(A többes számban használt ban 'pénz' szó ismeretlen eredetűként szerepel a szótárban, bár számos kétes javaslat létezik rá. Tkp. lehetne köze a báni dénárhoz vagy banálishoz is, csak állítólag a meglenorománban is megvan a szó.)
Banuczián: szerencsére LvT megmagyarázta a végét, ami a románban nemigen alakulhatott volna. A Bănuț a Ban nécsaládjához tartozik, amely főleg Moldvában volt gyakori, helységnevekben is. Ezek csak homonimái a ban 'pénz' és a belőle képzett bănuț 'százszorszép' szavaknak, és a bán magyar méltóságnévből származnak. Constantinescu neves szótára a középkori, erős máramarosi kapcsolatokkal bíró moldvai előkelők névhasználatának tudja be moldvai gyakoriságát. Így tehát egy román+szláv névről lenne szó. Persze attól függően, hogy a viselőd hová valósi, az etimológia lehet erősebb vagy gyengébb.
A Barunczu szerintem a Barnuczu (Bărnuț/Bărnuțu/Bărnuțiu) elírása lehet. Ez vagy a Barnaba 'Barnabás' egyházi név becézett alakjából való, vagy a magyar eredetű barna tájszóból, így 'barna hajú'. Mindenesetre csak a Kárpátoktól nyugatra fordul elő, ott viszont nem ritka.
Barunczu: Találtam egy román személyt, akinek a keresztneve Baruţu volt [1].:. A szlovákban van Baruc, ill. az ebből képzett Baručák családnév: ez utóbbi gondolom a valach lakossággal került be. Szerintem a kérdezett név ezzel függ össze: az n szervetlen betoldás lehet.vélhetően magyar környezetben, ilyen betoldáshoz vö. n. Klotz > m. kolonc.
A ro. Baruţ(u)-hoz nem találtam etimológiát. Talán Kvász Ivornak hozzászól, ha erre jár. Amennyiben feltehetünk itt egy n > r hangváltozást, akkor ez a név összeköthető a másik kérdezett Banuczián-nal, l. alább.
Banuczián: A szlovák-kárpátukrán -an személynévképző lágy -ian változatából a magyarban két szótagos -ián forma lehet, vö. Kóczián, Viczián stb. Itt névalapnak adódik a román bănuţ ’pénzecske, garas, krajcár, fillér; kakashágás; százszorszép’ szó. A legelőváltásos magashegyi pásztorkodást végző valach népesség a Kárpátokon keresztül jutott el a Balkánról Szlovákiába:eközben a román alapneveiket is magukkal hoz(hat)ták.
Dabus: Ez lehet magyar és szláv is, mert az -us (szl. -uš, le. -usz) mindkét nyelvben ismert kicsinyítő képző. A jelenkorban ezt a névalakot nem sikerült egyik szóba jöhető nyelvből sem igazolnom: ezért innen sem vehetünk támpontot. A lengyelben van Dobusz csn., a magyarban pedig volt Dabos hn (amely mögött pedig vélhetően régi szn. áll). Ha magyar, akkor a név alapja a dob hangszernév lehet, szláv esetben a doba ’idő, kor’ vagy a dub ’tölgy’.
Megnéztem magyar telefonkönyvet: ez max. két család lehet. A családneveknek is megvan a maguk sorsa. Vannak ritka szlovák családnevek, melynek viselői délre vándoroltak. Ha egyenlő arányt is tételezünk fel, akkor is eltérő lehet a későbbi fejlődés: északon csökkenhetett, délen felszaporodhatott.
Az ilyen -(a)la végű nevek etimológiailag múlt idejű cselekvő melléknévi igenevek nőnemű formái. Ez a csehben és a lengyelben elterjedt forma. Bár formailag nőneműek, azt tartják, hogy férfiakra utalnak: a nem „megsértése” eredetileg olyan emfatikus jelleget adott, mint magyarban a magánhangzó-harmóniát megsértő toldalékok hazsnálata (pl. a régi Szépa a Szépe mellett).
Az -ala esetén a fenti hipotézis igazolására találni kell egy a-tövű igét, amely megfelel a név elejének.Íme: cseh trpati ’döf(köd), bök, szúr, szarvára vesz’. A név „értelme” tehát ’döf(köd)ő(s), bökő(s), szúr(kál)ó(s)’.
A lengyel eredetet kizárhatjuk, mivel ott nincs szótagképző r. A kérdéses ige alakja itt tarkać.
Hulej, Hulé, Holé: Az -é ~ -ej ~ -aj végű nevek mindig problematikusak, mert az szóvégi -é itt a magyarban rendesen megrövidül, ill. -i vé válik: így ez egyfajta bélyeg a fiatalabb eredetre.
1. Mégis megőrződött néha az archaikus hangalak, vöa régi Húgy ’csillag; vizelet’ személynévből lett régi szn.-ekre visszamenő Hugyé (Dömsöd r.), Hugyaj (ma Érpatak) hn.-ekben.
Van Szlovákiában Hull településnév (szlk. Hul), amelyet a XIII. sz.-ban Houl alakban leírt szn.-ből eredeztetnek. A Húgy szn. + régi -aj kicsinyítő képző > Hugyaj > Hugyé, mintájára elképzelhető a Húl ~ Hul(l)+ -aj > *Hul(l)aj > Hul(l)é > Hul(l)ej alakulás.
3. A n. Holle csn.-t nem kötném ide, mivel a n. -e > m.-é~ -ej nem járható. De az 1. pontban említett r. m. Húl ~ Hul(l) szn. etimológiája talán megegyezik a n. Holle mögötti régi n. szn.-ekkel: régi Hol ~ mai Höhle ’üreg, lyuk, mélyedés; szűk hely, szurdok, menedékhely’, ill. régi n. ’fejfedő, fejkendő, sapka’. — Persze a r. m. Húl ~ Hul(l) szn.-hez a m. hull(ik) ige is kínálkozik. Csak nem találok analógiát arra, hogy puszta igetőből lett volna m. szn.
Sivi: A legtöbb, amit tehetek,, talán az, hogy leírom az ötleteimet. A csn. maga meglehetősen atipikus, ill. feltételezhető etimológiai alapjai nem igazolhatóak.
1. Kázmér adatolja a magyar Sivó ~ Sívó csn.-et, amelyet ’ordító, bömbölő, üvöltő’ értelmű hangadásra utaló ragadványnévnek tart (hasonlóhoz vö. Harsogó, Iveltő, Ordító, Zajgó stb.). E névnek a személynévi fokán elképzelhető, hogy apanévi értelmű -é birtokjelet kapott, amely jellemzően -i-vévált. Az -ó + -i > -ai > -i gyakori fejlődés analogikus hatásaként elképzelhető egy *Sivóé ’Sívó gyermeke, leszármazotta’ > *Sivói > *Sivai > Sivi változási sor.
2. A magyar -i végződés lakosnevet is képezhet, de nem találtam hozzá helynévi alapot. A Sió víznévnek lehetséges hiátustöltő Sivó formája, az ilyen víznév több helyen is előfordulhat (nemcsak a mai Sió-csatorna az egyetlen), és a víznévből lehet alkalmi, vagy kisebb jelentőségű helynév, amely csn.-et adhatott, de nem maradt fent. Ugyanígy egy korai Sivó szn. is adhatott képzőtlen hn.-et. Ha ez így lenne, akkor a hangfejlődés az 1. pontban említett módon alakult volna.
Feltűnő, hogy Kázmér,akinek nagyobb helynév-azonosító erőforrásai voltak, mint nekem, nem említi ezt a lehetőséget a Sivó csn. (l. 1. pont) esetén, pedig általában törekszik az eltűnt hn.-ek adatolására is.
Fölmerülhetne maga a Sió ~ *Sivó víznév is, de – lehet, hogy tévedek – csak a régibb és jelentősebb víznevekből keletkezik, lakosnév (Dunai, Tiszai, Hernádi, Tarnai stb.). A legnagyobb Sió is kicsi az én vélekedésemben, és Kiss Lajos az első említését 1600-ból adatolja, tehát a többihez képest kései (jelentőségű).
3. A Duden ismeri a n. Schiewe csn.-t, amely a n. Scheve ~ Schewe változata. Magam sem találom meggyőzőnek, de a n. -e-nek közszavakban a magyarban megfelelhet -i, így esetleg ez a n. csn. is lehet az alap. Ez egyrészt a n. schief ’ferde; rossz, téves; rosszkedvű; (gyomor) üres’ melléknévből vett jellemnév, ill. ragadványnév. Másrészt visszamehet egy régi ’lentöret’ értelmű n. köznévre (vö. mai n. Schäbe), így lentöréssel, gerebenezéssel foglalkozó földművesre is utalhat.
4. Végül a magyarban elő-előforduló /s/ ~ /zs/ váltakozásra tekintettel felvetődhet a szl. živý ’élő’ melléknév is: ebből keletkeztek szláv szn.-ek és csn.-ek. A gond csak az, hogy rendesen személynévképzős formát várnánk el – vö. pl. szlk. Živica, Živič, Živec, Živko, Živor(a) –, ritka a puszta melléknévi szláv csn. (mégis Novotný, Veselý).
Szirmay Antal a Hungaria in parabolis c. művében írta: „Radvánszky, Mednyánszky / Trsztyánszky, Rudnyánszky / [további másfél szláv -szky-re végződő név] / Szterjenszky, Jeszenszky – / títo všetci dobre / vedia po slovensky.”
Azért kellett az önrímelő névlista végére leírni, hogy „ezek mind jól tudnak szlovákul”, mert az érdekeltek már magyarnak alították magukat. A XVII. sz.-tól valóban erősen elmagyarosodott a szlovák kis- (és közép-) nemesség. Az időszak elején még rendi alapon tartoztak a natio hungaricához a nyelvük és etnikai azonosságuk dacára, de az újkori nemzetfogalom kialakulásával a rendi nemzet tagjainak választani kellett, hogy melyik nyelvi-etnikai nemzethez tartoznak. Akiknek „veszteni” valójuk volt, tehát a nemesek, nyilván a domináns etnikai nemzethez törekedtek tartozni: minthogy Magyarországon a centralizált, autonómiamentes állammodellen kívül távlatilag sem merült fel másnak a lehetősége.
Persze túloztam abban, hogy minden nemes neve -ský-re végződött, de ez tényleg elég erős bélyeg volt. A kevés kivétel közé számított a Kossuth család,, amelynek a magyar történelemben jelentőssé vált ága számunkra, szlovákok számára mintegy szimbolizálja a nemességnek ezt az „árulását”. Mert nemcsak hogy magyarosodtak, ez akceptálható, de a szlovák etnikum többi tagját is el kívánták vágni az önálló nemzet létrehozatalától.
Így míg a magyar nemzet létrejötténél az olyan nemesek is tüsténkedtek, mint Kossuth Lajos, a szlovák nemzetet létrehozó intelligenciának meg kellett „elégednie” az alsóbb néposztályból egyházi szolgálattal kiemelkedettekkel.
Úgyhogy úgy vélem, a szerzőnek tkp. igaza van függetlenül a földrajzi ismeretinek felbontásától. – De ez már messze vitt a topik tárgyától.
> Azt viszont valószerűtlennek tartom, hogy honvédtisztnek állt személy ragaszkodott volna a családneve szlávságához
Szvsz. a nemességhez ragaszkodott: a nyelvi réteg itt másodlagos volt.
(1. Persze, a névváltoztatók egy nem jelentéktelen része az apja nevét akarta törvényesen felvenni.)
(2. 1896 után elég átfogó nyomást gyakoroltak a vasúti és postai alkalmazottakra, csendőrökre, erdészekre, állami és vármegyei hivatalnokokra, hogy magyarosítsák a családnevüket. Szórványosan már az 1880-as években is előfordult ez. Olyan esetekkel is lehet találkozni, amikor a vasúti klampácsoló vagy közcsendőr egy gyanúsan magyarnak is eladható, ámde nem magyar eredetű családnevet vett fel. Azt viszont valószerűtlennek tartom, hogy honvédtisztnek állt személy ragaszkodott volna a családneve szlávságához.)
A Jelenák > Jeszenszki névváltozás mellett 1883. évi hivatkozási szám van. Ekkor még szerintem nem úgy volt kívánalom a magyarosodás, mint a két vh. között. Inkább az lehetett a motiváció, hogy a Jeszenszky jó nevű, régi nemesi famíliavolt. S mint tudjuk, a Tóthok szerettek volna Nosztyk lenni…
Szlovák viszonylatban a -ský végződés és a nemesség viszonya olyan, mint a bogáré és a rovaré a biológiaórán tanult mondókában. Azaz nem minden -ský nemez, de minden nemes -ský.
A RadixIndexen is megtalálható ez a mű feldolgozva. Itt könnyebb áttekinteni, hogy 12 -szki/y névre változtattak: Belánszky, Bodorovszky, Dunajszki, Jeszenszki, Karinszki, Koymovszky, Krempaszki, Mikovszky, Netkovszky, Niedzielszky, Orlovszki, Teleszky. Vö. http://www.radixindex.com/adatbazisok/nv003006.shtml
De ezeken túl új nevek még: Adamovics, Haas, Müssig, Stancsecsku stb. Szóval nem csupán magyarosítás van az itteni névváltoztatások között.
Ui. A KlimaThecában közölt eredetin nem vizsgáltam meg, hogy a fentiek miről és mikor változtattak nevet.
(Bocsánat, Jeszenszki-re változtatott ő. Mivel honvédtiszt volt, tkp. az elképzelhető, hogy informális nyomásra kellett nevet változtatnia, és ezt a másik szláv nevet kompromisszumként el tudta fogadtatni, bár ezt nemigen hiszem.)
Érdekes, a lapon, amit belinkeltél a Szentiványiból, van egy Jelenák > Jeszenszky változtatás. Esetleg lehettek családi okai, de az alliteráció miatt valószínű, hogy magyarosításnak szánta az illető. (Olvastam már róla mulatságos adomát, hogy a -szky végű nevek a 19. században is "magyarosnak" számítottak.) Valós ez a percepció, hogy a magyarosodott nemességnek nagyobb része volt -szki/-szky, mint a nemtelen szlovák parasztoknak?
Nem zárom ki, de ha már névváltozásra adták a fejüket, akkor valószínűbb, hogy "rendesebb" magyar nevet vesznek fel. A XIX. sz.-i névváltozásokat összegző műben mindenesetre nem találni ilyet: http://kt.lib.pte.hu/cgi-bin/kt.cgi?konyvtar/kt04112203/0_0_2_pg_111.html. A későbbi változásról nincs adatom.
A korábbi, spontán névváltoztatásokat pedig szerintem inkább a környezet hajtotta végre. Ilyen körülmények között nem tartom valószínűnek, hogy egy értelmetlen német nevet egy értelmetlen magyar névre cserélnének le. Helyette -- szeintem -- inkább elnevezik az illetőt Németh-nek...
Mivel a m. Jóidő csn.-ről nem találtam semmit, az alábbi német párhuzamok már tkp. a konzervatív etimológia gyanánt állnak. Van egyfajta közép-európai névadási área, így belefér az, hogy necsak egymás neveit vegyük át, de egyes koncepciókat is adaptáljuk. (Az én anekdotikus megközelítésem nem is olyan távoli a Duden magyarázatától: amely paraszt jó időt emleget, annak biztos, hogy optimista lelkiállapota.)
