Papirokkal rendelkező, működőképes JAWA VELOREX 350 BÖREGERET keresek. CSERÉBE egy, vagy esetleg irodám mindkét díszét fel tudom felajánlani.
ELSŐ EGY 100 % FELÚJÍTOTT 1958 AS BORDÓ CSEPEL 125 ÖS. A MOCINAK MINDENE ÚJ, AZAZ FEL LETT ÚJÍTVA. EREDETI PAPIRJA NINCS UGYAN MEG, DE VAN A KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGTÓL EGY LEVÉL, MISZERINT A MOCI ISMÉT FORGALOMBA HELYEZHETŐ. O T RENDSZÁMHOZ CSAK EREDETI CSAVAROKRA LENNE SZÜKSÉG, MINDEN MÁS EREDETI RAJTA. ÉN NEM FOGLALKOZTAM VELE, MERT NÁLAM AZ IRODÁM DÍSZEKÉNT SZOLGÁLT.
MÁSODIK EGY HASONLÓAN FELÚJÍTOTT 1950 FEKETE CSEPEL 100-AS. EZ VOLT AZ ELSŐ ÉV AMI NEM LEMEZVILLÁS VOLT, DE ENNEK MÉG NEM VOLT SLUSSZKULCSA, ELSŐ-HÁTSÓ LÁMPAJA KICSI, ÉS MÉG MINDIG A KORÁBBAN HASZNÁLATOS KESKENY, BICIKLI SZELEPES KEREKEI VOLTAK. EZEN A MOCIN MÉG VAN EGY KIS MUNKA. A FESTÉK EZEN A MOCIN KÉT HELYEN LEPATTIGZOTT, AMIKOR ELDÖLT, EZ JAVÍTÁST IGÉNYEL, ÉS BEFEJEZÉSÜL EZ UTÁN MÁR CSAK A KÉZI CSÍKOZÁS VAN VISSZA.
FIGYELEM! Üzenetet Küldök egy találkozás okán egy szimpatikus Velorex tulajdonosnak. Június 25.-én találkoztunk az agárdi LIDL előtt. Elmondta, hogy le kellett áttételezni a motort, hogy könnyedebben induljon és megmutatta a hangját
is, a kedvesével volt ott. Elmondta, hogy tagja a Velorex klubnak is és kb. 10 éve van már Velorex-e. Elmondta még, hogy
van még 175-ös CZ-je is. Én említettem, hogy nekem van 250-es és 350-es csepptankos jawam is valamint hogy nekem
is volt Velorexem.
Szeretnék néhány kérdést még feltenni, ha szabad, ezért megadnám e-mail címem: szulecsaba@ citromail.hu ill. esetleg
a face- n is be lehet jelölni : Szüle Csaba és egy bordó 350-es csepptankos Jawa lesz a képen.
FIGYELEM! Keresünk 2016 május 7.-i napra, szombatra, Velorex vagy Trabant Hycomat járművet bemutatható állapotban, Budapesttől 30 km-re található helyszínre.
Jelentkezés: Kőváry Barna - 06703639600 - vagy info@mnhjr.hu - Köszönjük!
Velorex blokköntvény, a két hátsó blokkfelfogató és az egyik összehúzó csavar helye, és a jobboldali fedélben a kuplungkiemelő felfogatói be voltak hegesztve, az egész körbe lett marva, még a furatokat kell elhelyezni benne. A két fél blokköntvény, a dinamostarter felfogató, egy baloldali dekni, és a két blokkfél közötti labirintház illetve a felömlők közötti alu darab a csomag tartalma, ez összesen 25000 forint. Összeszereléshez 0.5 mm-es trombitalemezből kell még tömítést készíteni a két blokkfél közé, mert 0.2 mm lett lemarva belőle. Budapest 11. kerületben megtekinthető.
Meg van még egy kisebb szatyor indexem is, egycsavarosak, ez így mondjuk 5000, Budapesten van a 11. kerületben, hétköznap az Örs Vezér terénél át tudom adni.
Sziasztok! Van két első, egy hiányos hátsó és egy tartalék Jawa 559 sárvédőm fölöslegben. Ha valakit érdekel egyben a 4 db 10 000 Ft. A másik elsőhöz is megvan a felfogatás. Szarvas, nagyon nagy kérésre esetleg Budapestre felvonatozok vele, vagy futárral küldöm.