Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

TotalCar címlap TotalCar fórumok
Tizedes, HG7 GUT 2013.03.29 Creative Commons License 50815

Ez a probléma nekem is megvolt néhány évvel ezelőtt. Nemrég itt le is írtam. A lényeg az, hogy csak a vezeték belső része szakad el, a külső szigetelés nem, mert ugye az nyúlik. Nekem szerencsém volt, mert a szerelő, akihez vittem már találkozott a problémával, így néhány perc alatt megjavította (azóta is jó). Elmondta, hogy először ő is sokat szívott, mire megtalálta a hibát. Ezért azt mondani, hogy "csak a szerelők szarok" ez így nem igaz. Ha töltési probléma van, a szerelők általában a generátornál, és/vagy a fesz-szabályzónál keresik a hibát (mert általában ott van a hiba). A vezetékek hibáit pedig a csatlakozóknál keresik, mert ott szokott előfordulni kontakt hiba. Szerintem sokan álmukban sem gondolnák, hogy egy olyan vezetéknek ami látszólag jó, (a szigetelése ép) a belső szála el van szakadva. Remélem, hogy a Te problémád (meg másoké) is mihamarabb meboldódik.

 

Üdvözlettel:     Tizedes

Előzmény: Dontotika (50813)
soryton 2013.03.29 Creative Commons License 50814

...nézd nekem sincs semmi közöm az elektronikához de első egy óra alatt megcsináltam ...   arról nem is beszélve hogy ha a másik variáció van beépítve akkor csak megveszed és mint egy biztosítékot kicseréled...  :-)))  

 

..de alvázszámot még mindig láttam ...  

Előzmény: igazi hős (50811)
Dontotika 2013.03.29 Creative Commons License 50813

Új aksit kapott a gép.

  Ugyan úgy el kezdte csinálni a töltés kigyullad- eltűnik játékot. Szerelőnél hagytam most azt mondta szétszedte és egy kábel volt a ludas. Nos ezt már mondta. Kíváncsi leszek. A régi aksit azért feltöltöm ,mert lehet csak becumiztam. Majd kiderűl. Sajnos ismételten csak azt tudom mondani ,hogy ez egy jó autó csak a szerelők szarok ! ha ezt megtalálja akkor egy 10 perces művelet / mert mondtam neki, miket írtatok itt a fórumon / de ő mondta ,hogy kézzel megrángatta a kábeleket és nincs változás . Szerintem ez a kézzel rángatás kevés  azaz max akkor elég ha a fa...át fogja. Hát kábé annyira is mentem vele . (máááá bocs )

Előzmény: Tuzmester84 (50810)
Max009 2013.03.29 Creative Commons License 50812

Sziasztok!

 

Van olyan közületek, aki találkozott azzal a jelenséggel, amikor is indításnál az óracsoport háttérvilágítása elkezd villogni, majd a fordulatszámmérő mutatója elkezd remegni (közben kerreg is)?

Ekkor általában a fed. komp. számlálója (pl. átlag fogyasztás) lenullázódik.

 

Üdv:

 

Dani

igazi hős 2013.03.29 Creative Commons License 50811

Aki csinált már 2-3 ilyet (meg egyébként is jó barátságban an az eletronikákkal), annak egyszerű. Pont ezért keresek ilyen embert, mert nekem több idő is lenne, meg az elcseszés kockázata is nagyobb.

Előzmény: soryton (50809)
Tuzmester84 2013.03.29 Creative Commons License 50810

Velem dettó ugyanez volt. Mikor először kigyulladt az akku lámpa, még volt töltés rendesen. Pár napig simán elmentem így vele, aztán egyszer csak minden lámpa kigyulladt, csipogott és 100m múlva leállt. 1 hétig szórakozott vele a szerelő, mert a generátor felújítás nem volt neki elég. A kábelezést is ki kellett cserélni, azóta jó (kb 1 hónapja).

Előzmény: Dontotika (50804)
soryton 2013.03.29 Creative Commons License 50809

...jó lenne előbb tudni melyik variáció van benne ... alvázszám kell hozzá ...    ...egyébként nem kell villamosmérnök hozzá lenni egy kis forrasztáshoz ... vagy egyszerű cseréhez ...

Előzmény: igazi hős (50806)
soryton 2013.03.29 Creative Commons License 50808

...tegyél bele másik akksit aztán majd kiderül ... 

Előzmény: Dontotika (50804)
igazi hős 2013.03.29 Creative Commons License 50807

Én ilyet használok (illetve a 3 évvel ezelőttit és 195/55-öst): kétszer olyan gyorsan kopik mint a gyári Michelin, minden más szempontból ugyanolyan jó. (Igazából sokkal jobbnak érződött a csere után az autó, de 7 éves gumiról újra váltva ez szinte kötelező.) Mivel én nem megyek túl sokat, 5 év alatt pont elkopik, mire a kora miatt cserélném. Nekem bejött.

Előzmény: 6120 (50781)
igazi hős 2013.03.29 Creative Commons License 50806

Jó reggelt!

 

Az én szellőzőventillátoromon kijött a "szokásos" betegség, csak max fordulaton megy, hiába tekergetem a szabályzót.

Tud valaki Budapesten (dél Pest előnyben) olyan villamossági szerelőt, aki nem komplett cserével 50-60 ezerért tudja ezt orvosolni, hanem jóval olcsóbban?

bravura2 2013.03.29 Creative Commons License 50805

érdekel.

küldj képet: dimethm kukac gmail pont com

 

köszi

Előzmény: xsarapalko (50803)
Dontotika 2013.03.29 Creative Commons License 50804
Szia!
Mondtam már ezt nekik,mikor írták ide. Azt mondták megnézték- szétszedték de ez is jó.

De ma este sikerült vásárlásból hazafelé lerobbanni.... Felvillantak a visszajelzők és cső... Leállt a paripa. Haverom hívom ,miután átnéztem mindent és mikor elmondom mi hogy jött mondja ez aksi. Totál k.o. !
Édesanyám jött be ( 60km ) oda-vissza :( bebikáztuk rövid töltés után 400 métert sikerült lámpa és minden nélkül megtenni. 4-5 x töltöttük mir haza tudtuk hozni( kötél a másik kocsiba maradt amit eladtam,hurrá) ...reggel megyek aksiért. Kérdés ,hogy az ksim volt- rossz vagy valami leszívta mostanság ?
Vettem multkor egy ilyen szivargyújtóba dugható,töltés mérőt,ezzel mérve volt töltés akkor is mikor felvillant az aksi jel. Simán elképzelem,hogy az aksi volt rossz és ripityáravszedtek mindent ... De ez kiderül most az új aksival is,hiszn ha töltés a gond vagy ilyesmi fel kell gyulladnia most is ? ( ma mikor leállt egyáltalán nem égett és gyulladt ki )
Előzmény: soryton (50773)
xsarapalko 2013.03.28 Creative Commons License 50803
Szia
Gyárilag a Citroenben ami van lejátszó nem szabvány méret. Ha ki szeretnéd cserélni normál cd lejátszóra ami 1 DIN akkor kell hozzá egy beépítő keret. Amit be raksz a régi helyére és úgy be az új lejátszót. Ez a keret egybe van építve a hőmérő és a központi kijelző körül található műanyag burkolattal. Tudok róla képet küldeni ha érdekel miről is van szó.
Előzmény: bravura2 (50801)
bravura2 2013.03.28 Creative Commons License 50802

létezik.

kapsz egy conti szíjat és szia.

persze kicserélve, egy óra alatt.

de hogy sem görgöt, se semmi mást nem cserélnek az biztos.

Előzmény: Tuzmester84 (50779)
bravura2 2013.03.28 Creative Commons License 50801

a rádió keret pontosan micsoda???

Előzmény: xsarapalko (50800)
xsarapalko 2013.03.28 Creative Commons License 50800

Sziasztok

 

Ahogy olvashattátok eladtam a Xsarámat és sok dolgom megmaradt belőle. (Xsara II 1.6 benzin 16V 2002 12 havi)

Már sokminden új gazdára talált a fórumon keresztül. Örülök hogy volt akin és autóján tudtam segíteni.

Még mindig van 1-2 dolog ami megmaradt.

 

-Lambda szonda 1-es főszonda bontott (kipróbálva)
-Jel nélküli orrmaszk (Rodin színre fújva)
-WRC hátsó szárny (Rodin színre fújva)
-Magnó körüli keret 1 DIN méretre átalakítva (igényesen)
-MANN Pollen szűrő új
-Levegőszűrő új
-MB Italia 15" felni 4db megkímélt állapotban + BFGoodrich Profiler2 gumikkal 195/55 R15 (a gumik 1-2 szezont bírnak még)

 

Előre is köszi

 

Pali

bela78 2013.03.28 Creative Commons License 50799

Jó ötlet, megnézem azt is. Köszi a tippet!

Előzmény: kalman.chris (50798)
kalman.chris 2013.03.28 Creative Commons License 50798

Lehet még, hogy szétugrott a kapcsolónál a bowden.

Előzmény: bela78 (50797)
bela78 2013.03.28 Creative Commons License 50797

Ja nyúlkáltam ott lent nem fújta. Akkor azt hiszem neki kell feküdjek jobban...

A cipőm rendben van az tuti :-)

Előzmény: kalman.chris (50796)
kalman.chris 2013.03.28 Creative Commons License 50796

Kikopott a bélés a cipődből.

Állítsd a fokozatkapcsolót a lábra fújásra és ellenőrizd a kezeddel a lenti szellőzőnyílásokat, hogy megfelelően fúj-e. Mindkét oldalon 2db. ilyen nyílást találsz. Ha a hátsón nem jön, akkor szét van csúszva az oda vezető alagút.

 

Tudtommal 3 fok alatt nem kapcsol be a klíma.

Előzmény: bela78 (50795)
bela78 2013.03.28 Creative Commons License 50795

Sziasztok!

 

Ma mentem a Xsarával(2000. 06 havi 1.6sx) először 5 Km-nél többet és azt vettem észre hogy baromira fázik a lábam :-)

Útközben kipróbáltam az összes beállítást de sehogy nem fújt meleget a lábamra, bár fűtés volt rendesen. Ez mitől lehet? Mit nézzek meg? Továbbá gyanús, hogy a klíma sem működik mivel úgy akartam párátlanítani, hogy bekapcsoltam a klímát is. De nem nyalta le a párát. Az lehet hogy bizonyos hőmérséklet alatt nem kapcsol be?

 

Üdv:

BB

Kárász00 2013.03.27 Creative Commons License 50794

Csak a műszaki miatt nem kell gumit venni. Ha szemmel láthatóan van még rajta mintázat akkor nem köthetnek bele. Amúgy 1,6 mm a minimum előírás. Én 180 ezernél(téli-nyári váltogatással) cseréltem le a nyárigumit.

Szerintem a gyári méretben pont a középkategóriás gumit nem szabad megvenni, mert alig olcsóbb mint mondjuk a Michelin. Csak sajnos ebben a méretben már nem gyártják a tuti Primacy-t.

Itt egy kihagyhatatlan ajánlat:

http://weltgumi.hu/termek/19555r15hsaver.html

Ha van időd körülnézhetsz használtfronton is, mert néha lehet találni teljesen új garnitúrákat. Mondjuk azért mert az új kocsira egyből raknak más méretű alufelnit.

A vezérlésnél arra figyelj hogy minőségi alkatrészek legyenek beépítve és hogy a vízpumpa is cserélve legyen.

 

Előzmény: kamahaza13 (50776)
xsaraguru 2013.03.27 Creative Commons License 50793

ha mást nem egy üres mélt berakom a rendelésekhez és akkor tudok majd válaszolni.

Előzmény: DviDee (50792)
DviDee 2013.03.27 Creative Commons License 50792

Ok, már vásároltam tőled ;) Írjak most valami? Nekem nem sürgős a dolog...

Előzmény: xsaraguru (50791)
xsaraguru 2013.03.27 Creative Commons License 50791

adatlapomon van mail...majd ott beszéljük meg a továbbiakat,mert azt sűrűbben van időm nézni.

Előzmény: DviDee (50790)
DviDee 2013.03.27 Creative Commons License 50790

Okés, köszönöm! Mennyi lesz az ára? Sajnos vagy nem sajnos, de nem oxidáció...inkább vandalizmus :) Nem az én autóm, barátomé. Valamit kókányoltak ott és szét lett cseszve az egész. Jó minden, csak a tudat zavarja, hogy olyan. Hogy álljak neki megbontani, van tipped?

Előzmény: xsaraguru (50789)
xsaraguru 2013.03.27 Creative Commons License 50789

Szokásos oxidáció probléma gondolom.Türelemmel mindent át lehet tenni ,valahogyan összerakták.Ha érkezik több csati kérés akkor megbontok egy teljeset..ok?

Előzmény: DviDee (50788)
DviDee 2013.03.27 Creative Commons License 50788

A képen látható barna színű ECU csati érdekelne Xsara II 1.6 16v-hez...és az is, hogy át lehet-e pakolni a sérült csatiból a nem sérültbe a vezetékeket? Természetesen nem szeretném vagdosni :)

DviDee 2013.03.27 Creative Commons License 50787

Sajnos az enyémbe nem jó...hosszú a dolog most nincs kedvem leírni :) Sokat tanultam és szívtam. Most van csomó tempomat karom és árulom. 

Előzmény: Kárász00 (50786)
Kárász00 2013.03.27 Creative Commons License 50786

Úgy látom hogy csak összejött a tempomat install. Végülis mi volt a hiba miért nem működött?

 

Előzmény: DviDee (50764)
xsaraguru 2013.03.27 Creative Commons License 50785

Ha valaki komplett Xsara kábelkötegelést vagy csak utastérit vagy motortérit keresne,esetleg ajtócsatlakozót,sikitson mielőtt a szemfüles rezesek lenyúlják...naponta 20-at kell elküldjek ez miatt.

FeZ_ 2013.03.27 Creative Commons License 50784

Tuzmester84 !

 

Azt ugye tudod, hogy nem gyári alkatrészt tesznek bele, hanem a gyár által elismert utángyártottat ? Ami nem feltétlenül baj, de az árképzés miatt számít. Meg azt, hogy a hozzád közel eső (vagy amelyikbe bemész) márkaszervíz díjzónájától (meg a motorodtól) függ az ár, azért van odaírva, hogy -tól !

Tehát valóban jobb, ha rákérdezel előtte ! (és kérd írásba  ;-)  )

 

FeZ

 

 

 

Előzmény: Tuzmester84 (50779)
soryton 2013.03.27 Creative Commons License 50783

...zsebkendőt vigyek ....?   :-))

Előzmény: xsaraguru (50782)
xsaraguru 2013.03.27 Creative Commons License 50782

keresem a sírvaröhögős szmájlit de nem találom......

Előzmény: Tuzmester84 (50779)
6120 2013.03.27 Creative Commons License 50781

Nagyjából én is hasonló helyzetben járok (kellene 4új gumi, 15"-os méretben)

FALKEN ZE914


Erről a típusról van valakinek infója?

kösz

Előzmény: Adam87G (50778)
soryton 2013.03.27 Creative Commons License 50780

...reklám szerint igen ... de jobb ha előtte rákérdezel ....

Előzmény: Tuzmester84 (50779)
Tuzmester84 2013.03.27 Creative Commons License 50779

Szerintetek létezik, hogy a Citroen márkaszervízben csak 28.500 Ft legyen a vezérműszíj szett csere?
http://www.citroen.hu/Resources/Content/HU/pdf/fixdij_5plusz_brosura.pdf
Jó ez?

Adam87G 2013.03.27 Creative Commons License 50778

Szia kamahaza!

Először szerintem azt kéne eldöntened, hogy ragaszkodsz-e a gyári mérethez, ami 195/55/15. Mivel ez viszonylag ritka méret, így elég drága.

Én nyári guminak ennek a váltóméretét vettem, ami 185/60/15.

Pár napja készült el a legfrissebb ADAC teszt a témában, ahol pont ezt a méretet is osztályozták, magyarul is jelent meg róla cikk a TC-n itt: http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2013/03/24/adac_nyarigumi_teszt_2013/

Én tavaly Hankook K425 Kinergy Eco-t vettem, akkor kb. 16e/db áron. Ez középkategóriás gumi, úgy láttam hogy ennek volt a legjobb ár/teljesítmény aránya, ráadásul magyarországon gyártják :) 

Előzmény: kamahaza13 (50776)
xsaraguru 2013.03.27 Creative Commons License 50777

Ahogy Syr írta :szintjelző.Kerámialapkán megsérül a tekercselés, és egy szintet mutat állandóan.szintjelző csere,15 perc és 2 sanax ha a csatlakozók nem jönnek le..Persze találkoztam már olyannal ,hogy az óracsoprt volt hibás.Na olyanom van.

Előzmény: gabas00 (50774)
kamahaza13 2013.03.27 Creative Commons License 50776

Tisztelt Fórumozó (Citröen-es ) kollégák.

 

Jó 3 hét múlva műszakira megy a Citröen Xara II. szgk-m, de új nyári gúmik kellenének rá, Tudnátok ajánlani egy jó középkategóriás áru terméket? Több, mint 100 e km van a kocsibaan, de még az eredeti gumik vannak rajta. Eddig még a vezérműszíj sem volt cserélve, itt majd mire ügyeltessek, mert egy szerelőhöz víszem, nem szervízbe, igaz, hogy ez egy autójavító, de mégsem egy márka szervíz. A kocsi 2001 -es évjárat. Örömmel fogadnám az ajánlataitokat.

 

Köszönöm.

 

Üdvözlettel: "kamahaza"

soryton 2013.03.27 Creative Commons License 50775

...tankold teli ... és ha akkor sem mozdul meg akkor mehetsz szerelőhöz ...  ja és van egy eladó szintjelzőm...

Előzmény: gabas00 (50774)
gabas00 2013.03.27 Creative Commons License 50774

Sziasztok!

 

Citroen Xsara 2 2004-es tökmindegy három napja mennyit tankolok az üzemanyagmérő mindig ugyanott áll. Az egyik helyen azt mutatja hogy negyedig van a tank a másik helyen pedig hogy 200 km re elég. Tankoltám 5 litert és 25-öt is meg se mozdul. Ez olyan probléma amivel menjek szerelőhöz vagy majd megjavul magától? Lehet a hidegtől? Köszi előre is.

soryton 2013.03.27 Creative Commons License 50773

...az 50225 és a 50227 Hsz-t olvasd el ..talán ez lesz a bajod ...

Előzmény: Dontotika (50772)
Dontotika 2013.03.27 Creative Commons License 50772

ismételten ahogy leesik a hó kivillan az aksim----- töltésem van + egy idióta villamossági szerelőm aki szétszedte már az Isten faszát is ,de nem talál semmit...

Generátor csere, veszszab csere, kábelek szétszedve, .................

ez van....

gun111 2013.03.27 Creative Commons License 50771

Sziasztok!

 

Az tudja valaki, hogy gyárilag hány Ah-s akksival szállították a Xsara I 1.6 88LE-s példányokat? A miénk beach verzió, ha ez számít valamit...

 

Köszi: gun

soryton 2013.03.27 Creative Commons License 50770

...vedd fel a kapcsolatot Gabesszal....  majd ő be heggeszti neked ..ha már az ővébe berakta ...  :-)) 

Előzmény: R_end_es (50768)
DviDee 2013.03.27 Creative Commons License 50769

Én Tolna megyében. Messze vagyunk egymástól :(

Előzmény: R_end_es (50768)
R_end_es 2013.03.26 Creative Commons License 50768
Kösz a gyors választ, Bp XVI ker, Örs vezér tér környéke.
Előzmény: DviDee (50767)
DviDee 2013.03.26 Creative Commons License 50767

Ha jól néztem akkor nálad menne a dolog... Kell 1 másik féklámpa kapcsoló (max 3.000 Ft) de lehet, hogy van hely egy másiknak, azt élőben meg kell nézni. Kuplungnál van kapcsolót és elméletileg a gáz pedál is oké. Merre laksz?

Előzmény: R_end_es (50766)
R_end_es 2013.03.26 Creative Commons License 50766

Már nem publikus, bár nem nekem szólt. :-)

Kérdés ezt is megnéznéd, mert sok a hosszú utam, és ha nem kellene sok minden hozzá, és így elérhető lenne, engem is érdekelne.

Alvázszám:VF7N1RHZB73228293.

Köszi.

Előzmény: DviDee (50764)
Tuzmester84 2013.03.26 Creative Commons License 50765

Elküldtem! Köszi :)

Előzmény: DviDee (50764)
DviDee 2013.03.26 Creative Commons License 50764

Adatlapomon ott az e-mail címem...írd meg a teljes alvázszámod és megnézem, hogy mi kell a tiedbe. 

Előzmény: Tuzmester84 (50763)
Tuzmester84 2013.03.26 Creative Commons License 50763

Mi a feltétele annak, hogy működjön a tempomat, ha eddig nem volt?

Gondolom nem elég csak bedugni a helyére egy ilyen kart.

2001 év végi Xsara II 1.6/16V, motorszám: PSANFU10... alvázszám: VF7NONFUB...

Köszi! :)

Előzmény: DviDee (50757)
DviDee 2013.03.25 Creative Commons License 50762

DS3 kormánya jó lehet vajon a Xsara II-be?

s520 2013.03.25 Creative Commons License 50761

köszi a segítséget.

 

úgy néz ki találtam xsaraguru segítségével, már csak azt nem tudom még merre van.

Előzmény: Gaggo25 (50758)
Gaggo25 2013.03.25 Creative Commons License 50760

Üdv

 

Én csak jót akartam de akkor tárgytalan.

 

Előzmény: xsaraguru (50759)
xsaraguru 2013.03.25 Creative Commons License 50759

ez xsara 1 re való..14"-os ..a xsara 2 15"

Előzmény: Gaggo25 (50758)
Gaggo25 2013.03.25 Creative Commons License 50758

Üdv

 

Én tudok egyet.

Dukán van nem olyan messze adok egy linket meg egy telefonszámot.

Sajna én nem tudom megvenni.

 

http://aprod.hu/hirdetes/14-os-lemezfelni-elado4db-4x108es-exip-alufelni-13-IDWvSt.html

 

Nem aktív a hírdetés mert nekem tette félre de írok neki ha kell neked és adom is a mail címét.

Előzmény: s520 (50750)
DviDee 2013.03.25 Creative Commons License 50757

Ez a választék...de nem csak ennyi van ;) :P

Thunderbolt77 2013.03.25 Creative Commons License 50756

Közben megoldódott a probléma. Visszaolvastam, és valaki írta, hogy kövér gáz leszabályozásig, és ez segített. A visszajelző lámpák pedig ettől függetlenül megjavultak.

Előzmény: Thunderbolt77 (50755)
Thunderbolt77 2013.03.25 Creative Commons License 50755

Sziasztok!

 

99-es Xsara I 1.4 autóm van. Hétvégén kuplungcsere volt az autóban, és utána vettem észre, hogy a fordulatszámmérő kiakadt (az pöcök alá került valahogy), és nem ég még a fényszóró és a hátsó ablakfűtés visszajelző lámpája. A szerelőhöz már nem vinném vissza, mert 200 km-re van. Elképzelhető, hogy csak valami nem jól lett összedugva, vagy nagyobb lehet a baj? Az akksi is ki volt véve talán.

 

Előre is köszi a segítséget!

 

Üdv,

Thunderbolt

FeZ_ 2013.03.24 Creative Commons License 50754

"van hathatós válasza?"


A kuplungbowdenre vonatkozóan ? 

Ki lehet cserélni, ha létezik megfelelő méretű, de amivel találkoztam elég vacakok voltak.

Az enyémbe én csak gyári automatát tennék.

 

FeZ

 

 

Előzmény: xsaraguru (50742)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50753

zsebben van.

Előzmény: soryton (50749)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50752

ha irsz az adatlapomon lévő mélre..lehet hogy van

Előzmény: s520 (50750)
s520 2013.03.24 Creative Commons License 50751

természetesen xsara 2 -hőz 

Előzmény: s520 (50750)
s520 2013.03.24 Creative Commons License 50750

Sziasztok!

 

Érdeklődni szeretnék, Veszprém megyében nincs-e valakinek eladó lemezfelni 4 db?

 

előre is köszi

soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50749

...akkor vegyél magadhoz egyet és a héten megkereslek ...feltéve ha dolgozol ....

Előzmény: xsaraguru (50748)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50748

akkor 5 :D

Előzmény: soryton (50747)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50747

...na ezt most nem igazán kapisgálom ...  :-))

 

Előzmény: xsaraguru (50746)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50746

mátyás és négy testvére jön vendégségbe akkor nem marasztalom az érzékelőt hadd menjen dolgozni

Előzmény: soryton (50745)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50745

...talán jó érzéke van egyes  "műszerekhez"...?  :-))   és mennyiért dobálod ...?

Előzmény: xsaraguru (50744)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50744

azért a pénzért amiért odaadom....én szét nem szedem.bizonyos dolgokat meghagyok a csajomnak is ,mert én ahhoz nem értek:)

Előzmény: soryton (50743)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50743

...ne csináld ...viszik mint a cukrot ...?    és javítani meg kizárt mi ...?   :-))

Előzmény: xsaraguru (50741)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50742

Nos ezt nem tudom ,mert sosem cseréltem ezt-arra ,de megkérdezzük  Fez-t:)....no Mr van hathatós válasza?

"A jó pap holtig tanul,mert ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan" 

Előzmény: Stevenka (50740)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50741

hát akkor ez az..buherálós koherencia...valszeg a telet nem szereti ,mert december óta elfogyott egy zsáknyi..

Előzmény: soryton (50738)
Stevenka 2013.03.24 Creative Commons License 50740

Köszi!

 

Jelentkezem akkor majd az elérhetőségeden a nyomásgomba, és a kuplungbowden ügyében. Akkor ezekszerint be lehet dobni az autómata utánállítós helyett a simát?

Előzmény: xsaraguru (50734)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50739

...közben megint nem vette a gázt , hanem 1100-as fordulaton pörgött , aztán a harmadik újraindítás után magához tért ...  

Előzmény: soryton (50738)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50738

...most a télen olyat csinált , hogy reggeli hideg indítás után minden rendben de úgy 100-150 m múlva megtorpan nem veszi a gázt , így tesz meg 15-20 m -t és újra éled erőre kap és megy tovább ... mi lehet ez ..?

..valamelyik nap meg ezt dobta 5 km után ...

Előzmény: soryton (50737)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50737

...mivel csak ebben készült ... :-))

Előzmény: xsaraguru (50736)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50736

hogynepersze:)..milyen színűt kérsz?fekete van az jó lesz?:)

Előzmény: soryton (50735)
soryton 2013.03.24 Creative Commons License 50735

...hali Majsztró..  :-))    van esetleg gázpedál jeladód valami kevesett futott 1.6 16v-hez...?   

Előzmény: xsaraguru (50733)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50734

és még van is

Előzmény: Stevenka (50731)
xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50733

peros

Előzmény: Stevenka (50731)
Vaze29 2013.03.24 Creative Commons License 50732

Szia!

Az alvaz szam..: VF7N 2RHY F366 84037

Valaszod elore is Koszonom...

 

Udv..: Zoli

Előzmény: soryton (50726)
Stevenka 2013.03.24 Creative Commons License 50731

Üdv!

 

Az lenne a kérdésem, hogy 1.6, 99-es NFZ motoros Xsaránál most automata utánállítós kuplung bowden van bent, ha jól néztem. Ehelyett vehetek én bele kézi utánállítósat?

Konkrétan erre gondolok, de nem igazán látom jól, ezért bekarikáztam 2 helyen:

 

A pirossal, vagy a kékkel karikázott részen kell utánállítani?

xsaraguru 2013.03.24 Creative Commons License 50730

Adatlapomon e-mail cím,oda írj légyszíves.

Előzmény: Stevenka (50728)
Stevenka 2013.03.24 Creative Commons License 50729
Köszönöm a választ neked is!
Előzmény: zimurgy (50727)
Stevenka 2013.03.24 Creative Commons License 50728
Köszi a választ! Hol, hogyan, és mennyiért lehetne megvenni a bontott nyomásgombát?
Előzmény: xsaraguru (50723)
zimurgy 2013.03.23 Creative Commons License 50727
Sajnos ilyen csatiból csak hatpólusúm van.A hőmérséklet-jeladó hasonló (csak 3 pólusú) csatijánál nekem is volt olyan gondom, hogy feltágult az érintkező.Egészen más fajta érintkezőket építettem be, amelyek kis hekkelés után nagyjából jól bepattantak a csatiba, még vízmentes is maradt.
Előzmény: Stevenka (50716)
soryton 2013.03.23 Creative Commons License 50726

...az a leggyorsabb ha lekapod-kikapod és megnézed magad  .. vagy adsz egy alvázszámot és abból megjósoljuk ....

Előzmény: Vaze29 (50725)
Vaze29 2013.03.23 Creative Commons License 50725

Koszonom a linket...

Igazabol nemtudom hogy nekem mi is kell bele,nem neztem meg...Csk ugytudom meg ha szetkapom?(kb 1 hete van citroenem sosem volt meg)

Koszi a valaszt.

 

Udv..: Zoli

Előzmény: soryton (50719)
m_péter 2013.03.23 Creative Commons License 50724

"FeZ"

megnézem...

 

"xsaraguru"

köszönöm szépen...

 

Előzmény: FeZ_ (50717)
xsaraguru 2013.03.22 Creative Commons License 50723

Utánanéztem,sajnos már nem forgalmazza az aki eddig.Gyári bontottam van nyomásgombából, motortér kábelköteget elvitték abból most nem tudok csatlakozót adni.

Előzmény: Stevenka (50707)
soryton 2013.03.22 Creative Commons License 50722

...bocs ... igazad van ..  az MJ11015  is már a helyettesítő....  

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50721)
Tizedes, HG7 GUT 2013.03.22 Creative Commons License 50721

Azért ez annyira nem egyértelmű! Az enyémben pl. FW26025A1 tranyók vannak. Kerestem a guggliban, de sehol nem találtam.

 

 

Tizedes

 

Előzmény: soryton (50718)
idiotaindex 2013.03.22 Creative Commons License 50720

nna megvolta a 'battery charge fault'

vagy mi

motor alatt futo vezetekszakadas (generator)

a muanyag sinben

TOBB HELYEN

 

igy, hogy olvasom a listat a hibara konnyebb volt fokuszalni

8500 penzbe fajt

mert nem en csinaltam

 

 

 

 

soryton 2013.03.22 Creative Commons License 50719

...a másik ...  biztos vagy benne hogy a tied tranyós ...?   mert van  olyan is ami előtét ellenállásos ...

Előzmény: Vaze29 (50715)
soryton 2013.03.22 Creative Commons License 50718

...használod a google ...?   akkor miért okoz megtalálni a beszerzési lehetőséget ..    MJ 11015 ez az eredeti és lehet is kapni ..de van megfelelő helyettesítő is .. szinte minden elektronikai üzleben kapható....  csak körül kell nézni ...

http://www.tme.eu/hu/details/mj11015/pnp-tht-tranzisztorok/on-semiconductor/mj11015g/#

http://www.hestore.hu/termek_10020921.html

Előzmény: Vaze29 (50714)
FeZ_ 2013.03.22 Creative Commons License 50717

m_péter

 

"a dob vs. tárcsát nem tudom.."

 

Pedig fontos lenne tudni, az ABS miatt. Ha tárcsás a féked hátul is, akkor jó lesz bele az ABS nélküli dobfékes híd is, csak a tengelycsonkokat és a féknyeregtartókat kell áttenni a tiédről.

Ha (ABS-es) dobos a féked hátul, akkor sajnos csak olyan híd lesz jó bele, mert a lengőkarjai a jeladók miatt különböznek a többitől.

 

FeZ



Előzmény: m_péter (50708)
Stevenka 2013.03.22 Creative Commons License 50716

Csak netes képet találtam, azt is csak a gombáról magáról, de az viszont tuti, hogy ilyen alakú a nyomásgomba csatlakozó része, ami a képen látható:

 

Előzmény: zimurgy (50713)
Vaze29 2013.03.22 Creative Commons License 50715

Sziasztok!

Valaki megtudna mondani hogy hol lehet venni vagy rendelni citroen xsarahoz tranzistort?

Valaszokat elore is Koszonom!

 

Udv..: Zoli

Előzmény: loorcsi (49962)
Vaze29 2013.03.22 Creative Commons License 50714

Sziasztok,ugyan ez a problemam nekem is.

Hol lehet kapni tranzisztort?

Valaszokat elore is Koszonom...

 

Udv..: Zoli

Előzmény: loorcsi (49962)
zimurgy 2013.03.22 Creative Commons License 50713

Tegyél fel fotókat a szükséges csatiról (oldalról, szemből), ami kell.

Előfordulhat, hogy nekem van.

Előzmény: Stevenka (50707)
xsaraguru 2013.03.22 Creative Commons License 50712

1 es xsarához pillanatnyilag csak no abs-es hid van,dobfékes.

Előzmény: m_péter (50708)
Satom 2013.03.22 Creative Commons License 50711

Köszönöm szépen Fez a segítségedet:-)

kalman.chris 2013.03.22 Creative Commons License 50710

Ha olyan a fék kinézetre mint elől, akkor tárcsa. De benzines 1-es xsaránál tudtommal csak 1.8/16v és 2.0/16v volt hátul tárcsás, 1.4 és 1.6 dobfékes.

Előzmény: m_péter (50708)
bela78 2013.03.22 Creative Commons License 50709

Ja, én is vennék. Kettő olcsóbb? :-)

 

Jól pörög a topic, köszi a hasznos infókat! :-)

Előzmény: Stevenka (50707)
m_péter 2013.03.22 Creative Commons License 50708

"xsaraguru"

abs-es...

a dob vs. tárcsát nem tudom... 

Előzmény: xsaraguru (50704)
Stevenka 2013.03.21 Creative Commons License 50707

Üdv xsaraguru!

 

A hozzászólásodban említett nyomásgombát hol lehet venni az általad írt áron?

Továbbá, nekem sajnos maga a csatlakozó is széttört, ami ebbe a nyomásgombába belemegy. Gondolom az külön nem nagyon kapható, csak a motortéri kábelköteggel együtt?

 

Válaszoddal, ha megtisztelsz, azt előre is megköszönöm!

Előzmény: xsaraguru (50703)
xsaraguru 2013.03.21 Creative Commons License 50706

Remek.A total ATX valóban kivételt képez,de Te nem ezt írtad-ezért válaszoltam amit:) písz.

Előzmény: BXtwelve (50688)
xsaraguru 2013.03.21 Creative Commons License 50705

Tűzmester!Gratula:)

erre szokták mondani:ha kérdezel csak egy percig tűnsz hülyének,ha nem ,akkor örökre:D

Előzmény: Tuzmester84 (50692)
xsaraguru 2013.03.21 Creative Commons License 50704

"m péter"

 dob vagy tárcsafékes abs-es vagy sem?

Előzmény: m_péter (50693)
xsaraguru 2013.03.21 Creative Commons License 50703

Szerintem ne piszkáld ,mert a lamellák oxidáció miatt hamar kilukadnak külső erő vagy kémiau hatásra /ez van legelől ez kapja a sós trutyit/ szervó nyomásgombát lehet kapni kb 2.500.-ft-ért,ha a csatlakozót lehúzod általában máris beletörik a gomba műanyag része.

Előzmény: bela78 (50695)
BXtwelve 2013.03.21 Creative Commons License 50702

Az bizony szeret berohadni. Elég szűk illesztésű, és csak a végén van menet. Sok csavarlazító, és még több türelem. :-)

Előzmény: AxxeL91 (50701)
AxxeL91 2013.03.21 Creative Commons License 50701
1.es xsara talpas cserenel, a csonkon levo csavar az csavaros??mert az anyat letekertem de az istennek nem jon ki a csavar. probaltam csavarni de megsem mozdul. ötletek??
ladasjani 2013.03.21 Creative Commons License 50700

:-)  Köszönöm! Rendes vagy, de olyanom van!

 

Ezzel tudnám mérni a külsó hömérsékletet is, és a műhelyben a nagy rádióba bele tudnám szerelni :-)

 

Most ilyen fabrikáló kedvem van!

Előzmény: 6120 (50699)
6120 2013.03.21 Creative Commons License 50699

Adok inkább neked egy xsara1-es órát...

Előzmény: ladasjani (50698)
ladasjani 2013.03.21 Creative Commons License 50698

Sziasztok!

 

Kezembe került egy xsara kijelző.

Szeretném beüzemelni mühelyórának, nekem a kocsiban nem ilyen van (xsara I)

 

Nem tudja valaki a lábkiosztását? Ha csak a két pozitív lábat ha tudom melyik, az már nekem elég lenne!

 

m_péter 2013.03.21 Creative Commons License 50697

köszönöm szépen :)

 

Előzmény: FeZ_ (50694)
kalman.chris 2013.03.21 Creative Commons License 50696

Az általa írt átmárők a gyári méretek. Nem tudom honnan szedtétek a 13 és 10-es méretet...

Előzmény: stevehuffnagel (50679)
bela78 2013.03.21 Creative Commons License 50695

Sziasztok!

 

Köszi a segítséget. A kilincset egyenlőre megoldottam. Ügyesen átengedtem rajta egy facsavart úgy hogy összefogta a törött fület. Gondolom nem örök élet de egyenlőre megteszi. A szervo olajjal nem bírtam megvárni a tutit... :-) Felöntöttem Dexron II-vel. Mostmár látom hogy elkapkodtam. Bár úgyis lecserélem szerintem az egészet, mert az a trutyi ami benne volt... De legalább megtalátam hol szökik. A szivattyúból a kormányhoz menő csövön van egy elektromos csatlakozó. Na ezen jön ki az olaj. Nézegettem de sokra nem jutottam vele. Van erre valamilyen okos megoldás vagy ki kell cserélni?

 

Mégegy dolgot észrevettem ha jól látom a hűtő előtt van a klímahűtő. Ennek a lamellái tele vannak kosszal. Hogy kell ezt megbontás nélkül kipucolni? Brigéciol + nagynyomású mosó segíthet? Vagy esetleg mással próbálkozzak? Vagy inkább ne piszkáljam? :-)

 

Üdv:

BB

FeZ_ 2013.03.21 Creative Commons License 50694

" lehet tenni valamit amivel addig kicsit megemelhető "

 

Nem nagyon.

A torziós rudakat odébb lehetne tenni egy foggal, hogy magasabban álljon a hátulja, de ahhoz ugyanúgy szét kell szedni az egészet, mint a felújításnál. És nem könnyű szétszedni. :-(

Ha meg már szétjött, frelújítás nélkül nem érdemes összerakni.

Szerintem gyűjts rá szorgalmasan és addig élj együtt a helyzettel! :-(

 

FeZ

 

Előzmény: m_péter (50693)
m_péter 2013.03.21 Creative Commons License 50693

sziasztok...

xsara I hátsó futóművünk már nagyon odavan... lehet tenni valamit amivel addig kicsit megemelhető amíg felújításra meg lesz a keret?...

segítséget alőre is köszönöm...

 

Tuzmester84 2013.03.20 Creative Commons License 50692

Szép estét!

 

Sikert értem el! Köszönöm a segítséget Nektek! Leírom, végülis mit és hogy csináltam bajuszkapcsoló ügyben, hátha más is jár hasonló cipőben, mint én.

Adott egy Xsara II (2001) com2000 bajuszkapcsoló, amin nem működik a fedkomp váltógombja. Sokan mondanák, hogy na és akkor mi van? Én szeretném kapcsolgatni, ha már adott a lehetőség... :) Vateráról 600 Ft-ért (!) beszereztem egyt bontott, kétséges előéletű csere kapcsolót.

 

A csere menete:

1. AKKUMULÁTAR LEHÚZÁSA!! (Kínos lenne ha a légzsák orrba vágna, nemde?) A kormány alatti 2 csavar oldása, burkolat levétele alul, felül felhajtani.

 

2. A csel: 3 lyuk van a kormányon hátul. 2 oldalt, 1 pedig alul. Be kell nyúlni egy átlagos csavarhúzóval, és elpattintani egy rugót. Sokadik próbálkozás után rá lehet érezni, és a második és harmadik lyuknál már könnyen megy. Na erre soha nem jöttem volna rá magamtól, mi a túrót kell csinálni.

 

 

3. Ha mind a 3 lyukban sikerült félretolni a "rugót" előpattan a légzsák, amit 3 vezeték kicsatolásával ÓVATOSAN le is vehetünk. (Akkut ugye lehúztad? Ha nem, már úgyis mindegy...)

 

 

4. A negyedik vezeték leszedése után ki kell csavarni az 1 db nagy torx csavart (nekem a készletben a legnagyobb volt... Mázli). :)

Ügyeljünk rá, hogy a kormányt ugyanúgy tegyük vissza, ahogy levettük, hogy ne álljon ferdén egyenes menetnél!

 

 

5. A bajuszkapcsoló körüli bilincset meg kell lazítani, és 4 db vezetéket lehúzni a hátuljáról. A 2 oldalsó könnyen megy, de a 2 középső keményebb dió. Ne törd el! Ezután az egész szépen le is jön a kormányrúdról.

 

 

6. Na én innen mindent ugyanígy csináltam, csak visszafele, a bontott kapcsolómmal. Összerakás után viszont tapasztaltam a fórumok által leggyakrabban írt hibát: a tompított össze-vissza villog, kikapcsolhatatlan, a ködlámpa pedig bekapcsolhatatlan (mind elöl, mind hátul). Na, pont emiatt került 600 Ft-ba... :) A jobb oldali kar viszont jól működött, úgyhogy azt találtam ki, átszerelem az enyémbe. Így a 2-ből kijön 1, ami jó... :D Ha tempomat vagy rádióvezérlő kart szereltek át, a dolog tök egyszerű, 1 helyen kell kipattintani és kész is.

 

 

7. A bajuszkapcsoló háza egyszerű, pattintós, kis feszegetéssel szét is jön. A szalagkábelt óvatosan kell lehúzni, aztán már csak a helyére kell tenni a donorból kivett darabot, majd összepasszintani az egészet.

 

8. Végső összeszerelés után minden funkció, mindkét karon és a rádióvezérlőn is frankón működik, öröm, bódottá... :)

 

idiotaindex 2013.03.20 Creative Commons License 50691

kijott mar a (nyari) primacy3 195/55R15 -ben?

sehol nem talalok

bezzeg ha 16-os kerekem lenne...

megdobbento (!) milyen jo aron van

nekem ez a horror szokott lenni

 

s520 2013.03.20 Creative Commons License 50690

Szia 

 

csak érdekelne mennyivel mentél átlag, ehhez a fogyasztáshoz?

Előzmény: bravura2 (50638)
idiotaindex 2013.03.20 Creative Commons License 50689

igen benzinnyomasra

vegig nezted a teljes benzin utjat?

a nyomasszabalyzoja mennyit bir?

gondolom 120ekm nem sok neki...(enyem)

Előzmény: soryton (50668)
BXtwelve 2013.03.20 Creative Commons License 50688

Ha már ilyen szépen megszólítottál, válaszolok neked. :-)

 

Két kép: egy a Xsara kezelési könyvéből, egy a szervizfüzetből.

Egy link:

http://www.totalolaj.hu/fluide-atx.html

 

Egyébként 8 éve, amióta nálam van az autó, a szervó köszöni, jól van.

Előzmény: xsaraguru (50682)
BXtwelve 2013.03.20 Creative Commons License 50687

Ez így van. Ezt szerszámboltban kell megvenni.

Előzmény: cs_geza (50678)
xsaraguru 2013.03.20 Creative Commons License 50686

igen,de ezt csak holnap tudom megmontani pontosan,mert ez nem játék mint ahogyan a medve sem..

:)

Előzmény: 6120 (50684)
6120 2013.03.20 Creative Commons License 50685

hopp, találtam másikat is

tudom-tudom, a gugli a barátom...

Előzmény: 6120 (50684)
6120 2013.03.20 Creative Commons License 50684

A pentosin-en kívül gyárt még valaki chf11s minősítésű oalajt?

Vagy bármelyik chf jó bele?

Előzmény: xsaraguru (50682)
xsaraguru 2013.03.20 Creative Commons License 50683

melyik kilincs kell,és milyen színben?mondjuk a külső rész midegyik kilincsnél egyforma csak ki kel tolni a tengelyt és a rugóra ügyelni..

Előzmény: bela78 (50670)
xsaraguru 2013.03.20 Creative Commons License 50682

Édesistenem...automata váltó olaj Citroen szervóba...ettől adok el olyan sok szivattyút..Csak és kizárólag Citroen szervóolaj CHF 11 S jelöléssel.Bármelyik citroenben kapsz de azt hiszem unix és bárdi isforgalmazza .teljes feltöltési mennyiség 0.9 liter de ha nem szerel szét a csöveket és nyomatod ki belőle teljesen akkro 0.5 nél nem tudsz többet belönteni.Persze ha már beleraktad az dexron 3 at-akkor baj van mert egy darab szivattyúm nincs jelenleg:)))

Előzmény: BXtwelve (50677)
stevehuffnagel 2013.03.20 Creative Commons License 50681

Hát én még nem vásároltam, mérni is régebben, de nekem 10 meg 13 rémlik. Ezis II es 2001es

Előzmény: liverbt2 (50680)
liverbt2 2013.03.20 Creative Commons License 50680

Xsara II, 2000 decemberi - alapból ilyen méretűek valók bele...-én először mértem, aztán vásároltam... :)

Előzmény: stevehuffnagel (50679)
stevehuffnagel 2013.03.20 Creative Commons License 50679

Hogy tetted bele a nagyobb átmérőjű hangszórókat?

 

Másik kérdés, hogy milyen menetű a felnicsavar, kerékőrt akarnék venni hozzá.

Előzmény: liverbt2 (50666)
cs_geza 2013.03.20 Creative Commons License 50678

kérdés h van-e kéznél. általános barkácsboltban ált. nincs, a hétköznapi lakás-garázs készleteknek sem része.

Előzmény: BXtwelve (50676)
BXtwelve 2013.03.20 Creative Commons License 50677

Automata váltó olaj kell bele. Alapból leeresztési lehetőség nincs.

Előzmény: bela78 (50670)
BXtwelve 2013.03.20 Creative Commons License 50676

Nem olyan nagy az a torx. T 50 kell hozzá.

Előzmény: cs_geza (50673)
zimurgy 2013.03.20 Creative Commons License 50675
Januárban kellett cserélnem jobb külső kilincset.Először bontottban gondolkodtam.A felhívott bontók legtöbbjében vagy nem volt, vagy irreálisan drágán (= gyári új ára!) adták volna...Végül innét rendeltem:http://www.ebay.de/itm/CITROEN-XSARA-97-07-Turgriff-VORNE-RECHTS-/271168177499?pt=DE_Autoteile&hash=item3f22e2055bSzállítási költséggel együtt is jóval olcsóbb, mint a gyári.Kinézetre teljesen olyan, mint a gyári, egyelőre jól funkcionál.Nekem matt fekete kellett, tehát azt nem tudom, hogy ha neked fényezni is kell, akkor ez a kivitel alkalmas-e arra.
Előzmény: bela78 (50670)
ladasjani 2013.03.20 Creative Commons License 50674

Igen, sak a fényezett rész fog lejönni!

És mindenhol csak panent tartja!

Visszarakást már látni fogod ha a kezedben lessz, de azthiszem felül kell először bepattintgani, és alul tenyérrel visszaütni.

Előzmény: csipke józsi (50639)
cs_geza 2013.03.20 Creative Commons License 50673

guglival talalsz videot/pdfet ahol jobban latszik, hova nyulj, mit csinalj.

btw a kormanyhoz vami nagyon elvetemult meretu torx kell.

Előzmény: Tuzmester84 (50672)
Tuzmester84 2013.03.20 Creative Commons License 50672

Ejnye, de nagyon kevés helyet hagytak neki... Köszi szépen az infót, próbálkozom... :)

Előzmény: kalman.chris (50671)
kalman.chris 2013.03.20 Creative Commons License 50671

Bal alsó képen jól látszik a körmány hátoldalán lévő rés. Van mindkét oldalon. Ott kell benyúlnod csavarhúzóval és félretolni egy rugós nyelvet. Ezáltal ugrik ki a légzsák. Aksi le, csati le, majd a kormányt fogja egy torx csavar középen. Jelöld meg, ha nem akarod rosszul, egy-két foggal arréb visszatenni. Légzsákvezeték óvatosan átfűz, kormány le. Majd visszafele a csavarra menetrögzítő.

Előzmény: Tuzmester84 (50669)
bela78 2013.03.20 Creative Commons License 50670

Sziasztok!

 

Sürgős segítség kellene, nem találom milyen szervo-olaj kell az autóba. 2000-es évjáratú 1.6 sx Xsara Coupe.

Sajna már csak épp lötyög benne valami trutyi. Lecserélni hogy lehet? Vagy csak öntsek rá?

Továbbá nagyon hálás lennék valamilyen tuti beszerzési forrásért külső kilincsre. Olyan ami olcsóbb mint a gyári, de nem 2 hétig bírja mint a mostani.

 

Előre is köszi a segítséget!

 

Üdv:

BB

Tuzmester84 2013.03.20 Creative Commons License 50669

Banális kérdés, de hogy kell levenni a kormányt? :)

Mutatom, meddig van meg:

Balról: Jobbról:
Alulról: Felülről:

Előzmény: xsaraguru (50658)
soryton 2013.03.20 Creative Commons License 50668

...benzinnyomásra gondolsz...?   az elsők között , volt is némi külömbség,  mégsem segítet a pumpa csere ... ez a benzinen torpanás viszont csk most a télen jelentkezett ...  tavaly május óta pedig "gyertyacsere óta" viszont gázon váltás volt  után problémám ...már én is cseréltem minden lehetséges érzékelőt ...eredmény nélkül....   

Előzmény: idiotaindex (50667)
idiotaindex 2013.03.19 Creative Commons License 50667

nekem is gazos es ezt csinalja, le is vagyok taglozva

csereltem MAP-ot , ugyanaz

tisztitottam spricniket, ugyanaz

AC 2 eve cseres volt, pedig erre gondoltam

a 'poen' : szuk az a kinti homerseklet amikor csinalja -csak hideg motornal

neztel uzemanyagnyomast hideg motornal?

nekem mar csak ez maradt...

Előzmény: soryton (50654)
liverbt2 2013.03.19 Creative Commons License 50666

Én is cseréltem: elől 16,5-ös, hátul pedig 13-as van benne!

Előzmény: stevehuffnagel (50663)
Kr.King 2013.03.19 Creative Commons License 50665

Én is cseréltem benne, rendes csatija van neki, semmi extra nem kellett hozzá. Hátul 10-es elől pedig 13-as, úgy ahogy írtad! :D

Előzmény: stevehuffnagel (50663)
hard74 2013.03.19 Creative Commons License 50664
Veszel hozzá ilyet.
www.designcaraudio.hu/szerelesi-anyagok/tartozekok/csatlakozok/hangszoro-adapterek/4carmedia-zrs-ag-12-hangszoro-adapter-citroen-fiat-peugeot
Előzmény: stevehuffnagel (50663)
stevehuffnagel 2013.03.19 Creative Commons License 50663

Üdv!

Xsara II ben hangszórót akarok cserélni, meg lehet azt oldani, hogy a gyári csatlakozót ne kelljen piszkálni, és az új hangszórót egyszerűen rá lehessen kötni? Elől 13as, hátul 10es van ha jól emlékszem.

Kr.King 2013.03.19 Creative Commons License 50662

Sziasztok.

Az utóbbi időben fémes koppanást veszek észre a hátsó futómű környékéről, de nemtudom, hogy mi okozhatja. Ismerős azt mondta, hogy a szilent elkopása okozhat ilyen tüneteket. Híd nyár közepén lett cserélve, azóta már 2x nyomtam tele zsírral, szóval remélem nem ő a hunyó. Nektek produkált már hasonlót? 2001-es ferdehátú II-es Xsara a páciens!

agria11 2013.03.19 Creative Commons License 50661

A fék olaj szintje rendeben van.

Előzmény: Kárász00 (50642)
xsaraguru 2013.03.19 Creative Commons License 50660

igen azt csak bele kell gyukni:)

Előzmény: Tuzmester84 (50659)
Tuzmester84 2013.03.19 Creative Commons License 50659

Köszi a részletes leírást! Jelen esetben én tudom, hogy a szalagkábelt húztam ki a jobb oldali karból, mikor feszegettem. Eredetileg a kis rézkarika (ami zárja a szalagkáber áramköreit) volt eltörve, nem is értem, miért próbáltam tovább bontogatni. Kicserélem akkor a teljes szerkezetet. A rádió vezérlője áttehető ebbe az újba, jól gondolom (amit vettem, azon nincs, csak a helye)?

Előzmény: xsaraguru (50658)
xsaraguru 2013.03.19 Creative Commons License 50658

A légzsák a kormány és a burkolat leszerelése után a kormánykapcsoló eltávolítható.A jobbos balos kar kiszerelhető belőle de néminemű szakértelmet igényel ezért nem ajánlanám a szétszerelését.Attól hogy az infókijelző funkciói nem működnek még egyáltalán nem biztos,hogy a nyomógomb felelős,sőt többnyire nem.Legsűrűbb szokás hogy elkezdik kontaktspray-vel fujkálni:)))))...ez azért is butaság mert a COM 2000 ben lévő hibák nem mechanikusak hanem elektronikai jellegű.Sajnos a gyári kapcsolók alulméretezés miatt  tönkremennek:összekeveredik az irányjelző és reflektor funkció stb..stb.Ezek mind mind orvosólhatók beleértve a légzsák átvezető kommutátor kábel hibáját-szakadását is.A legtöbb problémát azzal okozzák hogy belenyúlnak szétszedik és úgy kapom meg-no az esetek nagyrészében ilyenkor a kapcsoló már kuka .ha egyben van akkor minden menthető és javítható.Bizonyos típusok már 2000 es évjárattól a Com 2000 -rel vannak szerelve /mint ahogyan a neve is mutatja/ a recézettt kapcsolók bonthatók szét 2 külön oldalra és külön légzsákszalagra.A kapcsolókból egyébként 17 féle van és egyáltalán nem biztos hogy az egyik működik a másikkal.Immobiliser -hez is köze van,igy a csereberét annyira nem javallom-bár van mikor sikerül.Ritka.

Előzmény: Tuzmester84 (50657)
Tuzmester84 2013.03.19 Creative Commons License 50657

Elvileg ilyen van az enyémben, COM2000-res. A kapcsolók mindenesetre megegyeznek. Az biztos, hogy nem külön van, hanem egyben, azt láttam mikor leszedtem a borítást.

 

Előzmény: Hf1968 (50656)
Hf1968 2013.03.19 Creative Commons License 50656

Szia. Az egészet tudod csak cserélni,és a kormányt is le kell szerelned. A kormányon hátul van két csavar azt kitekered,a többi adja magát. A csatlakozók szineinek meg kell egyezni a fentlévő kapcsoló szineivel,különben nem jó. De szerintem a tiédhez ez nem jó.2003 elöttiekhez külön van a két bajúszkapcsoló. De mielött elkezdenél szerelni kösd le az akksit. Ha véletlenül nem jó, akkor átveszem. Ha érdekel a dolog küldj e-mailt.

Előzmény: Tuzmester84 (50650)
Hf1968 2013.03.19 Creative Commons License 50655

Sziasztok.Valaki tudna segíteni a Map szenzor ellenőrzésében. Hány Ohm-ot kell mutatni a műszernek hideg motornál?Köszi

soryton 2013.03.19 Creative Commons License 50654

...tavaly nyáron cseréltem pumpát egy másik torpanásos jelenség miatt de a helyzet nem javult ... ezért is voltam bent nálatok ..de a kollégáid sem tudtak segíteni ....  és ez most kissé más mert benzinen jelentkezik ..az meg gázon jelentkezett  ...  de ha jól belegondolok lehet az idő faktor és a víz hőmérséklet összefüggéséből adódhat az eltérés..  érdekesség hogy gyertyacsere óta jelentkezik a dolog ..de ezt már ecseteltem neked ....    

Előzmény: xsaraguru (50652)
Tuzmester84 2013.03.19 Creative Commons License 50653

Vagy esetleg van valaki, aki pár sörért Budapesten tudna vele segíteni? :)

Előzmény: Tuzmester84 (50650)
xsaraguru 2013.03.19 Creative Commons License 50652

no ebben nem nagyon foglalnék állást...de a seatom csinálta ugyanezt-ott az ac pumpa volt a ludas.

Előzmény: soryton (50648)
Adam87G 2013.03.19 Creative Commons License 50651

Erre én is kiváncsi lennék, nekem is ugyanezt produlálja mostanában.

Bár nekem nem kellett 100-150m, inkább hamarabb. Ilyenkor a szervó is mintha elmenne, és megtorpan az autó is.

Előzmény: soryton (50649)
Tuzmester84 2013.03.19 Creative Commons License 50650

Sikerült vennem Vaterán egy ilyen bajuszkapcsolót: LINK. Ez ugye jó lesz egy COM2000-res, 2001-es Xsara II-be? Nekem a jobb oldali kar lenne a lényeg, azon nem működik a fedkomp váltógomb, miután "kicsit szétberheltem". Ki lehet venni szerintetek csak a jobb kart, vagy az egészet 1:1-be kell kicserélni? Ennek a metodikáját le tudja írni valaki? Addig megvan, hogy a borítást alul-felül leszedem, de hogyan tovább? A kormányt is le kell szedni, gondolom...

soryton 2013.03.19 Creative Commons License 50649

...most a télen olyat csinált , hogy reggeli hideg indítás után minden rendben de úgy 100-150 m múlva megtorpan nem veszi a gázt , így tesz meg 15-20 m -t és újra éled erőre kap és megy tovább ... mi lehet ez ..?

Előzmény: xsaraguru (50646)
soryton 2013.03.19 Creative Commons License 50648

...Szevasz ..  eddig nem panaszkodott a KAT ...  de annó össze kellett faragni a régivel ..3 cm volt a különbség .... csak hogy tud a jövőben hogy nem csere szabatos faragás nélkül ...  :-))) 

Előzmény: xsaraguru (50646)
soryton 2013.03.19 Creative Commons License 50647

...a diag segíthet ...de addig nézd meg a motortéri bizti dobozban azt az "óriás" sárga biztit ... nálam az produkálta ezt a jelenséget ... 

Előzmény: wamzer (50644)
xsaraguru 2013.03.19 Creative Commons License 50646

legelőször ellenőrizd a hűtőfolyadék szintet,már nagyon kevés hiány is tud ilyen problémát ez rendben ,akkor én a termosztát ház mögötti hőméréklet jeladó cseréjére gondolnék-persze attól is függ,hogy a ventillátor melyik fokozatban kapcsol be,mert ha a legnagyobb direktáramos vészfokozatot kapcsolja akkor a műanyag homlokfalon található szürke színű előtét ellenállás a hiba okozója.

Előzmény: wamzer (50644)
soryton 2013.03.19 Creative Commons License 50645

...lehet benne valami ..   tavaly ősszel mikor vizet cseréltem kivettem az addig jól működő termosztátott és mivel sérültnek találtam vettem bele egy ugyanolyan Vahler márkájút ... mivel nem volt kéznél az új így viszzatettem a régit de észre vettem hogy sétál a műszer mutatója kb. 83-93 fok között ...ami még rosszab megnőtt a fogyasztásom ..  aztán kicsréltem az újra  de a "séta" nem maradt abba ...  de érdekes hogy a 89 -re kalibrált termosztát a lexia szerint  93 -nál nyit ...

 

...nem mutatkozott be így nem tudom hogy menyét vagy nyest volt -e ...  de hála az égnek még a koszon kívül más gondot  nem okozott ...  volt idő mikor nyestriasztó sprayt használtam ...most meg fel kell frissítenem a kihelyezett mérgekett .... 

Előzmény: Kárász00 (50643)
wamzer 2013.03.19 Creative Commons License 50644

Helo

 

Új hiba pár napja: motor szépen jár, hőfok eléri a 90 fokot, fűtés rendben megy, stb. Ha viszont eléri azt a hőfokot, amikor be kell kapcsolnia a ventilátornak (nálam ez a műszer alapján a 90 fokos osztás felett egy kicsivel van), akkor STOP lámpa, piros pötty a vízfok mérő mellett, szirénázás, "ENIGNE OVERHEAT", közben viszont a hűtőventilátor rendben bekacsol, ahogy kell, és kb 30 másodperc alatt visszahűti a vizet 90 fokra, ennek megfelelően a figyelmeztetés is elkussol. Ebben a mostani jó időben ez max dugóban jelentkezik, folyamatos haladás mellett nem kell neki ventillátor (tegnap 500 km-t mentem vele autópályán, nem jelzett be, bp-n viszont a piroshullámot kifogva viszonylag hamar csinálja.) Magyarul nekem úgy tűnik, minden működik ahogy kell, csak valahol valami érzékelő feleslegesen kelti a pánikot.

 

Visszaolvasam itt, ez hőgomba hiba lehet (vagy venti vezérlőegység). A kérdésem igazából annyi, hogy érdemes elvinni hibakód kiolvasásra? Ad az valami plusz infót ilnyekor?

Kárász00 2013.03.18 Creative Commons License 50643

Nemrég írta valaki hogy vett egy valamilyen utángyártottat és még méretben sem volt jó.

Mivel nem számottevő az árkülönbség(sőt valamelyik drágább is) nem érdemes vele kisérletezni.

 

Az a sáros lábú menyét nem szokta megrágcsálni a dolgokat a motortérben?

A régi lakhelyemen egy nyest elég sok kárt csinált az akkori autóimban. Volt hogy szitává rágta a felső vastag vízcsövet, kicseréltettem, majd másnap reggelre megint szétrágta. Ugyanannak a lambdaszondának a vezetékét(5 darab jó vastag ér) háromszor rágta el. Ráadásul a gyáriban mindegyik ér fehér volt, ezért nem volt értelme kisérletezgetni az összekötéssel. Csere. Utána meg tőben rágta el, úgyhogy ismét csere. Harmadszorra szerencsére össze lehetett kötni. És még sorolhatnám.

De mondjuk a nyest jóval nagyobb és erőteljesebb állat mint a menyét.

 

 

Előzmény: soryton (50635)
Kárász00 2013.03.18 Creative Commons License 50642

Ha még nem tetted meg, akkor nézd meg a fékolaj szintjét.

 

Előzmény: agria11 (50641)
agria11 2013.03.18 Creative Commons License 50641

Sziasztok

A kocsi már megint produkákált új hibát.

Az abs jel gyuladt ki a műszerfalon majd később a fékhiba vissza jelző is. Ami érdekes az abs működik(kerreg mikor kell) a fék is működik bár ma olyat vettem észre hogy néha el gyengül a fék hatás. A kereket semilyen esetbe sem csúsztatja meg.

Szerintetek mi lehet a baj?

xsaraguru 2013.03.18 Creative Commons License 50640

egy a lényeg :ne hidegben csináld mert eltörik az összes köröm.Vissza csak pattintós-fordítva mint kifelé:)

Előzmény: csipke józsi (50639)
csipke józsi 2013.03.18 Creative Commons License 50639

Köszi jani! :-)  ez már valami....s hogy fixen értsem...a "kupak" jött le....s a tükör maradt a helyén a fekete keretben...Jól értem? S visszafele? Egyszerűen visszapattintom? Valamiféle körmök foghatják...ugye? 

Előzmény: ladasjani (50636)
bravura2 2013.03.18 Creative Commons License 50638

huh, három hét, cirka 7000 km, hiba nélkül, eltekintve a centírozást.

nagyon jól vizsgázott a kicsim, átlagfogyasztás 5.7 liter.

Kennymayer 2013.03.18 Creative Commons License 50637

Köszönöm a képet...a tippem helyesnek bizonyult.Ma meg is veszem aztán majd ha lesz időm berakom.

Köszönöm a segítséget.

ladasjani 2013.03.18 Creative Commons License 50636
Szia!
Tavaj én is laszedtem festeni.
Alul a belső fele körül volt egy lapos csavarhúzónyi luk, itt benyúltam, kicsi feszités és lepattant az egész.
Nem tudom hogy ez a szakszerű levétel e, de törés nélkül megusztam!
Előzmény: csipke józsi (50628)
soryton 2013.03.18 Creative Commons License 50635

...a különbségre talán rájött magától is remélhetőleg ... mivel a fotón "csak" egy Berli látható ...  :-))  

további beszerzési lehetőség itt...

 

http://www.fridcar.hu/alkatresz_cikkszam_talalat/313333365131/

 

Előzmény: Kárász00 (50631)
csipke józsi 2013.03.18 Creative Commons License 50634

köszönöm a jóindulatodat...s hogy ennyire bízol bennem...Ám én nem beszélni angol.... A "guglifordító" meg olyan amilyen :-)

tehát....várom továbbra is a segítséget...

Előzmény: 6120 (50629)
crazy.Joe 2013.03.18 Creative Commons License 50633

Az ülés alatti csatlakozás problémája okozza.

Előzmény: AxxeL91 (50632)
AxxeL91 2013.03.18 Creative Commons License 50632

Hali!

Ahogy jöttem haza az autóval, egyszercsak kivillant a légzsáknak a ledje.

Teljesen magától simán menetközben, semmi sem történt.

Citroen xsara 1 1999-es!

Mi lehet az oka??

 

Kárász00 2013.03.17 Creative Commons License 50631

Igen jól gondolod. Csak a Xsarában nem olyan mint soryton képén, hanem egyenes.

De eredetit vegyél hozzá márkaszervízben.

1336 Q1  a cikkszáma és 6040 forint.

Most vettem én is, majd ha jobb idő lessz akkor kicserélem.

 

Előzmény: Kennymayer (50625)
soryton 2013.03.17 Creative Commons License 50630

...az az enyhén sáros darab ....     valószinű a menyét nem használta a lábtörlőt ...   :-))

Előzmény: Kennymayer (50627)
6120 2013.03.17 Creative Commons License 50629
Előzmény: csipke józsi (50628)
csipke józsi 2013.03.17 Creative Commons License 50628

No mégegyszer!! :-) Nem hiszem hogy nincs egy karosszériás..vagy fényező..vagy márkaszervizes, aki ne tudná a megoldást az alábbi problémára!!!!   Kérem!!!!Köszönöm!

   Hámlik a visszapillantótükör festése..lakkja.

Hogyan tudom lepattintani a burkolatot, hogy ne kelljen ragasztgatni festéskor? Egyáltalán leszedhető? Nem akarom eltörni...  köszi a tájékoztatást...esetleg ha képpel illusztrálná valaki az lenne a farnkó! :-)

99-es az autó..ha ez fontos  1-es Xsara

 

Kennymayer 2013.03.17 Creative Commons License 50627
esetleg valaki képen bejelölné nekem...ez lenne a legbiztosabb..
soryton 2013.03.17 Creative Commons License 50626

...ha arra gondolsz amire én akkor jó gondolod ...  :-))

Előzmény: Kennymayer (50625)
Kennymayer 2013.03.17 Creative Commons License 50625
Hali.Sikerült megoldani a dadogásos problémát. Gyujtotrafo csere megoldotta.2-3henger gyújtás hibát dobott ki az ECU. Most viszont úgy látom a termosztátom szarakodik.65foknàl nem megy feljebb menet közben. Ha allok akkor megy szépen el is indul a venti...A kérdésem az h a termosztátot hazzal együtt kell cserélni és gyakorlatilag merre van? Sejtésem szerint a hűtő felé menő vastag víz cső csatlakozik rá a motor jobb oldalán, egy fekete műanyag két csavarral. Jól gondolom?
stevehuffnagel 2013.03.16 Creative Commons License 50624

Hát én nemértem. Pedig én foglalkozom a kocsival, tisztán tartom, bármi baja van egyből megcsinálom. Ismerősnek ugyanez a kocsi, dupla kilométer, egy halom kosz az egész, össze vissza húzgálva, csörög csattog, és mégis úgy ahogy minden jó. Engem meg mindíg megszopat valami.

Előzmény: soryton (50616)
Gaggo25 2013.03.16 Creative Commons License 50623

Köszönöm a választ.

Akkor felejtős a dolog.

 

 

6120 2013.03.16 Creative Commons License 50622

Azt kérdezte, hogy lehet rátanni. Hát így!

A véleményem erről ugyaz mint a központosítós illetve az excenteres csavarral való felfogatásról;

szép, szép de otthonra nem kéne!

Előzmény: dani32 (50621)
dani32 2013.03.16 Creative Commons License 50621

Még ha van is hova tágítani a középfuratot, ahhoz befogószerszám elég nagy esztergapad kell, és még ott az a kérdés hogy mi van akkor ha nem tökéletesen (köz)ponos a megmunkálás?

Szerintem nem éri meg a macerát!

Előzmény: 6120 (50619)
6120 2013.03.16 Creative Commons License 50620

Na igen, a rávaló a legegszerűbb megoldás.

Előzmény: dani32 (50618)
6120 2013.03.16 Creative Commons License 50619

Egy ügyes esztergályos megoldja, ha van hová tágítani...

Előzmény: Gaggo25 (50617)
dani32 2013.03.16 Creative Commons License 50618

Szia

Nem kötekedni akarok, de a 65.1-se agyra hogyan (főleg mivel és meddig) akarod rá-"püfölni" a 63,4-es középfuratú felnit??????

Szerintem keress rávalót és azt nem kell "püfölni"...........................

Előzmény: Gaggo25 (50617)
Gaggo25 2013.03.16 Creative Commons License 50617

Lenne egy kérdésem hozzátok.

 

Van egy ford felni osztó kör megeggyezik az et szám is jó rámene a xsarara (1-es).

Kicsi eltérés a központi furatnál van a fordé talán 63,4 mm az enyémnek meg azt hiszem 65,1 mm.

Sztetek rá lehet "püfölni"?

soryton 2013.03.16 Creative Commons License 50616

...képtelenség belelátnia a lelki világukba ezért a legbanálisabb dolgok is megtörténhetnek ...

Előzmény: stevehuffnagel (50615)
stevehuffnagel 2013.03.16 Creative Commons License 50615

Köszi, most reggel világosban, már sikerült visszanyomni a csatlakozót, és nem rúgta le megint magáról. Néztem, se a csöcsnek, se a csatlakozó belsejének nincs baja. Van ott a benzonnyomástartó szelep mellett egy műanyag T elosztó, arra megy, méghozzá alulról, hogy a másik vége hova megy, nemis néztem még. Egy régebben csinált képen bejelöltem. 

Csak tudnám hogy mitől rúgta le. Arra gondoltam hogy bele ment a víz amikor még olvadt, aztán este megfagyott, és a fagy lenyomta.Van erre valami esély? Vagy más ötlet? Esetleg hogy a nyomástartó szelep nem az igazi, mert van hogy gyújtásnál nem egészséges a hangja, bár ki szoktam fújni, és akkor pár hónapig megint jó. Ez is okozhatja?

 

 

Előzmény: soryton (50614)
soryton 2013.03.16 Creative Commons License 50614

...szűrő elött vagy után ...  ?   esetleg tudok adni egy szivattyút meg házat is ha kell ...  de ha jól körülnézek akkor még olyan csatlakozót is egy darab csővel  ha nem is pont Xsaráról való.... 

Előzmény: stevehuffnagel (50613)
stevehuffnagel 2013.03.16 Creative Commons License 50613

Üdv!

Tegnap megszívtam rendesen, megállt a kocsi. A jobb hátsó ajtó alatt, a benzinszűrőnél lelökte az egyik csövet, és így ugye nincs benzin. Az egészen áll a jég, mivel nincs garázs a kocsinak. Gőzöm sincs hogy miért jött le, egyszer csak menet közben leállt, indítanék, adom a gyújtást, hallom hogy nincs az a hang, amit a benzinpumpa csinál. Kiszállok, megyek egyből a jobb hátsó ajtóhoz, érzem a benzinszagot. alávilágítok, látom lent a cső, és mindenen áll a jég. Megpróbáltam visszanyomni kézzel, de nemigazán ment vissza.  Valahogy azt a pattintós részt lehet ideiglenesen is akár helyettesíteni? Vagy kapni azt a csövet, milyen néven én hol?

G3Ri 2013.03.15 Creative Commons License 50612

Sziastok, köszi a segítséget,

 

G

Előzmény: Kárász00 (50611)
Kárász00 2013.03.15 Creative Commons License 50611

Csak az ablaktörlőkarokat és a két hosszú takaró műanyagot kell leszedni.(Ez a rész máshogy van megoldva az I-esen.) Utána már látni fogsz mindent és kézzel kitakarítható. Amúgy két helyen távozik a víz a csatornából, majd a kerék mögötti részen a doblemez és a műanyag dobbetét között folyik le a földre.

A kék csík felőli részen kell húzni(inkább rángatni) a burkolatokat. Itt fogják patentok(tipli szerű), amik valószínűleg eltörnek, vagy sérülnek majd.

A piros csíkkal jelzett részen nem szabad feszegetni, mert itt a burkolatból kilógó stiftek mennek bele lyukakba, kb. vízszintesen.

A sárga téglalapnál pedig egy kb. 10 centi hosszú részen oda van ragasztva a műanyag a szélvédőhöz. Először ezt vágd el szikével benyúlva. Ha véletlenül nem lenne itt ragasztó akkor ne lepődj meg, mert a korai daraboknál még nem volt.

 

Előzmény: G3Ri (50608)
DviDee 2013.03.14 Creative Commons License 50610

Limiteres és NEM limiteres tempomat karok eladók nálam!!!

mantilla 2013.03.14 Creative Commons License 50609

Enyhén mozog...kissé erősebben, de ovatosan, határozottan meg kell húzni felfelé...Műanyag patentok fogják...s ne lepődj meg ha véletlenül eltörsz egyet :-(   Mert erre nagy az esély.....Azt hiszem négy patent fogja...

A befúfómotor fedelét vedd le(kicsit feszegetni kell a rögzítőcsavarok eltávolítása után, mert ha van még alatta tömítőanayag az ragaszkodik hozzá...) s ott lesz a motor alatta...egy fémrácsot kell látnod a tűzfalon, alatta rés...Ott tanyázik a motor....

Előzmény: G3Ri (50608)
G3Ri 2013.03.14 Creative Commons License 50608

1.4-es Xsara II-m van, én még a befúvómotort sem találtam meg :P

A szélvédő alsó műanyag takaró fedelét is mi fogja? Enyhén mozog, de nem találom, hol lehetne kipattintani.

Köszi a segítséget.

Előzmény: mantilla (50606)
DviDee 2013.03.14 Creative Commons License 50607

Köszi, hogy megosztasz ilyeneket a többi Xsarással is!!! :)

Előzmény: ladasjani (50583)
mantilla 2013.03.14 Creative Commons License 50606

még egy kis segítség :-)

Előzmény: G3Ri (50603)
mantilla 2013.03.14 Creative Commons License 50605

motorház tetőt felnyitva, szemben állva vele a bal oldalon (tehát az anyós ülés előtt) van a szellőztető-befúvómotort takaró fedél...No azt kell megbontanod,s látni fogod a helyet.... Ott van az alsó karosszérialemezen egy db. kb. átmérő 12-es furat...Ott kéne távozni a bejutó víznek.

Le kell szedni az ablaktörlőkarokat, s a szélvédő alsó műanyag takaró fedelét is...összerakáshoz nem árt ha van nálad sziloplaszt (vagy hasonló tömítőanyag)...A fedelet tömítés nélkül ne tedd visza! S ha most lesz először bontva, a gyári ami rajta van,-eltávolítandó....Aztán szilóval nyomd meg rendesen, s úgy rakd össze....Ami kitüremkedik, egyszerűen letörlöd...

Előzmény: G3Ri (50603)
matthangya 2013.03.14 Creative Commons License 50604

Köszönöm!

Előzmény: DviDee (50576)
G3Ri 2013.03.14 Creative Commons License 50603

Sziasztok,

 

ma reggel vagy két liter esővizet találtam a kocsiban, az anyósülésnél. Lebontottam felette a kárpitot, a víz a kesztyűtartó háta mögül folyt be. Talán el van valahol dugulva a vízelvezető, de ne tudom pontosan hol kell ellenőrizni.

Tudna valaki segíteni, esetleg fotóval, hogy hol kell megnézni, kipucolni?

A víz nem hűtő folyadék, és nem is a hangszóróból jön (olvastam a korábbi kommenteket).

 

Köszönöm,

 

G

FeZ_ 2013.03.14 Creative Commons License 50602

Satom !

 

Visszafolyócső nincsen. A nyomóágat bejelöltem a képen.

 

FeZ

 

 

Előzmény: Satom (50586)
idiotaindex 2013.03.13 Creative Commons License 50601

mindenkepp hasznos info, koszi!

Előzmény: zimurgy (50581)
Tuzmester84 2013.03.13 Creative Commons License 50600

Sikerült vennem Vaterán egy ilyen bajuszkapcsolót: LINK. Ez ugye jó lesz egy COM2000-res, 2001-es Xsara II-be? Nekem a jobb oldali kar lenne a lényeg, azon nem működik a fedkomp váltógomb, miután "kicsit szétberheltem". Ki lehet venni szerintetek csak a jobb kart, vagy az egészet 1:1-be kell kicserélni? Ennek a metodikáját le tudja írni valaki? Addig megvan, hogy a borítást alul-felül leszedem, de hogyan tovább? A kormányt is le kell szedni, gondolom...

Gyurma85 2013.03.13 Creative Commons License 50599

Én ilyet rég cseréltem, de valóban az az eljárás.
Csak annyi, hogy én azt a fém lapot kivettem onnan. De én nem akartam visszarakni, szóval inkább az maradjon a helyén.

Lényeg hogy tényleg vigyázz arra a csöre, mert igencsak drága mulatság. Majdnem elájultam mikor közölték az árát.

Előzmény: BXtwelve (50598)
BXtwelve 2013.03.13 Creative Commons License 50598

Köszi!

 

Tehát azt a lemezt jobbra kell nyomni? Akkor ez valami gyorscsatlakozó-szerűség.

Már gyomorgörcsöm lesz tőle ha rá gondolok. Ugyanis az évek folyamán vagy 50 vezetéket behúztam a műszerfalba, és ezt most mind ki kell fűznöm, és megjelölgetnem. :-((

 

 

Előzmény: Kárász00 (50597)
Kárász00 2013.03.13 Creative Commons License 50597

Novemberben cseréltem én is úgyhogy még aránylag frissek az emlékek.

Megnyomod azt a fém kampót ami a képen látható és beteszel valami távtartót oda hogy ne kelljen folyamatosan nyomnod, mert mindkét kezedre és erődre szükség lesz.

Ezután már csak ki kell húzni a sztereó csövet(ehhez kell az erő). Célszerű nem egyenesen húzni, hanem egyszer az egyik, majd a másik csőre koncentrálni az erőt. Aztán szépen megmozdul és onnan már könnyebb.

Persze csak érzéssel, hogy az a csonk amit fogsz ne törjön el.

De ez a művelet csak bemelegítés a cseréhez.

 

Előzmény: BXtwelve (50596)
BXtwelve 2013.03.13 Creative Commons License 50596

Erre én is kíváncsi vagyok.

Nekem ugyan nem hámlik, hanem durván fakul, fehéredik.

 

Más.

Éppen fűtőradiátor cserére gyúrok, és azt szeretném tudni, hogy kell szétbontani a radiátor csatlakozóját. Ha valaki tudna segíteni, megköszönném.

Előzmény: mantilla (50595)
mantilla 2013.03.13 Creative Commons License 50595

üdv márkatársak!   Hámlik a visszapillantótükör festése..lakkja.

Hogyan tudom lepattintani a burkolatot, hogy ne kelljen ragasztgatni festéskor? Egyáltalán leszedhető? Nem akarom eltörni...  köszi a tájékoztatást...esetleg ha képpel illusztrálná  az lenne a farnkó! :-)

99-es az autó..ha ez fontos  1-es Xsara

Krisztian7 2013.03.13 Creative Commons License 50594

Elírtam, a baloldali ablak halt meg, de szerintem lényegi különbség nincs a dologban :)

Előzmény: Krisztian7 (50593)
Krisztian7 2013.03.13 Creative Commons License 50593

1.A jobb oldali elektromos ablak meghalt, mert se hangot nem ad, se semmi. A bal oldali működik, így mivel egy biztosítékon van, így gondolom nem is az a baja. Mit ellenőrizzek még rajta? 

Az létezhet, hogy beázott?

2.Másik: a ventillátor befújó kapcsoló amivel azt szabályozom, hogy merről fújja a levegőt, csak fél állásig működik, utána akad és nem tudom abba az irányba tovább tekerni. Ez eltört, vagy kiakadt csak? 

Kösz!

Kennymayer 2013.03.13 Creative Commons License 50592
Nem olvastattam még ki..holnap megyek szerelőhöz.Tolnai vagyok! Ezt a folytoszelep pucolast kipróbálom.Köszi
Előzmény: soryton (50580)
Satom 2013.03.13 Creative Commons License 50591

Senki sem tud nekem segíteni az üzemanyagvezeték megtalálásában????

Ironing 2013.03.13 Creative Commons License 50590

Sziasztok,

 

Ma elkezdett elég büdös szagot ereszteni az indexem, továbbá, csak folyamatosan világít, így gyanítom a relé adta meg magát. Van valakinek fotója róla hova van dugva, illetve hogy milyen relét szerezzek?

 

Előre is köszi a segítséget.

Kr.King 2013.03.13 Creative Commons License 50589

Generátor ügyben jelenleg még nincs változás, nitrógombbal működik minden, de ha azt nem nyomkodom, akkor nincs gerjesztés. Múlthéten voltam a szerelőnél, azt mondta, hogy leegyezteti a másik szakival a dolgot és ahogy konkrétumot tud, szól, hogy vigyem a kocsit. Addig nemnagyon hajtom a gépet, csak ha muszály. :D

Előzmény: Tuzmester84 (50588)
Tuzmester84 2013.03.13 Creative Commons License 50588

Mr King, a generátorod megjavult végül? Nekem azóta jó. Koppkopp...

Sikerült megtisztítanom a gyári cd lejátszó olvasófejét alkoholos fültisztítóval, és azóta tökéletesen működik. Régi, karcos, másolt cd-k is mennek elsőre! :) Ajánlom másnak is a tisztítást, mielőtt új fejegységet venne!

Kr.King 2013.03.12 Creative Commons License 50587

Velem ugyanez fordult elő annó, akkor volt nálam 3 napja a kocsi, megtettem vele 200km-et... Ugyanígy ledadogott, Antipollution fault, újraindítás és semmi baja, majd később újra eljátszotta ugyanezt. Szervízbe vittem, kiolvasták, folytószelep. Azóta már nemhordom, mert házilag is megtudom takarítani. Na szóval: Légszűrőháztól a bemenő csövet végigköveted a folytószelepig (fém ház lesz) 3 torx- csavar fogja, pontos méretet nemtudok. Kiszereled, kis wd40 és némi törlőkendő és máris minden okés lesz. Miután visszaszerelted, be kell tanítani a gázpedált (mivel a tiéd is elektromos), ezt gyújtás nélkül végzed, 10mp-ig padlógáz, majdpedig beindítod a gépet és kész. Legalábbis nálam már másfél éve ez a módszer beválik (utóbbi időben rendszeresen takarítom és nincs is hibaüzi). :D

Előzmény: Kennymayer (50566)
Satom 2013.03.12 Creative Commons License 50586

Satom 2013.03.12 Creative Commons License 50585

Sziasztok! 2004 júliusi 1.4es Xsaramotorterében keresem az oda és visszafelé menő üzemanyag vezetéket!

A képek alapján valaki tudna nekem segíteni?!! Köszönöm:

Gyurma85 2013.03.12 Creative Commons License 50584

Nekem is volna egy-két kérdésem.

Mióta a xarácska pihen, (fél évre ki lett vonva a forgalomból, hogy ne gyilkoljuk télen)  én sem jártam itt.
Viszont lassan el jön az ideje a javításoknak.

 

-sajnos lemlőt kell cserélnem. Azt már megbeszéltük itt, hogy meg lehet heggeszteni, csak az a kérdésem, hogy neki merjek-e fogni saját magam leszerelni, vagy inkább bízzam egy szerelőre. Gondolom 400e km alatt igencsak berohadtak/beégtek a csavarok. Esetleg hogy érdemes neki kezdeni?

- ezenkívül még van sok javítani való a járművön, ami miatt egyébként is szerelőhöz megy.

pl: vezérlés cserének én valamiért nem merek nekiugrani.

vagy ha esetleg valaki tud jó tanácsokkal ellátni, mégis nekivágnék. :D

Műszaki érzékkel nincs gond, passatomnál segétkeztem is. ( szerelő nagyon örült nekem)

 

ladasjani 2013.03.12 Creative Commons License 50583

Érdemes benézni ide:

 

http://reifenonline001.mx-live.com/default.aspx

 

 

 

Gyurma85 2013.03.12 Creative Commons License 50582

Valóban.
Utána jutott eszembe, hogy nekem olyan szerencsém volt, hogy néhány nap diferenciával murdelt meg a trafó és a lamda is.
Viszont a lamdát a diag rögtön megmondta, hogy a katalizátor előtti.
A trafóra csak olyasmit írt, hogy gyujtás hiba, vagy kimaradó gyujtás. De nekem 2 évig szórakozott a trafó, mire megadta magát. Addig én nem vettem észre semmit, csak, hogy világít a amotorhiba lámpa. aztán 3 hengerrel döcögött a szerelőig.

Előzmény: Törölt nick (50572)
zimurgy 2013.03.12 Creative Commons License 50581

Lehet.

Ámbár gyakorlatot nem tudok írni, mivel szerviz csinálta a teljes ABS-egység cseréjét, kb. két éve.

Rákérdeztem, mikor végeztek, hogy diagon keresztül légtelenítették-e?

Csak pislogott a szaki, azt sem tudta, hogy lehet úgy is. (Picike, általános műhely, de mégsem az a tipikus sufni.)

Azóta is kifogástalanul működik.

Előzmény: idiotaindex (50577)
soryton 2013.03.12 Creative Commons License 50580

...ezeket a hibákat a fedélzeti írta ki vagy ki is olvasattad ...?   hol vagy helyileg ...?

Előzmény: Kennymayer (50579)
Kennymayer 2013.03.12 Creative Commons License 50579
Pontosan 5000km-el ezelőtt lett minden cserélve! Gyertya (NGK), olaj (Total Qwartz), szűrők.
Előzmény: soryton (50578)
soryton 2013.03.12 Creative Commons License 50578

..az egyik következik a másikból ...  én is azt mondom először trafó ...de azt is lehetőleg először próbára ...    gyertya mikor lett cserélve ... olaj ...?

Előzmény: Kennymayer (50573)
idiotaindex 2013.03.12 Creative Commons License 50577

adott 99-es auto Bosch 5.3 ABS teljes tomb csereje

kerdes: diag nelkul tudom-e legteleniteni?

maskepp: ami a tombbe szorul levego, azt ki tudom-e hajtani valahogy diag NELKUL?

gyakorlat erdekelne, nem elmelet, aki mar csinalta?

koszike

DviDee 2013.03.12 Creative Commons License 50576

Felénk: első lökhárító oldaltartó műanyag a neve.

Előzmény: matthangya (50574)
matthangya 2013.03.12 Creative Commons License 50575

Milyen jó, hogy a kép nem ment át... Szóval erről van szó!

 

 

Előzmény: matthangya (50574)
matthangya 2013.03.12 Creative Commons License 50574

Sziasztok!

 

Tudtok nekem segíteni? Szükségem lenne a képen látható műanyag jobb oldali párjára 2001-es Xsara 2 elején. Arra gondolok, amelyik a sárvédő és a lökhárító között van. A képen lökhárító híján épp a sárvédő alatt látszik, erre kell ráhúzni a sárvédőt. Tudja valaki, milyen néven tudok rákeresni?

 

Köszönöm!

 

 

 

 

Kennymayer 2013.03.12 Creative Commons License 50573
Köszi a tippeket.Ma megpróbáltam a gépet és mintha semmi baja nem lett volna tegnap.Kb. 20 perc autózás után újból kezdte a dolgokat.ANTIPOLLUTIN FAULT és CATALITIC CONVERTER FAULT.Lehet ez valami hőfokkal összefüggő dolog? A trafóprobléma lehet hőfokfüggő?A lambdaszonda az tudom h hőfok függő de ha az a ludas akkor melyik a 2 közül? Vagy esetleg vmi hőfok jeladó? Elore is köszi. ..
Törölt nick 2013.03.12 Creative Commons License 50572

A diag csak azt mondja, hogy gyújtáshiba. Lambda szonda is lehet. Azért cserélnek első körben trafót, mert az a raktárba való beslattyogással együtt 5 perc. Ha mégsem az a hiba, akkor jön a többi varázslás.

Előzmény: Gyurma85 (50571)
Gyurma85 2013.03.11 Creative Commons License 50571

de a diagnosztika hamar kideríti.

Előzmény: Gyurma85 (50570)
Gyurma85 2013.03.11 Creative Commons License 50570

Nekem is volt hasonló gondom, és trafó volt a ludas. Én bontottat vettem. Azóta jó. már ment 80e-kmt azóta.

Előzmény: Kennymayer (50566)
Dontotika 2013.03.11 Creative Commons License 50569

Igen, felhívtam közbe boltot és megkérdeztem mi a különbség ha az enyémet újítják fel és azt mondták,hogy még rosszabbúl járok.

Így marad a felújított és ott marad az enyém, ennyi. De azért megnézetem elötte ,ne hogy nem is az én meg kicseréltetem :)

Előzmény: FeZ_ (50565)
Dontotika 2013.03.11 Creative Commons License 50568

Szia !

Nem akarok hülyeséget írni,de a régi kocsim (peugeot ) akkor csinálta ezt ha a trafó elromlott. Feldobják gépre a norautóba (3000ft ) és kiolvassák, utána el tudod dönteni hol csináltatod- vagy ezen lehet ki is tudod cserélni (a peugeotton a hátsó sorhoz sokat kellett bontani az elsőnél kb egy 5 perces művelet volt. )

Előzmény: Kennymayer (50566)
soryton 2013.03.11 Creative Commons License 50567

..ez az a hiba aminek ezer oka lehet ...  gyertyák , gyújtás , ....  mennyi km van benne ...  olaj mikor lett csrélve ...hol használod  rövid vagy esetleg hosszabb utakon ...  ?

Előzmény: Kennymayer (50566)
Kennymayer 2013.03.11 Creative Commons License 50566
Halli.
Ma sajnos beteg lett a gép.Leirom a problémát hátha valaki tud valamit mondani.Menet közben elkezdett rángatni majd motor ikon kigyulladt és kiirta h ANTIPOLLUTION FAULT majd valami katalizator hibát.Olyan mintha 3 henger menne...félreálltam ujrainditottam mintha nem történt volna semmi majd amikor kb fél ora állás után elindultam hazafele megint elkezdte a hibát...sajnos mos nem javult meg ...levettem az akkusarut hátha de sajnos semmi javulás...olyan mintha nem lenne benne erő és dadog...alapjárat ingadozik...valaki esetleg tud segiteni merre keressem a hiba forrását..
2004-es Xsara II 16v 1.6 motorral
FeZ_ 2013.03.11 Creative Commons License 50565

Dontotika !

 

Általában ahol hídfelújítással foglalkoznak, ott kiveszik a tiédből a hidat és betesznek egy felújítottat a helyére. Az ok valószínűleg gyakorlati: a hídcsere viszonylag gyorsan megvan, a vacak híddal meg majd ráérnek akkor szo**i, amikor éppen nincsen bent ügyfél.

Az alkatrészek tekintetében meg a nagy számok törvénye alapján, kb. ugyanannyi anyag kell mindegyik hídba. Amelyikbe meg több, azt kompenzálja az a pár, amelyikbe meg kevesebb. :-)

 

FeZ

 

Előzmény: Dontotika (50564)
Dontotika 2013.03.11 Creative Commons License 50564

Üdv

Szerelővel még nem bezéltem de 99% ,hogy a hátsó hídam szabira megy hamarosan... Kattog-zörög- nagyon hangosan nyöszörög.

Kérdésem lenne. Ezt szerelni is szokták --- azaz kiveszik felújítják és vissza teszik..... vagy csak csere. / itt is felújítottat tesznek bele, ezért nem értem a dolgot, miért nem egyszerübb és olcsobb ha csak megcsináltatom/

Elnézést a hülye kérdésért de nem vagyok nagy szaki

 

szervezkedő 2013.03.10 Creative Commons License 50563

Üdv mindenkinek!


Idejét nem tudom mikor olvastam bele utoljára a fórumba. 

 

Eltelt egy év, elkocsikáztam Sárikával több mint 20ezer km-t minden komolyabb gond nélkül. 

Xsara II Break, 1,9D

Nem egy erőmű, de nagyon összeforrrrrtunk!

:-)

 

Még a nyáron kicsit megkoccantottam a jobb hátsó lámpa burkolatát, ami megrepedt. Azóta sem cseréltem ki. Ha valakinek lenne, várom a jelentkezését! 

Érdekelne még egy szép bal első ülés is- az enyémbe az oldalsó műbőr rész kicsit megrepedt. Finkcióját tekintve tökéletes, csak esztétikailag dobna az ügyön!

agria11 2013.03.10 Creative Commons License 50562

Köszi a választ

És ezzel a módszerrel ahogy a szerelő mondta hogy az egyik kábel csatlakozóra ellenállást forasztunk a másikre pedig rádugjuk a légzsákot de akkor a számítógepet így át lehet verni és ha kell nyilik is a légzsák?

Előzmény: mondtam, hogy nem kéne. (50561)
mondtam, hogy nem kéne. 2013.03.10 Creative Commons License 50561

ha a kormány közepét kell nyomni a kürthöz, akkor nem átszerelhető.

ha az index végén van a kürt, akkor igen.

Előzmény: agria11 (50560)
agria11 2013.03.10 Creative Commons License 50560

Helló

Xasra II-be bele lehet tenni az I-esnek a légzsákját? Ezt azért kérdezném mert itt egy szerelő azt mondta vegyek I-esnek a légzsákját és ő meg oldja de úgy tudom hogy az I-be egy kábel megy  II-be viszont kettő de erre azt mondta a másikra forraszt valami ellen állást ez elképzelhető lehet?

üdv

becko1 2013.03.10 Creative Commons License 50559
sziasztokxsara2.0 hdim van pénteken ugy döntött nem indul.olajnyomás hibát ir.olajam rendben/szint/fél éve lett cserélve.szerintetek olajgomba lehet?megköszönöm ha tudtok segiteni
soryton 2013.03.09 Creative Commons License 50558

..akkor rá kell áldozni egy újra ....mert szép szóval nem fog lejönni ... :-)) 

Előzmény: csipke józsi (50557)
csipke józsi 2013.03.09 Creative Commons License 50557

válaszom egyszerű....szerelhetővé kívánom(tam) tenni....Hogy pl. mosóban lekaphassam :-)

Előzmény: BXtwelve (50556)
BXtwelve 2013.03.09 Creative Commons License 50556

Akkor miért akarod levenni?

Előzmény: csipke józsi (50555)
csipke józsi 2013.03.09 Creative Commons License 50555

a ..csába.... Valami kevésbé drasztikus módszer nem létezik? :-)  Ám mondjuk ez már nekem is megfordult a fejemben.   S ha levágom, akkor komplett új antenna kéne..Talpastól, mindenestől...?    a  a kérdés az , hogy miért vágjam le, ha egyébként meg semmi baj??? No ezen gondolkodom....

Előzmény: BXtwelve (50554)
BXtwelve 2013.03.09 Creative Commons License 50554

Fűrész... :-)

 

Ezt sajna évente néhányszor meg kell mozgatni, különben rárohad. Ezt kihagyták a kezelési könyvből. :-)

Előzmény: csipke józsi (50553)
csipke józsi 2013.03.09 Creative Commons License 50553

no most hogy a váltó gombot leszedtük :-)  

segítsetek nekem is!!1-es Xsara...a tetőantennát nem tudom leszedni...Mármint a pálcát...próbáltam kombinált fogóval, rongyba tekerve, hogy a gumi burkolat ne sérüljön..de semmi. Illetve az történt hogy fordul a burkolat :-(  Mi lehet tenni?????  

Köszi.....

Tuzmester84 2013.03.09 Creative Commons License 50552

Nyomd a napi számláló nullázóját, mikor ráadod a gyújtást. Kb 10 mp-ig kell nyomni, amíg visszaszámol a 0-ig.

Előzmény: Gaggo25 (50550)
Törölt nick 2013.03.08 Creative Commons License 50551

Benne van a kézikönyvben.

Előzmény: Gaggo25 (50550)
Gaggo25 2013.03.08 Creative Commons License 50550

Üdv

 

Olyan kérdésem lenne, hogy xsara 1 ről van szó a szervíz intervallum 11000 körül áll ha elérem a 0-át hogyan lehet visszaállítani egy 20000-es értékre vagy arra amiről elkezdi visszafelé számolni?

R_end_es 2013.03.08 Creative Commons License 50549

Ha már szüksége lenne valami kenésre, mert  már bedolgozott egy kis koszt, ami miatt szorul, lehet, hogy egy picit segíthet rajta mondjuk a WD40, vagy bármi olaj, zsír, de ez csak pillanatnyi siker lesz, mondjuk nem nyöszörög egy pár napig.

Az még semmit nem jelent, hogy felemelkedik a hátulja, vagyis de jó a kéziféked, mert a hátulja nem hiszem, hogy annyira beállna, hoogy nem bírja a fékerő legyőzni. Illetve gondolj bele abba, hogy akkor milyen lenne az úttartása, és mondjuk a komfortérzete egy ilyen autónak. Üzemanyagszintjelző 200e km után sz@r, ezt szebben leírni nem tudom, az első autó amit vezetek hosszabb ideig, és nem tudom megmondani csak napiszámláló és előzőekben számolt fogyasztás alapján, hogy kb mennnyi van benne. Figyelmeztető lámpa után már nem nagyon kell várni, mert a kisnyomású szivattyút a tankban a  gázolaj hűti. Ennek ellenére én nem találtam kútat ismeretlen területen, és tankoltam bele valami 57 litert, így gondolom már csak gázolajgőz volt benne. Így lehet nálad van jeladó probléma is. Ha mindenáron meg akarod tudni, akkor be egy kanna 5 Liter olajjal, és menni a tankban lévő mennyiséggel míg meg nem áll. Nekem az előző autómon javítgatták a jeladót, kiszedve valami 5e Ft-ért vettem egyet bontva, mert a szintjelző alaplapja forraszgatva volt, és néha megakadt rajta az úszónak a szára. Nem ördöngősség kihúzni ránézni.

Előzmény: gagaur (50536)
ladasjani 2013.03.08 Creative Commons License 50548

Szia!

 

Ha jól értelmezem a leirást, akkor a narancsot kötheted a műszerfal világítás szabályzójára.

Nekem is I-es xsarám van, nem tudok róla hogy lenne ilyen kábel külön ezért.

Én igy próbálnám elsőre.

 

üdv:Jani

 

Előzmény: pepe_gp (50547)
pepe_gp 2013.03.07 Creative Commons License 50547

Sziasztok!

 

Kicsit audio érdésem lenne:

 

Van a Xsara I-en olyan kábel ami:

A rádió fényerejét szabályozza a világítás le-és felkapcsolásakor?

 

http://www.autohifi-city.hu/?oldal=1&cikk=448

 

6. (Narancs) Világítás Itt kikapcsolt világítás esetén testet, bekapcsolt világításnál +12V-ot kap a rádió és ettől függően kapcsolja ki és be a rádió a gombok világítását, vagy halványítja le a kijelzőt.

 

 

Üdv!

norbtoth 2013.03.07 Creative Commons License 50546

Csavard és húzd, rögzítő paszta van alatta.

Előzmény: Frei89 (50541)
bravura2 2013.03.07 Creative Commons License 50545

ebből sem fox jól kiszállni ha annyiért adod el:)

Előzmény: xy333 (50537)
bravura2 2013.03.07 Creative Commons License 50544

segítség kellene !

a tempomatom egyik pillanatról a másikra elkezdett nemműködni.

ok? egyéb? javítás?

 

 

köszi

Tuzmester84 2013.03.07 Creative Commons License 50543

Olvasd el a 49624-es hszt!

Előzmény: Frei89 (50541)
hard74 2013.03.07 Creative Commons License 50542

Kazincbarcikán vették ki ill. rakták vissza a hidat.A felújítást pedig Rudabányán csinálták.Passzolom,hogy mennyire kellett belemenni,de most nem billen befelé a kerék,és egy picit a hátulja is feljebb került.Ja és megkapta a zsírzószemeket is.

Előzmény: csipke józsi (50540)
Frei89 2013.03.07 Creative Commons License 50541
Sziasztok!

2003 xsara coupe
Kérdés váltógombot hogyan tudok cserélni!már próbáltam jobbra,balra csavarni,szoknyat lebontottam,kerestem csavart,stb,de semmi!
Egyéb ötlet?
Masik kerdes,cd lejatszot akarok belerakni!kell beepito keret vagy stimmel a meret az eredeti cd lejatszoval?
Koszonom
csipke józsi 2013.03.07 Creative Commons License 50540

Hol csinálták, s mit tettek vele? Mennyi idő alatt?

Előzmény: hard74 (50539)
hard74 2013.03.07 Creative Commons License 50539
Sziayztok!
Az öregem XsaraI 1.8 16v gépén tegnap lett kész a hátsóhíd felújítás.Tokkal-vonóval 60 ezerbe fájt.
xy333 2013.03.07 Creative Commons License 50538

Van, amikor ez blabla, és van, amikor nem. Most nem. Mindent dokumentálni tudok.

Sajnos a sok blabla miatt azoknak sem hiszik el, akik tényleg igazat mondanak. Pedig van ilyen, bármennyire is hihetetlen.

Előzmény: Törölt nick (50526)
xy333 2013.03.07 Creative Commons License 50537

Köszönöm a tippet. Talán az 1 milla kicsit sok érte, de a 650-et reálisnak érzem. Megtartanám, de van egy jobb dízel Megane-om, amiből nem tudnék jól kiszállni.

Előzmény: bravura2 (50525)
gagaur 2013.03.07 Creative Commons License 50536

Csak arra gondoltam, hogy egy kis olaj, vagy WD40 segítene-e, de szerintem megvárom míg végleg kimúlik. Most jól áll egyébként, mert egy mélygarázsban be kellett húznom a kéziféket felfelé, így jól megemelkedett a hátulja:)

Volna még egy kérdésem, az üzemanyagaszinttel kapcsolatban. Az én autóm külföldi 1.4HDI, olasz leírással. Szereztem magyar könyvet, gondolom az üzemanyagszintjelző és a tank nem motorfüggő. Így a leírás szerint 54 literes a tank és a figyelmeztető lámpa kb 5-6 liternél kapcsol be. Nálam ez úgy működik, hogy amikor a mutató eléri apiros mező tetejét, akkor már kigyullad a lámpa. ekkor kb 37 liter tudok beletankolni, tehát kb. 17 liter lehet a tankban. Ez minden alkalommal így megy.

Az lenne a kérdésem, hogyszerintetem ez normális, vagy valamit rosszul gondolok? A tank sértetlennek látszik. Nem dráma, csak szeretném tudni, hogy mennyi gázolajra számíthatok, ha világít a figyelmeztető lámpa. Szervizben nem mondtak semmit, azt mondták szét kellene szedni az egész jeladót. Az meg úgy láttam, nem olcsó mulatság.

Köszi.

Előzmény: R_end_es (50534)
Kr.King 2013.03.07 Creative Commons License 50535

Hajasékkal legyél óvatos, nagyon figyelj oda az árakra. Apám báttyának 3 évvel ezelőtt cseréltek egy első szériás berlingo-n hátsó hidat, 170ért. Szerintem "érdekes" az árszabásuk. Tudják, hogy a környéken ők az egyetlen hivatalos Citroen szalon, és gyanítom, hogy pakolnak az árakra. Helyedben megkérdezném a Global autószervízben is, velem ők korrektek voltak.

Előzmény: stevehuffnagel (50529)
R_end_es 2013.03.06 Creative Commons License 50534

Vannak itt páran akik maguknak csinálták ők jobban tudnának a kérdésedre válaszolni.

Bár kérdéses mit csinálnál rajta, alapból nem sok minden van amit javítani tudsz rajta házilag. Két megoldás van az egyik megvárod a bedőlést és megkeresed a neked legszimpatikusabb szerelőgárdát. Ezzel az a baj, hogy ez a megoldás lehet bő 100e Ft is. Vagy úgy jársz, mint én, hogy amikor legjobban nem volt  rá keret, akkor adta be az unalmast, és mivel a kocsi munkaeszköz, így nem maradhatott úgy sokáig sem. Gyors fizetéselőleg és mehetett orvoshoz.

Másik megoldás megelőzni a bajt (erre sokan azt mondják felesleges a jót szétszedni), de így kisebb költség lesz (emlékeim szerint 10-15 e Ft környékéről volt szó), és megfontolandó, a sokak által favorizált zsírzószemes megoldás. Ha nem te csinálod akkor nem hiszem 10e Ft-ért kiszedik, széthúzák és berakják neked.

Én leírom most mit gondolok, mivel láttam a szétszedést, és annak ellenére, hogy egyszerű barkácsolós ember vagyok aki igyekszik sok mindent magának megodani, ennek ellenére jelen körülményeim között nem kezdenék bele. És azért írtam le hogy most mit gondolok, mert ha mondjuk 20-30 ezret bír a híd, akkor mérges leszek, és változhat a véleményem is, de ha valami életszerűbb km-t, akkor visszaviszem Dunakeszire és csinálják megint ők. Nem hiszem, hogy annyit bírna, ha van bp-i szalon, aki hozzájuk viszi a hídat felújítatni.

 

Előzmény: gagaur (50521)
R_end_es 2013.03.06 Creative Commons License 50533

Pedig neked lottózni kellene, mert szerintem már csak díszhordónak jó. Esélyem sincs arra, hogy magamhoz vegyek eme nemes nedűből.

Előzmény: soryton (50517)
soryton 2013.03.06 Creative Commons License 50532

...nekem most van 190 e km a gépben  de még nem gondoltam a torziós rugó cseréjére...   akkor inkább a csillapítók vagy vannak ott még gumi bakok amik szóba jöhetnek...

Előzmény: stevehuffnagel (50531)
stevehuffnagel 2013.03.06 Creative Commons License 50531

Igazság szerint még csak körbenézek, hogy mi mennyi. Valami oka van, hogy 4 emberrel beleng mint egy hajó, a hátuljában valami nem az igazi, csak még nemtudom hogy mi. Vagy a teleszkóp, vagy a torziós rugó. Gondolkodom a híd felújításon, amíg még csapágycserével megúszom. A torziós rugó nemtud elfáradni ? Lehet ezt mérni valahogy?

Előzmény: soryton (50530)
soryton 2013.03.06 Creative Commons License 50530

..kettő van ..ha jól emlékszem két külömböző cikkszámmal ...   de miért is akarod csrélni ...? 

Előzmény: stevehuffnagel (50529)
stevehuffnagel 2013.03.06 Creative Commons License 50529

Lehet pénteken bemegyek Salgótarjánban a citroenbe, megkérdezem. Ez a 26 gondolom darabja akar lenni.

Előzmény: soryton (50516)
BXtwelve 2013.03.06 Creative Commons License 50528

Nem vagyunk egyformák. Én hosszú távon zajosnak érzem, és rohadtul ráz.

Előzmény: bravura2 (50524)
BXtwelve 2013.03.06 Creative Commons License 50527

Mintha az írta volna a kolléga, hogy automata. Hol a kuplung? :-)

 

Előzmény: Törölt nick (50526)
Törölt nick 2013.03.06 Creative Commons License 50526

Jah. Keveset futott, női tulaj, garázsban tartott, nem dohányzós, rendszeresen karban tartott, sérülétmentes, blabla. Villogó villáskulcs, széthajtott kuplung. Bármi megtörténhet. Mindenki olyan autót vesz, amilyet szeretne, olyan paraméterekkel kínálják.

Előzmény: bravura2 (50525)
bravura2 2013.03.06 Creative Commons License 50525

ha most magamnak kéne autó, azonnal megvenném!

piacon a megkíméltsége és állapota miatt érhet sokat.

Én simán kitenném 1 millióra.

de inkább használnám. szinte új !

Előzmény: xy333 (50522)
bravura2 2013.03.06 Creative Commons License 50524

qrva kényelmes, de komolyan!!!!

5.8 a fogyasztás, átlag 110 tempó+a város.

csak a gumit kellett centírozni.

Előzmény: BXtwelve (50518)
6120 2013.03.06 Creative Commons License 50523

Minden annyit ér, amennyiért el lehet adni. Elméletben ez egy fiatal autó a futásteljesítménye alapján. Szóval sokat érhet.

De ha a korát nézed, akkor a piacon 'csak' egy tizenéves francia.

 

Tartsd meg magadnak és jár vele; sokáig autó marad még!

 

Amúgy a tippem elsőre mondjuk 550-650k. Talán...

Előzmény: xy333 (50522)
xy333 2013.03.06 Creative Commons License 50522

Sziasztok!

Tanácsot szeretnék kérni egy beárazáshoz.

Xsara 1,6i coupé, 2000 júliusi.

Ami a különlegessége: automata, 31.000 km-rel, minden extrával, garázsban tartott, rendszeresen szervizelt, frissen vizsgázott.

Édesanyámé volt, aki 73 évesen újonnan vette, és tavalyi haláláig arra használta, hogy bevásárolni járjon vele.

Az autó kitűnő, sértetlen, van automata klíma, napfénytető stb.

Vajon mennyit érhet?

gagaur 2013.03.06 Creative Commons License 50521

Szerinted érdemes piszkálni, vagy hagyjam, mert csak rontok rajta?

Előzmény: R_end_es (50515)
pheco 2013.03.05 Creative Commons License 50520

Izzók fehérek, ahogy írod.

Előzmény: stevehuffnagel (50512)
BXtwelve 2013.03.05 Creative Commons License 50519

Szia!

 

Küldtem egy mélt neked.

 

Előzmény: soryton (50517)
BXtwelve 2013.03.05 Creative Commons License 50518

Nem lehetett nagy élmény. :-)

Az autót nem untad?

Előzmény: bravura2 (50513)
soryton 2013.03.05 Creative Commons License 50517

...az eperfa hordó remélem nem száradt ki még ...  :-))

Előzmény: R_end_es (50515)
soryton 2013.03.05 Creative Commons License 50516

márkaszervízben itthon is valószínű megkapod ...  26 körül van az ára ...

Előzmény: stevehuffnagel (50512)
R_end_es 2013.03.05 Creative Commons License 50515
Helló!
Lehet elkezdett megszorulni, vagy több szutykot dolgozott be arra az oldalra, és már nem tud visszaállni a másik oldali szintre, ha tippelni kell.
Előzmény: gagaur (50506)
dani32 2013.03.05 Creative Commons License 50514

Hali.

 

Én már érdeklődtem az áráról, alvázszám alapján rendelhető lenne 100 euró/darabos áron. Igaz, mindez Szerbiában.

NO COMMENT...

Előzmény: stevehuffnagel (50512)
bravura2 2013.03.05 Creative Commons License 50513

hu gyerekek, 2 hét alatt 5 ezer km-t mentem sárikával.....kezdem unni a vezetést :)

stevehuffnagel 2013.03.05 Creative Commons License 50512

És jól sejtem hogy a világítás színe nem az izzó színétől függ, szóval sima fehér van benne, a zöld színt pedig valami fólaiféleség adja neki, ami magában a tekerőkben van?
Másik kérdés ettől függetlenül, hogy hátul a torziós rugónak milyen ára van? Bontottat találtam, de olyannak sok értelmét nemlátom, újan mit kérnek érte?

Előzmény: pheco (50502)
Törölt nick 2013.03.05 Creative Commons License 50511
BXtwelve 2013.03.05 Creative Commons License 50510

Nem (csak) kábel kell hozzá, hanem a megfelelő hardver. Az a Lexia, persze szoftverrel együtt.

Előzmény: agria11 (50509)
agria11 2013.03.05 Creative Commons License 50509

Helló

Tudnátok segiteni milyen kábelt kellene vennem xsara II-es hez hogy a lexia kommunákljon a kocsival?

Neten nézegetem van olcsóbb is de azokba nem nagyon bizok vagy itt ez tök mindegy milyen?

üdv

Kr.King 2013.03.05 Creative Commons License 50508

Nekem annó kimaradt a nyöszörgős szakasz, egy hazafele úton (le volt terhelve szegényem nagyon) elkezdte polírozni a kerékjárati ívet jobbhátul. Másnap világosba ránéztem hátulról és láttam, hogy gyönyörűen dőlnek a kerekeim. A hézag nekem is jobb oldalon volt kisebb, most pedig teljesen egy szinten van a két oldal, hála a cserének! :D

Előzmény: R_end_es (50505)
Kr.King 2013.03.05 Creative Commons License 50507

Na az faja! Én a héten viszem majd vissza, hogy akkor a nyákot nézzék át, mert a múlthéten szükségem volt mindenképp a kocsira, szóval akkor nemtudtam otthagyni. Én komplett vezérlés cserét csináltattam rajta október körül. Vezérműszíj, hosszbordásszíj, görgők, vízpumpa, pár szimmering, meg egy motortartó bak. Így komplettbe került szereléssel együtt 85be. Viszont mindenből csak gyári minőségű került a kocsiba, inkább fizessek érte kicsit többet, de így nyugodtan ülök bele. :D

Előzmény: Tuzmester84 (50503)
gagaur 2013.03.05 Creative Commons License 50506

Sziasztok,

Nekem a hátsó futómű bal oldalon 1-2 centivel jobban le van ülve, mint a jobb. Ez mit jelent?

Amúgy a kerekek jól állnak, semmi nyöszörgés...

Köszi.

Üdv.

 

Előzmény: R_end_es (50505)
R_end_es 2013.03.04 Creative Commons License 50505
Látatlanban ki tudja, de saját tapasztalat alapján, nekem nyöszörgés után nem sok volt hátra, bár pont a végére sok volt a futózás. Ha benyúlsz a kerék felett a kerékdobba a gumi belsö felére, vagy alánézzel mondjuk aknából, aláfeküdve, gyári méretü gumival bedölve semmi hézag nem maradt, kb a gumi közepénél, míg felújítás után kb egy centiméter maradt.
Előzmény: Dontotika (50504)
Dontotika 2013.03.04 Creative Commons License 50504

Üdv !

 

Olyan kérdésem lenne,hogy a kocsi hátulja erősen nyöszörög. Néha kattan is. Ha jól látom lejebb ül a kelleténél,bár nem vagyok nagy szaki.

Kerekeket hátulról megnézve egyenesen állnak.nem "hajlanak " el. Jól gondolom ,hogy ez nem sokára egy hátsó híd csere ?

 

Tuzmester84 2013.03.04 Creative Commons License 50503

Kész a kocsi! :) Végül mégis csak a generátor volt a ludas, bár elsőre megszivatta a szerelőt (is). Szétszedte még egyszer, átnézte a vezetékeket, és második nekifutásra jó lett. Igaz, 1 hétig szórakozott vele. Kicserélte az ékszíjat és 2 görgőt is, így cakpakk kért el 65.000-t (ebből 30 volt a generátor felújítása). Ami érdekes, hogy jelenleg a töltés járó motornál 14,1 Volt, 1 hete amikor még működött, 14,4V volt. Az akku lámpa viszont nem világít! :)

 

A következő művelet a vezérműszíj csere lesz, de majd csak tavasszal, most erre nincs keret. (Remélem az is menet közben adja majd meg magát...) Tudtok netán tippet adni, hogy Pesten (lehetőleg Újpest vagy Budafok közelében) hova érdemes vinni? Ami nem is túl drága és még jó is. Kb mennyibe fog az kerülni?

 

Üdv!

Előzmény: Kr.King (50400)
pheco 2013.03.04 Creative Commons License 50502

A váltószoknyától kezdve felfelé haladva a torxokat kicsavarva bontogatsz, elég jól adja magát. Volt már erről bejegyzés, asszem 3 db. rízsszem izzó lesz ott. Korábban én is megcsináltam az enyémet, nekem a manuális klíma miatt kicsit nehézkes volt, mert az egész műszerfalborítást nem akartam kiszedni (a xsara 1-el ellentétben itt egyben van az egész, sajnos). De csipesszel sikerült a csere.

Előzmény: stevehuffnagel (50500)
pheco 2013.03.04 Creative Commons License 50501

Akkor marad a próbálkozás a lexiával... sorry

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50499)
stevehuffnagel 2013.03.04 Creative Commons License 50500

Üdv!

Xsara II nél a fűtés kapcsolói mögötti izzóhoz hogy lehet hozzáférni? Mit kell bontani hozzá?

Tizedes, HG7 GUT 2013.03.04 Creative Commons License 50499

Többször is próbáltam, de nem műkődik:-(

Előzmény: pheco (50496)
sogtihi 2013.03.04 Creative Commons License 50498

Köszönöm! Hétvégén megpróbálom kiszedni. 

Előzmény: pheco (50497)
pheco 2013.03.03 Creative Commons License 50497

Nem cseréltem légzsákot, csak a kormányt szereltem le, hogy fordítsak rajta (egyszer nem jó állásban rakták vissza, s már rohadtul idegesített).

1. áramtalanítás: akku negatív pólus le, várj a biztonság kedvéért legalább egy órát, nehogy a képedbe durranjon a légzsák;

2. hátulról a 3 lyukon egy megfelelő csavarhozóval benyúlsz, csavar nem lesz, de befelé (mindig a kormány közepe felé) mozgatással kipattintod a fülekből a légzsákrögzító merevítőket

3. utána egyszerű kiemeled a kormány közepét, a légzsák györscsatijait le kell oldanod (azok kifele pattintósak).

 

Pofon egyszerű az egész, a kormányoszlop borításhoz nem is kell nyúlni. Itt találsz szemléltetést is:

http://www.cxoc.net/index.php?topic=11439.0

ill.

http://www.youtube.com/watch?v=laFmvp8YGE8

Előzmény: sogtihi (50495)
pheco 2013.03.03 Creative Commons License 50496

Hajrá, számolj majd be!

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50493)
sogtihi 2013.03.03 Creative Commons License 50495

Szia! Xsara 2 kormánylégzsákját cserélted?

Tudnál segíteni, hogy hogyan lehet leszedni a kormányborítást?

Előzmény: pheco (50492)
sogtihi 2013.03.03 Creative Commons License 50494

Sziasztok!

Xsara 2 kormányborítását (a légzsák/ légzsák borítás) hogy lehet leszedni? Van 3 nyálás hátul, de nem látok bent csavart. Valahogy ki kell pattintantani?

 

Eddig a kürt hol működött, hol nem. Most már a légzsák lámpa is világít. Ezek a vezetékek a kormányról mennek. Meg kellene néznem, mert valószínű eldörzsölődtek.

Tizedes, HG7 GUT 2013.03.03 Creative Commons License 50493

Ezt holnap én is kipróbálom!

Előzmény: pheco (50492)
pheco 2013.03.03 Creative Commons License 50492

Nemrég nekem is voltak ilyen gondjaim, igaz, én kormányleszerelés (légzsák!) miatt áramtalanítottam a kocsit. Visszakötés után nem tudtam a hagyományos módon betanítani a távirányítót, gondoltam, majd lexiával simán megy. Kód beütve, programozás indít, látszólag minden ok, azonban, vmi miatt - gőzőm sincs - minden próbálkozásnak szinte teljes elektromos letiltás lett az eredménye. Más is járt már így, korábban posztolták is. A megoldás végül a következő lett (hozzáteszem: nem volt se zár-, se kulcscsere):

1. bal ablak lehúz, motorháztető kinyit, kiszállás

2. akku negativ saru lehúz 30 sec-re

3. akkusaru vissza, kb. 10 sec után gyújtás az ablakon keresztül

4. 10 sec-en belül távirányító zárás! gombja lenyomva 10 secre, utána kikapcs

5. 3 sec után kulcs kihúz.

 

Ezzel a távirányító betanulta a dolgát :)

Csak arra tudok gyanítani, hogy a próbálkozásokkal a BSI-t behülyítettem. Áramtalanítás után így ablakon át viszont első "elektromos parancsként" elfogadta a betanítást.

Előzmény: Kárász00 (50484)
cmlHunter 2013.03.03 Creative Commons License 50491

Vettem egy elm327 bluetooth obd2 interfészt. Ebay-ről 3500ft környékén jött házhoz. Peugeoth 206 2003 1.1 benzinesen tökéletesen működik, de az én 2001-es HDI 90 sárimmal nem akar menni. Valakinek van ezekkel tapasztalata? Működésre lehet bírni, vagy ne szenvedjek vele, mert nem fog kommunikálni?

 

Igaz csak az androidos torque programmal próbáltam, majd talán valami windows-os programmal is megnézem.

cmlHunter 2013.03.03 Creative Commons License 50490

Régebben volt szó az elektromos ablakról, fent marad és csak kattogás hallatszik, ha lent van fel le gombra is csak felfelé indul el. Nem volt mechanikai baja, nekem 1 szál vezeték szakadt el az ajtó kábelkötegnél.

cmlHunter 2013.03.03 Creative Commons License 50489

Tényleg egyszerű volt kicserélni, igen ebben nem a csavaros van. 8000ft volt a márkaszervíznél az alkatrész.

Előzmény: BXtwelve (50475)
Tizedes, HG7 GUT 2013.03.03 Creative Commons License 50488

Tehát házilag nem megoldató.

 

Köszi!   

 

Tizedes

Előzmény: Kárász00 (50487)
Kárász00 2013.03.03 Creative Commons License 50487

Kell hozzá Lexia(diagnosztikai eszköz).

 

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50486)
Tizedes, HG7 GUT 2013.03.03 Creative Commons License 50486

Az újra tanítás házilag megoldható? Hogyan kell? Kódkártya megvan.

 

Tizedes

 

Előzmény: Kárász00 (50484)
Kárász00 2013.03.03 Creative Commons License 50485

A zárszerkezet(b)en keresd a kapcsolót.

 

Előzmény: ferixa (50481)
Kárász00 2013.03.03 Creative Commons License 50484

Ez a távirányító probléma elég gyakran visszatérő kérdés itt.

Lexia-val újra kell tanítani a kulcsokat a BSI-ben. Ezután pedig már működik a kezelésiben leírt módszer. De ehhez szükség van a kódkártyára. Ha nincs meg, akkor irány a márkaszervíz.

 

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50483)
Tizedes, HG7 GUT 2013.03.03 Creative Commons License 50483

Üdvözletem! 

 

Nekem is ez a problémám (50357-es beírás). Új akksim van, ez nem lehet a probléma forrása. Megoldás azóta sincs. Ha esetleg sikerül megoldást találni, kérlek oszd meg velünk!

 

Üdv.      Tizedes

 

 

Előzmény: sergei (50479)
R_end_es 2013.03.02 Creative Commons License 50482
Helló!
Ha aktuális a kérdés még, akkor megkeresem holnap. Hogy mennyit bír, ki tudja, majd az idö megmutatja. Engem meggyöztek, mind munka és hozzáértés terén.
A frizurás kérdésed nem vágom???
A két évet nem hiszem.
Előzmény: gkadam (50421)
ferixa 2013.03.02 Creative Commons License 50481

Sziasztok!

 

Csomagtérvilágítás kapcsolójára senki?

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=124092293&t=9031935

 

ferixa

DviDee 2013.03.02 Creative Commons License 50480

Ha sz@ar az aksid, akkor lehet ilyen jelenség.

Előzmény: sergei (50479)
sergei 2013.03.02 Creative Commons License 50479

Sziasztok,

 

20004-es 1.4 Xsaranak a 3 gombos taviranyitoja nem mukodik. Elem cserelve lett benne. A betanitast az itt es a kezikonyvben olvasott modszerekkel is probaltam elvegezni, de sokadszorra sem sikerult eredmenyt elerni. A taviranyito a gombok megnyomasakor vesz fel aramot, ami meg nem garancia arra, hogy mukodik is, de legalabb reagal a gombnyomasra. Mit lehet tenni ebben az esetben? Honnan lehet megtudni, hogy van-e az autoban gyari riaszto? 

 

Azon morfondirozok ugyanis, hogyha nincs benne riaszto es jelentkeny osszeget kellene koltenem a taviranyito javitasara, akkor inkabb vasarolok egy can-busos riasztot bele.

 

Koszom a segitsegeket, velemenyeket elore is!

 

Udv,
Loci 

BXtwelve 2013.03.02 Creative Commons License 50478

Tőlem kérdezed a kérdésed?

 

Jó választ kaptál, a váltószellőzés.

Előzmény: bravura2 (50476)
agria11 2013.03.02 Creative Commons License 50477

Most csak a pótkulcsom van hozzá mert ezt adta az eladó

Előzmény: soryton (50470)
bravura2 2013.03.02 Creative Commons License 50476

na jó, de mi célt szolgál? mi az ?

Előzmény: BXtwelve (50475)
BXtwelve 2013.03.02 Creative Commons License 50475

Nem!:-)

Csak be van dugva a likba, és egy seeger gyűrű-szerűség tartja a helyén. Nem nehéz hozzáférni.

Előzmény: soryton (50472)
soryton 2013.03.02 Creative Commons License 50474

...szellőztető ..   :-))

Előzmény: bravura2 (50473)
bravura2 2013.03.02 Creative Commons License 50473

a váltó tetején egy fekete műa. szerű kupak van, könnyen levehető és olajos :)

na az mi célt szolgál?

Előzmény: soryton (50462)
soryton 2013.03.02 Creative Commons License 50472

...kitekered a régit és betekered az újat ...  :-))

Előzmény: cmlHunter (50469)
soryton 2013.03.02 Creative Commons License 50471

...az volt a probléma...?

Előzmény: norbtoth (50468)
soryton 2013.03.02 Creative Commons License 50470

...bsi-t csak is ugyan olyat ...     milyen a mostani kulcsod ...?    ..a google segít csak kérdezni kell... 

Előzmény: agria11 (50466)
cmlHunter 2013.03.02 Creative Commons License 50469

Sziasztok!

 

Cserélt már valaki vízhőfok szenzort? Xsara hdi 2.0 90ló Mi a menete, nehéz dolog?

Nézegettem már neten, meg a helyét de elég nehézkesnek látom a hozzáférést.

 

üdv

norbtoth 2013.03.02 Creative Commons License 50468

Köszi, zár megbütykölve!

agria11 2013.03.02 Creative Commons License 50467

Köszi előrre is a válaszokat

 

Üdv

agria11 2013.03.02 Creative Commons License 50466

Helló

Olyanba kérném segítságeteket ha 2-es 1.9d xsarába bsi-t cserélek akkor csak belevalót lehet bele tenni vagy is 1.9-esét vagy akár milyet.

És ha gyengébb tudásúból veszem ki akkor a többlet tudást meg lehet neki tanítani? Ha feltételezük hogy egyforma a motor akkor is kell hozzá számítógép. Még egy utolsó a bicska kulcsot hogy leeht legolcsóbban pótolni?

Gerike13 2013.03.02 Creative Commons License 50465

Helló!

 

Nincs valakinek citroenes bontó ismerőse? Egy jobb első sárvédőre lenne szükségem, világoskék (pasztel-kék metál) színben.

soryton 2013.03.01 Creative Commons License 50464

...magában a zárban van két kis kapcsoló és az egyik kapcsolja a belső világítást ...ennek a müa. "körme" aminek bele kell akadnia a mechanikába van megkopva .... meg kell "toldani"hogy megint kapaszkodjon...  és mind ez   a vezetőoldaliban ....  legalább is nálam ez volt bő két éve és azóta is tökéletesen működik ....

Előzmény: norbtoth (50463)
norbtoth 2013.03.01 Creative Commons License 50463

Helló!

 

2002-es Xsara 1.6-on a kp zár becsukása után néha visszanyit, menet közben pedig néha nyitott jh ajtót jelez. A gyerekzár átkapcsolásával a hiba megszűnik, később megint előjön. Mi érzékeli a csukott ajtót és lehet- e javítani? Van valakinek egy rajza a zárról?

 

 

soryton 2013.03.01 Creative Commons License 50462

...a feltöltő csavart kitekered   és ha egy kicsi  "kikúszik"   akkor megfelelő a szint ....

Előzmény: bravura2 (50461)
bravura2 2013.03.01 Creative Commons License 50461

köszi, és hogy ellenőrzöm a szintet?

Előzmény: soryton (50460)
soryton 2013.03.01 Creative Commons License 50460

...addig töltöd míg vissza nem folyik ...  1,8 l 

Előzmény: bravura2 (50459)
bravura2 2013.03.01 Creative Commons License 50459

olajjal minden ok. nem eszik egy grammot sem. inkább 3000 a fordulat amit tartósan megyek vele.

ma bp-gyula. borzalom.

 

más: váltóba hol kell ellenőrizni az olajat? hol kell leengedni? hol kell beletölteni?

Előzmény: idiotaindex (50454)
loorcsi 2013.03.01 Creative Commons License 50458

Sziasztok. 2001-es sxara 1.4 esem van, régebbi típusú szervószivattyúval rendelkezik, azaz nem elektromos, azt hiszem szíj hajtja. Mostanában elkezdte azt csinálni, hogy darabos ha mozgatom a kormányt, néha néha bekeményszik, de nem vészes. Szerintetek a szivattyú döglődik?

Kb 50000 km óta cseréltem le benne az olajat, egy olajcsere megoldaná? Vagy leengedem, kitisztítom, aztán váltóolajat töltök bele?Valahol olvastam, hogy attól megjavul.

Vagy valami jobb ötlet?

 

vagy mindenképp előbb utóbb csere....

Köszi a választ

Dontotika 2013.03.01 Creative Commons License 50457

Üdv !

 

Nekem sem sikerült a szerelőnek megfejteni ....

Azt hittük minden rendben de nem... HA HÓ van / csak akkor / kivillan az aksi jelecske :)

Amióta elolvadt a hó minden rendben az autóval 1x sem csinálta ezt a hibát.

Előzmény: Tuzmester84 (50455)
Tuzmester84 2013.03.01 Creative Commons License 50456

Már bocsánat... A bkv mindig ezt hozza ki... :/

Előzmény: Tuzmester84 (50455)
Tuzmester84 2013.03.01 Creative Commons License 50455

Az én szerelőm is felújította a generátort, és az én autóm sem működik. Ő se tudja, mi a kurva anyja baja lehet ennek az istenverésének...

Előzmény: Kr.King (50400)
idiotaindex 2013.02.28 Creative Commons License 50454

az olajat en jobban neznem ha igy tekernem

mert tettem es belenyalt a kis mocsok

(az enyem 1.4-es) rovid a valto forog a szerencsetlen rendesen

en 4500 korulre emlekszem tartosan

 

Előzmény: bravura2 (50446)
István-82. 2013.02.28 Creative Commons License 50453

Köszönöm. Akkor nincs fordítva, de milehet a nyikorgó hang oka?

Előzmény: soryton (50443)
6120 2013.02.28 Creative Commons License 50452

Tegnap reggel volt némi afférom az Erzsébet híd alatt. 19-es villamost jött.

Előttem megállt egy autó, én is. Aztán jött mögöttem egy másik, aki mindent vitt...

Szal most az első ill. hátsó lökhárítót is cserélnem kell. (+ még ezt-azt)

papesz06 2013.02.28 Creative Commons License 50451

Sziasztok! Köszönöm a válaszokat!

soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50450

...nem hinném hogy sok baja lenne ..  két éve  6 hónapon keresztül jártam heti 900 km-t ..90 %-ban pályán ...  ...és még él .. :-))

Előzmény: bravura2 (50448)
ferixa 2013.02.27 Creative Commons License 50449

Jól raktad be.

Előzmény: István-82. (50441)
bravura2 2013.02.27 Creative Commons License 50448

:))

Előzmény: soryton (50447)
soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50447

...menj csak  100-al..  :-))

 

Előzmény: bravura2 (50446)
bravura2 2013.02.27 Creative Commons License 50446

véleményetek szerint a tartós, minden napos hosszú távú autópálya 3000-4000 fordulaton, 130-150km/h sebességgel árthat a motornak?

2 hétig kell járnom sopronba pestről.

soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50445

..valószinű ugyan azok....  :-))

Előzmény: stevehuffnagel (50444)
stevehuffnagel 2013.02.27 Creative Commons License 50444

Üdv!

Xsara II és Berlingo I hátsó hídja mennyire hasonlít? Főleg a szétszerelése, hozzá szükséges szerszámok miatt kérdezem, nem az a lényeg hogy felcserélhető e.

soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50443

..emlékeim szerint a laposabb felének kell a motor felé nézni-e ...

Előzmény: István-82. (50441)
matthangya 2013.02.27 Creative Commons License 50442

Helló!

 

Sötétkék 2001-es Xsara II.-höz keresek karosszériaelemeket: motorháztetőt, lökhárítót, jobb első sárvédőt! Nincs valakinek elfekvőben?

 

Kösz előre!

 

István-82. 2013.02.27 Creative Commons License 50441

Sziasztok. Xsara2  1.6 B 16v. Kuplungtárcsát cseréltem,a kérdésem az lenne,hogy mi van ha a tárcsát fordítva raktam vissza? A tárcsa közepén lévő bordás (furat) eggyik fele hosszabb, merre kéne néznie? a motor vagy a váltó irányába?  Én a váltó irányába raktam, nagyon jól működik de néha főleg terhelésnél , hasonlo nyikorgó hangot ad,mint az ékszíly mikor csúszik. Mi lehet ez a hang?

Tomika_1995 2013.02.27 Creative Commons License 50440

Szia. Citroen xsara II-hez szeretném a segítségedet kérni. Riasztót szeretnék beszerelni, de nem találom a központi zár nyitászárás vezetékét. Hova kellene bekötni? (esetleg BSI-n lévő vezetékre?) Előre is köszi!

Előzmény: Törölt nick (50420)
BXtwelve 2013.02.27 Creative Commons License 50439

Az RCA-val már nem volt kedvem vacakolni. A "kardánalagút" tövében vezettem hátra az anyós oldalon, be a hátsó ülés alá, és úgy a csomagtartóba. Mivel vannak utólagos szőnyegek a kocsiban, takarják.

 

Az áramkábelhez, és a hangszóró drótokhoz kiemeltem az ajtótömítések alsó részét, és így a gyári szőnyeg alá tudtam bújtatni a vezetékeket.

Előzmény: Krisztian7 (50430)
soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50438

...szar  ügy ...  

Előzmény: Tuzmester84 (50437)
Tuzmester84 2013.02.27 Creative Commons License 50437

Nem tudom. Most ezt mondta a telefonban. De mivel nála van a kocsi, szétszedve, így nemigazán tudom elvinni máshoz...

Előzmény: soryton (50435)
soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50436

..arról nem is beszélve hogy ha görgőben csak a csapágyat cseréled pár ezer forintból  megoldható....    a komplet feszítő 30-50 e között van ...

Előzmény: Tuzmester84 (50434)
soryton 2013.02.27 Creative Commons License 50435

..az hogy lehet hogy nincs töltés mikor pár napja te magad mértél az akksin 14,3 V -ot ..?   én megkérdeznék még egy szakit .... anélkül hogy elmondanám az első véleményét ...

Előzmény: Tuzmester84 (50434)
Tuzmester84 2013.02.27 Creative Commons License 50434

A generátorom felújításra szorul, azt mondta a szerelő, hogy nincs töltése. 25-30 ezer Ft. Elég repedezett az ékszíj, és hangja van a feszítőgörgőinek is. Így együtt, minden cserével mondott 65-70 ezret... :(

Hf1968 2013.02.27 Creative Commons License 50433

Szia

60 km sebesség felett.

Előzmény: idiotaindex (50419)
Hf1968 2013.02.27 Creative Commons License 50432

Köszi

Előzmény: Kr.King (50411)
Hf1968 2013.02.27 Creative Commons License 50431

Szia

Én évente cserélem az olajat,kb. 5000km-t megyek az autóval. Mol Essence 5W/40-es olajat használok semmi gondom vele. A 2000-től gyártott autókhoz az 5/40-es olajat szokták javasolni. De minél több kilóméter van egy motorban,annál kopottabb.Ezért egy idő után "vastagabb" olaj kell neki. Legalábbis én így tudom. Az enyémben is csak 118e km van,5/40-t használok.

Előzmény: papesz06 (50428)
Krisztian7 2013.02.27 Creative Commons License 50430
Az rca kabelt hogy vezetted hatra? mennyire bontottad szet az autot?
egyeb jo tipp esetleg, ha nekiugrok :)
Előzmény: BXtwelve (50425)
stevehuffnagel 2013.02.27 Creative Commons License 50429

Total Quartz 9000 5W40

Előzmény: papesz06 (50428)
papesz06 2013.02.27 Creative Commons License 50428

Szia! 125000 km van bemme. Ez szerintem nem sok, ahoz képest, hogy idén lesz 13 éves. Akkor a 5W40-s olaj jólesz? És mejik Fajta Castrol-Totál vagy épen amit javasola boltos? Köszi a ellőző választ. Meg a mostanit is. Üdv:

Előzmény: Hf1968 (50405)
ferixa 2013.02.26 Creative Commons License 50427

Sziasztok!

 

Xsara I - ben hol találom a csomitérvilágítás kapcsolóját? Lámpa csatiján nincs akkufesz. Így jó, vagy állandó 12 voltnak kell ott lennie? Testet nem néztem. 

 

Köszi!

 

ferixa

soryton 2013.02.26 Creative Commons License 50426
Előzmény: soryton (50424)
BXtwelve 2013.02.26 Creative Commons License 50425

Én a pedáloknál vezettem be, és a bal oldali küszöb tövében vezettem hátra. Az ülés alatt nagyon kicsi a hely, ezért az enyém a csomagtartóban van.

Előzmény: Krisztian7 (50423)
soryton 2013.02.26 Creative Commons License 50424

..ha még nem terpesz csak nyikorog  akkor valószinű elég a felújítás a csapágyak cseréjével és 2-2 zsírzógomb beépítésével....olajcsrénél után zsírozni  és örökös+1 nap...   :-))   nálam 4 éve teszi a dolgát hang nélkül ...

Előzmény: gkadam (50422)
Krisztian7 2013.02.26 Creative Commons License 50423

Hello,

Hifi rendszerem ujboli fejlesztesehez erek lassan és szerenek erositot beszerekni az anyosules ala( I-es Xsara kombi) 2 kabelre lenne szuksem, hogy elvezessek lehetoleg egymastol tavol. AZ egyik a tapkabel az akksitol, a masik az rca kabel lenne a magnohoz. Hol tudom szerintetek ezeket elvezetni? láttam, hogy a sebessegvaltonal is mennek kabelek.

Melyik oldalon milyen kabelek futnak? Hol tudom felszedni az also és a muszarfalnal a karpitot, csak azert hogy kabelt behuzzak? Jo lenne nem tulsagosan szetbombazni :D

 

gkadam 2013.02.26 Creative Commons License 50422
Hali.

Tudnál esetleg egy elérhetőséget adni ahol híd felújítással foglalkoznak?
Mennyire lehet tartós?
Köszi.
Ádám
Előzmény: bravura2 (48330)
gkadam 2013.02.26 Creative Commons License 50421
Hali.

Én most járok ugyanebben a cipőben.
220000km és a futómű kuka.
Tudnál esetleg egyenlíthetőséget megadni akinél feltupíroztad a hátsó hidat?
Mit mondott a szerelő ezzel a frizuráddal mennyi ideig fog jól működni?
Csak mert azt hallottam,hogy 2év és kezdődik előröl.
Előre is köszi.
Üdv: Ádám
Előzmény: R_end_es (48586)
Törölt nick 2013.02.26 Creative Commons License 50420

A generátort a BSI gerjeszti fel. A BSI 26pólusú sárga csatijának a 17-es lábáról kap gerjesztést, ami átmegy a motortérben lévő biztosíték dobozba egy kétpólusú csatira, ami itt kap egy rövidzárat( be kell legyen dugva).

Ebből az egyik vezeték a generátor szürke vezetéke, ami a gerjesztés. Így a generátor szürke gerjesztő vezetékének

és a BSI 26pólusú sárga csatijának a 17-es lábának közel "0" ohm-nak kell lennie. Ha itt nincs szakadás akkor talán érdemes az 50298 választ elolvasnod, lehet, hogy neked is ez a gond. Ha van egy vékony piros vezeték a generátoron

az csak a terhelést figyeli.

Előzmény: Kr.King (50400)
idiotaindex 2013.02.26 Creative Commons License 50419

1500 fordulat felett, vagy alatt?

tudtommal 1500 felett motorfeknel a MAP jelet nem figyeli (minek is)

fojtoszelep potit neznem eloszor

1500 felett -fojtoszelep alapallapotban (motorfek) - nincs befecskendezes!

ergo rangatni hogy tud

a fordulat fontos hol csinalja

1500-nal teljesen normalis, hogy van egy enyhe 'jelenseg'

Előzmény: Hf1968 (50409)
gkadam 2013.02.26 Creative Commons License 50418

Köszi de nekem nagyon messze van.

Esztergom környékén lakom.Max Pestben gondolkodom.

Amiket találtam a neten felújító cégeket mind cserefutóművel dolgoznak.

Egy ismerős szerint a 60-70 ezres felújítások csak 2-3 évig működnek aztán újra kuka.

Neked van esetleg ilyen tapasztalatod?

Üdv: Ádám

Előzmény: Adam87G (50392)
Fáradt Vándor 2013.02.26 Creative Commons License 50417

mEGPRÓBÁLOM, ÁRTANI BIZTOS NEM ÁRT... KÖSZI!

Előzmény: Hf1968 (50406)
BXtwelve 2013.02.26 Creative Commons License 50416

Nem tudom, milyen Xsarád lehet, mert ilyen hibajelzők nem nagyon fordulnak elő benne. :-)

A javítás úgy kezdődik, hogy elviszed kiolvastatni.

 

 

Előzmény: becko1 (50415)
becko1 2013.02.26 Creative Commons License 50415
sziasztok2001es hdi dizel xsarám van.az a gondom hogy hirtelen gázadásnál világitani kezd az üzemanyagellátás vagy környezetvédelmi berendezés hibajelzöm.most csak égni kezdett de azelött le is állitotta a motort.1perc után ujraindithato volt az auto.most csak világit.tudtok segiteni mi lehet a gond?ja és amikor világit a dög akkor hiába nyomom neki nem megy 100nál többet.köszi ha valaki tud segiteni
soryton 2013.02.26 Creative Commons License 50414

...és nem kell sokat bontani ...csak a kárpitott kell le venni ...  talán 2 patent....

Előzmény: Kr.King (50411)
soryton 2013.02.26 Creative Commons License 50413

...a fűtőventi az anyósülés lábterében van  és attól balra a pollenszűrő egy hosszúkás fedél fölött amit hosszirányba kell eltollni ... 

Előzmény: Kr.King (50411)
Kr.King 2013.02.26 Creative Commons License 50412

Map szenzor (töltőnyomás érzékelő) lesz a nyertes szerintem. Ha gyorsításnál is előfordul alacsonyabb fordulatszámon (1500-2200), akkor esélyes, hogy ő a nyertes. Én is hasonló problémával küzdök, még nem cseréltettem, de már érik neki.

 

 

 

Fehérrel van bekarikázva a képen

Előzmény: Hf1968 (50409)
Kr.King 2013.02.26 Creative Commons License 50411

A pollenszűrőt az utastérben találod, a kesztyűtartó alatt. Finoman lepattintod a szövetkárpitot (3 bolha fogja), azután már látni fogod a fedelét, egyik oldalon fogja egy hatlapfejű csavar, talán 10es, de ezt nemtudom pontosan. Ha ezt kicsavartad, akkor egyik oldalra eltudod róla húzni a fedelét és máris láthatóvá válik a pollenszűrő. :D A fűtőmotor pedig tudomásom szerint a középkonzol mögött van, bár én még nem szedtem ki soha, de azt olvastam róla, hogy sokat kell bontani, hogy hozzáférj. Remélem tudtam segíteni, szép napot! :D

Előzmény: Hf1968 (50408)
soryton 2013.02.26 Creative Commons License 50410

patentdepo.hu

Előzmény: Hf1968 (50407)
Hf1968 2013.02.26 Creative Commons License 50409

Hello

Már egyszer kérdeztem a következőt. Motorféknél minden sebesség tartományban rángat az autó. Nem nagyon,de érezhetően. Valakinek tapasztalat,ötlet? Motortartóbak,gyújtás????

Hf1968 2013.02.26 Creative Commons License 50408

Sziasztok

Nyikorog a hűtő-fűtő ventillátor motorja.2003-as II Xsara. Hol találom a motort? Középen a konzol mögött? A pollenszűrő helye is érdekelne. Köszönöm ha valaki tudna segíteni.

Hf1968 2013.02.26 Creative Commons License 50407

Hello

Ha a Citroen-nél veszed a patentokat,számolj plusz két nappal,amíg leszállítják.Ha van jobb megírhatnád?!

Előzmény: tahepa (50391)
Hf1968 2013.02.26 Creative Commons License 50406

Többen írták már,lehet hogy kontakt hiba. WD 40 spray-vel át kellene mosni a kapcsolót,hát ha segít.

Előzmény: Fáradt Vándor (50399)
Hf1968 2013.02.26 Creative Commons License 50405

Hello

5W/40. De ha sok km van az autóban,akkor a 10W/40-t szokták ajánlani.

Előzmény: papesz06 (50401)
Tuzmester84 2013.02.26 Creative Commons License 50404

Na hurrá... Nekem töltés se volt. Csak holnap tudja megnézni a fickó, de amint tudom, megírom, ő mit kezdett vele! Remélem nem húz le generátor szereléssel, ha egyszer nem is az a szar.

Előzmény: Kr.King (50400)
kalman.chris 2013.02.26 Creative Commons License 50403

Bár nincs róla totál kép, de szerintem egyáltalán nem ül.

Előzmény: bravura2 (50402)
bravura2 2013.02.26 Creative Commons License 50402

már nagyon ül, a következő az lesz, hogy bedől.

most még olcsóbb a javítása.

Előzmény: idiotaindex (50395)
papesz06 2013.02.26 Creative Commons License 50401

Sziasztok! Érdeklödnék, hogy xsara 1.4i 2002-s hez mijen olajat vegyek 5W40 vagy 10W40-st. Meg a gyártó tipusai is kéne, mert valami gagyit amit rám soznának, nem akarok venni. Ellőre is köszönöm a válaszokat. Üdv:

Kr.King 2013.02.26 Creative Commons License 50400

Nálam még egyenlőre csak "ideiglenes diagnózis" van. Aztmondta a szaki, hogy a generátorom hibátlan, viszont valami miatt nincs gerjesztés neki. Említettem neki a vezetéket a terelőlemeznél, de azt a választ kaptam, hogy nem ott van a bökkenő. Végigkövették a kábeleket, teljesen a beltéri biztosítéktábláig, addig minden okés volt, viszont ott lesz valami bibi, amit csak jövőhéten fog tudni megnézni egy másik szaki, aki szokott hozzá menni segíteni. Jelenleg ideiglenesen betett egy kapcsolót az utastérbe, amin 2 kis vékony vezeték van, 1 a generátorra kötve a másik pedig az akksimra. Indítás után megkell nyomni a gombot és így "manuálisan" gerjeszteni. Ismerőseim röhögtek, hogy elektromos autóm lett, meg hogy van egy nitró gombom, de ellenőriztem multiméterrel (ezt a szerelő is megcsináltatta velem még az udvarba, hogy lássam, hogy működik), hibátlan a cucc! :D A dologban az a legszebb, hogy leszerelte a generátort, átnézte, átnézette egy másik szakival, visszaszerelte, végigbogarászta a kábeleket és ugye bekötötte a "nitrógombot". Mindezért 4000 Ft-ot kért el.

Előzmény: Tuzmester84 (50398)
Fáradt Vándor 2013.02.25 Creative Commons License 50399

Márkatársak!

 

A következő sztorim van: néha a hátsó ablaktürlő az elsővel együtt kapcsol be-ki, pár percig ezt csinálja, majd ismét "függetlenedik"... valami ötlet esetleg...?

 

Köszi előre is!

Tuzmester84 2013.02.25 Creative Commons License 50398

Na, ugyanez... Pár napja világít az akku lámpa, ma hazafele a rádiót lekapcsolta, majd abs és airbag hiba, aztán pár méter után a világítás is elment, és megállt a kocsi. Aláfeküdtem, a kérdéses vezetékeket elvágtam, kipótoltam kb 20 centis darabon, ameddig elértem. Az akku lámpa aztán többet nem is világított, azt hittem okés minden, de töltés nincs... Akku lemerült, kocsi megállt. Bevontattuk a szervíz elé, holnap meg beszélek a szakival, hogy mi is a gond. Létezik, hogy a vezetékekkel egy időben a generátor is tönkre megy? Mi lehet ez?? :( Az akku lámpa még lemerülés után sem világít.

Előzmény: Kr.King (50290)
Stevenka2 2013.02.25 Creative Commons License 50397

Sziasztok!

 

A képen látható rozsda ott a gumi ütközőbaknál mennyire komoly gond? Mennyire kell siessek vele karosszériáshoz?

 

Képek:

 

 

pheco 2013.02.25 Creative Commons License 50396

Xsara2 2002 16v, a duda a kormány közepe nálam. A légzsákot már kiemeltem, csak a csatikat féltem.

Előzmény: BXtwelve (50381)
idiotaindex 2013.02.25 Creative Commons License 50395

ezt megmagyarazhatnad (hatso futomu)

-ui. SZVSZ a kep alapjan hibatlan-

Előzmény: bravura2 (50390)
Dontotika 2013.02.25 Creative Commons License 50394

Valakinek a IV ker környékén van citroenhez is értő szerelő - villamossági szerelője ?

Sajnos nem nagyon tudok megbízható és hozzá értő szerelőt is.

Előzmény: Dontotika (50393)
Dontotika 2013.02.25 Creative Commons License 50393

Köszönöm a véleményeket....

Nekünk ez a kis 1.4-es nem sok extrával (klíma,elektromos ablak) , tökéletesen kiszolgál . Sajnos most ez a generátoros dologgal 3x megyek vissza de nem a kocsi szar hanem a szerelő egy tulok ! Hátil hallok egy kis nyüsszögést- néha 1-1 kattanást,de a hátsó híd még jó. Szerintem a szilentek szuszognak,de a kattanás nem tudom mi .

Nézegetek-gyűjtögetek ,nem kapkodom el, mert bele lehet nyúlni sajnos (tapasztalat) . Volt egy régebbi 1.6 os xsara pár éve azt is nagyon szerettük, ott a hátsó hd sajnos hamar kijött, + az ajtóban szakadt el egy vezeték. (5 év múlva munkahenger) de ezen kívűl csak a kötelező kopó alkatrészeket kellett cserélni ...

 

 

Adam87G 2013.02.25 Creative Commons License 50392

Üdv druszám :) 

Hova valósi vagy?

Én Pécsen tudok egy helyet ahol jól megcsinálják, ill. Kakasdon, ahol felújítják a hidat.

Valamint egy Harc nevű településen is van egy szaki, aki foglalkozik vele, valaki innen a fórumról nála volt.

 

Előzmény: gkadam (50389)
tahepa 2013.02.25 Creative Commons License 50391

Kösz az infót. Akkor beszerzek pár patentet és hurrá támadás!

Előzmény: Hf1968 (50385)
bravura2 2013.02.25 Creative Commons License 50390

nem drága.

a hátsó futómű a kép alapján kuka.

a váltóval nem tudom mi baj lehet?

Előzmény: Dontotika (50384)
gkadam 2013.02.25 Creative Commons License 50389

Üdvözlök mindenkit!

 

Nekem egy 2003 as xsara kombim van.

Szeretném felújítani a hátsó futóművet mert elkezdett nyikorogni és nem szeretném megvárni míg bedőlnek a kerekek.

Tudnátok esetleg valami tippet adni,hogy ki foglalkozik ilyesmivel aki korrekt módon és áron tudná felújítani.

Esztergom vonzáskörzetében gondolkodnék.

Előre is köszi mindenkinek.

Üdv: Ádám

Törölt nick 2013.02.25 Creative Commons License 50388

Vesszek meg, ha ez fekete.

Előzmény: Dontotika (50384)
BallyS16 2013.02.25 Creative Commons License 50387

A KM-állás bűvöletében NE vegyél autót. Semmilyet.

Az ár ~reális, nem olcsó, nem drága (bár inkább drága, hamár valamit mondani kéne).

3 Xsarám volt eddig, ebből jelenleg 2 megvan még. Eddig nem mondanám, hogy több gondom volt velük, mint mással.

1.6 16V jó motor, ezzel ritkán lesz baj, a váltóval inkább. Kábelszakadás lehetséges az ajtóban, a generátornál, kimehet a fűtőmotor, terpeszteni fog a híd (egyszer majd), a COM2000 kapcsolók cserések lesznek...

 

 

Előzmény: Dontotika (50384)
Hf1968 2013.02.25 Creative Commons License 50386

Hello.

Csak egy vélemény. A kormánykapcsolókra figyelj oda. Működnek-e az automata funkciók,computer,hátsó ablakmosó. Az enyém 2003-as és többször megírtam hogy nem lehet hozzá kapni kormánykapcsolót, csak újat 143.000-ért.

Előzmény: Dontotika (50384)
Hf1968 2013.02.25 Creative Commons License 50385

Hello.

Pár patent fogja a borítást,azt ki tudod pattintani egyszerűen. De azért nem árt ha veszel elötte pár darabot,hogy pótolni tudjad.Nekem a hátsó ajtónál zörög valami. A borítást levettem,úgy mentem vele. Semmi zörgés nem volt. Ahogy visszaraktam kezdődött elölről az egész. Szerintem kintről jön jön a hang.Próbálkozz.

Előzmény: tahepa (50314)
Dontotika 2013.02.25 Creative Commons License 50384

Hello

Véleményeket várok ,pláne akinek hasonló felszereltségű paripája van. Asszonynak egy kis 1.4 xsara van,de közel sincs benne ennyi elektronika.

Mennyire hibásodnak meg ezek ? Mennyire jó ár ez ? Nézegetek magamnak is autót és lehet xsara lesz ,de kevés km-el szeretném venni mert hosszabb távra tervezem és persze nem drágán ,mert nem vagyok a magam ellensége.

 

http://www.hasznaltauto.hu/auto/citroen/xsara/citroen_xsara_1.6_16v_sx-6578451

 

bravura2 2013.02.25 Creative Commons License 50383

erősebb a fénye, gondolom:)

Előzmény: BXtwelve (50373)
zimurgy 2013.02.24 Creative Commons License 50382

Tegnap készítettem egy újabb kis adapter-kábelt (szintén Xantiás Bitronhoz), így már a jobb első ablak is automata.

Most már nem is próbáltam, hogy ha kiiktatom, akkor ugyanaz az anomália előjön-e, mint a bal ablak esetén. A lényeg, hogy most mindkettő szépen működik. Ez a második elektronika már kicsit nehezebben fért be az óra mögé, mint az első, de sebaj, nem tervezem őket bolygatni.

 

BXtwelve 2013.02.24 Creative Commons License 50381

Nem tudom, a tiéd milyen Xsara. Csak az enyémről tudok nyilatkozni, aminél az indexkar végén van a dudagomb. Ha jól emlékszem, a csatik pipa (90 fokos) alakúak, és van rajtuk biztosító pöcök, amit ki kell először pattintani.

Előzmény: pheco (50379)
xsarapalko 2013.02.24 Creative Commons License 50380

Eladó Citroen Xsara II alkatrészek (2002 12.havi 1.6i SX benzin)

-Lambda szonda 1-es főszonda bontott
-Jel nélküli orrmaszk (Rodin színre fújva)
-WRC hátsó szárny (Rodin színre fújva)
-Magnó körüli keret 1 DIN méretre átalakítva (igényesen)
-Pollen szűrő új
-Levegőszűrő új
-Tolatóradar érzékelők 2db (Ezüst színre fújva) bontott
-MB Italia 15" felni 4db megkímélt állapotban + BFGoodrich Profiler2 gumikkal 195/55 R15 (a gumik 1-2 szezont bírnak még)

pheco 2013.02.24 Creative Commons License 50379

Köszi, a sárga csatik hogy működnek? Húzni/pattintani/hajtani kell őket?

Előzmény: BXtwelve (50375)
Dontotika 2013.02.24 Creative Commons License 50378

Merre van az a szerelő ???

Kellene már egy jó ,mert ez akihez én vittem a kocsit egy kontár !

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50371)
matthangya 2013.02.24 Creative Commons License 50377

Helló!

 

Legutóbbi kérdésem megoldását szeretném megosztani: az ablaktörlőm azért járt összevissza, mert a szerelő nem tolt rendesen a helyére egy csatlakozót a BSI-n.

 

Azóta az ablaktörlő remek, azonban van egy sokkal nagyobb gondom: pénteken elvesztettem a kocsi fölött az irányítást, és szeretett falunkban, ahol a hó eltakarításánál Grimmékre meg Andersenre hivatkoznak, 40-es sebességgel szépen feltekertem az első lámpánál fogva az egész kocsit egy villanyoszlopra. Lökhárító kampec, jobb lámpa kampec, jobb sárvédő kampec, motorháztető kampec. Néhány apró belső dolog kampec. Ami viszont leginkább fáj: a motortartó baknál is megnyomódtak a dolgok, az alváz nyúlványa egy centire van a generátortól.

Most még senki sem látta, így nem tudom, mi mennyibe kerülne -- érdemes-e huzatópad és karosszérialakatos hozzá, hogy aztán bontójárás után összerakják, vagy annyiba kerülne, hogy ha eladom roncsként, akkor a szerelés és alkatrészek árával megspórolva kijön egy ugyanilyen állapotú gép. Nektek van-e hasonló ügyben tapasztalatotok? Tudtok-e kb. árat ilyen huzatásos dolog ügyében, esetleg miskolci karosszériást?

 

Még néhány kérdés: ha roncsot vennék, hogy alkatrészeket túrjak ki belőle, azt megtehetem úgy, hogy kivonatom a forgalomból, és az udvaron áll, hogy csemegézzünk belőle? Ha jó tudom, kifosztva már nem veszi át a bontó. Mit lehet vele úgy kezdeni? Bontási igazolást csak ők adhatnak?

 

Utolsóként: a jobb első lámpa mögött volt egy nagy fémhenger, a belsejében rúgó és szénporszerű anyag. Valaki árulja el, az micsoda!

 

Köszönök előre minden választ!

sumis 2013.02.24 Creative Commons License 50376
Sziasztok!2000-es évjáratú 1.4-es Xsara I-hez keresek sebességváltót.Ha van valakinek jó állapotú eladó jelezze.Üdv.
BXtwelve 2013.02.24 Creative Commons License 50375

A torx: T 50.

Előzmény: pheco (50374)
pheco 2013.02.24 Creative Commons License 50374

Sziasztok!

Két kérdés azoknak, akik már szereltek le kormányt (xsara2 airbag):

1. A légzsákról a sárga gyorscsatikat hogyan kell széthúzni? (nem akarom eltörni)

2. Mekkora torx kulcs kell a kormányrögzítő csavarhoz?

 

Köszi előre is a segítséget.

BXtwelve 2013.02.24 Creative Commons License 50373

Azt nem tudom, de megkérdezhetem miért akarsz bele tenni, és milyet?

Előzmény: bravura2 (50372)
bravura2 2013.02.24 Creative Commons License 50372

LED-es izzót berakhatok az index helyére? fog működni?

Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50371

Üdvözöllek!

 

Olvastam a problémádat. Nekem ez kb. 4-5 éve történt: töltésjelző világít, de töltés van. Szerelőt felhívtam, elmondtam mi a baj. Kérdi: "ugye xsara..."? Mondom igen. "...akkor tudom mi a baj" Szerencsére már találkozott a problémával. A lényeg: a motor alatt egy műanyag sínben fut egy kábelköteg, közte van az a vezeték is, amelyik jelzi a computernek, hogy tölt-e a generátor, vagy nem. Ez a vezeték -mivel hajlik a kábelsín-  nagyon megvan feszülve (gyári hiba), ezért előbb-utóbb elszakad. Töltés van, de ez az információ nem jut el a computerhez. A szerelő öt perc alatt megcsinálta. Azóta jó.

 

Üdv.    Tizedes

 

Előzmény: Tuzmester84 (50370)
Tuzmester84 2013.02.23 Creative Commons License 50370

Na kicsit tempósan jöttem át most egy kockaköves, 100 méteres szakaszon és az akku lámpa abbahagyta a világítást, Battery Charge Fault felirat se jött többet... :D

Ennek ellenére persze megnézem azokat a vezetékeket lent, de ugye nem fog otthagyni a kocsi, ha nem kapkodom el a műveletet? (Lakótelepen lakom, és nem szívesen fekszem le a kocsi alá, ha hó van.)

Előzmény: Tuzmester84 (50355)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50369

oké

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50368)
Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50368

Ha nem lesz valaki, aki hasonlóan járt és megmondja a megoldást, akkor megbeszéljük.

 

 

Előzmény: soryton (50367)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50367

...ne is mond ... egyszer volt "szerencsém" nekem is náluk olvasatni ...     40 km és 40 perc menetidő   megéri neked ..?

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50366)
Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50366

Veresegyház

 

Itt van a CITROEN/PEUGEOT PÁSZTOR. Náluk vettem az autót. Szervízük nagyon drága (vastagon fog a ceruzájuk).

Előzmény: soryton (50365)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50365

..a hibakód  általában nem azt mondja meg melyik alkatrészt kell cserélni , hanem melyik alkatrésznél jelentkezik a hiba ...  túl egyszerű is lenne ..  :-))    ..merre laksz ..?

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50364)
Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50364

Újonnan vettem az autót (2003), akkor rakták be a riasztót. Tavaj nyárig rendesen működött. Úgy emlékszem, hogy amikor távirányítoval zártam az autót (amikor még működött), akkor élesítette a riasztót, de ha kulcs-csal zártam, akkor nem. Most sem.

Egyébként voltam vele autóvillamossági-szerelőnél, de nem találta meg a probléma forrását. Azt javasolta, hogy vigyem szakszervízbe, ott a hibakód alapján megtudják mondani mi a hiba. Csak az a baj, hogy túl sokat kérnek a hibakód kiolvasásáért és ezzel a probléma még mindig nincs megoldva. Ezért kértem itt segítséget. Ha valami alkatrészt ki kell cserélni, azt én is megtudom oldani. Csak tudnom kell, hogy mit és hol.

 

Tizedes

 

Előzmény: soryton (50362)
Palcsa4 2013.02.23 Creative Commons License 50363

Segítséget kérnék. Vettem egy riasztót citroen xsara II-re szeretném bekötni, a központizár nyit-zár vezetéket hová kell bekötnöm?

Köszönöm előre is. Üdv.

soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50362

...a központit vezérli ...  de nem a riasztó beépítése óta jelentkezett a probléma ..?csak utána valamikor ..nincs összefüggés a kettő között ..legalábbis elvileg ...  

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50361)
Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50361

Akksi ősszel lett cserélve, de a probléma már előtte is megvolt. Azt nem tudom, hogy a távirányító a riasztót vezérli-e, vagy a központi zárat. A riasztót a szervízben rakták be amikor vettem az autót. A távirányító az autó saját (behajtható) kulcsa.

Előzmény: soryton (50360)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50360

..most nem igazán jut eszembe mit lehet a gond ...  akksi saruk mikor voltak megmozgatva , takarítva......?

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50359)
Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50359

Igen, működik.

Előzmény: soryton (50358)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50358

...és kulccsal működik a központi ..?

Előzmény: Tizedes, HG7 GUT (50357)
Tizedes, HG7 GUT 2013.02.23 Creative Commons License 50357

Üdvözletem!

 

Tisztelt fórumozók! Segítséget szeretnék kérni. Egy ideje nem reagál a távirányítóra az autó (Xsara II). Új elemet raktam a távirányítóba, de nem ez volt a baj. A távirányító működik, mert bármelyik gomb megnyomásakor a műszerfal alól egy halk kattanást lehet hallani, majd néhány másodperc múlva egy újabbat, de se a központi zár, se a riasztó nem működik. Csak kulcs-csal tudom nyitni/zárni az autót.

Ha valakinek volt hasonló problémája és tudja a megoldást, kérem ossza meg velűnk!

 

Üdv.    Tizedes

 

nagy-ii 2013.02.23 Creative Commons License 50356

Úgyan ez volt nekem is a gond a a generátoron a feszabályzó vezetéke volt eloxidálódva.remélem segít.

Előzmény: Tuzmester84 (50355)
Tuzmester84 2013.02.23 Creative Commons License 50355

Amennyire tudtam, igen... Egyébként elindulás után 1-2 percig most nem villant fel az akku jel, de utána igen.

Előzmény: soryton (50354)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50354

...akkor nem marad más a kábeleket kell megnézni ...  a pólusokat megtakarítottad ...?

Előzmény: Tuzmester84 (50353)
Tuzmester84 2013.02.23 Creative Commons License 50353

Pont ahogy leírtad: álló motornál 12,2V, járó motornál 14,3-14,4V. Lámpa, minden működik, akku jel világít....

Előzmény: soryton (50351)
nagy-ii 2013.02.23 Creative Commons License 50352

Sziasztok!

Tudna valaki vonóhorog műbizonylat másolatot küldeni nekem 5 ajtós xsarához? nagyon sürgös lenne.

 

előre is köszi.

soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50351

...álló motornál 12-13 V között ha jó az akksi ..járó motornál   14-14,5 V között  a pólusokon mérve ...  takarítás meg volt ..lámpa még mindig világít...?

Előzmény: Tuzmester84 (50350)
Tuzmester84 2013.02.23 Creative Commons License 50350

Mennyit kell mérjek és pontosan hol? Szerencse, hogy van multiméterem. :) Nagyon köszi a segítséget!

Előzmény: soryton (50349)
soryton 2013.02.23 Creative Commons License 50349

...ezt innen nem lehet megmondani de lehetséges ...  mérd meg az akksit álló és járó motornál hány volt van benne , aztán nézd át a vezetékeket a generátor és az akksi között ..   de mindenek előtt kezd azzal hogy leveszed az akksi saruka és megcsiszolod őket meg a pólusokat ... 

Előzmény: Tuzmester84 (50347)
Max009 2013.02.23 Creative Commons License 50348

Sziasztok! 

Nálam alulról hallani valami nyüszörgő hangot, amikor kinyomom a kuplungot. Pár hét múlva megnézetem a szerelővel, az eredményekkel kapcsolatban majd beszámolok. :)

Előzmény: bravura2 (50338)
Tuzmester84 2013.02.22 Creative Commons License 50347

Na nekem most hazafelé gyulladt ki az akku lámpa a műszerfalon. Járó motornál ha lehúzom az akksit, akkor is megy minden rendesen (motor, rádió, lámpa, stb). Tehát akkor ugyebár a generátor jó? Nekem is az a bizonyos vezeték szakadt meg, amit leírtatok?

Előzmény: soryton (50293)
BallyS16 2013.02.22 Creative Commons License 50346

Minden autó másként viselkedik megpakolva, mint "üresen".

 

Előzmény: stevehuffnagel (50343)
BallyS16 2013.02.22 Creative Commons License 50345

Arra gondoltam, hogy enyémhez az SB egy félét hoz, automatát - sosem gondoltam, hogy betehető manuális állítású is.

Csapágynak amúgy nem kéne, hogy hangja legyen.

Előzmény: bravura2 (50342)
FeZ_ 2013.02.22 Creative Commons License 50344

Nem valószínű, hogy normális.

Meg kellene hallgatnia egy szerelőnek is, hogy valóban a csapágynak van-e hangja vagy sem !

Sajnos én már jártam úgy új, ráadásul márkás csapággyal, hogy vacak volt.

 

FeZ

 

Előzmény: bravura2 (50342)
stevehuffnagel 2013.02.22 Creative Commons License 50343

Halihó Mindenkinek!

Új tünet jött elő az autómmal kapcsolatban, méghozzá a jelenség a következő:

Ma 4en ültünk benne, 2 "nagyobb darab" emberke hátul, és azt tünt fel, hogy olyan mint a hajó, leng össze vissza, és a hátul ülőknek is feltünt, hogy valami nem egészséges. Egyedül vagy ketten megyünk vele, sose volt még ilyen. Már 3 emberrel hazafelé sem csinált ilyet. Mi lehet ennek a jelenségnek az oka ? Van ötlete valakinek???

Kösz előre is az ötleteket!

bravura2 2013.02.22 Creative Commons License 50342

van vagy 20 féle.

érdekes, hogy a kuplungcsere azért lett esedékes, mert amikor elkezdtem kicsomni, hangos volt a kinyomó csapágy.

Az új még hangosabb :D normális ez?

Előzmény: BallyS16 (50341)
BallyS16 2013.02.22 Creative Commons License 50341

Nem is tudtam, hogy a bowdenek ilyen szabadon választhatók.

Előzmény: bravura2 (50338)
bravura2 2013.02.22 Creative Commons License 50340

azon nincs, elég primitív szerkezet, kézi állítású.

gondolom a bevezető furatnál is szűrődik be a hang.

Előzmény: BXtwelve (50339)
BXtwelve 2013.02.22 Creative Commons License 50339

Bármi vezetheti a hangot.

Az eredeti bowdenen van rezgéscsillapító súly (legalábbis nekem). Az újon is van?

Előzmény: bravura2 (50338)
bravura2 2013.02.22 Creative Commons License 50338

lehet igazad van:)

mellékesen, amikor a kuplungot cseréltettem és új, nem automata bowdent kapott, onnantól lett hangosabb. Lehet a bowden a ludas?

Előzmény: BXtwelve (50337)
BXtwelve 2013.02.21 Creative Commons License 50337

Nem lehet, hogy a megszokás az oka, hogy hangosnak hallod? :-)

 

Ez ilyen, nem mai konstrukció. 100 fölött jelentősen nő a zaj. Ülj át valami zajosabba, utána egy darabig jobban érzed magad. Tapasztalat. :-)

 

Az enyém ugye dízel, zavaróan hangos, idegesít, ordít a motor, meg a váltás zajai, stb.

Akkor beülök a haver TDI Golfjába és: - úristen mi ez a rettenetes traktor, az ember a saját hangját sem hallja-. :-)

Előzmény: bravura2 (50333)
bravura2 2013.02.21 Creative Commons License 50336

enyémen nincs, de jó lenne.

Előzmény: BallyS16 (50335)
BallyS16 2013.02.21 Creative Commons License 50335

Nekem is van, I-esen is, II-esen is - gyárilag.

Előzmény: bravura2 (50334)
bravura2 2013.02.21 Creative Commons License 50334

megtaláltam Sanyi a javításos képeket, azt hiszem hétvégén nekiesek. De láttam ott, hogy a motorháztetőd szigetelve van. honnan volt olyan cuccod?

bravura2 2013.02.21 Creative Commons License 50333

más kérdés: 130-as tempónál nektek is hangos már a kocsi?

olyan mint ha valamihangszigetelő hiányozna, mert a kuplung hangját is hallani váltáskor, és a motort is teljesen hallom.

 

bravura2 2013.02.21 Creative Commons License 50332

távról nyílik. ha eltalálom a pontot, akkor rendesen is, de a faxom fog negyed órát próbálkozni :)

Előzmény: BXtwelve (50328)
BallyS16 2013.02.21 Creative Commons License 50331
Ha tenyleg annyi a baj, mint Nalad, valoban.
Nekem uj kellett.

(Leirasod 47972)
Előzmény: BXtwelve (50330)
BXtwelve 2013.02.21 Creative Commons License 50330

A kapcsoló megvétele szerintem fölösleges pénzkidobás.

Előzmény: BallyS16 (50329)
BallyS16 2013.02.21 Creative Commons License 50329

Menete:

Citr/Pug szalon -> kapcsoló megvétele 5-7e Ft

Otthon kapcsoló csere...

Az csomagtérajtó belső borítását kell leszedni, a vízzárót is, amit azért célszerű lehet pótolni visszarakáskor. Onnan elérhető a kapcsoló rögzítése + a kábel.

Ennyi.

Előzmény: bravura2 (50326)
BXtwelve 2013.02.21 Creative Commons License 50328

Távírányítóról jó?

 

Ha igen, néhány hónapja leírtam fotókkal illusztrálva a javítást.

Előzmény: bravura2 (50326)
papesz06 2013.02.21 Creative Commons License 50327

Szia! Köszönöm a ajánlatodat, megprobálok alkudni. 

Előzmény: zimurgy (50306)
bravura2 2013.02.21 Creative Commons License 50326

Sziasztok,

Lehet volt már téma itt, de egyszercsak elkezdett nemműködni a csomagtartó nyító gombom.

Néha még hajlandó működni erős nyomkodásra, de már idegesítő.

Tudja valaki a hiba okát és a javítás menetét? :)

 

 

Köszönöm!

belidzs 2013.02.21 Creative Commons License 50325

Köszönöm!

Előzmény: BallyS16 (50322)
BallyS16 2013.02.20 Creative Commons License 50324

NM!

Előzmény: soryton (50323)
soryton 2013.02.20 Creative Commons License 50323

THX  :-))

Előzmény: BallyS16 (50322)
BallyS16 2013.02.20 Creative Commons License 50322

Tranyós.

6441 78 - KLÍMA MOTOR VEZÉRLŐ MODUL

Előzmény: soryton (50321)
soryton 2013.02.20 Creative Commons License 50321

..hámozd ki neki légyszi ...most nem jutok időben  hozzá .... :-))

Előzmény: BallyS16 (50320)
BallyS16 2013.02.20 Creative Commons License 50320

A lényeg, hogy a manuális esetén emlékeim szerint bowdenes a légáram választója, míg automatánál elektromos. Ettől független szerintem a terelőlapát (hideg vagy meleg levegő jöjjön) és/vagy irányváltók (hogy fent, lent, ablakra etc menjen a levegő) nem működnek megfelelően.

Előzmény: belidzs (50318)
belidzs 2013.02.20 Creative Commons License 50319

Ez lenne az alvázszámom: VF7N1KFXF36629178 Tudnál segíteni ennek tudatában? Azt hiszem, lassan már sokaknak adósa leszek itt a fórumon egy sörre :)

Előzmény: soryton (50316)
belidzs 2013.02.20 Creative Commons License 50318

Na pont az a baj, hogy kevés meleg az nincs, van jéghideg és iszonyat meleg. A pollenszűrő kb 1 éves, de azért ránézek, köszi a tippet! A klíma manuális. Ennek mi a jelentősége (nem sokat értek az autószereléshez, inkább keletnémet motorokat bütyköltem régebben)

Előzmény: BallyS16 (50317)
BallyS16 2013.02.20 Creative Commons License 50317

Pára lehet pollenszűrőtől (régi, dzsuvás etc), lyukas radiátortól.

Kevés meleg lehet eltömődött radiátortól.

Irányíthatóság hiánya meg mechanikai hiba lehet, automata vagy manuális klíma?

Az ellenállásosdi alapvetően magas fordulaton ragadás és/vagy semmi befúlyás "ismérve".

Előzmény: belidzs (50315)
soryton 2013.02.20 Creative Commons License 50316

...alvázszámból megmondható ....

Előzmény: belidzs (50315)