Keresés

Részletes keresés

Márton Lipcsik Creative Commons License 2019.05.23 0 0 9508

Tisztelt Fórumozók!

 

1541-ben a törökök elfoglalták Budát....

 

2019-ben a zömmel a quaestorhoz is tartozó új törökök -azigazmondo/RED JOHN2 reinkarnációiként- kísérletet tettek, hogy ellepjék a baumag károsultak által az indexen alapított fórumot.

 

Lelkük rajta, meg egyébként is a világháló mindenkié, és itt a gondolat és a szó is szabad.

 

1541-ben a törökök szándéka egyértelmű volt, az új törökök szándéka azonban homályba vész.

 

Nem tudom, hogy milyen eredményre vezethetne a károsultak oldalán az utóbbi napokban üres kocsmai kvaterkázó stílusba átcsapó hangnem.

 

Az ország politikai vezetésének bármennyire is megalapozott kritikáját inkább a Kossuth téren kellene hangsúlyozni, mert az itteni hőbörgés visszhangtalan marad.

 

Más...

 

Sényi Miklós zalaegerszegi károsult társunk nagyszerűnek ígérkező aláírásgyűjtő gondolata maga Sényi Miklós által is elismerten azért futott zátonyra, (hengerlok/Sényi Miklós 8987) mert „...az aláírásgyűjtést maguk a baumag károsultak hiúsították meg a nagyfokú passzivitásukkal.”

 

Ezen megalapozott állásponton semmit sem változtatott az, hogy a baumag károsultak fásultságán, kiheréltségén (hengerlok/Sényi Miklós: 9055) túl, arra is rávilágítottam, hogy az aláírásgyűjtő ív szövegezése ellentmondásos, amennyiben az aláíró támogat egy még meg sem fogalmazott, és így ismeretlen tartalmú és célú petíciót. Vagyis az aláírásgyűjtő ív maga egy előre megfogalmazott hamis nyilatkozat!

 

Ezen túlmenően a budapesti egyesület -mint több ingatlanbefektetési szövetkezeti károsult érdekvédelmi szerve- az aláírásgyűjtés felkarolását akkor tudta volna vállalni, ha az nem csupán a baumag-károsultak érdekében lett volna megfogalmazva, hanem valamennyi bebukott szövetkezeti károsultra ki lenne terjesztve.

 

A Sényi Miklósra jellemző meggondolatlan és nem kellően előkészített kapkodás során megnyert budaörsi egyesület ugyancsak felelőtlen vezetője azonban nem volt tekintettel a budapesti intelmekre, így maga okozta azt, hogy az anyagilag stabilabb, de több befektetési szövetkezeti károsultat képviselő budapesti egyesület visszalépett a támogatástól.

 

Ez a visszalépés Sényi Miklóst olyanná tette, mint a FIDESZ-t a 2015 óta nem is létező migránsok, vagyis a legkülönbözőbb nick nevek alatt elsősorban is engem tett felelőssé az aláírásgyűjtés meghiúsulása miatt.

 

Arról nem kis beszélve, hogy Sényi Miklós tiltott adatgyűjtést folytatott a felszámoló által más okból és célból „felelőtlenül” közzé tett adathalmaz felhasználásával, amelyből 180 főt ki is listázott. (nyakfogom 2017.04.22.)

 

Ilyen előzmények után lettem én Sényi Miklós szemében migráns, a baumag károsultak első számú ellensége, és mint egy pióca papa,888, BU M M M M M M, nyakfogom, remény, hengerlok, akaratosi, nahogyisvanez, Szögesdeszka, appfeltrudle, És most mi van?, a megváltó, oroszlánbajusz, Baubeüüüü, és még ki tudja hány nick név alatt évek óta levakarhatatlanul ismételgeti mindezt.

 

Miután egy súlyos szellemi-és elmebeli demenciában szenvedő idős emberről van szó, a minden alapot nélkülöző kritikája nem érintett meg.

 

Ha most én is Sényi Miklós logikája mentén keresném a felelősöket a baumag-károsultak érdekérvényesítése útjában állók között, akkor az alábbi megállapításokat tehetném:

 

Sényi Miklós /nyakfogomot elvakította a saját maga köré fújt rózsaszínű köd az aláírásgyűjtés sokak által támogatott, de kellően nem előkészített gondolatától.

 

Elrettentő erejűnek vélte a bilibe lógó kézzel megálmodott egymillió aláírás reményét, de figyelmen kívül hagyta a károsultak „kiheréltségét, passzivitását.”

 

Ő maga semmisített meg 370 aláírást (hengerlok 2018.11.08.) , holott ő nem is volt felhatalmazva adatkezeléssel, és így bűncselekményt is elkövetett.

 

Az aláírásgyűjtést az adatkezelő 2018. október 15-én befejezettnek tekintette, és állítása szerint 5.000. aláírás gyűlt össze. Ennek ellenére mind a mai napig nincs tudomásunk arról, hogy azokat leadta-e az általa illetékesnek vélt személy, vagy szervezet részére.

 

Az aláírásgyűjtést felkaroló budaörsi egyesület elnöke: Demeter István állandó választási bizottsági tag a lakóhelyén, és nem kizárt, hogy az aláírásokra tiltott adatszerzés érdekében volt szüksége. Ez onnan jutott eszembe, hogy Sényi Miklós etalonként tekintett Seres Máriára, az egyik kamu párt vezetőjére, aki összegyűjtött ugyan 600.000. aláírást, de azokat később a saját céljaira is felhasználhatta.

 

Maga Sényi Miklós említette azt is, hogy Demeter István az aláírásgyűjtést a már más cél nélküli egyesület taglétszáma növelése érdekében felhasználta.

 

Sényi Miklós többszöri kérésemre ellenére nem volt hajlandó -nem volt képes- kézzelfogható bizonyítékokat felsorakoztatni, vagy legalább 10 további tanút megnevezni a 12.000. károsult közül annak alátámasztására, hogy én valóban tevőlegesen akadályoztam volna az aláírásgyűjtést, és hogy Balázs László embere lennék.

 

Sényi Miklós ha valóban áttanulmányozta a 7500 főt tartalmazóm felszámolói adatokat, és azok között talált 180 helyi lakost, akiket a telefonkönyvből is kikeresett, úgy a 4426 sorszámon találkoznia kellett volna az én nevemmel és 2.527.1054.Ft. követeléssel, valamint 5544 sorszámon a fiam nevével, és 2.012.367.Ft. követeléssel. A két követelés együttes összege: 4.539.421.Ft. Vagyis megközelítőleg 4.600.000.Ft.

 

Nem tartozik sem Sényi Miklósra, sem senki másra, hogy a 12.000.károsult közül miért mondott le minden követeléséről az a 4.500. károsult, akik nem léptek be a felszámolási eljárásba, mint ahogyan az sem, hogy miért csak 1.400. fő tartotta fontosnak egyesületeken keresztül érvényesíteni a követelését. A kívül maradottak Sényi Miklós szerint valamennyien Balázs László fizetett ügynökei?

 

Ki hazudik tehát? A sok álnéven felelőtlenül és bizonyítékok nélkül vagdalkozva írogató Sényi Miklós, vagy én?

 

Szerintem senki nem követett el a baumagosok közül a baumagosok ellen semmilyen felróható magatartást, mert törvényszerű volt, hogy a csalásra megfontoltan készülő B.L. és társai kihasználták az emberek hiszékenységét, pénzügyi tájékozatlanságát, és ebben segítségükre voltak a csalás megakadályozására hivatott szervek alkalmazottjai.

 

A mai illetékesek pedig nem érdekeltek abban, hogy a károsultaknak segítő kezet nyújtsanak.

 

Ha mégis károkozó felelősöket keresünk, akkor az Sényi Miklós lehet, aki saját beismerése szerint megsemmisített 370. aláírást, a másik felelős pedig az a Demeter István, aki az 5.000. aláírást és a petíciót nem adta át.

 

Arra nincs bizonyítékom, hogy ez a két személy Balázs László fizetett ügynöke lenne, és csak azért hangoskodnak, hogy eltereljék magukról a figyelmet, vagy éppen azért hallgatnak, mint a sír...

 

Lipcsik Márton

 

 

 

 

nyakfogom Creative Commons License 2019.05.22 0 0 9507

Sumák Lopcsííík!!!!!!!!!!!

 

A családod baumag veszteségét illetően melyik szám igaz :

 

-a 10 millió, amit  korábban itt sokszor leírtál,

 

-vagy a mostanában többször is elhazudott 4,6 millió?

 

Nagy taktikus vagy,mert:

 

korábban,itt az indexen bevallott ,és tényleges ,10 milliós családi veszteséged helyett ,

 

most csak azért írsz állandóan 4,6 millió veszteséget,

 

mert azt hiszed,hogy így jobban megemésztik a károsultak azt,

 

hogy te már lemondtál a baumagos károdról.  

 

 

Kár erőlködnöd,mert ezt a cselt már senki nem veszi be.

 

Valójában te azért mondtál le a 10 milliódról,

 

mert 20 milliót vágtál zsebre azért,

 

mert  már kétszer is megakadályoztad a baumagosok országos aláírásgyűjtését.

 

LOPCSÍK!!!!!!!!!!! MIÉRT HALLGATSZ,MINT SZAR A FŰBEN??????

 

KÖZTUDOTT,

HOGY A HALLGATÁS 

---->  BELEEGYEZÉS.

quaestoros Creative Commons License 2019.05.21 0 0 9506

 

T. kibuktatás!

 

Köszönöm az igen találó kérdését!

Nézze, semmiből nem állt volna, ugyanis, csak abból a pénzből kellett volna mindenkit kártalanítaniuk, amit már korábban aljasul kiloptak a QUAESTORBÓL!

Ilyen egyszerű, ezért felesleges tovább bonyolítani!       

Nem is tudom, hogy ezeket a férges patkányokat, milyen jelzővel lehetne még illetni! 

kibuktatás Creative Commons License 2019.05.21 0 0 9505

 

T. quaestoros!

 

 

Ön szerint, ennek a pénztől elkurvult, faszszopó fidesz kormánynak, miből állt volna csontra kifizetni(e) a quaestor károsultakat?  

                                                               

 

                                                                            MIBŐL ÁLLT VOLNA???

kibuktatás Creative Commons License 2019.05.18 0 0 9504

 

                                                   "NEKÜNK A QUAESTOR VAGYON UTÁN, A GYEREK AZ ELSŐ"

 

                                                                       KÉSZÜLT: "A MAGYAR KORMÁNY MEGBÍZÁSÁBÓL"

akifosztott Creative Commons License 2019.05.17 0 0 9503

 

LEHET BENNE VALAMI!!!

nyakfogom Creative Commons License 2019.05.16 0 0 9502

Sumák Lopcsik!!!!!!!!!!!

 

A családod baumag veszteségét illetően melyik szám igaz :

 

-a 10 millió, amit  korábban itt sokszor leírtál,

 

-vagy a mostanában többször is elhazudott 4,6 millió?

 

Nagy taktikus vagy,mert:

 

korábban,itt az indexen bevallott ,és tényleges ,10 milliós családi veszteséged helyett ,

 

most csak azért írsz állandóan 4,6 millió veszteséget,

 

mert azt hiszed,hogy így jobban megemésztik a károsultak azt,

 

hogy te már lemondtál a baumagos károdról.  

 

 

Kár erőlködnöd,mert ezt a cselt már senki nem veszi be.

 

Valójában te azért mondtál le a 10 milliódról,

 

mert 20 milliót vágtál zsebre azért,

 

mert  már kétszer is megakadályoztad a baumagosok országos aláírásgyűjtését.

nyakfogom Creative Commons License 2019.05.16 0 0 9501

Sumák Lopcsik!!!!!!!!!!!

 

A családod baumag veszteségét illetően melyik szám igaz :

 

-a 10 millió, amit  korábban itt sokszor leírtál,

 

-vagy a mostanában többször is hazudott 4,6 millió?

 

Nagy taktikus vagy,mert:

 

korábban,itt az indexen bevallott ,és tényleges ,10 milliós családi veszteséged helyett ,

 

most csak azért írsz állandóan 4,6 millió veszteséget,

 

mert azt hiszed,hogy így jobban megemésztik a károsultak azt,

 

hogy te már lemondtál a baumagos károdról.  

 

Kár erőlködnöd,mert ezt a cselt már senki nem veszi be.

 

Valójában te azért mondtál le a 10 milliódról,

 

mert 20 milliót vágtál zsebre azért,

 

mert  már kétszer is megakadályoztad a baumagosok országos aláírásgyűjtését.

quaestoros Creative Commons License 2019.05.15 0 0 9500

T. kibuktatás!

 

 

Volt sejtésem, hogy hová kerülhetett az a temérdek pénz, de speciel erre nem gondoltam!

Annyira azért nem lepődtem meg, hiszen Tarsoly Csaba a nyilvánosság előtt közölte, a QUAESTORNAK volt akkora vagyona, amiből minden befektetőt kitudott volna fizetni, csak a hatalom a pénzszagát érezve, patkány módon azonnal széthordta azt! 

Az elmúlt 20-25 évben emberi sorsok százezrei mentek tönkre, százezreknek tegnapjai dőltek romba, több százan menekültek öngyilkosságba, köszönhetően az aljas, mocskos, harács, pénzéhes, MSZP, FIDESZ kormányoknak, akiknek az emberi élet soha nem jelentett semmit, akiknek mindig is a pénzcsinálás volt a legfőbb gondja, a jelenről már nem is beszélve!  

Ezeknek a korrupt, szemét bűnbandáknak, régóta fal előtt lenne a helyük!

Szerintem nem vagyok ezzel egyedül! 

kibuktatás Creative Commons License 2019.05.14 0 0 9499

 

T.quaestoros!

 

Kérem, a következőt kürtölje szét a sorstársai között!

A volt Dagály-strand helyén álló monstrumot, a "Duna-Aréna" helyett, helyesen "QUAESTOR-Arénának" kellett volna elnevezni, ugyanis, az a tolvaj fidesz által elhordott "QUAESTOR" vagyonból épült fel!         

Ez a számomra már nem is annyira meglepő hír, egy a parlamentben üdögélő, SZDSZ-s kinézetű, metszett faszát morzsoló fideszes bürokratától szivárgott ki!      

quaestoros Creative Commons License 2019.05.13 0 1 9498

 

T. Schreiner úr!

 

 

A számból vette ki a szót, nálunk is ugyanez volt a harci helyzet, az adóhatóság azzal, hogy a korrupt politikai elit zsebét megtömje, a QUAESTORT is folyamatosan kötelezte a "fiktív" vállalati kötvények utáni "fiktív" adóbefizetésekre! 

Fiktív kötvények után, csak fiktív lehet az adóbevonás! 

Nem vitás, hogy a QUAESTOR életbemaradásának is ez volt a feltétele!

 

  

Márton Lipcsik Creative Commons License 2019.05.12 0 0 9497

Kedves kibuktatás!

 

A fórumos nyilatkozatával egy időben elengedhetett volna egy e-mailt vagy sms-t is, hogy személyesen tisztázhassuk a „félreértéseket.”

 

A 9491 sorszámú írásában még amiatt értetlenkedett, hogy miért tettetik magukat hülyéknek az egyébként értelmes károsultak? Miért nem tanulnak, okulnak a sok jó hozzászólásból?

 

Nos, tudtommal velem együtt eddig senki sem tett ellenvetést azigazmondo/RED JOHN2/Bicskei Tihamér/stb. által felvázolt baumag-történeti vázrajzzal szemben, még a kákán is csomót kereső Sényi Miklós sem.

 

Nekem, és talán még egy-két személynek egyedül azzal maradt adós az eddig cáfolatlan bűncselekményhalmaz feltárója, hogy a bizonyítékai birtokában miként tudnák visszakapni a pénzüket a jogosultak?

 

Szerintem pedig azigazmondo/RED JOHN2/Bicskei Tihamér/stb. sem hülye, de egyszerűen maga sem látja az igényérvényesítés útját, módját, de ezt képtelen bevallani, helyette saját magát ismételgeti immár több mint egy éve.

 

A FIDESZ 2/3-os többségét sem tudnánk utólag semmissé tenni, még akkor sem, ha fehéren-feketén bebizonyosodna, hogy valóban számítógépes csalások is történtek a tisztességtelenül, de jogszerűen szavazó határon túli honfitársainkon kívül.

 

A baumag-ügy sajnos a számunkra hátrányos jogerős ítélettel befejeződött, a perismétlés kizártsága, az elévülés ténye, és a jogalanyiság hiánya tudatában kértem azigazmondo/RED JOH2/Bicskei Tihamér/stb. prédikátorunkat -és kérem ezúttal Magát is-, hogy az egyébként is fájó sebek folyamatos feltépése helyett vezénylő tábornokként mutassák meg a kivezető utat is.

 

A baumag-károsultak érdektelensége valóban megérne egy szociológiai felmérést, elemzést.

 

A csőd bejelentésekor alakult két nyilvántartott egyesület és több alkalmi, vagy hosszabb-rövidebb ideig élő csoportok együttes létszáma soha nem haladta meg a 2000. főt.

 

Ezen a fórumon is csupán 367 személy szólt hozzá a 12.000 károsultból.

 

A pesti egyesület pedig azért szűnt meg jogutód nélkül, mert a tagsága nem tudott kiállítani három önkéntest, akik átveszik a vezetést, és a jogfolytonossággal nem enyészett volna el a kb. 900 károsultat érintő elévülés megszakadása sem.

 

Ilyen okból rekedhetett meg az aláírásgyűjtés is 5.000. támogató szignójának megszerzése után.

 

Én szerencsémre már kihevertem az elveszített 4.6.M/Ft.-omat, de természetesen sajnálom azokat, akiknek minden fillér hiányzik, ráadásul ilyen csalárd módon kellett azt elszenvedniük.

 

Meggyőződésem, hogy a baumag-károsultakba egy új Messiás sem tudna már életet lehelni.

 

Ezzel együtt sok szerencsét és sikert kívánok a Quaestorosoknak!

 

Természetesen kíváncsian várom a megoldáshoz vezető út felvázolását bárki részéről.

 

Lipcsik Márton

kibuktatás Creative Commons License 2019.05.11 0 0 9496

 

Kedves Marci!

 

Tudod, azok a károsultak, akiket egyáltalán nem érdekli a saját sorsa, közömbösséggel, érdektelenséggel fogad minden fontos, addig elhallgatott, mindenkit érintő bejelentést, tájékoztatást, bizony mondom, egy forintot se érdemelnek!

Vegyünk példát a QUAESTOROSOKTÓL, ők bármi áron is, de ki fogják harcolni a pénzüket, az egészen biztos!      

A többit majd személyesen!

összeomlás Creative Commons License 2019.05.10 0 0 9495

 

T. Bicskei úr!

 

Ha jól vettem ki a szavaiból, az adóhatóság akkor sem tarthatott volna igényt az üzletrészek utáni adókra, ha létezőek lettek volna, mivel azok névértéke sohasem emelkedett! 

Ha meg nem emelkedett, akkor nyeresége sem lehetett, ha meg nem volt nyeresége, akkor nem volt mit leadóztatnia, FIKTÍVNÉL meg pláne, ugyebár!  

Ön szerint, kifog ezzel elszámolni?

Egyébként, én is úgy látom, hogy a BAUMAGNAK végig azt kellett tennie, amire az adóhatóság utasította, máskülönben nem maradhattak volna életben!  

 

 

 

 

Schreiner

 

nyakfogom Creative Commons License 2019.05.09 0 0 9494

Lopcsííííííík !

 

A fiaddal együtt 10 milliót veszítettél.

 

Akkor miért  hazudozol itt össze vissza?

duma doszt pénz meg nuku Creative Commons License 2019.05.09 0 0 9493

Drága Lipcsik Úr!

 

 

 

Nem látja még mindig, hogy egy alkalmi süket, saját pénzét hajszoló, gramofon chipet nyelt papagájt próbál olyan kérdésekben válaszra bírni, amire eddig sem válaszolt senkinek, és nem is fog?

 

Miért válaszolna pont most, és pont magának?

Előzmény: Márton Lipcsik (9492)
Márton Lipcsik Creative Commons License 2019.05.09 0 0 9492

Tisztelt azigazmondo/RED JOHN2/Bicskei Tihamér/kibuktatás/összeomlás/stb!

 

Teljesen érdektelen, hogy a sok neve közül bármelyik alatt is tette közzé azokat a megalapozott elemzéseket, következtetéseket, jogszerűtlenségeket, amelyek kellő alapját képezhetnék akár egy ügyészi vádiratnak is sok személy által, többnyire bűnszövetségben elkövetett sok rendbeli és halmozott bűncselekmények miatt.

 

Mint láthatta nekem sem volt semmi kifogásom a megállapításai ellen, azokkal az itt-ott előforduló nem pontos kifejezéseket leszámítva nem is szállhattam volna vitába.

 

Ennek ellenére a baumag-károsulti társadalom a rá kezdettől fogva jellemző közömbösséggel és érdektelenséggel fogadta bejelentéseit.

 

Én az alapos elemzései ellenére mindvégig csupán azt hiányoltam, hogy többszöri kérés ellenére sem fedte fel, miként látja, képzeli el az 1995 és 2003 között elkövetett súlyos bűncselekményekkel szembeni fellépést, ha ráadásul az elévülésen túl azt is tudjuk, hogy jogerős ítélet mondta ki, hogy a tényleges baumag-károsultak nem sértettjei a szövevényes bűncselekményeknek.

 

Következésképpen nem csupán az elévülés újra indításának lehetőségét, de a sértetti státusz ítélettel szembeni megszerzését is el kellene érni.

 

Ön több mint egy éve adós ezen két alapvető kérdés megválaszolásával, és konok következetességgel nem is akarja meghallani az erre irányuló kérdéseket, miközben már unalomig ismételgeti a kétségbe vonhatatlan tényeket, melyekhez időközben -minden bizonnyal, de meglehetős késéssel- megszerezhette a szükséges bizonyítékokat is.

 

Minden sértő szándék nélkül erről a tudatos „elhallásról” jutott eszembe Móricka.

 

Nem tudom, hogy mely mondataim ébresztettek Önben olyan érzést, miszerint én mindenkiben ellenséget látok.

 

Ellenkezőleg! Önt sem tekintem ellenségnek csupán azért, mert eső után nyújtana köpönyeget a csontig ázott károsultaknak, amikor hiú reményeket ébreszt bennük azáltal, hogy azt a látszatot kelti, mintha ennyi idő után lehetne bármit is kezdeni az Ön csokorba szedett bizonyítékaival.

 

Ugyancsak a szándékos „elhallás” számlájára írom, hogy az eredeti állapot visszaállítására vonatkozó hivatkozásomat is válasz nélkül hagyta.

 

Ami pedig a csírájában elhaló internetes aláírásgyűjtés megszervezését illeti, nekem ma is ugyanaz a véleményem, mint volt évekkel korábban.

 

Ettől a politikai vezetéstől mi sem áll távolabb, mintsem hogy a Kormány akarata szerint döntő bíróságok ítéleteire alapítva, és azokra hivatkozva elhatárolódjon bármilyen emberiességi, méltányossági elbírálástól akárhány aláírással támogatott petíció ellenére is.

 

Egyedül eesooc ismerte fel, és merte rajtam kívül kimondani, hogy a baumag-károsultaknak nincs semmi esélyük a káruk megtérülésére, melyet én nagyon sajnálok, és mert nekem is 4.6M/Ft.-om veszett oda. És erről az összegről nem azért mondtam le, mert nem lenne helye a családomban, hanem azért, mert nem láttam értelmét tovább bízni a lehetetlenben.

 

Kérem, próbáljon a hónapok óta nyitott kérdésekre válaszolni, és ne kényszerítse önostorozó helyzetbe a velem együtt tudatlan károsultakat azzal, hogy utólag feltárja előttük, mennyire nyilvánvaló volt a rászedésük.

 

Ami pedig a címben felsorolt nick neveket illetti: Ön volt az, aki önként és dalolva hajtotta fejét keresztvíz alá, valahányszor új nevet választott magának. 

 

Ha ismét tiltakozna miattuk, azt a tiltakozását az elektronikus címemre küldje el. Én nem szégyeltem, és nem féltem igazi személyemet felfedni.

 

Lipcsik Márton

kibuktatás Creative Commons License 2019.05.09 0 0 9491

 

Önök értelmes emberek, ezért felesleges tovább tetetniük a h....t!

Most ugyanazt teszik, mint annak idején a korrumpált cégbíró!

Itt a fórumon sok jó hozzászólásból lehetett tanulni, okulni, amiből mint mások, én is sokat merítettem, ezért is köszönet a létrehozóinak! 

Ha én megtudtam érteni, akkor ez önöknek sem lehet akadály! 

duma doszt pénz meg nuku Creative Commons License 2019.05.08 0 0 9490

 

Mi a baja azzal, ha valamit el kellene magyaráznia úgy, hogy más is megértse?

Nem a károsult társaiakért teszi ezt?

Előzmény: kibuktatás (9489)
kibuktatás Creative Commons License 2019.05.08 0 0 9489

 

Direkt tetteti a......?

Inkább megadom magam!

eesooc Creative Commons License 2019.05.08 0 0 9488

Ez a magyarázat számomra érthetetlen. Az üzletrészek léteztek, kitalált üzletrészek után kell adót fizetni? Nem létező üzletrészt hogy lehet értékesiteni? Létező üzletrészeket sajátjának tekint, ez a feltétele a fennmaradásnak? Az adóhatóság elismeri a saját üzletrészt csak azért hogy abból adót szedhessen?

Előzmény: kibuktatás (9487)
kibuktatás Creative Commons License 2019.05.08 0 0 9487

 

Milyen kérdés ez?

Hát, hogy teheti, ugyanúgy, ahogyan egy létezőt!

Teljesen mindegy, hogy egy nem létező üzletrészt minek hirdet, sajátjának, avagy sem, azzal még nem történik károkozás, azzal viszont igen, ha közben értékesíti azt!

A szövetkezet nem önszántából fizette be a fiktív üzletrészek utáni adókat, hanem kötelezték erre, hiszen ez volt a feltétele az életben maradásuknak!

Ilyen egyszerű ez! 

 

 

 

        

eesooc Creative Commons License 2019.05.08 0 0 9486

Hogy teheti meg, hogy nem létező üzletrészeit sajátjának hirdeti? Ha az üzletrészek után adózik, hogy lehetnek azok nemlétezőek? Ez képtelenség! Várom a magyarázatot.

Előzmény: kibuktatás (9485)
kibuktatás Creative Commons License 2019.05.08 0 0 9485

 

T. Bicskei úr!

 

Csak megköszönni tudom önnek, amit megosztott az agymosott, tudatlan károsultakkal, természetesen magamat is beleértve!

Tudja, most olyanról tájékoztatott, amiről még eddig mindenki hallgatott, beleértve valamennyi érdek-képviseletet is!  

Hogy merték ezt a gazemberséget eltitkolni?

Milyen jogállam az, ahol egy 8 éven át működő cég, a cégbíró(ja) tudtával, nem létező üzletrészeit, "1 forint névértéken" tudja értékesíteni?!

Igaz, ezt a QUAESTORNÁL, csak 16 évig tették!

Az ember esze áll meg!

Ne foglalkozzon senkivel, inkább segítsen a rokonán, és, ha úgy gondolja, rajtunk is!

Bár, ahogyan az önnek írt kommenteket olvasgatom, erre nem sok esélyt látok!  

Kérem, azért fontolja meg!

duma doszt pénz meg nuku Creative Commons License 2019.05.07 0 0 9484

Tisztelt Lipcsik Márton!

 

 

Hofi egyszer régen azt mondta, hogy a korrupció az, amiből téged kihagynak.

 

Tehát, ha nem vette volna észre Mórickánk abba a korrumpálható körbe óhajt bekerülni a one man showjával, akiket itt folyamatosan fujjol. Azért darálja vég nélkül a tudományát, mint egy óradíjas papagáj, hogy végre betömjék a száját a saját pénzével. Ez a szereplésének az alfája és az ómegája.

 

Azért írogat újabban egy személyben több néven, hogy a hivatalból nézelődők úgy higgyék többen vannak, tehát valamiféle tömegerő van mögötte. Miközben összefogásra buzdít és nevek felvállalására, ő nem fog össze senkivel, és miért nem meglepő, még e-mail címet sem ad, nemhogy valós nevet.

 

Móricka nem mazochista, nem is önfertőző, csak egy a pénzéért nagyon korrumpálódni vágyó károsult, akinek természetesen esze ágában nincs és soha nem is volt mindenkiért küzdeni a saját maga hasznán kívül.

Előzmény: Márton Lipcsik (9482)
Bicskei Tihamér Creative Commons License 2019.05.07 0 0 9483

 

Ön is mindig mással van elfoglalva, nem jött még rá, hogy ez nem vezet sehová!

Akkor kellett volna ennyire okoskodnia, amikor még volt lehetősége az elévülés megszakítására!

Miért nem tette meg időben?

A jogi hátterét kérdezze meg Demeter úrtól, ill. annak jogászától!  

Van egy másik lehetőség is, jó mélyen nyúljon zsebbe és gyorsan keressen fel egy ügyvédi irodát!

Jó munkát, sok sikert hozzá!

Márton Lipcsik Creative Commons License 2019.05.07 0 0 9482

azigazmondo/RED JOHN2/Bicskei Tihamér/stb!

 

restitúció lehet, hogy maga szerint ügyesen megfogalmazta azt, amit viszont jogszabályi hellyel elmulasztott alátámasztani...

 

Jogalanyok közötti szerződéskötés esetén ugyanis az eredeti állapot visszaállítására (is) csak addig van lehetőség, amig a szerződés megtámadásának.

És itt visszakanyarodtunk az elévüléshez.

 

Maguk szerint van még jogalap a 2003 előtt kötött szerződések megtámadására?

 

Móricka mégis csak tovább ábrándozik zsebre dugott kézzel...

 

Természetesen a felelősség és jogi alapok nélküli hordószonok száját nem lehet befogni, csak legalább a célját ismernénk az elkésett okoskodásainak.

 

Lipcsik Márton

Bicskei Tihamér Creative Commons License 2019.05.07 0 0 9481

T. Lipcsik úr!

 

Jó lenne, ha mellőzné ezt az ízléstelen hasonlatot!

Ne feltételezzen, ezzel a tudatlansággal soha nem fog előrébb jutni!

Minden egyes mondata arra enged következtetni, hogy önnek mindenki az ellensége, még saját maga is!

Önnek mentális problémái lehetnek, ez gyógyszerért kiállt!

Ahogyan, a restitúció is ügyesen megfogalmazta, az eredeti állapot helyreállításra vonatkozó igény soha nem évül el!

Így hát a sok értelmetlen tollbamondása helyett, inkább, ön is kezdeményezze az eredeti állapot helyreállítását!

Jó munkát, sok sikert hozzá!   

összeomlás Creative Commons License 2019.05.07 0 0 9480

 

T. Bicskei úr!

 

Köszönöm, hogy megtisztelt válaszával!

Értetlenül állok ezelőtt, nincsenek rá szavak!

Sokat tanultam ebből, megmondom őszintén, soha nem jöttem volna rá, ha nem magyarázza el, ezért is nagy köszönet!

Ezek a gazemberek, hogy merték megtenni, annak ellenére, hogy a fiktív üzletrésznek, azaz a semminek, csak 0 forint lehet a névértéke!

Szerintem, mindennek ez volt a kiindulópontja!

 

 

 

Schreiner   

Márton Lipcsik Creative Commons License 2019.05.07 0 0 9479

Tisztelt Fórumozók!

 

azigazmondo/RED JOHN2/Bicskei Tihamér/stb. egy személyben folytatja a süketek párbeszédét önmagával, melyről a közzétett monológok igazságtartalma ellenére nekem mégis a mondabeli Móricka villan fel, akinek mindig mindenről „az” jut az eszébe, holott soha nem volt még beteljesült szerelmi élete sem.

 

Bicskei Tihamér/stb. az ökör következetességével nem akarja tudomásul venni az elévülést, és azt, hogy legalább megkísérelje a kártérítéshez szükséges jogalanyiság lehetőségének felkutatását.

 

Móricka is megígérte elképzelt szerelmének, hogy gerincre fekteti egy csodálatos kégli baldachinos nyoszolyáján, de arról megfeledkezett, hogy időközben hajléktalanná vált, és a jelentős időmúlás alatt szerelme iránta érzett vágya is elenyészett.

 

Móricka/Bicskei Tihamér azonban elméletben a fórum publikuma előtt kezét zsebén keresztül az ágyékához szorítva behunyt szemmel és gondolatban többszörös orgazmuson eshet át, amikor a rászedett károsultak így-úgy behegedt sebeit újra-és újra feltépi, rádöbbentve őket arra, hogy mennyire ostobák is voltak velem együtt.

 

azigazmondo/Bicskei Tihamér szinte kéjeleg afölött, hogy milyen szervezett fondorlatossággal fosztották ki a baumagosokat, és ehhez a száraz élvezetéhez a fórumot tartja a legalkalmasabb helynek.

 

azigazmondo/Bicskei Tihamér/stb. miért nem az általam felvetett két fontos momentum megoldásán töri a fejét, és miért hagyja erre irányuló kérdéseimet válasz nélkül?

 

Lipcsik Márton

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!