Próbáltam rákeresni de nem láttam, hogy erről volt-e szó.
Van egy adag mozgásérzékelős lámpám, aldiban vettem őket. Mindegyikben kompakt fénycső van, és rá is van írva, hogy csak azt szabad beletenni.
Egy év után elkezdte egyre több csinálni, hogy rendesen felkapcsol este, de úgy kapcsol le, hogy kb 1 percig villog és ami egyrészt baromi idegesitő éjjel, másrészt meg kinyirja a kompakt fénycsövet.
Valaki már találkozott ilyennel és van ötlete mi mekkent meg bennük ?
"Valami apróságot akartam telefonon elintézni. Azt mondja a nő, nem lehet, menjek be."
Az a nő nem tudhatta, hogy valóban te vagy a telefonban, vagy valaki a nevedben akar intézkedni (pl a te károdra). Ezért szükséges az ügyintézéshez személyesen jelen lenni (amikor is előtte igazolod magad), vagy szintén személyesen kérni tőlük egy egyedi azonosító kódot, amivel attól kezdve már az interneten át is igazolhatod magad.
Azért találta fel a hivatalt, mert leszakadt a keze s nem tud gombokat nyomogatni otthonról. Ezért be hivatták inkább, s így lett be-hívós helyből rövidan hivatós, azaz hivat-tal lehet bemenni. (szivatal)
Egy mérőhely 3+3F mérő kombis. Alája sima két kisdoboz elosztónak, majd a házaknál ahol bemenne a kábel oda raknék egy dobozt ami zárható abba bele 2 - 2 mérő a biztikkell és csókolom. Az almérők lehetnek analógok vagy digisek ha digis sokkal kisebb doboz kell nekik.
Erről a nav vagy nem is tudom mi jut eszembe. Valami apróságot akartam telefonon elintézni. Azt mondja a nő, nem lehet, menjek be. Fasza, mondom maradhatok itthon brigádostól, ülhetek ott egy fél délelőttöt 5 perc miatt. Mondom a nőnek, más megoldás nincs? Azt mondja, de, lehet ügyetintézni a neten, akkor nem kell bemennem. Ó, mondom szuper, ez kell nekem! Kérdezem tőle, hogy kell csinálni. Azt mondja a nő, ha nincs mittudom én milyen számom/kódom, akkor bemegyek hozzájuk, kitöltök egy űrlapot, aztán kapok egy számot/kódot vagy mit, amivel ha hazaértem, be tudok lépni az ügyfélkapun vagy min, és akkor már el tudom intézni. Hát hogy szakadt volna le a keze annak aki feltalálta a hivatalt.
Azért nem adtam a kérdésre választ, mert nem az általam leírt okból nem értelmezhető a kérdésed.
Ha pedig penge lennél, tudnád, hogy a mikróban van jó nagy kondi ami induláskor míg fel nem töltődik meghúzza a hálózatot egy picit, de nem olyan módon mint egy induktív fogyasztó.
Egy átfolyós vízmelegítő 3-4-5 kW szokott lenni, egy bojler kb. 2 kW. Számoljunk csak 6 kW-tal, ez együtt hány A?
Szerinted jogos, hogy leold a kismegszakító vagy nem?
-csatlakozo csere szukseges,mivel nem veszel A-t,igy az utolso meterig fizettetik Veled,de itt lenne kibuvo,mert a vezereltre kernel teljesitmeny bovitest.
2-Van esély rá, hogy megoldja, a mikróval ugyan ez volt a gond az előző háznál, ott megoldotta, de már régen volt, és nem emlékszem, hogy C vagy D jelűt raktam.
Adott egy kettéosztott családi ház, két külön egyfázisú mérővel, két külön tetőtartós becsatlakozással, 20-20A-rel. A mérők bent a lakásokban, elég szar helyen, a csatlakozó 10-es mlc+sodrony, szóval szar az egész. Ráadásul az egyik lakásba szeretnének tűzhelyet is. A tulaj ugyan az, de bérbe szeretné kiadni mind a két lakást. Ráadásul mind a kettőnek lesz bojler is.
A lehetőségek:
Első elképzelés az volt, hogy egy új tetőtartó, egy fogadószekrény, mellette jobra-balra egy-egy kombi szekrény, tűzhely nincs, nincs HFH. Ez nem járható, mert egy ingatlanon már csak úgy lehet 2 mérő, ha a csatlakozó is külön van.
Második elképzelés, külön tetőtartók. Egyik lakásnak 3x16A, másiknak 1x32 valamint egy egy vezérelt. Igen ám, csakhogy nem csak hogy belép a képbe a HFH, de nem is igen lehet megoldani, mert ugyan két helyrajzi számon volt az ingatlan, a tulaj összevonatta egy szám alá, úgy meg tudtommal nem lehet ezt megoldani. Ráadásul irreálisan magas költség.
Harmadik verzió, egy mérőhely, egy tetőtartó, 3x20A + 1f vezérelt. Mérőhely alatt kiegészítő szekrény, moduláris almérőkkel szétosztva a vellany. Itt ha csak 15-tel számolom az almérőket, meg 20 a két kiegészítő szekrény, meg még 28A után HFH az megint horror ár.
Negyedik verzió, nincs sütő, van egyszer 32A nappali + vezérelt. Nincs HFH viszont van 4 almérő.
- összevonás mérőknek akkor ha megvolt fizetve mindegyik után a HFH azaz 40 A vagy a felettiek
- ha egy helyrajzi számra, egy tulajdonoshoz kerültek de fenti pont teljesül akkor A + B lesz az új mérési teljesítmény egyébként max 32A
- szabványosítani kell a mérőhelyet mert új szerződésnek fog minősülni és ha valamelyik mérő nem bővíthető a vezeték meghagyásával a kért teljesítményre
Ha ez iker lakás akkor nem lehet egy helyrajziszámon. Így lehet 2 csatlakozója, máskülönben csak egy csatlakozó lehet,és akkor a "két" lakás egy helyrajziszámon van.
Vegyük azt, hogy 2 csatlakozás van, 2 főmérővel,ez nem eggyesíthető, még 3 fázis esetében sem.
Viszont ha egy helyrajziszám van akkor a két mérőből lehet egy,az Ampereket pedig összeadják.
Így összesen rendelkezésre 40A állna.
Igen ám,ha ezt egy fázisra akarod "beváltani" akkor már területigazda engedély szükséges.
Viszont ha 3 fázisra akkor 12 A-t venned kell,így lehet 16-16-20 A.
Almérők már nem játszanak az áramszolgáltató részéről.
Adott egy családi ház, középen kettéválasztva. Jelenleg 2db 1 fázisú mérő van, külön csatlakozóval, 20-20A-rel.
Ebből szeretnénk csinálni egy háromfázisú mérőt, 16A, 16A, 20A kiosztásban. (slmérővel lenne megoldva a 2 mérés) A kérdés hogy ebben az esetben összevonható-e a 2 mérő, mennyi után kell HFH-t fizetni. A mérők ugyan azon a néven vannak.
Azon is gondolkodtunk, hogy lehet hogy elég lenne 2 egyfázisú mérő is, úgy ahogy most van, csak 32A-rel. Lehet még egy névre, egy ingatlanra 2 mérőt kérni?