Domborzati viszonyok: akkor viszont a breitensteini végét kellett volna lejjebb vinni a normál magasságnál. Érdekes, izgalmas így, láthatóbb, élvezetesebb lett volna úgy.
Semmering téma: jártál már ott IRL? Láttad, hogy milyen az alapvető domborzati viszony? :-) Na emiatt legy hegyes az 1:87 arányú kicsinyített mása is. Mindenhová emelvényt nem lehet sajnos készíteni, ezzel meg kell barátkozni nekünk, látogatóknak is egyelőre. Most a befejező munkáknak van prioritása, úgy mint a hiányzó jelzőknek, felsővezetéknek, apróbb javításoknak. Ezek természetesen nem lettek kifelejtve - ha megérkezik a gyártóktól a rendelt mennyiség, akkor fog nekiugrani a telepítésének az alkotó brigád.
A védő lap nem plexi, hanem 10-s üveg - sajnos a múzeum spórolni akart és leszavazta az ide illő, matt, a fényképezést lehetővé tevő anyagot. Ráadásul a tervek szerint ezeknek a lapoknak 130 centi magasnak kellett volna lenni, rejtély, miért lettek 160 centisek...
Én úgy hallottam (abszolút megbízhatatlan forrásból :), hogy lesznek majd fényjelzők is. Gondolom a jelzők és a felsővezetékek (ha tényleg lesznek) a vége felé lesznek kiépítve.
Ősszel biztosan én is vissza fogok még menni, hogy kész(ebb) állapotában is újra lássam. Addig is jó munkát és kitartást kívánok az építőknek, "keep up the good work" ahogy a művelt ukrán mondja :)
A topik a moderaturával történt több menetes konzultáció után került ide és nem véletlenül nem a fősodorba. Tehát az átrakási kérdésre a válasz: Együttérző fájdalommal tudatjuk, hogy sajnos nem.
Nekem is lenne pár észrevételem,a nyitónapon jártam a kiállításon. Teljesen egyetértek Simico és Vanitatum véleményével, mindekettőben nagy igazság vagyon. Amiben még javulni kellene -és remélem már a készítő szervezők gondoltak rá- az az, hogy a kisebb méretű emberkék, gyerekek, többet lássanak, sajnos bizonyos részeletek megtekintéséből ki vannak zárva. Semmering-ből szinte teljesen, lehet nyakba emelni a gyerekeket. Jó lenne valami kisebb létra, vagy a magas részeken valamiféle emelt pódium az üvegfal mögött. Jól mutatott volna az asztalon "néhány" -vagy inkább több száz :-) - fényjelző berendezés is, bár egyértelmű hogy a költségeket, az építés idejét tovább növelte volna.
Amúgy biztos hogy még visszamegyünk, valószínűleg többször is, ha kész lesz. Amúgy nézze meg mindenki, és írja meg véleményét!
Még valami, a topiknyitónak: ezt a topikot nem lehtne átrakni a Vasutas részbe? Nem szeretek annyit kattintgatni, kopik az egér :-)
Azt hiszem igyekeznem kell elvinni a családot a tropikáriumba, hogy utána a jól megérdemelt kiállításnéző programomat is beütemezhessem... (csak lenne már rá időm :S)
Fotók alapján kritikai véleméyem, ha szabad ilyet: nemtudom, mennyire véglegesek a vízfelületek kialakítása, de a világos szürkés-kékes színek helyett lehet szerencsésebb lenne valami sokkal-sokkal sötétebb.
Ez egyébként egy érdekes dolog, hogy miért társul a víz fogalmához ennyire erősen és egyértelműen a kékes szín-képzet, holott sokkal ritkábban láthatjuk a vizet kéknek (lapos szögből, nagy, nem zavaros vizű tavaknál, tengerpartnál, és tiszta napos időben, vagy repülőről), mint sárgás zöldnek, barnnának, vagy feketének akár.
(((Hasonló szitu, hogy pl egy épület látványtervén, vagy egy kevésbé kidolgozott maketten az ablaküvegeket fekete vagy sötétszürke színnel célszerű ábrázolni, úgy a legmutatósabb, mivel a valóságban is leggyakrabbam az ablakok majdnem feketének látszanak egy homlokzaton. Egyébként meg képzeletben az üvegfelülethez is a kék szín társul, gondolomén a tükröződő égbolt képzete miatt, ez a szín viszont szarul mutat egy grafikán, vagy egy maketten)))
Köszönjük az észrevételeket, a nem hivatalos honlapot amint lehet, kijavítjuk. A tájékoztató táblák kirakásához sajnos az alkotóknak semmi közük, az a múzeum, illetve a kastély vezetőségének a dolga...
A megnyitás: erről nagyon sok mindent tudnék írni, írtam is a blogomra, de egyelőre még filózok a publikussá tételén... Ide most csak annyit, hogy rengeteg dolog akadályozta a megnyitást, pl. az épület fél évvel később lett átadva, stb.... Lévén a Múzeum EU-s támogatásból épült, a nehézségek ellenére is tartani kellett határidőket, pl. megnyitás... De már a kezetekkor volt olyan elképzelés, hogy maga az építés is a nagyközönség előtt zajlik majd (pl. Loxxx), gyakorlatilag ez is valósult meg.
A plexi (üveg) pedig sajnos Magyarországon nélkülözhetetlen, ha azt akarjuk, hogy ne csökkenjen le rapid módon a gördülőállomány száma:-(
Szerintem ezt sürgősen ki kéne javítani a honlapon, mert nem a kastély parkjában van! Szépen beszívtam én is ezt a fals információt és a kastély területén, a parkban kerestük a kiállítást ami természetesen nem ott van. Szerencsére a park végéből megláttuk a kiállításnak helyet adó múzeum épületét (amit szerencsére tegnap este egy fórumtárs honlapján láttam, így felismertem). Sehol egy tábla vagy bármi ami informálná az arra tévelygőket, hogy ott egy vasútmodell kiállítás van. Nem érné meg legalább egy cetlit kirakni a "portásházikóra"? Esetleg normális tájékozódási térképet a honlapra, ne adj' isten a belépődíj árát is elárulva...
A kiállítás jó, bár szerintem érdemes lett volna még várni a megnyitással amíg legalább az egyik téma készen van, de ez csak az én szubjetkív véleményem. A Semmering és a magyar téma így is élvezhető, bár utóbbinál azért még nagyon látszik, hogy van még munka vele. Nagy pozitívum, hogy végre nem fénysebességgel száguldó vonatokat látni, ami sajnos szinte mindenhol máshol jellemző. Ami viszont bosszantó és negatívum, az a világítás. Különösen a Semmeringes rész katasztrófa fotózási szempontból, nulla helyi megvilágítás (direkt vakuzni a plexi miatt nem lehet), a plexin viszont frankón visszatükröződik a német asztal feletti lámpák fénye és a környezet. A magyar asztalnál is csupa 1/4, 1/5 záridőket kellett kézből kitartani vaku nélkül, a svájci témánál viszont ez csak sötét képekhez elég. Mozgó vonat fotózása felejthető a Semmeringen, kivéve azt a két helyet ahol hiányos a plexi...
Volt hivatalos megnyitó? Mert nekem azt mondták, hogy nem lesz...:(
Szerencsém volt látni és kicsit segíteni építkezés közben még januárban, csodálatos, felejthetetlen élmény...semmilyen video vagy fénykép nem adhatja vissza...
Alsó hangon is kevés 1 nap...ha meg szakmailag nézzük 2 hét is kevés.