Keresés

Részletes keresés

lili888 Creative Commons License 2010.07.07 0 0 2293
Tengelic
Előzmény: ORANGE6 (2289)
zsazska Creative Commons License 2010.07.06 0 0 2292
Kedves Madárbarát!
Bennem is felmerült, hogy szabad-e engedély nélkül betallózni mások levelét, ezért hát engedélyt kértem Bérces Jánostól, mert az ő tollából származott a levél, ami itt az imént megjelent, és Ő áldását adta, hogy megjelenjen, a most következő sorokkal kiegészítve!

Ime a következő levele, amit nekem válaszul írt!
" >> 2010/7/6 Bérces János <J.Berces@richter.hu>:
>>> Kedves Erika!
>>>
>>> Egy állatunk elvesztése nem pesszimizmusra, hanem éppen további optimizmusra kell hogy inspiráljon, azáltal, hogy tanulunk belőle, többet olvasunk, érdeklődünk az adott fajról, a későbbiekre gondolva. Tudom az internet és a különféle "szakmai" fórumok okostojásai miatt több a megbetegedő, sínylődő és elpusztuló állat a laikusok között, mint régen, amikor célirányosan, ha kérdés merült fel, azokat az embereket keresték meg, akiknek volt tapasztalatuk, vagy gyakorlatuk az adott kérdéskörben. Manapság könnyebb, gyorsabb, ha fórumokon érdeklődik az ember. Tény nem mindig célravezető, bár sok esetben nagyon hasznos dolog. Tudom azt is, hogy ha baj van, akkor az ember hajlamos bármit elhinni annak, akiről úgy véli ért hozzá.
>>> Nem kell elkeserednie, hiszen a legtöbb állatorvos sem tudott volna segíteni a madarán, sőt jelen pillanatban, azok az állatorvosok, akik nem olvasták linkemet, nem ismernek személyesen, vagy a betegség hazai szakavatottját, Dr. Erdélyi Karcsi barátomat, azok ugyan úgy pusztulásba vitték volna a madarát (nem kevés pénzt legombolva magáról:)), mint a laikus fórumlakók.
>>> Ha én is az első elpusztult állatom felett való bánatomban úgy határozok, hogy többet nem fogok állatot tartani, akkor ma nem tartok itt, nem tudnék más állatokon, más emberek állatain segíteni. És átérzem az érzését, hiszen 4 éve mind a 3 héja fiókámat és egy öreg hímemet is elveszítettem pár nap lefolyása alatt e kórban, mert nem tudtam mivel állok szemben. De nem csak én, hanem az állatorvosi egyetem szakemberei sem, ahová boncolásra vittem akkor a tetemeket. Ráadásul az esetemben nem "csak egy" talált, a természetben gyakori madárfajról volt szó, hanem évtizedes munka gyümölcseként saját tenyésztésemből produkált egyedek, melyekben rengeteg munkám és pénzem feküdt. Ráadásul tisztában voltam vele, hogy itt senki sem tud nekem segíteni, vagy állataimat megvédeni, így nem maradt más, csak saját magam. Egy ragadozó-madárvédelmi konferencián akadtam Karcsiba pár évvel korábban. Emlékeztem, mit mesélt a vírusról, és mennyire kevés az infó róla. Így felkerestem őt, és kifaggattam a jelen infóról, ami csak pár hazai madár esetében volt bizonyított akkor még, és mindössze 6 éves hazai vírus múlttal. Majd két éve jött egy hatalmas járvány, és már nem csak az ország egy keleti kis pontjában volt a vírus, hanem pár hét alatt Ausztriáig, Csehországig elnyargalt, és pusztított madarat, lovat és embert.
>>> 9 héjám volt akkor és mind megbetegedett. Egy csodálatos és ritka fehér tojóm elpusztult két nap alatt. Még sem gondoltam volna egy pillanatig, hogy siránkozzak, hanem kerestem a probléma megoldását, és Karcsi segítségével rájöttem pár olyan apró de működő képes megoldásra, amit az oldalamon olvashatott. Az egészségügyi intézetben a kór lefutását nem ismerték, külföldön nem írták le, mert csak már végstádiumos, vagy elhullott állatok kerültek be hozzájuk. Emberi vonatkozása (USA) nem volt veszélyesebb mint az influenza vírusa, bár az első megjelenésekor (talán a NATO segített benn...) New Yorkban 150 ember halt bele. Innen indult a kór Amerikában és már Kanadától Mexikóig mindenhol pusztít, ahol még szúnyogok élnek. Így a megbetegedett madaraim tüneteit, a solymászokat faggatva kezdett összeállni a kép, melyről naponta feljegyzéseket írtam és Karcsival egyeztetve próbáltam okosabb lenni. Így abban az évben le tudtam vezetni a betegség eddig észlelt lefutását, módjait, megjelenési formáját, melyet azóta Karcsi több helyen már publikált. Sajna minden madárfajra hatásos vakcina még nincsen, de bízunk benne, hogy lesz. Viszont ehhez további adatok és előfordulások szükségesek, hiszen a vírus terjedése hihetetlen gyors, és kombinálódási lehetősége további veszélyeket tartogat még a jövőre nézve.
>>> Ezért nem jó elgondolása, hogy a tetem boncolása nem segítene már senkin. De! Minden még élő madárnak, fogékony emlősnek, és az embernek, akikre e vírus potenciális veszélyeket hordoz.
>>> Ezért, ha már nem akarja az eltemetett madarát exhumálni, akkor kérem írja meg nekem pontosan a madár megtalálásának helyét, időpontját, milyen tüneteket és milyen sorban figyelt meg a madáron. A feltalálástól mikor kezdett rohamosan romlani és ez hol! volt, mert lehet, maguknál a kertben csípte meg a vírusos szúnyog, és nem ott, ahol kiesve a fészekből megtalálták. Ha van további képei, kérem ezt is küldje el nekem.
>>>
>>> Végül:) Nézze végig az oldalamat, ha ideje engedi, vagy érdeklődik az állatok és solymászat iránt. Meg fogja érezni majd, hogy az a kiindulási elgondolása, hogy nem érdemes a jövőben állatot tartania, az butaság:) Az állatok bevonása életünkbe csodálatos dolog, és olyan sokat adnak életükkel számunkra, amit sem az internet, sem a természetfilmek hangulata és élménye nem tud pótolni. Aki meg azt rótta fel magának, hogy "normális fészekhagyó viselkedésnek volt tekinthető", annak én üzenem, hogy sem a madarakhoz, sem a madár etológiájához nem ért. Minden normális ember magához veszi az elárvult és védtelen, vagy beteg kis állatokat és próbál rajtuk segíteni. Aki elmegy ilyen teremtmény mellett, remélem majd a mentő is elmegy ő mellette is, amikor rá fog szorulni..."

A teljesség kedvéért gondoltam, hogy akkor már írjunk le mindent, ami neki az esettel kapcsolatban eszébe jutott!

Tisztelettel: Balassa Erika
Előzmény: madarbarat (2291)
madarbarat Creative Commons License 2010.07.05 0 0 2291

Remélem, nem sértek semmilyen szabályt, de tekintve, hogy a válaszlevél rendkívül szakszerű és tanulságos, bátorkodom nyilvánosságra hozni (hozzám úgy került, hogy a címzett Zsazska beavatott):

 

Kedves ...!

 

Nehéz így utólag okosnak lenni, azért a jövőre nézve próbálok pár

észrevételt, vagy tanácsot adni.

 

A dolmányos varjú elég éber madár, ha sokáig lent ült a földön az út

szélén, ami nem jellemző egy kirepült fiókára, akkor már lehet ott

volt valami baj, és nem az Ön gondoskodásával. A madarak elsősorban

ágról ágra ugrabugrálva próbálnak repülni megtanulni, ha a földön

sétálgatnak, akkor lehet, hogy valaki lelőtte (légpuska), autó

elüthette, vihar leverhette az ágról, de az is lehet, hogy valamilyen

betegségtől legyengült annyira, hogy bandukolnia kellett. Egy ilyen

tollazatban lévő varjúfi már elég jól kéne, hogy repüljön.

 

A rövid farka, illetve a képen látható farok tollon lévő éhség csík

azért már adhat kiindulási pontot. Összekapcsolva a hirtelen

pusztulással. Megjegyzem, az a fórumozó, aki macskakonzerven nevelte

fel a varjúját valamikor, az sem a megfelelő táplálási módot

alkalmazott. A macskakonzerv ugyan arra alkalmas, hogy élelemül

szolgáljon ad-hock esetben bármelyik kifejlődött varjúféle számára, de

nevelésre nagyon gyenge minőségű élelem, melytől inkább az Ön által is

írt ürítési szindrómák jönnek képbe.

Egy egészséges varjú fióka, bőségesen, és nagyokat "meszelve" ürít.

Míg a fészekben ül, egy burokba végzi el a dolgát, melyet a szülő

csőrébe kapva visz el a fészektől távolabb eldobva, hogy a ragadozókat

a fészektől távolt tartsa. Na most egy ilyen silány élelem mellett,

melyben inkább a zsír dominál, csak híg és vegyes állagú ürülék

képződhet, melyet nem képes burokba zárva produkálni a fióka. Így egy

fiatal madár esetében a tollai és ürüléke árulja el első lépésben,

hogy gondos és jó pótmamája vagyunk, avagy nem.

Varjú félék vegyes koszton élnek, viszont a fiókáikat fehérjedús

táplálékkal nevelik. Ezért őket egy keverékkel szoktuk felnevelni,

egész röpülős korukig, míg önálló táplálkozásra nem lesznek képesek.

Ez két rész darált marhahúsból áll, az egy részbe pedig növényi,

ásványi és vitamin tartalmú anyagok és készítmények kerülnek. Mint pl,

búzadara, zabpehely, zöldféle (saláta, tyúkhúr, pitypang) gyümölcs,

Promotor, Lavet csonterősítő tabletta és multi vitamin, valamint sok

kalcium por. Mivel a fiókák a teljes nagyságukat 6 hét alatt érik el,

ehhez a dinamikus fejlődéshez fehérje és mésztartalmú élelem kell,

mert ezek hiányában csököttek, angolkórosak, rossz tollazatúak, kis

termetűek lesznek. Egy akkora madár felneveléséhez minimum 3-4

négyzetméter alapterületű röpde kell, hogy szárnyait ne verje le, hogy

röpizmait ki tudja fejleszteni. Semmi esetre sem jó a képen is látható

ketrec, hiszen a madárnak van egy ösztönös repülési kényszere fióka

korban. Ha ez gátolva, korlátozva van, akkor a tollai látják kárát. Ha

nem tudja magát elfoglalni, ergo unatkozik, szintén kitépheti a

tollait, vagy csipkedheti magát, és egy sor más rossz tulajdonságot is

felvehet. A képen nekem a mészhiányból fakadóan a bal láb tartása sem

egészséges képet mutat.

 

A madárnak szüksége van a D vitaminra, melyet napozással kap meg,

viszont csak a szűrt napfény a megfelelő számára, ahogy azt a

lombkoronában élve kapná.

Visszatérve az ürülékhez. Ha alvadt vért, apró véralvadékot, vagy vért

látunk az ürülékében, ez az esetek nagy részében kokcidiózis, melyet

több készítménnyel (Shevicoc, ESB3) jól lehet pár napon belül

orvosolni. A fehér lepedék a szájban is több betegség előjele lehet,

ezt jobb volna látni.

 

És végül a kurta farkáról, "éhségcsíkokról" és szúnyogokról. Pár éve

dühöng nálunk és egyre jobban terjed el a Nyugatnílusi Láz vírusa,

mely állatot és embert is megbetegít. Általában a gyengébb

immunrendszerű élőlényeket támadja meg (fiatal, vagy idős, betegségből

felépülő, stb.) Így nem biztos, hogy nem volt párhuzam Ön és a madár

között. Viszont nem egymástól kapják, hanem szúnyogcsípéstől. A

szúnyog a közvetítője ennek a vírusnak, melyben már néhány ember sok

ló és rengeteg madárfaj is elpusztult. Varjúfélékre is veszélyes, pl.

Amerikában több ezer varjú pusztult el ebben a betegségben.

A vírus a legjobban a szaporodó sejtekben tudja magát reprodukálni.

Fióka madár esetében ez a toll csévéje, tokja. Ha a vírus megtámadja a

madár, és az immunrendszere jó, akkor nem tudja első lépcsőben

megbetegíteni, viszont a tollcsévében elkezd szaporodni, és azt mint

egy megeszi, mely a tollnövekedés hirtelen végét jelenti, majd a toll,

mely még ki sem nőtt, kihullik. Persze újra elkezd kinőni, de amíg a

vírust nem győzi le a szervezete, addig a toll is kétesélyes sikerrel

indul növekedésnek. A toll zászlóján jól lehet látni, hogy van benne

olyan fehér, porózus csík, mely vagy az éhségtől, vagy tolltetűtől

szokott lenni normál esetben. Az előbbinél teljesen keresztbe és

merőlegesen, és minden farok tollon, az utóbbi esetében meg össze

vissza, ahogy a tetű épen mászott. A Vírus esetében, viszont szintén

merőleges ez a vonal, de nem mindegyik tollon jelentkezik. A képen a

varjú pont ilyen tünetet mutat számomra. Ha a vírus elhatalmasodik,

akkor akár egy-két órán belül elpusztulhat, a szíve sima izomzatát

támadja meg. Mint egy infartust okozva. Ha az agyát és központi

idegrendszerét, akkor van esély arra, hogy meggyógyuljon. Csak

erősíteni kell az immunredszerét, és idegrendszerét, melyet a vírus

megtámadott. Erre a legjobb a B vitamin komplex nagydózisú adása

mindaddig, míg teljesen tünetmenetes lesz a madár.

A madár így a másik madárra nem jelent fertőzés veszélyt, sem más

állatra, emberre, feltéve ha őt nyersen meg nem eszik. Mert a vírus a

tápcsatornán keresztül is képes felszívódni.

 

Zárszóként azt tudom mondani, ha még meg van a tetem (pl. elásta)

akkor juttassa el számomra, és a kórbonctani és virológiai vizsgálatok

100%-san megmondják, miben pusztult el a madara. A weboldalamon van

egy nyugatnílusis link, ha bővebben érdekli olvassa el.

 

Üdv

...

Nem az én tisztem a levélíró nevét nyilvánosságra hozni - pedig megérdemelné - már, hogy növekedhessem az iránta érzett tisztelet.

 

Előzmény: madarbarat (2290)
madarbarat Creative Commons License 2010.07.05 0 0 2290
Nincs vége a Flotyi-történektnek
ORANGE6 Creative Commons License 2010.07.05 0 0 2289
Sziasztok,

Találtam két kismadarat, ha valaki megismerné milyen fajta, kérem segítsen!
Nem tudom, mivel, hogyan kellene táplálni őket.
zsazska Creative Commons License 2010.07.05 0 0 2288
Kedves Madárbarát!
Tudom, hogy a történteken már nem tudok változtatni, és mivel Flotyit még tegnap eltemettem, így a boncolást már emiatt sem lenne értelme forszírozni. Ráadásul, mivel nincs másik varjam, akit egy helyesen felállított diagnózis ismeretében megmenthetnék, így értelmét sem látnám. Ha azonban valaki ennek ellenére tudna mondani valami lehetséges kórokot, azt azért megköszönném. Így tehát írtam a Canary által megadott címre, de tudom, hogy csak a tünetek ismeretében, boncolás nélkül biztosat ő sem tud majd mondani.
Köszönöm a segítő szándékot, és a bíztatást! Azt hiszem, hogy a jövőben megmaradok azon madarak megmentésénél, akiket elég csak 1 éjszakán át megfigyelni, és őrizni, míg kiheverik a traumát, mint anno nemrégiben, a Karvaly esetében is.
madarbarat Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2287

Kedves Zsazska!

A családunk egyik kedvence a Dr. House. Aki csak kettőt is megnézett a sorozatból, annak van fogalma, hogy milyen bonyolult dolog felállítani egy jó diagnózist. A dolmányos esete kapcsán is sajnos igaz rám nézve: szép lehetek, de okos nem.

(Egyet kell értenünk canary1 barátunkkal - bár tegyem hozzá, egy komoly bakterológiai vizsgálat - netán, amelynek ki kell térnie a gombákra is, rendkívül költséges.)

Ráadásul egy kis füllentésnek nyomára sem lehet jutni, ezért úgy gondolom, bele kellene nyugodni a megváltoztathatatlanba. Úgyszólván felesleges vizsgálatot kérni - mert ha valami lelkiismeretlen ember végzi a próbákat -, előfordulhat, hogy vizsgálat nem is történik, csak a kórlapot és a számlát állítják ki. S valami könnyen hihető füllentéssel nyugtatnák meg a lelkedet. Szépen temesd el Flotyit és őrizzük meg emlékezetünkben!

Ami a szúnyogirtást illeti: elvileg szelektív mérgeket használnak, amelyek semmi szín alatt nem okozhatnak madaraknál elhullást. Még mielőtt valaki vitába szállna velem, megkérdezem: mostanában hallottál-e ismerőseidtől elhullott madarakról a környéken?

Ha nem, akkor minden további nélkül kizárhatjuk ezt a veszélyforrást.

Máskülönben rögtön eszembe villant a lexikon egy másik címszava, ahol arról esik szó, hogy pl. a fekete rigók közül minden hányadik éri meg az 1 éves kort - ijesztő adatokra derült fény a vizsgálatok tükrében - ezért bármilyen kegyetlenül is hangzik, ami történt, az az életben sajnos eléggé általános. Hogy úgy mondjam...

Nem, nem folytatom, mert az ember ilyesmikről nem szívesen elmélkedik.

Csak még annyit: amit a te tevékenységedről tudunk az alapján nem kell magadat marcangolni vagy a fejedre hamut szórni.

Előzmény: zsazska (2282)
zsazska Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2286
Sajnos az elhullást követően el is temettem, így boncolásra, vizsgálódásra már nyílván nem alkalmas. Én valami drasztikus fertőzésre gyanakodtam, mert annyira hírtelen végzett szegénnyel. Minden esetre köszönöm szépen a tanácsot. Írok neki, bár a lényegen már mit sem tudok változtatni!
Előzmény: canary1 (2284)
zsazska Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2285
Köszönöm az együttérző szavakat. Én is nagyon sajnálom, sőt az egész család. Még a szomszédaim is, akiknek volt alkalmuk őt közelről megcsodálni, ők is teljesen elképedtek, és elszomorodtak, hisz őket is meglepte, hogy milyen csodálatos teremtmények a varjak. A legtöbb ember rondának, és figyelemre érdemtelennek tekinti őket, pedig mekkorát tévednek! Rövidke ittléte alatt is teljesen belopta magát mindannyiunk szívébe.
Előzmény: Törölt nick (2283)
canary1 Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2284

Szia !

 

A tetemet fagyaszd le, és azonnal hívd fel a következő telefonszámot: +36-70/ 318-3158-as mobilszámon Bérces János solymász barátomat, vagy írj neki a j.berces@richter.hu emilcímre ! Pontosan számolj be neki az elhullás körülményeiről is !

 

Üdv:

 

canary1

Előzmény: zsazska (2282)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2283
Biztosan valamiféle bélfertőzése volt. Én a szarkámnak soha nem adtam rovarokat. Csak kutya konzervet kap és amit mi eszünk abból ha kér akkor kap.
Most már hogy szabadon van ő maga válogatja az étlapját, de a főétel mindig a kutyakonzerv.
Valami olyasmit ehetett a varjad ami kárt okozott a bélrendszerében. Ha kifehéredik a nyálkahártyája az nagyon rossz jel, belső betegség tünete. Mindig élénk rózsaszín vagy halványvörös kell hogy legyen.
Sajnálom hogy ez történt.
Előzmény: zsazska (2282)
zsazska Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2282
Kedves Madárbarát!
Sajnos bekövetkezett a legrosszab. Alig 2 órával a tünetek megjelenése után, Flotyi egyik pillanatról a másikra elfeküdt a kalitka alján, és elpusztult:-(
Reggel még normálisan ült a rúdon, és amint meglátott, széttárt szárnyakkal, károgó hangon kéregetett, és evett is!
Nagyon rossz érzések keringenek most bennem.Remélem azonban, hogy ez nem a rossz táplálásnak volt köszönhető, hisz ilyen gyors lefolyással nem hiszem, hogy az végzett volna szegénnyel. Amúgy a kálciumra visszatérve: kálciummal dúsított junior macskakonzervet kapott, és bár rovarhálóm nem volt, de azért fogdostam neki rovarokat is, és ő maga is elkapott már jópárat a kertben bóklászva.
Átolvastam azt is, amit a madarak székletéről a lexikonban olvasni lehet. Hát, ez sajnos megint a tapasztalat hiánya. Ahogy olvasgattam, akár az összes leírást felismertem:-( Persze korántsem biztos, hogy tényleg jól állapítottam meg, de a széklete színe, és állaga is folyton változott. Volt, mikor a reggeli széklete egészen sűrű, sötétbarna kupac volt, és aztán később, nyilván az etetés és itatás hatására felhigult, és a színe is megváltozott. Egyszóval csak a leírások alapján nem tudtam megállapítani, hogy mikor jó, vagy nem a széklete.
Az azonban feltűnő volt a tünetek között, hogy a nyálkahártyája teljesen kifehéredett.

A rovarokra visszatérve: Itt egy hete volt szunyogírtás. Repülővel permetezték le a térséget. Ez nem lehetett baj?

A történteken sajnos már változtatni nem lehet, de ettől függetlenül nem hagy nyugodni, hogy mi okozhatta ezt!
madarbarat Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2281

Az a-betűs kötetből kiszemezgettük a papagájokat. A b-betűsból a galambokat... És most vagyok bajban, mert lila gőzöm nincs, mit szedegessünk ki a c-betűs kötetből.

Talán a díszpintyeket?

Nem, az hagyjuk meg a d-betűs kötetre!

Legyenek a kanárik?

Gondolom, azokkal hamar végzünk.

 

C (nagy C-betű): 1. a színkanári-tenyésztésben, a COM bírálati szisztémája szerint a mozaikkanárik jelölése.

A C-faktor hatására az alapszín csak a tollazat egyes részeiben mutatkozik, mozaikszerűen. Ilyenformán a III-5d-C jelölésű színkanári piros, izabell szatén, mozaik - lásd: fotó!; a III-1b-C jelölés a piros-klasszikus achát mozaik madarakat illeti (lásd fotó!); a III-A-C-vel jelölt madár piros intenzív mozaik;

Az S- és T-faktorral együtt fekete szárnyszalag kialakításában játszik közre. De szürkéskék tollazat esetében a fekete szárnycsíkot önmagában a Ba-faktor is eredményezheti; 2. eredetkód (fogságban szaporított) a CITES okmányokon. Jelentése: a példány az "A" oszlopba tartozó állatfajok nem kereskedelmi célból fogságban szaporított, valamint a "B" és "C" oszlopba tartozó állatok 271/2002. (XII. 20.) Korm. rendelet 1.§ (2) bekezdés c) pontja alapján fogságban szaporított példánya. (→A ; →B ; →S ; →tollszín )

 

c (kis c-betű): 1. kiállítási →osztályba sorolásnál az osztályt jelentő szám után a párok jelölése (kivéve KANÁRI);

mozaik kanári

2. (barles) házigalambnál a szalagnélküliség jele. Másutt a rec. vörös színt kialakító →színre ható faktor jele; 3. színkanári-tenyésztésben a színváltozat besorolását szolgáló első szám (római) I-II-III-IV-V-VI-VII az alapszínt jelöli, az ezt követő arab szám és kisbetű (pl. 1a vagy 1b vagy 1c vagy 1d) a rajzolat színárnyalatát adja meg (ha van ilyen, merthogy lipochrom kanárinak nincs rajzolata)

a=fekete

b=achát

c=barna

d=izabell.

Ilyenformán a sárga alapszínű, klasszikus, barna rajzolatos, nem intenzív színkanári jelölése: I-c1-B (függetlenül attól, hogy a kötőjel után a c vagy az 1-es szám szerepel elől!).

 

c/2: a barnapasztell szín jelölése a színkanári-tenyésztés nemzetközi gyakorlatában.

 

c/4: a barna pheók jelölése a színkanári-tenyésztés nemzetközi gyakorlatában.

 

c/5: a →barnasorú kanári v. satine, helyesebben szatén kanári jelölése a színkanári-tenyésztés nemzetközi gyakorlatában. szatén kanári

 

C kategória: a Magyarországon előfordult madárfajokat a nomenclator bizottság aszerint, hogy hány esetben, milyen feltételezés szerint és mikor figyelték hitelt érdemlően meg,

A

B

C

D és

E betűvel jelöli a nyilvántartásokban.

A C kategóriába azokat sorolják, amelyeknek legalább egy egyede olyan önmagát fenntartani képes állományból jutott Magyarországra, mely emberi közvetítéssel alakult ki távol az eredeti, természetes elterjedési területétől (ide tartozik hazánk madárfajai közül a kanadai lúd, a halcsontfarkú réce, a fácán és a parlagi galamb)

madarbarat Creative Commons License 2010.07.04 0 0 2280

Kedves Zsazska!

Én kapásból adnék neki porrá tört Polyvitaplex 10 tablettából egy gyufafejnyit az itatóvízében pipettával.

Azon túl nem mindegy, hogy milyen a széklete és az étvágya. A mellcsonti taraj szintén vizsgálat tárgya. Ha feltűnően (élesen) kidomborodik, akkor ugye a madár le van fogyva.

Ahogy az apró jelzésekből nyomon tudtam követni az eseményeket, abból az derült ki, hogy nem nagyon vettétek figyelembe a javaslataimat (rovarfogó háló) pinki, giliszta, marhaszív, kálcium...

Itt ezek a dolgok azért volnának fontosak, mert a fióka táplálkozásélettani igényei kapcsán csak találkozásba bocsájtkozhatunk és nagy valószínűséggel a rovartáplálék a természetes hajtóanyaga (energiaforrása), ásványi kompones- és fehérjeforrása, amit pl. az általad említett sajt ...

Hát nem is tudom! Én speciel adtam csekély mennyiségben a lágyeleségben sajtot, de sohasem zsíros sajtot, sohasem füstölt sajtot a madaraimnak.

Persze nálam is előfordult veszteség, de vannak szempontok, amelyeket egy életre megtanultam.

Például a nagy álarcos szövőktől csak a negyedik fészekaljból tudtam fiókát fogni. Javarészt lisztkukacot kínáltam fel a szülőknek etetéshez. Működött is a dolog 4-5 napig, akkor aztán... Nézem van valami az itatótálban. Hát az egy fióka volt, mintha csak belefojtották volna a szülők. És ez megismétlődött újra és újra. Ádám Pista barátom, akinek akkor már nagy gyakorlata volt a sámarigók tenyésztésében panaszkodásomra elmondta, hogy nála is mutatkozott hasonló jelenség.

A szülők feladták, mintha csak azt jelezték volna: ez így nem fog menni!

Egy szó, mint száz kikényszerítették a szövőim a sáska, szöcske élőeleséget.

Nem oly fertelmesen bonyolult dolog ez, tessék elhinni. tehát rovarfogó háló (lepkeháló) és egy nagy-nagy nylonzsák. A rét füvéről "kaszált" rovarokat egy határozott mozdulattal az ember beborítja a nagy nylonzsákba, összefogja a zsák száját és újabb pár lépéssel - ilyen időtájt - százával foghat rovarokat.

Otthon egy drótkerettel kifeszítettem a zsákot és több dolgom nem is volt. amelyik rovar felküzdötte magát a zsák szájához, az rögtön valamelyik szövő csőrében találta magát. Megfigyelhettem, hogy előszeretettel részesítik előnyben a zöld rovarokat.

A kisebb egzoták részére pedig kínáltam vízibolhát, muslicát (igazából egy bomlásnak indult gyümölcsöt, azon megterem a muslica)...

Amikor az akvarista barátom adott egy szaporításra alkalmas szárny nélküli muslicaállományt, akkor még könnyebb lett a dolgom.

Na szóval vannak fortélyok, bevált módszerek, de tény, hogy a kézel nevelés a madártartás rögös útja, s nem ritka a kudarc sem.

Minden esetre remélem, neked sikerül megmenteni a kicsit, hogy még sok érdekeset mesélj róla és csinálhassatok további videókat. Szívből drukkolok!

 

Akinek van lexikonja, az tudja, hogy akár a betegség címszóra keresve, akár a székletre, fog valamit találni, ami előbbre viszi a probléma megoldása felé:


 

széklet (faeces): a vastagbélben kialakuló, változó állagú massza, a szervezetnek a táplálékból visszamaradó salakanyaga, mely a székelés folyamán a külvilágba ürül.

Rendes körülmények között a 2/3-a víz.

A szárazanyag tartalma a táplálékmaradványok mellett baktériumokból, az emésztőnedvek megmaradt fermentjeiből, levált bélnyálkahártya-maradványokból és fehérvérsejtekből tevődik össze.

De tartalmaz lipideket, szkalolt (ez aminósavakból keletkezik), kénhidrogént, széndioxidot stb.

A színét az epefesték származékaitól (bilirubin) nyeri. Ha a széklet színében, állagában a szokottól eltérő, akkor betegségre gyanakodhatunk. Magevők esetében:

    - vizes széklet: előfordul galambok fiókáinál, hogy a kicsik széklete 10 napos koruk körül vizessé válik. Ennek valószínűleg anyagcserezavar az oka;

    - fekete széklet (LEE BLACK) az emésztőrendszer felső szakaszáben jelentkező vérzésre utal. Férgek v. →galandférgek jelenlétét lehet feltételezni, esetleg – ha még vizes is - bakteriális fertőzés lehet az oka;

    - fehér széklet (LEE WHITE) pontosabban vizelet! Jelezi, hogy a madár nem eszik semmit;

    - fehér széklet sárgás v zöldes részekkel: a táplálkozás hiányára utalnak, amit tetéz a máj sérülése, ez pedig az epe pigmentjeinek megjelenéséből következik;

    - véres széklet: az emésztőrendszer hátsó traktusa sérült, nem volt ideje a vért megemészteni, ami tipikusan a →kokcidiózis jele;

     - emésztetlen MAGVAK az ürülékében: féregfertőzésre utal v. Candida albicans mérgezésre (→candidosis);

    - híg széklet: stressz, →kokcidiózis, gombás vagy vírusos fertőzések kísérőjelensége;

    - terjedelmes széklet: gombás vagy bakteriális fertőzés lehet a háttérben.

    - a széklet folyós esetleg bűzös is, a nyálkás ürülék barnászöld, székletvizes, benne egy idő után megjelennek emésztetlen takarmányrészek, akkor nagyjából a paratífusz v. a szalmonellózis jeleit látjuk (FOTÓ!).

Sok növényi táplálék fogyasztása esetén a széklet mennyisége megnövekszik, és cellulóz is kimutatható benne.

A madarak széklete különös, eltér az emlősökétől, ugyanis a széklettel együtt rendes körülmények között vizelet is távozik, ennek húgysav tartalma a levegőn fehéres kicsapódássá válik, s a széklet részének hihetnénk, pedig nem az.

A széklet színe utal a madár egészségére, ezért ajánlott - különösen a beszoktatás nehézségeivel küszködő - madár alá tiszta papírral "almozni", ugyanis azon könnyebb felfedezni, hogy a széklet a normálistól eltérő színű.

Gyakorlati megfigyelés, hogy az egészséges fióka, amikor gyűrűzés v. ellenőrzés céljából kivesszük a fészekből, reflexszerűen ürít. Ez éppenséggel az egészség jele. (→FÁCÁNFÉLÉK; →vakbélürülék; →ürülék; →kokcidiózis; →minta; →paratífusz, →hasmenés)

 

 

Előzmény: zsazska (2279)
zsazska Creative Commons License 2010.07.03 0 0 2279
Sajnos úgy tűnik, hogy Flotyi beteg. Ami azt illeti, elég hirtelen kezdődtek a tünetei, hisz ma reggel még szépen evett, de most azonban csak gubbaszt, és gyakran nyitva tartja a csőrét, mint akinek légszomja van:-( Nem érzem melegnek a testét, de az látszik, hogy valami nincs rendben. A szárnyait leereszti, és cseppet sem mutat érdeklődést. Eddig minden alkalommal kereste a társaságot, de most, bár szabadon lehetett volna, nem élt vele. maradt a kitárt kalitbában, és csak ül. Eddig ilyet nem csinált. mindig bebarangolta az egész házat. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy tegnap óta engem is erős torokfájás gyötör. Lehet, hogy elkapott valami fertőzést?
zsazska Creative Commons License 2010.07.02 0 0 2278
Ez sajnos nem madárkalitka. Ez rágcsálóketrec, de sajnos csak ez volt kéznél. Reméltem, hogy addig ez is megteszi, míg valami elfogadható helyet sikerül számára kialakítani. Köszi a tanácsot.
Mi már így találtuk. Nem volt faroktolla. Én azt hittem, hogy még nem nőtt ki. Eszerint már lennie kéne?
Előzmény: Roland15 (2277)
Roland15 Creative Commons License 2010.07.01 0 0 2277
Ez mekkora kalitka? A vízszintes rácsozás nem a legjobb a madaraknak, mert lekaristolják a tollukat. Ha elfogadsz egy tanácsot, tegyél inkább kéregmulcsot a madár alá, mint újságpapírt! Egyébként megsérült, hogy hiányzik a farktolla?
Előzmény: zsazska (2273)
zsazska Creative Commons License 2010.07.01 0 0 2276
Nem. A legfőbb tápláléka macskakonzerv, de kapott már sajtos, tojásos kotyvalékot, főtt húst, főtt, zöldséges rizst is.
Előzmény: Törölt nick (2275)
Törölt nick Creative Commons License 2010.07.01 0 0 2275
Csak rovarokat kap?
Előzmény: zsazska (2274)
zsazska Creative Commons License 2010.07.01 0 0 2274
Nem tudom, hogy mi számít soknak, de úgy hiszem, ha csak az etetések számát számolom, ami napi 5 alkalom, akkor már az se kevés. Ha szabadon van, akkor is keresi a társaságunkat, főleg az enyémet. Mostanra, hacsak meglát, már szétterjeszti a szárnyait, és azon a "kellemes" hangján kuncsorogni kezd:-) Nagyon aranyos!
Előzmény: Roland15 (2244)
zsazska Creative Commons License 2010.07.01 0 0 2273
Köszi szépen!
Rovarokat már eddig is kínáltam neki. Egy-két éjjeli lepkét elkaptam, és hát nem kellett sokáig felé nyújtogatnom, egyből rácsapott:-)

Hoztam pár felvételt is:

Flotyi a fán
Flotyi és a disznók
madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2272

Richter Guszti

végső búcsúztatója

 2010 július 2-án

a fonyódi Portlacaj vitorláskikötőben

(Fonyód Sás utca 13.)lesz,

16 órakor.

Kérésének megfelelően a hamvait a Balaton vízébe szórják.

Előzmény: madarbarat (2258)
Törölt nick Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2271
Nagyon szépen köszönöm!
Küldtem mailt!
Előzmény: madarbarat (2270)
madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2270

Kedves Galambászlány!

Nagyon-nagyon szépen köszönöm, pont erre gondoltam.

Ha minden áron akarnék valamit kifogásolni, akkor azt mondanám: jobban kifejezné az együvé tartozásotokat, a madár iránt érzett szeretetedet, ha rá néznél.

De ez eszemben sincs.!

Nagyon örülök és végtelenül hálás vagyok.

Láthatod, már be is tettük a kézzel nevelt szócikkhez.

És szívből kívánom, hogy teljék Lidércben sok-sok örömöd.

Ha a felvételt készítőjeként mást akarsz megnevezni, akkor a madarbarat@rubicom.hu emai-lcímre írj!

Barátsággal

Lengyel Tibor

Előzmény: Törölt nick (2268)
madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2269
kézzel nevelt: előfordul, hogy fiatal, még nem önálló madár a szülői gondoskodás hiányában az emberre szorul, v. abból a célból, hogy a madár az emberhez szokjon, kezes, egészen szelíd legyen, önállóvá válása előtt leválasztja szüleitől a tenyésztő, s ilyenkor “kézzel” neveli vagyis a begytartalom mesterséges pótlékát v. a szülők szokásos zsákmányát (annak pótlékát) juttatja segédeszközzel a fióka csőrébe.

kézzel nevelt szarka (fotó: galambászlány)Galambászlány fotóján ilyen kézzel nevelt szelíd szarkát láthatunk.

Ilyen eszközt – ún. falatkaadagolót - mutat be Eloy Parra fotója, amely fecskendőre szerelve mimeli a csőrt -

 http://www.timbrado.com/jaulasx.shtml .

A tapasztalatok szerint nem mellékes a segédeszköz színe. Ezt a problémát az eszközre tekert színes szigetelőszalaggal szokták megoldani.

Mások a kanalas módszert ajánlják, amikor kanállal v. a csipeszes módszert, amikor egy csipesz segítségével teszik a fióka csőrébe a táplálékot: http://www.youtube.com/watch?v=AdqggOfLHZc&feature=related 

Csipesz használata ajánlott akkor is, ha rovarevők vagy ragadozók (ill. szajkók, varjak) fiókái szorulnak a segítségünkre.

(→mesterséges felnevelés; →dajkaság; →fiókák mesterséges felnevelése; →műanya)

http://members.a1.net/landsi/

http://www.youtube.com/watch?v=y26s98QJzFs

Feldegg-sólyom: http://www.erdelyinimrod.ro/old/nim/03-6/c3.htm

 

Törölt nick Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2268
Szia madarbarat!

Beszúrtam a képeket amit kértél...de nem kaptam választ ellentétben másokkal. Megtudhatnám ennek okát?
Köszönöm.
Előzmény: madarbarat (2267)
madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2267
Burma queen: az USA egyik kiváló postagalambja (USA-44-SC-19071), mely Burmában egy a főcsapattól elszakított és bekerítésbe került egységet mentett meg az által, hogy 325 mérföldet 9 óra alatt rendkívül nehéz terepviszonyok között megtéve hírt vitt az életveszélyes helyzetbe került osztagról

A teljesítmény értékét növeli, hogy a galamb mindössze 5 hónapos volt.

 

bursa Fabricii: a →bursanyílás, más néven a →Fabricius-féle táska a nyirokrendszer része.   

 

....

burukkol: a galamb udvarló hangja, hangutánzó kifejezéssel.

 

Burulori (ném.): →burulóri (Charmosyna toxopei).

 

burulóri (Charmosyna toxopei - Burulori - Blue-fronted Lorikeet): 17 cm nagyságú papagáj a díszlórik nemzetségében buru-szigeti élőhellyel. Rendkívüli hasonlóságot mutat a diademlórival, de a rokonság kizárt, hiszen a két faj élőhelye földrajzilag nagyon távol fekszik egymástól, s a közöttük levő területeken számos rokon faj garantálja az izolációt.  

A burulóri homlokán és fején, mint egy hetyke kis sapka, kék a tollazat. Az arci rész sárga némi zöld árnyalattal, ugyanilyen a comb és a has.

A diademlóriknál csupán a begytájékon vált sárgásra a zöld tollazat. A hát és a szárny szintén zöld.

A farktollak fonákja sárgás végű, de az alsó farkfedőkön találunk egy kis piros díszítést.

A tojóknál a kék sapka hiányzik. A tollazatuk általában véve világosabb.

Tartásával kapcsolatban nincs adat. Sajnos ábrát a faj bemutatásához már csak a Vörös könyvben találtunk! http://www.rdb.or.id/view_html.php?id=172&op=chartoxo

 

...

 

búza (Triticum): a pázsitfűfélék családjába tartozó növénynemzetség, a szélsőséges időjárást, a kemény telet és a száraz nyarat egyaránt jól tűrő, legfontosabb gabonafélénk. Az emberi szervezet számára a legkedvezőbb arányban tartalmaz szénhidrátot és fehérjét.   

A búzanemzetségbe tartozó fajokat több szempont szerint szokták csoportosítani

kromoszómaszám szerint;

szemtermésük kihullik-e a pelyvából v. sem;

vadon terem v. kultúrfajta.

A legelterjedtebb a Triticum aestivum, s a nálunk termesztett fajták mind e fajhoz tartoznak. Őse valószínűleg a délnyugat-ázsiai Aegilops cylindrica.

Úgy kell vetni (gabonasortávra, 10,5-12 cm-re, 2 cm-es tőtávra, 3-5 cm mélyre), hogy a tél beállta előtt megerősödhessen. búza

A tavaszi búza február végén, március elején kerül a földbe, de nálunk bizonytalan a magérlelése, viszont pl. papagájoknak, amikor is a tejes búza nyerése a cél, melegen ajánlott.

Ti. a tejes kalászok a nagy papagájok számára ízletes csemegéül szolgálnak.

Az áztatott búza és más gabonafélék, ill. a csíráztatott gabona táplálékként való felkínálása rendszerint hasznoson befogott, a beszoktatás nehézségeivel viaskodó v. a fiókákat nevelő nagyobb papagájoknak.

A Csehországból, ill. Szlovákiából importált madarak között sok az elhullás. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az északi szomszédaink alig etetnek lágyeleséget, viszont a mi gyakorlatunktól eltérően rengeteg csíráztatott magot, elsősorban búzát tesznek a madarak elé.

A tyúkfélék és a galambok részére alaptakarmány, amelyet daraként, összezúzva a kisebb énekesek számára is felkínálhatunk.

A búza több és értékesebb fehérjét tartalmaz, mint a kukorica, ezért utóbbival nem szabad kiváltani a búzát. Jó, ha tudjuk, hogy az ún. kemény (nagy sikértartalmú, étkezési) búzák fehérjetartalma kedvezőbb, mint a takarmánybúzáké.

Utóbbiakat szokták puha búzának is nevezni.

A Szűcs-Szécsényi szerzőpáros felhívja a galambászok figyelmét, hogy a hosszú időn át etetett búza csúzt és köszvényt okozhat. Ezen túl rendkívül szegényes a mésztartalma, így etetésekor fokozottan kell gondoskodni ásványi kiegészítőkről.

A búza malomipari mellékterméke, a →korpa rostanyagai révén a lágyeleségben jó étrendi hatást fejt ki, továbbá vízfelvétele előnyösen befolyásolja a lágyeleség állagát.

Ezen kívül a korpa a →lisztkukacok tenyésztőközege

A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag →búzacsíra szintén nagyon értékes a →lágyeleségben, annak állagát szintén javítja.

Ha a búza fuzáriummal fertőzött, akkor azzal szemben csak a galambok védettek. Ösztönösen megérzik, mennyit fogyaszthatnak belőle anélkül, hogy ártalmukra lenne.

 

búzacsíra
: a gabonafeldolgozó-ipar terméke, mely a madarászok számára a búza legértékesebb része (a humán táplálkozástudomány szerint az ember számára is)

Leginkább a lágyeleségre szórva alkalmazhatjuk, amikor is helyettesítheti a morzsát. Ez esetben nem csak segít morzsalékossá tenni a lágyeleséget, hanem biológiai értékeivel (vitaminok, aminosavak, ásványi anyagok) gazdagítja is azt.

 

búzaszínű
(bar.): a házityúk egyik színváltozata

De hogy miért a búzától kölcsönözték a nevét?! A laikus valószínűleg nagy bajban volna, ha elé tennének egy búzaszínű maláji harcost, hogy mondja meg, milyen színű.

Talán a tojó színe segí...

 

...

bükkmakk: a bükkfa (Fagus silvatica) termése, melyet a fácánfélék, a récék és a ludak, továbbá számos más madár is szívesen fogyaszt

Az ősszel gyűjtött makk egész télen etethető nagy tápértékű takarmány. Viszont figyelembe kell venni, hogy a tannintartalmával szemben a baromfifélék érzékenyek, miközben a galambokat az nem befolyásolja. http://www.astrogeo.va.it/botanica/images/acheni.jpg

 

bükköny: a hüvelyesek családjába (Leguminosae) tartozó takarmánynövény

Régebben két változatát, az ún. pannonbükkönyt és a szöszösbükkönyt is termelték, de miután ezek nagyüzemi keretek között nem hozták a kívánt eredményeket, a bükköny, mint takarmánynövény lassan eltűnt a palettáról.

Pedig az apró fekete magja, főként a nagy fehérjetartalma miatt rendkívül értékes, szinte nélkülözhetetlen takarmány-összetevő a galambok magkeverékében. A borsó csak részben helyettesítheti.

 

bükkönyszem (gal.): ha a szivárványhártya erősen festett, sötétbarna színű, akkor házigalambnál bükkönyszemről beszélünk.

(→sötét )  

 

...

 

bütyköscsőrű gyümölcsevő galamb(Ptilinopus insolitus - Knob-billed Fruit-Dove - Knopf-Flaumfußtaube): Pápua Új guinea endemikus gyümölcsevő galambja.

 

bütyköscsőrű lúd: →bütykös fényréce (Sarkidiornis melanotus - Comb Duck)

 

bütykös csüdízület: a már régen ...

 

...

 

bütykös galamb (Ducula pacifica - Pacific Pigeon): rendkívüli szép és a húsos bőrlebennyé duzzadt orrviaszával 35 cm nagyságú egzotikus galambféle a Csendes óceán szigetvilágában Új-Guineától Új-Kaledóniáig, a Fidzsi-szigetektől a Tonga-szigetcsoportig

Táplálékínséges időkben szárnyra kél, s nem riad meg a távolságoktól, messzire vonul az óceán vizei felett.

A kékesszürke, hosszú farok közepéig érő szintén kékesszürke, hosszú hegyes szárny sejteti, hogy kiváló repülő. A hát ugyanilyen színű, másutt a tollazat kékes árnyalatú fehér.

A rövid csőr és a húsos bőrlebeny szintén kékesszürke. A láb pirosas hússzínű, de a karmos újra kékes szürkék. A szem bordópirosas.

Az erdős, gyümölcsökben gazdag korallszigeteket kedveli, ahol kisebb-nagyobb csapatokban kóborolva kutat élelem után. Erőteljes lábuk és a hosszú karmaik alapján jól következtetünk: ragyogóan másznak, kapaszkodnak a sűrű ágak között.

Ágakból magas fák tetejére építik a fészküket.

 

madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2266
   

bukaresti lógószárnyú keringő: középhosszúcsőrű, valószínűleg török eredetű házigalamb a keringők fajtacsoportjában

Széles, legyezőszerűen terpesztett, mintegy 35-45 fokban álló farok, laza tollazatú, lógó szárny jellemzi. A tenyésztésében kizárólagos küllemi szempontok, a formalizmus miatt a fajta biológiailag legyengült, gondos kezelést igényel, s tudni kell, hogy elég rosszul szaporítható.

Kicsiny, gömbölyded fej, széles homlok, széles, de lapos fejtető ötlik a szemünkbe.

A kúp alakú, rövid csőr színe világos, a hegye határozottan lefelé irányul.

A csőrdudor félhold alakú.

A szem kissé kidülled, az írisz sötét v. narancsos, a tollazat színének a függvényében.

A kétsoros, kissé duzzadt szemgyűrű minden változatnál vajszínű.

A széles mell mély tartású, jól izmolt.

A rövid hát kis homorulattal csatlakozik a vastag nyak tövéhez. A farktő dúsan párnázott, a két oldalán sárgás zsírtokok találhatóak.

A hosszú szárny alsó vonala enyhén ívelt, a szárnybúb elálló.

Az evezők lógnak, elérhetik a talajt.

Az előírásszerűen 14-22 kormánytoll zsindelyszerűen, de lazán fedi egymást, a végük borzolt (frizírozott). A tollatlan láb feltűnően rövid.

A színváltozatai: leggyakoribb a zöldes, zománcfényű feketében, nem ritka egészen sötét, csaknem vörös színű sárgában sem.

Elismert tarkán, fehérrel babozott nyakkal, fehér holdason v. fehér gallérral.

Ezek egymással párosítva hozhatnak ki bükkönyszemű fehéreket, amelyek a tiszta feketékkel szép galléros fiókákat v. holdas utódokat produkálnak. Kedveltek almond és kék farkú változatban.

Az utóbbiak lehetnek feketék kovácsolt kék farktővel és fekete farokpánttal.

Ritkán látható fekete farokpántos vörösben is.

 

bukaresti rozsdás szalagos keringő
: főként Munténiában kedvelt házi galamb-fajta, melyet a román kék keringő és a bukaresti lógószárnyú keresztezésével állítottak elő

Utóbbitól főként a sajátos tollrajzával különbözik: egyszínű feketék a nyakon holdas v. galléros rajzolattal, a szárnypajzson pedig két keskeny vörös szárnyszalaggal.

Vannak példányok, melyeken a fej és a nyak tollazata is vörössel futtatott.

 

bukázók (gal.): a bukó-keringők régies neve.

 

...

 

bukók v. pergők (gal.): a házigalamb egyik fajtacsoportja, mely egyedei a különleges röptechnikájukkal hívják fel magukra a figyelmet.

Jellemző rájuk az emelt farok, a lógó szárny és a mély hát, és az alacsony szállás, mert lassan-lassan csökken a röpképességük.

Akad közöttük olyan faj, amely falkái versenyre kelhetnek a magasszállókkal.

A mintegy 100-1200 méteres magasságban, 30-60 percig tartó repülésük közben a saját tengelyük körül hátrafelé át-átfordulnak, esetleg többször is számos hátra bukfencet végeznek. Ezeknek a pergéseknek sajátos koreográfiája van.

Feledhetetlen élmény, amint látunk egy csapat galambot a vezér által vezetve, szoros spirális vonalban, sebesen felfelé emelkedni, s egyszer csak hirtelen mozdulattal irányt változtatva kiválik közülük egy.

Fejének hátra vetésével, és a közben végzett hirtelen szárnycsapással hátrafelé bukfencezik (a pergések gyakran folyamatosan követik egymást).

Végül, akárcsak leszálláskor bármely más galamb, a lábát szétterpesztve, a farkával is fékezve lelassul, átmegy normális röpmódba. Az iménti légi akrobata nagy köröket leírva ereszkedik lefelé, hogy kis idő múltán újra a falka után eredjen. Hamarosan követőkre talál, aztán minden kezdődik előről.

A pergőket naponta (kedvezőtlen időjárási körülmények közepette két naponta), meleg időben 30-60 percig, hidegben mintegy fél órán át kell reptetni.

A reptetés legideálisabb ideje a reggel 6 v/és a délután 5 óra, ugyanis, aki megteheti, az nyugodtan röptethet napjában kétszer is.

A repülés időtartama függ a pergések számától is. Egyébként nem a repülés időtartama a lényeg a pergők számára rendezett versenyeken sem, hanem az, ahogyan repülnek, s ahogyan a bukfencezések egymást követik.

Nevezik őket bukfencező galamboknak is, s valóban szemet gyönyörködtető, ahogyan mutatványaikat a levegőben végzik.

Legismertebb képviselőik a keleti, a birminghami és a perzsa keringők.

Említést érdemel, hogy vannak fajok, melyek a földön vetik különös bukfenceiket. Ezek

az indiai lothan,

az amerikai szobakeringők és

az angol keringők.

A számukra rendezett versenyek szabályai kívülállók számára nehezen érthetőek. Lényegét tekintve az USA-sztenderd szerint vannak

1. egyszer pergők (egyes bukó), amelyeknél egy teljes bukfenc és mindkét lábra visszaérkezés a követelmény;

2. a kettős pergő (dupla bukó) tesz egy bukfencet felugráskor, s végez egyet leereszkedéskor is;

3. a tartós pergőknél (tartam bukó) elvárás, hogy lehetőleg egy egyenes vonal mentén több hátrabukfencet végezve mintegy labdaként guruljanak a földön.

Lényegében a bukók általában alacsonyan szállnak, miközben egy-egy hátraszaltót tesznek a levegőben. Nagyrészük igazi röpképességét már elvesztette, esztétikai élményt nyújtó külalakjuk miatt viszont népszerű fajták. Vannak azonban igazán jól szálló és bukó fajták is (kassai, cseh, stb.). A pergők általában komoly akrobatikus képességekkel rendelkeznek. Igen jól forgó fajták a keleti -, birminghami-, debreceni pergő. A kaukázusi csattogó pergő a „tornyozó” típusú pergők közé tartozik, amely képes 15-20 hátraszaltó után 50-80 métert toronyszerűen emelkedni. A szalay forgók vízszintes forgási röppályán forognak, mialatt a röpmagasság nem változik. Speciális pergési mutatványra képesek az angol parlor és az indiai „lothan” keringők. A földönforgók három típusát különböztetjük meg: egyes bukók (egy teljes szaltót vet), dupla bukók (két teljes szaltó a talaj érintése nélkül) és a tartam bukók (folyamatos hátraszaltókat vet). A körcsattogó galambok a kiválasztott tojó körül kis köröket írnak le. Valójában ez a 3-7 kör a hím nászrepülésének felel meg.

(cseh bukó, kassai bukó, →röpgalambok )

 

bukók(2) v. tengeri récék (Mergus): a récefélék családjában a réceformák alcsalád hat csoportja (1. lapátcsőrű récék, 2. fényrécék, 3. úszórécék, 4. bukórécék, 5. pehelyrécék 6. tengeri récék és bukók) közül az egyik, nálunk kevésbé ismert csoportja.

Itt három rokon családnem szokott keveredni....

 

...

 

burgonya (Solanum tuberosum és S. andigenum): már több, mint 2000 esztendő óta vegetatív úton, a gumójáról szaporított növény a Solanaceae családból, a paradicsom, a dohány és egyebek mellett a paprika rokona. Ábra forrása: http:///www.hort.purdue.edu/   

Eredeti hazájából, Közép- és Dél-Amerikából Európába a spanyolok, ill. az angolok révén, a XVI. sz-ban került Az előbbiek egy pirosas héjú, sötét lilás virágú fajtát, az angolok pedig egy sárgás héjú, ibolyaszín virágú fajtát hoztak. De a termesztési és a felhasználási ismeretek híján a burgonya termesztése nagyon lassan terjedt.

Kezdetben mérges dísznövénynek tartották, s csak a XVIII. sz-ban vett lendületet a termesztése. Ebben valószínűleg a gabonaínség és a belterjes mezőgazdasági kultúrák terjedése is szerepet játszott Kétségtelenül hozzájárult a nagy éhínségek csökkentéséhez és a magas C-vitamintartalma révén az akkortájt telente gyakori skorbut megszűnéséhez.

A burgonyának a megvastagodott, föld alatti szárrészét hasznosítjuk. Ezeken az ún. ággumókon köldökrész és csúcs- v. koronarész különíthető el Alul, a köldökrészen át táplálják a gyökerek a gumót. Felül spirális vonalban ún. szemek helyezkednek el. Minden szemben rendszerint 3 rügyet találunk. Közülük a középső a legfejlettebb. Ez, a főrügy hajt ki először. A mellette levő kettő csak akkor, ha a főrügy megsérül. Rögtön tegyük hozzá, hogy a mellékrügyekből képződött bokor satnyább Rügyezés (helytelenül csírázás) csak hosszabb-rövidebb pihenés után következik be. Sötétben hosszú, vékony, törékeny, tehát értéktelen hajtás keletkezik.

Korai újkrumplihoz (v. nyári vetőgumótermeléshez) éppen ezért fényben hajtatott, tehát vastag, zöldes hajtásokkal rendelkező vetőgumót kell használni.

burgonyaAz elvetett gumó hajtásai a föld felszínhez érkezve, a fényen kapnak zöld színt, és rajtuk képződnek a levelek. Ettől kezdve a levelek táplálják a növényt. A föld alatti hajtás ízeiből pedig járulékos gyökerek nőnek. E gyökerek a talaj felső részében terjeszkednek A mélyre vetett gumóból vízszintesen növekedő sztólók vége kedvező hatásokra gumóvá vastagszik Nem előnyös a meleg és a száraz talaj a gumóképződéshez. Ilyen talajban a sztólók gyorsan elöregszenek és csak kisebb gumókat növesztenek A talaj felmelegedését és kiszáradását a bokor tövéhez húzott föld hátráltatja, így e művelet előnyös a gumóképződésre A burgonya a párás, mérsékelten meleg területeken a laza talajokat kedveli. Lúgos talajon sem szabad erőlteni A mélyen művelt talajon a vetést megelőző évben alkalmazott istállótrágyát és a fejtrágyaként használt nitrogénműtrágyát meghálálja Ültetni 6-8 dkg-os egészséges gumókat kell, a tavaszi fagyok elmúltával, áprilisban, 60-70 cm sor- és 40-50 cm tőtávra, 6-12 cm mélyre A gumókat kezdetben foszló, vékony bőrréteg borítja. Ez később parás, a fajtára jellemző színű (sárgás v. pirosas) héjjá fejlődik, amely megakadályozza a kiszáradást és a fertőzést A gumó mintegy 75 %-a víz. A szárazanyagtartalom nagyobbrészt keményítőből áll (12-25,0 %) A további összetevők:

fehérje: 2,1 %

zsír: 0,15 %

szénhidrát: 21,0 %

rost: 0,8 %

hamu: 0,95 %

Viszont a kevéske fehérje könnyen emészthető és biológiailag nagyon értékes.

A gumó közepén koncentrálódik az értékes a C-vitamintartalom. Ezt azért fontos tudni mert, így nem kíván további magyarázatot, miért hasznos héjában főzni.

Tudni kell, hogy a korábbi vélekedéseknek megfelelően a burgonyanövény valóban tartalmaz mérgező anyagot. Ez a hőre bomló szolanin, amely legnagyobb mértékben a virágokból kifejlődő bogyókban található.

A gumókban ősszel csak nyomokban lelhető fel. Ott a szolanintartalom csak hajtáskor dúsul fel, s főképpen a hajtásokban. Ezért a nyersen etetett, hajtásokban gazdag burgonya okozhat szolaninmérgezést Tekintve, hogy a fentiek figyelembe vétele mellett a mérgezés lehetősége kizárt, a burgonya komoly szerepet tölt be az állatok takarmányozásában is A héjában főtt majd összetört krumpli a baromfifélék és a galambok kiegészítő tápláléka. A magvakhoz képest csekély táplálóértékkel bír, viszont azokénél jobb az étrendi hatása Papagájoknak és pl. díszgalamboknak azért is ajánlható, mert a pépé tört főtt burgonyával e madarak felvesznek olyan kiegészítőket (vitaminokbúzacsíra, búzacsíra, stb.), amelyek adagolása egyébként nagyon bonyodalmas lenne

 

BURHINIDAE (Stone-Curlews or Thick-Knees): →UGARTYÚKFÉLÉK, család a lilealakúak rendjében két nemzetséggel, mint   

Burhinus(ugartyúkok - 7) és

Esacus(rákásztyúkok - 2).

 

Burhinus: ugartyúkok, a család névadó nemzetsége 7 (másutt 6) fajjal, az ugartyúkok, amelyek a Föld melegebb területein terjedtek el.

  • bistriatus: koronás v. kétcsíkos ugartyúk (Double-striped Thick-knee),

  • capensis: →fokföldi ugartyúk (Cape Dikkop),   
  • /- giganteus: →parti rákásztyúk

  • magnirostris: →bozótjáró ugartyúk (Bush Thick-knee),

  • oedicnemus: →ugartyúk (Stone-Curlew),

  • senegalensis: →szenegáli ugartyúk (Senegal Stone-Curlew),

  • superciliaris: →perui ugartyúk (Peruvian Thick-knee),

  • vermiculatus: →hullámos ugartyúk (Water Dikkop).

burizs (búza+rizs szavakból): hántolt búza. Főzve, adalékanyagokkal, lágyeleségként egzotikus galamboknak adható.  

madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2265

budapesti bíbic keringő (Budapester Kiebitze): a házigalamb keringők csoportjába tartozó fajtája, mely a XIX. században az osztrák főváros környékén volt nagyon népszerűbudapesti bíbic keringő

Aztán érthetetlenül eltűnt. A mi Budapestünkön éledt újjá, s ettől kezdve a fajtát nekünk magyaroknak tulajdonítják.

Közepes nagyság, rövid láb, zömök test, majdnem vízszintes testtartás jellemzi.

A színváltozatai:

csak fekete és

fekete szalagos kék színben elfogadott.

A fekete mindkét változaton legyen bársonyos, a fejen és a nyakon fémfényű zöld.

A kéknél hangsúlyozott a felhőtlen színeloszlás, s követelmény a tollpúdertól származó hamvasság.

Az evezők vége legyen sötétkék, a farokpánt fekete!

A fej mindig színes, egészen a szárny tövéig, ahol éles vonallal határolódik el a mell egy részét is magába foglaló fehér testaljtól.

Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánított fajta.

 

budapesti díszgólyás: valószínűleg a török idők óta tenyésztett házigalambunk a keringők fajtacsoportjában

A századforduló táján nagyot változott a megítélése, amikor is előtérbe került a kocka alakú fej és a dülledt szem, mint követelmény.

Az is egyértelmű, hogy attól kezdve folyamatosan keresztezték más fajtákkal, így nagy változatosságot mutat.

1911-ben sztenderdizálták budapesti gólyás néven.

Mára követelmény

- a kicsi, kecses, nyúlánk, 45 fokos szögben felfelé álló test;

- az élénk vérmérséklet;

- a sűrű, tömött tollazat;

- a széltében, hosszában azonos fej;

- a magas homlok;

- a dülledt szem szürkéskék írisszel, nagy, sima, hártyás és sötétkék színű szemgyűrűvel;

- a csőr legyen rövid, bennülő, hengeres és tompa;

- a hosszú nyak karcsú és ívelt, a mell domború, a hát kissé megnyúlt;

- a váll előre álló, a szárny a testhez simuló, az evezők a keskeny farkon nyugszanak;

- a bőr az egész testen kékesfekete;

- a láb közepesnél hosszabb, tollatlan és természetesen élénkpiros;

- a karmok színe, mint a csőré, fekete.

Elfogadott szürkésfekete gólyásan és kékben.

 

budapesti fehérszalagos keringő: elfeledett házigalambfajtánk.

 

budapesti magasröptű csapos keringő
(Budapester Hochflieger Kranzhalsig): budapesti magasröptű csapos keringőa hannoveri csapos keringővel való keresztezés révén a budapesti magasszállókból kialakított házigalambfajta, amely mind a küllemét, mind a röpmódját és -teljesítményét tekintve is nagyon közel áll a magasszállóhoz.   

Elvárható tőle a gyors röpte, a 3 óra szállás és a 30 perces tűnő repülés; közepesen hosszú lábak, takaratlan combok, élénkpiros csüddel és ujjakkal; a mérsékelten emelt mell és az enyhén nyújtott test; a középhosszú, a fej felé elvékonyodó, függőleges tartású, a toroknál kikerekedő nyakkal;  keskeny, kétsoros, sima szövetű szemgyűrűk (feketéskékesnél szürke, a vörösöké és a sárgáké világos, halvány rózsás árnyalattal).

Az izmos, széles, kissé kiemelkedő mell itt emelt tartású. A hát vállban széles, egyenesvonalú, a farok felé keskenyedő.

A szárny hosszú, csaknem a farok végéig ér, a testhez szorosan tapad.

A homlokhoz törésmentesen kapcsolódó csőr - enyhén lejtő gerinccel - a csőrzugtól a felső káva hegyéig 15-17 mm. A kormánytollak száma 12, s keskenyre zárt, törésmentes farkot alakítanak a hát vonalával.

A színváltozatai:

fekete (palafekete csőrszaruval, szürkés szemgyűrűvel),

kék (fekete szalagos - palafekete csőrszaruval, szürkés szemgyűrűvel),

vörös (rózsás árnyalatú világos csőrszaruval) és

sárga (rózsás árnyalatú világos csőrszaruval, sárga árnyalatos sápadt szemgyűrűvel).

A kékek fekete szárnypajzsa keskeny.

Valamennyi színváltozatnál az első 6-8 evező fehér, a nyak viszont csillogó. A tollazat a testhez szorosan simul és tömött.

A farok végén követelmény a fekete pánt.

Súlyos hibának számít az ún. mérlegállás (vízszintes testtartás), a keskeny mell, a gömbölyű fej, a kereszteződő szárny és a harmadik szalagkezdemény. A gyűrű belvilága 7 mm.

Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánított fajta.

http://gportal.hu/gindex.php?pg=19163186

 

budapesti magasröptű keringő
(Budapester Hochflieger): hazánkban a legismertebb és legelterjedtebb házi galambfajta a középhosszúcsőrű keringők alcsoportjában. A XX. sz. elején kezdték kialakítani a Pöltl fivérek

budapesti magasröptűMunkájukat 1957-ben koronázta siker, akkor sztenderdizálták a fajtát.

Eszerint arányos testfelépítésű, közepes méretű, enyhén emelt tartású, erőteljes csontozatú, élénk vérmérsékletű galamb dús, rugalmas tollazattal.

A közepes fej mindig sima, mérsékelten domború homlokkal, amely vonala törésmentesen kapcsolódik a mintegy 16-17 mm hosszú csőr felső kávája gerincének ívéhez.

A tarkó és a halánték síkja függőleges. A finoman erezett írisz világos. A kétsoros szemgyűrű szürkés.

A csőr szaruja sötét, rajta a dudor fehérrel porozott. A fej felé elvékonyodó nyak függőleges tartású.

A széles mell előre domborodó.

A szárny jól fejlett, láttukra a laikus is érzékeli, hogy ez a fajta jó röpteljesítményre képes. Az evezők hegye a kormánytollak végén nyugszik.

A láb széles távközből ered, tollatlan, de elfogadott harisnyásan is.

A színváltozatai:

fehér alapon lehet koszorús nyakú,

gólyás,

koszorús nyakú fehér,

hófehér v. pántos.

Az utóbbiaknál a szárnyon átérő szalagok vannak, az evezők és a kormánytollak szegélyezettek. A fej és a nyak itt sötét.

A hófehéreknél csak a csőr és a karmok pigmentáltak.

A gólyásoknál az evezők és a kormánytollak szegélyezettek, de nem hiba, ha a farok teljesen fehér. budapesti magas koszorúsnyakú

A koszorús nyakúaknál az összességében fehér tollazatot a nyakon díszíti színezés: vörös, zöld, lilásezüst színben csillog. (A kormánytollak lehetnek szegélyezettek.)

Ha hiányzik a szegély a kormánytollakról és a szárny is fehér, akkor koszorús nyakú fehérről beszélhetünk.

A gólyások a szárnyon és a farkon színezettek, de utóbbi elfogadott fehéren is.

Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCCSÉ nyilvánított ajta.

Fotók forrása:

http://www.budapestimagasroptu.fw.hu/tenyesztok.htm

 

budapesti rövidcsőrű (Budapester Kurze): házigalamb a keringők fajtacsoportjában. 1968-ban három rokon fajtát vontak össze ez alatt a név alatt, a cél az volt, hogy a budapesti díszgólyás, a budai kék és a budapesti rövidcsőrű színes fajták klb., nem kívánatos fajtajegyeit eltüntetve egységes típust alakítsanak ki

Fotó: budapesti rövidcsőrű galamb

A cél nagyjából egészében a nyolcvanas évekre megvalósult. Kialakult egy kis termetű, karcsú, emelt testtartású galamb.

A magas meredek homlok, a lapos fejtető és a tarkótájék hirtelen esése hatására alakul ki a fej kocka alakja (fent feltűnő mélyedéssel).

Jellemzően széles, sima és feszes a szemgyűrű. A színe sötét szürkéskék, de a színeseknél, a fehércsaposoknál és a szívhátúaknál megengedett a citromsárga is.

Az erősen dülledő szem tág nyílású, az írisz szürkéskék, a fehér fejűeknél sötét.

A vastag, rövid csőr a homlokra merőlegesen van tűzve. A dudorok kicsik.

A hosszú nyak karcsú, fölül enyhén hátrafelé ívelt. A mell lekerekített, kissé emelt tartású.

A keskeny hát a farok felé határozottan lejt. A jól zárt szárny karcsú, az evezők a keskeny farkon nyugszanak.

A közepes hosszúságú láb tollatlan. A karom lehet világos szaruszínű, fekete v. világos.

A vérmérséklete élénk, a járása tipegő.

A színváltozatai:

egyszínűek fehérben, feketében, olajszínűben, vörösben, sárgában, feketében,

kovácsolt kékben,

kék-, vörös- és sárgafakóban, ill.

kovácsolt kékfakóban.

Az előbbi színek elfogadottak csaposan (3-5 fehér tollal).

Szívhátúban ismeretes a fekete, a kék, a vörös, a sárga és az ezüst. Ilyenkor fehér a fej, a nyak közepéig érő előke, a szárny az evezőkkel, a hát, a has és a comb.

Az ún. díszgólyások alapszíne fehér, viszont az elsőrendű evezők feketés szürkék.

A budai kék fekete szalagokkal és farokpánttal díszített középkék.

A deres világos kékesszürke alapszínű, a pajzsokon enyhén felhőzött, de a szárnyszalagok egységes feketék. A test alul fehér, viszont a nyak fehérrel fröcskölt, de zöldes-violaszín csillogású.

Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánított fajta.

http://webpages.charter.net/budapesttumblers/

 

budapesti tollaslábú gólyás keringő
: a bécsi keringőhöz közel álló házigalambfajta a keringők csoportjában. Eredetileg a bécsieké volt, de ott elhanyagolták, teljesen eltűnt, ezt követően vált budapestivé

Nagyon hasonlít a budapesti magasröptű gólyás változatához, de itt a láb szembeötlően hosszabb.

Hosszúkás fej, lapos fejtető, enyhén nyújtott homlok jellemzi. Utóbbi profilvonala és a csőr felső gerince enyhe törést mutat.

A szivárványhártya kékesszürke, a szemgyűrű keskeny, a színe kékes sötétszürke.

A csőr közepesnél rövidebb, a felső káva hegye pigmentált.

A kicsiny orrdudor felülete sima, s fehéren porozott. budapesti tollaslábú gólyás keringő

A függőleges állású nyak közepes hosszúságú, a torok tájékán kimetszett.

A mell és a hát egyaránt széles. Utóbbi a szorosan zárt farok felé lejt és keskenyedik.

A szárny a testhez simul, az evezők vége a farkon pihen. A közepesnél hosszabb láb combi részén jól fejlett sarkantyú látható, az ujjakon pedig hosszú tollakból álló talptollazat mutatkozik.

A színváltozatai: az alapszín fehér. Az evező-zászlók vége sötétszürkés. A farok ugyanilyennel szegett.

A nyakon szintén előfordulhat ez a sötétszürke, fröcsköltség formájában.

A talptollak szegélyezettsége is megengedett. Sőt. Miután a beltenyésztettség következtében csökken a pigmentáltság, inkább kívánatos. Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKÉ nyilvánított fajta.

http://www.youtube.com/watch?v=obfymFOhiP0&NR=1

 

budapesti tükrös keringő
: alacsony állású, vízszintes tartású, zömök testű, kicsiny házigalambfajta a keringők fajtacsoportjában

A homlok vonala enyhe töréssel vált át a fejtetőbe.

A vastag, ék alakú csőr töve és a nagy szem között az arci rész mérsékelten párnázott.

A csőr felső gerince és a homlok között enyhe törés mutatkozik. Nem hiba, sőt, előírás, hogy a felső káva az alsóra hajoljon!

Az írisz kékes árnyalatú gyöngyszínű. A kétsoros, citromsárga v. pergamenszínű szemgyűrű finom szövetű. Bakondi Lajos: budapesti tükrös keringő

A mell kissé emelt, előre domborodik. A vállbúb szabadon álló.

A közepesen hosszú láb tollatlan.

A színváltozatai: elfogadott

a meggyvörös és

a sárga valamennyi árnyalatában,

amikor is az egész tollazat színes, kivéve a szárnypajzsot, mely csak fehér lehet.

A 80-as években kitenyésztették a fésűs változatot, amelyen a makói keringőéhez hasonló méretű és tűzésű, fültől-fülig érő, tollforgókban végződő fésű kívánatos. Az Országgyűlés 32/2004. évi határozatával NEMZETI KINCSÜNKKÉ nyilvánított fajta. Fotó Bakondi Lajos: http://www.bakondiluigi.gportal.hu/ 

 

Budgerigar
(ang.): →hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus).  

madarbarat Creative Commons License 2010.06.30 0 0 2264
Buckley-galamb (Columbina v. Columbigallina buckleyi - Buckleytäubchen - Ecuadorean Ground Dove): a galambfélék Ecuadorban és Ény-Peruban előforduló faja, a kacagó gerlénél kisebb termettel.   

A csőr világos szaruszínű. A fej egészen halvány kékesszürke A mell, a hát és a váll rózsaszínes árnyalatos világos drapp. A szárny és a farok sötéttel szegett A szárnytükör világos kékesszürke, de függőleges csíkokat alkotva fekete pettyfoltokkal díszített

Az Aviacultural Magazine híradása szerint 1987-ben megjelent az izabell színváltozata.

A szerencsés tenyésztő W. Braun, aki a sápadtszínű - merthogy így is nevezik - gerléit nagy volierben tartotta.

A táplálásukhoz mákkal feljavított díszpintykeveréket ajánlanak. Erdei bogyókat, lágy- és zöldeleséget is kínálnunk kell.

 

Buckley-galamb

 

...

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!