antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE Az üszkös, fagyos Budapestre. Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok. Ahol nem csillog a karácsony. Nincsen aranydió a fákon, Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad, Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. Ne beszélj nekik a világról, Ahol most gyertyafény világol, Meleg házakban terül asztal, A pap ékes szóval vigasztal, Selyempapír zizeg, ajándék, Bölcs szó fontolgat, okos szándék. Csillagszóró villog a fákról: Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája: Egy szegény nép karácsonyfája A Csendes Éjben égni kezdett – És sokan vetnek most keresztet. Földrészek népe nézi, nézi, Egyik érti, másik nem érti. Fejük csóválják, sok ez, soknak. Imádkoznak vagy iszonyodnak, Mert más lóg a fán, nem cukorkák: Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta – Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol, Néz, mint Krisztus a keresztfáról. Különös ez a karácsonyfa, Ördög hozta, vagy Angyal hozta – Kik köntösére kockát vetnek, Nem tudják, mit is cselekesznek, Csak orrontják, nyínak, gyanítják Ennek az éjszakának a titkát, Mert ez nagyon furcsa karácsony: A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról, Papok papolnak bátorságról. Az államférfi parentálja, Megáldja a szentséges pápa. És minden rendű népek, rendek Kérdik, hogy ez mivégre kellett. Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? Mért nem várta csendben a végét? Miért, hogy meghasadt az égbolt, Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember, Mi áradt itt meg, mint a tenger? Miért remegtek világrendek? Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. De most sokan kérdik: mi történt? Ki tett itt csontból, húsból törvényt? És kérdik, egyre többen kérdik, Hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták –: Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből, Mindig új élet lesz a vérből. Találkoztak ők már néhányszor – A költő, a szamár, s a pásztor – Az alomban, a jászol mellett, Ha az Élet elevent ellett, A Csodát most is ők vigyázzák, Leheletükkel állnak strázsát, Mert Csillag ég, hasad a hajnal, Mondd meg nekik, – mennyből az angyal
Szép estét, kellemes hetet kívánok Mindenkinek!:-)
Buda Ferenc
Ne rejtőzz el
Ne rejtőzz el, úgyis látlak! Rádcsukom a szempillámat. Benn zörömbölsz a szívemben, s elsimulsz a tenyeremben, s elsimulsz az arcom bőrén, mint vadvizen a verőfény. Nagyon jó vagy, jó meleg vagy, nagyon jó így, hogy velem vagy. Mindenekben megtalállak, s öröm markol meg, ha látlak. Nézz rám, szólok a szemednek, ne fuss el, nagyon szeretlek!
*******
Tegnap ünnepelte 83. születésnapját Buda Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító. Az Írószövetség Duna–Tisza-közi csoportjának titkára. Isten éltesse!
Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább. Futók között titokzatos megállók. A mély, sötét vízekbe néma, lassú hálók. Képek, már megmeredtek és örökre szépek. Nem-élők, mindent felejtő, mindent porba ejtő henyélők, kiknek kezéből a haraszt alatt lassan kihullt a dús tapasztalat. Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, fejére tompa éjszaka borul, Kleopatra a csókokat feledte és Shakespeare elfelejtett angolul. Nem ismeri meg itt anya a lányát, sem a tudós ezer bogos talányát. Ábrándok ők, kiket valóra bűvöl az áhitat, az ima és a csók. Idézetek egy régi-régi műből, kilobbant sejtcsomók.
Ma van a reformáció napja, a hagyomány szerint ötszázkét évvel ezelőtt ezen a napon függesztette ki Luther Márton 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. A keresztyén egyház ettől a történelmi mozzanattól számolja a reformáció kezdetét.
Egy telefonfülkébe menekülök be az eső elől. Az oldalára a tízparancsolat van plakátolva, és bent álldogál egy öreg kora reggeltől estig. Parfümöt fúj magára mielőtt belép, mintha bárki is érezné a vonal túlsó végén. Elképzelem, hogy folyton a lányát hívja, mert nem jött meg a nyugdíj, nem tudja fizetni a számlákat, oldja meg rögtön vagy vigye innen el! Szóval ma éjjel én foglalom a helyet, lapozgatom a telefonkönyvet, keresem a leggyakrabban tárcsázott számot, és ő reggel majd döbbenten rám néz, mert nem érti, hogy mért nem jött a lányom, de örül, hogy eltanultam a módszert.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!
E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!
És aki költő, az legyen király, És pap, és próféta és soha más, Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás.
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza -, S a kelyhet többé nem engedi el!
Mit mondjak leveledre? Nem ver le oly nagyon, tudatod: nem szeretsz. De tizenkét oldalon! Megannyi teleírt lap - kis kézirat-köteg! Komolyan nem szakíthat, ki ily sokat fecseg. BARANYI FERENC fordítása
Szemem falán kívül is, belül is ez a kietlen őszi tájkép: sétatér. Azok az emberek, akik most hangosan beszélve haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt, az a nő, aki mellettem ül a padon, mindjárt meghal, feje félrebillen, szeme kiszárad, húsa lehull. Milyen egyedül leszek!
A lombok is leszállingóznak, a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló. Csak én fogok itt ülni magányosan, céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig. Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak, s mire nyomdagépek méhéből életre edzve ez a vajúdó vers világra jön, csak üveges szemek bámulják mindenünnen: Nem lesz, aki értse.
Jaj, be keserves ez az őszi sétány! A levegő mintha végtelen víz volna, türkiszes árnyú, zöld tenger-medence, hová sosem szürönközik sugár. A fák: sűlyedt hajók árbocai. A bokrok: nagy vízi pókok, óriás meduzák. Az út: kanyargó, nyúlós tengeri kígyó. S a tó: sötét álom a szívem fenekén.
Szép estét, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Parti Nagy Lajos
MM Nulla, elmebajszag
tükör-darab volt szplén és neurózis nélkül a lélek nem volt hiteles két tripliszek volt istenem a dózis alig kellettem hogy belém szeress és izga játék volt a szép szorongás bogra kötött elfésült nárcium mit adtam volna volt hogy most láss s most mit hogy akkor most mikor elmebajszaga van a reggeleknek s arcomba szakadt fölle ráncaim mögül redőny mögül szeretnék épp nem nagyon csak túlélni mikor félek és félek hogy eltitkolom
*******
Ma ünnepli 66. születésnapját Parti Nagy Lajos, Kossuth-díjas magyar költő, drámaíró, író, szerkesztő, kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Isten éltesse sokáig!
Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét, megannyi dús, tündöklő ékszerét. Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról és elgurul, akár a brilliáns. A pompa ez, részvéttelen, derült, magába-forduló tökéletesség. Jobb volna élni. Ámde túl a fák már aranykezükkel intenek nekem.
Ismerős volt, már majdnem ember, a sarki telken az a nagy bodzafa, már majdnem barát. Tán tíz is lehet esztendeje, hogy, munkába menet, naponta láttam: az autóbusz ott állt meg előtte, és ami jutott várás, szabad perc, nézelődni, azt átbeszélgettük. Tavasszal paraszt ruhát öltött, szép nagyvirágosat, nyáron, mint én, örűlt, hogy süt a nap, ősszel, mikor bogyói értek, a madaraknak lett rakott asztala, s télen Raguzáról kérdezgetett. Bölcs fa volt, szent; dús lombja, levele, mint senki másnak; isten üzent vele, s amit mondott, illat volt s költemény. Egy nap kivágták. Most az üzenet, a hiány. Az, hogy nincs ott a helyén
Hűvös arany szél lobog, leülnek a vándorok. Kamra mélyén egér rág, aranylik fenn a faág. Minden aranysárga itt, csapzott sárga zászlait eldobni még nem meri, hát lengeti a tengeri.
Ők, kik az időknek mélyén nevettek, A vigságomból egy-egy részt elvettek. Kik fát, virágot én előttem láttak, Tudtak szépszavu danoló imákat. Ők, akik régen szerettek és sirtak, Helyettem mindent megtettek s megirtak - És akik jőnek, ha majd fekszem holtan, Átlépik sirom s nem tudják, hogy voltam.
******
Tegnap múlt 53 éve, hogy New Yorkban elhunyt ZempléniLesznai Anna költő, író, grafikus, iparművész, a Nyolcak vendégtagja.
A havas szövi-bontja színeit. Ezüst fátyolán át az ősz derít rá halvány mosolyt. Domb mögött szelíd szellő lábal a bölcs tölgyek alatt, s hol gombát hizlal a csönd odúja, lány-fehéren villognak a nyírfák, s legényes sziklák mellére bújva pirulnak bozontos szederindák. Így lobban el bennem is a nyár. Emlékeim piros almáit már érleli a kései napsugár, s homlokomon fehér gyalogutak kaptatnak föl, fénylő havasokra, hova dércsípett tincsek hava hull, s bár még fölgyúl vágyam csipkebokra, már itt az ősz visszavonhatatlanul.
Most már félévig este lesz. Köd száll, a lámpa imbolyog. Járnak az utcán karcsú, roppant, négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon lapján, úgy úsznak át a házon.
Acetilén fényében ázik az útjavítás. Lenn a mélyben, iszamos, hüllő-hátu cső, pára gyöngyösödik a kérgen, s a városon, mint vér a gézen, általszívódik a nyirok
.
Vékony tűz nyüszít, sustorog, mellette kucsmás, birka-bundás, mint a makk-ász, guggol a munkás, fölötte hengerhasu gépek, rájuk irva: „Consolidated…” S egy fa. Akár a régi csap, csöpörésznek a targalyak, szalad, olajjal töltekezvén a gép gömbölyű béka-testén, majd a bundára ér a csepp, s fölsír a tűz: megérkezett.
Neonfény lobban és lehull. A vizes kőre rácsorog. Valaki, messze, úgy vonul, hogy a köd kilométer-odva énekét tompán sokszorozza – hallani, amint tántorog.
