A magyar etimológiai irodalom szerint a -fi tagos apanevek ritkák, ennél csak az -i < -é birtokjeles csn.-ek a ritkábbak. A ritka alakulatoknál az esetlegességeket nem fedi el a „nagy számok törvénye”, így én nem is tartom különösképpen elemezhetőnek és elemzendőnek, hogy miért van Mihályfi és miért nincs Miklósfi. (A magyarban a produktív apanévi típus a képzőtlen személynévi.)
Az -i végű apanevek elterjedtségének a vizsgálatát eléggé megzavarja az, hogy azonos alakú lakosnevek is vannak (lehetnek). Nincs Szentgábor községünk, így Gábori csn. ebből a forrásból nem keletkezhetett.
Nem lehet, hogy a Kráßni felett lévő írás: Ann, és esetleg akár az á ékezetének vélt vonal egy 1-es? -- a maradék évszám hiányozna.
Ugyan más formájú lenne az A, mint lejjebb, de a Cran-ban az zavar, hogy a C után egy magas betű következne (pl. l).* Tehát én inkább Clam-nak olvasnám, vagy a "Cl"-t egy A-nak.
* Ez szerintem nem lehet az alatta lévő K része. A nagybetűi mind egyforma magasok, és ha a K része lenne, akkor ráadásul a nagy K-nál is a szár kosszabb lenne, mint a felső karja.
Pedig igen. Nagyon sokáig az 1-est ponttal írták. Még a 19. században is találni rá példát (bár a 19. sz.-ban inkább parasztbútorok festésén, a művelt, városi körökben eddigre már kihalt). A barokktól kezdve írták ponttal az 1-est, művelt rétekeg legkésőbb a 18. századig, természetesen a római számjelölés 1-esének, az i-nek* az interferenciája a pontos egyesnek az eredete.
--
* A római számokat jellemzően kisbetűs alakjukkal írták a középkortól a kora újkoron át egészen sokáig, a nagybetetűs "epigráfiai" stílust idéző változat modernnek mondható.
Még pontosabban nem -ÿ, hanem -ij, tehát Junij. Olvasata junii, azaz a lat. Junius birtokos esete. (Június 18-a). [Az más kérdés, hogy -ÿ és -ij vonalvezetésre szinte mindig megegyeznek, megkülönböztethetetlenek, de itt a grammatikai funkciónál fogva egyértelmű az -ij olvasat].
A szóvégi i gyakori allográfja a -j, különösen amikor másik i-t követ. Ezt az grafotaktikai tulajdonságot soká az után is megtartotta, hogy szó elején/belsejében már elkülönült az i/j funkciója.
A Kráſʒni-val lehet, hogy igazad lesz... de nem vagyok teljesen biztos benne/teljesen meggyőzve.
A hosszú ſ nyúlványa figyelemre méltó észrevétel, a ß ligatúra megmagyarázná a nem szlávos alakban jelentkező szláv csn.-et. Két fenntartásom azonban lenne ezzel kapcsolatban:
- A feltételezett ʒ kontúrja igen leegyszerűsített, a középső protuberancia nem látható.
- Az általad feltételezett „i8” olvasat nem valószínű, mert előtte az „Ann:” ’tkp. kor’ rövidítés mutatja, hogy ez „18”. Azt pedig nem várom, hogy az „1” számjegyet ponttal írja a bejegyző. A pont tehát inkább a feltételezett ʒ-hez látszik kötődni…
> Mintha lenne ott még egy szó. Vagy csak cifrázta a jobb felső szárat
A cifrázást nem találom valószínűnek, hiszen annyira kiüt a duktusból, és igazából vonalvezetési kapcsolat sem látszik. Igazából, mintha a nagy K felnyúló szára tényleg egy mási szóra érne rá. Nagy K-t is jó lenne látni, de mivel a zavaró másik vonal (szó) eltávolítás után kb. olyan mind a „Soskuti…” k-ja (csak kifejezett hurkokkal), így a k-ban nem kételkedem. Olvashatnám még H-nak, de úgy viszont malformált nevet kapunk.
A zavaró vonalban én a „Cran” betűsorozatot vélem kiolvasni. Emiatt az vetődött fel bennem, hogy az író latinosan kezdte el írni a Kráßni vezetéknevet, a hibát észrevéve félbehagyta, majd a helyes formában újraírta. Ez ellen az szól, hogy ez a feltételezett próbálkozás nincs egy sorban az „Apolon:” keresztnévvel, inkább tűnik úgy, mintha utólag került volna oda.
Tök más téma, de egy kósza gondolat átfutott a fejemen.
Miért van az, hogy bizonyos -fi végű apanevek elterjedtek, másoknak viszont nyoma sincs, legfeljebb -i végű alakban, vagy úgy sem? A tövéül szolgáló keresztnév akkori gyakorisága magyarázza? Vagy valami belső, nyelvi logika? Vagy más? Véletlenszerű kihalása a viselőinek? És miért van az, hogy az egyik -fi végű alakban terjedt el, a másik pedig -i végű változatban?
Ha csak az RMCsSz-t nézem, Péterfivel dunát lehetne rekeszteni, ugyanakkor a Péteri jóval ritkább. Viszont Jánosfi alig van, szemben a Jánosi elterjedtségével.
Gáborfi - elvétve akad. Gábori - nulla.
Mihályfi - rengeteg. Mihályi - jóval kevesebb.
Miklósfi - szinte nincs. Miklósi - tömegével.
Barabásfi - majdnem semmi. Barabási - annyian, mint az oroszok.
Benedekfi - szép számmal. Benedeki - páran.
stb, stb, stb
Szóval, miért Benedekfi, Mihályfi, Péterfi, de ugyanakkor Miklósi, Barabási, Jánosi? És nem csak az RMCsSz, de a mai telefonkönyv is ezt az arányt hozza (kivéve a Gáborit, mert abból jóval többet talált).
Amúgy jól kinagyítottam és átnéztem... nagyon amatőr és nagyon autodidakta paleográfus vagyok, de úgy látom, még senki nem említette, hogy az bizony Krászni. Az s alul egy hurkos z-ben folytatódik, és az a hurok rátolódott az alsó sor 18-asára (pontosabban: i8).
A K viszont elbizonytalanít. Jó lenne más szókezdő K betűket is látni. Mintha lenne ott még egy szó. Vagy csak cifrázta a jobb felső szárat, amikor odaért. Kicsit elszaladt a keze a lendülettől...?
A „Soskutienſ[is]” plauzibilis, bár az e-t nehéz belelátni. (Én egy szlovák „Soskutinsky” melléknevet látnék bele, ha nem tudnám, hogy megcsal a szemem.)
> Thom(as) Lisi?stein-nek véltem kiolvasni
A fenti névben hosszú ſ után ugyanolyan betű áll, mint az alatta lévő vezetéknév utolsó betűje: ezt „Frank”-nak olvastuk. A „Soskuti…” pedig példát mutat arra, hogy a k és a t nem íródik hasonlóan. A „Lisi?ſk…” pedig már távol került a némettől, vö. http://www.verwandt.de/karten/index/l_29.html
A keresztnév „Andr:[eas]” olvasatát is meggyőzőnek tartom. Ha megnézed, milyean a d a vőlegény neve alatti „vid:[uus]” rövidítésben, Akkor meggyőző, hogy ugyanilyen betű szerepel, amelynek felívelő szára díszesen előrenyúlik. A szár vége alatti nagy A betű pedig megfelel a mennyasszonyi rovatban lévő „Apolon:[ia]” első betűjének.
> De vajon mi van a Krásni fölé írva?
Ez jó kérdés: magam nem is tudtam volna a név kezdetét Kr-nek azonosítani, ha a kérdező nem olvasta volna ki. Ha erre jár Andreas de Szered, akkor ő talán többet és jobbat látott, mint a feltöltött mutatvány.
De én is kérdezek: mi van a dátum rovatba írva? Tudom, hogy június 16-ra utal, de nem tudom biztosan kiolvasni. Latinul „16o Junii” volna, de a vége mintha más lenne. talán itt lehetne az író nációjára közelíteni.
> Azonban hogy Zámoron németek is jelen voltak, mutatja a vőlegény, Langerman neve.
Ha jól sejtem az a beírás, amelyet vizsgálunk 1778. 06. 16-án keletkezett. Sejteni vélem, hogy ha Zámor neve mellett 450 lakos mellett a száz évvel későbbi helységnévtárban is ott áll a „pusztai” jelző, és egyházközségileg Sóskút részeként említi, akkor ez 1778-ban még inkább így lehetett. Vagyis bár zámoriak közt köttetett a házasság, a kéz sóskúti volt.
Nem ismerem túlzottan a római katolikus delegálási szokásokat. A település weblapja szerint a falut 1777-ben székesfehérvári püspökségnek-káptalannak ajándékozza az uralkodó. Kérdés tehát a fehérvári püspökség német papot küld-e ide.
Mert ebből a szempontból vélhetően a pap nacionáléja és műveltsége számít. Amúgy a Pilisben érdekes asszimilációs jelenségek játszottak le. Az eredetileg vegyes szlovák-német falvakból hamar eltűnt a német szó, viszont a szlovák ajkúaknál a német vezetéknév nem ritka. Ez azért van, mert itt voltak vegyes házasságok, mikor is a férj német volt, a feleség szlovák. A gyerekekkel a feleség foglalkozott: az anyanyelvüket a szlovák anyjuktól, a családnevüket a német apjuktól örökölték. És mivel a gyermekszám az ilyen vegyes házasságokban is sokkal nagyobb volt, mint az egynemű német házasságokban, a német elem felhígult, majd eltűnt. Ezért itt a német vezetéknévből egyébként sem feltétlenül következne német nyelvhasználat.
> ha a szlovákokra az evangélikus felekezet tipikus is
Csak lokálisan az alföldön. A szlovákok 70%-a egyébként római katolikus és csak 7%-uk evangelikus.
Nekem természetesen hiányoznak ezek a háttérinformációim. (Különös köszönet a felekezeti hovatartozás szempontjából; ha a szlovákokra az evangélikus felekezet tipikus is, óvatosnak kell lenni az általánosítással). Azonban hogy Zámoron németek is jelen voltak, mutatja a vőlegény, Langerman neve.
A német kéz elképzelhető, azonban a pilisi szlovákok katolikusok: tehát német luteránus* pap nem feltételezhető. Az 1873. évi helységnévtár szerint Sóskúton csak szlovákokat említ, Zámoron pedig szlovákokat és magyarokat. Az 1913-as helységnévtár Sóskúton már csak magyarokat talál, de a község honlapja szerint 1930-ra másfélszer annyi német van mint magyar: azzal a megjegyzéssel, hogy a szlovákokat németnek számolták. Hogy ebből kijön-e az, hogy amikor a szóban forgó anyakönyvi bejegyzés keletkezett (amit nem tudunk, mikorra datálható), akkor már lehetette- német kéz a plebánián, nem tudom.
* A szlovák luteránus pap cseh helyesírással írt volna a králicei biblia mintájára — és Kráſna nőnemű formát. Ebben éppen érintettség miatt meg vagyok győződve.
Ez tényleg nem az én területem, ezért inkább csak ötletszerűen: a luteránus (német?) pap német helyesírása interferálhatott, aholis <s> pro /z/, akárcsak a Krasni-ban, ahol ugyancsak németes (bár ez eredeti szlovák is lehetne) <s> pro /s/.
A te végső olvasatodra én is gondoltam, azonban két, a rövid s betű kapcsán bennem felmerült problémát nem akartam megoldani:
- Az s és ſ egy néven belüli keveredne. Ennek a valószínűségét nem tudom felmérni.
- A jelenkorban a kiolvasott névhez (Sóskúton is!) a Lizicska tűnik illeszthetőnek (< szlk. lyžička ’kiskanál’ z-ző nyelvjárásban ≠ szb-hv. lisička ’rókácska’ ≠ szlk. Lysická ’liszicai (nő) [vö. szlk. Lysica, m. Liszica > Trencsénladány]’). Megint csak nem tudom belátni ekkora szemelvényből (s kevés gyakorlattal), hogy a rövid s betű jelölhet-e /z/ hangot.
Én az "L" olvasatodban bizonytalankodom, a ?-lel jelölt betű viszont egyértelműen rövid (nem hosszú) s. v.ö. A Sóskútban. Tehát esetleg Andr:[eas] Lisicſka. (Én az L-edet először Sz-nek olvastam volna, de az úgy nem játszik).
Mivel nem tudom, hogy Lengyelország közepén mennyire lehet cseh protestáns etimológiájú csn.-ekre számítani, a Hauska esetén mindkét adtam megoldást egyaránt érvényesnek célszerű elfogadni. Ezért is írtam le mind a kettőt.
Neked nem kell egyetértened, mert mi csodálkoztunk, nem te. Én mindenesetre itt, beleértve Sóskút környékét is, női Veseli-ket nem nagyon ismerek. Veselákat inkább. Sőt arra felé az Altovák, a Fuhlovák is gyakoriak. Tehátnekem nemhogy a szláv nevekhez tapadna német asszociáció, hanem fordítva.
A Zámor hn.-et magamtól nem tudtam kiolvasni, mert a "zám:" rövidítésnél a zámuž 'férjhez' asszociációról nem tudtam szabadulni. A Frank csn. nekem is kijött, a keresztneve azonban nem. Ezt nem említettem, mert a lokalizálás szempontjából nem találtam specifikusnak.
A "Soskut..." végére lennék még kíváncs, ki hogyan olvassa.
"Ez persze így van, de a primér érzet, ha csak egy mindenestül szláv nevet kapunk ellentmondó nemi asszignációval, mégiscsak a meglepetésé kell legyen."
Ezzel nem tudok egyet érteni. Ehhez túl sok női Novotny-t, Wessely-t, stb. ismerek, sőt, Stary-t. -- Nyilván, igaz hogy a cseh eredetű nevek Bécsben sokkal gyakoribbak, mint MO-n.
A vélhetően magyar anyakönyv és a parciáliasan magyaros írásmód (-i) külön erősíti a Magyarországon (a magyar névhagyomány szerint) rögzült családnév érzetét, tehát a meglepetés korlátokban marad.
De hogy valami konstruktívat is mondjak, a vőlegény és a menyasszony zámoriak voltak, ami a Sóskút melletti Pusztazámor lehet, az egyik tanú pedig talán Joannes Frank.
Haus(z)ka: Valóban csehnek gondolható, de a cseh telefonkönyvben nem található, de a szlovákban igen. A cseh mellett az alább előtártam etimológiák szólnak
1. Ezek közül az egyik német-szláv interakcióra utal, és ennek nagyobb volt a felülete Csehországban. De ugyanezen ok miatt gondolhatunk a lengyelre is [1].
A kiindulópont szerintem a német Haus név, amely önmagában is csn.-vé vált. Ebből a németek -el, ill. -er képzővel alkottak származékokat (Hausel, Hauser, Häuser), a nyugati szlávok (csehek) pedig -ka-val. Érdekes, hogy ahogy a n. Hauser ~ Häuser esetén kettős alakok vannak, ahol az umlaut megjelenik, ill. elmarad; úgy a cs.-szlk. Hauska mellet van palatalizációt mutató Hauška is [2].
2. Felvázolható egy másik etimológia, amely biztosan csehre szűkíti le az eredetet. A cseh fraktúrában ui. az au betűkombináció jelölte az ou kettőshangzót. Ekkor a Hauska akár a Houska írásvariációjának is tartható [3]. Ez, és ennek Houška variánsa már gyakoribb név, amely a cs. hus ’liba, lúd’ állatnév -ka kicsinyítő-személynév képzős származéka.
> Hacsak nem már szláv eredetű amerikai, német vagy magyar névről van szó, aholis a családnév formája rögzül.
Ez persze így van, de a primér érzet, ha csak egy mindenestül szláv nevet kapunk ellentmondó nemi asszignációval, mégiscsak a meglepetésé kell legyen.
Nem tudom jól olvasni azt a bejegyzést (nem járok anyakönyvek után, így gyakorlat hiányában az elégtelen felbontáson túlmenően is nehéz dekódolnom az olvasottakat), amit Andreas de Szered belinkelt, de az latin nyelvűnek tűnik: legalábbis, ha jól fejtem meg az „Apolon: Kráʃni” név alatti „virg:” = lat. virgo ’szűz’ rövidítést. A férj neve németnek tűnik: „Mich: Langerman” (jól olvasom, „vid:” = lat. viduus ’özvegy’ volt?). A harmadik névoszlopban azonban felül mintha magyar helyesírású csn. állnna „Li?icʃka”. Sőt az ötödik oszlopbeli név elejében magyarországi szlovák helységnevet vélek felismerni: „Soskut…”
A helyzet tehát nem egyértelmű: a latin nyelv és a magyarhoz asszociálható nevek magyar anyakönyvre utalnak, de ennek ellentmond az, hogy a „Kráʃni” maga nem magyarul sz-szel van írva. A német ellen is van érv, mivel anémetbe került ilyen szláv nevek esetén (legalábbis a jelenkorban) inkább az etimológiailag várható -y végződés jeleni meg, nem -i.
