Még nyáron kissé lemaradtam a fórumolvasással és tegnap elkezdtem átnézni visszamenőleg És volt ott valami olyan ekézés, hogy "ide csak túrabeszámolót szabad írni, más esetben dühbe jönnek a csocseszek.."
Ezért van, hogy megkérdeztem érdekel-e egyáltalán valakit, nehogy túlságosan uraljam a topikot (hiszen tegnap is volt hozzászólásom :-)
De ha már egy embert érdekel (ha hármat akkor meg pláne :-), majd írok róla, hátha sikerül népszerűsíteni (annak ellenére, hogy itt egymás közt bevallhatjuk, nem egy túl impulzív szakasz)
Másfél éve együtt utaztunk egy hölggyel, mi a Bodajk-Kisgyón OKT szakaszt csináltuk ő meg KDP-zni ment talán Fehérvárcsurgóról. A hosszú buszúton persze végig túrás élményekről beszéltünk, kiderült hogy az OKT-t már végigjárta, mutatta a KDP-s füzetét is és már akkor nagyon csodálkoztam hogy totál megváltoztak a bélyegzők (javukra) az "én időmhöz" képest
A vicces az volt, hogy elkísért minket a kéken Bodajktól, és a Gaja-völgyön meg ő csodálkozott hogy ez milyen szép és hogyhogy ő még itt nem járt? (én meg azon, hogy ez OKT teljesítőként hogy lehet)
Lehet hogy személyesen a legendás kockamamival találkoztunk? :-)
köszönöm a fotósom nevében is. Valóban mindenhol egyen dobozban vannak,a pecsétek pedig egységesek.A Veszprémiek anno az OKT-ra is csináltak ilyen sörnyitós pecséteket.Ilyenek vannak a BFK-n is. Kíváncsi leszek a többi két megyében is ilyen-e a pecsét?
Igen ,én is így éreztem,de most a vegatáció miatt könnyebben volt járható.Látszik,hogy ez a rész már ne!m olyan frekventált,kevesen járják.A turistahadak Porvánál v.visszafordulnak v.vonatra űlnek.
A Porva-Cesznek vm. - Zirc szakaszt (Zirc felől indulva) még a múlt őszön jártam be. A mintegy 8,5 km hosszú szakaszon nincs egyetlen pihenőhely sem, számomra nagyon elhanyagoltnak tűnt. Egy jó másfél - két kilométeres szakaszon annyira benőtt volt, hogy bizony hiányzott a machete. Van persze alternatív lehetőség, de az járva már nem KDP.
Köszönöm! Tényleg nagyon nyugis volt minden,igazán fel lehetett töltődni. Nagyjából négy és fél óra volt az időnk.Normál ,ideális körülmények közt ebből akár egy óra is lefaragható.De ez olyan mint a Mecsek legszebb helyei,ha megfog a táj rohadtúl elszalad az idő.Mi pl Kisújbányáról két óra alatt értünk át Óbányára és szuper idő volt.
Köszi a figyelmeztetést,valszeg elfogalmaztam és nem vettem észre a hibát,de már kijavítottam.
A gázlókat most sem számoltam,de most soknak tűntek😂,demég Porva után is adódott egy pár.Ott volt egynél,hogy maradtunk az addigi oldalon és felkapaszkodva a töltésre egy hídon keltünk át a Cuhán.Olyan Bódvás híd volt behavazva,de itt volt rajta korlát.Majd holnap keresek képet.
Tudom,hogyVinyénél megkerűlhető az első,de akkor mi értelme😂😂😂 és,hogy lettünk volna vízesek rögtön az elején😁😂😂😂
Végigolvastam a beszámolót. Nagyon klassz lehetett! Szépek a képek. Különösen a "havas pihenő" tetszett. Csak úgy árad róla a nyugalom és az érintetlenség. Ha mi járunk arra, akkor még elő sem tudtam volna venni a fényképezőgépet, a gyerekek máris lekotorták volna a havat. :-) De hát ezért gyerek, a gyerek!
Persze a patak vizének bakancsban történő átszűrése az kevéssé tűnik komfortosnak :-), de ettől eltekintve én is vágynék egy ilyen túrára. Arra lennék kíváncsi, hogy mennyi idő alatt tettétek meg ezt a 14,7 km-t és mondjuk mennyi lett volna ez tavasszal, amikor a hó nem hátráltat? (Mert feltételezem, hogy hátráltat.) Én a múlt hétvégén és most vasárnap is tettem egy-egy kisebb - pár km-es - kört a Mecsekben és ebből az első 2,3 km az mindkét alkalommal ugyanaz az útvonal volt. Először az apró szemű, de szakadó hóban hótaposó csizmával (igaz többször megállva) 1 óra 4 perc volt ez a 2,3 km, a második alkalommal szikrázó napsütésben, letaposott hótól kemény, de csúszós borítású úton túrabakancsban ugyanez kereken 50 perc volt. Az én "normál" menet sebességem erdőben, turistaúton kb. 3-3,5 km/h. A csúszkálás is sokat lassít, igyekeztem azokon a részeken haladni, ahol már olvadt egy picit, netán már átsejlett az őszi avar.
Csak egy kicsi korrekció: Eplény vasútállomás a településtől viszonylag távol, attól D-re helyezkedik el, a 11-es vasútvonal leghosszabb (230 m) alagútja pedig, ívesen kialakítva, a település É-i részén van.
A TuHu térképén szereplő átereszek egy gyalogos pályabejárás eredményeként láthatóak.
Vinye és Porva-Csesznek vm. között 9 db gázló van, az egyébként jól járható úton. Ezek közül egy megkerülhető egy gyaloghídon Vinyénél.
Köszönöm a beszámolót, komoly kedvem kerekedett ehhez a vidékhez. Ezt is felteszem a "bakancslistámra", bár most van néhány évre szóló elképzelés rajta. Persze lesznek még ínséges idők, amikor jól fog jönni!
Igen, régen a négyzet/háromszög/pötty jelzéseknek csak a körvonala volt festve, most meg ki vannak töltve.
Ezt a felirat alapján ahogy írod, meghagyták emléknek. Nem hiszem, hogy kell javítani.. (akkor már nem emlékjel lenne, hanem szabványon kívüli hibásan festett jel)
Ezzel a jelzéssel találkoztam tegnap a Mecsekben. Feltételezem, hogy régen ilyen körvonalas turistajelek voltak rendszeresítve, majd ez megváltozott a ma ismert teli kivitelezésre. Kérdésem, hogy jól gondolom-e, hogy mi ez? Az, hogy ezt meghagyták, tulajdonképpen tisztelgés a régi jelzések előtt. Másik kérdésem, hogy ezt viszont érdemes lenne kijavítani, mert nemsokára annyira lekopik, hogy nem lesz értelme. Szoktak ilyet javítani?
Nem, nem te tartod magad távol a túraszakiktól, hanem ők magukat tőled. A legtöbbüknek ugyanis már feltűnt, hogy te tíz hozzászólásban minimum nyolc emberbe kötsz be, miközben szórod a kinyilatkoztatásaidat minden témában, amiről egyszer már beszéltek a füled mellett, és adod elő az ebből származó képtelenségeidet, függetlenül attól, hogy ismernéd, vagy megpróbáltad volna valaha is megismerni egy mozgalmat fenntartó egyesület működését. Persze, kibicnek semmi sem drága, csak ő legyen a központban. -mert annyi gerince nincs, hogy az eredeti nickje alól írjon, - írta Gizi aljas Feri, Özvegy Halpakker Dodóné, Remélemilyennicknincsen, és még ki tudja ki, megfordult pár érdekes nevű hozzászóló ezen a fórumon. Füzeteddel kapcsolatban meg, akkor hiszem el, hogy rendesen pecsételtél, ha az egyik ellenőr leigazolta. Add be, utána is elégetheted, jó kis instagramm lájkvadász kép lesz ;)