Zentralalpen: Jerzens-Kappl
Utolsó augusztusi túrám a korábbiakhoz hasonlóan az előző után 3 teljes nap pihenés után kezdődött. Ezúttal 4 nap alatt szerettem volna bővíteni a „vonalismeretemet” Jerzenstől nyugat felé, összesen 61 km hosszban. A szakaszhatárt jelentő Jerzens faluból a Zentral már a Piztal, Oberinntal, Samnaungruppe, Paznauntal, Verwallgruppe, Montafon és Rätikon (utóbbi két név a feldkirchi túrámról ismerős lehet) tájegységeken át vezetett a nyugati végpontig, tehát ez az utolsó nagyobb darabja az útnak a nyugati részén. 3 éjszakát kellett eltöltenem a túrán, az eddigi szervezési és logisztikai tapasztalataimból kiindulva már az előző, Mühbach-Hippach túráról hazafelé menet megkezdtem a szálláshelyekkel való kapcsolatfelvételt, ez a taktika jól be is vált, gond nélkül le tudtam szervezni mindent a rendelkezésre álló napok alatt. Végeredményben a szervezésből a Jerzens utáni Piller falucskánál lévő Neu Amerika, a Serfaus feletti Kölner Haus és a Kapplban lévő Haus Mahren került ki győztesen. Persze ezúttal is voltak zsákutcák: nem válaszol, túl drága, megtelt. Kicsit módosítottam a tervemet is időközben: az utolsó, harmadik szálláshelyet Seeben terveztem találni, de innen nem jött számomra életképes ajánlat, így a következő faluban, Kapplban keresgéltem, sikerrel. Így végülis a harmadik nap hossza 8 km-rel bővült, ugyanis a két falu közötti távot reggel terveztem megtenni, de így viszont lett egy nagy előnyöm: a negyedik napon csak haza kellett mennem, de ezúttal is iktattam be egy kitérőt, most Karintia felé. A túra jellegét tekintve kettő részre volt osztható: Jerzens-Ried között könnyen járható, döntően aszfaltos utakra, ugyanez mondató el a See-Kappl szakaszról is annyi megjegyzéssel, hogy itt a kijelölt út sokszor nem az aszfalton vezet, hanem annak közelében a hegyek aljában hullámzik. Ez a két, döntően aszfaltos szakasz is szerepelt az előző beszámolómban szerepelő téli túrázásos ötletemben. A túra másik része viszont szintes és nem is rövid: Ried-See között jócskán lehet szinteket gyűjteni, valamint egy újabb csúcsrekord is született ezen a részen nekem. Időjárás előrejelzésre és a valós időjárásra nem lehetett panasz, esőfelhő nagyítóval sem volt az égen, perzselő napsütésből viszont bőven jutott. Vateráról vásárolt új/használt fényképezőmnek ez volt az első útja, végre nem a véres torkú régi Nikonomat kellett újból elővennem (mióta a Bürglhütte fölött tönkrement a másik, azóta ezt vittem magammal, pl a zoom-os fotókhoz, de a telefonom volt az elsődleges fotózó eszköz). Ránézésre is kihívást jelentettek az eddig megszokottaktól eltérő beállításai, még a mostani sorok írása közben (2018. december) sem állíthatom, hogy kívülről tudnám ezeket, most is meg tud lepni. Igaz, nagyon nem is mélyedtem el a kérdésben, az én célom a használható képanyag gyártása volt bemutatási és emlékmegőrzési céllal, egyéb hókuszpókokra nem törekedtem. A bevezető után lássuk a túrát!
43,3 eurós, Imst-Pitztalig előre váltott jegyemmel szálltam fel a megszokott 162-es számú railjetre Kelenföldön 6 óra 55 perces indulással, ennek fedélzetén utaztam Innsbruckig. Itt átszálltam a Landeckbe tartó Talentes gyorsított személyre, amely azonban a railjethez hasonlóan csak Ötztalig közlekedett az Ötztal-Bludenz 3 hetes vágányzár miatt. Az átszállásra azért volt szükség mert a rj pótlóbusz nem állt meg Imst állomáson. Ötztalban leszállva szokatlanul sok szerelvény mellett elhaladva, aluljárózás után érkeztem meg az állomás előtti térre, ahonnan a busz indult, rendben is utaztam Imstig. Itt viszont megállnék egy szóra: a vágányzár miatt pár perces eltéréssel közlekedtek a buszok, így az 5 perces (14:40-14:45) átszállás nem volt életbiztosítás, amely a normál vasúti közlekedés mellett bevállalható volt, ahogyan ez a Jerzens-Habichen túrán is történt. A buszozás miatt, viszont az illetékes busztársaság 5 perccel később indította el a Jerzensen át Mittelbergig közlekedő járatát, így biztosítva az átszállást a vonatpótló buszról! Gondolom mondanom sem kell, hogy ez itthon úgy nézett volna ki, hogy még a vonatpótló ablakából látni lehetett volna, ahogy kifarol a busz a megállóból, utána meg egy óra ücsörgés következett volna. Még az egy óra sem lett annyira gáz ilyen órás ütem mellett, de nagyon örültem ennek az utasbarát gesztusnak, negyed 4-kor így le is tudtam szállni a jerzensi tűzoltóságnál lévő buszfordulónál.
1. Innsbruck, átszállás. A hegyek csúcsa ezúttal felhőkbe burkolózott
2. Ötztal, gépkavalkád
3. Imst-Pitztal állomás
4. Jerzens, bicikliszállító pótkocsis busz fordul a tűzoltóság előtti megállónál
A habicheni túrával ellentétben szikrázó napsütésben kezdtem el a megerőltetőnek egyáltalán nem nevezhető 8 km-re tervezett utamat, házak között, majd azokat elhagyva és a főutat keresztezve egy darabig még aszfalton haladtam, majd a Pitze folyócska hídján átkelve egy pár házból álló külterület (Kienberg) következett, majd erdőbe érkeztem. Az új Sony fényképezőm eddig még a napos időben tűrhető képeket lőtt, de az adott beállításokkal amik akkor voltak rajta az erdőben, szűrt fényben már elfogyott a „lendület”, nem kockáztatva a lehetséges moslék végeredményt a telefont is vele párhuzamosan használtam és bíztam benne, hogy előbb-utóbb megszületik majd az optimális beállítás. A hegyoldalban kanyargó, fenyvesben vezető széles ösvényről egy-egy ponton kilátás nyílt Jerzensre és a fölötte magasodó hegyekre, még a Tanzalmot is sikerült kiszúrnom a távolban. Az erdei szakasz nem tartott sokáig, a nyílt területen szép kilátás tárult elém az északi irány felé, majd ismét házak közé értem és egy hajtűkanyar után elértem a főutat, előtte viszont egy kisvasúti vágány maradványát fedeztem fel az útátjáróban.
5. Jerzens falut hamarabb elhagytam ebben az irányban mint a korábbi túrán, külön tetszettek a háttérben látható havas és sziklás csúcsok, miközben kellemes időben gyalogoltam
6. Kienberg előtt
7. Jerzens temploma és pár háza távolról, látszik, hogy lakói haladó szellemben gondolkoznak és télen valószínűleg nem gumiabronccsal fűtenek
8. jócskán porcukros sziklás hegy a távolban dél felé nézve
9. erdei szakasz egy fenyvesben
10. szép kilátás észak felé
11. kisvasút maradvány
Bővebben nem vizsgálódtam a kötött pálya után, a főúton beértem a Wenns-hez tartozó Langegerte településrészre, a megálló menetrendjét tanulmányozva eszembe jutott egy ötlet: mivel úgyis elég hamar a szállásomra érnék (még csak 17 óra volt), ezért jó lenne egy kis pluszt beletenni a másképpen nem hasznosítható besötétedésig, így másnapra ennyivel kevesebb lenne a táv. Jó ötletnek tűnt a dolog, mivel a másnapi túra a Kölner házig egyáltalán nem volt kislányosnak mondható és nem bántam volna egy rövidebb etapot és valamivel több alvást sem. Az elhatározást nem logisztikai átgondolás követte netes menetrend és térkép segítségével, a végpontot pedig nem a szálláshelyemhez, hanem az attól kb 4 km-re nyugatra található Naturparkhaushoz helyeztem át. Már csak a közlekedés volt kérdéses, pár használhatatlan gondolat után a következőre jutottam: a következő faluban, Pillerben, a szálláshoz vezető út kiágazásánal próbálok stoppolni a Naturparkhausig, onnan pedig visszasétálok a szállásra. Az ötlet jónak tűnt, így ebben a szellemben folytattam az utamat tovább a házakat elhagyva továbbra is az aszfalton, emelkedőben. Egy hajtűkanyarnál motoros banda előzött meg, majd a következő kanyarnál elértem Piller szélét 17 óra 26 perckor. Haladtam tovább a faluban, majd az általam kinézett helyre beállva próbáltam fuvart szerezni. Szinte csodával határos módon az első közeledő autó megállt és felvett, 17:45-kor már ki is szálltam a Naturparkhausnál. Megköszöntem a középkorú párnak a segítségét, majd egy padhoz mentem és letettem a cuccomat. A Pillerhöhe 1576 méteres lapos tetején fekszik a teljes nevén Naturparkhaus Kaunergrat nevű épület, amely ránézésre vendéglóhelyként is funkcionál (nyitva is volt). Elsődlegesen gondolom természetvédelmi (nemzeti park) házként működik, legalábbis a nevéből ítélve. A kis elnyújtott magaslaton a ház mellett parkolóhely és egy szép, kiépített kilátópont is épült, miután letettem a zsákom ide mentem ki fotózni. A fák fölé nyúló kilátópontról vagány kilátás nyílik a környező hegyekre és a lenti Inn-völgyre is. Déli irány felé Prutz és Ladis települések is látszódtak (ekkor még azt hittem Ried és Serfaus településeket látom), a környező hegyek sziklás csúcsaira porcukor is jutott már, hiába lassan közeledett az alpesi túraszezon vége, legalábbis a delelőjén már túljutott. Észak felé is szépen látszódott az Inn völgyének folytatása Fließ faluval együtt.
12. Naturparkhaus
13. kilátás az Inn völgyére, a távolban Kauns és a havas csúcsok
14. átlagos osztrák alpesi út
Kiélvezve a kilátást tértem vissza zsákomhoz, az autókból ki- és beszállva érkeztek és indultak innen emberek kisebb sétájukat és kutyasétáltatásukat megkezdve, vagy éppen befejezve. Egyébként napi pár busz is feljön ide, csak a mai napon már egy sem jött volna, így maradt a stoppolás. Másnap reggelre viszont esélyes volt, hogy buszoznom kell ide és viszonylag későn, 10:25-re érkeztem volna, a szálláshelyen terveztem megbeszélni egy reggeli fuvart ide. Elindultam, a Naturparkhaus mellett vezetett az utam, majd nemsokára egy jobbos letérés következett egy ösvényre a fenyvesbe. Az úton amin felfelé jöttünk ide kocsival nem szívesen választottom volna, mivel félreeső jellegéhez képest forgalmas és szűk volt. Szóval letértem a szép fenyvesben vezető ösvényre, mely folyamatosan lejtett. A hangulatos rész következett a fenyvesben, egy-egy ponton rálátással a közelebbi hegyekre. Egy órával a kocsiból való kiszállásom után egy hangulatos tóhoz érkeztem a Fuchmoos nevű (idáig tudtam volna busszal eljutni, gyakorlatilag a falu központjából egy 15 perces sétányira), Pillerhez tartozó településrész határában. A tavat fenyőfák vették körül, amelyek a vizén tükröződtek vissza szép látványt nyújtva.
15. kellemes lejtőben lefelé
16. Fuchmoos határában lévő tónál
Kicsit megpihentem egy padon, majd folytattam a túrát, aszfalton hamar elértem Piller falu központját, majd a már megismert elágazásban zártam be a kört a mai túrámon, innentől már a csak szállásig tartó pár száz méteres kitérő volt hátra. Lejtős úton értem el a (általam nem kedvelt) régi amerikai stílusban épült/átépített Neu Amerika (Új Amerika) nevű helyet. Ránézésre lovaglásra is volt lehetőség a szobán és az étel-italon kívül. Benyitottam a étkezőbe, a pultnál lévő, bő 50-es pár fogadott, a hölgy fel is kísért a szobámba. Az emeleti szobához közös wc és fürdő tartozott, a szomszédos szobában két nő szállt meg (aki azt hiszi, hogy nem tud 2 ember zavaróan zörögni egy ilyen helyen, az téved). Az én szobámba egy nagy franciaágy, két éjjeli szekrény, egy rendes szekrény és egy emeletes ágy alkotta a berendezést, nekem teljesen megfelelt. Megbeszéltük az árat, kértem reggelit is, a reggeli fuvarral kapcsolatban pedig mondta, hogy azt a férjével beszéljem meg kicsivel később. Miután magamra hagyott szétpakoltam és megmelegítettem a vacsorára szánt konzervet. Étkezés után lementem a közös helyiségbe, sajnos a bácsi nemleges választ adott az útra, így a reggeli eljutás kérdése továbbra is a levegőben lógott. A 10 óra után induló buszt a másnapi 25 km-es és a délutánra „beszintesedő” túrára későnek találtam, főleg annak tudatában, hogy másnap este sem ártott volna korán lefeküdni, mivel a harmadik nap estéjére mindenképpen Kapplba kellett érnem. Tehát összegezve, maradt a stoppolás ismét, B tervnek pedig a busz. Bíztam a sikeres végkifejletben ezúttal is. Jóleső meleg vizes fürdés után visszavonultam a szobámba, szokásos olvasgatás után tettem el magamat másnapra.
17. Piller
18. Neu Amerika szálláshely bejárata
19. szobám a szálláson
7:30 környékén csörgött az ébresztő, 8 óra körül már lent is voltam az étkezőben a másik két vendég nővel egy asztalnál, ők is valamerre túráztak a környéken. Egyszerű volt a menü (zsemle, felvágott, vaj, méz, kis mogyorókrém), de laktató is, ezek után fizetni mentem a pultnál lévő úrhoz (ránézésre egyébként belefért volna a 20 perces fuvar, de persze ezt nem az én dolgom megítélni), kifizettem a 29 eurót (szállás+reggeli), majd visszamentem a szobámba és felcuccolva fél 9-kor léptem ki a főbejáraton (tehát nem a 10 órási busz volt belőle). Alig léptem párat a szemközti háznál egy autó mozgolódását láttam, nem veszthetek semmit alapon bepróbálkoztam a sofőrnél, aki első nekifutásra elhajtott. Tudomásul is vettem a helyzetet, csodálkoztam is volna ha egymás után kétszer elsőre összejön a dolog, hátat fordítottam, majd indultam volna gyalog, amikor váratlan fordulat történt: a sofőr meglátta a vasutas táskámat és utánam szólt, megkérdezte, hogy valóban vasutas vagyok-e? Helyeslő válasz után beinvitált az anyósülésre, kiderült, hogy ő Feldkirchben tolatásvezető (ha jól értettem) és mivel mindketten vasutasok vagyunk, így segít nekem. Nagyon örültem a kedvességének és a pozitív fordulatnak, így alig 10 perces út után ¾ 9-kor már kiszálltam a Naturparkhausnál. Megköszöntem a kolléga szép gesztusát, majd elköszöntem. Ezúttal is kitértem a tegnap délután már megismert kiépített kilátóponthoz, ezúttal a borongós időben. Így is szép volt, majd egy fenyvesben vezető keréknyomon kezdtem meg a túrát.
20. reggeli, Kotányis bögrével
21. kilátópont a Naturparkhausnál, déli irányú kilátás ezúttal ellenfény nélkül
22. a tegnap késő délután megismert kilátás az Inn völgyére, dél felé, borult időben
Nem sokkal később már a Kauns felé vezető aszfaltos utat koptattam. Szerencsére gyér volt a forgalom és jól tudtam haladni a hangulatos vonalvezetésű úton, valamilyen szép kilátás szinte folyamatosan nyílt róla valamely irány felé. Plusz a borongós idő is jól passzolt az egészhez. 10 óra után érkeztem meg a Biohof Inntalblick nevű szálláshelyre (magyarul: kilátás az Inn völgyére bioudvar, emailben beszéltem velük, de nem volt szabad helyük), ahol sikertelen pecsétszerzési próbálkozásom volt. Nem sokkal később egy kis kápolna után értem el a következő igazolópontot a Wiesejaggl házat amely a Falpaus nevű településrész igazolóhelyeként ír elő az igazolófüzet. Mivel a szálláshelyen nem találtam senkit aki pecsétet adhatott volna, így igazolófotókat készítettem, majd tovább indultam a már napsütéses időben.
23.-24. úton Falpaus felé
25. Falpaus kápolnája
26. Wiesejaggl ház
Először keréknyomon mentem egy keveset, majd jócskán lejtős ösvényen haladtam lefelé a következő, Goldegg névre hallgató házcsoportig, innen pedig keréknyomon folytatódott az utam Kaunsba. Szép fekvésű és szép hegyi háttérrel rendelkező falu központjában lévő templomhoz fél 12-re érkeztem meg, szomjúságom oltásához egy falnál lévő hideg vizű forrás állt rendelkezésemre. Nézegettem a buszmegállóban lévő menetrendet, egész héten 2,5 járatpár biztosítja a tömegközlekedést ezen a területen a hétköznapi és egy szombati betétjáratot leszámítva. Páran foglalkoznak a faluból gazdálkodással is, egy-két erre szolgáló járművet láttam ahogyan haladtam lefelé a lejtős főutcán, majd hagytam el a falut. Rövidebb, de már forgalmasabb szakasz következett a következő, Faggen nevű lakott területig. Közben már nyilvánvalóvá vált, hogy a velem szemben, a hegyen lévő falu nem Serfaus, hanem Ladis (szép vára távolról látszódik). Egy hajtűkanyar után letértem a főútról és pár lépés után, egy emeletes ház kertje közelében hagytam el az aktuális falut a tikkasztó melegben. Egyre inkább a Prutzban kinézett Mpreis élelmiszerbolton járt az eszem, mivel már jócskán dukált volna egy kiadósabb étkezés, ebéd gyanánt. Fahídon keltem át a Fagge nevű széles patakon, majd nemsokára már Prutz házai között gyalogoltam. 12:20 magasságában értem el a várva várt boltot, egyben élelmiszer beszerzési lehetőséget. Éltem is a helyzettel, alaposan bevásároltam: kiflik, sonka, 4 darabos tojás, nagy és kis üdítők, pattogatott kukorica, csokik. Ezek után kiültem a az áruház előtti padra étkezni.
27. ösvényen ereszkedés Falpausból Kauns felé
28. Kauns előtt
29. közeleg az Inn völgye
30. Kauns központja után
31. szemben Ladis a várral
32. támadás a "lelkivilágom ellen" a prutzi Mpreisban
Fentem a fogam a frissen sütött tojásra, de miután összeraktam a főzőt és akartam beleütni a serpenyőbe a tojásokat, kiderült, hogy főtt mind a 4 darab, a csomagoláson lévő „gekocht” szó elárulta volna ezt, előbb ha elolvasom. Természetesen így sem veszett kárba az étel, elfogyasztottam a felvágottal együtt. Közben párhuzamoson ittam mellé a nagy üveges Sprite-ot, majd a kukorica következett. A végénél már éreztem, hogy jócskán bejelzett a hasam telítettségjelzője, miután kidobtam a flakont kicsit ültem még, össze is pakoltam. Sikerült bepasszírozni a egyet fizet kettőt kap akció keretén belül kapott plusz fél literes fémdobozos (!) Coca Colát a zsákomba, gondoltam majd a holnapi reggeli mellé jól fog jönni. Bő egy óráig tartott a vásárlás és étkezés, valamint összepakolás művelete, közben a közelemben dolgozó fiatal munkások felállítottak pár biciklitartó vasat a bevásárlókocsi tároló közelébe. Nehezen, de rávettem magamat az indulásra, bíztam benne, hogy durva telítettségérzetem hamar enyhülni fog, de ebben tévedtem. Alig pár lépés után, még az áruház oldala mellett már csak az volt a kérdés, hogy kibírom-e a zöld területig…gyomrom drasztikus módon szabadult meg a hirtelen bekajált mennyiség általa feleslegesnek vélt részétől (ugye nem nevet a kedves olvasó ezen?!). Döbbentem (ilyen még nem volt velem), de némileg megkönnyebbülve folytattam az utamat a hőségben. Főút mellet vezető kerékpárút/járdán mentem a tűző napon, a közelemben fűkaszázó két ember sem fázhatott munkavégzés közben. Érezhetően ez a rész volt a túra holtpontja (bár kérdés, hogy az előzetes rókabőr nélkül milyen lett volna a komfortérzet), egy fürdőzésre alkalmas tó mellett elhaladva, a Fendler bach nevű patak mellett, a főút hídja alá ültem be az árnyékba pihenni és bekenni magamat a naptejjel, mivel a stabilan tűző napon ez elkerülhetetlen volt. Negyed 3 felé indultam el újra, nem sokkal később már Ried im Oberinntal házai között sétáltam. Szokásosan rendezett házak és porták között gyalogoltam, persze a fullos a szálláshelyek is akadtak. Egy barkácsboltban (előtte nem sokkal fadézsás forrás) sikerült pecsétet kapnom, a központban lévő emeletes házak között is megbújt egy Mpreis, de nem mentem be, hanem kelet felé fordulva az autópálya alatt és az Inn folyó felett átkelve hagytam el a várost. A híd után balos letérés következett ez aszfaltos útra, mely a folyóval párhuzamosan haladt (az elágazás után pár nem sokkal egy kőbe vájt vallási emlékhely volt kialakítva).
33. Ried im Oberinntal következik
34. Ried im Oberinntal utcáin
35. Inn folyó dél felé nézve, a hídról
36. Inn folyó észak felé nézve az út mellől, szép a háttér ezúttal is
Az út egy bő fél km után eltávolodott az Inntől és pár házat érintve egy jobbos majd egy balos kanyar után ösvényen folytatódott tovább. A melegben fárasztó cikk-cakkos úton kellett 250 m szintet leküzdenem 900-ról 1150 m-re, szerencsére erdőben. Az erdő után újra nyílt terep következett, majd egy háznál előtti csapnál vizet vételeztem (a háznál ülő öreg pár mosolyogva nyugtázta ténykedésemet), majd folytattam az emelkedőt, újra aszfalton. Két hajtű és egy kisebb kanyar után az aszfaltról letért a jelzés egy keréknyomra, amivel egy V alakú aszfaltos kerülő lett levágva. Miután újra elértem az aktuális burkolt utat, ledobtam a táskámat, hogy pihenjek egy kicsit, de a zsákomban lévő fél literes fémdobozos cola akkor adta meg magát: spriccelve folyt szét a ragacsos üdítő a táskámban, majd utána az aszfalton. Nagyon „örültem” ennek, újabb időt eltöltve a takarítással és a kármérsékléssel. Végül a dobozt összegyűrve eltettem és újra hátamra vettem a zsákot. A következő kanyarnál egy idős bácsi modellrepülőzött, háttérben pedig a nyugati irányú hegyek és az Inn völgye feküdt, Ried felé szép kilátással. Pár újabb kanyar után végre megérkeztem a füzet szerint 1429 méteren elterülő Serfaus üdülőfaluba.
37. ismét felfelé vezet az út
38. Ried im Oberinntal látképe
Az előző túrán Königsleitennél nagyobb területű,látványosabb és számomra szimpatikusabb hely volt ez, tele nyüzsgéssel. Szerintem egész évben szezon van itt, hol a nyaralók hol a síelés miatt. Egy buszforduló szomszédságában lévő kávézónál sikertelen pecsétszerzési próbálkozásom volt, majd az főutcán folytattam az utamat. Tömegek voltak a járdán és az úton is, úgy döntöttem, hogy egy 5 csillagos szálloda recepcióján próbálkozok a pecsételéssel, az volt eddig a tapasztalatom, hogy a nívósabb helyeken előbb felfogják, hogy mit szeretnék mint az olyanokon ahol hosszasan magyarázkodom eredmény nélkül. Taktikám beigazolódott, a Hotel Schalberből sikerült Serfaust tartalmazó pecséthez jutnom. Maradtam továbbra is a nyüzsgő főutcán, szálláshelyek, boltok és vendéglátóhelyek váltogatták egymást a két utca mentén (nyitva tartó Mpreis is lett volna, de itt is továbbmentem), amely a Dorfbahnstrasse nevet viselte (valamilyen föld alatti állomással rendelkező közlekedési eszköz van errefelé, de további információk után nem kutattam, azért brutális tény, hogy még erre is van itt pénz!). Az üdülőfalu központját elhagyva egy rövid, de annál nagyobb magasságot áthidaló hídon keltem át az Argenbach patak fölött. A híd túloldalán lévő hely már Saint Zeno volt, itt kapcsolódik be a 3-as kötet dél felől a 2-es kötet útvonalában, hogy innentől együtt haladjanak a Kappl feletti elágazásig.
39. Serfaus főutcája
40. Serfaus egyik nevezetessége
41. Zeno brücke
Tehát innentől a 2-es és 3-as kötet közös szakaszán gyalogoltam (a 3-as kötet otthon maradt, már a vonaton jutott eszembe). Pár kisebb és egy nagyobb épületben helyet kapó luxuskivitelű szálláshely (terasszal) mellett elhaladva érkeztem meg Serfaus végéhez, majd a házak elhagyása után vágtam bele a Kölner házig hátralévő maradékba, amely még 4 km-t és 555 m szintet jelentett. Negyed 7-kor kezdtem meg a felfelé utat Serfausból az aszfaltos, majd később murvás úton. Voltak rajtam kívül is az úton, felfelé és lefelé is, adott némi lendületet, hogy két folyamatosan beszélő lányt nem akartam, hogy utolérjenek, egy idő után teljesen lemaradtak, ahogyan a többi ember is. Izzasztó volt a végig emelkedős út, de rekord idő alatt, kevesebb mint 1 óra 10 perc alatt sikerült az 1950 méteren lévő házig felérnem a kanyargó, nagyrészt fenyvesben, két kötélpálya alatt áthaladó és a pár kilátóponttal fűszerezett, meglepő módon nagy részén utcai lámpákkal ellátott úton.
42. Serfaus madártávlatból
43. úton a Kölner Haus felé, érdekesek az utcai lámpák itt, bőven külterületen
44. Kölner Haus, esti szálláshelyem, háttérben a másnap meghódítandó Furgler
A ház közelében még jó pár étterem és felvonó alsó/felső állomás feküdt. Az eredetileg brutális árakkal (50-60 euró/éj) operáló, 2013-ban modernizált Kölner Haus vezetőjével emailben sikerült egy minden ellátás nélküli, csak a szállás árát megában foglaló 21 eurós átban megállapodnom, így az előfordulható komplikációk kivédettségének tudatában léptem be a ház recepciójához 19 óra 24 perckor. A személyzet egyik tagja kedvesen is fogadott, majd akárhogyan is kereste a foglalásomat, nem találta. Utána megmutattam neki a témával kapcsolatos emailemet, így nagy sokára sikerült gombot varrni a problémára. Egy jelen lévő főnök még a személyimet és az Alpenverein kártyámat is elvitte az adatok leírása céljából…nagyon precíz társaság. Csak azon csodálkoztam, hogy ennyire ismeretlen dolog itt, hogy valaki előzetes foglalás nélkül érkezik? Nekem volt foglalásom és még így is szarakodtak rajta fél órát, ami ugye az én pihenőidőmből ment el. Közben kiderült, hogy van egy középkorú magyar pár is a házban, akik itt dolgoznak, fel is ajánlották segítségüket. Pecsételés után nagy nehezen megszületett a „csoda”, a Walter nevű főnök visszatért az igazolványokkal és fizetés után (23,6 euró lett a vége idegenforgalmi adóval együtt) felkísért a szobámba. Amúgy elég szimpatikus volt a ház kívülről és belülről is, rendezettség és tisztaság uralkodott, egyetlen negatívumként ezt a hosszas huzavonát tudom felhozni. Pár perc múlva a magyar pár érkezett, hogy pénzért lehet használni az ágynemű huzatokat, mondtam nekik, hogy én elvagyok azok nélkül is, fél füllel hallottam, hogy rendőröket is emlegetnek, de ezzel a hírrel nem volt miért foglalkoznom.
45. szobám részlete a Kölner Hausban
46. kilátás a Furglerre a háztól
Alig vártam már, hogy végre leülhessek és vacsorázhassak, közben már be is sötétedett. Nekiálltam a magammal hozott szalonna szétvágásának és megsütésének, amelyet nyitott ablak mellett kezdtem meg, nem volt már semmi kedvem kicuccolni a hidegbe. Ténykedésemet váratlan kopogás zavarta meg, először azt hittem, hogy valamelyik kutyaszaglású vendég vagy személyzeti tag jön reklamálni a sütögetés miatt, de nem. Ajtónyitás után 3 rendőr lépett be a szobába legnagyobb megdöbbenésemre! Nem foglalkoztatta őket a vacsorám, sokkal inkább a személyazonosságomat ellenőrizték, kezükben volt a főnök által lefénymásolt igazolványom papírja (hogy mennyire jogszerű egy ilyen megközelítésű adatrögzítés a tudtom nélkül külföldön abba ne menjünk bele, mert sajnos fogalmam sincs, ilyen szituációra nem készültem fel jogból) és másik két fénykép két keresett személyről. Mivel egyikük szerint én hasonlítottam az egyik, ha jól értettem eltűnt személyre, ezért hosszan kérdezgettek, természetesen az igazolványaim is csekkolva lettek megint, meg valamilyen arcfelismerő alkalmazást is lefuttatott az egyik rendőr a telefonját felém tartva. Ezen kívül még azt is firtatták, hogy miért van nálam két telefon (amúgy ilyenkor 3 is van), az egyikük még valami kódot is beírt az egyikbe, amire kidobott egy számot, ezt mostanáig sem tudom, hogy bányászták belőle elő. Nyilván semmilyen félnivalóm nem volt ettől az egésztől, de ennek ellenére azért már kellemetlenül sokáig elhúzódott ez a váratlan szituáció, végül két társa is meggyőzte a harmadikat, hogy nem én vagyok akit keresnek és végre ezek után elköszöntek. Mai napig nem tudom mi voltpontosan ez az egész ott, ebben a formában.
Folytattam a sütögetést, majd vacsora után fürödni mentem, majd a két ágy egyikén helyezkedtem el. 6 órára húztam fel az ébresztőt, ezúttal nem volt esély még 8 óra alvásra sem, pedig mindent megtettem. Ha nincs az érkezéskori problémázás és a rendőrös jelenet, akkor valamivel előbb jutottam volna ágyba, de most már lényegtelen volt ez, az idő eltelt.
Amikor még nem volt megbeszélve a 21 eurós (nettó) ár itt, akkor nézegettem más szállásokat a környéken (nem sok sikerrel) és egyiknél dobott ki egy fájlt, amely a közeli Furgler, 3004 méter magas csúcsát felkereső túráról szólt. Megtetszett az ötlet, így már a túra tervezési fázisában belevettem kitérőnek a túratervembe ezt a csúcsot. A házba érkezés előtt is méltóságteljesen uralta a hátteret a szép 3000-es. Átnéztem még egyszer a térképet, úgy gondoltam 2 óra elég lesz a csúcsra oda-vissza a 2750 méteren lévő Furglerjochról/ig, oda úgyis felkapaszkodik a Zentral. Tehát a Furgleres kitérővel együtt másnapra kb 26 km várt rám. Helyzeti előny volt, hogy a szint oroszlánrésze az indulás utáni pár órára adódótt, onnan már csak lefelé kellett mennem, jelentős mértékű szintet vesztve. Nehezen, de sikerült álomba merülnöm.
6-kor szólt is az ébresztő, felkelő nap fényeit láttam az ablakon át, ahogyan a környező területeket kezdi el sütni miközben reggeliztem és készülődtem, majd 7 óra körül indultam el utamra. Pár lépés után az egyik felvonó végénél indult is kaptató, rögtön vetkőznöm is kellett a hosszúujjú és hosszúnadrágból rövidekre, majd folytattam az utamat felfelé a füves emelkedőn. Tőlem jobbra észak felé, valamilyen építkezésen egy piros (mentő?) helikopter idegesítően sokat ingázott (hanghatás) oda-vissza két pont között valamilyen anyagot szállítva, alig vártam, hogy végre hallotávolságon kívül kerüljek tőle. Körben szép kilátás vett körül, nyugat felé a hegyek irányába lehetett szép, napkelte utáni képeket csinálni. Egy vizenyős területen deszkából készült alkalmatosságokon lehetett haladni, majd egy ott lévő padon megpihentem egy kicsit, majd mentem tovább.
47. indulás utáni percek
48. füves ösvényen indultam útnak, távolról még szelíd és könnyű hegynek tűnik a Furgler
49. egy kis vizenyős részen átvezető segítség
Nem kellett sokat várnom rá, a füves emelkedőn egyre inkább megszaporodtak a sziklák, majd a Furgler tó (Furglersee, 2460 m) után a terep jellege már teljesen sziklás lett, ezeken kacskaringózva kerültem egyre feljebb egy-két hófolt társaságában, hátrafelé nézve továbbra is szép kilátásban gyönyörködhettem. 9:38-ra értem fel a „kölni” háztól 5 km-re lévő, 2750 méteren, két sziklatömeg között elhelyezkedő Furgler nyeregbe (Furglerjoch). A 2 és ¾ órás szintidőt sikerült így tartani. A nyereg a legmagasabb pontja után rögtön lejteni kezdett keleti irány felé, látszódtak See/Kappl hegyoldalba épület házai és a mögöttük elterülő hegyek sokasága. Ez távolabbi hegyen egy szép gleccer is jól kivehetővé vált (Hoher Riffler 3168 m, sikerült kibogarászni a térképről). Innen is szép volt a kilátás, a napos idő és tiszta idő szinte már itt garantálta, hogy a csúcson sem fogok csalódni.
50. "lehetett szép, napkelte utáni képeket csinálni"
51. "a füves emelkedőn egyre inkább megszaporodtak a sziklák"
52. Furglersee
53. tovább felfelé a két oldal "V" találkozási pontja rejti a Furgler nyerget
54. köves, sziklás emelkedő, szokásos nemzeti színű jelzésekkel
55. a Furglersee már jócskán távolinak tűnik, a hegyek csúcsai alá vékony felhőréteg képződött
56. kilátás a Furgler nyeregből nyugat felé
57. gleccseres csúcs a távolban
A Furgler tónál láttam egy párt, ezen kívül nem találkoztam senkivel, de mégsem akartam nagyon szem előtt hagyni a zsákomat, jobbra egy szikladarab mögé tettem, nem volt egy nagy rejtekhely, de azért mégsem volt annyira szem előtt. ¾ 10-kor indultam a csúcstámadásra a fekete besorolású hegyi úton, oda kellett figyelni a lépéseimre, főleg miután a sziklásabb részekre értem. Nem volt nagy távolság a csúcs a nyeregtől, látótávolságra voltak egymástól, de azért nem lehetett kapkodós tempót diktálni a kitett részeken. Egy idő után a botjaimat is letettem, mert már inkább akadályozták, mint segítették a haladásomat. Az árnyékosabb részeken hó és jégmaradványok sem voltak ritkák, ahogyan haladtam egyre feljebb. Az elején még ösvényes út a közepe és vége felé már volt ahol szikláról-sziklára lépőssé vált, ez alól a csúcs előtti rész sem volt kivétel, ahova 10:40 előtt egy kicsivel érkeztem. Hát, hogy nem kellett csalódnom a kilátásban az enyhe kifejezés, ugyanis minden várakozásomat felülmúlta a gyönyörű sok-sok kilométerre kiterjedő szép kilátás! Nem számítottam rá, hogy ennyire markánsan rá lehet majd látni a messzeségre és a sok-sok tucat csipkére körbe-körbe. Először azt hittem, hogy egyedül leszek fent, de amint a csúcskereszthez értem akkor ért fel gyerekkel együtt egy csapat a délnyugati irány felől, majd még egy. Jó pár képet készítettem a gyönyörű kilátásról, egy-egy ponton le is ültem pár percre nézelődni, eléggé magával ragadó volt ez a maradandó élmény életem első háromezresén.
58. magam mögött hagyva a nyerget
59.-60. úton a Furglerre, indokolt a fekete besorolás
61.-69. a túra fő attrakciója a Furgler 3004 méteres csúcsa és a csodálatos körpanoráma
Megkértem az egyik csapatban lévő srácot aki előzőleg a többieket fotózta, hogy készítsen rólam is pár képet, az én eszközömmel is jól bánt, jó képek lettek. Írtam a csúcskönyvbe, közben az általam is bejárt úton érkezett egy idősebbekből álló csoport, kezdtünk most már sokan lenni itt fent, így elindultam lefelé, ugyanazon a zúton ahol jöttem fel. Elhaladtam a jó nagy hófolt mellett ami a csúcstól kissé északnyugati irányban feküdt, majd megkezdtem az érdemi ereszkedést vissza a nyeregbe. Több szembejövővel kellett kerülgetnünk egymást, megélénkült a forgalom felfelé, a nyeregben is féltucatnyian voltak, ez már látszódott távolról is. Reméltem, hogy a botjaim és a zsákom is ott maradtak ahol hagytam őket, ezzel nem is volt semmi probléma. ¾ 12-re érkeztem vissza a nyeregbe, tehát a 2 órás idő elég volt a kitérőre, amely nagyon megérte.
70. indulás vissza a nyeregbe
71. Furglerjoch újra, az útjelző a csúcsra vezető fekete besorolású ösvény felé mutat
Ettem pár falatot, majd 12 óra után elindultam lefelé, a Medringjochon át az Ascher hütte felé. Nem kis szintvesztés volt folyamatban összesen 3004 méterről az 1056 méteren lévő See településig, hogy onnan megint csak jusson egy kis emelkedő estére. Omladékos lejtővel indult a Furgler nyeregből az ösvény lefele tekergőzve, szembe jött egy család két kisgyerekkel, ők az Ascher hüttéből indultak délelőtt, innen az kb még 2 órányira volt. Pár perc múlva egy útjelző táblához érkeztem, ahol egy pár túrabot ott volt hagyva,ugyanez volt a helyzet a nyeregben lévő táblánál is. Úgy látszik eléggé fogyóeszköz. Nem volt egy sietős az kőomladékos terület, cserébe viszont szép kilátás volt előre (keleti irány) és hátra (Furgler) is. A köves talajt egyre inkább füves váltotta fel ahogy haladtam a tűző napon előre, egy kis emelkedő is volt a füzetben említett, valóságban viszont nem jelölt Medrigjoch előtt. A Medrig csúcsa kissé kijjebb állt mint a fő tömb, viszont valamilyen kötélpálya vezetett fel rá, de ez a térképen nem volt jelölve.
72. ereszkedés közben
73. útjelző tábla a kövek között, ott hagyott túrabottal, valaki csak hasznosította azóta, vagy visszamentek érte
74. Furglerre visszanézve
75. továbbra is meghatározó a nyugati irány felé a szép kilátás
76. a Medrig 2568 méteres csúcsa. A Magas-Tátrában jóval markánsabb lenne, itt egy a sok közül kategóriájában
A Medrigjochnál már láthatóvá vált az Ascher hütte, de innen még az egy órányira volt. Hangsúlyos lejtők következtek, majd egy kevésbé lejtős rét után keréknyomon érkeztem meg a 2256 méteren fekvő Ascher hüttéhez. Éreztem, hogy kezdek fáradni, a nap fő látványosságát jelentő Furgler után kissé csökkent a lendületem és a hosszú órák óta tartó töretlen napsütés éreztette a hatását. Bementem a házba és az étkező szélén elhelyezett pecsétekkel nyomtam a füzetembe, majd használtam a mosdót és kiültem kicsit az udvarra letett zsákom mellé. Jelentős forgalma volt a helynek, nekem viszont csak áthaladó pont volt, mivel szállás kapcsán legfeljebb akkor rúghatott volna labdába, ha másnap reggel csak Seebe akartam volna leereszkedni és azt sem túl korán. Ennél viszont lényegesen többet akartam kihozni a rendelkezésre álló időből, így nem is érdeklődtem se mailben,sem személyesen a szálláslehetőségekről, de biztosan van rá mód.
77. távolban lent már látszik az Ascher hütte
78.-79. Ascher hütte kívül és belül
Összeszedtem magam és elindultam, de először rossz irányba, ahogyan néhány 10 méter után ezt észleltem. Egy középkorú pár továbbment az ösvényen amelyen elindultam, ez a szemközti hegy oldalában vezet végig, egy kicsit én is elgondolkoztam, hogy lehet rövidebb lenne arra, de végül elvetettem az ötletet és rátértem a hütte melletti keréknyomon folytatódó helyes útra. Egy patak után ösvényre kellett térni, az útjelző táblán furcsáltam, hogy a „Fußweg See” felirat át van húzva, de mivel nem volt szóba jöhető értékelhető alternatív út, így ezen a kijelölt úton folytattam a túrámat tovább. Hosszú lejtő következett, egy idő után elértem a törpefenyvest, majd egy felvonó alsó állomásánál egy földutat is. Itt egy társaság is volt az úton, a sorompón történő átkelés után beelőztem őket, de jöttek többen is utána fentről, hiába akartam egyedül lenni és csendben ez a soron következő felvonó állomásáig nem jött össze. Itt már sűrűsödtek a fenyőfák és egyedül maradtam a lejtős és kacskaringós úton. Egy útelágazásban ismét a túraútvonal lezártságára utaló tábla volt kirakva, de ezt ezúttal sem vettem komolyan, mivel semmi plusz idő nem állt rendelkezésre az egyéb alternatív és kerülő útvonalak keresgélésére, valamint a jól járható keréknyomon semmi nem utalt rá, hogy elháríthatatlan akadályoztatás lenne reális ezután. Az út mellett itt is befigyelt jó pár utcai lámpa a Serfaus-Kölner haus közötti úthoz hasonlóan. Immáron a fenyveseknek köszönhetően szinte folyamatosan tudtam árnyékban haladni, ami a fél napnyi napon égés után felüdülés volt. Áthaladtam egy felvonó kötélpályája alatt, majd nemsokára egy útépítésnél használatos szalag utalt megint az útlezárásra. Először itt is rossz felé indultam el (hiába, fáradt voltam már), majd kiderült, hogy a leszalagozott út a kijelölt. Hamarosan ki is derült a lezárás oka: útépítés, méghozzá elég modern gépekkel. Gyalogosan simán el lehetett menni minden gond nélkül, a munkagépek személyzete sem firtatta ezt.
80. folytatódik a lejtő
81. keréknyomon, végre egy kis árnyék is akad
82. kilátás a soron következő völgyre melynek neve: Paznauntal
83. erdőhatár alatt
84. útépítés
Szerpentin szerpentint követett, majd nagy nehezen végre elértem az Ascher hüttétől papíron 7 km-re lévő See, avagy teljes nevén See im Paznauntal nevű települést. A helyiségneveket nem mindig van értelme lefordítani a mostaninak kb annyi lenne a magyar megfelelője, hogy „Tó a Paznanun völgyben”. Egy kanyart levágva egy füve rézsűn lemászva két ház között értem el az aszfaltos utat a templom közelében. Az utca szintjéről lenézve egy fürdésre is alkalmas tó látszódott, amely a házak közelében helyezkedett el. Itt újra a kijelölt úton haladtam, a jeleket korábban a falu előtt sikerült elhagynom, de most sem tudom rekonstruálni hogy hol, de igazából lényegtelen is. A közeli Mpreis áruház uzsonnázási célra most is ki volt nézve, a mielőbbi étkezés érdekében újból egy részűn vágtam le egy darabka aszfaltos kerülőt, majd érkeztem meg az áruházhoz. Vásároltam ezúttal is zsemlét, sonkát, kukoricát és üdítőt, mivel egyéb alkalmas hely nem volt az étkezésre, így a bevásárlókocsi tárolója melletti, mélygarázs (!) felé vezető lépcsőnél ültem le. Jól esett a kalóriapótlás a szintes és időjárásügyileg is tikkasztó út után. Nehezemre esett újból felkelni és útnak indulni, de muszáj volt, innen még 8 km volt a cél. Ha nagyon akartam volna busszal lecsalhattam volna ezt a részt, ugyanis az áruházzal szemközti megállóból indulásom előtt nem sokkal farolt ki a Mercedes busz (azt is meg lehetett volna csinálni, hogy innen buszozok, majd reggel gyaloglok vissza ide, de ez elég korán kelős verzió lett volna és annyival többet nem aludtam volna a korábbi érkezéssel, mint amennyivel korábban kellett volna kelnem). A következő sem jött volna sokára, Tirolban megszokott módon itt is elég jó a tömegközlekedés, mondjuk egy Stájerországhoz képest (Sölktal és társai). Azt is meg lehetett volna csinálni, hogy innen buszozok Természetesen szó sem volt a könnyebbik útról, a falu főutcáján folytatódott a túra, a központban egy szálláshelyen minden felesleges magyarázkodás nélkül, könnyen jutottam pecséthez. A központban volt nyüzsgés: emberek és autók haladtak és álltak meg már-már nagyvárosi élethez hasonló mennyiségben. A központból indul az a felvonó is ami alatt egy bő órával ezelőtt áthaladtam. Az emelkedős út percek alatt kivezetett a nyüzsis helyről, majd egy patak hídja után még egy S kanyarban volt pár ház, majd a táblánál elhagytam a lakott területet, de a járda továbbra is folytatódott! Ennek örültem, ugyanis nem lett volna jó több km-en át az élénk forgalom közepette az út szélén haladni.
85. See, kilátás északnyugati irányba
86. See központja előtt
87. "Tó"
88. tovább a völgyben felfelé
A kijelölt út egyébként nem ez volt, de a nyugati irányú hegyoldalakban való több km-es hullámzást az ösvényen ilyen fáradtsági állapotban kizártnak tartottam és ezen kívül minél hamarabb szerettem volna elérni a szállásomat. Bíztam benne, hogy minél tovább kitart a járda a naplementében a Paznaun völgyben. See után pár szép és rendezett gazdasági és lakóépület volt bal kézre, jobbra a forgalmas út feküdt, majd rajta túl a bővízű Trisanna patak, majd utána a hegyek kezdődtek újból. A Trisanna a völgy északi végén ömlik bele a Rosanna nevű társába, majd közös erővel Sanna néven haladnak Landeckig, ahol is az Inn érkezik dél felől és innentől a 3 vízfolyás neve is Inn lesz. Az Inn innentől Innsbruckon és Kufsteinen át érkezik Németországba és hosszú út után lesz a két ország közötti határfolyó, majd Passaunál ömlik bele a Dunába. A soron következő Sesselebene nevű településrész után sajnos elfogyott a járda, innentől kénytelen voltam az út szélén haladni, ahol pedig szalagkorlát volt ott pedig nagyrészt azon kívül, a Trisannához közel. Bő 1 km után érkeztem meg a következő lakott részre, ahol már a „Wilkommen in Kappl” felirat díszelgett, de ez még csak a cél „elővárosa” volt, de legalább volt ismét egy kis járda, majd újra az út széle következett a lenyugvó napot követő még világos időben.
89. rendezettség mindenütt
90. szalagkorlát és a Trisanna között naplementében
91. "Üdvözöljük Kapplban", de a cél még odébb van
Az út emelkedett is folyamatosan, de nem számottevő mértékben, kissé nagyobb kaptató csak Brandau nevű résznél volt. Itt már közel jártam a célhoz, az aszfaltról le is tértem egy ösvényre, melyen át közvetlen Kappl bekötőútjára érkeztem, majd nemsokára elértem a városkát, 20 óra előtt 10 perccel. Szinte rögtön a központba érkeztem, a templomtól nem messze lévő nyitva tartó pizzériába kaptam pecsétet a füzetembe: ezúttal a rámutatás egy korábbi céges pecsétre volt a helyzet kulcsa.
92. a nap utolsó sugarai sütik a völgy középső részét
93. érkezés Kapplba
A templom melletti útnál buszmegálló, szökőkút és boltok sokasága volt, ilyenkor már zárva. Megnéztem még a mapy.cz térképen jelzett boltot is, be volt már zárva, viszont másnap reggeli bevásárlóhelynek ideális volt. Ezek után a templomhoz közeli lépcsőkön egy alsó utcára tértem rá és szálláshelyek sokasága mellett el-, egy felvonó kötélpályája alatt, majd 20:14-re érkeztem meg a szállásomra, a több ajánlat közül nyertes Haus Mahrenhez. Csöngettem, érkezett egy mosolygós hölgy beengedni, majd megmutatta az egy szinttel lejjebb található szobámat: elsőre elnyerte tetszésemet a tágas szoba, melyben nagy kétszemélyes ágy, heverő, asztal, szék, szekrény valamint egy üveges ajtó tartozott melyen át ki lehett lépni a kicsinyke külső részre. Ezen kívül egy fürdőszoba nyílt a szobából. Ki is fizettem a 28 eurós árat (ez Tirolban nem számít drágának, sőt), majd kilátásba helyeztem, hogy a pár nap múlva esedékes Kappl-Schruns túrám első éjszakáját is nagy valószínűséggel itt kívánom tölteni, de még emailes megerősítést ígértem ezzel kapcsolatban. Miután a házigazda hölgy magamra hagyott nekiálltam az esti rutinnak: szétpakolás, konzervmelegítés, majd fürdés a kellemes meleg vízben a zuhanyzóban. A tiszta fürdőszoba után a méretes franciággyal is meg voltam elégedve, kényelmes volt. Mivel másnapra már túra nem volt, így a jókora kerülő útirányon át tartó hazautazásom alternatíváit és csatlakozásait néztem át telefonon, az eltervezett Kappl-Landeck-Innsbruck-Salzburg-Villach-Klagenfurt-Bécs-Hegyeshalom-Pest utazás megvalósíthatónak tűnt. Este 10 óta után jóval kapcsoltam le az éjjeli lámpát.
94.-95. Haus Mahren és az ottani szobám
Fél 7 környékén szólt az ébresztő, reggeli frissítő zuhanyt és összepakolást követően negyed 8 körül már a központban lévő buszmegálló felé tartottam, vásárlást követően a megállóban pár perc várakozás után be is futott a busz, az 5,4 eurós teljesárú jegy megváltása után kezdetét is vette a több mint 1000 km hosszú hazafelé tartó utam. A Mercedes Citaro busz lendületesen haladt a völgyben, See után Pians következett, majd néhány városi kurfli után (szép a vasúti híd, ami alatt átmentünk) érkeztünk meg Landeck közös busz/vasútállomására (igen, ezt ezúttal is sikerült összehoznia nyugati szomszédunknak, bezzeg mi magyarok mennyivel „előrébb” járunk ebben…).
96. a szoba melletti kis területről a kilátás a keleti irányú hegyekre...
97. ...és a völgy folytatására, ez a következő túra "anyaga" lesz
98. Kappl temploma
99. Landeck-Zams állomás
Bő fél órás (egészen pontosan 37 perces) várakozás következett a vonatpótló buszra, ezt a peronon lévő padra lecuccolva étkezéssel töltöttem. Egy biztonsági őr is figyelmeztetett, hogy vonat egy darabig nem fog érkezni az állomásra, nem sokkal később pedig egy öreg néni kért tőlem hasonló témájú megerősítést. A menetrend szerinti, 8:47-es időt kicsivel átlépve érkezett meg a pótlóbusz az állomásépület hátsó felén kialakított megállóba, majd gyors tempóban indultunk el Ötztal felé, ahol kényelmes, 22 perces átszállási idő volt a Salzburg felé továbbközlekedő railjetre. Gondtalan utazás következett Németországon át Salzburgig, majd ott 9 perces átszállást követően a Klagenfurt felé közlekedő railjetre szálltam át. A már ismerős hol vonattal, hol túrán bejárt részeken haladva (Schwarzach, Bad Hofgastein) egyre inkább fokozódott a táj szépsége, mely a Magas-Tauernen át vezető szakaszon tetőzött a gyönyörű hegyi környezetben vezető meghökkentő vonalvezetésű, ívekben és hidakban bővelkedő szakaszon.
100. átszállás Salzburgban
101. vonaton Bad Gastein közelében, háttérben a korábban már bejárt Gamskarkogel, örülök neki, hogy egyre több az ismerős hely az országban
Érdekesség, hogy Böckstein és Mallnitz-Obervellach állomások között nincsen közút, így az autókat vasúton „emelik át” egyik völgyből a másikba, méghozzá elég sűrű ez a lehetőség óránként, az ún. Autoschleuse Tauernbahn igénybevételével, melynek összeállításában még osztrák léptékben mérve is egyedi: ingavonati vezérlőcsi, majd jó néhány fedett autószállító kocsi következik, a szerelvény végén pedig távvezérelt (!) mozdony közlekedik, mivel az autós kocsikon is át van vezetve a távvezérlési kábel! Mallnizt felé közlekedve a mozdony van elől, Böckstein felé pedig a vezérlőkocsi.
Kis szakmai zárójeles hozzászólás: az itthoni helyzetkép ennek a töredékétől is igen messze van, siralmas az a sikertörténetnek egyáltalán nem nevezhető vergődés, ami már egy évtizede tart a németországi Halberstardtból származó vezérlőkocsik és a magyar 3000-es V43-as, valamint Traxx mozdonyok ingavonati összehangolása és közlekedtetése kapcsán. Az eleinte életképesnek tűnő dolog (emiatt építettek át 30 Szilit) egy baleset miatt megrekedt, évekig be volt tolva az egész, majd egy évvel ezelőtt került elő komolyabban a témakör ismét, pár sikeres kanyart le is bonyolított Pécs-Pest között az ingavonati intercity, majd műszaki hibákra hivatkozva februárban leállították az egészet. Megint több hónapos szünet következett, napjainkban pedig ha minden feltétel adott egyetlen vonat közlekedik működő vezérlőkocsival Székesfehérvár - Kőbánya-Kispest között, majd onnan utasok nélkül a Délibe. Ez az egész annak tudatában eléggé „vicces”, hogy osztrák szomszédunknál pl egy univerzális vezérlőkocsi alkalmas dízel- és villanymozdony távvezérlésére is minden variálás nélkül. Hát ettől (is) még igen messze vagyunk.
Visszatérve az utazásra: e csodálatos hegyi környezetben vezet a Zentral 3-as kötete, az egyik vasúti alagút felett magasan haladva. Mallnitz állomás után 30 km-es lejtő következett Villach felé, először a Möll, majd a Drau folyó völgyében. Villachba érkezve a szép város és környezete tetszett, egyik ismerősöm szerint úgyis visszatérek még ide, legyen igaza. Villach és Klagenfurt között a fő látványosságot a „Wörthi tó” azaz a Wörthersee adja. A vasút hosszú kilométereken vezet a partjához nem messze, emlékeztetve ezzel a magyar utazót a Balaton környékére. Pontosan közlekedett a vonat, 15:13-kor le is szálltam Klagenfurtban. A következő, Bécsig közlekedő railjetig hátralévő 26 percet fotózásra, ingyenes vonali menetrendek begyűjtésére a váróteremből, majd élelmiszerpótlásra használtam fel, melyre az állomásépületben lévő Billa nyújtott módot.
102. Klagenfurt állomás, még az utaslemaradás előtt
103. klagenfurti utcakép
Vásárlás után kisétáltam a peronra és vártam az időben érkező vonatot. Nem részletezendő okból kifolyólag nem sikerült a vonatra felkerülnöm, a vonat elment, nélkülem…mindez a történés az utolsó olyan vonatnál amivel még aznap hazaértem volna egy cseppet sem volt mulatságos. A sokkból feleszmélve próbáltam menteni a menthetőt, más jobb alternatíva híján (legfeljebb még ott aludni lehetett volna) egy Talentes vonatra szálltam fel Friesach felé. Tudtam, hogy Sopronig és Győrig még gond nélkül eljutok késő estére, de onnan viszont gond volt, mert csak hajnalban indult volna vonat felénk. Próbáltam intézni valamit ismerősökön keresztül, valamint szóltam otthon is a helyzetről. Szerencsére édesapám felajánlotta, hogy eljön értem Győrbe (mák, hogy éppen szabin volt és ráért), ezt jó B tervnek tartottam, A terv pedig a kötöttpályás hazajutás lett volna, egyéb nem személyszállító vonattal. Továbbra sem tudtam kivonni a lelkivilágomat az események alól, de igyekeztem meglátni a helyzetben a jót, például helyenként szép vonalvezetésű volt a vasútvonal melynek ezen a felén (ugye Unzmarktig ismerős voltam már) most jártam először. Friesach állomáson átszálltam egy cityjetből kiállított vonatra, melyen Unzmarkton és Knittelfelden át (mily ismerősen csengő helységnevek!) Bruck an der Murig utaztam. Itt az egyetlen szóba jöhető lehetőség a Grác-Brünn railjet volt, melyen Bécsújhelyig utaztam. Itt 9 perc múlva indult Jenbacher motorkocsiból álló személyvonat Sopronba, ahová 21:17-re érkeztem meg. Itt viszont megtört a lendület és azt is megtudtam, hogy alkalmas (teher)vonat sem lesz amivel tovább juthatnék az utolsó, 22:29-kor Győr felé induló személyvonat előtt, így végül előttem az utolsó kártyámat és édesapám segítségét elfogadva tettem pontot a hazajutásom mikéntjére.
104. Friesach állomás
105. személyvonat Bécsújhelyről Sopronba
106. megtörő lendület, csak Győrig van esély eljutni vonattal
Több mint egy órás várakozást a győri vonatig a közeli dohányboltban történő sörbeszerzéssel és fogyasztással töltöttem. Utóbbit folytattam a vonaton is, így valamivel „gyorsabban” telt az idő. Győrben mire feljöttem az aluljáróból az egész családom megérkezett kocsival, innentől együtt mentünk haza, ahová fél 2 magasságában érkeztünk meg.
