Keresés

Részletes keresés

Marc-i-Pan Creative Commons License 2010.12.31 0 0 9012

Nem hiszem, hogy lett volna olyan század, ahol ne lett volna szilveszterkor pia. Pedig az ellenőrzést megszigorították, a kerítés

mellett tiszthelyettesek mászkáltak, a kapunál is alapos ellenőrzés volt. Mi úgy oldottuk meg az "ellátmányt" , hogy már két

héttel szilveszter előtt kimaradásra mentünk bevásárolni. Úgy volt megbeszélve a bentiekkel, hogy takarodó előtt negyedórával

lejön valaki a hamut kiüríteni. Akkor még szenes kályhák voltak a körletekben. Micsoda véletlen, hogy pont a kerítés mellett

volt a konténer, amibe a hamut kellett beborítani. Mi már persze ott álltunk a kerítés másik oldalán, és a halk kérdésre,

hogy -itt vagytok?- már nyújtottuk is be az üvegeket. Szorgos kezek gyorsan át is vették, és a szenesvödörbe rejtve felvitték

a körletbe. Mi meg a kapun nagyképűen besétáltunk, mint aki jól végezte dolgát. A következő feladat a pia elrejtése volt.

Mivel nemrégiben kaptunk új szekrényeket, azt is jól megoldottuk. Magas, keskeny szekrények voltak, deszkakeretes lábbal, nem lehetett alálátni. Szekrény megbillen, üveg meg szépen begurul alá. Hiába voltak utána szekrényvizitek, senkinek nem jutott eszébe, hogy alatta is lehet valami. Szilveszterkor meg durrant a pezsgő, előtte szépen fogyott a konyak is.

Így vigadtunk mi 75-ben a technikai századnál.

Figaro-no1 Creative Commons License 2010.12.30 0 0 9011

A meteo század kis létszáma miatt minden jeles ünnep valamelyikére jutott mindenkinek a szolgálatokból.

Nekem 1971 karácsonyra és szilveszterre is jutott belőle, nem mintha nélkülözhetetlen lettem volna, de utólag bekell látnom jogos fenyítésem és azt követő helyben járás miatt más választásom nem volt.

 

Karácsony nehezen és bizony szomoruan telt el, de szilveszter szervezés alatt volt!

A fórumon a hozzászólások között igazán jót nem olvastam az elhárítokról, személy szerint Én jószomszédi kapcsolatot ápoltam Velük,  első hivó szóra "önzetlenül" vágtam a hajukat

ezáltal Nekem is lehettek kéréseim.

Szolgálati autójukkal ellenőrzés nélkül jöttek-mentek a kapun, ezt kihasználva kockázatmentessen behozták és tárolták az egy üveg pezsgőmet.

Telephely szolgálat volt szilveszterkor, oda levinni volt az igazi kockázat. Elhárítós barátaim,

fél munkát nem végezve kettő darab pezsgős poharat is mellékeltek.

Nagyon hideg volt, a lábam újság papirral bélelt nemesbotosban sem igazán izzadt, éjfél előtt pár perccel ébresztettem társamat, a hideg és a lebukás miatti idegeskedés végett

igazán koccintósra sikerült az újév köszöntése.

 

Megragadom az alkalmat, itt és most nagyon boldog újévet kivánok minden volt MN1480-as

bajtársamnak, valamint a fórummal szimpatizáló társainknak!

Ötös kezelő Creative Commons License 2010.12.24 0 0 9010

Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek !

meteo93 Creative Commons License 2010.12.23 0 0 9009

Áldott és békés karácsonyt kívánok mindenkinek!

Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.23 0 0 9008

A karácsony volt az, amiből egyet sem töltöttem a laktanyában. Sikerült mindig szabadságra mennem. Utolsó szilveszterkor átlépve az újév küszöbét, kórusban felkiáltottunk: idén leszerelünk! :-)

Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.23 0 0 9007

Békés karácsonyt kívánok mindannyiotoknak!

Uazmentős Creative Commons License 2010.12.23 0 0 9006

 

  Örömteli Békés Karácsonyt kívánok mindenkinek!

 

  Uazmentős

Svejk52 Creative Commons License 2010.12.23 0 0 9005

Békés, Boldog Karácsonyt kívánok a fórum összes tagjának, és az ide látogató érdeklődőknek is.

 

Svejk.

Megtért Creative Commons License 2010.12.20 0 0 9004

*****

Előzmény: A-Ascona (9003)
A-Ascona Creative Commons License 2010.12.19 0 0 9003

Hadd legyen szabad hozzászólnom - úgy is, mint csupán egy rajongó - hiszen jómagam nem voltam katona, pénzügyőrként telljesítettem szolgálatot határvámhivatalnál.

Nekem is kellett alakiznom hidegben, hóban, esőben, velem is kiabáltak, én is jártam lövészetekre. Bár akkor azt kérdeztük, minek, hiszen nem vagyunk háborúban. És ezért "háborogtunk" eleinte. Később azokkal, akik kiabáltak velünk, és egrecíroztattak minket, igazi bajtársak, barátok lettünk, együtt dolgoztunk becsülettel  hóban-fagyban (szó szerint, hisz a határszolgálat kissé huzatos volt), és együtt is mulatoztunk, ha lehetőség adódott rá. Mi ott próbáltuk  megállni a helyünk( néhányunkkal ellentétben lehetőleg becsülettel), a katonák, a rakétások" meg az MN1480-ban. És ott bizony nem lehetett elhülyéskedni a dolgokat... Én csupán történeteket hallottam az ott hivatásosként vagy sorkatonaként szolgáló barátaimtól, azok katonatiszt szüleitől, kollégáktól. Állíthatom, méltán büszkék rá azok, akiket "odavetett" a sors.

(Terroristák?! Az Osztrák, Német, Olasz testvérek nem azok?

Igen, az emberek, akik laktanyák, katonák mellett éltek / élnek, két részre oszthatók:

-akik értették / értik, miért volt / van szükség honvédségre, és akik rühellenek minden olyan dolgot, ami egyenruhához, államhatalomhoz köthető. Utóbbiakat, ha megkérdezed, nem tudnak válaszolni, miért utálják a zsarukat, katonákat. "Csak mert."

Ámde ha sérelem éri őket, rendőrért kiáltanak, és várják a katonát is hogy megvédje őket...  Este tátott szájjal izgulnak a Tv előtt a vietnami vagy iraki  háborúról szóló film amerikai főszereplőéért, pedig ő is fegyvert, repülőt, rakétát kezel. De az más... Ez egy ilyen világ. Ma már senkinek sincs önálló véleménye, a haverok, a csorda véleményét vallják: e szerint pedig kommunista gyilkos mindenki, aki anno fegyvert fogott a kezébe. Fegyver azonban volt a határon túl is, azok csöve pedig errefelé nézett.)

Én szeretném ezúton kifejezni minden tiszteletem az Mn1480-nál szolgált, és erre a topikra író, emlékező katonának, és továbbra is izgatottan olvasgatom a történeteiket!

kovacsgyula44 Creative Commons License 2010.12.18 0 0 9002

Egyetértek

Előzmény: BHSZ (9001)
BHSZ Creative Commons License 2010.12.18 0 0 9001

Alapvetően sok mindenben egyetértünk.

A megítélést árnyalja azonban a hivatásosak és a sorállomány közötti lényeges különbség.

Míg a hívatásos állomány egyéni (akkor lehetett még hivatkozni a társadalmira is) érdeke volt a motiváció (pénz, lakás, karrier), addig a sorállomány részéről kényszer cselekménynek minősült és mindenki le akarta tudni megrázkódtatások nélkül (több kevesebb sikerrel).

Tehát az akkori erőegyensúly fenntartása végett szüség volt erre az alakulatra, az akkori műszaki technikai szinvonalon.

Igen a másik oldalon is voltak ilyenek (vajon Ők is terroristáknak voltak odahaza megbélyegezve?), és Őket is kivonták.

Namost a "Megcselekedtük amit elfelejtett a haza!"mire is utal?

Hát arra, hogy akik ott voltak (tiszt és sorállomány) az elvárásnak próbált maximálisan elegett tenni.

Na de aban az időben máshol is próbáltak az emberek így eleget tenni (feléptettek egy olyan országot, amit aztán 90-után el lehett

kótyavetyélni , ugyanolyan megalázó módon, ahogy megsemmisítették ezt az alakulatot).

Na akkor nagyon sok embert felejett el a haza (mert a pénz és a politika ezt kívánta).

Előzmény: Törölt nick (8994)
tuzer Creative Commons License 2010.12.17 0 0 9000

Tehát ismételten felteszem a kérdést: miért is tartozunk köszönettel?

 

Hol olvastad, hogy köszönettel tartozik nekünk bárki?  Állítasz valamit, ami nem igaz, és aztán számon kéred?

 

"Megcselekedtük amit elfelejtett a haza!

 

Ez egy egyszerű tény. Nem több. Feltehetőleg te érzed úgy, hogy valamivel tartozol, ami aztán két sör után felháborít.

 

 

Előzmény: Törölt nick (8994)
Megtért Creative Commons License 2010.12.17 0 0 8999

kovacsgyula44 urat, és Ricky Hawk barátomat ha, nem gond, kiegészíteném avval, hogy:

Legfőbbként és főleg még arra is büszkék lehetünk, hogy így összetartás van legalább itt, hiszen ma az összetartás, nagyon nem dívat pontosan azért, mert olyan emberek kerekedtek ki értelműkből, akik mást nem tudnak, mint „dögöljön meg a szomszéd is”. Nem tudnak mást, mint uszítani, gyűlölködni. Ez itt most ebben az országban irtó divat lett, - 99% ban - hiszen ma már a agyilag vegetatívak is kinyilatkoztathatnak. Azt gondolják, ha folyamatosan beszólnak, ettől nagyok. Ezért van, hogy némelyik ember függetlenül nemtől, utálja saját „vérét”, elhagyja, kidobja saját gyerekét is. Nem értik emberek mitől van az, hogy vannak még olyanok, akik képesek embertársait szeretni. Ha háború lenne, sokan saját magukat lőnék végül is agyon, mert nem tudnának mit kezdeni az önutálatukkal. Mi, meg akik normálisan, számukra felfoghatatlanul gondolkodó emberek, ezeket is megvédenénk… Elgondolkodtató, baromira.
Tipikus esete az autóból kidumálunk, integetünk, anyázunk, mert mi vagyunk a menők. Akkor van a gond, amikor a másik fél ki szál és ott terem az ajtója mellett, na, akkor szokott kattanni az ajtó zár…

Szóval nem akarok eltérni a főtárgytól. Árpapa - ugyan évvége van, és mindenki idegesebb - jól látta időben lelépni, félre tenni itt a dolgokat, hiszen itt vannak ezek, akikkel nem lehet értelmesen beszélgetni…

 

Nem baj, ha majd ezek után infarktus kap, de ennek az embernek is:

Kellemes Karácsonyt, és Boldog Újévet kívánok.


109cb402 Creative Commons License 2010.12.17 0 0 8998

Tegnap du.fél négy körül megláttam a hozzászolást.és az utolsó mondatodat akartam beirni,de nem tettem.

uazmentős a "faterom"kereken 25-ével késöbb vonultam be.Az utolsó H.K.SZ-es laktanya voltunk távirati

űrlap stb.1-évet húztam le.én akkor úgy fogtam fel a hazáért.Voltak tisztek akik nekem sem jöttek be.

de ezt mindenki tudta aki bevonult.nem voltam csókos sőt ahonnan én vonultam nem vonult senki még öreg

katona sem.de én büszke vagyok arra az 1-évre és bárkivel el tudok beszélgetni a katona élményekrőr.

a mai fiatalokra is ráférne egy kis fegyelem és tisztelet "tudás".

-Ricky Hawk utolsó mondatát már nem akartam beszúrni."

 

Én Soós Zsolt akkor századost tartom igazi vérbeli katonának nagyon nem szerettük

szigorú volt megkövetelte a legnagyobb precizitást.késöbb megértettük miért is!?

bármikor bevethetőek voltunk akkor magyarország legnagyobb tüzerejével.

a gyakorlaton 400db rakéta volt a kezünben darabja 66kg TNT és el is pukkantottuk

20-22km-re.

 

Előzmény: Volt tüzér (8997)
Volt tüzér Creative Commons License 2010.12.16 0 0 8997

Ha nem ilyen stílusú volna ez a kérdés, akkor a válaszok sem olyanok, mint amilyenek lesznek itt hamarosan. Jól látom, hogy van itt egy kis írígység is egy összetartozó társaság miatt? Van ám még ilyen több is, csak keresni kell. És keresés közben lehetőleg felesleges beszólni másoknak. Az a meglátásom, hogy ezért a hozzászólásért kár volt egy nicket regisztrálni.

Előzmény: Törölt nick (8994)
Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.16 0 0 8996

Szóljon hozzá egy volt sorkatona is (bár a trollokat nem etetjük).

Nem tudom, tisztelt uram, Önnek mi a gondja. Nem tudom, Ön ott töltötte-e katonai szolgálatát. Ha ott volt, akkor emlékeznie kellene a szolgálatára. Emlékeznie kellene, miként folyt az élet az alakulatnál. Hadd ne én, mi ítéljük meg az egyszer volt alakulat létjogosultságát. Bár anno beszéltek erőegyensúlyról, amit a keleti végeken kis hazánkban a 1480 volt hivatva segíteni fenntartani. Mert igenis ott voltak szemben a hasonló rakéták, amik akkor fenyegetettséget jelentettek, és máris közlöm, nem csak a kommunista rendszert égette volna azok nukleáris töltete hamuvá, hanem Önt, engem és tíz,- százezernyi magyar polgárt. Aki ezt kétli, annak igencsak infantilis nézetei vannak.

És ha e célból állt a helyén a rakétadandár, akkor a feladatnak meg kellett felelnie. A megfelelés csak magas színvonalú szakmai tudással és begyakorlottsággal (tudja, az én időmben nyolc havonta cserélődött a sorállomány egyharmada, tehát folyamatosan dolguk volt a kiképzőknek, akinek a szakmai ismereteken kívül otthon kellett lenni a pedagógia terén is, tudja, akkortájban már nem az ekeszarv mellől kerültek ki a tiszthelyettesek, tisztek), ezenkívül kemény fegyelemmel volt elérhető.

Akik ott töltötték a szolgálati idejüket (és higyje el, a sorkatonák nem is annyira akartak volna két évet távol a családtól, barátnőktől, feleségektől eltölteni, sőt, azt sem tudták bevonulásukkor hova kerülnek), de ha már odakerültek, akkor becsülettel tették a dolgukat (kivétel, ami erősíti a szabályt, mindig akadt).

Nekem van viszonyítási alapom, mert három hónapot egy alföldi laktanyában töltöttem tanfolyamon, ami nem is említhető egy napon a 1480-al. A követelmények és a fegyelem ellenére vártuk, mikor kerülünk vissza a küldő alakulatunkhoz. Hozzáteszem, hogy ott a sorkatonák elhelyezési és egyéb körülményei is mások voltak.

Erre hivatkozva állítom, hogy akik a 1480-nál szolgáltak, azok igazi katonák voltak, és kemény követelményeknek feleltek meg télen-nyáron, esőben-hóban, a laktanyában vagy a Bakony hegyei között, vagy akár a szovjet lőtéren.

A katonai szolgálatot a magam részéről egy kalandnak fogtam fel, egy felelősségteljes kalandnak, hiszen fegyver volt a kezünkben, mi voltunk, akikre bármikor számíthatott az ország. Erre ne legyünk büszkék? Annak mindannyian örülünk, hogy a rakétákat soha nem kellett bevetnünk. És tudja, akkor is büszke voltam, amikor Badacsonyban voltunk szüretelni társadalmi munkán. Lehet, hogy annak a szőlőnek a borát Ön is megkóstolta.

És akkor néhány szót a civil munkahelyekről. Az elmúlt években az én munkahelyemet (sőt, az egész, saját szakmájában országos élvonalban levő üzemünket) is bezárta az újdonsült külföldi tulajdonos. 180 embert tett munkanélkülivé. Isten nem ver bottal, az "urat" nemrég ítélték hosszú börtönbüntetésre, sokmilliárd eurós csalások miatt. Ám ez már rajtunk nem segít. Bennünket sem sirat senki.

De a hadseregnél, ott, akkor valami más volt. A katonai szolgálat, ma is vallom, egyszerűen nem fogható máshoz. Aki ott becsülettel helytállt, méltán lehet büszke.

Tudja, mifelénk nem tartották igazi férfiembernek, aki nem volt katona.

Előzmény: Törölt nick (8994)
kovacsgyula44 Creative Commons License 2010.12.16 0 0 8995

Dolgozós!

Én hét évet töltöttem ott 1966 és 73 között tisztként. Akkor még azt a tudományt, amit mi ott a gyakorlatban műveltünk, a minőség és megbízhatóság tudományának hívták. Ma az ISO különféle változataiként ismert. Nosztalgiázásunk tárgya egy minden körülmények között működő rendszer. És ezt a rendszert, mi, válogatott emberek működtettük elképesztő kötöttségekkel, hatalmas erőfeszítésekkel. Az évenkénti közös lövészeteken tapasztalhattuk, hogy a minden országban első ligás rakétások között is a legjobbak voltunk. A hét évet nem elvesztegetett időnek tekintem, hanem egy iskolának, ami mai napig irányt ad cselekedeteimnek. Nem vettem részt a felszámolásban, de megértem, hogy akik teljes katonai pályafutásukat a rakéták mellett töltötték, valamivel nagyobb megbecsülésre számítottak. Nekem ilyen igényem nincs, én tartozom köszönettel azon kollégáknak, akikkel ezt a minőségi munkát végezhettem. A pécsi tüzérdandártól mentem nyugdíjba 2000-ben. 15 évet szolgáltam a dandárnál. A dandár is magas minőségen működött, 2004-ben felszámolták. Évente háromszor itt is összejövünk 100-an, 200-an volt tüzérek, elbeszélgetünk arról milyen idegenen járunk ebben a világban, ahol semmi sem működik rendeltetésének megfelelően.

 gyula

Előzmény: Törölt nick (8994)
Törölt nick Creative Commons License 2010.12.16 0 0 8994

Üdvözletem!
Már egy ideje nézegetem az index topicokat. Mint közel lakónak megakadt a szemem ezen a tapolcai topicon. Hetek óta bele-beleolvasok és érlelődik bennem a gondolat hogy néhány dolgot helyre kellene tenni. pl.: "Megcselekedtük amit elfelejtett a haza!" Kérem tisztelettel, miért is? Mit és miért felejtett el a haza? Vagyis miért is tartozik köszönettel a társadalom a volt tapolcai tiszteknek? Ugyebár a kilencvenes évek elején felszámolták az Önök munkahelyét. Ha jól emlékszem a felszámolás után senki nem került az utcára, senkiből nem lett munkanélküli, nyugállományba helyezését szinte automatikusan intézték, mindenki megtarthatta a "telepen" a lakását. Akkor mire is ez az önsajnálat? Mi (én és volt beosztottaim) többször és többszörösen megszenvedtük a rendszerváltás a piacgazdaság áldásait. Nem siránkoztunk, nem sirattak benünket, mint ahogy itt teszik egykoron itt szolgált sorállományúak a Dobó laktanya fölött.
Tehát ismételten felteszem a kérdést: miért is tartozunk köszönettel?

A-Ascona Creative Commons License 2010.12.14 0 0 8993

Hát igen. Külön világ ez a média. Nagy és kifinomult érzékük van összekapcsolni dolgokat, amik szupertitkosak, és atom meg rakéta, meg orosz szó van bennük. Kb. mint a pusztamagyaródi iskola, meg a debreceni könyvtár. Mindkettőben van könyv, szék, asztal.

Előzmény: Volt tüzér (8992)
Volt tüzér Creative Commons License 2010.12.13 0 0 8992

Tapolcának Kunmadarashoz nem sok köze volt. Ott is tároltak különféle huncutságokat, de csak a repülőknek szükséges dobálnivalót.

Előzmény: labés (8991)
labés Creative Commons License 2010.12.13 0 0 8991

kossuth rádió: a hely...

 

 Hallgassa meg a sorozat ötödik részét

Az előző részben az „atombunkerben” kezdtük annak felderítését, hogy Kunmadarason vajon miféle atomfegyvereket tároltak. Nos, a folytatásból az is kiderül, hogy a valaha Tapolcán állomásozó MN 1480 számú szupertikos alakulat tagjai mit tudhattak arról, hogy a rakéták feje milyen töltetet tartalmazott. Aztán egy harcálláspont bemutatása után visszatérünk a repülőtérre, aminek az egyik fedezékében fejezzük be a mi kis földalatti Magyarországunkon való alámerülésünket.

 

 

http://www.mr1-kossuth.hu/mrplayer.php?d=00510100_4267895.mp3

Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.13 0 0 8990
Ricky Hawk Creative Commons License 2010.12.13 0 0 8989
Előzmény: Uazmentős (8987)
Svejk52 Creative Commons License 2010.12.13 0 0 8988

Kedves S. Ervin!

 

A félreértések elkerülése végett ismerem az összes hozzászólásod ezen a fórumon is, meg az MN 1480 hivatalos lapján is. Nem értem mi a baj veled, elvégre mindegyikünk másként élte meg a sereget, tehát nem is emlékezhetünk egyformán. És az élet nem mindíg habostorta -mondta Virág et a Tanu című filmben. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg mikor felfedted kiléted, hiszen Te már lassan "Ságvári Endrével" mondhatod, hogy "harminckét nevem volt". Bocs a tréfáért.

Az írásaidból én egy jó képességű hiradó katonát ismertem meg, aki kissé önfejű és a parancsot teljesítés előtt mérlegelő ember. Valami hasonló voltam én is, csak én az "idealista" elképzeléseim miatt hamar megbocsátottam.

Sajnálom, hogy kiszállsz.

 

Üdv és távirász köszönéssel vy 73 : Svejk.

Előzmény: Törölt nick (8984)
Uazmentős Creative Commons License 2010.12.13 0 0 8987

A mai Veszprém megyei Naplóban megint megjelent egy interjú az MN1480-al kapcsolatban.

HG4I Creative Commons License 2010.12.12 0 0 8986

:)

 

Előzmény: Volt tüzér (8985)
Volt tüzér Creative Commons License 2010.12.12 0 0 8985

Sőt: Аврора. :)

Előzmény: HG4I (8981)
Törölt nick Creative Commons License 2010.12.12 0 0 8984

Kedves Árpapa!

 

Inkább én hagyom el a topikot, mert nem szeretném szétverni a fórumotokat. Hidd el, én is úgy érzem, hogy miattam ne érje veszteség az itt emlékezőket és barátkozókat.

Üdvözletem mindenkinek és további kellemes időtöltést kívánok!

 

Szervusztok!

Előzmény: arpapa (8983)
arpapa Creative Commons License 2010.12.12 0 0 8983

 

Tisztelt Topictársak!

 

A tisztesség úgy kívánja, hogy tájékoztassalak bennetek, és veled is nem is nick társunk köszöntsem itt újra, nem szívesen.

Azért újra mert már volt itt is, a Weblapon is, aztán innét is, onnét is sajátságos stílusa miatt törölve lett, de erről ő maga is írt, azt is becsületes dolognak tartom, hogy közölte velünk nevét.

 

"Igen, 1981. aug. vonultam. "D" aeg. (híradó szd.) "Füge" szakasz, R142. Simon Ervin, Dunaújváros. Voltak is ebből problémáim."


  Azt is tisztességes dolognak tartom, hogy személyével kapcsolatban őszinte volt:

 

"Nem tudom tartani a pofámat. Ezért is zárnak ki elég sűrűn az indexről, jelesül a polidilin való beszólásaim miatt. Már lassan nem tudok milyen nick-nevet kitalálni."

 

 

Azt pedig én tartom tisztességesnek, hogy elmondjam, ezek előtt 2009.04.17 02:41:50 -én írt egy  hozzászólást itt a 8197 -es számon, amit aztán a moderátor törölt, nem idézném.

 

Kedves Ervin!

Hozzászólásaidból szép lassan jön elő az a stílus ami miatt törölve lettél. Nem vitatom el a jogod, hogy azt írsz amit akarsz, és úgy ahogy akarsz.

Azt sem vitatom el, hogy rossz volt neked a 1480 -nál.

Én a te stílusoddal egy felületen nem akarok jelen lenni.

Tiéd a pálya, ígérem nem zavarlak.

Boldog karácsonyt kívánok neked a családodnak.

 

 

 

Kedves Topictársak!

Kellemes ünnepeket kívánok mindnyájótoknak.

 

 

 

 

 

 

 

Nevemre kattintva újra olvashatjátok amit egy hónapja írtam!

( Azért nem volt olyan rossz ez az egy hónap, remélem legközelebb csúcsot javítunk, ha visszakerül a pálya. )


Árpapi 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!