Zentralalpen: Navis-Fulpmes
Elérkezett az idei év utolsó alpesi túrája, melyre az október 23.-ai ünnepnapon és az előtte lévő hétfői napon kerítettem rá sort. A 21 km-es szakaszhoz két napra volt szükségem, mivel az oda- és visszautazás önmagában egy nap, tehát az idő nagy részét nem a füzet szerinti 7 órás szintidő tette ki.
Szállást egy éjszakára kellett találnom az egyetlen szóba jöhető megszakítási ponton, a Navistól 7 km-re Matrei am Brennerben, nem volt egyszerű feladat, az én pénztárcámnak tetsző helyet megtalálni. Egy helyről nem írtak vissza, a többi drága volt vagy telefonálós. Emiatt jó pár napig úgy volt, hogy a szomszédos Steinach am Brenner városban fogok megszállni, 50 eurós volt az eddigi legolcsóbb ajánlat a Wipptalerhof nevű helyen. Nem is feltétlen ez az árszint zavart annyira (persze az is), hanem a Matreiból oda- és másnap visszautazás reggel, ráadásul jelentős városi séta is járt volna ezzel, így összességében már a 50 euró sem egy fullos ajánlat, főleg ha még buszozni vagy vonatozni kell mellé, ami szintén nincsen ingyen (szabadjegy már nem volt). Végül tárcsáztam a Matreiban lévő Gasthof zur Uhr szálláshelye telefonszámát, itt összesen 30 eurót kértek a szállásért (telefonban 35-t mondtak, de az a szállás+reggeli ár), egyértelműen belementem. Másnapra 14 km maradt, 990 méterről kellett 1689 méterre felmennem, majd leereszkednem a 937 méteren fekvő Fulpmesbe, ahonnan az előző túrám indult, így lett egy 59 km-es egybefüggő szakasz ami meglett a két hosszabb bejárt (Tappenkarseehütte-Hippach, Habichen-Feldkirch) között.
Időjárással szerencsém volt, ugyanis 24.-től jött a rossz idő a térségre, így a Vénasszonyok nyarának végét még sikerült elcsípnem. A túra előtt nem fért bele plusz utazás sehova, végül is a nap végére tettem bele egy kis pluszt, egy brenneri utazást, ugyanis nem sok kedvem volt órákat ülni a szálláson mire elalszok. Közelgett már a téli óraállítás, így jelentős időm volt már sötétben, így az unatkozást kiküszöböltem. Másnap a túra után Fulpmesből buszoztam vissza Innsbruckba és Bécsben terveztem kitérőt tenni a freytag&berndt boltba igazolófüzet vásárlás céljából, saját magam és a túratársam részére, akivel még jó pár szakaszt együtt teljesítettünk az SNP-ből. Időközben ő is rákapott az alpesi túrázás ízére, mivel nekem is tervben volt egy 3-as kötet vásárlása a Mannheimer hütte előtt elázott helyett, így ezen kívül vettem még egyet egy másik mozgalomra, így kettőnk elképzelése egyezett, elmentem hát bevásárolni, nem kellett postázgatni Magyarországra ezeket. Ehhez minimum 2 órára volt szükségem Bécsben, amely nagyban meghatározta, hogy mely vonatot kell Innsbruckban elérnem. Szerencsére minden a terveim szerint alakult.
6:55-ös railjeten Kelenföldön ezúttal is rajta voltam, majd fárasztó 7 órás út következett Innsbruckba a 42,8 eurós félárú jegyemmel a kézben (a visszaútit is megvettem még itthon). Szokásos Bécs utáni telt ház ezúttal is megvolt, a saját 4-esembe ketten tolakodtak még be, egy idő után a mellém ülő srác olyan pózokat vett fel, hogy azt már tartósan meguntam és elültem egy szabad 2-esbe. Ennek az apróságban nem lenne alapból semmi jelentősége, de sajnos valamennyi mégis lesz. Pontosan közlekedett a vonat, 13:44-kor le is szálltam, jókedvűen sétáltam a peronon, tetszett a szép idő és a környezet.
1. a Keleti-Alpok főgerincének hegyei Innsbruck előtt, észak felé nézve a railjet ablakából, legkésőbb itt lesz az ember lelkes amikor meglátja a hegyeket
Éppen az jutott eszembe, hogy milyen jó, hogy ilyen kevés cucc van nálam amikor villámként hasított belém a felismerés: a kabátom hol van?! Fent maradt a felső csomagtartón, amikor átültem a másik ülésre és csak a táskámat és a szatyromat vettem fel. Hátranézek a railjet éppen akkor indult el Zürich felé…hát mondom ennek akkor lőttek. A kedvem máris negatívba fordult át a történtek miatt. Nyáron egy agárdi fürdőzés után az SNP-n használt sátramnak (le szoktam vinni vízpartra cucctárolásra, árnyéknak és öltözéshez) került ki a tulajdonomból ugyanígy a felső csomagtartón ott hagyva. Akkor nem a kár pénzbeli értéke volt a jelentős (7 ezer forint egy új a Decathlonba), pedig megkímélt hibátlan darab volt ahogy vigyáztam rá, hanem a lelki kötődés, a vele átélt kalandok és sok-sok cipelés nehézsége, de az ezzel együtt megadató mobilitás is. A kabátom fájó veszteség volt ebben a helyzetben, évek óta jól szuperált, könnyű volt, kis helyen is elfért és normálisan is nézett ki, az új több lesz mint a 7 ezres sátor ára (Alföldi kékre kell majd). De hát nem tudtam ezzel mit kezdeni, így utólag nézve tehettem volna egy próbát az ügyfélszolgálaton, lehet még Ausztrián belül levették volna és visszajuttatják. Lehet. A túra után leveleztem a példamutatóan precíz honlappal (több pontos kérdőív és végén a talált kabátok lefotózva!) és hozzáállással rendelkező svájci vasúttal, az SBB-vel, elég halovány remény volt a sikerre, de megpróbáltam azért, persze eredménye nem lett. Ez az egész eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra, aggódtam a másnap reggel miatt (sötétben kellett indulnom, hogy tudjam tartani a tervet), csapadék nem volt várható (bár ez az Alpokban azért korántsem készpénz), de a hideg kabát híján problémás lett volna. A kesztyűm is elutazott Svájcba a kabátom zsebébe, szóval nem volt érdektelen a hőmérséklet kérdése (nyilván ha ezek megvannak nem nagyon izgatott volna), reménykedtem, hogy másnap is hasonlóan napos idő lesz mint most. Hát finoman fogalmazva ezentúl sem fogom preferálni a felső csomagtartót a vonatokon. Idegességem nehezen oldódott, az aluljáróban az Mpreis-ban vásároltam kis colát és némi élelmiszert, majd a peronon ücsörögtem egy kicsit a padon, majd a Steinach in Tirolba közlekedő fekete Talentra szálltam fel, mely 14:19-kor indult. Összeszedtünk pár perc késést, konkrétan 14:37 helyett 42-kor álltunk meg amikor az állomásépület mögötti megállóból a Navisba tartó busznak volt az indulási ideje. Egy kicsit tartottam a legrosszabbtól, de a féltucatnyi várakozó ember eloszlatta a kezdődő aggodalmamat.
2. fekete Talenten Matrei am Brennerig utaztam
Meglepő módon egy nagyjából 15-20 személyes kisbusz állt meg a megállóban, jó pár gyerek szállt fel, megkérdeztem a sofőrt, hogy ő megy-e a Navisba, helyeslő válasza után beszálltam és megvettem a 3,6 eurós teljesárú jegyet. A levegőtlen buszban utazva sok-sok kanyar leküzdése árán jutottunk előrébb, őszintén szólva egy percre sem bántam, hogy nem volt hosszabb a buszozás, 14:57-kor szálltam le Navis központjában. A hegyek között fekvő falu 1337 méteren található, központjában bank, kisebb boltok és egy kis Spar áruház található. A Zentral a központba kelet felől egy kis kanyargással csatlakozik be, jövőre ide fogok érkezni majd Hippach felől. A kis Spar áruházban, mint nagyjából egyetlen szóba jöhető helyen sikerült pecsétet kapnom a füzetbe, majd néhány fotó után elindultam lefelé Matrei felé.
3. a kis buszon utazás Navis felé, feledhető volt főleg a leghátsó ülésről
4. Navis Dorf megállóhelynél szálltam le a buszról
5. kilátás a völgyre, melynek mentén fogok haladni lefelé
A 7 km-es út végig aszfalton ill. burkolt úton vezetett. Az egyik háznál egy hölgy ablakot mosott, a másik talicskázott, mindketten mosolyogva köszöntek idegenül is, ezen meglepődtem, de jól eső gesztus volt. Igazából a hegy oldalában, valamivel a völgy alja fölött (balra magas 1800-2000 méter feletti hegyek, völgy, majd jobbra (észak) felé újabb hegyek, ennek oldalában kanyargott az út) nagyrészt házak mentén vezető útról nem tudok túl sok mindent írni, a délutáni napfényben haladós tempóban tudtam menni, Navis végénél jó volt visszafelé nézni arrafelé, amerről majd jövő nyáron érkezek. Kisebb házcsoportok után egy kis lakatlan rész, majd Koatzet Kopfers falucska következett, majd utána Bacher és Hölltal településrész.
6. balra felfelé a hegyoldal így nézett ki, látszódott már az ősz a fákon
7. visszatekintés Navisra
8. kötelező falutábla fotó
9. tovább kelet felé a völgy mentén, a háttér tetszetős
10. Koatzers Kopfers kis temploma
Az út forgalma Navisnál még elég minimális volt, de egyre közeledve a célhoz lett egyre forgalmasabb. Sankt Kathrein előtt egy útelágazásban egy térkép is ki volt téve a buszmegállóba, pár lépés után szép kilátás nyílott a völgyre amelynek szélén, kicsit a hegy oldalában haladtam. St Kathreinnél ért a naplemente, innen egy kicsit markánsabb lejtő vezetett Haslachsiedlungba, a Matrei határában lévő részre. Itt volt egy kis füvön sétálás a forgalmas út széle helyett,
majd az Innsbruck melletti Patscherkofel adótornyos csúcsa vált láthatóvá, még napsütésben (előző túra beszámolójában már említettem).
11. az út folytatódik
12. szintén balra fent az egyik hegy formája, akár az Alacsony-Tátrában vagy a Kis-Fátrában is lehetne
13. érkezés St. Kathreinbe (közigazgatásig Navishoz tartozik még)
14. kilátás visszafelé (Navis) nézve, jól látható a közeli púpok okozta árnyék a naplementében, ezzel feldobva a látványt
15. Matrei előtt látszódott az Innsbruck melletti Patscherkofel
A lejtő folytatásában értem el Matrei am Brenner szélét, itt ki volt téve egy hóláncos tábla, télen csak azzal lehet ezen az úton közlekedni, érthető módon. A Sill folyón átkelve jobbra fordultam (a kijelölt út további pár száz métert vezet a forgalmas út szélén, hogy nagy kerülővel érje el az állomást, ezt a verziót hanyagoltam), majd lépcsőzés után érkeztem meg Matrei am Brenner állomásra. Pár percre voltam a szállásomtól, de még nem terveztem odaérni, mivel a közelgő óraállítás miatt tekintélyes idő lett volna a szobában kuksolni, főleg wifi nélkül (erre ráéreztem), mint utólag kiderült jó döntés volt nem rögtön odamenni. Az intenzív forgalmú Innsbruck-Brenner vonalon fekvő középállomáson pár vasúti témájú képet csináltam, majd következett a rögtönzött ötlet, amit már a bevezetőben is írtam, azaz az utazás Brennerbe, vissza Innsbruckba, majd újra Matreiba, közben már jócskán be is sötétedett.
16. Matrei állomáson halad át két Traxx mozdony Innsbruck felé
17. Brenner állomás, balra hátul egy Magyarországon is használtakhoz hasonló, de színesebb Flirt motorvonatra lehetett átszállni Olaszország (Dél-Tirol) belseje felé
19:36-kor szálltam le és a központon keresztül ¾ 8-ra érkeztem meg a szálláshelyemre a magyarra fordítva „Vendégház az órához” nevű nagy épületéhez. A bejáratnál tetszetős papír 3D-s térkép fogadott a környék domborzatáról. Az étkezőbe nyitottam be, egyből megcsapta orromat a dohányfüst, itt nincs betiltva a dohányzás ilyen helyeken. Szóltam a jelen lévő pultos hölgynek aki tovább irányított egy nénihez, aki felkísért a kissé régimódian, de ízlésesen berendezett szobába, melyhez egy szintén teljesen megfelelő fürdőszoba tartozott. Meg is beszéltük az árat, ha jól emlékszem 5 euró árengedmény volt, hogy kihagytam a reggelit, ezek után ki is fizettem a 30 eurót majd lepakoltam.
18. úton a szállásom felé Matrei központjában
19. Gasthof zur Uhr
20. "A bejáratnál tetszetős papír 3D-s térkép fogadott a környék domborzatáról"
21. szobám a szálláson
Nem volt gatyarohasztó meleg a falak között, de hideg sem volt, el lehetett lenni. Pár falatot ettem a táskámból vacsora gyanánt, de az eszem egyre inkább a reggeli hőmérsékleten és időjáráson járt. Fürdés után még térképnézegetéssel és olvasgatással töltöttem az időt, majd 10 óra után lekapcsoltam a lámpát.
6 órakor szólt az ébresztő, fél 7 után már indultam is. Szerencsére nem volt hideg, inkább csak hűvösnek mondjató volt az idő. A főutcán mentem továbbra is, sötétben, majd a Mühlbachl nevű résznél (nem összekeverendő Mühlbach-al), tértem le balra az emelkedős aszfaltos útra, itt már útjelző tábla is mutatta a Maria Waldrast (azon részen volt a nap legmagasabb pontja) felé a helyes irányt. Utcai lámpák fényénél, majd sötétben keltem át az Innsbruck-Brenner autópálya alatt, majd a Mützens nevű rész házai vezetett az utam egyre feljebb, melegem is lett, már a második pulóvert le is kellett vennem.
22. első méterek reggel, balra Maria Waldrast felé kellett letérnem
23. nehezen beköszöntő távoli világosság Mützensről nézve kelet felé
Elég nehezen akart világosodni, még erősen félhomályban érkeztem a lakott terület végén lévő nyitott sorompóhoz, az itteni kis faház előterében talán egy személy befér hálózsákkal, ha nagyon itt akar aludni. Télen gondolom sípályákra vezető útdíjat szednek itt, vagy valami hasonló lehet a kis ház funkciója. Az erdőben vezető aszfaltos útról nemsokára letértem és egy kavicsos keréknyomon folytattam a túrát, út szélén itt voltak egy darabig utcai lámpák, mint pl Serfaus-Kölner Haus közötti úton is.
24. kibontakozóban a Serles csúcsa
25.-26. felfelé
Nem volt nehéz a mérsékelten emelkedős út. Kivilágosodott, az erdő fenyőfái között egyre közelebb került a sziklás Serles, 2717 méteres csúcsa. Következő jelentősebb pont a Waldraster bach patak mellett egy kis hangulatos forrás volt. Pár lépés után egy kis kápolnánál lévő elágazáshoz (itt újra az aszfaltos úthoz köt ki a túra, de csak egy pillanatra) érve a nap pont a csúcsot és az alatta lévő részt sütötte, szép látvány volt. Nekem önkéntelenül is egy megfázott ember piros orra jutott róla eszembe. Továbbhaladva újra az erdőben egy gombaszedéssel kapcsolatos érdekes tábla volt kirakva egy kb 2 méteres megmaradt fatörzsre (előtte balra kis forrás): naponta egy ember 7-19 óra között legfeljebb 2 kiló gombát szedhet. Kicsit mosolyogtam amikor elképzeltem amint a delikvens éppen azon gondolkodik, hogy a még kiszemelt darab belefér-e a két kilós limitbe. Nyilván ez egy olyan társadalomban van, ahol csak a forma kedvéért került ki ez a tábla, feltételezem senki nem viszi ezt túlzásba. Az út mentén a Golgota stációi voltak kihelyezve, majd kiértem az erdőből, szinte szembe haladtam a Serles csúcsával, majd jobbos kanyar következett , pár kurflit még beiktatott az út, de lényegében a Matreiból induló aszfaltos út mellett haladt ismét az út és szép napsütéses időben, hátam mögött és balra is szép kilátással érkeztem meg 8:40-re a Maria Waldrast pár nagyobb épületből álló vallási és szálláshelyhez.
27. a reggeli napfény megvilágítja a Serles csúcsát
28. hangulatos forrásnál
29. úton Maria Waldrast előtt, szemben a Serlesszel
30.-31. visszafelé tekintve a kilátás Maria Waldrast előtt
32. érkezés Maria Waldrastra
Az 1639 méteren fekvő területen, a templom melletti szintén Maria Waldrast névre hallgató szállás és vendéglátóhelyre tértem be pecsételni, majd csináltam pár képet a kilátásról kelet felé, körülöttem éppen kültéri munkákat csinált 3 ember. A hegyeken túl szépen nézett ki az előtérben látható kis csobogóval ellátott tó is. Nem sokat időztem itt, 2,5 órám volt a kiszemelt 11:15-ös busz indulásáig, bár innen már majdnem csak lefelé kellett mennem, azért rohanni nem akartam és ezen kívül nem árt némi tartalék idő sem. Elhaladtam a nagy templom előtt, balra forrás volt kivezetve az mellé kis körkörös medencébe. Nem sokat kellett felfelé mennem (visszanézve szép volt a templom és a kis „falucska”), papírforma szerint 50 métert, amikor is elértem az 1689 méteres pontos ahol az út átbukott, innen már valóban lefelé vezetett az út.
33. keleti irányú hegyek látványa a Maria Waldrast előttről
34. elhagyva a kis falucskát
Elágazás következett, balra volt a helyes út (jobbra egy lezárt ösvény volt), majd erről a keréknyomról hamarosan jobbra kellett letérnem egy ösvényre. Hangulatos ösvény volt ez, vörösfenyőket érintve, balra a sziklás hegyoldalakban lehetett gyönyörködni, szemben pedig nyugat felé a fák közül lassan előbújt a szép panoráma a Telfes és Fulpmes mögötti hegyekkel. A helyenként színes tűlevelű vörösfenyős erdőből nemsokára kibontakozott egy-egy kilátópont erejéig az északi-északkeleti (Innsbruck) irányú szép panoráma is a Keleti-Alpok főgerincére. Ezek után értem el a Gasthof Sonnenstein épületét, a közelemben ugató kutya sem tudta megtörni a lendületemet, az udvarból kihajtó traktoros legyintett, hogy ne vegyem komolyan.
35. ösvényen lefelé, balra is érdemes volt nézni a meredek sziklás hegyoldalakra
36. Fulpmes mögötti hegyek kibontakozóban
37. az előbbi képen látható Marchreisenspitze (2620 m) közelebbről
38. tovább a fenyvesben
39. kilátás észak felé a főgerincre
40. Gasthof Sonnenstein
Haladtam is tovább az úton, gondoltam, semmi gond nem lesz itt bőven beérek Fulpmesbe,az eddigiekhez viszonyítva igazán könnyű két nap volt ez. Bő 10 perc múlva a forma kedvéért ránéztem a térképre és akkor vettem észre, hogy egyáltalán nem jó úton haladok, mint kiderült a Sonnensteinnél le kellett volna térjek jobbra. Hát ez elmaradt. Nem akartam visszamenni addig (mégis csak időre mentem), az a mentő ötletem támadt, hogy a V alakban eltávolodó utakat közötti területen vágok át, a térkép szerint nem is volt túl sűrű a szintvonal ott. Letérve a keréknyomról egy kerítés kellett átlépnem, melyet a terep miatt elég volt csak valóban átlépnem mászás helyett, de így is sikerült a combomnak begörcsölnie a szokatlan manőverben. Kis mértékben nedves füves részen hol balra, hol jobbra oldalazva sikerült elérnem a helyes utat és a továbbiakban már sikerült is tartanom. Jól járható volt az út továbbra is, 1110 méternél szerpentines ösvény következett az ösvénnyé szűkült útról, majd a Griesbach patak medrében keltem át a túloldalra.
41. kiterjedtebb kilátás észak felé
42. kilátás nyugat felé, balra Telfes házaival
43. ismét egy szép kilátópont észak felé, az előbbitől kicsit arrébb
44. ezen a lejtőn kellett leküzdenem az úttévesztés korrigálásához
45. a kiszáradt Griesbach patak mellett
Nemsokára egy földút keresztezése után mini kalandpart következett, majd tettem egy kis kitérőt egy pár tíz méterről látszó kápolnához, kiderült, hogy temetőhöz tartozik. Ide már a közút zaja felhallatszott, amely mellé hamarosan meg is érkeztem, a távolban dél felé a havas, gleccseres 3000-resek már ismerősök voltak az előző túrámról. Átkeltem az úton, vártam mire sikerült képet csinálnom a lemezekből hajtogatott Fulpmes szóról. A Ruetz patak hídján átkelve a város névtáblája után meg is érkeztem a lakott területre (jobbra Mrpreis található) és pár lépés után elértem a Brücke (a helyszínen valamiért másként hívott) megállót, azonban útépítés miatt áthelyezték a megállókat mindkét oldalon, volt még annyi időm, hogy elérjem a központban lévő megállót (itt utalnék vissza az előző túrán az egy megállóval korábbi indulásomra: az pont azért történt, hogy ha ma most kicsit megcsúszok (ehhez per pillanat elég lett volna 5 perccel később érkeznem) akkor se legyen elbukva a busz és azáltal a vasúti csatlakozás sem Bécs felé, ahol még dolgom volt. El is értem rendben a központot az előző túrán megismert úton, 11:15 után kicsivel rendben is jött a busz a szép hátterű útról dél felől, majd az 5,4 eurós jegy megváltása után az első ülésen foglaltam helyet a kényelmes Mercedes Citaro buszon.
46. Fulpmes közeledik
47. érkezés Fuplmes széléhez, a háttérben látható 3000-resek már az előző túráról már ismerősek
48. nagyított kép dél, a gleccseres hegyek felé
49. Fulpmes lemezből készült betűi
50. Fulpmes központjába érkezik az innsbrucki buszjárat, a túra itt ért véget
Innsbruckban még fotóztam egy kicsit villamost és villamospálya maradványokat az aszfaltban az állomásépület háta mögött, majd az Mpreisba tértem be vásárolni, utána pedig felfedeztem egy pizzást a csarnokba. Élelmiszerrel felszerelkezve támadtam meg a railjet fedélzetét, mely 12:17-kor indult el. Idénre tehát búcsút intettem Innsbrucknak, Tirolnak és az egész Zentralnak. Rengeteg szép és mély élmény ért az idei szezonban és nagyon örülök neki, hogy volt lehetőségem ezekre a túrákra. Kissé lehangoló volt ez a búcsú, de jövőre (majdnem) ugyanitt folytatom majd a maradék 86 kilométerrel. Aztán, talán, egyszer még az is lehet, hogy a 3-as kötet felé utazok innen. A gleccseres részeket leszámítva is még szép túrákat lehetne ott is tenni, főleg, hogy már belekóstoltam a magashegyi túrázásba és életérzésbe. Nehéz, fáradságos, de megéri. Csak ugye a pénzbeli és időbeli kötöttségek a fő határvonalak, terveim lennének bőven sok évre előre.
Útközben a német részeken is érdemes kifelé nézni az ablakon, főleg Kufstein-Rosenheim között, valamint Traunstein közelében.
51. Innsbruck, állomás előtti tér
52. a vonat ablakán kinézve már német területen, Rosenheim előtt még
Bécsbe bő 10 perces késéssel, 16:40 után érkeztem. Innen 40 perc séta következett a freytag&berndt boltjáig a Wallnerstraße 3. szám alá. Az igazolófüzetek között matatva tűnt fel, hogy már az újabb kiadás kapható mind a három kötetből, azaz frissítve lettek a benne leírtak a 2018-as adatoknak megfelelően. Legyűrtem a friss példányok beszerzésének az ingerét, majd leemeltem a polcról egy 2-es, 2 db 3-as (egyet magamnak az elázott helyett) kötetet valamint egy Salzsteigweg igazolófüzetet.
Itt meg is állnék egy pár szóra: a szintén osztrák Salzsteigweg, ha fejből jól emlékszem 430 kilométeres, észak-dél irányú túra, amely a 9-es számot viseli (a Zentral természetesen a 2-es), egyetlen egyszer említettem ez előtt meg, amikor az egyes kötet befejezése után Stainach város központjában egy pékségnél ültem le és a térképen feltűnt, hogy erre vezet ez a túra. Akkor még nem gondoltam volna, hogy komolyabban felmerül bennem a bejárásának gondolatat. Indítékaim kettősek, először: vonz a 3-as kötet, de az ugye a gleccseres részek nélkül nem lesz sosem egész. Ezen kívül pedig ott az összes túrára, ahogyan a 2-es kötetnél is, bőven Salzburgon túl kell utazni. Nos, ezt bevállaltam Hainburg-Feldkirch teljes távjának teljesítése kapcsán időben és pénzben is, de mondjuk nem biztos, hogy szeretnék még egyszer annyit utazni a helyszínre mint a közelmúltban. Legalábbis nem rögtön a 2-es kötet után. Arról nem is beszélve, hogy a 3-as kötet eldugottabb és nehezebb helyekre visz el (ebben is rejlik a vonzereje), ennél fogva ez még több szakaszra osztást és ezáltal utazást von maga után. Az egyik a költségtényező, a másik pedig a jelentős időráfordítás. A harmadik dolog amit nem annyira akartam kidomborítani, de az útjaim nagy részénél sokszor utaztam finoman fogalmazva is kihasznált, sőt egyenesen zsúfolt railjeten odafele (de visszafele sem voltak üresek a kocsik), általában nem voltak ezek az utak a legjobb élmények. Ezt persze még kipiheni az ember, de az időbeli és pénzbeli ráfordítással nem lehet mit kezdeni, az adott. Ezen kívül már többször említettem, hogy Tirol és Vorarlberg tartomány még Ausztrián belül is drágának számít, tehát a 2-es kötet bejárása kapcsán megtapasztalt árszintek a mérvadóak ezeken a részeken, azaz a 3-as kötet döntő többségén. Amikor döntöttem a túra teljesítéséről, akkor azt mondtam, hogy bevállalom a vele járó költségeket, inkább legyen drágább, de normális mondjuk egy szállás, de ugyanúgy nem sajnáltam magamtól az ételt sem, ez bárkinek aki figyelmesen olvasott nyilvánvaló. De ha majd bezárul a kör, azaz jövő nyáron a terveim szerint végigérek, akkor nem tartom valószínűnek, hogy a 3-as kötettel folytatnám. Tetszik és vonz eléggé az útvonala, de per pillanat nem tartom reálisnak, hogy érdemben ennél többre kerüljön sor. Remélem még lesz rá lehetőségem az életben, hogy közelebbről megismerkedjek a gleccsereket és a már bejárt két szakaszt (Lindauer hütte-Feldkirch, Serfaus-Kappl) leszámítva 424 km-es úttal. A gleccseres részek (azaz azok ahol rövid vagy hosszú gleccseres és jeges részeket ír a füzet) hossza egyébként 218 km, tehát nem kevés. Nem tudom mennyire kell szakirányú téli hegymászó tanfolyam a gleccseres részekre, ez ügyben még nem beszéltem a megadott emberrel, annyira perfekt meg nem vagyok németből, hogy a füzet szövegéből ezt egyértelműen le tudjam szűrni. Az viszont biztosnak tűnik, hogy a gleccseres részeken nem ajánlatos egyedül menni. Az arrafelé lévő hüttékben sem tudom mekkora a férőhely és a komfort, gondolom változó. Az eldugottabbak egyszerűbbek és olcsóbbak, a forgalmasabbak és könnyebben megközelíthetőbbek feltételezem drágábbak is. Egy Ramolhaus mondjuk elég korrektnek tűnik, de pl a 8 személyt befogadó Otto-Umlauft Biwak meg a másik véglet. Utóbbi megjegyzem a 3-as kötet Magas-alpesi mellékútvonalának a része, annak is legnehezebbje: Klettersteig 2. nehézségben, valamint rövid gleccseres útvonal, mindez 15 km-en 11 óra szintidővel és sok szinttel. Azaz nyáron egy napot bőven kitölt, ha az embernek van felszerelése és kondija. Ide már valószínűleg több kondi kell mint az olyan részekre ahol elegendő az évi pár alkalmon elérhető kondíció. Lehetne még sokáig fűzögetni ezt a gondolatmenetet, időnként elő is fordul velem, de be kell látnom, hogy ez még nagyon a jövő zenéje.
Más részről a Salzsteigweg azért tetszett meg, mert a legrövidebb osztrák túraútvonal, közelebb is van jóval: cseh határhoz közeli Sternsteintől indul és Linz után szeli át az Alpokat Muraun (Unzmarkt-Tamsweg kisvasúton érintettem) át érkezik Villachba, majd a déli Arnoldsteinbe. Tehát nagyjából az 1-es kötet távolabbi szakaszainak megfelelő utazásokat kéne bonyolítanom, ami a 3-as kötet fekvéséhez képest azért jókora eltérés, a „Sóút” javára. Ezen kívül azt tetszett benne, hogy a Linz környéki részek haladósak, de vannak bőven 2000-es részei pl. a Totes Gebirgében, azaz magyarul a Halott hegységben. Tehát vannak dombos, 500 méter körüli szakaszai és látványosabb magashegyiek is. Változatosnak tűnt kérképről és képek alapján is. Planneralm és Sankt Nikolai im Sölktal között pedig már kész is vagyok vele, ugyanis ez a 28 kilométeres rész megegyezik a Zentraléval, tehát már csak 400 km-ről beszélünk esetemben. Tehát amikor úgy döntöttem, hogy megveszem a füzetet akkor az a kettősség volt bennem, hogy tudtam a 3-as kötettel kapcsolatban, hogy nagyon szép lehet és tetszik, de per pillanat nem reális (remélem ha más nem, legalább részben az lesz még az életemben), de nem tudtam elfogadni a gondolatot, hogy jövőre megyek még kettőt és vége. Egyszerűen olyan mennyiségű és mértékű összetett élményanyag ért a Zentral kapcsán, hogy nem tudok az Alpokra pontot tenni, és nem is akarok, megfogott. Legalább az elvi esélyét, egy kiskaput meg akartam arra hagyni, hogy legyen egy 3-as kötetnél reálisabb folytatás, mely be is fejezhető az eddigi túrázói gyakorlatommal, azaz nem kell hozzá beülő, jégcsákány, hágóvas és hasonlók. Aztán majd kiderül, hogy mire lesz időm, pénzem és lehetőségem. Ha tegyük fel nem is tudok majd hosszú túrákat tenni, még akkor is meglesz a lehetőség egy-egy közelebbi és/vagy távolabbi pont felkeresésére (pl. a Schladmingi Tauernben a Hochgolling). De ez még szintén a jövő. Amúgy megjegyzem a Salzsteigweg előtt a Südalpenweg volt a lehetséges ötlet a folytatásra, de azt végülis elvetettem, több okból is: távolság, térkép alapján kevésbé izgalmas terep, sok és eddigiekhez viszonylag kis területre koncentrálódó utazások.
Jó pár sor után akkor visszatérek a végszóra: vásárlás után visszagyalogoltam az állomásra, a Südtiroler Platz kebabosánál vásárolt, már bevált 4 eurós Schnitzel boxot ezúttal is örömmel fogyasztottam el. A tömött railjeten végülis csak a gyerek tv előtti játszósarokban tudtam ülőhelyet találni magamnak (az ilyesmi órákig tartó utazásokra utaltam az előbb), de még egy toalett látogatás után még ezt is be akarta foglalni egy férfi, de szépen elzavartam már a táskám közelében ülő helyzetéből. Később találtam már magamnak normális helyet is. Kelenföldön leszálltam, majd busszal utaztam hazáig, jó idő volt, nem fáztam kabát nélkül.
53. a gyerekeknek szóló műsorban is éppen utaznak, élőben mondjuk nem éppen a legkomfortosabban
54. az új üdvöske?
Ez volt tehát a 2018-as szezon utolsó alpesi túrája. Sok-sok szebbnél-szebb, sokszor viszontagságos és nehéz, de összességében pozitív, építő jellegű és felejthetetlen élmények voltak! Bárki aki a legkisebb ingert is érzi magában arra, hogy útra keljen, én csak bátorítani tudom!
Ezúton is köszönöm az Életnek, hogy részese lehettem a sok-sok oldalon át leírt idei évi és persze az ezt megelőző túráknak is és ezeken megőrzött épen és egészségben! Köszönet illeti azokat az embereket akiknek a segítő közreműködése és hozzáállása nélkül ezek a túrák nem, vagy nem ebben a formában valósultak volna meg! Jövőre remélem jön folytatás, a maradék hátralévő 86 km és ezáltal a mozgalom teljesítése!
