8925)
Uazmentős Creative Commons License 2010.12.05 0 0 8930

Tistelt Kovács Gyula!

1971 okt. mikor bvonultam az 1/z-hez Balázs ? őrnagy ,majd lefokozták századossá volt a szpk. Később elkerült az alakulattól, utána Kucserka Károly akkor hadnagy lett a század pk. Szobatársam volt az gk.vez. aki neki ment a magasfesz. vezetéknek.

Előzmény: kovacsgyula44 (8917)
Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.04 0 0 8928

Itt, a pk. épület és a látszoba közötti gyalogúton jártunk a közvetlenek épületéből a tornakertbe, fodrászhoz, a gyenguszra és a tisztacserére az ezredzuhanyozóba (ahol megerősítem, hogy minden nap volt melegvíz!). A leszerelés előtt álló öregeket, akik háromszoros kiválók lettek, előléptették őrmesternek (és megkapták "A haza szolgálatáért" érdemrend bronz fokozatát).

Történt, hogy egy ilyen frissen előléptetett őrmester melegítőben ment a tornakert felé, ám a látszobából (hétköznapokon csak kantinként funkcionált), elétoppant egy továbbszolgáló szakaszvezető (valószínűleg látszobaügyeletes volt), éktelenül és fölényesen leteremtette, hogy miért nem teljesít tiszteletadást a magasabb rendfokozatúnak (persze nem ismerték egymást). Több sem kellett az öregkatonának, felballagott a körletbe, felvette az őrmesteri rendfokozattal ellátott gyakorlóját, visszament a tsz-eshez, aki persze nem tisztelgett egy sorkatonának (természetesen a rendfokozati jelzésre rá sem nézett). No erre az öreg cseszte le rendesen, hogy nem tiszteleg a magasabb rendfokozatúnak.

Ez (is) jutott eszembe a képeket látva...

A szolgálati szabályzatban benne foglaltatott a "rangidős" fogalma.

Az a rangidős, akinek magasabb a beosztása. Egyenlő beosztások esetén akinek magasabb a rendfokozata. Egyenlő beosztások és rendfokozatok esetén aki előbb kapta a beosztást. Egyenlő beosztások, rendfokozatok és esetlegesen egyszerre kapott beosztások esetén aki régebbóta viseli a rendfokozatot. Meg volt ez határozva rendesen. (Remélem, jól emlékszem így 32 év távlatából.)

Azért érdekes volt látni, amint egy laktanyasorakozón Szabadszálláson (ahol egy három hónapos tanfolyamon voltam) öreg alesek verték a vigyázzt egy fiatal főhadnagynak, aki a laktanyapk. volt (Kőhalmi Erik).

arpapa Creative Commons License 2010.12.04 0 0 8927

Játékkatona!

 

Azért nagyfaszok voltatok, csak lesek itten, ha úgy vesszük, nektek is megvoltak a jól bevált módszereitek.

A nickneved is mostan kezdem érteni, hiába én nem voltam nagy játékos sakkozó.

Azt töreldelmesen be kell vallanom, hogy a sakkozók azért nem örültek mindig nagy népszerűségnek, sőt irigyeitek is voltak, hiszen jöttetek a kapuhoz, és én voltam a kapus, akkor általában ez a szöveg hangzott el.

- Ki maga?

- Jelentem sakkozó!

- Na lóugrás!

És mentetek edzésre.

Azért nem csíptek bennetek, mert hétvégén versenyekre jártatok, így aztán ahogy írod a szolgálat másokra maradt.

De nélkületek a kidolgozás halott lett volna, fantasztikus pasik voltatok.

Ezt a névcserés trükköt mi is csináltuk pontosan miattatok, mert hiába voltatok OB -I, fizikálisan voltak kívánnivalók.

Leírom, talán már nem sértődtök meg, ez is kedvenc párbeszédem volt:

- Maga sakkozó?

- Igen!

- Obé egyes?

- Jelentem igen!

- Ez olyasmi mint a fociban az NB - I?

- Jelentem igen!

- Tehát élsport?

- Igen jelentem!

- Akkor maga élsportoló?

- Jelentem i..i.gen. ( Érezte mi következik. )

- Na élsportólókám akkor neked meg sem kottyan a háromezer, Futás indulj!

 

Aztán megkottyant persze már az első százon, akkor jól esett kifigurázni bennetek, ma már nem tenném, de éppen olyan fiatal és bohém voltam mint ti, azt hittem a világ egyszerű.

 

Amikor aztán eljött a szocverseny vizsga, és nektek már csak a testnevelés hiányzott a kiválóhoz, akkor jött el a mi nagyfaszságunk, ugyanis, a rakétás kezelők meg igen jó fizikumú gyerekek voltak, köztük egy Szabó Attila nevű hetes kezelő, ( azért írom ki a nevét, mert minden vágyan találkozni vele, tőle kaptam ajándékba a lakásom még mindig legszebb díszét egy eredeti Herendi porcelán tálat, és ő készített nekem gépkocsi laprugóból tőrt, még mostanában is kedvenc gombázó késem ) nos Attila 11 perc körül futotta a háromezer métert, ( én sohasem tudtam kiválóra lefutni, 13 perc volt a kiváló, 13' 50" a jó, és 15' -ig megfelelő, érdekes, hogy akkor utáltam futni, most meg vénségemre tíz éve nyáron futkározom, hat kilométereket, de egyszer lefutottam a kilenc kilométert szeptemberben: 70’ 59” alatt, 23 perc körüli háromezrenként, tegnap a nagy hóban 62 perc alatt mentem négy kilométert, ezt csak úgy megemlítem, hogy árpapa azért még megy mint a rakéta! haha  )

 

Lassan elfelejtem mit is akartam mondani, egy kicsit vénülve már kezdek szószátyár lenni,

ja igen, szóval volt a testnevelési vizsga akadálypályán, Misi bácsi ( nyugodjon békében ) a befutónál, kiáltotta a nevet, éppen a kidolgozók voltak soron, az a lényeg, hogy Attila mindhárom kidolgozó helyett lefutotta, az utolsónál még szóltunk neki, hogy nem kell sietni, jó lesz a jó is.

Később Misi bácsi is kiokosodott és vinni kellett a katonakönyveket a vizsgára, de ha megnézitek az akkori képetek bizony ember legyen a talpán aki aszerint beazonosított egy rakás izzadt katonát, ráadásul a kép készítése után egy év múlva, ami bizony sokat számított, mert határozottan állítom, hogy egy év alatt megváltoztatok, markánsabbak lettek a vonásaitok, nem volt beesett váll, szóval azért használt valamit az a katonaság.

 

Ha már akadálypáya, mutatok nektek valamit, erre a képemre vagyok a legbüszkébb, mert jól sikerült, ugyanakkor jól példázza  a 1480 lelkületét.

Ez a két hiradó hivatásos katona azonnal átváltozott virtuskodó fiatalba amint meglátták a palánkot.

Nyaki a jobboldali, Nagyrádiós a másik, szoktak itt fórumon is megjelenni, és innét teszem fel aggodalmaskodó kérdésem Nagyrádiósnak, hogy miként van, ugyanis egy komoly műtétje volt, én meg nem vettem észre, hogy szalad az idő, és régebben érdeklődtem felőle.

András! Ugye minden rendben van?

 

 

 

 

 

Ennyit kívántam ma elmondani.

Várom a további beszámolóitok, jó ám bennetek olvasni.

 

Marc -  i Pan- nak még képek, remélem így minden a helyére kerül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha a nevemre kattintatok, az egyik blogomból egy kis étvágygerjesztő.

 

Árpapi

 

Előzmény: jatekkatona (8926)
jatekkatona Creative Commons License 2010.12.04 0 0 8926

Sziasztok!

Látom élénkül a topic. Van néhány élményem amit szeretnék megosztani veletek.

Most az örség van terítéken ezzel kapcsolatban írnám le az élményeim.

Mivel sakkoztam csak 7 őrséget adtam 2 év alatt.  3 alkalommal 1-es vagy támlás voltam. 3-szor felvezető voltam és egyszer voltam 3 órás váltású örségben.

A felvezetés az érdekes. Csak 2-es felvezető voltam háromszor. 3 órás váltás délután 15 órai kezdettel. Váltások végrehajtva és este 9 után kb. fél 10 körül szólnak, hogy menjek aludni. Egyszer ébresztenek, hogy váltás! Nézen az órát, fél 3. Éjfélkor nem volt váltás! 6 órát nyomtak a fiúk. Legközelebb reggel 9-kor váltottunk. Viszont tudták mindig, hogy az adott időpont alatt milyen néven kell bejelentkezni. Elore nem avattak be, nehogy megijedjek. Viszont én úgy gondoltam a többiek sokkal jobban tudják,hogy lehet sumákolni,ezért az egy-két alkalomért nem akartam megváltoztatni a rendet.
Úgye azt már írták többször,hogy a rövid csengetéseknél hozták a kaját vagy valamelyik katoatársunk akar valamit. Ha egy hosszú csengohangot hallottunk akkor ellenorzést kaptunk. Ilyenkor mindenki fel lett ébresztve,akinek éppen ébren kellett lenni.Ezek a 3 or a 2 órás váltásból és a 2 felvezeto és az orparancsnok. Miután én éjjel pihentem napközben én voltam soron, míg a többiek mind aludtak.
Egyszer csak hosszan szól a csengo. Ellenség! Anélkül, hogy bárkinek szóltam volna kirohantam.At ÜTI jött meg. Ekkor már tudtam, ha ezt az embert beengedem megbuktunk és még a század pk. is engem fog szidni, a katonatársaimról nem is beszélve. Na de kituno kiképzést kaptunk és fel voltam készülve a szabályzatból. Szóval vigyázz menet. Beadom a jelentést. Az ÜTI indulna befele. Elébe lépek és határozottan közlöm, hogy nem jöhet be.Valahogy így:
"Fohadnagy elvtárs jelentem nem jöhet be. Én a 2 felvezeto vagyok és nem adhatok parancsot a támlásnak, hogy Önt beengedje."
Igencsak elcsodálkozott, mert gondolom ilyen csúfság még nem fordult elo vele.
Visszarohantam ébresztek mindenkit, hogy itt az ÜTI. Megy ki az or pk.,verné a vigyázzt, de nincs hol, mert az ÜTI már félig eljutott az ajtófele. Bejött és elkezdett eszelni, hogy aludtunk. Persze mindenki tagadta.Többször oda-vissza olvasta a neveket és ellenorizte, hogy ki az 1-es és ki a 2-es felvezeto.De hát ezzel semmi gond nem volt, így nem is tudott összezavarni minket. Szóval nem buktunk le. Hála a mindenre kiterjedo felkészítésnek.
A kapuügyeletnél is alakítottam egy akalommal.Errol legközelebb.

Uazmentős Creative Commons License 2010.12.04 0 0 8925
Üdv mindenkinek

 

A mai veszprémmegyei Naplóban interjú jelent meg Sebők János tábornok úrral.

A cikk online is olvasható.www.naplo-online.hu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Marc-i-Pan Creative Commons License 2010.12.03 0 0 8924

Mikor került oda az Ütiszoba? Előtte a zászló mellet elhaladva mindjárt a folyosón srégen balra volt.

Mellette jobbra az írnok, amellet a telefonközpontos. A képen látható bejárat meg mintha a tiszti

étkezde bejárata lett volna.

Előzmény: arpapa (8923)
arpapa Creative Commons License 2010.12.03 0 0 8923

Kedves Schifon!

 

Nem venném a lelkemre, ha örök titok maradna.

Egyébként igazatok van, évtizedek óta nem jártatok erre, nekem természetes, hogy itt van az ablakom alatt, nektek meg az emlékeitekben él.

Tehát:

Az 1-es őr, és az  "Ütikutya" ( Ügyeletes írnok, de a te meghatározásod találóbb. ), két különböző dolog.

Ez egyik a zászlót őrizte, a másik meg ott lebzselt az Üti szobával szemben, ugrásra készen, ha vacsorát kellett felhozni, ( saját magának is, kaja szempontjából havaj volt ez a szolgálat. ), vagy ágyat áthuzatolni, felmosni ütiszobát, és minden ilyen lényeges dolgokat csinált.

 

 A képen az előtérben a radiátortól ( azóta hasznosították ) jobbra az a fehér ajtó az "ütikutyáé", balra az Üti - é. Ez a parancsnoki épület bejárata utáni folyosó.

 

 

 

 

 

 

Oldalról így néz ki az épület.

 

 

 

 

 

 

Előlről pedig így:

 

 

 

 

Remélem sikerült fellebbenteni a leplet.

:))

 

Árpapi

 

Előzmény: Törölt nick (8922)
arpapa Creative Commons License 2010.12.03 0 0 8921

Kedves Gyulla!

 

Visszavonom azon állításom, hogy te vagy a legokosabb nyugállományú katona!

De azért azt elmondhatnád, hogy ez az Alzheimer melyik alegységnél szolgált?

Nem emlékszem rá!

 

 

 

 

 

 

Árpapi

 

Előzmény: kovacsgyula44 (8917)
Uazmentős Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8920

Email ment.

Előzmény: R 118 (8918)
R 118 Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8918

Szia UAZ mentős!

Emlékszem rád.

Jól tudod, Bruckner Jani és Gáspár Feri, Simon..ott lakoztak a szomszéd szobában, akarom mondani körletben...  velük és  később  Pálfi Bandival találkoztam a móri bornapok alkalmával.

Írdd meg kérlek az email-ed.

 

Üdvözöllek

Kiss János

 

Előzmény: R 118 (8898)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8917

Előfordulhat, sőt biztos hogy tévedtem, én Balázs vezetéknevű századosra gondoltam, de az is lehet, hogy őrnagy volt, az ötszörös kiváló ütegparancsnok "Bodri" alezredes alárendeltje volt, bokacsattogtató, Váradi kedvence, ahogy kikerült egy bejáratott környezetből azonnal kipukkadt. Bodrit azért írtam, mert én az alezredes urat 1962-ben sorkatonaként Cegléden még Bodri főhadnagyként ismertem meg. A névre rájátszva a katonák ugattak, morogtak, netán a "Gyere Bodri kutyám"-at fütyülték, így magyarosított valami új névre, amit én mára elfelejtettem Alzheimer kórból kifolyólag.

Előzmény: HM 13-47 (8913)
Svejk52 Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8916

Igazad van Árpapa, de lesznek még jó nóták, meg úgy tűnik, hogy lesz még sereg is.

 

Üdv. Svejk

Előzmény: arpapa (8904)
Megtért Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8915

Kicsi a világ valóban ezt már tapasztaltam nem egyszer, de érdekes az én korosztályommal, jobban mondva azokkal az emberekkel, társaimmal én itt a virtuális térben például még eggyel sem találkoztam.
Illetve kettővel, de csak távolról ismertem őket. Az életbe innen nem messze lakik kettő ismerős, ők nem velem, de egy időbe voltak katonák velem.
Egy ismerősöm itt nem messze dolgozik, még 5 percnél többet nem beszéltünk, - itt dolgozik -
Egy az Árpapi keze alatt lévő volt 5-s kezelővel már többször is. (kb. 5-ször). nevetünk, ölelkezünk, egy két szóváltás, is tovább.
Szintén egy másikkal csak telefonon kétszer. - szintén az Árpapi alatt volt -
És végül egyetlen egyszer találkoztam élőben egy utánunk bevonuló körlet, és katonatársammal.

Lerövidítve: itt senkivel, sem itt, sem az MN1480 weboldalán..
Ha, bele gondolok, talán még fiatalok ehhez..
Én, amikor ide besoroztak 22 éves voltam a többiek nagyjából 18-19, és egy vagy kettő velem hasonló, és kettő aki, még nálam is több, idősebb volt.

Érdekes...

Előzmény: kovacsgyula44 (8914)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8914

Kicsi az ország, az ember gyakran ütközik tapolcaiba. 17-én volt a Magyar Hadtudományi Társaság 20 éves jubileumi ülése. A bejáratnál Bátori Bélába, volt elhárító kollégánkba ütköztem bele. Találkozhattam Sebők Jánossal is. Elsején voltunk a temetőben. Hazaérvén áthívtuk a szomszédokat egy nagymálnára, és a nejem mesélte nekik, hogy voltunk OTTHON Tapolcán.  Olvasom a Dunántúli Napló tudósítását a harkányi Tenkes Kupa Sakkbajnokságról: főbíró Fazekas György.

 gyula

HM 13-47 Creative Commons License 2010.12.02 0 0 8913

Rosszul emlékszel. A 2. o. HIF-ként, a felső korhatár elérésével ment nyugdíjba.

Nyugodjon békében!

Előzmény: kovacsgyula44 (8910)
Marc-i-Pan Creative Commons License 2010.12.01 0 0 8912

Úgy látszik sok változás volt viszonylag kevés idő alatt az őrségnél is. Számomra ismeretlen a három-

órás váltás, csak hat őrhely volt, 24 órás őrség, és az ütinél kellet bejelentkezni. Azzal együtt az őrszobával is

tartottuk a kapcsolatot. És az éberségjelző, igen. Volt olyan, hogy az őrszobába érkezet ellenőrzésre az üti, és

megnyomta az éberségjelzőt valamelyik őrnek, aki nem válaszolt vissza, mert aludt. Abban a pillanatban lezáratta a

parancsnoki szobát, és kiment az őrpk-val ellenőrzésre. Csakhogy az őrpk. helyettes meg bent aludt a pihenőben, és

ahogy a kis csapat eltávolodott az őrszobától, kezdtük verni az ajtót, és üvöltöztünk hogy " Ébredj Jani, és

keltsd fel az őrt!" Felébredt, és kiszólt. Mire odaértek, az őr már messziről  Ááállj, kivagy?! kiáltással fogadta őket.

Így aztán valószínűleg megúszott egy fogdát, de a szolgálat végén ő mosott fel.

Előzmény: Ricky Hawk (8911)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!