Ja, még valami: a finn ä hang nyíltabb, mint a magyar e, kb. olyan, mint a Veszprém környékén az e helyén ejtett hang, közel az a-hoz (Väszprém, ämbër, älemér - bocs, nem tudom a nagy ä kódját - stb.), azaz a finn két e-je közül egyik sem azonos a magyar normál e-vel.
„az ország lakosságának jelentős többsége ugyanis hallja ezt a hangot” Nem. Ejteni is kevesebb mint a fele ejti, hallani még kevesebb hallja.
A j és az ly között néhány falut leszámítva nincs különbség (l-ezés persze létező jelenség a Dunántúlon), amit mondasz, babona, az az alapja, hogy bizonyos gyakori ly-os szavakban hosszú j áll számos nyelvjárásban (de ezzel az erővel mondhatnád, hogy az s és az s is különbözik, hiszen bizonyos szavakban a nyelvterületen bizonyos részein hosszan ejtik: pl. pontossan).
„a szabályzat is biztat az ë használatára, ellenben ha használod, Budapesten simán vidéki tahónak titulálnak” Azt hiszem, hogy egy helyesírási szabályzat mire biztat a kiejtéssel kapcsolatban az a tündérmesék körébe tartozik; olyan, mint ha a Magyar Köztársaság valamely törvényében Norvégiára érvényes szabályokat akarnának megállapítani.
Szerintem a zárt ë miatt már csak azért se titulálnak tahónak, mert a pestiek túlnyomó többségének fel se tűnik a kétféle hang különbsége: ugyanis mint hangváltozat ezek léteznek a köznyelvben is, csak véletlenszerű vagy hangsúly meghatározta eloszlásban.
Akár területet, akár lakosságot veszünk, kb. 80% az. Erdélybe meg el kell menni, és meghallgatni a helyieket. Bizony, ë-znek mindenhol, Aradtól (ami persze még nem Erdély) Székelyudvarhelyig.
Finnek: nem ugrom be, tanultam finnül, és éltem ott pár hónapot. A kiejtésem egész jó lehetett, mert senki nem hitte el, hogy alig alapfokon beszélek.
Egyébként ahogy látom, te benne vagy ilyen szabályzat-összeállító csapatokban. A "rendes" (akadémiai) szabályzat új kiadása mikorra várható, és kik állítják össze? Mert talán bizonyos "alulról jövő" javaslatokat nem ártana tekintetbe venniük. A nép sem mindig hülye, még helyesírásügyben sem. És mint látható (pl. a "nagy fehérben"), a nyelvészek is hajlamosak mellényúlni. Hol jobban, hol kevésbé.
„Az ë hang a magyar nyelvterület kb. 80%-án jelenleg is él” Ez természetesen nem igaz, területileg kb. a kétharmad lenne a reális szám, de nem a terület, hanem a lélekszám lenne a reálisabb megközelítés, ott már jócskán 50% alatt vagyunk. Szociolingvisztikailag raádásul nyilván nem elhanyagolható az sem, hogy épp a legnagyobb presztízsű nyelvváltozatok egy e-jűek
„az összes elszakított magyar országrészen” Nem igaz, Erdély jelentős részén egy e van, illetve olyan területek is vannak, ahol másodlagos zárt ë-zés alakult ki, azaz független a történeti ë-zéstől, és a hangsúlyviszonyok determinálják.
„Ha meghallgatod, akkor még az 50-es években készített filmeken az ország vezető színészei ë-znek.” Ez igaz, de éppen a zárt ë írásbeli jelölése elleni érv: ha akkor sem jelöltetett írásban a kétféle e, amikor a beszélt nyelvben lényegesen meghatározóbb volt a szerepük, akkor miért pont akkor kéne jelölni, amikor erősen visszaszorult. Azonkívül, hogy több millió embernek kegyetlen nehézségeket okoznál, semmi nem származna belőle. Egyébként érdemes azon is elgondolkozni, hogy egy-két szórványos nyelvemléket leszámítva sehol nem jelöltek kétféle e-t, olyanok sem, akik nyilvánvalóan különbözőképpen ejtették őket: túlzott erőforrás-ráfordítás semmi haszonért.
„ha jól tudom, a fonológusok is vitatkoznak arról, hogy egy fonéma-e pl. az e és az é.” Erről nem vitatkoznak. Arról vitatkoznak, hogy általában a hosszú magánhangzókat önálló fonémaként vagy egy időzítési csomóponthoz csatolt két rövid magánhangzóként érdemesebb-e leírni.
„nem ugyanott ejtódik” Ennek semmi köze a fonológiához: fonetikai részletkérdés. Általában igaz, hogy egy hosszú hang feszesebb képzésű a rövid párjánál.
„fonémát ejtik” Nem, fonémát senki nem tud ejteni, mert az agyában van. Ejteni hangot lehet csak.
„finnek” Ne dőlj be annak, hogy ők a magánhangzók hosszúságát írásban úgy jelölik, mint a magyarban a mássalhangzókét. A magyar helyesiiraas is lehetne ilyen, ettööl meeg nem vaaltozna semmit a magyar nyelvnek sem a fonoloogiaaja, sem a fonetikaaja. (Az igaz, hogy a finn sztenderdben van /ë/ és /e/ fonéma is [írva: e és ä], és mindkettőnek hosszú párja.)
„Az -íbilis végződés meglétét mi indokolná szerinted?” A hagyomány. Volt LvT-nek néhány éve egy nagyon szép elemzése az -ibilis : -íbilis kérdésről. Most kerestem, nem találom. A lényeg az, hogy a magyar helyesírás a középlatin kiejtési szabályok alapján jelölte a hosszúságot, amiben – ha jól emlékszem – szerepet játszik az i : í előtti szótag szerkezete.
„Az ë hang a magyar nyelvterület kb. 80%-án jelenleg is él” Ez természetesen nem igaz, területileg kb. a kétharmad lenne a reális szám, de nem a terület, hanem a lélekszám lenne a reálisabb megközelítés, ott már jócskán 50% alatt vagyunk. Szociolingvisztikailag raádásul nyilván nem elhanyagolható az sem, hogy épp a legnagyobb presztízsű nyelvváltozatok egy e-jűek
„az összes elszakított magyar országrészen” Nem igaz, Erdély jelentős részén egy e van, illetve olyan területek is vannak, ahol másodlagos zárt ë-zés alakult ki, azaz független a történeti ë-zéstől, és a hangsúlyviszonyok determinálják.
„Ha meghallgatod, akkor még az 50-es években készített filmeken az ország vezető színészei ë-znek.” Ez igaz, de éppen a zárt ë írásbeli jelölése elleni érv: ha akkor sem jelöltetett írásban a kétféle e, amikor a beszélt nyelvben lényegesen meghatározóbb volt a szerepük, akkor miért pont akkor kéne jelölni, amikor erősen visszaszorult. Azonkívül, hogy több millió embernek kegyetlen nehézségeket okoznál, semmi nem származna belőle. Egyébként érdemes azon is elgondolkozni, hogy egy-két szórványos nyelvemléket leszámítva sehol nem jelöltek kétféle e-t, olyanok sem, akik nyilvánvalóan különbözőképpen ejtették őket: túlzott erőforrás-ráfordítás semmi haszonért.
„ha jól tudom, a fonológusok is vitatkoznak arról, hogy egy fonéma-e pl. az e és az é.” Erről nem vitatkoznak. Arról vitatkoznak, hogy általában a hosszú magánhangzókat önálló fonémaként vagy egy időzítési csomóponthoz csatolt két rövid magánhangzóként érdemesebb-e leírni.
„nem ugyanott ejtódik” Ennek semmi köze a fonológiához: fonetikai részletkérdés. Általában igaz, hogy egy hosszú hang feszesebb képzésű a rövid párjánál.
„fonémát ejtik” Nem, fonémát senki nem tud ejteni, mert az agyában van. Ejteni hangot lehet csak.
„finnek” Ne dőlj be annak, hogy ők a magánhangzók hosszúságát írásban]/b] úgy jelölik, mint a magyarban a mássalhangzókét. A magyar helyesiiraas is lehetne ilyen, ettööl meeg nem vaaltozna semmit a magyar nyelvnek sem a fonoloogiaaja, sem a fonetikaaja. (Az igaz, hogy a finn sztenderdben van /ë/ és /e/ fonéma is [írva: e és ä], és mindkettőnek hosszú párja.)
„Az -íbilis végződés meglétét mi indokolná szerinted?” A hagyomány. Volt LvT-nek néhány éve egy nagyon szép elemzése az -ibilis : -íbilis kérdésről. Most kerestem, nem találom. A lényeg az, hogy a magyar helyesírás a középlatin kiejtési szabályok alapján jelölte a hosszúságot, amiben – ha jól emlékszem – szerepet játszik az i : í előtti szótag szerkezete.
Dehogy. Ne csúsztass. Az egyiknek az a baja, hogy nincs rajta pecsét (ennek valószínűleg azért oka van), a másiknak meg az, hogy - ha van rajta pecsét, ha nincs - átgondolatlanul összecsapott fércmunka. És ha ilyen az, ami megkapta az engedélyt, milyen lehet az, amelyik nem... (Elhiszem, hogy estenként legalább olyan jó, de azért lásd be, hogy nem ez az általános.)
Mert tele van következetlenségekkel és magyartalan megoldásokkal.
Olynokra gondolok, hogy a fájl pl. magyaros, a vele egyidőben magyar formára hozott bájt viszont byte benne, hogy az olyanokról, mint az on-line (ami angolban is általában egybe van írva, mint online), off-line (ezek főleg ragozva mutatnak szépen), e-mail (pláne: e-mail cím: miért?) és egyéb ökörségek. És ha ezeknél nem gondolkodtak a megalkotói (pedig tudtommal ezeknél a számítástechnikai részeknél pl. a Microsoft nyelvi részlege, ahol nyelvész végzettségűek _is_ dolgoznak, a többi magyarra honosító szoftvercéggel előzetesen egyeztetve tett javaslatokat - pl. a mi cégünk véleményét is kikérték, akik fordítottunk nekik akkoriban -, és nem ezeket), akkor feltételezem, hogy a többinél sem.
Bárczi Géza egyébként nem egészen jól tudja, helyes kiejtés szerint ez így lenne: Az első eredmény az volna, ha a jelëntékëny többségben nyílt e-ző városi embër (Budapest, Dëbrëcën, Miskóc - ha már kiejtés :-) tudomásul vënné, elhinné, hogy a másik kiejtés szëbb, jobb, irodalmibb, mint az ő lapos, színtelen és a nyelvet félreértésëkkel fenyëgető homonimákkal mëgtöltő ejtésváltozatuk.
Miskolcon éltem jó pár évig, hidd el, használják. És Debrecenben és környékén is elég sokat jártam. Egyébként nem tudom, mi ezzel a gondolattal a probléma, bár az irodalmibb jelző talán nem állja meg a helyét, a jobb necces, de a szebb szerintem igaz. És tényleg ez lenne az első eredmény.
"Kodályt feltehetőleg egyszerűen antiszemitizmusa és germanofóbiája vezérelte ë-ügyben" Ezt komolyan mondod vagy csak indulatból? Mellesleg nem tudtam eddig, hogy Kodály antiszemita lett volna. Ha Te mondod, elhiszem Neked, de van erre forrásod?
Akkor döntsd el, mi a mércéd. A Magyar helyesírási szótárral tartalmi problémáid vannak (bizonyos dolgokkal benne nekem is, ezzel pont nem), holott ráütötte a Magyar Nyelvi Bizottság, az általad kizárólagos szent tehénként tisztelt kodifikátor (ezzel most nem a bizottságot óhajtom minősíteni) a pecsétjét, tehát pont azt teljesíti, amit korábban hiányoltál. Szóval az egyik kézikönyvnek az a baja, hogy nincs rajta pecsét, a másiknak meg az, hogy van. Ez olyan nyuszikás.
Tudod, hogy korábban kell felkelned ahhoz, hogy megbánts. Szakmában tudni kell vitatkozni, szakmán kívül meg nem is szoktunk (bár egy alkalommal mód lett volna rá, de hallgattam, miképp a sír).
Figyelj, te a trágársággal és határozottsággal próbálod helyettesíteni az érveket?
Mi a bajod a fehér helyesírási szótárral? Lehet, hogy nem jó, de azért mégis megindokolhatnád, hogy miért?
Így - ráadásuyl álnéven - tökéletesn hiteltelen vagy. Például, érdekes módon, a zárt ë militáns híve, Bárczi Géza, aki nemcsak megőrizni, hanem terjeszteni is kívánta. Ezt írja 1974-ben a Magyar Nemzetben:
"Az első eredmény az volna, ha a jelentékëny többségben nyílt e-ző városi embër (Budapest, Debrecën, Miskolc) tudomásul vënné, elhinné, hogy a másik kiejtés szëbb, jobb, irodalmibb, mint az ő lapos, színtelen és a nyelvet félreértésëkkel fenyëgető homonimákkal mëgtöltő ejtésváltozatuk.
Nagyon sajnálom, hogy rátaláltam erre az idézetre, mert Bárczi Tanár Úr ezzel nagyot esett a szememben. Ez szociológiailag és pszichológiailag elfogadhatatlan érvelés.
Ja, bocs, ebből következik, hogy Miskolcon talán mégsem használják a zárt ë-t.
Kodályt feltehetőleg egyszerűen antiszemitizmusa és germanofóbiája vezérelte ë-ügyben, így semminemű relevanciával nem bír. A „csináljuk át a nyelvet” attitűd amúgy is siralmas számomra.
Nem akartalak megbántani. Az umlauttal kapcsolatos baki a lényegen nem változtat, hiszen a ¨jelentése egyszerűen eltér attól, amit az ë-ben jelölne; ráadásul szerintem az ilyen baki pont azokra jellemző, akik igen jártasak a témában. A kompatibilisért sem hiszem, hogy különösebb felelősség terhelné téged: abban nagyon egyértelmű volt a népakarat, és te pusztán ezt tolmácsoltad (az ebből a szempontból szerintem indifferens, hogy magad mit gondoltál a kérdésről), ami azt hiszem, kvázi kötelességed is volt abban a helyzetben (ebben ráadásul a népakarat mögött állt Papp Ferencnek egy korábbi Nyelvőr-cikke is). Ha valamire neheztelhetnék, az a népakarat vagy az a bizottság, amely végül is elfogadta a tolmácsolt népakaratot. De mivel mindkettő legitim intézmény, ezért úgy vélem, még egy efféle neheztelés se lenne indokolt.
Úgy tűnik, te a normativitás elkötelezett híve vagy. Én - bevallom neked - egyre kevésbé tartom pozitív fejleménynek, ha valaki vagy valakik minden szabályozni, szabályok közé szorítani kívánnak. Bárrczit, ajki tanáraim tanára volt, mélységesen tisztelem, azonban a normával kapcsolatos felfogását nem osztom, mi több, a totális állam hatásának vélem. Az idézted kijelentés különös módon magyarázatot ad arra a jelenségre, amelyet én nem akartam elhinni: hogy a magyar nyelvészek (nyelvművelők) hatékonyan közreműködtek a magyar dialektusok visszaszorításában.
Ha Kodálynak szót fogadva pontosab szabályozzuk a magyar kiejtést, el kell dönteni, hogy melyik dialektus legyen a norma alapja. Ebben az a legkülönösebb, hogy a magyar irodalmi nyelvben (melynek az észak-borsodi nyelvjárás, a Károli-biblia nyelve az alapja) igencsak kevés a zárt ë szerepe, éppen a budapesti nyelvet (itt a legelterjedtebb az irodalmi ejtés) szokás a szegényes e spktrum miatt bírálni. Persze, nem kötelező ezt a nyelvváltozatot a normába emelni, de ha norma, akkor egyet mindenképpen ki kell választani, és akkor a többi anormatív lesz.
A nyelvi norma megalkotásának a célja nyilván az, hogy az emberek ezt használják. Ez egyértelműen a nyelvi sokféleség kiküszöböléséhez vezet. Ma is erős ez a hatás, az írástanítással is összefüggésben, ugyanis beszélni, olvasni lehet tájszólásban, azonban írni nem. Ha hallgatunk Bárczira, és kialakítjuk "a beszédnek, a nyelv hangzásának normáit", és ezt követően, extrapolálva Kodály intelmét*, olyan módon pontosítjuk a beszélt nyelv normáját, hogy ezt mintegy helyesírási eszközökkel is támogathatjuk, bizonyosak lehetünk abban, hogy nagy embercsoportokat akadályozunk meg abban, hogy a szoros értelmben vetg anyanyelvét használja. Ez egyes dialektusok esetében (pl. a palócokéban) valószínűleg identitásválságot okozna (állítólag egy palóc sosem tudja teljesen levetni tájszólását).
Bárczi Géza másutt is nyilatkozik a "helyes magyar kiejtés normalizálásának" kérdésében. Lőrincze Lajos egy előadásához fűzött hozzászólásában exponálja ezt a feladatot. Szavai egyszerre sugallanak bizonytalanságot, másrészt egy olyan célkitűzést, amelyet ma talán már nem kellene abszolútumként elfogadni (a "lehető teljes nyelvi egység" megteremtése). Más részről van egy furcsa, számoma elfogadhatatlan érve is ("...az idegenek köznyelvünk hanglejtését egyhangúnak ítélik, tehát ezen a ponton van javítandó...". Már elnézést, én inkább kozmopolita vagyok, mint nacionalista, de az, hogy nyelvünket idegenek ítélete alapján tekintsük javíthatatlannak, nekem nem jön be.
Összefoglalva: két nagy tekintélyt idéztél. Mindkettőnek számomra is vitathatatlan érdemei vannak. Azonban mindkettő csak másodkézből nyelvművelő. Óriási hiba az ő tekintélyüket a nyelvművelésben érvként használni. Ez a nyelvművelés vonatkozásában nem segít az igazságot megtalálni, nekik viszont árt.
Kis Ádám
*A te szavaidat úgy értelmezem, hogy Kodály alapvetően a kifejező beszéd írásos jelölését igényelte, illetve te ezt értékeled benne. Elképzelhetőnek tartod olyan közhasználatú írásmód kialakítását, amelyuik minden szupraszegmentális elem ábrázolására képes?
Szóval nem azt mondom, hogy minden azonos alakú, de más jelentésű szót másféleképpen kellene írni, hanem csak azt, hogy az ë-t be kellene vezetni, az ország lakosságának jelentős többsége ugyanis hallja ezt a hangot, sokkal inkább, mint a j-ly-különbséget (pedig van, pl. a Duna-Tisza közén és a Tiszántúlon az ly-t a szavak többségében hosszabban ejtik, mintha sima j hang lenne ott).
Más kérdés, hogy a szabályzat is biztat az ë használatára, ellenben ha használod, Budapesten simán vidéki tahónak titulálnak. Talán még nyelvészkörökben is, bár olyanokba ritkán járok (és azok többsége sem magyar szakos).
Az ë hang a magyar nyelvterület kb. 80%-án jelenleg is él (kivéve Budapest és egyes nagyvárosok, de pl. Miskolcon és Debrecenben él, meg az összes elszakított magyar országrészen - nem trianonozni akarok -, legyen az délen vagy északon, esetleg keleten). Ha meghallgatod, akkor még az 50-es években készített filmeken az ország vezető színészei ë-znek.
Fonémák: ha jól tudom, a fonológusok is vitatkoznak arról, hogy egy fonéma-e pl. az e és az é. Az i és az í pedig, bár közelebb áll egymáshoz, mint e két hang, nem ugyanott ejtódik, más a nyelv helyzete és a száj alakja is (az í-nél kicsit szélesebbre húzódnak az ajkak, mint a i-nél; ö-ő, ü-ű pár dettó, nem csak hosszbeli eltérés van). Az e+e fonémát ejtik pl. a finnek, nem hosszan ejtett e, de nem is a magyar é-nek megfelelő hang, inkább hosszan ejtett ë.
Az -íbilis végződés meglétét mi indokolná szerinted? Én inkább azt tartottam hülyének, aki ebben a formában felvette egyáltalán.
Idegen szavak toldalékolása: a) Ha az idegen írásmód szerint írt közszó vagy tulajdonnév végén hangérték nélküli (ún. néma) betű van, vagy ha az utolsó kiejtett hangot betűknek bonyolult, írásrendszerünkben szokatlan együttese jelöli, akkor a magyar toldalékot mindig kötőjellel fűzzük a szó testéhez.
A magyarban az sz-ként ejtett s szokatlan (még ha nem is betűegyüttes, csak egy betű), mivel a magyar az adott hangot sz jellel jelöli.
Csúsztatsz. A cigányút - cigány út és a cigánylány - magyar lány párosnak semmi köze egymáshoz, és nem a cigány előtag miatt.
Magyar helyesírási szótár: ha a fehér borítós szógyűjteményre gondolsz, az az elmúlt 50 év legátgondolatlanabbul szerkesztett förmedvénye, nem ér egy kalap sza... mócát se. Mintha nem is látta volna se szerkesztő, se nyelvész.
Addendum Kodály nyelvészeti munkásságának megítéléséhez: "...Az ortoépia a nemzeti nyelv kialakulásával fejlődött ki, amikor a nyilvános beszéd társadalmi jelentősége megnőtt. A beszéd hangzástani kérdéseivel foglalkozó szakemberek szerint a magyar ortoépia ügyének alakulása négy eseményhez köthető (Bolla 1998:37). Elsőként Kodály Zoltánnak A jó magyar kiejtésért c., 1937-ben megjelent írását említik, amelyben a zenetudós kifogásolja, hogy az élőbeszéd egyes elemeinek – amelyekre nézve az írásjelek határozott utasítást nem adnak – szabályai sehol sincsenek összegyűjtve, hanem a beszélők önkényére vannak bízva (Kodály 1937:291). Bár Kodály sok mindenben tévedett, s a „nyelv romlásáról” tett kijelentéseit több nyelvész (köztük elsősorban Laziczius Gyula) elutasította, a szerző írásával ráirányította a figyelmet az értelmes, kifejező beszéd szükségességére. A következő mérföldkő a magyar ortoépia fejlődésében az 1965. évi egri kiejtési konferencia volt, melyen elnöki megnyitójában Bárczi Géza leszögezte: „Minden művelt nyelv kialakította a beszédnek, a nyelv hangzásának normáit. E téren kétségtelenül elmaradtunk, és e kérdés nálunk immár égetővé vált.” (Bárczi 1967:17)..." Ld. http://www.extranet.sk/selected.php?id=100&theme=5&subtheme=0&subsubtheme=0&mode=0
Szerintem helyesebb lenne, ha Kodály Zoltán nyelvészeti kompetenciájának elvitatása helyett (nota bene diplomája volt e diszciplínából is, és ha emellett még figyelembe vesszük rendkívül intelligenciáját és műveltségét, akkor miért ne lehetett volna érzéke a nyelvészeti kérdések megítéléséhez is?) inkább elgondolkodnál Kodály magyar nyelvvel és a nyelvműveléssel kapcsolatos nézeteinek esetleges igazságtartalmán. Én pl. egyáltalán nem kívánom a zárt e jelölésének elterjedését, de ha Kodály és pláne Bárczi Géza is pártolta ezt, akkor lehet, hogy mégis érdemes eltűnődni e dolgon.
Azt hiszem, ugyanarról beszélünk. Kodály kiváló zeneszerző volt, és a népdalok gyűjtése terén is óriásiak az érdemei. A nyelvészetben játwszott szerepét illetően vannak kételyeim.
Kodálynak nem mondjuk a zenetudományi nézeteire utaltam, hanem arra, hogy ő szorgalmazta, sőt az általa publikált népdalszövegekben érvényre is juttatta a zárt e umlautos jelzését. Valamit értett is a nyelvészethez, mert a Zeneakadémia mellett elvégezte a bölcsészkaron a magyar—német szakot. És nyilván az ajakkerekítés problémájában is járatos volt. És nem volt antinyelvművelő sem, sőt.
> Mi van az OH.-ban, amire hivatkoztál? A két kötőjeles rész a 131.-en?
Ebből indultam ki: „A két kötőjeles közszói összetételek. Nem hajtható végre az első mozgószabály, ha egy olyan kötőjeles írásmódú összetett szóhoz járul újabb előtag [és ebből következőleg utótag sem LvT], amelyikben a kötőjelet nem a szótagszámlálási szabály vagy egyéb mozgószabály írja elő”
Ez világosan a mi esetünk.
> Mivel azonban a harmadik mozgóban jól elfér (hiszen a helyesírás az ikerszókat mellérendelésként kezeli), nem csavarintanám meg.
A harmadik mozgószabály maga nem jöhet szóba, hiszen az az OH.-ban is „két azonos utótagú összetétel”-ről beszél. Esetünkben viszont más a precedencia: nem két, azonos utótagú alárendelő összetétel mellérendelő kapcsolatáról van szó, hanem egy mellérendelő összetétel alárendelő taggal való bővüléséről.
És mivel szem az első, sem a harmadik (vmint. második) mozgószabály nem váltható ki, így marad a két kötőjeles írás, mint a hasonló „kudarcos” esetek szokásos megoldása.
Az persze rendben van, hogy a különírt izgés-mozgás szabályozás írásmód jól megfér azzal az elvvel, ami miatt a harmadik mozgószabály eredményét úgy kell írni, ahogy kell. De ez az elv nem kerül leírásra (csak egy halvány célzást találtam rá, amely először nem hatolt át az ingerküszöbömön), és maga az alakulat azért eltér magától a mozgószabálytól, ahogy 2+2=4 és 2×2=4 az eredményt tekintve ugyanaz, de ezért az összeadás és a szorzás még sem azonos dolog.
Javaslom, hogy ez a probléma (azaz a mellérendelő összetett szavak alárendelő összetételei) expliciten is legyen kifejtve, ha másutt nem, a harmadik mozgószabállyal foglalkozó részben (de szerintem elkellene az mellérendelő összetételekkel foglalkozó fejezetben is).
Kodály Zoltánnal nem kívánok vitatkozni, mert nem értek a zenéhez, azonban nyelvészeti kérdésekben inkább Fábián tanár úrnak hiszek, mint Kodály mesternek.
Az ¨ nyilván nem a kerekség, hanem az elölség jele, de mivel az e elöl képzett, a ¨nem mond semmit. Ezen a téren sokkal szerencsésebb a CzF.-ben használatos ė jelölés, ez valóban kifejezi, hogy rövid é-ről van szó.
