Keresés

Részletes keresés

repcsepista Creative Commons License 2010.01.08 0 0 600
Jojjózzunk vagy hógollózzunk, de be ne, gubózzunk?
 Ujév 7vége, s ne ünnepeljük meg, hangullással? - hangulatossággal, hisz ha jó a hangulat, minden más?(világi)
 Röviden, az a Menny, mikor a magyar azt mondja MagyarOrszág = Mennyország, az valóban hang, de öszhangba került az EGÉSSZEL, vagyis az EGÉSZ - EGYÉSZ - VILÁGA MINDENSÉGGEL, amit egy ALSÓ - HANGZAT rögtön, ezt csináld meg, amire rögtön...(akcióba lépnek, a vegyészek, ügyészek, ügyesebbek, meg kellenek az ügyefogyottak...)
 Csak én kezdeményezhetném ném ném nem, mert amit ott láttam, talán akik ONNAN estek le, meg ki, azok azt akarhatták itt megcsinálni, csak én rögtön láttam... először CSAK NEKEM, KELLENE - LEHETNE UGY MEGCSINÁLNOM, mint a BIROD AZ ALMÁT,(KIGYÓFÁSOK, SARKANOSOK,  BIRODALMISTÁK, hogy azt kell csinálnia mindenkinek, ami én parancsolok, mikor innen, ebből következtetve, talán ez lenne a WCélja, akik ITT AKARNAK, WILÁGBIRODALMAT?
 Tessetek figyelni, mert ennek a kezdeményezése lehet, a Piramis - kezdeményezések, de azt, ami EREDETI, azt itt megcsinálni, csak velük lehetne!? (sőt, ez a mi létünk)
 Többek közt, amit emlitettem, hogy végre, nem félutig UFÓztunk el, hanem ... most valóban UGRATÁSSAL eljuottunk e -wilág aljához de az lenne a vége, amit SárkányÖvezetnek, mig ezt Állatövezetnek hivják, értem a Zoodiákokat, amik ott SárkányZoodiákok! - s a mieninkkel, akik még most is féltek, csak nem féltették a a a... FÉLELMETEST... na megfényesitettük, s megmutattuk neki a magyarok Istenét, arra... aztán eltünt sisteregve, a magyar- égboltról.
 Amit akartam, hogy az ittei HANGZATOK a Sárkányok - tüze s orditása, kitátva a szája, (hogy oroszlánok bömbölnek, az csak hagyám) akiket tud, bijja elnyelt, eddig? -az az, amit itt müveltek, müveltettek, az AJJASOK?
 Hogy a Piramis, azt lett volna a rendeltetése, mint amit a mi is ufók vagyunkba, (nagyon gyatrán, hisz hány könyveket lehetne irni, ha össze akarom boronálni az itteni töredék hintésekkel, mert vegyük, a magyar népmeséket, mikor hangomra tárulj asztalkám, de ASZTALKÁNK, MIKOR MINDENKI A KEREK ASZTAL 4 SARKÁRA ÜLVE, AZT CSEMEGÉZI AMI A KEDVENCE : HANG - GULÁSSSSSSSS...) hisz a GENÉZIS NÉPE, elindulva, azt a HEGYET keresi, amit ma sem találnak?
 Ime a valóság, aminek nincs hangja, az halot,(nincs az élet számára) s miért irjuk, egy l -lel, meg egy t-vel? -de aki nem hallja, az öszahang-zenét, (élet -hangja - dala - zene de zaja, mint a vizek, s folyók csobogása s mararak éneke csicsergése...) az is csak hallott, lőttek?
 -jah, lőttek az uj évnek, mostmár ez is, volt, s addig volt, mig volt? 
Előzmény: repcsepista (598)
repcsepista Creative Commons License 2010.01.06 0 0 598
Jó jojós estét kivánok, este lett, most az idő itt...
 Keddeste, s ha már ketten, de ha ketten, már hárman, de sose feledjük a magyar - népi közmondásokat, meg, nincs oly erő, mely leggőzhetné ki a néppért küzd, ami itt többet nincs, mint IstenOrca, hiába ott a nap, hol?-többet senkise néz az égre, csak a földet, meg a kiégett keringók - bollingó gololóbisokat sokat, vahon, mennyi van belőlük?- mig itt öcce vaggunk szardiniázva, s miné nagyobb nyomort csinálnak a PénUrak, hogy popó s popa kontrol, annál jobban zaporozsje, egyre nagyobb nyomor s pokol...bijja közel 7billó vagy már tul vagyunk?
 Na, hogy fejezzem be a GONODOLATOT ami mint egy FÉNYCSÓVA is, meg az összes irataim, a Mennünk -Országunk tükre, tükörrel, vagyia a Leleki -Ismeretünk Aranytükre, mi?
 Talán össze vissza jojózgatok, ide oda amoda...igy kezdem az iá iá iá ...ami roppant érdekes, mert most sem tudtam áthozni hogy... ehez olvassátok el a Mi is ufónkba, a be éiiihhh...(élien -éljn) -zésemet ABBA AZ HANG - SZELLEM - LÉLEK -MAGYARVILÁGBA (hungáradata - hangvilág, minden szavadre előáll, meg eltünik) amibe mindenki akiben van igaz Hézus testvérszeretet... ami nálam ugy volt, hogy most Jézus az zsidó, tehát adjam fel, mire valóban a szivemet ki kellett volna tépnem, amire képtelen vagyok... na ez olyan,ahhhh... nem is tudtam, de mostmár, zsidó vagy nemzsidó, képtelen vagyok...ujjahhhh... na sziv nélkül, képtelen vagyok...él... de mi lett volna a Cccc...Él?
 Figyelem, ezekért, nem az öcceeckeváccok, sem nem a zsidó meg arabok meg mohák mórok tótok oláhok s páholyok szoba kimivesek stb... tiltottak ki az U.S.A. magyar -közösségekből, hanem egy páran vannak köztünk... na ma is tapasztaltam, hogy ha el akarom mondani a felesgémnek meg fiaimnak amit az éjjel TAPASZTALTAM, most azzal keltek: NA TE MIT PINÁLNÁL NAGY OKOS...amit abszolit látok,hogy nem ők beszélnek, hanem az az ERŐ, ami ezt a pár valakiket, megszállta, most képtelenek leszállni róllam, mert a 90%a, akik elolvassák UFÓ - Gilgálozásos -utazásaimat... ami eddig mindennél nagyobb, a Riverce -view-zásnál is, mert olyan, mint a tudathasadásos én-ség, amit akartam, hogy...
 iá iá iá iá...(de már a hangok, s kedves ghepartunk, előtte is, az ének, a zene, mindenki tapasztalta, valamit megnyit, de csak akkor, ha tota nem vagyunk a sivatagba, ahol ha nem is sivit Siva, de ott van, minden sivár) nos, olyan FNATASZTIKUS élményem, álmom, vagy VALÓSÁG??? - hogy...mikor mielőtt visszajöttem, beugrottam a testembe, hogy ezt lehhhhh...hellve (hall vagy hal, mert ténleg egy nagy HEGY-TEMPLOMba ((ORATÓRIUM)) énekeltem... ami megint mindenki tudja az ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ...HHHHHHH...ÓHM - mozást... meg hogy csingillingi csenegettyü csendülllllll....nos ez az éhjiiii...hhhhh....ha már ezt a hangot, kiadtuk, most a vége ténleg huuuuuuuuuu....ihhhhhhhjjjjjjjj....ha igaziból bekapcstunk, akkor huiiiiiihhhhh... aminek az ellenkezője hiu? (ái -iá) -meg most egészen felébredtem, ami most mondott az agyam meg szám: iá iá iá... nagyszamár? Tota zavarba voltam, s nem tudtam, pontosan, hogy most mit is énekeltünk... Uhhhhh... ami döbbenetes, mert TÉNLEG VAN A MAGYAROKNAK ANYUKA + APUKA, NEKÜNK IS VAN, ANYUKÁNK S APUKÁNK....ÓHhhhhhhhhhh...hujj hujj hujj...
 mert ők vezettek be, ebbe a HANG - -ÁRRRRRRRRR... MINDEN CSODA ZENE -ÉNEKEK - SZIKRÁZÓ FÉNYEK S S HUNGÁRIA AZ TÉNLEG, HANGÁRRRRRRRRR....RIA -MAMA -PAPA HANGJA, HALLATJA, A GYEREKEIK HALLJÁK,vagy hallották, halotak? - vagyis, mindenünk a beszédünkben, népi - hagyományok s nép énekeinkben OTT VANNAK? -vagyon, de ez, ahol most vagyunk, hol van, csak 1 ufós vagy repcsés, mikor ha már 1 van, meg még 1, mind az? -meglett a kapcsolat, jó lett jó lett jó lett...
 Feltétlen érdekes, minden más elképzelések, ha nekünk is van, KÉPünk, de nem föketére festve?
 Majd, többet, a többiről, pesze nugi,  mert ugyis, az idő áll, de... miért aludni, talán reggeledne?
Előzmény: repcsepista (597)
repcsepista Creative Commons License 2010.01.05 0 0 597
   Jójestét jojjósok! -2010 első 7fő este itt, s ki szereti a puliszkát...
 Többféle képpen lehet enni, tejjel, mézzel, lekvárral - gyümölcs izekkel... de sült szallona is megteszi?
 Voltatok már ugy, hogy bekongat a lélek, vagy a MÁSIK ÉN, amit hogy lehetne megérteni, mert én vagyok... minden, meg mindenki is, ami rögtön, ha TÖKÉLETESITVE - TÖKÉLETESITEK, DE ELŐSZÖR MAGAMAT TÖKÉLESITEM? - értjük? -tök élesre?
 Irtam, hogy a mostan Gurusuny előtt, vagy már nem emlékszek pontosan, hogy abszolit ugy mentem... haza, s itt ahol megjelölik hogy itt laknak a magyarok... s ma eszembe juott, hogy vajon, mellik brancsa (ága -boga) a Magyar ÖrökKarácson fának, engedne - fogadna be, disznek? -Node na, nem fejeztem be a gondolatot, ami emeletes, mint a több emeletes egyenlet rendszerek, amit... én csak a magam kitalált képletével doldoztam, ma is... teját Ujév előtt, tota ugy mentem be, haza, ahogy mindig akartam, de most jobban sikerült, eddig a legjobban... s olyanok az emberek, mint a GÉPEK, van a testünk, igaz én ugy mentem be, mint mojndják, hogy mit a lapokat, most begyürtem magamat... Nos, ha én itt, kint a testemből, akkor ott már ébren vagytok, s most ugy képzeljük el, hogy van a testetek, ami MINT EGY AUTOMATA - GÉP, VÉGZI DODÁT, de de de... most amit SZELLEMNEK (LÉLEK?) NEVEZÜNK, AZ AZ, AMIT BELÉNK, DE ÉN IS TUDOM MINDAZT, (sinte hihetetlen, mert mindenki tudja, hogy ez nem én vagyok, de csak azt lehet tudni - tudatosan meg beszélni, amit TANITANAK, vagy egyszerüen belénk, igaz mi is segitünk, magunkba verjük, mert VALAKIK??? - ezt akarjákjákják...(Isten va.ÖrDög?) igy a SZELLEMI - LÉTEZÉS, IS AUTOMATA, vaggis, minden mintha betanult refflex - tudatos de tudom hogy NEM vagyok, igy csapjuk be, magunkra is a budi ajtót, amire a mostani jelenetek után...
 Tessetek rámismerni, mert falun nőttem fel, aztán tota minden pénz, meg seggitség nélkül, fen s eltudtam volna magamat tartani, (szerintem, abszolit körbe vesznek bennünket akár a jó szellemeink, vagy rosszak, de nem vagyunk egyedül, mikor azt hisszük, akkor se...) nos, a feleségem tiszta őrült, lerántott engemet is a padlóra, ami olyan szomoruság fogott el... ami abszolit olyan egyedül érzés, meg most ...
 ISTEN? -MINDENT MAGA CSINÁL, MAGA RENDEZ MINDENT, SENKIRE SZÜKSÉGE NINCSEN MÁSKÉPPEN, MINT NICSAK, A MI ATYÁNK TÖKELETES, LÉGY EGÉSZ, S ITT IS, AZ EGÉSZSÉG A LEGFOPNTOSABB, AMIT MI CSINÁLUNK, VAGY MÉGSE?
 POKOL, MIKOR VALAKIK, MÁR BEVATKOZTAK AZ ÉLETÜNKBE, s nélkülök, létezni többet nem tudunk, mint... ne beszéljünk sokat, ( vegyük a kocsikba, meg mostmár minden ami házigépek, van jó conputerek, de azok mondjuk 5xzöröse a nem olyan jó conputereknek, ami nélkül, többet meg vagyunk lőve, ha kimennek, amik kimennek, mert egyre több vackokat raknak fel. pl, az utra, ami kiveri a conputereket...) szükségünk van, a vallási -organizációkra, akár le akarnád őket rázni, akár nem, a háttérbe összajátsznak az özvegyvakbakkecsek mennasszonaikkal, akik többet az összes földi kurománok, akik aboszolit érdeke, hogy minden perced le legyen kötve, hogy nehogy véletlen rágyüjjetek...
 POKOL? -MIKOR SEMMIT NEM TUDOK SEGITENI SE MAGAMON, SE SZERETTEIMEN, TEHÁT IGY ÉRTEM, HA NEM ÉRTIK MEG, HOGY EZT UGY, MEG AZÉRT CSINÁLTÁK (HIÁBA ŐRJÖNG, SZIDJA A COMCHIBARACKOT) EZT ENNIRE, SŐT AZÉRT VAN, HOGY HA NEM TUDJUK MEGÉRTENI, HOGY JOBB HA NINCS SEMMI, (NEKEM A TESTEM SE KELLENE) ha nem érted, AKKOR MOST CÉLBA ÉRTEK, MERT UGGIS, ÉN VAGYOK A BIBÁS, HOLOTT, NEM AKARTAM CSAK EGY KUFERT, AMIBE A GATYÁM, HA SZERET VALAKI, ANNAK NEM LESZEK SEMMI ÉRTELEMBE A TERHÉRE, DE AZ LENNE AZ IGAZI...
 POKLOK - POKLA? -NINCS KIUT, NINCS REMÉNY, TEHÁT SZERETNÜNK MEGDÖGLENI, DE MÉGSE, MERT MERT TALÁN, MÁR AZT IS CONPUTEREK,  DÖNTIK EL, HOGY TE AZ OLVASZTÓBA, TE MEG SZÉT LECCEL TRANCIRÁZVA, TE LESZEL (VOLTÁL TRANSYLVÁNIA) TÖBBET PUCUJ, POCAK, LESZEL?-ha enni adnak, emésztel?
 ham ham ham...
 Jah, ez mi vót, ténleg, puliszka? 
Előzmény: repcsepista (596)
repcsepista Creative Commons License 2010.01.04 0 0 596
Jojósok s jójósok, de jótóhajtósok...
 A KING IS CAMMOG s 2012... nem vigyen el a mentő...
 Jójójóóóó... de első -vasárnap estét, 2010-ben ( egg gicsit megzavart, hogy irom le, de le van irva, meg blombázva) s mindenjót, de ha a vége jó, minden jó?
 Tessetek figyelni, mert ime az irások, s első birodalom a földön?- volt... de van, mert itt van a maradványa LU.(GAL) MÓRIA, akik maradványa az összes többnejüs -civilizációk, de mégis a CZIONJA: AZ ARAB -WILÁG!?
 Hogy hogyan keletkeztek?-ami ugyanaz, mint minden ami MÁSOLATA az eredetinek, de forditott állásponttal, mint vegyük az összes utódállamokat, amik vahalla, Magyarországhoz tartoztak, de itt van megint a kutya elásva...hogy vannak ez idő előtti, népek, többek közt, a magyarok, akik idő előttiek? -mig mondhatnininininiiii...
 Had cirkáljam be, hogy akik tudjátok, hogy a GONDOLAT = ERŐ akkor nem kis dologba vágtam a fej...szemet, de szemet kaptam, meg kapd el, ha ki mered nyitni, látni vele? -jah, fejsze?
 Hogy vannak magyar (hu=óriások, égiek) töredmények, azt onnan, hogy a török, türkük, aztán mindenütt akiket hunoknak becéznek, meg feltalálhatók... hogy szigoruan egynejüek s férjüek, (aram -Jazig) tehát nemrég, még voltak africai -törzsek, akik tudatosan magyar - tesvérnépének tartják magakat, de ez menne a dél - amcsi indián törzsekre is meg... vegyük Nagy Kár előtti eurázsiát, de leMUltak,  Santa Istvánékkal, vége a régi -világnak? -hisz emléküket is,törÖlni, minden ami emlékezteti őket, kipuszTitani?-tanta, egy tanu se?
 Most vágjunk bele, hogy itt a világ -vége, fucss...el véle? -mikor nyugodtan vegyük a zsidókat, az arabokkal, hogy az idő óta, mikor a kezdetüktől fogva NEM igy van, valóban ők a legidősebb népek, akik nem feltétlen a földi élettel, kezdőnek?-sőt...az az Asszon, menekülllll...Asszon?- már barba, akád caha? 
 Hogy BELE NE ÉLJÜK MAGUNKAT a mások életéjébe, MI NEM E.-WILÁGBÓL VAGYUNK, MEG NEM IS BÓLÉZUNK (bulizunk) SENKIVEL mikor ismerjük el, hogy valóban az MÓRok, akik az eredeti Akkádok... nos MINDEN CIVILIZÁCIÓBÓL vannak itt, meg vissza maradottak, ami rögtön ÉGI -KAPCSOLATAIK?- vannak, mig én?- a NAGYTALÁLKA ELŐHIRNÖKE IS, MEG ELŐKÉSZITŐJE VAGYOK, ami fajtánk számára, mig a többiek is, (BUÉK az lesz az igaz buuu... em lék ék kék) ha nem is tudatosan, de a tudatalattiba tudják, hogy VALAKIKEL UJRA TALÁLKA,(aki az övék) amit ha vesszük a magyarokat, bizon a mi iTtilétünk, nemcsak hogy MEGMARADNI, HANEM EGY MEGFIGYELŐ ÁLLOMÁS, MEG TANULSÁGOK LEVONÁSA, (igaz némi vonyitással u u huuuuuuuu...) AMIT EGYETLEN EGY ÉGI -NÉP, nemigen hagyhatott ki, de nem is maradtak ki, sem adósa, (anyósa) azaz mit hagytunk, (hugyunk) magunk után? (utánnam a vizözön, vagy tüzektava, ta vassza a vassa)
 Na innen folytatNuk, avagy ki az aki... nem akarsz 1 Nukit, kukit, kokóst, kajszi barack... messiást?
Előzmény: repcsepista (592)
repcsepista Creative Commons License 2010.01.02 0 0 595

 Szija bijja. jajj de birom, a jojjózást, szija Veronick s mindenki, aki birja a batyujájájájájájjjjjj....

 Kösz, kérdésed, de ha nem vagy, vagy?

 A következő a hellzet, hogy pontosan meg kellene tudnunk, hogy mi ez, amibe esetleg fél lábbal itt? - a másikkal ott, ami itt? -vagyok, de nem, akkor ott? -se, hole?

 Ha valaki moger, nem azért mert mogorva, hisz illik tudni amit belevertek, vagy nem kellett, de most magyaurja villoga, jah jah .. de mije? -lobog a bügatya szára?

 Ime a külső boritás, ami kétségtelen, ha ez igaz, a bbiliából, hogy a testünk az a Templom, amit 3.napra felépitek, de legyen 5. vagy 8. nekem 8. de nekünk ke-e felépiteni, ha rotty... vagy milyen anyagból, mert itt minden hulladék?

 Kösz, remélem te, is jól elvagy, magaddal, de ezentul, nem vagyok eggedül....

 u.i. ha valami igaz, a bbliából, nem jelenti hogy a pharizeusok kovassza - kotyvaléka vassza, mert vagy fabatka, vagg Waskarika Rika?

 É Rika, mijen magas a kukorica szárahahahahahaaaaa....

Előzmény: Törölt nick (593)
menroting Creative Commons License 2010.01.02 0 0 594
Ismered a REFLUX-ot ?
Előzmény: Törölt nick (593)
Törölt nick Creative Commons License 2010.01.02 0 0 593
Amúgy jól vagy?
Előzmény: repcsepista (592)
repcsepista Creative Commons License 2010.01.02 0 0 592
   Jojojojjojojjjjjjj...jojj de jó, U esztendőbe is, jojojojjjjjjjjjjjj...jöjjjjjjj...mind, hozzám? -én is, hozzátok megyek...mennyek?-rohahahahahaha...hammmm...
 Iiiiiiii....rrrrrrrrr....tózatos erőlködést tettem, hogy megduplázzam magamat, amihez nemcsak magamat kell, hanem az egész...Világmindenséget, de ezt, s mi ez, ezt akkor sem lehet, mert ugy be van, le van, blombázva?
 BLOMBA -BOMBA, BOLOND GOMBA? -csak azt érdemes, neveszteni?- közel 600 000 +... növekszik atomtöltet? 
 Nézzük, uj ég, uj föld, lehetséges, de mi lesz a Nappal? -meg kell várni, mig kihül? Uj a dürüs uj? va...
 Trudom, hogy ami most leirok, hihetetlen, meg mindennek van egy itteni, félre -magyarázása, mert nem tudom, hogy mi,(magyarázz) hogy tudNUK összerakni, ami nincs? -fidelj, mert blomba a bomba, bamba la bamba...
 Először is, lehetséges hogy tota képzelet - rendőrség, amit már irtunk, álomrendőrségnek, de mit értel állam -V. avo - rendőrség vagy védelem allatt? 
 Először is, a következő a hellzet, hogg EZ, AMIT E -WILÁGNAK hivunk, s akik benne vannak (nem feltétlen akik ezt létre hozták, ami ollan, hogy tüze de büze nélkül, lehet NEM, valaki, hanem vala, mi? (mi az igaz nem, gaz-gáz, igézz -igázz...)
 Ime e -wilág, meztelenül, hogy egy gépi -program,(akkor is, ha biológia vagy biófizikémia, amiba a bió = elektrom(ohM)osság) ami adva van, hogy neked nem kell mindent tudni, csak eméssz!-s ime az eszmei(abszolit párhuzamban a végterméke =eszme) program: nehéz munkával -fáradsággal, keresd a kenyered, fájdalommal szüld (10.000 akkor 30 éve, ma ?- USdolcsi fejenként, mire előbujtak) is,meg fájdalmadra legyenek a gyerekeid,(nézzük az összes intézményeket, ((gyereke ink de link)) legyen wahallás de vakbakkecske, vagy özvegy MennaSzonna-i a kurományaik, hány F. DERÁL DARÁL BENNÜNKET NAPI NAPI NAPI..NAP)  hisz ki akar öröm -lányokat meg filukákat,(többet csak azok vannak, ráadásul mind balkézről) tehát nemcsak fáj dal, hanem magzatod miatt, lettél magzatod hamvedre?
 Ime, eddig minden birodalom, az arab (mória) -birodalmakan kivül, mind Sodoma -Gmboráig jutott csak el, de ha vesszük a Nagycsággos Uradalmi -santa - panta handa banda... te vagy a hunyó, rendszerünket, amikor mindenki nyiltan ágyas, (jobbágy) ami bevetője lenne, a zMÓRia (RÓMia)-birodalomnak ami ha szószerinti, az Isten? -ETEk (zmóriásabbak, a MORan (ROMan an an...) mert ki torán ke, aranat lel...de itt nem maga ha aplálni akarná valaki a neveket, mert minden meg lett dugva, meg minden dugva lett, azaz te tudod, ki dugása vagy, ősök) széke felé hágok, csak a zDavid -tSolomon, de vegyük zKrisna, akinek eddig, feljegyezve a legtöbb ágyasa - háreme, s felesége mikor 44 ezer (ami emlitve van, hogy ennyi szüze lesz, vagy végül ennyi szüz lesz készen, (( jami feltétlen itt a conkurenczia 44? -mert két piramis allapata az 4 + 4 =piramis a piramison meghágtalak) a zsidó de keresztény,(ety pinyallatra ne feledjüki, hogy itt minden csak a DOGma, mert mi dugásunk vagy, ((dudva)) ha még nem...) mikor csak... na ha próféczia pongyolába...
 Trudom, hogy amit most leirok... stobaság, de miért kell COD.. relytett kulcs, a bbliai (tota talmud - tóra átitatása, (( de korán stb... vagg van valami más dudva)) ami nem lenne minden ugganaz, ha a mi dugásunk vagy, akkor sincs mese) ami zDavid -tSolomonya tróna, vissza állittatása lenne a W.Cél?, amihez kell, na ha akkor 1000 ágyas...? ((de mindenki a KING allatvalója)) most mindenkinek feküdni ke) titkos irásokhoz, mikor előbb...  szereltem, s mikor a KÉP (a kulcs a kezembe) megjelenik, most a bal kezembe a kulccsal, ugy szólitón vágom magamat, hogy egy ideig lebegtem a testem felett,(ha ha ha... ufóm, hol vad, na az üsződért)  majd megvizezem a sebemet... most a slaggal, elkeztem ütni ... jé, hova ne meneküljek,(egy tota erősebb valaki vagy valami teljesen átvette volna, a testemet, amitől szerintem, most mindenki... óh, látni nem látlak, de...ne jácc a tüzzel, mert bevizelsz, s bijja, nem akarok minden áron férhezmenni...bijjahahahaaa....) BUÉK bujjék, csak zeggre ne essék, meg most... ez hihetelen, a saját kezemmel, irtam ezeket? -kezem! - mit beszélsz?
 Czagg azt tudom mondani, a hit, az erő, meg most ez a hit, mi az GODzilla = DOGzilla, de bennem?
 Figyeljünk csak, hány ombre, hisz a zsidók -Messéhséjbe? -s 1001 éccaka Ali baba? (rdgös, hisz a Crixpy -lánoknak, van alma... meghala s feltámada, igaz hogy vakhit, de vakit?)
 Millenneumba, vége lenne, a GODzilla meséknek, vagy kellett volna? -jön az uj mese? -matba? -gigg mesélheheheheheheeeee...hetvenkednek?
Előzmény: repcsepista (591)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.30 0 0 591

BUÉK bujjék... mostmár nagyon hozzátok simulnék...

 Szerbusz, de egy busz, mint 100 x száz busszal küldöm nektek, hogy szeretlek....feltétlen akarok mondani valami bujjit, akarom buzz...na buzzditót, hogy ahogy irtam, mostmár semmi nem számit, a szeretet árjájájájájjjjjjjj.... csak áriázok... s belehullok, de fulok, na nem, mert az hogy Hungárrrrrrr... nehogy nem folyt, hanem vissza adta a hangomat, sőt, most minden hang, kivéve a firhang, az eném?

 A nagy döntést, mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy örökké élet, amihez kik kellenek, bizon kövek, de nem sirkövek, sem nem cövek, cövekesek, hanem szöveg, s mondjuk csak el... a Hiszek Egyet, de hacsak az első versszak, aztán néha néha érdemes, végig olvasni, ha nincs itt kint, mert hogy bened van, az tutti! -frutti...

 Ha lehetne, otthoni almalét, amibe benne van préselve a magva, az ad neki egy kis kesernyés izt, de minden ami keserü, sziv erősitó is lehet, de az oláh ecet....

 Na, ez egy tea -féle, mig van valami olyan ize, mint a mi almánkba, ha még maradt 1 almafa, az igazi?

 Emlékszel, mikor mama almás rétest meg pite, kicsavarta az alma szecskát, aztán a leve mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.....óh mama!

 buék buék... ékeskedjék....

Előzmény: menroting (589)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.30 0 0 590

BUÉK bujjék...nincs bu -ék, ha van jojójajajajajajajjjjjjjj....

 Szerbusz kedves DSN, mikor DNS jönne be de bijja, igy érdekes, mert érDemes?

 Kérlek szépen, nagyon jól jojjózol, s arra hogy ...menek megnézem, ahol a jojó a földet éri...jah, érinti, hogy kinek mennibe kerülne az életbe -markolás....

 Csak egy nagyon gyerekes elcsépelt plödával tudok előgyünni, hogy jár a bab jár... most előre ment egy pár lépést a mama... a gyermek ooooo....opsz, ott termet, oda ufózott, nekem ugy tünik?

 Itt van egy pár irány jel: arccvak a vasut... suth, inkébb Kossuth fele, de mi vagyunk egyik fele, a másik fele menny menny menjetek, Isten hirével, de bitta, a tied?

 Mijenre van föstve, a jojód... aztán, pamm pamm pamm... mit érzel, mikor átjojózol 2010 még mindig 2 nulla?

 bulék buék... ne busuljék...

 

Előzmény: DSN (586)
menroting Creative Commons License 2009.12.30 0 0 589
Hogy mit kezdjél egy kővel ? Dobd el messzire a fenébe ! :-)
Ebben az életben már nem hinném hogy meglágyulna ! Persze egy vulkánkürtőben még minden lehetséges .:-)
De viszont Sir Aurél Stein kutatásai ennél érdekesebbnek tünnek.Legalább is nekem.
Azt hiszem egy kicsit beleásom magam.Persze csak jővőre lesz már erre igazából időm .Holnap hatodszorra kezdem a napot fél háromkor s egy kissé ki vagyok már dögölve tőle mert van mikor csak este fél tizkor vagyok képes elaludni ..
"Nagyon fontos, hogy minden adóságát mindenkinek elengedjük,"
Nem lenne rossz dolog ez ha a bankok jelszava is ez lenne ..:-)
Fordítva egyenlőre nem esik a nehezemre.:-)
Persze tudom hogy másként értetted..:-)
Úgy már kissé nehezebb...
Hogy az élet megváltoztathatlan ? Ezt azért még nem hinném oly könnyen el mert ha végre észrevennék egymást s nemcsak a rokont az emberek igencsak megváltozhatna itt sok minden.
"BUÉK bujjék... bujjunk össze, s egymást szeressük, meg akik még bujni, nem bujálkodni akarnak, jöjjetek, találtok édes lakhellet, hol örökké örvendenek, a gőztes, seregek!? (armany s halál, hol vagy? -vótá)"
Benne lennék, szeressük egymást gyerekek .:-)
S ha netán találok egy mucsu -mungót (életemben nem hallottam még róla) akkor megiszom majd holnap az egészségedre .
Előzmény: repcsepista (588)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.30 0 0 588
Jojósok - Jjójósok, az utólsó napon, mit óhajtsunk?
 Kellemes 2009 utólső 7? -félhét? -utolsós napja rátok, áldás rátok, (figyeled csak egy r.-recske, nem rezegnek, mint I de stein? -mit értel steinnel, mert én semmit...) meg az Uj -Éve, minden napján, percében, ami ami ami...: IDŐVEL MÉRIK A MUNKÁT, s az utolsós napokban, mikor...akiket szeretek, most mindent megcsinálnék hellettetek, azaz nagyon de nagyon arra hajlok, hogy spórolnék a munkátokkal, ami pont az ellenkező IRÁNYBA vágtatnak bennünket, az örök (kelégithetetlen)éhesek?
 Mondjunk egy olyat, hogy Mi Atyánk a Mennyekbe - Mennyünkbe, Szent Fiad a szivünkbe, akiben EGYEK VAGYUNK, bocsásd meg a mi vétkeinket - büneinket, akár ellened, vagy tieid ellen, vétkeztünk, amiképpen mi is megbocsátunk, mindenkinek... s ime az évvége zárdszámadás...(legyen meg, akaratod...)
 Sem mi, sem a mi szüleink, akik származunk a mi AtyánkAnyánkHézusukból, sose tartoztunk senkinek mással, többel - kevesebbel mint : MINT EGYMÁST SZERESSÉTEK, UGY AHOGY A MI HÉZUSUNK, SZERET BENNÜNKET, AKI EGY A MI ATYÁNKKAL, CSAK IGY LEHETÜNIK MI IS EGYEK, ITT IS, S MINDÖRÖKKÉ! UGY UGY UGY...VAN!
 Nagyon fontos, hogy minden adóságát mindenkinek elengedjük, miként kénytelenek a mienket is elengedni mert minden FENTRŐL jött, meg van?-maradt?  
 Ugye értitek, mert MUNKA, bizon csak az maradt meg, mit a mi Igaz (csak hagyjuk le igaz, ami mindenki azt kapta, meg kapja mint mindenki, azaz ISTENENEKNEK KELL LENNÜNK, ISMÉT, ez Isteni küldetés meg parancs, s ezt senki, maga a PARANCSADÓNK (A MI HÉZUSUNK, CSAK NEKI ENGEDELMESKEDÜNK, MERT Ő MINDÖRÖKKÉ ELŐTTÜNK, AZ EGYETLEN PÉLDÁNK, CSAK 1 PÉLDA LEHET, AZAZ TÖKÉLETESEDJETEK, AMI MILYEN MUNKA?) SEM SZEGHETI MEG!!!
 Ugye, hogy megkönnyebültünk, hisz nincs semmink, csak a szerető s EGYMÁSÉRT DOBOGO HÜ SZIVÜNK, S AKIK HÜEK MARADNAK JÓ-ISTEN (ATYAANYAHÉZUSUNK) S KEZÜNKBE ADTA MAGYARHAZA, (O) MAGYAR CSALÁDUNK, CSAK EZEKKEL SZÁMOLHATUNK MEG RENDELKEZHETÜNK, MERT MINDEN CSALÁDNAK MEGVAN A NAPJA, DE TÜZHELYE, EGYEK VAGYUNK AZ ÖRÖK VILÁG - EGYNAP -NAPOK NAPJA VILÁGOSSÁGÁBAN, AMI MI HALHATATLAN ( ITT VAN GÜLÜMBÜ) HÉZUSUNKBAN,UGY UGY UGY... VAN!
 Tessetek figyelni, mert a VÁLASZTÁS, vagy elfogadjuk hogy az élet örök, megváltoztathatlan, csak egy van, mig él lett formák, lehet döglődni, vagy (meg) dögleszteni, de meddig?
 Mégegyszer, végül is, nincs más, mint az örök életet választottam, de most (pont ma ismét rájöttünk, az egyik sámánunkkal, hogy mint ahogy a gyerek, a saját lábán kell megtanuljon járjon, ugy mindenkinek, akik élni akarnak, de most MI AZ ÉLE, nekem az igaz Hézusunk ( Jézusunk) a miénk, aki valóság, s veletek vagyok, tehát sem nem jött, meg nem ment el, hanem mindenütt ott van, ahol igazán, ami csak Ővele, szeretik egymást az Isten- gyerekek?
 BUÉK bujjék... bujjunk össze, s egymást szeressük, meg akik még bujni, nem bujálkodni akarnak, jöjjetek, találtok édes lakhellet, hol örökké örvendenek, a gőztes, seregek!? (armany s halál, hol vagy? -vótá)
 Tudjátok mit vedlek, szilveszterbe,(persze csak nappal, mert mennem ke ufócatázni, vagy vacsinga, mint mára, a szex x tex x Xerxex, a szex lehuzz bennünket az oktondi állati szintre, mondom hol vagyunk még az állatoktóóóóóó...) mucsu -mungót, egy Arizónai-teaital, igy bucsuzok az óévtól,vedelek, egészségünkre .... az, az első?
Előzmény: repcsepista (585)
KatiKatika Creative Commons License 2009.12.29 0 0 587
Szia!

A jóslás nem ilyen.
Azt nem lehet megmondani, hogy holnap hány levél fog leesni egy fáról, mert az véletlen, de azt meg lehet mondani, hogy a fa pár napon belül elhullajtja leveleit.

Ha közelebbről is érdekel a jóslás, tudok ajánlani valakit, nekem segített:

Angéla

http://www.kartya-joslas.hu

Előzmény: joy (565)
DSN Creative Commons License 2009.12.29 0 0 586
De most, kedves repcsepista avagy Helleluja, kérdem én, ha minden olyan nagyon kiszámítható, akkor miért is kell aggódni? Mindenki kiszámolja, hogy mennyibe kerül a háború, hogy mennyibe kerül a felmelegedés, akkor azt is kiszámolhatnánk, hogy kinek mennyibe kerülne az életben maradás, nemde?
Hiába fekszik ez ide, az meg oda, ha a nagykutya nem fekszik, nem lesz változás!
Előzmény: repcsepista (585)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.29 0 0 585
Fe fe fe...jojósok jojózásra...2009 utolsó 7főestéjén...
 ...mikor estem -pestem, hogy tallpra estem? - mondjuk a macska esetleg, mindegy hogy dobod fel meg le, mindig tallpra esik?
 Na, azt akartam irni, hogy a Szent -szabadság oltalmára... csak nem mertem, de belenéztem ma is, a Jumper c. filmbe, csak annyi, ha ugy lehetnek ugrálni, de hogy pénzt kölcsön venni, én tartozok neked, na itt a proszlárma, mert ha kérdik, ki az aki tartozik valakinek, valamivel, s ha azt mondod én, bijja megfizetel kamatyó - klamatyostól? -aminek sose lesz vége, azaz, mikor volt, hogy valaki nem lett volna adósa adósa annyósa anyósa valakiknek, de előbb...
 Mit kiván a Magyar-Nemzetem tem tem dem, nem temetem, hanem élesztőzöm, ébracska, erős csalánt vagy paprica az oralukába, mert kába? Nos, GONDOLAT - SZÓLÁS - RÖGTÖN ABSZOLIT SZABAD CSOPORTOSULÁST, MIKOR, S EZ MÁR KRDS LESZ, MINT A TÖBBI, HOGY MI LENNE AZ ELSŐ KIVÁNSÁG, MERT AMIT LEIRTAM, EZ ADVA VAN, EZT NEM KELL KÉRNI, SENIKITŐL, HANEM AKI GONDOLKODIK A SAJÁT DIÓJÁJÁJÁJÁJÁJJJJJ...JÓJÁHVAL, AZ ÉL, VAGYIS...
 Itt jönne be, hogy nem hagyom elnyomni magamban, hogy a mi Hézusunk, s mi Atyánk a Mennyünkbe, (nem nyü) amit meg akiket nekem adtál, soha de soha nem nem soha... nem mondok le rólla!!!- s most amire kérlek bennetek, ti se!!!- ha mise, hamis -e, ez legyen a 2009 utólsó 7fői mise, meg sose halunk meg, mert van olyan nekünk, meg most UGYIS EGYÜTT LESZÜNK, én igen igen szeretem a fajtámat, s nincs olyan, hogy bárkiért, vagy bármiért, cserélnék, igy jól érzem magam, hisz ha az élet örök, ugyis ismét találkozunk, akik Hézust választották, hogy NINCS HALÁL, CSAK ÖRÖK ÉLET, AMI CSAK 1 ÁLTAL, MIND, MINDE 1, AZAZ VÉGÜL IS, HA ÖSSZE GYÜN, AZ EGÉSZ NYÁJ, NAP VÁLTJA FEL AZ ÉJSZAKÁT!?
 Tessetek idefigyelni, mert szerintem, benne vagyunk az UTOLSOW ARMYZÁSBA, csak vegyük, Iraqval meg Agfak, bizon állandó háboruzás, amt ha vissza emlékeztek, minden 5 évben, csinálunk 1 nagy mészárlást, s valóban csak a HADIPAR DÜHÖNG többet, meg az az egy iparág profitál?
 Jime a krdsm, szerintetek benne vagyunk abba a a a... amit ÁR MEG ADÓZÁS AZ EGEKBE, ARMA - GEDEDEGENEFENEGONODOZÁS-ONANIZÁLLÁS -GLOBBA LIZÁLLÁS - sal, jel-ölnek a One?-egy mint mind s mint 1, Globa Lizardosok?
 Én dögletesnek tartom, hogy a nyemecek, meg japánok, egyszerüen lefeküdtek, ami nem feltétlen fizikai -tetlegeseggességre gondolok, hanem ugy a Jappán vagy Nyemec... na most kénytelen vagyon azt is nagybetüvel irni, mert mindenki nyemec, aki nem meri kimondani, amit igazságnak tart, vagy nincs ollan tröbbet? (soha nem feledem el, a avós főnőke, megkérdezte ki a barátod, s mindenki félt, senki nem mert mellém állni, nos ez menn, nemcsak rám, hanem moger vad, láttad az ufómat, mert a tied is, hisz amit láccc... az a tied? -gondolsz? s az sem a tied, tröbbet?   
 Meghált Matyi, oda a motyi?
 Ime két valami, az egyik, UGYIS TALÁLKOZUNK, mert ha lelkek vagyunk, akkor vagyunk, ami vagy vagy, vagy ...sose voltál, ezt hogy göbözzük ki, mert semmi, mi?
 Azért, csendben várj s légy nyugodt... a második, (mise mese) szerintem erősen benne vagyunk, az utolsó ar meg adók, borzalom mennyi erőbe, feleslegesen meg vérbe, aztán mi lesz a vége, mert... csak akik a kis capattal....de az is, kétes?
 Itt azt akartam, sőt az egész évvége bége -bégetéssel, amit mégse, hanem ugyis el lehet pusztitani mindenkit, na most akik pusztitanak, azok a puszta, hejj... mostan puszta ám a puszta... jönnek a sivitva a Siva Taglók? -veres, feggette -sárga? 
 Fidelem, valóban itt vannak azok, akik hipp hipp hipp ...hopp, fogjatok meg, de nem lehet, mert itt is vagyok, meg nem is...azaz ahogy WAHALLA irta valaggi: USA nem az az USA, de inkább a vezető zegge, zsebbe, talán, de zegge eladva az ALIEN da Alias bandáknak, akikkel sülve főve hempererererererereeeeee...mióta betiltották a hempet?
 Képzeljük csak el, egy hold hemp, vetekszik egy olajkuttal, nem beszélve, mindenki csak ugy,hemperegne?- s a többi mellékterméke, mondjuk felér egy hold, az Amazon - őserdőkkel? - meg még mi van, lehemperelve, hengerzve, az országut?- vagy az is csak egy többet, ország -wilág, irány kelet? -mert a Nap, keleten vagy csak kelletten, kel? -kell? -gell, kellene uge, uga buga?-vak vezet tütütt...csihha csihahha...
 u.i. akik controllálni akarnak, másokat, azok az élettel, szembe állnak, nos... meddig? -mit mond a Nap? -tied vagyok?  
 BUÉK bujjék...
Előzmény: repcsepista (584)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.28 0 0 584
Jojósok miért ne jojjózzunk, vagy mi mást érdemes...
 Először egy nagyon kellemes utolsó 2009 vége hatot, hetet, hegyet -havat, meg minden ami jófalat, sőt szemnek szájnak ingere...
 Mégis, nekem hiányzik a MI ISKOLÁNK amit próbálnék nektek megsugni, hogy ... na ha nem akarok sokat irni, akkor van a bibliába, mikor Péter, a skita, mondja, hogy amit ezek beszélnek meg müvelnek, sem mi, sem a mi elődeink nem értettük, sajna nem is fogjuk juk juk...(Apáink, mert Atya, nekünk az Istenünk az Atyánk - Anyánk meg a mi, azaz pontosan határozzuk meg ismét, hogy az Ők Fia, a mi Fiunk, a szivünkbe, mert nem -e, egy gyerekedben szereted mindet, mind egyet,ami...) mert a MI Atyánk a Mennyekben, abszolut ultimó TÖKÉLETES S TÖKÉLETESEN IGAZSÁGOS, de ha van... na az ő -Istenük, kivételez velük, ami rendben van, csak mi nem vagyunk más, csak egyszerü egenes mogerei az istennek, s ha IGAZSÁG OSZTÁSRÓL VAN SZÓ, NINCS KIVÉTEL, PUNKTUM!!! amit... ahogy mondogatom, hogy TOTA MINDENKINEK TELJESÜL A KIVÁNSÁGA, igy a miénk is, tehát maradjunk meg csak magunknak, meg a mi Hézusunknak, meg az Ő ISKOLÁJÁJÁJÁJÁJÁJÁJÁJJJJJJ... én legszivesebben örök tanuló (nebuló) lennék, s itt is azokat keresem, akik szerettek iskolába járni? - sok jót lehet ott tanulninininininiiiiiiiiiii... Na engemet szépen, mindenhonnan kirugtak, s most nem akarok többet neveket felhozni, (értem, mert nem értem, mondják aki értik, a dörgést...) hogy ez meg ez, majdnem jól mondta, amit majdnem... na majdnem leesett?
 Igen figyeltem minden JÓSLÁTÓKAT meg jojóslatokat, mikor... ami szomoru, hogy ... na, amit tegnap is feszegettem, hogy hogy nem lehet, megosztozni a földön, hogy... én igy gondolom, a Kárpátmedence az Magyar -Iskola =Templom is de 1 Magyar 1 HÁZ,Tanácstér1, Tanácskozás Utca1...minden magyar 1...amiképpen a Mennyekben, ugy itt is, (univerz, ami iskolát jelent, tehát amit mi világnak hivunk, az iskola, de örök -iskola, mikor menjünk, az azt jelenti, iskolába jár a kába...) mert nagyon szereetnék az ÉN HÁTTEREMMEL azaz az én hátterem a teremburjájájájájjjjjj... ma beszélt az egyik pricser, mert azt nem tudom ki, meg mi, de arról beszélt, hogy 7 mennyezet van, nos aki 8.-kos, az én iskolám a 8.emeleten, tehát az hogy Iskola, azt a a a... na most ha magyarok vagyunk, magyar - nemzetcsalád, akkor azt mi hoztuk létre, (előttünk a gyerekeink, vagy hol vagg ugri bugri, csak nem bugris nyelven gagyogálsz, hé paraszt,((jó hogy nem jobbágyba)) melliik ut vezet...) amit ugyse hisztek el, mert itt (itt? -most vagy soha) hogy van? Na, ugy van, hogy ollan hogy MAGYAR - ISKOLA niktó nyet, nem lehet, holott, én szeretnék tanulni de nekem csak magyarul hull, esik le minden,  tehát kell lenni magyar értelmezésnek, (szem s szivnek) azaz, a magyar, csak magyarul láthat, meg élhet a Világban?
 Noca, a KING IS CAMMOG, ami olyan erők vannak hogy Jerusálomba... csak két olyan hangot, hogy csak Ábrahám nemzetsége van,(jelen pillanatban a muzulmánok, zsidók, meg mostoha gyerkőzcei, de vegyük Izsákokat, kik azok) vagyis csak az az egy -állampolgárság, ami még hagyám, de az hogy...létezel, meg lettél nacionalista,(Ábrahámista) mert addig, nem volt hazád, egy senki voltál, s most részesedel mindenből,(neked adom a földet) ami a zsidóknak lett adva,(vagy az angló saxonok = Izsáksonok, vagy az Arabok - Muzulmánok, de nevetséges hogy a kersztények, mert ők sem nem zsidók, sem nem arabok, s ami dögletes, hogy lettek az angolok Izsáksonok)  persze vannak fokozatok, most gazdag lettél, akkor is ha nincs semmid, mint Jézus,(valóban a kereszyényekre, ugyanaz várna, mert azért a zsidó meg arab, féltestvérek?) aki beszületett a a a...na,(ez lenne az ujra, vagy ujjá születés, de csak Jézus által, mint Jézus, tehát Jézus nem zsidó vérü, s faju lenne, vagy arab stb...) csak azok maradnak, meg most is, azoké minden!? - egy gicsit, nekem érthetetlen, mert nem is akarok Ábrahám magva lenni, de nem vagyok ellenük sem, hanem... na most magam vagyok, s milyen jó lenne, ha nekünk is lenne, egy ilyen... hogy most mit pinálunk, hungurak magurak, s mit kezdünk magunkkal, ha nem...nehhhh... szurd tötön magad, khélek szépen?  
 BuGu bubu, BUÉK pék, s hova bujjunk... Féljétek az "Istent" mert eljött, még nem, de jön, hogy állsz meg, előtte, jó, mi, ha senki se láthatja? -hogy jön el? -mint tolvaj, éjjel...
Előzmény: repcsepista (583)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.27 0 0 583
Jojosok mi lehet, e -szeles föld felett, a jojózásnál?
 2009 utolsó hetében vagyunk, adjunk hálát a JóIstennek, hogy szelel a a a...szelelőnk? Jah, hogy megértük, hogy mostmár évek óta, együtt vagyunk, kik még mindig, lelkes állatok is, vagyunk?
 Feltétlen állandóan hadba vagyok a kis néha birka, aztán néhahahahahaaaa... hogy hogy áttudok változni fenevaddá? - de mégis, ha sem nem állat, sem nem ember nem vagyok, akkor mi vagyok istenigazából?
 Induljunk ki abból, hogy vannak okos állatok, s ténleg a kigyó, minden állatnál okosabb vala, mert mindenkit a fölre tud gáncsolni, meg rátekeredni, nem beszélve ha mérges kigyó ajajajjjjjj....
 Ember, hol vagy, hol bujdosol az éj homályába? -mikor tegyük fel, hogy kelj fe, ami még nem tallpra, csak tudtok figyelni, mert meg akarom az embert szólaltani, magamba?-persze, embere válogatja?
 Kezdjük azzal, hogy ha nekimenek ugy, hogy ...na ugy menek neki a fallnak, hogy nem akarok felfalni senkit, mig ebből következtetve, engemet se, tehát próbáljuk meglátni, hogy honna is fu a szél, s hova fuuuuuuu..
 Rögtön, kétségtelen hogy az állati - wilágokba, amibe benne a hüllő fajták is, csak allárendeltségi állapotok lehetnek, s innen van az, hogy 1 zegg allatt lesz, az egész bagázsi, vagyis, itt mindenkinek állatnak kell lenni, s itt ha ténleg, az ember? - a harmadik, akkor ha az be be be...ütne, kész a kraxxaka, vagyis, akik az állati szinten vannak, s a szomoru, hogy valóban minden ide, ebbe a bőrbe bejöttnek (születetnek) magától kell rájönnie, hogy nem állat, de ha sehol egy OLYAN OMBRE KÖZÖSSÉG ahova menekülhetne, akkor otthon, itt vagyunk, hellbe, s egy hellbe?
 Feltétlen előbb emberek közt voltam, mikor ide bejöttem, mert abszolit hittek, s én tudtam, hogy csak örök élet van, s ezt a tudatot meg közösséget, csak nagyitani tudom, vagyis, most mindegy mit fogok tenni, az egészség az első, a másik hogy ideiglenesen vagyunk csak ebbe, a hellzetbe, ami...az első alkalommal, mikor első nap, iskolába mentem, az első órába rájöttem, hogy nem ugy van, ahogy eddig álmodtam, s valami...amit ma is éreztem, valami veszetség, egy fajta roham, mint az a csődör, aki csak megvadult, s azért irom hogy csődör - lu, mert láttam, most vagy letudom fogni magam, vagy ha nem...tota, minta a vadállat, aki hirtelen felébredt, valami irtózatos pánik jön rám, mert minden tiszta idegen, idegenek, akiket nem ismerek, hogy kerültem ebbe a hellzetbe?-s borzalom, mert ténleg ugy néz ki?  
 Ime a két teremtmény, mikor az egyik, nem az, s az tudja, hogy nem igy van, tehát hinni, azt jelenti, hogy te hiszed, hogy igy van, mig én tudom, hogy nem igyvan, ami az egyik az állati -tudat, a másik pedig, isteni? M.dom-mod? -saját váram? -hol van?  
 ...innen folytatjuk, - hisz ki sürget, tatár, török, vagy ...még mindig, igaz, meg akarnak tériteni bennünket, ami vagy nymecetités, vagy slávositás, ujabban...?
 Ime a kérdés, hogy ember -e, vagy állat, s mi a külömbség?
 u.i. Art Bellt hallgatom közbe, s mikor... nem vagyunk benne biztos, ha Iraqot megtámadja jU.S.A akik tota 1 zegg uralomnmal, ami mégis az Állati - Kingdoma, ahol vannak uralkodó állatok, meg áldozatok, s kérődzük fe: Ombre, hol vagy, hova letté, vagy mivé? - a többi, (oroszok +...?-az USA + U.K ellenesek nem támadják meg izráelt, ami már tul vagyunk, eddig nem...de...?)
 Ez az adás, még Iraq megtámadása előtt volt, ill. gyarmasotásuk, ha még az, de pont most beszélgették, meg mutogattak térképeket, hogy maga Iraq -Irán... nostya az első lépés lenne, volt Perzsa birodalom, benne Mezopotámia, tiszta Izráelositása, ami csak még mindig az 1/3mada, csak nagy Izráelnak, mikor csak azután, jönne a Messiah, szia szia ...vége Vég Endrunak? -Ujujujjjj ... ég, minden, s föld?
Előzmény: repcsepista (582)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.26 0 0 582

Boldog M.(Madárrrrr.... szárnya szárnya szárnya a Madárnak) Guruisunyist, meg Boldog Ujévet mindenkinek kivétel nélkül, mert mindenki a mennybe akarna menni, sietve, sielve lássátok, lássátok... kis jojósok, meg matyó sok, motyo?

 Légy -nek, szórös töte is van, ha nem hiszed, nézd meg... nos... mit hoz a jövő-nk?

 Talán, bővebben kéne, főleg ez időtájt, mert a Nap, ismét a miénk, is? -aki nem, minden az övé, nem adnál egy kis napot? - ja, napszámba?

 Ime, ha valamivel ki akarok rukkolni, hogy ha véletlenseggel, a két -dimenzió mergyelne, bizon az mugyálna is, tehát ami késik, nem baj? - ráérünk, a mennykebe menni, mert ugyis mindenütt ott van, ahol igaz H. (Nap) tüze - szeretet van? -igaz, ha nem, akkor is minden ha nem is meleg, de langyos? - ami vannak a pokolnak is, torrnáciai? -meg millen jó, hogy minden mint a Pizzai ferde torony, mert ma jöttem rá ismét, ebből (na minden a testi, meg pesti, feketére festve) elég?

 Feltétlen, ha az 1 wallagg -uralom, megvalósitandó, s még mindig az felé nyomulnak, egyre több nyomroultabb lesz, lehet csak, de ha mondjuk, egy kis vigasz, hogy 2012 -ben, esetleg... ahogy mondom, beüt a kraxxx ha egymásra találka a a a... élők, meg halotak, akkor mint a huzat, minden hu s mant (busman?) kiszippantanak, mint ahogy a repcsébe, meg a T.Sz.-csébe, csak 1 gazda is maradt, a saját gazzába? -ugganés, ha jön a kasszás, akkor előbb elszámoltatás -zárd számadás? -stb... na még begyüvök, ha rámjön a roham, vagy hogy mondják, a ihhlett, megszállna... van szárnya?

 szállj szállj...madarrrrrrrrrr.....

 apropgtató, mindenkinek egyszerre irtam, igy qjuwttek vagyunk? -meg ...

 BuGu bugu bubu, s BUÉK bujjék, csak cseggre ne essék, ninc pánik?

Előzmény: laudetur (580)
joy Creative Commons License 2009.12.25 0 0 581

A légynek a kiemelkedéshez csupán szárnyakra van szüksége.

Előzmény: laudetur (580)
laudetur Creative Commons License 2009.12.25 0 0 580

A pontosság, az ösztön és a tempó egyaránt nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kiemelkedő légy.

Donald Trump

Norbi20Eger Creative Commons License 2009.12.03 0 0 579
Ez igaz.
Lehet, hogy nem is igaz, amit ott leírtak.
Kicsit naív vagyok és még fejlődnöm kell.
A világ olyan, amilyenné az emberek alkotják.
Az emberek pedig bármilyenné formálhatják azt.
Kicsit beparanoiáztam szerintem.
Előzmény: menroting (561)
e.n.c.i Creative Commons License 2009.12.03 0 0 578
.........a lány fürgén lement a lépcsőn.Nem tudta mit kell elrendeznie odalent,de biztos volt abban,hogy meg tudja oldani.Addig pedig átkutathatná itt az "asztalát",hátha most talál valamit,ami előremozdíthatná a "nyomozást".....

.....könnyen megtehetné,habozás nélkül meg is kellene tennie,és mégsem viszi rá a lélek.

.....de az utóbbi huszonnégy órában eljutott odáig,hogy nem akar visszaélni a fiú bizalmával.

.....a lány lehunyta a szemét,lehajtotta a fejét,és kétségbeesetten felsóhajtott:

- Adjon nekem egy kis időt!

Meglehet,hogy össze van zavarodva,ezért nem vág úgy az esze,mint máskor.


"Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz." ??????????

.Fejével nemet intett,(.....talán bajunk is származhat belőle )

Előzmény: Norbi20Eger (559)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.03 0 0 577
Jojjozzunk, toto va.totojázzunk? -totojájájáájájjjjá -val,totojácva totojázunk...
 Kedves kellemes jóestét reggelt, kit hogyan ér, hogyan talál meg, egy nagy fénycsóva, benne dobog a szivem?
 Engedjétek meg, hogy mindenkinek egyszerre válaszoljak, mert igaz hogy a mi Apánk Nimródpapa, de mi van bennünk, meg hogyan van bennünk Apánk - Anyánk s Egy -Tesvérünk, mikor ők bennünk, mi bennük?
 Ime ami én bennem van, de halál komolyan, ez volt bennem, s mint a six -centes filmben, (tudod, a gyerek látta a halotakat) na én ugy láttam, ha valakik elválnak, s akkor sirni kezdtem, de azt is, hogy valakik Sodoma -Gomra mélyén, az utolsókat rugdossák, mikor 2000 -decemberében otthon voltam, egyszerüen, vissztarthatatlanul, csak elkapott a siró görcs, olyan mint régen ha rámjött a roham, bezzek most csak orditok, s a szomszédoktól kérdik, mi van vele? - rájött a roham! Borzalom, mert ahogy irom Sodoma Gomorahahahahahaaa...
 Nézzétek meg, ugy hogy szemetek bensőtöket mélyen által járjajajajajajjjjj...s meglátod hogy mi mogerek, kimondottan örök EGY -ANYAATYAFIA mikor ha azt mondjuk a mi Hézusunk, azért Hézus, mert Ő a Napok Napapja APA, minden ÖrökFények Örökök Élet-Fénye, meg Világok - Világossága, mert külömben... most had térjek rá, arra a BOLYGÓRA va. hatalmas Égi _ városra, amit ide várnak a zsidók, meg a zsidó keresztények?- hogy ide, az Égi - Város, vagyis, Uj Jerusálom leszáll?- az égből?- amit mikor többször meglátogattam ezt az ARANY-BOLYGÓT VAGY HATALMAS ÉGIHAJÓT, leirtam nagyjából, s most csak megemlitem, mert ténleg igaz, hogy minden aranyból - ezüst - drága kő utcák, meg minden, a levegő, amit itt levegőnek hivunk, az is aranysugaras meg poros, ami kölönös por,(Napfénypor) olyan mint a higanyag,(de a légkör, nagyon hig) mig a felülete, meg ami körbe vonja, az egészet, ami olyan fém, amit nem lehet se megkarcolni, se semilyen uton -módon, eltüntetni, vagy el deformálni, vagy megszüntetni!-de látni is ugy, hogy Ők beengednek, vagy megengedik, hogy meglátogasd őket, akik valóban az UNIVERZEK TÖRVÉNYEINEK BETARTÓI, MERT MÁSKÉPP NEM LÉTEZHETNÉNEK...
 Figyelem, azt irom, amit láttam, meg ezzel a tudattal, amit az agyunk, meg szerintem a KÖZÖS -TUDATUNK abszolit - utlitámátum meg hat hat hat...ároz, hogy hogyan értsük, amire nincs se fogalmunk, se szavunk, mert ténleg szem nem láthat, fül nem hallhat, amit tartogat... na ŐK TARTOGATNAK azok számára, akik megjavulnak, amit magyarul ugy mondunk, megtértek, visszatértek az szüleikhez - a régi Utra!? (régi de örök uj, éllő őseink utjára jára jára ...járma?
 Amit én észleltem ott, ( de nem nagyon lehet semmit irni, ami a legerőszakosabbak elképzeléseit, csorbitja, vagy ippeg leleleplezzük őket, igy most is, csak azért, mert amit le akarok irni, Tim Russellal kapcsolatos, ez hozzá vág) hogy azokat akik URALKODNI AKARNAK RAJTUK,azokat levágják, vagy kivágják, nos valahogy, ide is került... (nagyon sajnálom, ez nemcsak a zsidó - közösségekre vontakozik csak, hanem bizon mostmár,minden népekre - ágazatokra, s majomutánzat - Gorromba Illumákra sőt...) de nemcsak a zsidók -ÓRIÁS ÉGI HAJÓJUKRÓL hanem vegyük csak, hol vesztettünk utat?
 Ezt, amit itt müvelünk, sehol az egyégvilágon... s hogy elpusztitanának bennünket?- inkább, ime a magyar - ufósok: MÓRESRA TANIT EZ AZ "ÉLET", VAGY MEGDÖGÖLTÖK!?
 Amit érintettem, hogy ténleg 2 Nimród Apa van, a bigámiás, ami már NEM AZ IGAZI APÁNK, mint Jézus, van az Igaz - Jézus, aki pont azt mondta, meg mondja a szivünkbe, amit emlitettem, hogy csak EGY IGAZ MENNY-menynyük az országunkba, amit a kezünkbe adott, csak 1 VAN, AZON BELÜL BOLDOG - ÖRÖK ÉLET - ORSZÁGAINAK VÉGTELENEJEI....(nézzétek csak, nekünk Budipest, nem Jerusálom)
 Hogy azokat, akik fegyverkeznek, azért, hogy ÁR MEG ADÓK FOKOZÁSA...(HISZ, HA VISSZAJÖNNEK, DE AHOGY MONDOM, EZEK...akik fegyverekezünk az egekbe hágunk...HA VOLT STOBASÁG, AKKOR EZ AZ) AZ VÁLTJA KI, AZT AZ IDŐSZAKOKAT, AMI TOTA ANARCHIÁBA - KATASZRÓFÁKBA taszitja nemcsak a népeket, hanem minden elemet...VÁLTOZTATTJA ÁT... Jitt megint, ezt ügyesen, kikerüli minden prófétás, meg politikás, meg MEDUSA, az....itt levágott a compucám, mert nem USA, hisz usa 1 napos korában...el lett adva az Ördögöknek, mint a mogerek hányadzor már...na aki mer...eleve halot, mint Jézus, az Ó -testementumi jóslások szerint, ha ha ha... valaki felvenné vele... a kapcsolatot, azokat... aha aha... hajja haja...az égnek áll?
Előzmény: menroting (574)
calyx71 Creative Commons License 2009.12.02 0 0 576
Erről a gyűrűről még nem hallottam, bár a nibelungok kincse is talán ez volt. Viszont találtam valami mást:

Ménrót

A magyar ősmondák óriása, akit ilyen néven egyedül Kézai említ, mint a Jáfet magvából eredő Thanának fiát, míg a többi krónika Nemrótnak v. Nimródnak nevezi. Bizonyos azonban, hogy az eredete mondai alak. M. megfelel a volgai bolgár-baskir mondai ősnek, Mingnek, akit szintén vadásznak és óriásnak mondanak, mint M. -ot. Bizonyítható pedig azzal, hogy így a bibliai vadász a Jáfet magvából eredő Thanának fia lett, holott az ótestamentum szerint (Móz. I. k. X. 6. 8. ) Jáfet testvérének, Khámnak unokája volt. A krónikások egyező állítás szerint ettől a mondai óriástól származott Hunor (l. o. ) és Magor (l. o. ). Mivel két fiával két nép fiági származása veszi kezdetét, M. nevét szociológiai értelemben olyan összetételnek vehetjük; mint a soknejű Mén-Marótét. Ezt Anonymus szerint azért nevezték így, mert több és ágyast tartott vala. Ménróth óriásról azt mondják a krónikák, hogy Eneen kívül, mint tudjuk, több neje is volt. A nevéhez fűzött jelzőt tehát az egynejű s fiági származást számító ősök adták neki.

Forrás:
Révai lexikon
Előzmény: menroting (574)
calyx71 Creative Commons License 2009.12.02 0 0 575
Erről a gyűrűről nem igazán hallottam még, bár a nibelungok kincs talán ez volt, viszont találtam valami mást:

Ménrót
A magyar ősmondák óriása, akit ilyen néven egyedül Kézai említ, mint a Jáfet magvából eredő Thanának fiát, míg a többi krónika Nemrótnak v. Nimródnak nevezi. Bizonyos azonban, hogy az eredete mondai alak. M. megfelel a volgai bolgár-baskir mondai ősnek, Mingnek, akit szintén vadásznak és óriásnak mondanak, mint M. -ot. Bizonyítható pedig azzal, hogy így a bibliai vadász a Jáfet magvából eredő Thanának fia lett, holott az ótestamentum szerint (Móz. I. k. X. 6. 8. ) Jáfet testvérének, Khámnak unokája volt. A krónikások egyező állítás szerint ettől a mondai óriástól származott Hunor (l. o. ) és Magor (l. o. ). Mivel két fiával két nép fiági származása veszi kezdetét, M. nevét szociológiai értelemben olyan összetételnek vehetjük; mint a soknejű Mén-Marótét. Ezt Anonymus szerint azért nevezték így, mert több és ágyast tartott vala. Ménróth óriásról azt mondják a krónikák, hogy Eneen kívül, mint tudjuk, több neje is volt. A nevéhez fűzött jelzőt tehát az egynejű s fiági származást számító ősök adták neki.

Forrás:
Révai lexikon
Előzmény: menroting (574)
menroting Creative Commons License 2009.12.02 0 0 574
"Nimród király ugye a világ első királya vót. A főd első
királya vót, a magyarok ősapja vót. Nála vót hát a magyarok
égi fínyes nagy gyűrűje. Ennek a gyűrűnek élete
vót. Mozgott és világított. Mikor pedig ü (mármint Nimród)
elment a gyűrű biz a nem ment vele. Mert törvény
vót rá, hogy a gyűrűnek Igenis itt kell maradni ahun mi
vagyunk. Velünk, ennek a világnak az végezetéig, addig
míg el nem vész víglegesen a fíny. Ezért vót az Attilánál,
az Árpádiaknál a fehér csuhásoknál. Addig míg aztat a
világ Fínyes Ura vissza nem veszi. De ha vissza veszi,
minket is vissza vesz ebbül a nyomorult világbúl. Oda
ahun bizony az Ő fínyes otthona fínyeskedik. Oda,
ahunnan bizony mi vétettünk. Oda ahun bizony az égi
világosság végtelen fénye világut mindig. Ahol ahugyan
mondták a rígiek örök Fény van és Szabadság...”

(Szabó Lajosné / Jucika néni alföldi parasztasszony – 1967
telén)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.02 0 0 573
Jojósok, jóestét - reggelt kivánok, kivánhatok?
 Ha valaki jót kiván, az nem josodrás, aztán ha kiváltotta a hatást, jó érzés? Igen, de ha szeretteinket bántalom vagy kár éri, én ugy érzem, hogy jobban fáj,mintha engemet, mert mondjuk, valahogy nem minden azokra száll vissza, a füst is, akik még érzik, a másik kinját baját, amire csak ima, vagyis hangolás?
 Egy kicsit megértettem, hogy ténleg Jézusunkat éri minden bántalmunk, kinunk, meg bánkódásunk is, meg bántalom, amivel minket bántanak, de hogy ...amit tettek vele azok, akik János 8:44.-assek, az átetejtés, a ló tuloldalára, ugyan, ahogy emlitettem már, hogy e -wlág, azaz a sötétség létrehozói, minden dögös intzéményükkel, hitetlenséget - istentagadást akarnak kiváltani, amit lehet látni? (HazugAtya, nos, aki megöl, meg feltámaszt, de feltámaszt-e, akko  minek ölt meg)
 EGYMÁST TERHÉT BIJJA, VISELITEK, NEM KELL VISELJÉTEK!-ET, MONDANI, MERT EGY HÁZ, VAGYIS JÉZUS -EGYHÁZ - CSALÁD VAGYUNK?
 Amit szeretnék emliteni...van mikor mintha, igy ünnepek előtt, főlge Karácsony s Ujév, de azokon az ünnepnapokon, körül is, mikor átkokat szórnak a hivek, mintha a testünk, meg az anyagok ellenünk fordultak volna, meg vigyázni kell, mert az uton mindenütt büntetnek, meg szerencsétlenségek, s arat a...na az ördögök vigadnak? ...na, emliteni, ...minden nehezen menn, a koncentrállás is, vajon mijjen müzzajokat meg sugarakat bocátanak ki, mert teccitek figyelni:oszd meg, uralkodj rajtuk, ami most mindenki ZÁDORhoz, esdekel, de főleg a nevét senkise tudja, kivéve mi, Lon Donhoz, hisz NÉL KÜLE, KELL -E, nincs lon, nincs lo, lova? -kenyerének oda sava borsa, ill. adjanak adjanak... a szegén obsitosnak, de hagyám, mindenhez pöcsét kell, Lon Don nélkül, phingani se lehet, többet? -czagg engedélyéjéjéjéjéjjjjjj....ha czagg, neki pu? -apu?...kiphinghathathathathaaaaaa...érted?
 Amit szerettem volna emliteni...ah, minden gané, ócskavas, törékeny meg romlandó,  olyan rothadt vackok, hogy uhhhhh...nos nekem nem kell semmi, de megint, miért nem lehet ugy megdögleni...ime a halál, ami most KISZEGEZÉSE A LELKÜNKNEK s ha elaléltál, aludál (meghaltál, ami tecchalott vagy, s az alma -méreg, ami a TUDATOMUNKAT befogják ebbe a kigyó bürbe, ami esetleg, mutálódott, vagyis, kell hogy a mérges -kigyók meg veszett - vadállatok - fenevadok között, legyen valami SUPER - SARKANKIGYÓ - ÓGYIK KAKA, olyan hormonok - gének bekeverése, de MAGA A TEREMETŐ ISTEN ANGYAL,(KÉPMÁSÁT, VAGGIS GÉPPÉ, VARÁZSOL, amit láttam hogy) ugganis, aki ezt a ISTENT  ezt (valóban gép, robot, de csodarobot) létrehozta, ami a lét allatt,lét mi, esetleg létre, aztán zzupsz, hogy egy tudatlan torz- ronccsá degenerált bennünket, ami semlegesitennünk kell, ami nem lehet semmi fegyverekkel, sem kémia - vegyületek, még kuruzslással sem,TUDATOMUNK FELÉBRESZTÉSÉVEL CSAK, ME ME MEEEEE... CÉLTUDATOS, OLYAN TÖREKVŐ ÉLET - AKARATTAL, HOGY... RAJTATOK A POKOL KAPUI SEM VEHETNEK ERŐT!
 Amit akartam valóban ismét, ismételni, hogy akik keresitek az IGAZSÁGOT minden a javunkra vállik, mig akik nem, azok amit kapnak, mig léteznek, tegyék zsebre, (millen nagy a zsebe) de semmi az egyégvilágon, nem igazságosabb, hogy mindenki azt kapja, amit betett a közösbe, de itt csak ÖRÖK AZ ÉLET, TUDJUK MEG KERESSÜK (LELKEKET) KÖZÉSSÉGE, ha nem, hellebe vagyunk, mert ez az a hell, ahol a hallás áll, hall áll? Minket hallottok, de mi nem hallunk bennetek? - látod, látjátok.... Akit megölsz, ugyis hogy vagy az Élő Jézusunkban hiszel, vagy ha meghalt, a halálba, s ki jött onnan vissza, mikor hellbe vagyunk?
Előzmény: repcsepista (563)
repcsepista Creative Commons License 2009.12.01 0 0 572

Szija bija jojósok...

 Minket is szavatnak, vagy csak akarnánánánánáááááá.....

 Minden ombre csilkónak, a csillagok megszabták az ösvényényényééééé....éjét?

 Mamamám, kitünő tanuló volt az iskolában, s minden népdalt, amiot tudott meg akarta tanitani velem, amin el el el...méláskodtam, s mikor olyan hellen voltam, mint ami hasonlit az Édeni -körülményekhez, vagy valahogy ha valakit szerettél, ugy igazán, aztán miért? -mert az élet örök, s ezt szeretem, meg szerettem hallani ami...

 Most nyár van, a gödrogbe vagyunk, fürdünk, meg szilvafasorok - körte -barck -nyári alma szeder manna.... ha megéheztünk, s amire rágyüttünk, hogy ez lenne a legkedvesebb életforma, mint a béka, s közbe, tudni, (mindent?) de a legfontosabbakat, hogy ennél csak jobb lesz, lehet, az ég tükrébe, s patak -folyók tiszta vize tökrébe, máris....

 Na, elég a fontosokat trudni, hogy boldogok legyünk, meg Édeni környezetek, (nugi, a gazdögök abba lebzselik le, tota népnyuzó, Nap tag adó lamat Luk Szura te szuka jérce, jobbárgyuuuuuu....lárma? -menn a buga hentes fele) amit valakik, de kérdem, nem az lenne bennünk, s miért forfitottak meg mindent, az időt is?

 Száraz tónak nedves partján döglött béka (kák) kuruttyol... (ami még az is mennyország lenne, csak kutykurutty....)

 Na, ami bennünk van, annak uggis ki gell gyünnie, vagyis, az hogy mennyország egyedi, de mégse, mert vannak egy ivásuak, akik együt talán, mikor vége e -wallagoknak talán tán, ha tuléltük tok tek tök nak nak nak...

 Figyelem, mert az a wilág, vagis ...a Globba Lizardok, begyorsultak, s nem vagyok benne bitta, hogy ha változás lesz, az nem -e, vigadó, de kinek végidő?--- hallgassatok meg, mert amit leirok, az tulon tul tur, minden elő meg utópiáikon, ming mi, csak kis puccos mauglik, ha ha ha...hopp 1 légy, észnél légy légy légy...ugrásra készen légy légy légy...hess hess hess...

Előzmény: menroting (570)
calyx71 Creative Commons License 2009.12.01 0 0 571
Na de, mit is?
Előzmény: menroting (570)
menroting Creative Commons License 2009.12.01 0 0 570
Remélem nem lesznek olyan őrűltek hogy megindítják Mikuláskor...
Előzmény: repcsepista (566)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!