Ja, közben leesett. Azt hittem az ankétról beszélsz. :)
Egyébként simán lehet szó arról, hogy kevés lehetőséget kapott már amikor nem volt sérült. Ha jól rémlik régebben többször játszottunk két vkpvel, és ott elvoltak Vargával együtt is, az ősszel viszont a "sokcsatáros" játék mellett általában csak az egyikük játszott.
A klub facebook oldalán írta valaki, hogy megkérdezte Zsidait, miért igazolt el, ő arra hivatkozott, hogy több játéklehetőséget szeretne, amit Józsika mellett - érthetően - nem kap meg.
Nem dehir, hanem civishir, de majdnem ugyanaz. Egyébként nekem is eszembe jutott, viszont egy hírújságnak mi haszna van belőle, ha direkt fals hírt közöl, amiről úgy is kiderül, hogy nem igaz. Persze Szima is kapna miatta, de az értelmesebbeknek csak eszébe jutna, hogy "hát Szima nem is mondta, hogy elmegy csak ez meg az a portál".
De az is lehet, hogy csak kapták a "fals" infót, már ha tényleg nem megy el.
Bár ismerve Szilágyit vagy Elemért még az lenne a kisebbik rossz Szimának, ha saját maga áll ki. :)
Erről beszéltem nemrég. Őszinte kommunikáció és akkor nincsenek pletykák és összeesküvés elméletek.
Múlt csütörtökön bejelenti a Klub hogy szerdán ankét, de még nem tudják ki lesz ott.Majd közlik.
Eltelik 5 nap, holnap ankét de még mindig nem tudni ott lesz a Szima, csak csend illetve pletykák.
Szima ezt nyilatkozta:
"Sikerült a cégeim gazdasági helyzetét stabilizálni, ma már ugyanolyan elszántan vetem bele magam a DVSC irányításába, mint a kezdetekkor és az azt követő bő egy évtizedben"
Rendben is van ez, de ha ennyire elszántan veti bele magát akkor miért nem jelentette be,hogy ott lesz az ankéton ,mindenkit szeretettel vár akinek kétségei vannak vele kapcsolatban, beszéljünk meg mindent szemtől-szemben őszintén kérdezzenek bátran tisztázzunk mindent mert ez lenne a Klub érdeke? Ott lesz a sajtó is tehát ha minden tisztázódik csak valós infók fognak megjelenni nem találgatások és pletykák.
Járatos az a dezinformációs stratégia, amikor pl. 3 ember közül ki akarják szűrni, hogy melyik a besúgó. A 3 "gyanúsított"-nak 3 féle infót súgnak, aztán várnak, hogy melyik infó jelenik meg... :-)
Jól is megy a "kék túra biznisz" csak mi nem látunk belőle egy vasat sem. Az max a strómanunk pénztárcáját gyarapítja. A valódi pénz, a MOL-tól, és a STRABAG-tól jön. Hernádinak több beleszólása van a dolgokba mint Garancsinak. Ha azt a lóvét amit az akadémiába, meg a Pancsóba költötték, a Vidibe tolták volna, most BL csoport körös csapatunk lenne. Sajnos itt mindenki lepaktált mindenkivel, és megy mindenhová a az állami "segély". Ahol meg nem haver van, mint pl a liláknál a belga, ott megy is a szívatás. Szimának is sikerült valahogy lepaktálni velük, de azért még mindig megvannak a szintek.
A kérdés az, hogy kiesett a pixisből, és azért van ez a helyzet, vagy már magától akar kiszállni.
Személyes vélemény: annak fényében, hogy gyakorlatilag az egyetlen játékosunk, akinek reális esélye van utazni az EB-re, semmi pénzért nem adnám el a nyárig, maximum ha valaki valami őrült összeget ajánl érte (ami nálam 1 milliónál kezdődik). Ha fut egy jó szezont (ha menni akar az EB-re, akkor muszáj lesz neki), és e adj isten az EB-n is villog egy picit, akkor bármennyit is ér jelenleg, annak a háromszorosáért lehetne eladni a nyáron.
A PSV-s dolog volt az egyik nagy "lyukrafutás". Nemcsak, hogy nem adta el Szima, de még csak a városban sem járt Balogh és ezt már a múltkor más is megerősítette, de te továbbléptél a dolgon. De ezek szerint még mindig kötöd az ebet a karóhoz. A te dolgod.
(A "humorizálás" meg továbbra sem megy neked, de olyankor mindig előveszed, ha sarokba szorulsz.)
Már nagyon unalmas,hogy ezzel a psv-s dologgal jössz állandóan, pedig jól tudod mi volt a háttérben de játszod közben a hülyét. Mondjuk ez egész jól megy :-)
Amúgy komolyan kíváncsi vagyok, hogy aki a lyukrafutásokkal együtt "szivárogtat" neked az direkt azért teszi, hogy te terjeszd a dolgokat, vagy egyáltalán nem tud róla, hogy mi történik az ilyen-olyan infókkal? És, hogy a teljesen fals infóid azok hogyan születnek?