Holnap hívom az esztergályost aztán majd viszem a dobokat (remélem legalábbis mert elég gyökér :). A hátsó munkahenger elég harcos lesz. A rögzítő csavarja hátul van és olyan helyen hogy abszolút nem lehet hozzáférni, főleg imbusszal (ha jó láttam). Nagyon díjaztam a Ford mérnökeinek eme agyszüleményét hogy le kell szedni hozzá az egész dobfék tárcsáját hogy ki tudd cserélni a munkahengert. Pláne mikor rájöttem hogy az első féknyereg levételéhez a 8-as imbusz nagy, a 6-os meg kicsi, annak külön örültem mivel az összes imbuszkulcskészletem 4,5,6,8,10 nagyjából. 7-es az persze nincs de nem is nagyon lehet kapni. Nagy nehezen persze azért kaptam aztán sikerült leszednem mindent. Már megvannak az új féktárcsák, fékbetétek, hátsó munkahengerek, úgyhogy holnap rástartolok. Majd rakok fel képeket, amúgyis lenne egy kérdésem, de ahhoz le kell fotóznom hogy miről is lenne szó.
Nekem a munkahengerbe nem gumicső van, hanem fém fékcső. Köszi mindent ha elakadok jelentkezem.
Először is,mutasd meg a fékdobot esztergályosnak.Ha üt,már lesz fékingadozás ami miatt kivághatnak.Lehet volt is,nem látom jól a fékpapírod.
Munkahenger cserénél mindig cserélni kell a gumicsövet is mert közvetlen a munkahengerbe tekerték.
Nem kell leengedni az összes fékolajat,a sok éves főfékhenger nem szereti.
Amikor szétkötöd a kerékjáratnál a gumicsövet a fémcső találkozásánál,utána a fémcső végére teszel egy gumisapkát,azt ami a légtelenítő csavaron van. Az megtartja a fékolajat amíg szerlesz.
Dot 4 est vegyél.
Légtelenítésnél használj egy sima befőttes üveget,a kupakjára fúrj egy lukat amin átfér a benzincső,ezt húzod a légtelenítő csavarra.Az üveget ne a földre tedd,egy sámli vagy akármi,a lényeg hogy kicsit magasabban legyen a munkahengernél.
A fékmunkahengereket kicserélem holnap. Mivel a fékcsövet le kell kötni róla, gondolom a fékolajat is le kell eresztenem. Nem tudom még csak filózgatok. A légtelenítés menetét már megtanultam. Segítségnek itt van a párom, ő is nagy szerelő :) Bár inkább motorosok vagyunk de az autó meg kell a melóhoz sajna.
Féktisztitó sprayt is veszek, meg youtube-ozok is egy kicsit.
Milyen fékolaj kell bele? Dot hányas? Vagy valami más?
...A vizsga lapot sajnos nem ismerem ,talán valaki eltudja magyarázni hozzá értő /én is kiváncsian várom/.. annyit még a kézi fékzez (rözítő..)ha jól tudom vizsga előtt a szerelők rászokták "spanolni "hogy a 3.-4. racsninál fogjon ,vizsga után kicsit vissza szokták lazítani..legalábbis régen ez volt a szokás....
Nem tudom mikor cseréltél fék folyadékot? ....Elképzelhető, hogy azt is célszerű lenne frissiteni ,fékmunka hengereket cseréled újjra friss fék olaj és légtelenítés!
Arra vigyázz,hogy segítség nélkűl nem tudsz légteleniteni....!Ha nem cserélsz fékolajat,csak munkahengert akkor is kell légteleníteni...!
Féktisztitó sprayt vegyél egy halommal...A neten rengeteg jó videó van ami alapján akár a szakmát is kitanulhatod...Egyébként nem nagy ördöngösség,csak mindenre figyelj oda ,ne kapkodd el, és sose felejtsd el,hogy a sajátodat csinálod....!
Szia. Igen a betéteket a beszerelőkészlettel együtt kicseréltem, de a munkahengert sajnos nem. Már bánom. Most rendelem meg holnap azt is ki kellene cserélnem csak még nem csináltam ilyet. Remélem nem folyatom el a fékolajat. Te már cseréltél munkahengert?
Itt vannak a papirok amiket kaptam. A fékvizsgálatnál mit jelentenek pontosan azok a számok? A másik papíron a fék minősítésnél meg mi az a A, B tengely? A CO-nál milyen értékek kellenének?
Köszönöm a tippet, meg is csináltam ahogy mondtad és nagyon szép lett. Nem volt nagy perem, max 0.5mm ha lehetett.
Sajnos a vizsgán nem ment át mert gyenge a hátsó fék azt mondták, és az elsőfék meg koppan nagy fékezésnél. Lefotózom a papírt amit kaptam gondolom ti jobban értitek.
Sziasztok. Bocsi hogy nem válaszoltam de sajna nem voltam gépközelben pár napig. Köszönök minden segítséget, és igazatok van. Megnéztem a fékmunkahenger porvédője alatt bizony van olaj és tiszta rozsda amúgy is az egész. Ez tuti cserélnem kell. Ehhez kérnék egy kis segítséget hogy hogy cseréljem ki. Ha le tudnád írni, azt nagyon megköszönném.
kavicsfelverődés után megrepedt a szélvédőm.. Az anyósülés előtti sarokból indult, már a rendszámos matricánál jár a repedés. mennyire lehet így használni a kocsit ? a rend éber őrei nem panaszkodnak miatta ? jövő héten lenne aktuális a csere (már több helyen vannak karcok,ezért szántam magam rá a cserére) . Meg milyen árakra készüljek kb ?
Illetve ha kicseréltetem, a mostani minden "extra" ( szélvédőfűtés nincs, nem színezett ) nélküli szélvédő helyett rakathatok bele legálisan színezett üveget is ?
Az esztergályos ugyanazt lát,mint te..,csak neki egy munkadarab amire minimális ideje van . A kocsi viszont a tied ,magadnak csinálod,az a perem normális kopás nagyon szépen meg lehet munkálni.. ha a fék munkahenger nem szivárog akkor a betéteket cserélni és mehet tovább...
Vidd esztergályoshoz,ő legalább látja hogy méreten belül van vagy nincs..Fék munkahengerek nem cserések?Tapasztalatom szerint mire elhalnak a pofák,a hengerek is elfáradnak.Nézd meg hogy a porvédő gumi alatt nincs olaj?
Nem tudom hány mm nyit a pofa,ha az automata állító tökéletes akkor csak pár mm-t.
Nekem bejött..Az a perem akadályozta a dob levételét,felrakását.. Régebben néhány szaki,ezért vitte esztergályoshoz...némi +pénzecskéért...
mivel nyugdijas vagyok megoldom nagam és nem terhelem + a számlámat.Egyébként egy kis kézügyességgel szépen le lehet csiszolni......nem "ördöngösség"..!
Sikerült leszedni a dobokat. Kicserélem a fékpofákat. Az nem baj ha a dob belsején ahol fut a fékpofa mellette van egy kis perem? A fékpofa kikoptatta de csak kb. 0.5-1mm lehet a bemélyedés. Hány mm-t nyitnak a pofák?
Mostanában tapasztalom, hogy bár már nincsenek nagy hidegek, de nehezebben indul a dízel fiestám (2003-as, 1.4 TDCI).
Télen az izzítógyertyák rásegítettek és könnyebben indult mínusz 10-15 foknál is. Most az izzítógyertya nem ég (ha jól tudom 5 fok alatt izzítanak csak) így gyújtás ráadása után nehezen indul a kocsi. Mennyi ideig szabad önindítózni? 3-5 mp már sok vagy éppen jó? Mert lehet, hogy kevés ideig tolom neki és 1-2 mp-ig köszörülök csak... Akksi újonnan múltév nyarán lett beszerelve.
Köszi. Holnap szétszedem és megnézem mert nem nagyon akarnak fogni a hátsó fékek. Vagyis a bal oldali fog valamennyire de a jobb oldali semmit. Ha valami nem tiszta még jövök. Köszi a segítséget.
Még valami. Ha jobbra kanyarodok élesen akkor folyamatosan kerreg valami az első keréknél amíg kanyarodok. Az mi lehet? Eddig nem volt.
Értem, köszi. Nem tudod ez mekkora anya pontosan? Nagyjából 29 vagy 30-asnak mértem, de vennem kell akkor egy pipa vagy csőkulcsot csak nem mindegy mekkora. Elég drága szerszám hogyha nem jó gyorsba veszek másikat :)