Keresés

Részletes keresés

kbn Creative Commons License 2017.06.26 -2 1 63463

Ha én lennék a Volánbusz vezetője, a következőket tenném:

 

1.) Távolsági tartalék flotta - aminek nagy része péntek-vasárnap kivételével feladat nélkül áll - drasztikus leépítése. Másodrészek ellátására keretszerződéseket kötnék több magánvállalkozóval, és az aktuális forgalomnak megfelelő (ez ugye nem állandó, ünnepek előtt jópár extra rásegítőt kell indítani) kapacitást hívnék le attól, aki épp a legjobb áron tud szabad kocsit adni aznapra... változat: ennek házon belüli megszervezése helyett 1 vállalkozónak adnám ki a feladatot fix díjért, aki hétről-hétre beszerzi a piacról a kért kapacitást.

 

Első olvasásra szokatlannak tűnhet, de a teherfuvarozásban ez teljesen megszokott üzletmenet, és logikus is: mindig kell, hogy legyen jópár fuvarozó, akinek nem sikerült az adott napra feladatot szereznie, ekkor pedig olcsón oda fogja adni a Volánnak... jóval olcsóbban, mint külön fenntartani egy kocsit házon belül csak azért, hogy ünnepi hétvégéken ne hagyjunk utast a megállóban.

 

Nyilván kellenek minőségi megkötések a járműre, de az pl. expressz másodrésznél (zalai városok, Eger stb.) nem szükséges, hogy legyen pénztárgép, vagy a sofőr akár csak ismerje a Volán tarifarendszerét: az utasok döntő többségének elővételi jegye van, ezeket pedig tudja ellenőrizni indulás előtt a főjárat sofőrje is.

 

2.) Napi járatokon felajánlanám a sofőrpárosoknak, hogy választhatnak: vagy maradnak alkalmazottak a jelenlegi feltételek szerint, vagy vállalkozóként bérelhetik tovább a buszukat, megkapva a teljes összeget, amennyibe a Volánnak a teljes fenntartás kerül (persze ehhez ismerni kell, mennyi is az...), és ha olcsóbban meg tudják oldani, övék a nyereség (fordított esetben nyilván a veszteség is). Tankolhatnának és szervizelhetnének továbbra is a Volánnál, biztosítási flottába beléphetnek stb., ha máshol nem találnak jobbat.

 

Ha sok jelentkező lenne, az azt mutatná, hogy pazarlóan műkdöik az állami cég, és érdemes kiszervezni a teljes üzemeltetést. Ha nem, akkor pedig örülnék.

Előzmény: kbn (63461)
EKM-765 Creative Commons License 2017.06.26 0 0 63462

Veszprém megyében nem vált be.

Előzmény: kbn (63461)
kbn Creative Commons License 2017.06.26 0 0 63461

Régi téma a regionális Volánok ötlete, aminek támogató szerint csökkenthetőek a szervezeti párhuzamosságok és növelhetőek a beszerzési volumenek, ami hatékonyabb, olcsóbb működést eredményez. Az összevonások ellenzői szerint viszont a regionális cégek mérete már túl nagy, a hierarchikusabb szervezet és a távolabbra került döntéshozatal összességében rosszabb és/vagy drágább működéshez vezet.

 

Indexen ma megjelent egy hosszabb cikk a Waberer's-ről a cég tőzsdei bevezetése kapcsán, néhány talán itt is releváns gondolattal:

 

http://index.hu/gazdasag/2017/06/26/jo_vagy_rossz_vetel_a_waberer_s_elemzes_az_bet_uj_reszvenyerol./

 

A Waberer's kapcsán sokszor emlegetik, hogy a saját területén "európai piacvezető", de ez pontosan hol is?

 

A honlapjuk szerint "Európa vezető nemzetközi komplett kamionrakomány (FTL) szállítmányozója a saját flottával szolgáltatást nyújtó cégek szegmensében" - szép eredmény egy magyar cégtől, ezúton és gratulálok nekik, de nem véletlen, hogy ezen a piacon nincsenek igazán nagy szereplők... A-ból B-be egy ügyfél által összerakott, teljes kocsirakomány árut elvinni tipikusan kisvállalkozói műfaj. Ezt meg tudja csinálni egy kamionsofőr akár a saját tulajdonú kocsit vezetve is (papírmunkát meg otthonról családtag intézi), egyéni vállalkozóként... sőt, ez kifejezetten gyakori megoldás:

 

"A szektor 50 százalékát adják az egy kamionos vállalkozók („anya könyvel, apa vezet” jelleggel), a teljes piac 85 százaléka olyan vállalkozásokból áll, amelyeknek nincs 10-nél több kamionja. És még a legnagyobbak a német DB Schenken, a dán DSV is csak 1-2 százalékos részesedéssel bír a teljes európai szállítmányozási piacon, a Waberer'snek itt 0,2 százaléka van. Valójában ezeket a cégeket nehéz összehasonlítani, mert például a DSV egyszerre rendelkezik közúti, vasúti és hajószállítmányozási részleggel, de egyetlen kamionja sincs. Ez egy fuvarszervező cég, amely a megrendelőket és a kisebb logisztika cégeket összepárosítja. Vannak olyan szereplők is, amelyek óriási játékosok, például a német posta (a Deutsche Post) mind a járműparkja, mind a szállítmányozási teljesítménye miatt, de mégsem versenytárs a külső megrendelésekért."

 

Waberer's ugye egy privatizált szocialista nagyvállalat, DHL szintén állami hátterű... ilyen gigantikus saját eszközös fuvarozócégek tehát nem igazán fejlődtek ki organikusan, tisztán piaci alapon. A természetes optimum úgy tűnik, hogy 1-10 jármű között van.

 

KK-kkal összehasonlítva: a Waberer's-nek 2016-ban 3550 kamionja volt, ami kb. 3 regionális Volánnak felel meg, és ezzel európai jelentőségű piaci szereplő...

 

Felteszem a provokatív kérdést: nem lehet, hogy a Volánokat nem összevonni, hanem inkább szétdarabolni kellett volna?

siófoki35 Creative Commons License 2017.06.26 0 0 63460

Meg a Vác-Kosd is 333-as, már most is ;) 

Előzmény: trizs77 (63459)
trizs77 Creative Commons License 2017.06.26 0 0 63459

Helyközinél zavaró lehet több ok miatt.

 

---------------

 

A számozás az utasért van, nem a volánosért.

 

Mennyire zavaró a Garbolci utasnak, hogy az Ő busza is 333-as és a Felsőszölnöki busz is 333-as ?

 

 

 

Előzmény: f_k (63457)
matteo14 Creative Commons License 2017.06.25 0 0 63458

Én vállalkozom a feladatra, ha már a pro oldalon állok.

 

Mivel a járatszámozásnál a menetrendi mező járatai számítan(án)ak, ezért csak a 6035/xxx járatokkal kell foglalkozni. Hál' égnek túl sok útvonal nem váltakozik a vonalon belül, ezért néhány vonalszámból megoldható a járat. Én azon a véleményen vagyok, hogy nem kell minden egyes eltérő útvonalnak és eltérő megállási rendnek külön vonalszámmal bírnia. Helyi járatnál, helyközi menetrendi mezőknél sincs feltétlenül így.


Bár több értelme rendszerben átgondolni a járatszámokat, én ezen vonal esetében valahogy úgy csinálnám, hogy:

320 Siófok – Balatonföldvár (6035/665, 658, 656)

325 (Siófok –) Balatonföldvár – Bálványos (6035/673, 653, 663, 775, 633, 687, 667, 657, 677, 688, 618, 678, 668, 578, 628, 676, 674, 664, 684, 694)
326 (Siófok –) Balatonföldvár – Pusztaszemes (6035/643, 645, 697, 650, 638, 646, 644)
327 (Siófok –) Balatonföldvár – Pusztaszemes – Bálványos (6035/675, 685, 669, 659, 679, 689, 648)

(Az 5916 járatait pedig hasraütve valahol 428 környékén helyezném el, hogy illeszkedhessenk mind a Kaposvár környéki, mind a Siófok környéki járatokhoz. A Balatonföldvár-Kötcse járatokat a 328, a Siófok-Kötcse járatokat 329 környékére számoznám. De ehhez a teljes számozási rendszert kéne logikusan végig gondolni, nem csak ezt az egy mezőt és annak közeli szomszédjait.)

Előzmény: Törölt nick (63450)
f_k Creative Commons License 2017.06.24 0 0 63457

Más más városok esetén jobban elkülönül nem zavaró!

A debreceni 2 es villamos a Nagyállomástól indul és nem a Közvágóhídtól ez egyértemű!

A megyéknél átfedés stb. miatt nem célszerű...

Helyközinél zavaró lehet több ok miatt.

A menetrendi keresőben is jobb a mostani mezőszám járatszám páros. Bevált. 

Előzmény: Fradista Utazó (63455)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.24 0 0 63456

Akkor közelebb állunk egymáshoz, mint gondoltuk. Nekem nem volt teljesen egyértelmű, h mire gondolsz. Most már inkább.

Előzmény: trizs77 (63448)
Fradista Utazó Creative Commons License 2017.06.24 -1 1 63455

>Országon belül nem célszerű ugyanannak a vonalszámnak a felhasználása!!!!!

Akkor most azonnal szóljunk Debrecennek, hogy az 1-es és a 2-es villamost számozzák át, mert az országon belül vannak másutt ilyen számú járatok! ;-)

Előzmény: ikarus255 (63452)
Fradista Utazó Creative Commons License 2017.06.24 0 0 63454

És ez kiváló érv minden olyan esetben, amikor valamit tényleg nem lehet megcsinálni...

 

Amúgy szerintem az említett somogyi példában is be lehet számozni a vonalakat gond nélkül. A legtöbb viszonylatszámhoz napi egy (1) indulás jutna. Szóval meg lehet csinálni, csak minek? Az utastájékoztatást a mainál bonyolultabbá tenné, az utasok a mainál nehezebben igazodnának el, de legalább elmondhatnánk, hogy megcsináltuk. 

Előzmény: trizs77 (63451)
ikarus255 Creative Commons License 2017.06.24 -1 0 63453

4 jegyű mezőszám után egy betű

Egy mezőszámon belül lehetne 24 variáns.

A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
M
N
O
P
R
S
T
U
V
Z
X
Y

 

Példák legyen mondjuk Veszprém megye:

 

7303 as vonal:

Veszprém-Csetény 7303C

Veszprém-Szápár 7303S

7303X Veszprém-Bakonycsernye

 

Olaszfalui stb.betéréssel közlekedő járatok külön mezőszámon kerülnek meghirdetésre. Esetleg C meg az S stb. után egy O betű is odakerülhetne.

 

A Valeo-ig közlekedő járatoknál egy V betű.

 

7426 os vonal:

 

7426P Pálihálás betéréssel közlekedik.

7426T Tündérmajor betéréssel közlekedik.

7426B Zirc-Borzavár

 

Van több mint 3000 település, vannak üzemek, betérési szakaszok nem könnyű ez a viszonylatjelölés az biztos....

 

 

Előzmény: Törölt nick (63437)
ikarus255 Creative Commons License 2017.06.24 0 1 63452

Országon belül nem célszerű ugyanannak a vonalszámnak a felhasználása!!!!!

 

Amit Te sajnos nem értesz:

 

Üzemviteli, célszerűségi okok miatt egy adott vonalon túl sokféle viszonylat van. Ott vannak a betérések.

 

Még a megállókihagyás is játszik, mert bizonyos falusi járatoknak akár távolságinak nem éri meg megállni mindenhol.

 

Van olyan, hogy este egy kocsi pörög, és annak rövidtett menetideje van és kihagy néhány kisforgalmú megállót ahol nem szokott senki se fel se leszállni.

Napközben is csak úgy fér bele a fordulóba a vezetési időbe ha kihagy megállókat.

 

Egy adott vonalszám esetén Budapesten azt várja el az ember, hogy a 68 as busz ugyanazon az útvonalon közlekedjen és ugyanazokat a megállókat érintse.

Ha ez az elv, akkor külön külön kell számozni , mert a KK-s világrendben a gyorsított járatok, a betérősek, a betétjáratok új viszonylatnak minősülnek.

A betérősre a helyi járatoknál az Y , a betétjáratra a per A , esetleg per  B alkalmazható, a gyorsjáratra a GY.

 

Ez 3 számból, ahogy akarod megoldani nem célszerű.

 

Anno, amikor lett minden megyének külön önálló Volán cége akkor egymástól fényezésben eltértek a buszok, és önálló márkanév lett bevezetve.

 

Az utasnak információ az is ha sötétkék busz jön AV logóval.

Tudja, hogy melyik társaság busza jön.

 

A számozás nem mindig, a viszonylat fontosabb ez is csökkenne a táblán korlátozottan rendelkezése álló hely miatt, mert minél több település fér el az útvonalból annál több infó az utasnak.

 

A 4 jegyű mezőszám igenis nagyin jó találmány, nem kéne fenekestül felforgatni mindent és újraszámozni, mert Pest megyében azért sikerült mert az egész Pest megye 2000-2999 közti vonalszámok elejéről lehagyták az első számot.

 

A szomszédos megyéből átmennek a járatok a másikba és meglesz a kavar megint...

 

Lényeg: ahogy a BKK esetén is megszűnt az azonos busz és villamos számozás annak is a szerintem voltak káros hatásai.

 

Akik megszoktak régen egy egy járatot azoknak kellemetlen az átszámozósdi hidd el....

 

Előzmény: trizs77 (63448)
trizs77 Creative Commons License 2017.06.24 0 0 63451

hogy mit hogyan nem lehet megcsinálni, abban a magyarok hosszokkal verik Európát.

 

 

Előzmény: Törölt nick (63450)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.23 0 0 63450

Lehet, hogy én vagyok a maradi, de pl. a somogyi zsákfalujárós terepen olyan szinten halvaszületett ötletnek tartom ezt az egészet...

 

Bökjünk rá találomra egy ilyen zsákfalujárós menetrendre, cincálja már szét nekem valaki, hogyan lehetne beszámozni... Nézzük mondjuk a 6035, Siófok-Szántódrév-Bálványos vonalat. Van nyári szezon, suliidőszak, minden kutyafüle. Meg mindenféle viszonylat egy mezőszámon belül, és ez még a kevésbé bonyesz verzió, vannak ettől kacifántosabb vonalak is. A DDKK honlapján online elérhető PDF-ben, de telefonról nem tudom linkelni.

Előzmény: Törölt nick (63447)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.23 0 0 63449

Kivéve:

2738, 2739, 2751, 2752, stb.

Előzmény: matteo14 (63446)
trizs77 Creative Commons License 2017.06.23 0 0 63448

Ha jól tévedek - itt visszanézhető - én nem a négy, hanem a három számos megoldást javasoltam.

 

Azon kívül az az utas  - hisz őérettük csinálnánk - aki egy Felsőszölnök-Szentgothárd 333-as jelzésű busz helyett a Garbolc-Csenger szintén 333-as buszra száll fel, az megérdemli, hogy eltévedjen a számok dzsungelében.

 

....................:-)))

Előzmény: Törölt nick (63447)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.23 0 0 63447

Szerintem meg nem. Egyrészt 4 számjegy, ami túl sok és felesleges, emellett még önmagában nem tudja kezelni a mezőn belüli eltérő útvonalakat teljes mértékben, itt nyilván nem azokra gondolok, amiket egy-egy betűjelzés meg megold.

 

A matteo14 által javasolt megoldás inkább működőképes lehetne, csak abban meg az ideálishoz képest többször ismétlődhet egy-egy vonalszám. Országosan akár talán 8-szor.

Előzmény: trizs77 (63445)
matteo14 Creative Commons License 2017.06.23 0 0 63446

Ezt így nem jelenteném ki kategorikusan. A VB-nél az érdi térségben például úgy lettek kialakítva a vonalszámok, hogy a négyjegyű mezőszámokból levették a kettest és az utolsó három szám lett a BKSZ-es szám. Nyilván vonalhálózattól is függ, de nem megoldhatatlan dolog összhangba hozni a kettőt.

Előzmény: Törölt nick (63444)
trizs77 Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63445

A mezőszámozás alkalmazható, használható elsősorban a_ szakma_ számára (végül is mindent meg lehet szokni...) ez lehet egyértelműbben kellett volna írnom.

Viszont utastájékoztatásra nem kimondottan alkalmas.

Így már ok?

 

----------------------------

 

Vettem.

Nem.

Nem ok.

 

Szerintem utastájékoztatásra, kíválóan alkalmas.

 

 

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63444

Ha az egész hszt megnézed, akkor láthatod, hogy nem teljesen ezt mondtam. A mezőszámozás alkalmazható, használható elsősorban a_ szakma_ számára (végül is mindent meg lehet szokni...) ez lehet egyértelműbben kellett volna írnom. Viszont utastájékoztatásra nem kimondottan alkalmas. Így már ok?

Előzmény: trizs77 (63438)
Snake-Mojzi Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63443

Beszámoló Mohács város 2016. évi helyi autóbusz-közlekedéséről:
http://mohács.hu/upload/2017majus.rar
(2. melléklet)

hory004 Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63442

Amikor a pannon elkezdte beszerelni a belső kijelzőket, volt olyan helyközi, ami írta a vonalszámot az útvonal elé.

Előzmény: trizs77 (63438)
trizs77 Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63441

kösz.

Előzmény: dundalk (63440)
dundalk Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63440

Igen, láttam "1515" a Gyöngyös Szeged járaton ott virít. Régebben a szegedi távolsági táblákon is láttam kiírva.

Előzmény: trizs77 (63438)
dundalk Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63439

Arról nem is beszélve, hogy a kiadás után 2 hónappal a megyei menetrendi könyv már el is avult a módosítások miatt. Az utasok 99.99%-át nem érdekli a megye másik sarkában közlekedő járatok menetrendje. 

 

A dán példa jó, szerintem a kis olcsó ingyenesen elvihető menetrendi kiadványok bevezetése utasbarát lenne.

Előzmény: Törölt nick (63436)
trizs77 Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63438

Természetesen a 4 jegyű mezőszámok beváltak,

 

---------

 

Hol használják Mo.-n ?

 

Van olyan helyközi járatunk, melynek utastájékoztató tábláján tényleg rajta van ?

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63437

A második bekezdéshez kiegészítés: Hiába van 4 jegyű számmal lefedve a vonalhálózat, az azokon belüli eltérő variánsok miatt egyáltalán nem biztos, hogy ez a mezőszám mennyiség elegendő lenne.

Előzmény: Törölt nick (63436)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63436

Én kicsit másképp látom. Természetesen a 4 jegyű mezőszámok beváltak, bár én inkább úgy mondanám, használhatóak.

 

Szakmai oldalról használható a rendszer, de utas oldalról már nem biztos, hogy így ebben a formában a legalkalmasabb lenne utastájékoztatási alapra. A viszonylat számozásnál az egyik alap követelménynek annak kéne lennie, hogy a lehető legegyszerűbb, de egyben a leginformatívabb legyen a számozás/jelölés ehhez a 4 jegyű mezőszám szerintem túl bonyolult, főleg ha elfogadjuk azt az érvelést, hogy országon belül, nem egymás mellett lehet akár 2-3 megegyező viszonylatszám is.

A betűjelzések alkalmazását azért tartanám célszerűnek, mert egy ismert viszonylatszám (jól megválasztott) betűjelzéssel való "megalternatívozása" informatívabb lehet egy teljesen új viszonylatszám választásánál, így a számozási alap rendszer is egyszerűbb lehet. Viszont a jelenlegi vonalszámozás esetében is sok helyen túl van bonyolítva a rendszer, több helyen minimális különbségek miatt is más mezőszám van alkalmazva, miközben egy gyűjtő jellegű mezőben azért elég sokmindent egyszerre is meg lehet jeleníteni.

 

Azzal egyetértek, hogy számos esetben a megállási rend eltéréseknek célszerűség az oka, vagy gazdasági, vagy kapacitáselosztási szempontból, de bizonyos helyeken azért lehetne egyszerűsíteni a rendszeren, mert sok helyen csak azért olyan, amilyen, mert 10 évvel ezelőtt is ilyen volt. (Természetesen egy kínálati jellegű buszmenetrend esetén más lenne a helyzet, egyszerűsödhetne a helyzet, de jelenleg nem tűnik úgy, hogy mindezt bárki meg is akarná finanszírozni...)

 

Az utasok informálódása szempontjából sajnos a hagyományos menetrendkönyvnek már nincs érdemi jelentősége (számos helyen egy év alatt alig adnak el belőle pár darabot), és a túlkomplikált mezőszámozás (egy adott viszonylatban akár 5-6 különböző mező járatai is közlekednek) miatt ebből az utasok többsége sem tudna megfelelően tájékozódni. A jövő e téren szvsz. vagy az online keresésé, vagy a nagyobb helyeken kitett kivonatos és összevont (vonalhálózati térképpel kiegészített) menetrendeké lehet.

Előzmény: ikarus255 (63431)
rezgaras Creative Commons License 2017.06.22 0 0 63435

Mondjuk az értelmetlen betűkombinációknak nálunk nincs hagyománya, de pl. Párizsban a RER-en azt használják. A betűk megmutatják a végállomást és a megállási sémát is (pl. ha gyorsított). A helyiek egy része megszokta, kapásbol megmondja, hogy egy adott beűkombinációs szerelvény megáll-e egy bizonyos megállóban, másoknak kínaiul van, inkább megnézik a menetrendet.

 

Előzmény: ikarus255 (63431)
Törölt nick Creative Commons License 2017.06.21 0 0 63434

Ez jól hangzik egy Veszprém-Pápa, Veszprém-Várpalota vonal esetében. De ha zsákfalvas településszerkezetre próbáljuk ráhúzni, ott nem, vagy csak nehezen fog működni. Ahol van napi max. 6-7 járat, amik egyáltalán nem egyeznek meg sem kiindulási, sem érkezési végállomásukat, sem útvonalukat, sem megállókiosztásukat tekintve...

Előzmény: Törölt nick (63432)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!