Annyit azért én még hozzáfűznék, hogy az anyakönyvben található 'Fam' szócska biztosan nem a familiaris rövidítése, hanem a famulus-é, ami kb. ugyanolyan mint az előző, csak nem nemes. Szegény, valaki más szolgálatában álló fickó. Legalábbis számomra ez esett le kutatásaim során.
Az még nem világos nekem, hogy akkor most a vezetéknév, aminek az erdete után kérdeztem nem is Krásni, hanem Krászni?
S ez a "feladvány" arra is szép példa volt, hogy mennyi mindent ki lehet olvasni egy vizsgálati anyagból. Ki honann érkezik, s milyen alaptudással rendelkezik, a képzett nyelvész mit lát, pláne ha több nyelven is jártas, s mit olvastál ki Te, a gyakorlattal rendelkező levéltárba-járó.
Üdv Neked is. No, itt van ebben minden, amit a fiúk kitalálni/megfejteni kényszerültek. Ezért szoktam magam is mindenkit arra biztatni kérdéseknél, hogy csak bátran, ne szűkszavűan, ne nehezítsük a válaszadó dolgát. Ezért jó, ha rögtön a teljes információt megadod (vagy minden lényegit megadsz, amit már tudsz), hogy ne sisakrostélyon át kelljen nézegetni a kivágásokat. :) Mert itt maga az egész oldal volt az információ.
Na, így jártam, elszállt az eleje, s bár félve a bekövetkezésétől, kijelöltem, hogy 'kézben legyen', de rosszul jelöltem ki, csak ami a képernyőn volt (még, jó, hogy a vége megmaradt). Szóval familiáris ügyben a mondandóm ez lenne:
A familiáris létező fogalom a XVIII. században is, olyan mentességet élvező személy (nemes), aki a mentességéből megélni nem tudván (az jövedelmet nem ad) személyes szolgálatot vállalt, s ezért megélhetést (élelmet, ruhát, olykor szállás, pénzt) kapott jövedelemmekl ill. vagyonnal rendelkező birtokoshoz.
S innen a folytatás:
Ez többféle eredetű, azaz többféle jogállásból ezzé vált személy lehet. Pl. olyan, akinek nagyapja, dédapja (pár generáció), a hódoltság utolsó évtizedeiben kapott birtok nélküli nemeslevelet, vagy olyan (fia/unokája), akinek volt birtoka, de az épp olyan területre esett, amelynek felszabadítását meg kellett váltsa (a neoaquistica comissio működése alatt), s nem tudta, vagy éppen jogát nem tudta igazolni az akármilyen kicsi, de mégis valami jövedelmet adó birtokhoz, így elvesztette, s lett vagy szegénylegény, vagy elszegődött familiárisnak (ne felejtsük, Majtény alig 60 éve volt, az 2-3 generáció csak)
Nem önálló jogállás, hanem társadalmi helyzet az adott (falu-/lakó-)közösségen belül. Részint belőlük lettek később szép számmal a dzsentrik ('48 után), meg persze azokból, akiknek nem maradt allodiális földje '48 után, így a gazdasági alapjukat elvesztették, aztán generációk alatt a megváltást szépen felélték a századfordulóra (Mikszáth 'idejére') bármilyen formában.
Talán jó példa az egyikra a Bitskey Tibor formálta Kis Miska a Kárpáthy Zoltánban. Pünkösdi királysággal kezdi, ehet-ihat, stb., egy évig nem kell adót fizetnie Kárpáthy Jánosnak (Bessenyei), később bizalmasa lesz, s "eljár" ügyében, pl. a rágalmazókat 'helyreutasítani' stb.
Hospes is XI-XII. századi fogalom, eredetileg vendéget jelent, a XIII. századra olyan telepest jelent (mert így érkeztek, 'vendégként'), aki adómentességet élvezett a jobbágytelekre való beköltözés (no és persze a munka felvétele, =letelepedés) első pár évében. Mégis tele vannak az anyakönyvek a hospessel a XVIII. században, mert akkor már olyan taksás jobbágyot jelent, aki robottal, azaz személyes szolgálattal nem, csak termény- később/vagy pénzadóval tartozott az általa művelt föld (jobbágytelek) birtokosának.
Ez többféle eredetű, azaz többféle jogállásból ezzé vált személy lehet. Pl. olyan, akinek nagyapja, dédapja (pár generáció), a hódoltság utolsó évtizedeiben kapott birtok nélküli nemeslevelet, vagy olyan (fia/unokája), akinek volt birtoka, de az épp olyan területre esett, amelynek felszabadítását meg kellett váltsa (a neoaquistica comissio működése alatt), s nem tudta, vagy éppen jogát nem tudta igazolni az akármilyen kicsi, de mégis valami jövedelmet adó birtokhoz, így elvesztette, s lett vagy szegénylegény, vagy elszegődött familiárisnak (ne felejtsük, Majtény alig 60 éve volt, az 2-3 generáció csak)
Nem önálló jogállás, hanem társadalmi helyzet az adott (falu-/lakó-)közösségen belül. Részint belőlük lettek később szép számmal a dzsentrik ('48 után), meg persze azokból, akiknek nem maradt allodiális földje '48 után, így a gazdasági alapjukat elvesztették, aztán generációk alatt a megváltást szépen felélték a századfordulóra (Mikszáth 'idejére') bármilyen formában.
Talán jó példa az egyikra a Bitskey Tibor formálta Kis Miska a Kárpáthy Zoltánban. Pünkösdi királysággal kezdi, ehet-ihat, stb., egy évig nem kell adót fizetnie Kárpáthy Jánosnak (Bessenyei), később bizalmasa lesz, s "eljár" ügyében, pl. a rágalmazókat 'helyreutasítani' stb.
Hospes is XI-XII. századi fogalom, eredetileg vendéget jelent, a XIII. századra olyan telepest jelent (mert így érkeztek, 'vendégként'), aki adómentességet élvezett a jobbágytelekre való beköltözés (no és persze a munka felvétele, =letelepedés) első pár évében. Mégis tele vannak az anyakönyvek a hospessel a XVIII. században, mert akkor már olyan taksás jobbágyot jelent, aki robottal, azaz személyes szolgálattal nem, csak termény- később/vagy pénzadóval tartozott az általa művelt föld (jobbágytelek) birtokosának.
Sokszor elgondolkodom, hogy a Pető családnév az vajon honnan ered melyik nyelvből semmilyen nyelvhez a Kárpát-Medencében található nyelvhez nem tudom kötni az eredetét.
Ja igen a Petőfi talán mondhatna valamit (apja Petrovics volt, ami nekem szláv eredetű)
Más
Van egy kis-kolléganőm (hozzám képest igen fiatal) családneve Magura, no ezt meg végképp nem tudom hova tenni eredetben
A sztenderd magyarázat nyilván az volna, amit Hajdú Mihály ír, hogy a -fi képző a Tiszától keletre volt jellemző, és elsősorban Erdélyben, ott is csak a 16. századig volt aktív. (H. M.: Általános és magyar névtan, 2003, 812. o.) Tehát az ott gyakori nevekhez járult volna. Ez eddig igaz, sőt a Hajdú által vizsgált vidékek közül kiugróan magas az aránya Udvarhelyszéken. Az általad írt nevek közül Benedekfiek például éppen ott fordulnak elő. Ugyanakkor Mihályfi nincs Erdélyben, Barabási viszont csőstül.
Jó, értem, nem fogalmaztam elég világosan:-) tehát a latin írásban van-e különbség? lett volna a tárgya. Igen valóban a klasszikus latinban nincs egyik se, csak ii.
Csak ahogy írtad, hogy nem lehetne ÿ, csak ij, gondoltam, hogy van valami különbség, ami (esetleg mai átírásban) meghatározná, hogy melyiket használjuk. (még ha nem is egyértelmű az írásban különbség).
Rémlik, hogy láttam, de azért megkérdezem: ÿ-nek van gyakorlata máshol is mostani nyelvben, közép/újkori latin írásban, esetleg ez egy magyar specialitás?
De hogy visszakanyarodjunk a topiktémához:
Egyébként lenne létjogosultsága itthon is, de ez nem alakult ki egyértelműen, és soha nem rögzült, csak elszórtan egy-két névnél:
Nemeskürtÿ illetve Hutÿra. Ahol ezzel jelölik, hogy az y nem páros-betű képző (ty), hanem i-nek kell ejteni.
Hát az, hogy a latinban nincs ÿ :-) Legfeljebb elvétve görög eredertű szavakban (y). A pontozott változat csak paleográfiai, mint a pontozitt 1-es az alábbi példában.* (Legalább is középeurópában. Más íráshagyományban lehet megkülönböztető szerepe az ÿ vs. y-nak).
Amúgy van olyan eset, ahol nem lehet az intenciót megállapítani: y vagy ii/ij akart-e lenni? (Ez a probléma általában nem a latinban merül föl, hanem a vernakulárisok kialakulófélben lévő helyesírásában, de a kutatók általában nem szentelnek neki komoly figyelmet, mert nyelvészetileg általában lényegtelen (értst: a jelölt hang e részlet által nem válotozik), a kérdés inkább érinti a grammatológiát, mint a nyelvészetet vagy a filológiát. Itt, mondom, a latinnál fogva egyértelmű, hogy -ii, aholis a második i helyén grafotaktikai okokból a paleográfiai allográf variánst, j-t használtak.
(( Nyelvész fórumban a fent említett okokból ez tűnhet szőrszálhasogatásnak, de -- bevallottan -- a grammatológia, az írásrendszerek, betűk eredete-története és a helyesírás vizsgálata a vesszőparipám )).
--
* Az, hogy betűhű átírásban általában megtartjuk a pontokat a legtöbb esetben csak egy fajta modorosság, mint a ʒ vagy (általában, de nem mindig; itt előbb függhet a vizsgálat tárgyától) ſ megtartása.
Igen, elsőre én is így véltem (Iunij), de nem tudtam, ez mennyire volt jellemző, viszont a ÿ-ban biztos voltam, hogy létezett. Ahogy te is írod, nagyon hasonlít.
De akkor mi az ÿ és az ij között a különbség a latinban?
Andreas de Szered,
Köszönjük, hogy beraktad a teljes lapot, így már egyértelmű, hogy "cum" van a Krászni felett.
(számomra érdekes, hogy már mindenhol jelöli az ékezeteket: Német, Hossák, Krászni, Párkányi)
A magam részéről is köszönöm mindenkinek a hozzászólást (ill. egyáltalán a problémafelvetést): sokat okultam a XVIII. sz.-i magyar anyakönyvvitel és kézírás gyakorlatából.
Ah, az kor után "Fam", "Pléb" és "Pl:" áll. Itt nyilván a "Pl:" a Pléb további rövidítése:
Nem ismerem az anyakönyvi gyakorlatot, pláne nem a 18. századit: nem lehet, hogy a kor forrásának megjelölése? Fam = a család bemondás alapján, Pl/Pléb = a plébános/plébánia (azaz a születési anyakönyv) alapján.
Andreas de Szered, ki magad anyakönyveket sokat olvasottnak mondod: elképzelhető lenne-e ez?
Összehasonlítva a többi bejegyzéssel tényleg 30 lesz az. Hasonlóan Pl:-hez (amely többször előfordul) a menyasszony kora utáni jelek is többször előfordulnak. Mintha "Fam", "Feb" és "Pl" lenne a leggyakoribb kitétel, ebben az esetben a mi esetünkben is mintha Fam állna a 18-as után? Soskutiensis is valóban egyértelmű így, több összehasonlítással: amit a hajló lapon eredetileg t-nek láttam, azonosítható az s-sel pl. v.ö. a feljebb a Tényiensis-szel.
LvT, a lapon, egyébként, minden 1-es pontozott, úgyhogy itt is a pont a szám, és nem az ſʒ része.
A Lisicſkához még annyit, a szóközepi rövid s-es olvastatot nem csak a teljesen egyező alak indokolja, hanem az, hogy az anyakönyv keze nem használja konzekvensen azt az egyébként gyakori szabályt, hogy a hosszú forma szerepel szó elején és közepén, végén pedig a rövid: ellenpéldák: Soskutiensis, Kovacſ (4., 6. sor), Paksicſ, Patrovicſ, Hegedüſ (4. sor, de van Hegedűs is: 2. sor, valamint a mi tárgyalt sorunk alatt). Majdnem azt hinné az ember, hogy csak a cs-ben és az sz-ben használja a hosszú formát, mert Muskovity és K{u|n}osera.
Ami viszont igen fontos: valóban Kraſʒni, magyaros helyesírással, sz-szel: v.ö. egy sorral feljebb, az egyik tanú: Math: Oroſʒi, ugyanolyan, a sor alatt hozzábiggyesztett ʒ-vel, vagy ugyanígy a 6. sorban: Paul: ſʒlovák! (De itt sem konzisztens az allográfokat illetően: lentről a harmadik sorban a vőlegény Novoszacki), rövid s és "sima" z-vel).
Érdekes, hogy az a vélhető cum minden sorban ott áll, teljesen redundáns.
Igen, olyan Unicode karakter. Ezért írtam "közelítve" kilencessel is. A 9-es alakú, de az alapvonalon ülő konvencionális jelről van szó, amely szó végén a latin -us jele. (Ezt is odaírtam zárójelben, gondolván még sokaknak nincs meg ez a viszonylag újabban kodifikált jel.
Elnézést kérek, de csak most tudtam gép elé ülni. Nagyon meglepett, hogy ekkora port kavart ez a kis cetli :) Csupán bizonyítékként akartam felhozni, hogy az említett személy nő, de mindenki elkezdte elemezni az egészet :) Sok érdekes elképzelést írtatok, de akkor leírom, hogy én hogyan olvasom ki. Szerencsére az évek alatt már teljesen ráált a szemem az anyakönyvekre, így csak a legfontosabb infókat olvasom ki belőle.
Jó megfejtés volt, hogy a bejegyzés 1778. június 16-án íródott. Azt tudni kell, hogy ebben az időben Zámor Sóskút filiája volt, tehát a sóskúti pap intézte a zámori ügyeket. Ezért van az, hogy bár a házasulandó felek zámoriak, de a bejegyzés a sóskúti ak.-ben van.
Az második cellában a vőlegény neve van. Alatta az állapota, hogy özvegy, utána pedig az életkora, aminek megállapítása először elgondolkoztatott, de egy korábbi bejegyzésnél látott megegyező karakter segített a kiolvasásában: '30'. Az ezt követi 'Pl:'-ről bevallom, hogy fogalmam sincs, de nem is nagyon érdekel, mert nem kulcsfontosságú információ. A harmadik cella a vőlegény származási va lakhelyét tünteti fel.
Na a negyedik cella érdekes. A megállapított női név feletti zavaró kis szót én kapásból 'cum', azaz értelmileg "(házasságra lép) vele". Igaz, nem emlékszem ilyen példára máshol. Egyébként ugye a lány még hajadon és 18 éves. Ötödik cella: lakhelye Zámor.
A hatodik a tanúkat tartalmazza. Az első Andr(eas) Lisicſka a másik Joann(es) Frank.
A hetedikben pedig a helyet jelöli, hogy hol készült, ami teljesen biztos, hogy Soskutiensis. Amúgy az írás nem halványul, csak a papír ott végződik és hajlik befelé. Azért olyan furcsa.
A teleplüésen munkálkodó papok teljes névsora megtalálható az egyházmegyei honlapon: Bulovszky János
Én az „Ann:” rövidiításnek magamban az Anni 'évek' feloldást adtam, tehát itt most egy 18 éves ment volna hozzá egy 70 éveshez.
> az utolsó jel esetleg lehetne (-9, -us)
Az én böngészőmben a „lehetne” szó és a kezdő zárójel közt csak egy üres téglalap jelenik meg. Gondolom ez valami olyan unicode-os karakter lenne, amelyiknek a szegmense nálam nincs telepítve...
Ezt nem tartom valószínűnek. Az „Ann:” a férj nevénél is alul volt, nem látok motivációt arra, hogy miért tévesztené el a helyét. Ugyanakkor négy biztos nagy „A” is van a mutatványban: ezek mind egyformák, miért az ötödiket írná másképp.
A nagybetűk mérete valóban általában azonos, de ahogy a kis k kiugrik a kisbetűk közül, úgy a nagy K is kiugorhat a nagybetűk vonalából. Ha a tanúk rovatában a „Frank” csn.-et nézzük, akkor annak kezdőbetűje is nagyobb, mint a rovat többi kezdőbetűje.
Ui. Amúgy a „Cran” olvasathoz nem ragaszkodom, csak jeleztem, hogy az én szemem mit vél látni.
4. cella: mi áll a "Kráßni" felett? Mi van a 18-as szám mögött??
7. cella: mi a Sóskút végződése?
Az utolsó kérdéshez: az utolsó jel esetleg lehetne (-9, -us) is. Bár elvétve még előfordult, de a 18. században már kimondottan ritka.
Megjegyzés:
Hogy jön ki a dolog a menyasszony évszámával?
Az oké, hogy a vőlegény 1770-ben megözvegyült, 1778-ban újra nősült, de azt kötve hiszem, hogy a hajadon felesége 1718-ban született volna? Vagy vénleányt vett el?
A magyar etimológiai irodalom szerint a -fi tagos apanevek ritkák, ennél csak az -i < -é birtokjeles csn.-ek a ritkábbak. A ritka alakulatoknál az esetlegességeket nem fedi el a „nagy számok törvénye”, így én nem is tartom különösképpen elemezhetőnek és elemzendőnek, hogy miért van Mihályfi és miért nincs Miklósfi. (A magyarban a produktív apanévi típus a képzőtlen személynévi.)
Az -i végű apanevek elterjedtségének a vizsgálatát eléggé megzavarja az, hogy azonos alakú lakosnevek is vannak (lehetnek). Nincs Szentgábor községünk, így Gábori csn. ebből a forrásból nem keletkezhetett.
Nem lehet, hogy a Kráßni felett lévő írás: Ann, és esetleg akár az á ékezetének vélt vonal egy 1-es? -- a maradék évszám hiányozna.
Ugyan más formájú lenne az A, mint lejjebb, de a Cran-ban az zavar, hogy a C után egy magas betű következne (pl. l).* Tehát én inkább Clam-nak olvasnám, vagy a "Cl"-t egy A-nak.
* Ez szerintem nem lehet az alatta lévő K része. A nagybetűi mind egyforma magasok, és ha a K része lenne, akkor ráadásul a nagy K-nál is a szár kosszabb lenne, mint a felső karja.
Pedig igen. Nagyon sokáig az 1-est ponttal írták. Még a 19. században is találni rá példát (bár a 19. sz.-ban inkább parasztbútorok festésén, a művelt, városi körökben eddigre már kihalt). A barokktól kezdve írták ponttal az 1-est, művelt rétekeg legkésőbb a 18. századig, természetesen a római számjelölés 1-esének, az i-nek* az interferenciája a pontos egyesnek az eredete.
--
* A római számokat jellemzően kisbetűs alakjukkal írták a középkortól a kora újkoron át egészen sokáig, a nagybetetűs "epigráfiai" stílust idéző változat modernnek mondható.
Még pontosabban nem -ÿ, hanem -ij, tehát Junij. Olvasata junii, azaz a lat. Junius birtokos esete. (Június 18-a). [Az más kérdés, hogy -ÿ és -ij vonalvezetésre szinte mindig megegyeznek, megkülönböztethetetlenek, de itt a grammatikai funkciónál fogva egyértelmű az -ij olvasat].
A szóvégi i gyakori allográfja a -j, különösen amikor másik i-t követ. Ezt az grafotaktikai tulajdonságot soká az után is megtartotta, hogy szó elején/belsejében már elkülönült az i/j funkciója.
A Kráſʒni-val lehet, hogy igazad lesz... de nem vagyok teljesen biztos benne/teljesen meggyőzve.
A hosszú ſ nyúlványa figyelemre méltó észrevétel, a ß ligatúra megmagyarázná a nem szlávos alakban jelentkező szláv csn.-et. Két fenntartásom azonban lenne ezzel kapcsolatban:
- A feltételezett ʒ kontúrja igen leegyszerűsített, a középső protuberancia nem látható.
- Az általad feltételezett „i8” olvasat nem valószínű, mert előtte az „Ann:” ’tkp. kor’ rövidítés mutatja, hogy ez „18”. Azt pedig nem várom, hogy az „1” számjegyet ponttal írja a bejegyző. A pont tehát inkább a feltételezett ʒ-hez látszik kötődni…
> Mintha lenne ott még egy szó. Vagy csak cifrázta a jobb felső szárat
A cifrázást nem találom valószínűnek, hiszen annyira kiüt a duktusból, és igazából vonalvezetési kapcsolat sem látszik. Igazából, mintha a nagy K felnyúló szára tényleg egy mási szóra érne rá. Nagy K-t is jó lenne látni, de mivel a zavaró másik vonal (szó) eltávolítás után kb. olyan mind a „Soskuti…” k-ja (csak kifejezett hurkokkal), így a k-ban nem kételkedem. Olvashatnám még H-nak, de úgy viszont malformált nevet kapunk.
A zavaró vonalban én a „Cran” betűsorozatot vélem kiolvasni. Emiatt az vetődött fel bennem, hogy az író latinosan kezdte el írni a Kráßni vezetéknevet, a hibát észrevéve félbehagyta, majd a helyes formában újraírta. Ez ellen az szól, hogy ez a feltételezett próbálkozás nincs egy sorban az „Apolon:” keresztnévvel, inkább tűnik úgy, mintha utólag került volna oda.
Tök más téma, de egy kósza gondolat átfutott a fejemen.
Miért van az, hogy bizonyos -fi végű apanevek elterjedtek, másoknak viszont nyoma sincs, legfeljebb -i végű alakban, vagy úgy sem? A tövéül szolgáló keresztnév akkori gyakorisága magyarázza? Vagy valami belső, nyelvi logika? Vagy más? Véletlenszerű kihalása a viselőinek? És miért van az, hogy az egyik -fi végű alakban terjedt el, a másik pedig -i végű változatban?
Ha csak az RMCsSz-t nézem, Péterfivel dunát lehetne rekeszteni, ugyanakkor a Péteri jóval ritkább. Viszont Jánosfi alig van, szemben a Jánosi elterjedtségével.
Gáborfi - elvétve akad. Gábori - nulla.
Mihályfi - rengeteg. Mihályi - jóval kevesebb.
Miklósfi - szinte nincs. Miklósi - tömegével.
Barabásfi - majdnem semmi. Barabási - annyian, mint az oroszok.
Benedekfi - szép számmal. Benedeki - páran.
stb, stb, stb
Szóval, miért Benedekfi, Mihályfi, Péterfi, de ugyanakkor Miklósi, Barabási, Jánosi? És nem csak az RMCsSz, de a mai telefonkönyv is ezt az arányt hozza (kivéve a Gáborit, mert abból jóval többet talált).
Amúgy jól kinagyítottam és átnéztem... nagyon amatőr és nagyon autodidakta paleográfus vagyok, de úgy látom, még senki nem említette, hogy az bizony Krászni. Az s alul egy hurkos z-ben folytatódik, és az a hurok rátolódott az alsó sor 18-asára (pontosabban: i8).
A K viszont elbizonytalanít. Jó lenne más szókezdő K betűket is látni. Mintha lenne ott még egy szó. Vagy csak cifrázta a jobb felső szárat, amikor odaért. Kicsit elszaladt a keze a lendülettől...?
