Anyóséknál elfogyasztott nagy kajálást követően, pihenésként feltettem a honlapunkra a magyarországi Dunatúra tervezett útvonalát, illetve az útvonalon lévő látnivalók kigyűjtését. 81 település több, mint 700 látnivalóját... Legalább ennyi közöm legyen ma a bicajozáshoz.
Egy saját fotóval kívánok én is kellemes ünnepeket!
(A Dunatúra kérdése megoldódott... látnivalók, útvonal összeállítva. Most már csak el kell indulni, ehhez a napi etapokat szállást megtervezni. Ez már ráér akkor, amikor esedékes lesz.)
oppá, bocsánat, hülye zindex, lemaradt az eleje, helyesen tehát:
5. nap, 64 km, 1650 szint, Porto - Cuccia
Reggel igen korán, „négyen ötfelé szóródva” távoztunk a kempingből. Bevártuk még a központban a SPAR 8 órai nyitását (én már itt beszereztem egy ajándékot, amit aztán számtalan szurka-piszkát elviselve keresztülcipeltem sok nagy hágón – de jól tettem, mert később máshol nem láttam; többször estem már pofára, mert úgy gondoltam, hogy ejj, ráérünk arra még), majd végre igazán bevetettük magunkat a hegyek közé. Számomra a túra igazán ekkor kezdődött el, az elmúlt napokban már-már szállóigévé lett köztünk a mindenki által máshogy értelmezett tomlaker-vélemény, melyet a Korzika-topikból idéztünk: Korzikán strandolni bűn.
Az eredeti tervvel ellentétben tehát egy rövidebb úton céloztuk meg a bő 800 tfsz-en fekvő Evisa-t, hogy onnan kapaszkodjunk tovább a sziget legmagasabb aszfaltos hágójáig. Az egyre mélyebben alattunk csörgedező Porto folyó völgyében, illetve annak oldalában, nagyon szép vidéken vitt keresztül az út. Éppen csak elértünk a festői fekvésű Ota-val szemközti részre, amikor összetalálkoztunk a már nagyon várt félvad-félházi disznók első, az út környéki erdőkben vadon csatangoló képviselőjével. Innentől kezdve egészen a délkeleti, Zonza környéki hegyekig rendszeresen fel-felbukkantak kisebb-nagyobb létszámban, a világostól a foltoson keresztül a feketéig terjedően mindenféle árnyalatban, az oldaltáska zsebébe eldugható malacka mérettől a tiszteletet parancsoló nagyságúig számtalan formában. Hosszasan nem tanácsos közöttük időzni, mert vagy a kaját szimatolják ki a táskákban vagy a gumit kezdik el rágcsálni a kerekeken.
Evisa előtt szégyenszemre utolért, majd elhagyott minket két 40 körüli olasz bicajtúrázó nő – velük még Portoban futottunk össze a SPAR előtt, ők voltak az első komoly, csomaggal megrakott kerekesek, akikkel találkoztunk a szigeten. Igaz, ők nem álltak meg lépten-nyomon fotózni, de be kell vallani, hogy jó tempóban nyomták.
Pontban 11-kor értünk Evisa-ba és így végre megvalósíthattuk régi álmunkat, hogy a legnagyobb melegben ideális helyen szieztázzunk egy nagyot. Bár P nagyon tiltakozott a végefelé, de délután kettőig nem álltunk tovább ebből a nagyon hangulatos, boltjaiban számtalan helyi termékkel büszkélkedő és a gyalogos turisták egyik bázisának számító városkából. (Az olaszok sem mentek tovább). P a mai napig folyamatosan emlegetett kiváló helyi menüt, a többiek újfent egy finom pizzát ebédeltek.
A város feletti, hajóárbocokat termő fenyőerdőkben (melyet valóban elleptek a gyalogtúrázók (a tehenek meg a disznók mellett)) a délelőttihez képest lényegesen árnyékosabb úton haladhattunk és nyugodt tempóban értünk fel háromnegyed négyre az 1467m magas Col de Vergio-ra. Innen természetesen jól rá lehetett látni a Golo folyó völgyének, azaz délutáni és másnapi délelőtti utunknak egy részére és a légvonalban 20km-re sem lévő calacuccia-i, 800m tfsz-en fekvő, Golo-ból duzzasztott tavacskára.
A Golo völgyével teljesen párhuzamosan, attól északra és délre is, egyaránt kb 15 km-re húzódik még egy-egy, a következő napok céljaként kitűzött völgy, az Asco és a Restonica völgye, ám ezt a három, 200-1400m tfsz között húzódó, egyenként 15-35km hosszú völgyet 2000-2200-2500 méter magas hegyláncok választják el egymástól (köztük Korzika legmagasabb, 2706m-es csúcsával).
A hágón összefutottunk egy belga férjjel „rendelkező” magyar asszonnyal és kisfiával.
Sokat nem kellett gurulnunk, hogy egy kanyarban ideális fürdőhelyet találjunk az egyik mellékpatak természetes kőmedencéiben, kőteraszain. Rövid lubickolás után nem sok időnk volt megszáradni, mert kevéssel Calacuccia előtt rátaláltunk (nem volt nehéz) az abszolút tökéletes fürdőhelyre ott, ahol két híd ível át a folyó felett (a ma használt mellett egy szépen ívelt, keskeny középkori kőhíd is). Itt aztán olyan változatos formájú medencék, teraszok, zubogók, természetes masszázsok, kádak vártak az emberre, amilyet a legjobb élményfürdőben se nagyon találhat. Utólag sokat sóhajtoztunk, hogy miért nem aludtunk ezen a helyen, miért mentünk el még a Scala di Santa Regina szurdokvölgy (a Golo völgyének egy igen szűk része) bejáratáig.
De ha már elmentünk, ott gazdagabbak lettünk egy újabb éjszakai kalanddal: a szurdok bejáratánál mini vízerőmű és katonai terület van. Bár a halk zümmögéstől eltekintve csendes és elhagyatott környéknek látszott, inkább választottuk az út túlodalán, egy szemlátomást félbehagyott felújítás alatt álló, elhagyatottnak tűnő bár épületét éjszakai szálláshelyül. Egészen pontosan annak is az utca felé mellvéddel takart, félig fedett tetőteraszát, melyet az épület mellett álló apró dombról egy keskeny pallón keresztül lehetett megközelíteni. Felcuccoltunk hát ide mindent. Álmunk azonban nem volt teljesen zavartalan: eleve gyanúsnak és kísértethistóriák szövésére alkalmas helyszínnek tűnt a közvetlenül fejünk mellett nyíló ajtó mögötti emeleti rész, ez tetézte valami gyanús motozás (egy tehén legelészett a szomszéd bokorban), majd mire végre mindenki elaludt, hajnali fél három körül megjelent néhány ember a bár előtt és minimum másfél órás beszélgetésbe kezdtek. Mivel eleddig nem győzött meg minket minden korzikai a végtelen vendégszeretetéről, nem voltunk benne biztosak, hogy nem durrant minket fenékbe egy sörétes puskával valamelyik illető, amennyiben a tulaj lenne egyikőjük. P, L és jómagam ezért nehezen tudott visszaaludni, annál is inkább mert D-t egyáltalán nem zavarta a szituáció és olyan hangosan horkolt tovább, hogy mi hárman ezen aggódtunk leginkább. Hajnali négyig nem is tudtunk rendesen újra álomba szenderülni, mígnem a rejtélyes látogatók megunták az éjszakai traccspartit és kerékcsikorgatva elautóztak a terasz alól.
De ha már elmentünk, ott gazdagabbak lettünk egy újabb éjszakai kalanddal: a szurdok bejáratánál mini vízerőmű és katonai terület van. Bár a halk zümmögéstől eltekintve csendes és elhagyatott környéknek látszott, inkább választottuk az út túlodalán, egy szemlátomást félbehagyott felújítás alatt álló, elhagyatottnak tűnő bár épületét éjszakai szálláshelyül. Egészen pontosan annak is az utca felé mellvéddel takart, félig fedett tetőteraszát, melyet az épület mellett álló apró dombról egy keskeny pallón keresztül lehetett megközelíteni. Felcuccoltunk hát ide mindent. Álmunk azonban nem volt teljesen zavartalan: eleve gyanúsnak és kísértethistóriák szövésére alkalmas helyszínnek tűnt a közvetlenül fejünk mellett nyíló ajtó mögötti emeleti rész, ez tetézte valami gyanús motozás (egy tehén legelészett a szomszéd bokorban), majd mire végre mindenki elaludt, hajnali fél három körül megjelent néhány ember a bár előtt és minimum másfél órás beszélgetésbe kezdtek. Mivel eleddig nem győzött meg minket minden korzikai a végtelen vendégszeretetéről, nem voltunk benne biztosak, hogy nem durrant minket fenékbe egy sörétes puskával valamelyik illető, amennyiben a tulaj lenne egyikőjük. P, L és jómagam ezért nehezen tudott visszaaludni, annál is inkább mert D-t egyáltalán nem zavarta a szituáció és olyan hangosan horkolt tovább, hogy mi hárman ezen aggódtunk leginkább. Hajnali négyig nem is tudtunk rendesen újra álomba szenderülni, mígnem a rejtélyes látogatók megunták az éjszakai traccspartit és kerékcsikorgatva elautóztak a terasz alól.
Azt hiszem sikerült megint "nem feltalálnom" a spanyol viaszt!
Pár napja felmerült bennem a Duna túra magyarországi szakaszának a végig tekerése. Nézelődős túra lenne a Duna mellett. Tehát napi 60-80 km-nél nem több.
Mivel már szabin vagyok neki is álltam összeírni a látnivalókat, az útvonalat. Most tartok a 18. oldalnál. De már majdnem kész...
Rajkától Mohácsig úgy 450-460 km lenne... ehhez jön még a településeken a látnivalókhoz való tekerés. Tehát könnyen felette lesz az 500 km-nek.
Szóval az érdekelne... valaki már letekerte-e, ha igen... hogy... és hol oldotta meg a szállást. (Sátrazás nem nyerő nálam!!! Öreg vagyok én már ehhez!!! :-D)
Útvonal tervem már van... de ez még könnyen módosítható, ha jobb ötletet tud valaki adni, mint amit én terveztem...
Galya is kikerülhető, ha a 24-esen Gyöngyös felől megy Egerbe. 700 méterre kell felkapaszkodni Mátraházáig. Ha Pásztó felől megy akkor sem kötelező megmászni a Galyát, van "elkerülőút", a Bőgős-rétnél le kell térni erdészeti útra, de nem végiggurulni rajta, hanem a Galya alatt rá kell fordulni a károlyvágási útra. Kb. 200-150 m szintet lehet spórolni. Aszfaltozott út, gépjárműforgalom alig, csak erdészet.
3. A 2009-es OX Országos Bajnokság Salgótarjánban lesz. Ebből az alkalomból szervezünk egy kerékpáros teljesítménytúrát is. "Negyven hegyben egyben" elnevezéssel.
Szombaton a pénteki napot dogozom le, 17.30-ig, de utolsó nap lévén, az anyukák este nyolckor is jöhetnek beüvegezni a gyerekek munkáit ( apának erről nem kell tudni!!!) mamának a karácsonyfa alá, úgyhogy szombaton én sem tudtam volna menni a nemtudom hová. Na, majd a következőre. Hát, igen, én 200 km fölött kezdek partner lenni, a sprintekhez már túl öreg vagyok, viszont sajnos az emelkedők is jobban megfognak, mint egy negyvenéves sihedert. Szóval készülnöm kell keményen.
No akkor, itt az ideje, hogy elkezdjünk gondolkozni rajta, merre tovább? Erre remek alkalom lett volna a holnapi hepaj, de sajnos én már itthon vagyok a jól megérdemelt szabadságomon, így ez kútba esett.
Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem a filmeteket, most megyek tapaszt keresni a homlokomra, a következő ilyen hegyen-völgyön át száguldásra ( Nem tudom mi a baja Reku papának a hűsz százalékos emelkedőn való kapaszkodás tempójával, főleg, hogy a zene alól azért hallani az operatőr ordítását : Mondtam már, hogy lassabban, mert ha megint csak egy csík látszik a képen, ötödször is fel kell mennetek!) - feltétlen megyek!
Mi nem mértünk helyszínen semmivel szintet, de pl az említett Porto - Col de Vergio szakaszból is egyértelmű, hogy a gpsies.com túlbecsül. Ezen a szakaszon szerintem a valós adat tényleg 1600-1650 körül lehetett (a parton közvetlenül van egy kb 50-es mászás).
Mi azt az elméletet dolgoztuk ki, hogy ott lehet nagyobb a tévedés, ahol a terep roppant hepehupás, ahol az utak meredek hegyoldalakban futnak. Nem gondolom, hogy a gpsies minden egyes m2-re pontosan tudja a tfsz adatot, alighanem az aszfaltcsík adatait valami átlagolással kapja meg. Igen ám, csak egy 3-8m széles aszfaltcsík lehet, hogy x tfsz-en van, az úttól balra-jobbra 1-1m-re meg már x+10, illetve x-4 a tfsz, és lehet, hogy ezeket is felhasználja a számításhoz.
És igen, hepehupás terepen szerintünk ebből adódhat egy EKG-szerű rezgés a gpsies görbéin, ami végeredményben változatos mértékű túlbecsléshez vezet.
De ha megnézel nagyon rövid, nagyon hepe-hupás szakaszokat (pl ilyen az említett Porto-nál az öbölből a folyótól délre a d81-esre kivezető kis fehér út) , akkor azt is látod, hogy a megadott altitude range és total climb adatok egymásnak ellentmondanak.
Itten azt írják, hogy kb július 15-től szeptember 30-ig tart a szezon, de bármire készülni kell. Az ugye tény, hogy közel van a Hardangerjökullen, ami egy állandó jégsipka (itt forgatták A Birodalom visszavág egyes jeleneteit), és 1200m felett mi is sok hófolttal találkoztunk, 1300m felett háromszor vagy négyszer masszív hóban kellett tolnunk 50-100 métereket.
Feltettem 71 megában is, most már nekem elő se jön a high quality opció - nem pippantottam semmit be, csak tallóztam a vinyóról és feltöltöttem. Picit talán jobb lett, de szerintem a youtube butított rajta, nem egészen olyan, mint a vinyón lévő 71 mega.
