Tudod Bumfi...:-), ahogy magam elé képzelem a szituációt, a tavaly nyári budafoki Ghymes koncert jutott eszembe, olyan családias hangulat volt... A cseppek a színpad előtt..., ahogy egymásra találtak, az első szám után a közönség reagálására sandán fürkésző mosolygó szemecskék. A felszabadultság öröme, a ki nem mondott szó... az "egyezség" boldogsága, a képzeld azt... és mint ha... összecsengése a muzsikával, a közösséggel, a lelki tisztasággal, ami ott ragyogott a szemükben:-).
A Szarka Tamás - rajongói klub topikon 3072 sz. hozzászólásban Mizöngének van egy tündéri képe a gyerekekről. Jöttök a Fesztiválra? Szerintem ott is sok gyerek lesz:-)))!
- Az elsőn és a harmadikon szimplán vihogtam (na és persze meghallgattuk a jajgatósat :) ),
- a véres dobosokra kb. azt tudtam mondani, hogy "öööööö...." :)
- a negyediket hallva pedig amint lehetett, megnéztem a koncertlistát, és megcélozzuk a júl. 23-i óbudait, az nincs is nagyon messze, és elég korán kezdődik. :))
(A leányzó értelmes, de nagyon-nagyon zárkózott gyerek, úgyhogy figyelmeztettem: lesz sok néni és bácsi, akik lehet, hogy majd beszélgetni akarnak vele. Ezen picit elgondolkozott, aztán bátran rávágta: akkor majd beszélgetek velük! S azóta is, ha szóba kerül a koncert, mindig emlegeti, hogy majd ő beszélget... Háááát, szerintem most csak nagy a szája, de ki tudja, majd meglátjuk. :) )
Virágos Szent János, éjszaka világos, míg előtted tiszteletet teszek, csak addig világos, légy aztán homályos.
Hallottam, hogy igen hosszú a Szent Iván éneke, hogy az ördög azt megkezdvén, el nem végezhette, hanem megfulladott bele.
:-)))
Megraktuk, megraktuk, négyszögűre raktuk, Csak addig el ne aludj, míg én nálad leszek, míg én nálad leszek, nálad énekelek. Dicsérendő az Atya e világon.
Ki ökrei vannak a nagy hegyek alatt? Ott is azok vannak, a Fülöp Sándoré. Fordítsd, Rózsi, fordítsd az én ökreimet, majd én is elfordítom a te ludjaidat, Dicsérendő az Atya e világon.
Menyhe(Nyitra) kodály,1909
:-)))
LÁNYOK ÜLNEK
Lányok ülnek a toronyba' arany koszorúba', Arra mennek a legények sári sarkantyúba', Lányok vagytok, szépek vagytok, piros az orcátok, Kertbe mentek rózsát szedni, szívem szakad rátok!
A legények fehér ingbe', a templomajtóba' Arra mennek a leányok ibolyasziromba', Legények is szépek vagytok, kopog a csizmátok, Ha eljöttök, mint a hajnal, szívem szakad rátok!
Öregasszony feketébe', fehér koszorúba', Öregember három lábon, de kicsit ugorna, Ráncot vesztek, ráncot adtok, sima a ruhátok, Kertbe mentek kórót szedni, szívem szakad rátok!
GHYMES - Csak a világ végire - Szarka Tamás
Mozgásos játék: A gyerekek kézfogással kettős körben (egyenlő számban), szemben állnak (párok). "Lányok ülnek... sári sarkantyúba'," Külső kör jobbra, belső kör balra egy lépéssel csárdást járnak. "Lányok vagytok... piros az orcátok," Szemben álló párok kézfogással páros forgás jobbra. "Kertbe mentek... szívem szakad rátok!" Szemben álló párok kézfogással páros forgás balra.
A mozgásos játék ismétlődik: " A legények fehér... szívem szakad rátok!" "Öregasszony feketébe'... szívem szakad rátok!"
Volt egyszer hetedhét országon is túl, még azon is túl, ahol a kurta farkú malac túr, volt egy nagy tanya. Abban a tanyában éldegélt egy család, a szülők meg a két gyerek, egy kisfiú és egy kislány. Ezért amikor asszony meghalt, az ember megnősült újból, hogy legyen, aki a gyerekeket nevelje. De az új asszony nem állhatta a két gyereket, s mérget tett az ételükbe. Amikor a gyerekek odaültek ebédelni, egy fehér galamb leszállott az ablakra, és azt mondta: - Gyerekek, ne egyetek ebből a levesből, mert méreg van benne,hanem menjetek, amerre láttok a szemetekkel. Akkor a gyerekek sírni kezdtek, és éhen elindultak. Ment Zöld Péter meg a húga, mendegéltek, egyszer csak hallják, hogy valaki kiabál: - Zöld Péter, Zöld Péter, gyere ide! Hát egy halacska kinn maradta tengerből a szárazon, és már égészen elveszett. - Végy fel, Zöld Péter, vessél a tengerbe, s jótettedért jót várj. A legényke nagyon szívesen megtette. Ment, mendegélt. Hát egyszer megint hallja, hogy valaki kiabál: - Zöld Péter, Zöld Péter, gyere ide! Egy kis madár hívta Zöld Pétert. Elszakadt a többi madártól, könyörgött neki: - Zöld Péter, tégy fel az ágra, hogy reppenjek tovább a többi madárral! Zöld Péter feltette az ágra, s azt mondta neki a kis madár: - Köszönöm, jótettedért jót várj. Akkor megint ment tovább. Ment, mendegélt, s megint csak hall valami kiabálást: - Zöld Péter, Zöld Péter, gyere ide! Akkor egy rózsabokor hívta. Már egészen kiszáradt. Megkérte szépen, hogy locsolja meg, meg is locsolta. - Na, Zöld Péter, jótettedért jót várj. Hát akkor Zöld Péter elindult, ment megint, betért egy városba. Mikor oda ért a királyi kapu elébe, akkor már mondták neki: - Gyere, Zöld Péter, gyere, mert kilencvenkilenc fej a karóban, a tied lesz a századik! Megijedt Zöld Péter, de úgy is bement. Megtudta, hogy a királyleány akart volna férjhez menni, de olyan fiúhoz, aki úgy elbújik előle, hogy ő nem látja soha. Bement Zöld Péter, megvacsorázott, és megparancsolták neki, hogy három reggel bújjon el úgy, hogy a királylány meg ne lássa, mert ha nem, fejét veszik. De ha nem látja meg, akkor az övé a királylány és a fele királyság. Hát az első reggelt megérte Zöld Péter, elindult. Sírt, sírdogált és gondolta hogy istenem, éppen csak hogy elszökött a mostohájától, és most mégis mire akadt! Hova bújjon ő el? Hát elébe jött a hal. - Miért sírsz, te Zöld Péter? - Azért sírok-mondja -, mert a király azt mondta, hogy ha három reggel nem bújok úgy, hogy az ő lánya ne lásson meg, akkor fejemet veszi. Kitátotta a száját a hal, és azt mondta Zöld Péternek: - Bújj be ide, Zöld Péter. Zöld Péter bebújt, és a halacska lebújt a tengernek a fenekére, még oda is a homokba beásódott. A királylány kiállott a folyosóra, megtörölte a szemét, és azt mondta: - Gyere elő, Zöld Péter, a halnak a szájából, a tengernek a fenekéről, a homokból beásódva. Meglátta. Hát Zöld Péter előjött, kijött a partra, és kiszállt a halnak a hasából nagy búsan, és elment a királyi palotába. Másnap reggel megint csak elindult nagy bánatosan, s azt mondja: - Hova bújjak én, hova bújjak én? Elébe állott a kis madár. - Miért sírsz, Zöld Péter? - Hogyne sírnék, ha még holnap reggel is el nem bújok, hogy meg ne lásson a király leánya, akkor fejemet veszik. Hát a kis madárka kiterítette a szárnyát, s azt mondta: - Bújj a szárnyam alá. Felreppent a napnak a háta mögé. És a királylány kijött a folyosóra, megtörölte a szemét, és már meg is látta. - Gyere elő, Zöld Péter, a napnak a háta mögül, a madárnak a szárnya alól. Leszállott a madár, és a szárnya alól előengedte Zöld Pétert. Hazament Zöld Péter megint bánatosan, s másnap reggel megint elindult. De már akkor nagyon sírt: - Hát elbújtam én ezen a két reggel valahogy, de most már nem bírok elbújni. Jaj, jaj, jaj, mi lesz velem?! Elébe jött a rózsabokor. - Miért sírsz, Zöld Péter? Ne búsulj egyet se, majd én jól elduglak. Elmentek a királyi palota elé, éppen a folyosó elé, ahol jön ki a királyleány, oda letelepedett a rózsabokor, s azt mondta Zöld Péternek: - Bújj a közepembe - és úgy kinyílott, hogy fényesebb volt a napnál. Kijön a királyleány reggel, törüli a szemét, és vigyázkodik tengereken, országokon, egekben, sehol sem látja Zöld Pétert. - Hát, édesapám, úgy elbújt Zöld Péter, hogy sehol sem látom. - Töröld meg a szemedet, te leány - azt mondja a király -, szeretnél,ugye, férjhez menni? Megint csak néz a királylány, törüli a szemét, vigyázkodik, de hiába. Egyszer csak megunta nézni, nem látta sehol, kezdte kiabálni: - Gyere elő, Zöld Péter, gyere elő, akárhol vagy, nem látlak sehol. S akkor végre kijött a rózsabokorból Zöld Péter, és mindjárt megtartották a lakodalmat. A fele királyságot is megkapta, és három napig tartott a lakodalom. Én is ott voltam, jót mulattam, egy nagy csontot kaptam, a laskalé majdnem elütött.
Egyedem, begyedem, bú Hegyes kalapú, Madársóska, jaj de édes, Jaj de savanyú.
:-)))
Egyedem, begyedem, pitypalára, Szól a rigó rikkantóra, Kemény kőre, kőkapura, Üsd ki, vesd ki, ezt dobd ki, ez a gyerek álljon ki!
:-)))
Egyedem, begyedem bokorba, Szőrt vittünk a pokolba, Pokol előtt volt egy fa, Minden ágán hat varga, Rázd meg ördög, azt a fát Potyogjanak a vargák.
:-)))
Egyedem, begyedem, bikkfajárom, Alma, szőlő, kerek erdő, Mondván mondtam a medvének, Jaj, de kék ott az az ég, Bárány, bicski, hajtsd ki innen ezt!
:-)))
Egyedem, begyedem billegény, Hová mégy, te kislegény? Cincináti falujába, Gorinomi erdőségbe, Bumm-csin-bumm, Egyedem, begyedem somfabot, Mind elloptad a somot, Ha ellpotad edd is meg, Fuss innen és kergess meg!
:-)))
Egyedem-begyedem, bakkecske, Arra ment egy menyecske, Azt kérdezte, mit csinálsz? Te hunyó vagy, te kiálts!
:-)))
Egyedem, begyedem, tengertánc, Hajdú sógor, mit kívánsz? Nem kívánok egyebet, Csak egy töltött verebet, Azt is a legszebbiket!
:-)))
Egyedem, begyedem, Sobolyó, Kecskerágó mogyoró, szőlőhegyen tarka tyúk, Én nem vagyok vén nyakú, István lovát patkolom, Rézpálcával kongatom, kon, kon, kongatom, Szedd ki, vedd ki! Melyiket? Ezt!
Amikor A Jóisten az óvónőt teremtette, már hatodik napja túlórázott.
Ekkor megjelent egy angyal és azt mondta:
-"Uram,már olyan régóta dolgozik ezen a figurán!"
-"Láttad a megrendelésen a speciális kívánságokat? Könnyen kezelhető legyen, de ne legyen műanyagból. Álljon 160 mozgatható részből, az idegei drótkötélből legyenek,az ölében egyszerre 10 gyerek kapjon helyet és mégis elférjen egy óvodai kisszéken.A háta olyan széles legyen,hogy minden terhet elbírjon és az életét nagyrészt előre hajtott tartásban tudja leélni. Szavai mindent begyógyítsanak, legyen az egy dudor a homlokon, vagy lelki fájdalom, és hat pár keze kell legyen!
Az angyal megcsóválta a fejét és azt mondta:
-"Hat pár kéz az nem fog menni!"
-"A hat pár kéz az nem okoz fejtörést,"-válaszolta az Úr-"de a három szempár, amellyel egy óvónőnek rendelkeznie kell, az annál inkább!"
-"Ezek mind az alapmodellhez tartoznak? - kérdezte az angyal. A Jóisten bólintott.
-"Egy pár, amellyel a csukott ajtón is átlát, miközben azt kérdezi: Mit csináltok ti ott? - pedig már rég tudja, hogy mi történt. Egy másik szempárnak a tarkóján kell lennie, hogy azt is lássa, amit nem szabadna látnia, de tudnia kell róla. Természetesen két szemnek elől is kell lennie, amellyel szigorúan néz rá a rakoncátlankodó gyermekekre, de közben azt mondják megértelek, és így is nagyon szeretlek!
-"Óh Uram!" - mondta az angyal és gyengéden megérinti a karját, - "menjen aludni majd holnap folytatja!"
-"Nem tehetem, közel állok hozzá, hogy valami olyat alkossak, ami egy kicsit rám hasonlít ! Már majdnem elértem, hogy önmagát gyógyítsa, ha beteg, hogy 30 gyereknek tudjon örömet szerezni egyetlen picurka születésnapi tortával, hogy rá tudjon venni egy hatévest az ebéd előtti kézmosásra, hogy megtudjon győzni egy három évest arról, hogy a gyurma nem ehető, hogy a lábait elsősorban járásra teremtettem és nem mások megrugdosására..." Az angyal körbejárta az óvónő modellt.
-"Túl lágy!"-sóhajtotta.
-"De jó szívós!"-mondta az Úr határozottan.
-"Te nem is hiszed,hogy egy óvónő mennyit kibír és mennyit teljesít!"
-"És gondolkodni tud?"
-"Nem csak gondolkodni, hanem döntéseket hozni, és kompromisszumokat kötni is képes!"- mondta az Úr,- és felejteni..."
Végül az angyal előre hajolt és ujjával megérintette a modell arcát: -"Itt egy vízfolt van." - mondta. " Megmondtam Önnek,hogy túl sok mindent próbál bele tenni ebbe az egy alakba!"
-"Az nem vízfolt, hanem könnycsepp."
-"Az meg minek?"
-"A könnyei hullanak, ha örül, ha gyászt, fájdalmat vagy elhagyatottságot érez."
-"Ön egy zseni Uram!" - mondta az angyal.
A Jóisten távolba révedő tekintettel csak ennyit felelt: -"A könnyek? Az rajta a túlfolyó..."
Volt egyszer egy viziló, aki szörnyen félt az oltástól. Másra gondolni sem tudott, csak az járt a fejében otthon, a játszótéren, a moziban és a strandon, ahol a legjobban lehet elmélkedni. Feküdt a vízben, és arra gondolt, mi lesz, ha már holnap beoltják? Meg kell kérdeznem, hátha a többiek tudnak valamit. - Nem tudjátok, véletlenül, mikor lesz oltás - kiáltott, oda a krokodiloknak, libáknak, leveli békáknak és a pelikánnak -, nem holnap? Lesz, amikor lesz - bugyborékolták vissza a krokodilok, és tovább dobálták nagy, sárga labdájukat, hogy csak úgy fröccsent a víz. Minek törnénk ezen a fejünket? - kiáltották a leveli békák a parton, s feltettek a lemezjátszóra egy új lemezt, amin vidám dalok voltak. Hát nem éppen semmiség az oltás, fontos dolog az - mondta a pelikán, de senki nem hallotta szegény fejét, mert a lemezjátszó túl hangosan szólt. Hogy lehet ez - töprengett a víziló -, senki sem gondol az oltásra. Valószínűleg nem tudják, hogy olyankor egy tűvel megszúrják az embert, és nem tudta kiverni a fejéből ezt a képet, s egészen beleizzadt a nagy félszben. S amint javában izzad, egyszer csak jön a postás, levelezőlapot hoz, s rajta csak ennyi: Jelenjen meg oltásra. A víziló ijedtében akkorát csuklott, hogy az utcán megálltak a villamosok. - Mi történt?! - kiabálták a zsiráfok, a zebrák meg a kenguruk; ugyanis mindnyájan épp a doktor bácsihoz mentek. - Semmi, semmi - nyugtatta meg őket a kalauz, csak a víziló megijedt az oltástól, már megyünk is tovább. Mikor megérkeztek a rendelőbe, szépen leültek, várták, mikor kerül rájuk a sor. A békáknál ott volt véletlenül a lemezjátszó a vidám dalokkal, úgyhogy kellemesen töltötték a várakozás perceit. El kellene menni a vizilóért - mondta a pelikán. Fogta magát és ment is. De a vízilovat nem volt könnyű megtalálni, mert elbujt a függöny mögé,és egész testében reszketett, hogy csak úgy táncoltak a kredencen a poharak. Ne butáskodj - mondta a pelikán -, gyere. Semmi bajod nem lesz, egy kicsit megcsípnek, ezt még a kis nyuszik is kibírják. Ha nem jössz, mindenki rajtad fog nevetni, nem éri meg. Jó, felelt a víziló, mert látta, hogy nincs mit tenni -, de fogd közben a kezemet. - Rendben van, fogom a kezed - felelt a pelikán, s elindultak. Útközben találkoztak a tyúkkal, az elefánttal, s a kis nyuszival, s mindegyikük azt mondta, hogy az egész semmiség, csak megcsiklandozza az embert, ki lehet birni, nem kell félni. "Könnyen beszéltek - gondolta magában a víziló -, már túl vagytok rajta. De mi lesz velem?" - és csorgott róla a veriték. - Maga teljesen meg van izzadva - mondta a doktor bácsi, mikor a vízilóra került a sor. - Ez neki olyan kedvtelése - szólt közbe a pelikán, aki kézen fogva tartotta a vízilovat. -Van, aki pingpongozni szeret, van, aki izzadni. - Aha - bólintott a doktor bácsi -, én meg azt hittem, hogy fél. - Ugyan - mondta a pelikán -, egy akkora nagy állat azt sem tudja, mi az, hogy félni. - Hát akkor nekilátunk - szólt a doktor bácsi, és fogta az injekciós tűt. Mikor ezt meglátta a víziló, olyan fehér lett, mint a fal - Mi az - kérdezte a doktor bácsi -, miért olyan fehér ez a víziló? Fehér lehet egy egér, de nem egy víziló! - Ő ilyen különös víziló - felelte a pelikán -, fehér víziló, s belőle csak egy van. - De egy perccel ezelőtt még szürke volt - mondta a doktor bácsi. - Igen - így a pelikán -, az egyik pillanatban szürke, a másikban már fehér, ezért is olyan ritka példány. - Jól van - mondta a doktor bácsi -, ha ez olyan ritka különleges víziló, akkor nagyobb gondot fordítunk az injekcióra. - és nézegette, hova szúrja a tűt. "Most fog fájni" - gondolta a víziló, és becsukta a szemét. - Kellemetlen - dörmögött a doktor bácsi, és a víziló hátára bökött - itt túl vastag a bőr, megpróbáljuk máshol. De kereshetett ítéletnapig, vékony bőrt nem talált. - Nincs mit tenni - jelentette ki végül -, vízilóbőre van, beletörne a tű. Nem olthatom be, nem haragszik? A víziló rámeredt a doktorra, pislogott egyet, aztán táncolni kezdett ott a rendelőben, és kurjongatott: - Miért is haragudnék, nem történt semmi, viszontlátásra! - és futott, futott, egyenesen a strandra, teli torokból nevetett és fröcskölt, annyira, hogy a békáknak is rá kellett szólniuk, hogy nem hallják a lemezjátszót. De képzeljétek, a víziló egy szép napon felébredt, belenéz a tükörbe, és azt látja, hogy szép sárga. "Ez meg mi? - álmélkodott, - Ha fehér lennék, az azt jelentené, hogy félek, de miért vagyok sárga? Ezt meg kell kérdeznem valakitől" -és ment a strandra. Nagy csődület támadt, sárga víziló, ilyen még nem volt, mindenki alaposan megbámulta, és kérdezgették, hogy hol vette ezt a szép színt. - Valószínűleg lakk - mondták a krokodilok -, a strandlabdánk is így fest. - Inkább napolaj - kiabálták a békák. Csak a libák őrizték meg komolyságukat, legyintettek a szárnyukkal, ugyan, kérem, ők ezen már túl vannak, egészen kis korukban pontosan ilyen sárgák voltak. - De ti libák vagytok - recsegte a pelikán -, ez nem ugyanaz, én inkább valamilyen betegségre gyanakszom, S fogta magát, megtörölközött, és ment a rendelőbe. - Hallotta már, doktor úr, hogy a mi vízilovunk egészen megsárgult? - Hát az könnyen elképzelhető - válaszolt a doktor bácsi -, hisz ő egy egészen rendkívüli víziló, az egyik pillanatban szürke, a másikban fehér, miért ne lehetne időnként sárga is? - Szó sincs itt semmiféle különleges vízilóról, az egész csak butaság volt, azért volt fehér, mert félt az oltástól. - Hát így állunk - mondta a doktor bácsi -, tehát egy közönséges víziló, akit nem oltottunk be, s ezért sárgaságot kapott. S mivel a sárgaság nagyon csúnya betegség, azonnal ágyba kell feküdnie. Így hát a víziló ágyba került, strandolásról szó sem lehetett. Porokat kellett szednie, az ágya mellett ott ült egy nővérke, és mérte a lázát. - Szörnyű - siránkozott a víziló -, így feküdni, mikor mindenki a strandon van, hancúroznak, labdáznak, és hallgatják a vidám dalokat. Nővérke, nem mesél legalább valamilyen mesét nekem? A nővérke megsajnálta a vízilovat, és belefogott a mesébe: Volt egyszer egy víziló, aki szörnyen félt az oltástól...
Napsugár a levegőben, tündököl a rét, kincseit az ifjú tavasz bőven önti szét. Szántogatók dala száll, égig evez a madár, méz-illatú libegéssel közeleg a nyár. Fényes idő lelke jár, belepezsdül a határ, lengjünk, mint a harang nyelve, énekelve már! (Weöres Sándor)
:-)))
„Húsvéttól pünkösdig, akármilyen idő volt, hogyha hó esett is, a parasztlegények gatyára vetkőztek. Ráncos gatya volt, három szélből volt a gatyánk. Lányok, fiatalemberek, külön-külön csoportban, énekelve, danolva mentek ki a faluból, ki a falu alá a gyepre. Itt aztán mikor mit kezdtek el játszani, vagy labdáztak, vagy fogócskást játszottak, vagy szembekötősdit. Az idősebb legények, már a házasulandó legények, külön csapatban tekéztek. Ez volt a játszó.” (Hajdú-Bihar m. - Földes)
Más tájakon a vasárnapi litániáról utcára kivonuló nagylányok, összefogódzkodva énekeltek... énekes játékokat játszottak, "liláztak".
:-)))
"... És fölcsattan a gyermekének, fölbúg az orgona: Jövel, szentlélek! vigyél el a nyárba hol égig ér a játék palotája, szabadság otthona..." (Fodor András)
:-)))
Mit játsszunk, lányok? csicseréket, bugyborékot, Három vackot, hat barackot, tengöri guggot.
:-)))
Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske, Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta. Nyisd ki rózsám, kapudat, kapudat, Hadd kerüljem váradat, váradat, Szita, szita péntek, szerelem csütörtök, Dob szerda!
:-)))
FEHÉR LILIOM
Fehér liliomszál, Fehér liliomszál, Sej, ugorj a Dunába, Ugorj a Tiszába.
Támaszd meg oldalad, Az aranyvilládat, Sej, szakajtsd ki rózsádat, Forgasd violádat.
Szeretem én őtet, ő is engemet, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
Szeretem én őtet, ő is engemet, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
Kerek égen járó, Nap után sétáló, Sej, szívem zöld szoknyájú, Piros pántlikájú.
Szeretem én őtet, ő is engemet, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
Szeretem én őtet, ő is engemet, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
Bánod, gazda, bánod, Ha lányoddal járok, Sej, de még jobban bánod, Ha véle hálálok.
Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
Szeretem én őtet, ő is engemet, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
Szeretem én őtet, ő is engemet, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása, Szép ő maga, Szép ruhája, Ékes a járása.
A világvégétől kilenclépésnyire, de az is lehet, hogy tízre, volt egy hegy. a hegy mögött egy icipici patakocska folydogált, amiben mákszem nagyságú halak játszadoztak, s olyan kicsi békák ugrándoztak a partján. hogy csak a szél és a falevelek látták őket. A hegy se volt valami óriási, a verebek gyalogláb másztak át rajta, s mikor a túlsó felére értek, még akkor is kedvük volt ugrándozni. Nem lehetett nagyobb, mint egy jókora kavics. de igazi hegy volt, s igazi volt az a cérnaszálnyi ösvény is, ami a hegytől az ösvényig vezetett. Ez az erdő már nem volt olyan kicsi, mint az ösvény, a hegy és a patak, akkora lehetett mint mifelénk az erdők. Vidám élet volt az erdőben, de a legvidámabban a négy testvér élt, akiknek az erdő közepén volt a házuk. A négy testvér neve: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél. Azt elfelejtettem megmondani, hogy mindez a világ elején volt így, a világ elejétől is csak tíz évig és három napig. Mert tíz esztendő és három nap múltán a négy testvér összeveszett. Azt hiszem azon vesztek össze, hogy melyik madár tud nagyobbat ugrani: a veréb vagy a rigó? A Tavasz és a Nyár azt mondotta, hogy a veréb, az Ősz és Tél azt mondotta, hogy a rigó. Hiába kérdezték a lepkéket, az ösvényt meg az icipici kis patakot, egyik se tudta megmondani, melyiknek van igaza. Így történt aztán, hogy a tavasz így szólott testvéreihez: - Ezen mi elveszekednénk a világ végéig is. Én hát inkább elmegyek közületek – Ezzel aztán el is indult, át a kis ösvényen, át a kavics nagyságú hegyen és az icipici patakon, míg csak a világ közepére nem ért. Beletellet vagy három hónap, amíg visszaért az erdőbe. Akkor aztán eldicsekedett testvéreinek, hogy mennyire örültek neki az emberek. mindenki azt mondotta, hogy a Tavasz a legszebb a világon. Ezt bizony nem hagyta a Nyár. ő is útra kelt, s ő is dicsekedve tért vissza: - Énhozzám bizony úgy szóltak az emberek: „Te vagy a legjobb, te vagy a legkedvesebb! Te érleled meg a búzánkat, hogy lisztet őrölhessünk belőle, hogy kenyeret süthessünk a lisztből…” „Hátha így van én is útra kelek” – gondolta az Ősz. S nem is gondolta kétszer, túl volt már az erdőn, hegyen patakon. Aztán mikor visszaért így szólt: - Láttátok volna, hogy örültek nekem az emberek! Nem is csoda, mert teli tarisznyával mentem közéjük, vittem nekik szőlőt, diót, almát, körtét. A Tél sem hagyta magát, ő is útnak indult, szaladtak előtte a szelek, hogy hírül vigyék érkezését. Visszafelé a pajtásaival, a szelekkel jött, s álló napig arról mesélt, mennyire örültek a gyerekek a hónak és a jégnek, s mennyi ágat tördelt az erdőben, hogy legyen mivel fűteniük szegényeknek. Álló napig ezt mesélte, de már csak ketten hallgatták: a Nyár és az Ősz, mert a Tavasz közben újra útra kelt, s azóta is így vándorolnak, mióta világ a világ.
Fűzzünk lombot szép füzérbe, rakjunk rózsát közepébe: Kész van már a szép füzér, rózsa díszlik közepén.
Jó pajtások sorba álljunk, tarka fűzértáncot járjunk, aki velünk táncot jár, röppen, mint a kismadár!
Fűzért fűzzünk egyet, százat, így köszöntsük jó anyánkat, énekszóra táncolunk, néki zengjen szép dalunk.
Rózsadíszes lombfüzérre, süssön a nap tiszta fénye, aranysárga napvilág, homlokunkon boldogság.
Weöres Sándor
:-)))
Álmomban az éjjel Aranykertben jártam. Aranykertben, aranyfán, Aranyrigót láttam. Aranyrigó énekét A szívembe zártam, Ahány harmatcsepp ragyog Fűszálon, virágon, Édesanyám fejére, Annyi áldás szálljon.
:-)))
Egy, kettő, három, négy, Kicsi cipő hová mégy? Nem megyek én messzire, Édesanyám kertjébe. Hozok neki virágot, Amilyet még nem látott. Szeretet lesz az ága, Csókból lesz a virága. Egy, kettő, három, négy, Azt kívánom boldog légy!
:-)))
Édesanyám tulipánfa, Áldott legyen minden ága! Ezt kívánja kis virága, Ágán nevelt tulipánja. Egy csokor színes szó, Mint egy csokor virág, Fogadd tőlem szeretettel Kedves édesanyám!
:-)))
Édes jó nagymamám, Anyák napjára, Neked nyílott a kert Legszebbik virága. Virágát hoztam, Vázába is tettem. E szép kis virágok Beszélnek helyettem. Meleg szíved nagy jóságát, Drága kezed fáradtságát, Meghálálni sose tudom, Ezért százszor megcsókolom.
Járt az óvodába egy kisleány: Zsuzsikának hívták. Piros szalagot hordott a hajában, és piros volt a köténye is. Ennek a piros köténynek a zsebében volt egy lyukas kétfilléres. Zsuzsika nagyon vigyázott rá, a világ minden kincséért el nem költötte volna. Pedig egy fiú az óvodában már egy forintot is ígért érte. De Zsuzsika még azért sem adta oda. „Nem adom a lyukas pénzt senkinek, mert édesanyának akarok ajándékot venni rajta anyák napjára." Pedig akkor még éppen csak hogy elmúlt karácsony: még térdig ért a hó az óvoda udvarán. Jaj, hol van még anyák napja?! Egyszer aztán kisütött a nap, elolvadt a hó is, és kirügyeztek az orgonabokrok a kerítések mellett. És ebből megtudta Zsuzsika, hogy közeledik már anyák napja. Mindennap elővette a pénzét, és megolvasta, aztán megnyugodva visszatette a piros kötényke zsebébe: megvolt, nem hiányzott belőle semmi. Mikor már az orgona is elvirágzott, egy napon így szólt az óvó néni a gyerekekhez. - Tudjátok-e, milyen nap lesz most vasárnap? - Tudjuk! - felelték a gyerekek kórusban. - Tudjuk! - felelte Katika is. - Karácsony lesz! - Jaj, Katika, bizony rosszul tudod! - mondta az óvó néni. - Tudhatnád, hogy elmúlt már karácsony! - Én tudom! - kiáltotta Danika. - Vasárnap lesz. - Vasárnap! Vasárnap! De milyen vasárnap? Ki tudja, melyik a legszebb vasárnap az esztendőben? De már erre elkiáltotta magát Zsuzsika is: - Anyák napja lesz, óvó néni, kérem! - Az bizony! - felelte az óvónéni. - Verset is tanulunk, szép köszöntőverset, azzal köszöntsétek édesanyátokat! Tanulta is Zsuzsika a verset szorgalmasan, még este, az ágyban is azt mondogatta. Ment is neki, mint a vízfolyás, csergedezett, mint a tiszta vizű erdei patakocska. így jött el a szombat, amikor... bement a cukorkaüzletbe, mert volt a kirakatban egy szív színtiszta cukorból, azt akarta megvenni édesanyjának. Elő is vette a lyukas kétfillérest, és kitette a pultra. - Kérem azt a cukorszívet a kirakatból! Azt akarom ajándékozni anyukámnak anyák napjára. - Jaj, Zsuzsikám - mondta a boltos néni -, hozzál másik pénzt, mert ezt nem tudom ám én felváltani neked! De Zsuzsikának nem volt másik pénze, hát azt gondolta magában: „Akkor inkább megveszem a selyemkendőt, amit a szomszéd bolt kirakatában láttam. S ha még marad pénzem, visszajövök a cukorka szívért." Azzal fogta a lyukas kétfillérest, és bement a szomszédos boltba. Kitette a pultra, és így szólt: - Tessék nekem ezért ideadni azt a selyemkendőt a kirakatból! - Jaj, Zsuzsikám - szólt a boltos bácsi -, szaladj haza másik pénzért, mert ebből én nem tudok ám neked visszaadni! - Nem kell visszaadni - felelte Zsuzsika -, legfeljebb nem veszem meg a cukorka szívet, hiszen ez a selyemkendő is tele van szívekkel. De a boltos bácsi egyre csak azt mondogatta, hogy sajnos, nincsen neki aprópénze, nem adhatja oda Zsuzsikának a szép, tarka selyemkendőt. Elbúsulta magát Zsuzsika. Hiába van a szép, fényes kétfillérese, ha senki se tudja neki felváltani! És elindult hazafelé nagy búbánatosan. Ahogy ment, mendegélt, kis gyalogúthoz ért, mely a réten át a házukig vezetett. A gyalogút mellett kicsi fehér százszorszépek álldogáltak. Ismerték Zsuzsikát, mert minden délután arra ment haza az óvodából. Meg is szólítottak: - Mit búsulsz, Zsuzsika? - Hogyisne búsulnék, mikor holnap lesz anyák napja, és én semmit sem vettem anyukámnak. Pedig van egy lyukas pénzem, de senki sem tudja felváltani! - Ne búsulj, Zsuzsika - vigasztalták őt a százszorszépek -, köss csokorba bennünket, és úgy köszöntsd fel holnap édesanyukádat! Csak el ne felejts friss vízzel megitatni minket! - Az bizony jó lesz! - örült meg Zsuzsika, és leguggolt a fűbe százszorszépet szedni. De vigyázott, hogy ne fájjon a kis virágoknak. Mikor már egy marékravalót összeszedett, szépen csokorba kötötte, elbúcsúzott a virágos réttől, és indult volna haza a kis bokrétával. De akkor hirtelen elszontyolodott, majdhogy sírva nem fakadt: - Jaj, de mi lesz a szép lyukas kétfilléresemmel?! Belenyúlt a kötője zsebébe Zsuzsika, de bizony volt - nincs kétfilléres. Az bizony kihullott a sok hajolgatás közben... Ha a kétfilléres el nem veszett volna, a kis csacsi Zsuzsika még sírva fakadt volna. De szerencsére elveszett, és Zsuzsika örömében nevetni kezdett. Hogyne örült volna, hiszen holnap anyák napja lesz, és ő egy csokor százszorszéppel köszönti fel édesanyját az év legszebb vasárnapján... És a kétfillérest úgyse tudta senki felváltani.
Ragyogó rügyön álldogál a nap, induni kész, arany fején kalap, Fiatal felhő bontja fönt övét s langyos kis esőt csorgat szerteszét, a rügy kibomlik tőle és a nap pörögve hull le és továbbszalad.
Radnóti Miklós
:-)))
BOLYGÓ ZÁPOR
Bolygó zápor libben, táncol, suhog a fű sűrűjén fa ágán. Kéklő halvány felhők alján kivirul a ragyogó szivárvány.
Weöres Sándor
:-)))
TULIPÁN
Tuli, tuli, tulipán piroslik a kertben. Virágvarázs, virágparázs tűz sem pirul szebben.
Kiss Dénes
:-)))
ALTATÓDAL
Hold-szőtte, halk este, szép gilicemadár, surranj a fészkedbe, szép gilicemadár. Két szárnyad ereszd le, míg hűvös az éj, Majd szállj a napfénybe, szép gilicemadár. Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól: Béka hangja, száz bogárka zeng a csalit alól.
Tó habja ringat ma, fönn kerekül a domb, mély völgybe nád-cserje, fönn galagonylomb. csöpp sajka ringat ma, benne zene dong, nem flóta, nem hárfa, csak mezei doromb. Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól: Béka hangja száz bogárka zeng a csalit alól.
Mézecske, lépecske, gombszemű kicsi lány, szunyadj a bölcsőben, gombszemű kicsi lány. Szunnyadj te, álmodj te, rádvirul a hold, lágy tejre ébredj te, gombszemű kicsi lány. Szallaszana, szallaszana, szélben zene szól: Béka hangja, száz bogárka zeng a csalit alól.
Egy áprilisi reggel édesapánk csendesen kinyitotta a szobánk ajtaját, és közben ébresztgetett bennünket. - Halljátok csak, ti álomszuszékok, vendégeink érkeztek az éjszaka. Hallgassátok csak, hogy köszöntenek benneteket. A tornácról a hajnali csendességben édesen csicsergett be a köszöntő:
Fityfiritty, fityfiritty, Kikelet kivirít Terike gyere ki, Ferike gyere ki, Csicseri, csicseri.
Megjöttek a fecskéink! Még abban az órában hozzáfogtak a fészekrakáshoz, az eresz szögletében ragasztották meg gömbölyű kis fészküket, maguk gyúrták sárból, szalmatörekből. Nincs az a kőműves mester, aki fürgébben dolgozna náluk. S ahogy a sarat hordták, rakták, simították, gömbölyítették, minden mozdulatuknál elmondtak valamit: - Vakolat van-e még? - Van elég. - Add errébb! - Fuss szalmáért, picike! - Hozom én ízibe! - Hocc ide! - Cvikk, cvikk, cvikk! - Mi tetszik? - Jó ebéd tetszenék! - Mi legyen az ebéd? - Bogaracska, legyecske! - Kis fecske, gyere csak a kertbe, gyere, gyere, gyere! Azzal, huss, ki a kertbe, ahol igazán terített asztalt találtak. Csak a szájukat kellett tátogatni: szinte magától hullott bele a sok bogár. El is pusztították egy hét alatt úgy, hogy aranyért se lehetett volna egyet se találni közülük. Még az utcánk tájékáról is eltakarodott a sok bogár, olyan rendet tudtak tartani a kis zselléreink.
Vízbevető hetfű nekünk is úgy tetszik: látjuk az utcákon, hogy egymást öntözik...
Jól tudom, gazduram, hogy el akart bújni, kapuját, ajtaját be akarta csukni. Még kedves lányát is el akarta dugni.
Megkérdem mégis: - Szabad-e locsolni?...
Mária, Borbála, Rebeka, Zsuzsánna, kegyes szűzek, keljetek fel ágyból, cifra nyoszolyából, mit alusztok!...
E húsvét ünnepnek második reggelén, tudják azt már maguk, mért jöttem ide én! Hamar hát előmbe százszorszép leányok, piros rózsavizem hadd öntözzem rátok!...
Rózsafának tövéből rózsavizet hoztam, Az lesz ma a legszebb kislány, akit meglocsoltam...
Esztendő ilyenkor megint csak itt vagyok, ha e locsolásért piros tojást kapok!
Adjon Isten mennyből áldást, köszönöm a szíves látást.
Talán, itt a Ghymes házatáján ismerős is a történet. :)
Egy gyermek meseíró tollából:
Szaka Péter: A húsvéti nyúl
Valamikor réges-régen még a mezei pocok hozta az ajándékot a jó gyerekeknek. Minden évben neki küldték el kívánságaikat, ő pedig szorgalmasan összegyűjtögette a meglepetéseket. Nem is hívták másként, mint húsvéti pocoknak.
Történt egyszer nagypénteken, hogy a húsvéti pocok egy tisztás kellős közepén az utolsó ajándékokat rendezgette kosarába. Már nagyon fáradt volt, így nem vette észre, hogy ellensége, a sas köröz a feje felett. A madár sem volt rest, kihasználta a kínálkozó alkalmat, és lecsapott a magasból. Éppen tátotta volna hatalmas csőrét, hogy egészben lenyelje zsákmányát, amikor a pocok könyörögni kezdett:
- Kérlek, ne egyél meg, madarak királya! Én vagyok a húsvéti pocok, így ha elpusztulok, nem kapnak a gyerekek ajándékot az ünnepen!
- Hiszi a piszi! De tudod mit? Ha tényleg te vagy a húsvéti pocok, akkor én is kérek tőled meglepetést. Adj nekem valamit! – parancsolta a sas.
- Sajnos te még egy pirinyó csoki tojást sem érdemelsz, mert gonosz vagy! Meglepetést csak jók kaphatnak!
- Akkor te leszel a vacsorám! – mondta a sas, azzal bekapta a kis rágcsálót, és már repült is tovább.
Ebben a pillanatban megállt minden élet a tisztáson. A madarak abbahagyták éneküket, az őzek leszegték fejüket, a mókusok befejezték az ugrándozást, a pókok sem szőtték tovább hálójukat. Halálos csend telepedett a tájra, csak a megválaszolatlan kérdések tolongtak a fejekben: „Mi lesz most a gyerekekkel? Ki viszi el nekik a húsvéti ajándékokat?” Végül az aprócska nyúl szólalt meg:
- Szegény pocok! Még az élete árán is megvédte a húsvéti ajándékokat: nem jutalmazta meg azt, aki gonosz! Én vállalom, hogy átveszem tőle a stafétabotot, ne maradjanak meglepetés nélkül a jó gyerekek!
Ettől a naptól kezdve húsvétkor a nyúl hozza az ajándékot mindenkinek, aki megérdemli. De ha belenéztek egy húsvéti nyuszi szemébe, mindig láttok benne egy könnycseppet elődje, a hős húsvéti pocok tiszteletére.
Kelj fel párnáidról, szép ibolyavirág, nézz ki az ablakon, milyen szép a világ! Megöntözlek szépen az ég harmatával, teljék a tarisznya szép piros tojással!
"A telet jelképező szalmabábút, amit női ruhába öltöztetnek, végigviszik a falun, majd a határban elégetik, esetleg a folyóba dobják. Ezután feldíszített zöld ágakat szednek, leginkább fenyőt, s azzal mennek haza. Ez köszönti a tavasz, a nyár érkezését. Egyes területeken a karácsonyi fenyő ágát tették el a lányok, s azzal vonultak."
"A mai ember nem is gondolja, hogy ez a kapus játék a felnőttek téltemető, tavaszköszöntő szokásából került a gyermekjátékok közé. ... Nem véletlenül kapcsolódott ez a népszokás a Virágvasárnaphoz, Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékünnepéhez. Hiszen a hozsannázó sokaság virágokat, zöldellő pálmaágakat hintett a Megváltó útjára."
Vannak olyan területek, ahol a szertartás első fele hiányzik, csak a zöldágjárás maradt meg. Általában csak lányok vesznek részt benne. A falu határában a lányok fehér ruhában kettesével kézen fogva felsorakoznak. A sor mindkét végén a zöld ágból kaput tartanak.
Gyűjj átul, gyűjj átul te szép aranybúza! Átulmennék, átulmennék hogyha nyitva volna. Nyitva vagyon, nyitva vagyon, csak bujj átul rajta!
Bújj, bújj bokrostul, bokrod itt maradjon. Vagyunk bátor jó vitéz, megyünk hídon által. Új hold, fényes nap, bocsáss kapun által.
Szép arany-edény: szétömlik a fény. A nap arany reggelén szépen szóljak én!
Weöres Sándor
:-)))
A húsvéti ünnepkörben a böjt utólsó hete virágvasárnaptól húsvétvasárnapjáig tart. Virágvasárnap: Jézus utolsó útján, egy szamárháton vonult be Jeruzsálembe. A nép örömmel fogadta, pálmaágakat, virágokat hintettek a lába elé. Innen ered az elnevezés. Hozzá kapcsolódik a villő nevű népszokás, a kiszehajtás hagyománya. Húsvét vasárnap délutánján a lányok kedves szokásává vált, hogy egymás kezét fogva, sorba álltak, zöld ágból kaput tartottak, majd sorban átbújtak alatta... Így mentek végig a falun, s közben énekeltek... ezt nevezték zöldágjárásnak.
:-)))
Új hold, új király, Köszöntelek téged. Ezen üdvözlettel Hogy a betegséget, Zavard most el tőlem!
:-)))
Hajj ki kisze, keszőce, A másik határba! Gyere be sódar, A mi kis kamránkba! Kivisszük a betegséget, Behozzuk az egészséget, Hajj ki kisze, hajj!
:-)))
Ég a kisze, lánggal ég, Bodor füstje felszáll, Tavaszodik, kék az ég, Meleg a napsugár. Mire füstje eloszlik, A hideg köd szétfoszlik, Egész kitavaszodik.
:-)))
- Jöjj által, jöjj által, te szép aranybúza! - Által mennék, által, hogyha nyitva volna. - Nyitva vagyon, nyitva, csak bujj által rajta! Bujj, bujj bokrostul, bokrod itt maradjon! Vagyunk bátor, jó vitéz, megyünk hídon által. Új hold, fényes nap, bocsáss kapun által.
Március 21. - "napéjegyenlőség". A csillagászati tavasz kezdete, ekkor a nappal és éjszaka hossza az egész földgolyón egyenlő.
A gazda József napján /március 19./, már útjára bocsájtotta a kaptár lakóit: "Atya, Fiú, Szentlélek Isten neviben induljatok, rakodjatok, mindön mézet behordjatok!" "Szent József kiosztja a sípot", hogy megszólalhassanak a madarak. Megérkeznek az első fecskék..., s ekkortól gyakran mondogatták a gyerekek: "fecskét látok, szeplőt hányok...", abban a reményben, a fecskék majd elviszik a szeplőiket. Benedek zsákjából kiereszti a szárnyas rovarokat...
:-)))
A kikelet eget homorít, lombot domborít, földet beborít. Itt hozom a kamasz tavasz ravasz titkait.
Weöres Sándor
:-)))
A KIS FECSKÉK
Megjöttek már a kisfecskék De jó itthon, csicseregték, Földre szálltak, vízre szálltak Kis fészkükre rátaláltak.
Komjáthy István
:-)))
DONGÓ
Szedek itt, szedek ott füvön ingó harmatot. Érzem sütni a napot, minden harmat elfogyott.
Szedek ott, szedek itt virágmézet, tavaszit. Már a méhek jártak itt, üres bimbó beborít.
Zum-zum-zum, zöm-zöm-zöm, tátogat a bödönöm. Mégis legyen örömöm, füled telizümmögöm.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Egészen kicsi kis királyfi volt még, olyan kicsi királyfi, hogy olyanról bizonyára még sohasem hallottatok. Apja, a jó öreg király minden áldott reggel jókor felkelt, megmosdott, megtörülközött, megfésülködött, felöltözött, ahogy illett. Felöltötte szürke mentéjét, vállára kerítette kopott fekete palástját, mely bizony már oly vékony volt, hogy alig-alig védte meg a tél hidegétől, s fejébe nyomta szürke posztóból készült aranykoronáját. Azután a királyi palást zsebébe süllyesztett egy karaj kenyeret meg egy darab szalonnát és elindult. Ugyan hová igyekezett, ki tudná megmondani? Senki más, csak az, aki ismerte személyesen a jó öreg királyt. Én ismertem, meg is mondom majd, csak várjátok ki a sorát. Mert előbb a jó királynéról kell szólanom, őt igazán nem szabad kihagyni a meséből. A jó királyné még korábban kelt, mint férjeura, a jó öreg király, ilyen királyné volt. Még alig hajnalodott, amikor királyi nyoszolyája mellett szapora hangon megszólalt az ébresztőóra. Akkor felserkent a jó királyné, királyurának mentéjére felvarrta a leszakadt gombot, megfoltozta királyi palástját, s kikefélte szürke posztóból készült koronáját. Azután elkészítette a reggelit és ő is elindult. A kicsi királyfi egészen magára maradt ilyenkor. Tehetett, amit akart, csupán az asztalra nem volt szabad felmásznia, egyébként nyitva állt előtte az egész szoba-konyhás birodalom, ilyen volt ez a királyi család. Az öreg király pedig ezalatt felült sárga villamoshintójára, s hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok, elutazott jó messzire, talán még hetedhét országon is túlra. Átkelt az Óperenciás-tengeren, ezer szerencse, hogy jó nagy, erős vashíd vezetett az Óperenciás-tenger egyik partjáról a másikra, és megérkezett egy idegen birodalomba, ahol már nem ő volt a király. Ott levetette palástját meg koronáját, meg a mentéjét is, szürke zubbonyt öltött, jó olajosat, és napestig egy nagy fekete esztergapad mellett állt. Csak délben pihent meg egy keveset, akkor elköltötte királyi ebédjét, a kenyeret meg a szalonnát. Felesége, a jó királyné is sárga villamoshintóra ült, mert rengeteg ilyen hintajuk volt, és ugyancsak elutazott, mégpedig a csatatérre. Olyan csatatér volt az, ahol a piszok, a por, a szenny ellen hadakozott, jobbjában királyi pálcájával, a seprővel, baljában varázskendőjével, a portörlő ronggyal. A kicsi kis királyfi meg odahaza üdlögélt apró trónszékén, a konyhazsámolyon és ügyelt a birodalomra. Először is azt figyelte, lelkiismeretesen végzi-e munkáját a falióra. Mert egyes faliórák olyanok, hogy amint nem vigyáznak rájuk, hát rögtön félbehagyják a ketyegést és trécselni kezdenek a villanykörtével. Ilyen lusták. Azután időnként a székekre is odasandított a kicsi királyfi, mert tudta, hogy a székek a legszívesebben hanyatt feküdnének, ha nem volnának kénytelenek négy lábon álldogálni. Később a kicsi kis királyfi kiballagott a konyhába, apró trónszékét, a konyhazsámolyt odavitte a csikótűzhely mellé, illedelmesen letelepedett és belenézett a szép piros tűzbe. A tűz meg visszanézett reá szép piros szemével, mert ő volt a királyi család leghűségesebb szolgája. Ő főzte meg a reggelit, az ebédet meg a vacsorát. Ő melengette hideg téli napokon a jó öreg királyt, a jó öreg királynét meg a kicsi királyfit. Es azonkívül kedves, duruzsoló meséket mondott a magányos kis királyfinak. Igaz, nagyon halk hangon duruzsolt, csak néha-néha pattogott hangosabban, de a kicsi kis királyfi jól odafigyelt és minden szót megértett. Miről mesélt a tűz? Piros, szép piros virágokról mesélt a leggyakrabban. Azután mesét mondott a napsugárról, amely lángolóbb a leghatalmasabb tűznél is. De tudott mesét az erdőről is meg a mélységes mély bányákról is odalent a föld gyomrában. Azután volt egy meséje, amely a fénytündérről szólott, erről a ragyogó, tündökletes szép tündérről, akinek csodás hatalma van fán és virágon, emberen, állaton. A kis királyfi arra kérte hűséges szolgájukat, a tüzet, hogy meséljen neki őróla, magáról, vagyis a kis királyfiról. Mondja el, hogyan varázsolta el őt a sötét tündér, ez a gonosz, fekete tündér. Azóta szürke a királyi birodalom felett az ég, azóta hömpölyögnek fekete felhők a szürke égen, azóta dereng állandó félhomály, hogy sokszor már délben meg kell gyújtani a villanylámpást, azóta tekereg a jeges szél, amely dermedtre csípi az orrot meg a fület, mert a süvöltő északi szél is a sötét tündér parancsának engedelmeskedik. De hasztalan kérte a tüzet a kis királyfi, az csak mondta a magáét, továbbra is csak a szép piros lángvirágokról mesélt, de oly halkan duruzsolt, hogy a királyfinak nagyon kellett figyelnie, ha meg akarta érteni. És ekkor kopogtak valahol. Talán az ajtón kopogtattak, talán az ablakon. Ki tudná, hol? De a kis királyfi nem kelt fel trónszékzsámolyáról, hogy ajtót nyisson. Elsőbben azért, mert anyja, a jó királyné meghagyta neki, hogy távollétében ki ne nyissa senkinek a birodalom kapuját. De meg azért sem, mert tudta, hogy itt nincs valami rendjén. Ha rendjén volna, akkor nem kopogtatnának,hanem csöngetnének. Ezért hát még közelebb húzódott a királyi család hűséges szolgájához, a tűzhöz és remegő hangon kérdezte: -Ki az? - Én vagyok itt, a tündér - mondta egy finom kis hangocska. - Bocsáss be. De a kis királyfi nem feledkezett meg a sötét tündérről, így hát ülve maradt és még szepegett is egy kicsit. - Gyere ide hozzám, kicsi kis királyfi - hívta a tündér. - Ne félj tőlem. - Egy cseppet se félek tőled - mondta nagy bátran a királyfi, pedig egy cseppet azért félt. - Eredj innen, te sötét tündér! - A sötét tündér elfutott - mondta a csilingelő hangocska. - Legyőztem a sötét tündért, feloldoztalak a varázslat alól. - Ismerem őt - pattogott ekkor a tűz, a hűséges szolga. - Tudod-e, kis királyfi gazdám, ki van itt? Maga a fénytündér. Szegről-végről rokonok is vagyunk. Ne félj tőle, jóságos tündér, bocsássad be. - Kis királyfi, nyiss ablakot - csilingelte a tündérhangocsak. És a tűz is azt duruzsolta: - Kis királyfi, nyiss ablakot. A kicsi kis királyfi odavitte hát az ablakhoz a zsámolyt, felállt rá, mert másképp nem érte volna el az ablakkilincset. Kitárta az ablakot, s a konyha egyszeribe megtelt napfénnyel, édes illattal meg madárcsicsergéssel. Kinézett az ablakon a kis királyfi, s hát látta, hogy az utak aranyszínben csillognak, az ágakon apró, zöld rügyek pattognak, csak éppen a tündért nem látta sehol. - Hol vagy, fénytündér? - kérdezte. - Hát nem látsz? - kérdezte a fénytündér. Nem is igazi szóval kérdezte, csak napsugárral meg rügyekkel meg friss, üde levegővel. - Itt vagyok a konyhában, künn vagyok az utcán, ott vagyok mindenütt. Hát még mindig nem látsz? És a kis királyfi egyszeribe csak látta a tündért a konyhában is, az utcán is meg mindenütt. Igen, a fénytündér ott csillogott a sárgaréz ablakkilincsen, ott villogott az ablak tükröző üveglapján, ott integetett a kék égen, ott mosolygott a háztetők pirosló cserepei között. Könnyű ujjával a kicsi kis királyfi haját borzolgatta, s illatával úgy megbirizgálta az orrát, hogy tüsszentenie kellett egyszer, kétszer, háromszor. És akkor kulcs fordult a zárban, hazatért a jó öreg király és a jó királyné. A kicsi kis királyfi meg elébük futott és boldogan kiáltotta: - Édesanyám! Édesapám! Vége a gonosz varázslatnak. Sötét tündért legyőzte a fénytündér. Itt volt ő maga! Még most is itt van! - Tudom, kisfiam - mondta az öreg király. - Holnap elmegyünk a ligetbe sétálni. Mert végre tavasz van.
