Aristoxenos "poligrafoteros" volt, a zenen kivul irt filozofiai, historikus es mas muveket. Sajnos mindebbol keves maradt rank. Az okori szerzok kozul, Pseudo-Plutarchos Peri Mousikis cimu muveben nagy tisztelettel szol rola. A szinhaz Aristoxenos idejeben "elbarbarosodott", " i pandimos mousiki proeliluthen eis fthoran"(90,FHG 2,291 toredek). Athinaiostol (14,31 632ab) tudjuk, hogy azon keves zeneertok, akik meg ismertek a regi muveszetet,Aristoxenos korul gyultek ossze, nosztalgiaval emlekezve a regi zene szepsegere, siratvan romlasat.
A mai olvasot zavarba ejti Aristoxenos. Hol szinte kovethetetlenul szikar, mashol meg szorszalhasogato reszletezesbe feledkezik, ujra es ujra osszefoglal, maniakusan hangsulyozva a modszert, amit ertekezese kovet. Egy pelda erre,- most meg az ogorog szoveg kiseret nelkul, erzekeltetve e jeles tarsasag osszejoveteleinek hangulatat:" Meglehet, jobb volna megelolegezni ezen ertekezes gondolatvezeteset. Igy, tudvan az utat amit majd megteszunk, konnyebben haladunk, ismerven minden alkalommal, mely ponton vagyunk, nem esve aldozataul a tudatlansagunknak, hamis kepet alkotva a temankrol. Mint ahogy Arisztoteles szokta felemlegetni a tortenetet, mint jartak Platon hallgatoi kozul a legtobben, mikor a "peri tagathou" tanitast tartotta. Mert ugy jottek ezen orakra a hallgatok, hogy azt remeltek, majd nyernek valamit, emberi javakra gondolva, mint gazdagsag, egeszseg, befolyas, es minden, altalaban a szerencse kinalta kiveteles ajandekra. Amikor azonban megbizonyosodtak rola, hogy a tanitas a matematikaval, a geometriaval, asztrologiaval, az eggyel mint olyannal foglalkozik mint valosagos "agathon"-nal, ez ugy latom, nekik teljes parodoxonnak tunt. Mindezek utan egyesek ocsaroltak a dolgot, masok rossz hiret keltettek. Mi volt az oka mindennek? Az, hogy nem ismertek az eloadas tartalmat, mint ahogy az Erisztikusok, felreertettek az "agaton"-t ,(koznapi jelentesetol megtevesztve ), es tatva maradt a szajuk. En meg vagyok gyozodve arrol, hogy ha valaki megelolegezte volna a tanitas temajat, az az erdekteleneket arra kesztette volna, hogy menjenek el, az erdeklodoket pedig, hogy johiszemuen maradjanak, es oruljenek az eloadasnak. Ezert Arisztotelesz, mint o maga mondta, elorebocsatotta mindazt, ami az eloadasanak targya volt, a metodussal egyutt, melyet kovetett. Ezert a legjobb nekunk is, mint azt az elobbiekben mondottuk, hogy felvilagositsuk a hallgatot. Mert gyakran tortennek effele tevedesek.
Ta men oun tis armonikis kaloumenis epistimis meri tauta te kai tosauta esti, tas d' anotero touton pragmateias uper eipomen arhomenoi telioterou tinos upolipteon einai' peri men oun ekeinon en tois kathikousi kairois lekteon tines t' eisi kai posai kai poia tis ekasti auton peri de tis protis nun peirateon dielthein.
Proton men oun apanton autis tis kata topon kiniseos tas diaforas theorusai tines eisi peirateon. pasis de fonis dunamenis kineisthai ton eirimeon' auton tropon duo tines eistin ideai kiniseos, i te sunehis kai i diastimatiki. Kta men oun tin sunehi topon tina diexienai fainetai i foni ti aisthisei outos os an midamou istameni mid ep auton ton peramaton kata ge tin tis aisthiseos fantasian, alla feromeni sunehosmehri siopis, kata de tin eteran in onomazomen diastimatikin enandios fainetai kineistai' diabenousa gar istisin autin epi mias taseos eita palin ef eteras kai touto poiousa sunehos - lego de sunehos kata ton hronon -- uperbenousa men tous periehomenous upo ton taseon topous, istameni d' ep' auton taseon kai fthengomeni tautas monon autas melodein legetai kai kineistai diastimatikin kinisin. Lipteon de ekateron touton kata tin tis aisthiseos fantasian' poteron men gar dunaton i adinaton fonin kineisthai kai palin istasthai autin epi mias taseos eteras esti skepseos kai pros tin enestosan pragmateian ouk anagkaion to de kinisai touton ekateron" apoteros gar ehei, to auto poiei pros ge to horisai tin emmeli kinisi tis fonis ton allon kiniseon. Aplos gar otan men outo kinitai i foni oste idamou dokin istasthai ti akoi, sunehi legomen tautin tin kinisin' otan de stinai pou doxasa eita palin diabainein tina tonon fani kai touto poiisasta palin ef eteras taseos stinai doxi kai touto enalax poiein fainomeni sunehos diateli, diastimatikin tin toiautin kinisin legomen. Tin men oun sunehi logikin einai famen , dialegomenon gar ion outos i foni kinitai kata topon ostai midamou dokein istastai. Kata de tin eteran in onomazomen diastimatikin enantios pefike gignesthai. alla gar istasthai te dokei kai pantes ton touto fainomenon poiein ouketi legin fasin all' adein. Dioper en to dialegesthai feugomen to istanai tin fonin, an mi dia pathos pote eis touautin kinisin anagkasthomen elthein, en de to melodein tounantion, to men gar sunehes feugomen, to d' estanai tin fonin os malista diokomen. oso gar mallon ekastin ton fonon mian te kai estikiian kai tin autin poisomen, tosouto fainetai ti aisthisei to melos akribesteron. Oti men oun duo kuniseon ouson kata topon tis fonis i men sunehis logiki tis estin i de diastimatiki melodiki, shedon dilon ek ton eirimenon.
Fanero d' ontos oti dei tin fonin en to melodein tas men epirtaseis te kai aneseis afaneis poesthai tas de taseis autas ftheggomenin faneras kathistanai, - epeidi ton men tou diastimatos topon on diexerhetai ote men anueneni ote d' epiteinomeni lanthanin autin dei diexiousan, tous de orisondas fthongous ta diastimata enargeis te kai estikotas apodidonai -- ost' epei touth estei dilon lekteon an eii peri epitaseos ka aneseos eti d' oxititos kai barititos pros de toutois taseos. I men oun epitasis esti kinisis tis fonis sunehis ek bariterou topou eis oxiteron, i d' anesis ex oxiterou topou eis baruteron' oxitis de to genomenon dia tis epitaseos, baritis de to genomenon dia tis aneseos. Tha oun paradoxon an fainoito tois elafroteron ta toiauta episkopoumenois to tithenai tettara touta kai mi duo' shedon gar oi ge polloi epitasin men oxititi tauton legousin anesin de barutiti. isis oun ou heiron katamathein oti sunkehimenos pos doxazousi peri auton. Dei de peirasthai katanoein eis auto apoblepontas to gignomenon ti pot estin o poioumen otan armottomenoi ton hordodn ekastin aniomen i epiteinomen. Dilon de tois ge mi pantelos apeirois organon, oti epiteinontes men eis oxitita tin hordin ( agomen anientes d' eis barutita' kath on de hronon> agomen te kai metakinoumen eis oxitita tin hordin, ouk endehetai pou einai tin ge mellousan esesthai oxitita oia tis epitaseos. Tote gar estai oxitis otan tis epitaseos agagousis eis tin prosikousan tasin sti i hordi kai miketi kinitai. Touto d' estai tis epitaseos apillagmenis kai miketi ousis, ou gar endehetai kinisthai ama tin hordin kai estanai, in d' i men epitasis kinoumenis tis hordis, i d' oxitis iremousis idi kai estikiias. Tauta de eroumen kai peri tis aneseos te kai baritutos plin epi ton eneton topon. Dilon de dia ton eirimenon, oti i t' anesis tis barititos eteron ti estin, os to poiooumenou, i t' epitasis tis oxititos ton auton tropon. Oti men oun etera allilon estin epitasis men oxititos anesis de barutitos shedon dilon ek ton eirimenon, oti de kai to triton o di' tasin onomazomen eteron estin ekastou ton eirimenon, peirateon katanoisai. O men oun boulometha legein tin tasin shedon esti toiouton oion moni tis kai stasis tis fonis. Mi tarattetosan d' imas ai ton eis kiniseis agonton tous fthonggous doxai kai katholou tin fonin kinisin einai faskodon, os sympesoumenou legein imin oti sumbisetai pote ti kinisei mi kineisthai all' iremein te kai estanai. Diaferei gar ouden imin to legin omalotita kiniseos i tautotita tin tasin i ei allo ti touton euriskoito gnorimoteron onoma. ouden gar itton imeis tote fusomen estanai tin fonin, otan imin i aisthisis autin apofini mit epi to oxi mit epi to baru prmsan, ouden allo poiountes plin to toiouto pathei tis fonis touto to onoma tithemenoi. Fainetai de touto poein en to melodein i foni' kinitai men gar en to diastima ti poein, istatai d' en to fthoggo. Ei de kinitai men tin uf imon legomenin kinisin, ekeinis tis kiniseos tis up ekeinon legomenis tin kata tahos diaforan lambanousis, iremei de palin ou tin uf imon legomenin iremian, stantos tou tahous kai labontos mian tina kai tin autin agogin, ouden an imin diaferoi. shedon gar dilon estin oti imeis legomen kinisin te kai iremian [kai] o ekeinoi kinisin. Tauta men oun entauta ikanos, en allois de epipleon te kai safesteron dioristai. I de' tasis oti men out' epitasis out anesis esti pantelos dulon, - tin men gar einai famen iremian fonis, tas d' en tois emprosten euromen ousas kiniseis tinas, - oti de kai ton loipon, tis barytitos kai tis oxititos, eteron estin i tasis peirateon katanoisai. Oti men oun iremein sumbainei ti foni kai eis baritita kai eis oxitita afikomeni, dilon ek ton emprosten' oti de kai tis taseos iremias tinos tetheisis ouden mallon ekeinon ekatera tauton tasis estin, ek ton ruthisomenon este faneron, Dei di katamanthanein oti to en estanai tin fonin to menein epi mias taseos esti. Sumbisetai d' auti touto, ean t' epi baruteros ean t' ep' oxititos istitai. Ei d' i men tasis en amfoterois uparxei - kai gar epi ton bareon kai epi ton oxeon to istasthai tin fonin anagkaion in - , i d' oxitis midepote ti barutiti suniparxei mud' i barutis oxititi, dilon os eteron estin ekaterou touton i tasis os [miden] koinon gignomenon en amfoterois. Oti men oun pente taut' estin allilon etera, tasis te kai oxitis kai barutis pros de toutos anesis te kai epitasis, shedon dilon ek ton eirimenon.
Touton d' onton gnorimon ehomenon an eii dielthen peri tis tou bareos te kai oxeos diastaseos, poteron apeiros ef ekatera estin i peperasmeni. Oti men oun eis ge tin fonin tithemeni ouk estin apeiros, ou halepon sunidein, apasis gar fonis organikis te kai anthtopikis arismenos esti tis topos on dexerhetai melodousa o te megistos kai o elahistos. oute gar epi to mega dunataii foni eis aeiron auxein tin tou bareos te kai oxeos diastasin out epi to mikron sunagein, all istatai pote ef ekatera. Dioristeon oun ekateron auton pros duo poioumenous tin anaforan, pros te to ftheggomenon kai to krinon' touta d' estin i te foni kai i akoi. O gar adunatousin outai i men poiein i e krinein, tout' exotheteon tis te hrisimon kai dinatis en foni genesthai diastaseos. Epi men oun mikron ama pos eikasin i te foni kai i isthisis exadinatin' oute gar i foni dieseos tis elahistois ellaton eti diastima dunatai diasafein oud i akoi diaisthanesthai oste kai xinienai ti meros esti dieseos eit allou tinos ton gnorimon diastimaton. Epi de to mega tah' an doxeien uperteinein i akoi tin fonin ou mentoi ge pollo tina. All' oun eit ep amfotera dei tauton lambanein peras tis diastaseos, eis te tin fonin kai tin akoin blepontas, eit epi men to elahiston tauton epi de to megiston eteron' estai ti megiston kai elahiston megethos tis diastaseos itoi koinon tou fthengomenou kai tou krinontos i idion ekaterou. Oti men oun eis te tin fonin kai tin akoin tetheisa i tou bareos te kai oxeos diastasisn ouk eis apeiron ef ekatera kinithisetai, shedon dilon. ei d auti kath' autin noitheii i tou melous sustasis, tin auxisin eis apeiron gignesthai symbisetai tax' an allos eii peri touton logos, ouk anagkaios eis to paron, dioper en tois epeita put episkepsasthai peirateon. Toutou d' ontos' gnorimou lekteon peri ftoggou ti pot esti. Suntomos men oun eipein fonis ptosis epi mian tasin o ftoggos esti' tote gar fainetai fthoggos einai toioutos oios eis melos tattesthai irmosmenon, < otan i foni fani> estanai epi mias taseos. O men oun fthoggos toioutos estin' diastima d' esto to upo duo fthoggon orismenon mi tin autin tasin ehonton. Fainete gar, os tupo eipein, diafora tis einai taseon to diastima kai topos dektikos fthoggon oxiteran men tis baruteras tonorizouson to diastima taseon, baruteron de tis oxiteras' diafora de esti taseon to mallon i itton tetasthai. Peri men oun diastimatos outos an tis aforiseie' to de sustima suntheton ti noiteon ek pleionon i enos diastimaton. Dei d' akaston touton eu pos eklambanein peirastai ton akouonta mu paratirounta ton apodidomenon logon ekastou auton eit estin akridis eitai tupodesteros, all auton symprothumoumenon katanoisai kai tote oiomenon ikanos eiristhai pros to katamathein, otan embibasai oios te genitai o logos eis to sunienai to legomenon. Halepon gar uper panton men isos ton en arhi logon anepilipton te kai diikribomenin ermineian ehonta rithinai, ouh ikasta de peri trion touton, fthoggo te ka diastimatos kai systimatos.
Tartalom: Ketfele mozgasa a
hangnak, a diastematikus es a synehis, folyamatos. Az epitasis: synehis mozgas egy alacsonyabb helyrol magasabbra. Az anesis: egy magasabbrol alacsonyabbra. Az oxitis ( magas) az epitasis kovetkezmenye, a baritis (mely) az anesise. A tasis, a hang egy stabil helye. A ftongos a hang esese,(ptosis), a megerkezese a h egy pontra, tasisra. A diastema a tavolsag ket ftongus kozott.
Igaz beszed:
Elmondom hat, miben allt hajdantan az ifjusag nevelese,
Mig en igazat szolva, viragzam s torveny vala tiszta szerenyseg.
Legelebb is: az ember az utcakon gyreket mukkanni sem hallott,
Hanem ugy mentek kitharasukhoz szep rendben, suru csoportban,
Az egy utcaban lakozok, poren, ha szitalt is a hodara szornyen.
Az elobb tanita enekre (tilos volt combjukat ossszeszoritani):
Vagy "Varosokat dulo Pallas" - vagy "Messzehato riadal"-ra,
A harmoniat kifeszitve, amint rankhagytak azt az atyaink.
S ha kozbe bohocmod hajlitast hajtogatott valamelyik,
Mint Phrynis utan, a mostaniak ezt a sok ferde cikornyat,
Megverte bizony jol, es kidoba, mint a Muzsak veszedelmet...
A regi tragikus dallamalkotas (melopoia) a tiszta enharmonikus nemet (genos) es az enharmonianak meg a diatonoknak kevert nemet hasznalta. (1) A chromat azonban, ugy latszik, senki sem hasznalta a tragediairok kozul Euripidesig. Ennek a nemnek a jellege (ethos) ui. lagy. A hangnemek (tonos) kozul a regi tragedia leginkabb a dort es a mixolydot alkalmazta: amazt, mint ami a fenseghez illik, a mixolidot pedig, mint amely a siralmakban hat kozre. Hasznalatosak az akkor ernyedtnek nevezett harmoniak, az ion es a lyd. A phryghoz es a lydhoz Sophokles nyult eloszor. A phrygot dithyrambikusabb helyzetekben hasznalta. A hypophryg es a hypodor ritkabbak a tragediaban, mivel ... dythyrambosoz illenek. Elsokent Agathon vezette be a hypodor es a hypophryg hangnemet a tragediaba. A lyd mindenesetre a kitharodikus stilushoz (tropos) illik inkabb. A regiek kis szerkezeteket (systema) hasznaltak; Euripides alkalmazott eloszor sokhurusagot (polichordia). A dallamalkotasnak ezt a stilusat a regi muzsikusok "atfurkalt"-nak neveztek. Altalanossagban szolva Euripides tobb format (eidos) es tobb szint hasznalt, mint elodei, s a megfelelo ritmusokat, egyszeru es kettos bacchiusokat es ionikus a minorit es csak keves prokeleusmatikost.
Nem szabad, hogy a szoveg a tragediaban a dallam (melos) es a ritmus alavetettje legyen, hanem uralkodnia kell es talpraesettnek kell lenie. A tulsagos kavargas nem illik a tragediahoz es annak meltosagahoz.
Oedipus, a Dagadtlábú, a Szfinksz napjaiban érkezett Thébába, Kadmos városát a „kemény dalnok”, az oroszlántestű „szárnyas csodalány” tizedelte. A Szfinksz a Talány szörnye volt: aki talányát meg nem tudta fejteni, megölte. Oedipus megoldta a talányt, s jutalmul kapta a királyságot s Jokaste királynőnek, az utolsó Labdakida-király özvegyének kezét. Sokáig békében uralkodtak. Ekkor jött a dögvész: a nép az esdeklést jelképező olajágakkal megjelenik a király színe előtt. [*]
SZEMLE
=========
BABITS MIHÁLY: KÖNYVRŐL KÖNYVRE
[...]"Egy népszerű auktor. – Multkorról lévén szó: a Nyugat mult számában azt ígértem hogy Euripidesről és Molnár Ferencről fogok ez alkalommal írni. Késlekedve nyúlok a témához: voltakép mi mondanivalóm van nekem például Euripidesről? Kant csak azért írta könyvét Swedenborgról, hogy ne vesszen kárba az a sok idő és tanulmány amit a szellemlátó vaskos köteteinek elolvasására fordított. Valahogy így vagyok én Euripidessel, akinek több drámája maradt ránk mint Aischylosnak és Sophoklesnek együttvéve. Görögül olvasni mindig munka: lehetsz «perfekt német» vagy francia; de értheted-e «perfekt» a nagy hellén irodalom nyelvét? Ilyen nyelv nem egy van: majd minden auktorért újat kell tanulni. Görögül írtak Krisztus előtt talán 800-tól (mikor élt Homéros?), Krisztus után, mondjuk, 1453-ig. És írtak görögül Kis-Ázsiában és Athénben, Rómában és Egyiptomban; Theokritos sziciliai volt, Loukianos talán szíriai zsidó. Micsoda távolságok időben és térben! Két évezred és három világrész, s hány ország, mennyiféle társadalom, milyen különböző kulturák, a mykéneitől a bizánciig! Hányféle nyelvjárás, argot, irodalmi modor és műfajkonvenció! Kivülről tudhatod Homérost, s még mindig talánynak fogod érezni Nonnost; folyékonyan olvashatod Platont, s megakadsz egy Ploutarchos-életrajz első mondatain. Ha modern nyelvvel ismerkedsz könyvekből, egy könyvtárnyi mű áll rendelkezésedre, ugyanazon korból és műfajból, mignem szótár és mentődeszka nélkül, szabaduszóként siklasz a betük tengerén. Görög tragédia alig marad annyi amennyi 4–5 kötetet kitesz a Teubner-ben. Kevés hogy a nyelvet – ezt a súlyos, mesterkélt, költői idiómát – végkép elmédbe törd. Ha mind végigolvastad: az utolsó lap még mindig megalázhat.
Mégis, Aischylos és Sophokles után, Euripides észrevehetőleg könnyebb, s ugy gondolom, ez egyik oka modern népszerüségének (s talán az antiknak is). A nyelvi könnyüség költőnél ritkán jó jel: hígságra, fantáziabeli szegénységre, sablónos, plebejus gondolkozásra vall; de a népszerüséget biztosan segíti. Sietek kijelenteni hogy Euripides nem mindig hig és nem mindig szegény (nem is mindig könnyü). Sorai vannak, drámakezdetei, olykor különös ízes levegője (mint Kyklops nyers, mitológikus humorában), másszor egy-egy feledhetetlen, ragyogó részlet (mint a Bacchánsnők ébredése a ködös, hajnali hegyeken), vagy egy-egy realisztikus leírás (mint Helena házatája), ami már az alexandriai domborművekre emlékeztet. Mert már alexandriai művészet ez, mely részletekben virtuóz, s olykor erőmutatványként visszavarázsolja a réginek monumentális ízét; egészében mégis kicsi dolgokkal törődik, s a régi nagy mesék csak ürügyek neki. Euripides világa nem az a hitregék ködéből rémlő, vallási komplexumokkal súlyos világ, ami az Aischylosé. Problémái nem az emberi sors, erkölcs, igazság mélyeit fölrázó dilemmák amelyekkel Sophokles viaskodik. Érdekessége átlagérdekesség. Egy kis szerelem, házasságtörés, politikai és demokratikus tirádák: az a fajta dolog ami mindig modern – szó legrosszabb értelmében. Mindig modern; de kétszeresen az unott és sekélyes lelkivilágú korokban. Euripides pontosan az az iró aki a XIX. századi fin de sičcle szellemének kedves lehetett. Ez volt az a kor, melynek fő drámai témája a nő és a házasságtörés: s valóban ez a kor fedezte fel Euripides modernségét. Dumasé, Ibsené, Strindbergé, Wedekindé. De a kor nagy szelleme, aki Nietzsche volt, megvetette ezt a modernséget: mintahogy a zseniális kortárs, Aristophanes is.
A népkegy mégis a «zöldségeskofa fiáé» maradt. Manap rám ugy hat ő, mint egy tulkönnyü; tultermékeny iró: holott Sophokles is irt talán annyit, s csak véletlen hogy oly kevés munkája maradt fönn. Ha Euripides megdöbbentő egykedvüséggel csapja agyon legmegkapóbb drámai helyzeteit valami hazafias-demokratikus deus ex machina kedvéért, s ejti el a hagyományos nagy, szent témákat jelentéktelen, szentimentális epizódok javára: azt talán nem is a gyors és könnyü munka csábja magyarázza; hanem az hogy Euripidesnek és közönségének így jobban is tetszik. Az iró teljesen azonositja magát azzal a demokratikus közönséggel mely a bőrgyáros Kleon uralma óta Athén szinházait ellepte. Mit szülhet egy kiváló szellemü költő s a szedett-vedett közönség lelki frigye? Euripides művei magas irodalmi kulturából kihajtott virtuóz drámák, de micsoda barbár gikszerekkel! Micsoda sablónok! Mily logikátlanság! Mennyi durvaság az alakokban! Én legjobban Orestesen botránkoztam meg: a gyáva és önző Orestesen aki hajlandó az ártatlan ifju Hermionét feláldozni, csakhogy a maga bőrét mentse s Menelaoson boszut álljon. Ez nem az Aischylos sziklákkal küzködő barbársága: ez már tul van a Sophokles tökéletes szobrászművészetén, és fütyül rá! A közönség Orestesért való aggodalomra van «beállitva», s nem bánja Hermionét.
Ez valódi modern, színpadi barbárság.
De nem az a fajta modernség amit Euripides modern hívei keresnek bálványukban. Sőt, ők szeretnék ezt inkább kimagyarázni és elmagyarázni, különös hipotézisektől sem riadva vissza. Van egy ismert könyv; a cime: Két modern (Essay on two Moderns.) Ez azt akarja bebizonyitani hogy Euripides tragédiái voltakép – vigjátékok, s akként olvasandók. (A «Két modern»: Euripides és Samuel Butler, a legujabb századforduló paradox szellemü angol írója.)
Miért vigjátékok? Én elégnek tartom hogy színpadi művek – mai értelemben vett színpadi művek – és akként olvasandók."
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/html/index.html?20901.htm&20900.htm
*
A kerdes tisztazasra var. Ritook ostablanak forditja le a gorog petteiat, es aztan, igaz idezojelben, a dallam "kisakkozasarol" beszel valamely Damon alkotta rendben. Persze sakkrol nincs szo, hanem kockavetesrol. A pettiarol vannak vazakepeink, igy latjuk, amint Achileus es Eas, a harc szuneteben kockazik. Szabalyairol nem tudok, valoszinuleg ismeretlen. A kerdes, letezett-e a kockajatek , petteia mellet, egyfajta, annak a zenetanulasban hasznalatos, a tanulot segito, szemlelteto eszkoz valtozata?
A petteiahoz lasd a hozzaszolasok kozul: 2002-11-07 18:33:21 (6413
Az ogorog zenei vonatkozas:
Aristeides Quindilianus, A zenerol 2,14 p. 80, 23-81,6 W.-I. (reszben=VS 37 B 7)
"Ezert a dallamszerkesztes reszei kozott is az un. ostabla (36) a leghasznosabb a mindenkor legszuksegesebb hangok kivalasztasa szempontjabol."
(36) Ostabla, petteia, a dallam kidolgozasanak egy fajtaja, "melynek reven megismerhetjuk, mely hangokat kell melloznunk, melyeket felhasznalnunk, melyeket hanyszor, melyikkel kell kezdeni es melyikkel kell abbahagyni. Ez segitseget jelent az ethos szempontjabol is" (Atisteides Quindilianus I, 12 p. 29,18-21 W.-I.) A hangokat tehat nem zenei, hanem elmeleti meggondolasok alapjan kellett megvalogatni es elhelyezni, helyuket "kisakkozni". Nyilvan ez is a Damon-iskola modszerei koze tartozott. Vo. R. Schafke, 207, 2. j.; C. Sachs, 231-32.
Aristoxenos teoriajat a hallas erzetere alapozza, nem erdeklik az elvont modellek, a matematika. Hevesen biralja a zeneteoritikusokat, szemukre vetve, hogy nem fogjak at a zene egeszet, csupan egyes reszteruletekkel foglalkoztak, igy allaspontjuk, kovetkezeteteseik nem csak hianyosak, hanem egyenesen hamisak.
Fejtegetese szerint az ember hangja, phoni anthropiki, es a hangszereke, phoni organiki, kinite kata topon, egy teruleten mozog. Ite epitinete epi tou oxis, emelkedik a magas fele,(epitasis), eite aniete epi to bari, ereszkedik a mely fele (anesis), vagy megall egy meghatarozott tonikus ponton (taseis). Az epitasi es az anesi, a felszallas es a leszallas azonnali, mig a hang megallasa egy meghatarozott idotintervallumra korlatozodik. A ftongusok idotartamanak vizsgalataval a ritmika tudomanya foglalkozik. A zeneben a hang mozgasat zenei/dallam/diasztematikusnak nevezi - ellentetben a beszedhanggal, mikor a hang ugy tunik, nem all meg semmilyen ponton, hanem folyamatosan mozog, kinisi phonis synehis/logiki, masszoval logodes melos, a beszed, a szo dallama.
A phtongus egy pontra eso a hang. Hangzo megtestesulese egy pontnak. Egy phtongus tehat egy megallot tart mikor a dallamba kerul. A tonikus tavolsag az egyik fogustol a masikig, a topos, a hely ket ftongus kozt a diasztema.
Ennyit ismetlesnek, es most ujra a szoveg:
Eit apodoteon tas ton genon diaforas [autis] tas en tois kinoumenois ton ftongon*, apodoteon de kai tous topous en ois kinountai. touton d' oudeis peri oudenos popot' eshisken ennoian oud intinoun, alla peri panton ton eirimenon autois imin anagkaion ex arhis pragmateuesthai,pareilifamen gar ouden peri auton axiologon. Meta de touto peri diastimaton asintheton* proton legteon, eita peri syntheton*. anagkaion de aptomenois imin syntheton diastimaton ois ama kai systimasin einai pos symbainei peri syntheseos ehein ti legein tis ton asyntheton diastinaton. Peri is oi plestoi ton armonikon* oud oti pragmateuteon ystondo' dilon d' imin en tois embrosten gegonen. Oi de peri Eratoklea* tosouton eirikasi monon oti apo tou dia tettaron* ef ekatera diha sxizetai to melos, ouden out ei apo pantos touto gignetai diarisandes oute dia tina aitian eipontes oud yper ton allon diastimaton episkepsamenoi tina pros allila suntithendai tropon, kai poterpon pantos diastimatos pros pan orismenos tis esti logos tis syntheseos kai pos men ex auton pos d' ou gignetai sustimata i touto aoriston estin' peri gar touton out apodeiktikos out' anapodeiktos op' oudenos popt eiritai logos. Ousis de thaumastis tis taxeos peri tin tou melous sustasin ataxia pleisti mousikis up" enoion kategnostai dia tous metakeheirismenous tin eirimenin pragmateian. Ouden de ton aisthiton tosautin ehei taxin oude touautin. Este d' imin dilon touth outos ehon, oan en auti genometha ti pragmateia, nin de ta loipa ton meron lekteon. Apodeithenton gar asuntheton diastimaton on tropon pros allila suntithetai peri ton sistimaton ex auton sustimaton lekteon peri te ton allon kai tou teleiou, ex ekeinon apodeiknuntas posa esti kai poi' atta, tas te kata megethos auton apodidintas diaforas kai ton megethon ekastou tas te kata synthesin kai tas kata [to' shima diaforas opos miden ton melodoumenon mite megethos mite shima mite sunthesis [mite thesis] anapodektos i. Toutoou de tou merous tis pragmateias allos men oudeis popth' ipsando'Eatoklis d'epeheirisen anapodeiktos axaritmein epi ti meros' oto d' ouden eiriken alla panta pseudi kai ton phainomenon ti aisthisei diimartike, tetheoroutai ot autin kath autin exitazomen tin pragmateian tautin. Ton d' allon katholoy men kathaper emprosthen eipomen oudeis iptai, enos de sustimatos Eratoklis epeheirise kat' en genos exarithmistai ta sximata tou dia pason* anapodeiktos ti perifora ton diastimaton* deiknus, ou katamathon oti mi proapodeihthendon ton te tou dia pente* shimaton kai ton tou dia tessaron* pros de toutois kai tis suntheseos auton tis pot' esti kath' in emmelos suntuthentai pollaplasia ton epta sumbainein gignestai deiknitai' etithemetha d' en tois emprosthen oti outos hei, dioper tauta men afeistho, ta de loipa legestho ton tis pragmateias meron. Exirithmimenon gar ton systimaton (ton) kath' ekaston ton genon kata pasan diaforan tin eirimenin mignimenon palin ton genon tauto touto poiteon' pragmateuteon' oude gar autin tin mixin* ti pot esti kakanemathikesan. Touton d' ehomenon esti peri ftonggon eipein, epeidiper ouk autarki ta diastimata pros tin ton ftongon diagnosin. Epei de ton systimaton ekaston en topo tini tis fonis tethen melodeitai kai, kath' auto diaforan oudemian lambanontos autou, to gignomenon en auto melos ou tin tuhousan lambanei diaforan alla shedon tin megistin, anagkaion an eii to tin eirimenin metaheirizomeno pragmateian peri tis fonis tonou katholou kai kata meros eipein ef oson esti dikaion' esti d' epi tosouton ef oson i ton sustimaton auton simainei fusis. Peri de systimaton kai topon oikeiotitos kai ton tonon lekteon ou pros tin katapuknosin* blepontas kathaper oi armonikoi alla tin pros allila melodian ton sustimaton ois epi tinon tonon keimenois melodeisthae sumbainei pros allila. Peri touton de tou merous epi braxi ton armonikon eniois symbebiken eirikenai kata tuhin, oy peri toutou legousin alla katapuknosai to diagramma*, katholou de oydeni shedon en tois emprosthen faneron gegenitas touth imin' Esti d' os eipein katholou to meros touto tis peri metabolis pragmetais to sunteion eis tin peri melous theorian.
Eztan meg kell mutatnunk a genusok* kulonbseget, a szerint, hogy mozognak a mozgo hangok,kinoumeoi ftongoi*, megmutatva a helyet, ahol mozognak, topos. Mindmaig ezt a temat teljesen melloztek, igy ezzel foglalkozva, kotelessegunk, hogy az alapoktol induljunk el, mivel nem letezik semmilyen elozmeny.
Mindezek utan eloszor az asynteton diastemakrol*, a nem osszetett hangkozokrol kell beszelnunk, aztan a syntetikusokrol. A syntetikus diastemaknal*, melyek skalak,szuksegszeru, hogy tegyunk nehany eszrevetelt, az asyntetikus diasztemak szerkezeterol is. A teoretikusok nem erzetek szukseget ezzel foglalkozni . Eratokles* egyedul csupan arra szoritkozik, hogy ket melodikus mozgast emlitsen, elindulva a dia tessarontol*, felfele illetve lefele, nem tisztazva azt sem, hogy ez az indulas lehetseges minden diasztemarol, es nem hivatkozik semmilyen torvenyszerusegre. Nem tisztaztak a diasztemak osszetetelet, azt ugyanis, hogy letezik-e egy szilard alap, mely megmutatja az osszetetelet minden diasztemanak, es helyzetet a tobbiekkel, valamint, hogy mindez milyen korulmenyek kozt jon letre... Minderrol sem bizonyitva sem bizonyitekok nelkul nem tesznek emlitest. Kovetkezeskepp, annak ellenere, hogy egy csodalatos rend letezik a dallam szekezeteben, a zene arra rossz sorsra iteltett, azok hibajabol, akik ezen kerdesekbe kontarkodtak. Semmi sem hasonlo ahhoz a tokeletes rendhez, amit a hallas erzek nyujt. Minderrol megbizonyosodunk ezen ertekezes soran. Most azonban a zene egyeb reszeirol kell szolnunk.
Miutan kiderul, hogy mi modon viszonyulnak egymashoz az asyntetikus diasztemak, szolnunk kell eloljaroban ezen systemakrol, mint ahogy a tokeletes systematol*, megmutatva hogy hany van belole, aztan folytatva megjelenitjuk nagysag szerint sorban, megjelolve a kulonbozosegeit, nagysag, osszetetel, forma szerint, ugy hogy egy se maradjon ki.
Ezzel a terulettel edddig meg senki sem foglalkozott. Eratokles probalkozott, bizonyitas nelkul, hogy megszamolja egy reszet ezen fajoknak. De semmi lenyegest nem mondott, hanem mindenben celt tevesztet, meg az erzeek adta eszreveteleket sem fogta fel helyesen. Minden systema, egy kivetellel, a latokorukon kivul esett. Egyetlen nagysag vizsgalataval probakozott meg Eratoklesz -, a dia pasonnal*,erzekszervek tanusaga nelkul,- bizonyitekot adni a diasztemak szamara es ismetlodesere. Nem sikerult eszrevennie, hogy egy ilyen modszer nem nem ad egy hetfoku skalat, hanem a het tobbszoroset, kiveve, ha letezik meg a dia pete* es a dia tessaron sema*, csakugy mint a melodikus kapcsolodas torvenye.
Folytassuk a dolgozat kovetkezo fejezeteinel ismertetesevel. Amikor valamely genos skalait megszamoljuk, hozzateve meg a valtozatokat, alfajokat, ossze kel vetnunk a klimakat, meismetelve a szambavetelt. Ez a kutatas nem tortent meg a "harmonikus" teoritikusoknal, mivel nem tartottak fontosnak. Mert nem ertettek meg jol, pontosan mi is ez a "mixis"*. Eztan a szot a ftongusokra tereljuk, mivel a diasztemak nem adnak lehetoseget a ftongusok kello megertesehez.
Ezen felul minden egyes systema, ahogy a hangunk valamely pontjara helyezzuk, melodizaljuk, ez az elhelyezes nem hoz valamely valtozast ezen skalaban, a letrehozott dallam azonban ezen elhelyezes reven, nem veszi magara a szokasos kulonbseget,...
Szugseges tehat, hogy az aki ezen tanulmanyba fog, foglalkozzon a hang szintre helyezesevel altalaban, reszletekbe menoen, amennyire csak celszeru. Mas szoval, a skalak termeszete kotelezove teszi, hogy megvizsgaljuk tulajdonsagaikat, a hang terjedelmet, a tonusokat.
Nem szabad azok hibajaba esni, akik a skalak kialakitasakor "suritettek" (katapyknosin>, hogy a ftongusokat kellokepp megertsek.
A "harmonikusok" kozul nemelyek tulzasba esve megprobaltak egy suru skalat szerkeszteni (diagramma).
Ezek tehat a reszei a harmonia tudoamanyanak. A kovetkezokben megelolegezunk egy rovid korulirast.
Az elso tehat az oszes problema kozul, mellyel foglalkoznunk kell, hogy pontositsuk a sokfele fajta mozgast es azok kulonbseget...
Aristeides Quindilianus, A zenerol 2,14 p. 80, 23-81,6 W.-I. (reszben=VS 37 B 7)
A harmoniak ugyanis, mint emlitettem, a bennuk tulnyomo hangkozokhoz, vagy kiemelkedo hangokhoz hasonlitanak, ezek viszont a lelek mozdulasaihoz es indulataihoz. Damon es kore is bebizonyitotta ti. azt, hogy a hasonlosag folytan a folyamatos dallam hangjai kialakitjak az ethost - gyermekekben es elemedett koruakban egyarant - , meg ha nincs is meg, s elocsaljak, ha lappang. A tole hagyomanyozott harmoniakban legalabbis ezt lehet talalni, hogy a mozgo hangok 35 kozott hol a nonemuek, hol a himnemuek vannak tobbsegben, illetoleg vannak kevesbe vagy egyaltalan nem belefoglalva. Nilvanvaloan, mert a lelek ethosa vonatkozasaban hasznos minden egyes harmonia is. Ezert a dallamszerkesztes reszei kozott is az un. ostabla 36 a leghasznosabb a mindenkor legszuksegesebb hangok kivalasztasa szempontjajabol.
35) Allo hangok a tetrachord szelso hangjai, melyeknek egymashoz valo viszonya allando, rogzitett volt, mozgo hangok a kozepsoek, melyek helyzete a nemeknek megfeleloen valtozott.
36) Ostabla, petteia, a dallam kidolgozasanak egy fajtaja, "melynek reven megismerhetjuk, mely hangokat kell melloznunk, melyeket felhasznalnunk, melyeket hanyszor, melyikkel kell kezdeni es melyikkel kell abbahagyni. Ez segitseget jelent az ethos szempontjabol is" (Atisteides Quindilianus I, 12 p. 29,18-21 W.-I.) A hangokat tehat nem zenei, hanem elmeleti meggondolasok alapjan kellett megvalogatni es elhelyezni, helyuket "kisakkozni". Nyilvan ez is a Damon-iskola modszerei koze tartozott. Vo. R. Schafke, 207, 2. j.; C. Sachs, 231-32.
....
Pallas
A. Quintilianus, görög zeneiró az I-II. században Kr. u., a görög zenéről világosan irt munkát hagy ott hátra. A munkát, melynek cime: «Arist. Quintil. de musica libri III», Meibom tette közzé, az «Ant. Mus. auct. septem» (Amsterdam 1652) cím alatt kiadott műben.
Petyus Urasagod szeret jatszani? Mit szol a petteiahoz, mint zeneoktatoi segedeszkozhoz? Megszerkesztheto egy okos "ostabla" a gorog zeneelmeleti fejtegetesek illusztralasara? Tudsz a halon mas, mukodo tablazatokat, abrakat, jatekokat, amivel szemleltethetok a diasztemak, a systemak?
Ja, és ha itt (az előző hozzászólásból is nyíló első link) rábökök egy hangra, akkor megmutatja a szintonikus kommát, amit úgy kapok, hogy a négy kvintből adódó püthagorasi nagytercből kivonom az 5/4-es tiszta nagytercet.
http://improvise.free.fr/atlas/etlines.gif
Ez egy hexagonális táblázat, melynek közepén a C hang van, függőlegesen kvintoszlop szerint emelkednek a hangok, jobbra felfele nagytercek szerint, balra felfele kistercek szerint.
Előbb ezt érdemes megnézni (ha telepítve van a böngésződben a macromedia flash plugin), itt mutatja, hogy a kvintek frekvenciaaránya 3/2, a nagyterceké 5/4, a kisterceké 6/5.
Utána érdemes megnézni ezt, itt azt mutatja meg (szintén kell hozzá a flash plugin), hogy a C hangból kiindulva az előbbi arányokkal felrakott hangok hány centtel térnek el az egyenletes temperálású hangokhoz képest (Ha föléviszem a kurzort, kiírja számértékben.). Ha pedig rábökök egy hangra (valahol az alján), akkor megmutatja azt az enharmonikus hangot, amely legközelebb van a kiválasztott hanghoz. Látható belőle, hogy nyolc kvint meg egy nagyterc (másképp szólva két püthagorasi nagyterc meg egy akusztikus tiszta nagyterc) majdnem pontosan egész oktávra záródik, csupán 2 cent az eltérés.
(A cent a temperált félhang 100-ad része, vagyis az oktáv 1200-ad része. Az elektronikus hangolóműszerek cent egységben szokták mutatni az érzékelt hang magasságának eltérését az elméleti magassághoz képest.)
A Disz úrfi és Esz kisasszony topikban vezetek egy sorozatot a temperálásról. Akit érdekel, oda is benézhet.
B. Szabó János - Somogyi Győző:
Elfeledett háborúk.
Magyar-bizánci harcok
a X-XIII. században.
Zrínyi Kiadó, Budapest, 1999. 120 o.
B. Szabó János és Somogyi Győző újszerű könyvet tett le az asztalra abban az értelemben, hogy az Árpád-kori magyar-bizánci háborúk történelmét ez idáig egyetlen szerző sem válallta fel önálló munkája tárgyául. Minthogy azonban a nagyobb magyar hadtörténetek (legrészletesebben Doberdói Breit József összefoglalása)254 s a korszakkal foglalkozó külpolitikai monográfia,255 több szaktanulmány0 is bemutatja a Kelet-Római Császársággal vívott harcokat (vagy legalább azok egy-egy fejezetét), sőt Moravcsik Gyulának köszönhetően a korszak bizánci kútfőinek hazai vonatkozású szemelvényei egy kötetbe foglalva, kétnyelvű kiadásban állnak rendelkezésünkre,1 az elfeledettséget idézőjel nélkül feltünteni kissé túlzás. A témaválasztás újdonságát és a szerzők látható szakirodalmi jártasságát tekintve meglepő, hogy a könyv nem tudományos apparátussal ellátott szakmonográfia, hanem népszerűsítő kiadvány. (Csakúgy, mint a szerzőpáros három évvel korábbi alkotása az Erdélyi Fejedelemség haderejéről.2) Mivel a korai magyar történelem mégsem annyira közismert, mint a 16-17. századi erdélyi história, célszerű lett volna legalább a forráshelyek jelölésére szakapparátust készíteni.
A könyv jellegéből fakadóan fontos szerep hárul a képi információkra. Somogyi Győző és Kurdi István grafikái a hitelesség igényével készültek. Igaz, hogy a források egyoldalúságán túl - aránytalanul kevés az írott hazai anyag - a régészeti kutatások hiányosságai is nehézséget jelentettek. Ezt B. Szabó János is megvallotta, a fegyverzet- és viselettörténeti rekonstrukciók problémáját kellően hangsúlyozva: "A kora középkori régészeti anyag óriási hiányosságai miatt olyan másodlagos forrásokat kényszerültünk felhasználni az illusztrációk elkészítéséhez, amelyek aligha ütik meg a régészeti rekonstrukcióhoz szükséges szigorú mércét."
Az első fejezet a "Bizánc és a steppe" címmel a 7-9. század kelet-európai eseményeit eleveníti fel. A magyarok színrelépésével foglalkozó alfejezet részletesen bemutatja a magyarokkal rokon kultúrájú steppei lovasnomád türk népeket. Szerényebb terjedelemben vázolja a magyar honfoglalásban játszott bizánci szerepet. A naprakész felkészültség szép példája, hogy a - soha nem is létezett - "Nagymorva Birodalom" helyett a morva állam reális értékelését adja: "894-ben meghalt a szláv morvák nagy uralkodója, Szvatopluk, s országát, Moráviát három fia részekre osztva kormányozta. Az ő viszályaikba avatkoztak be a magyarok, s ennek eredményeként elsőként a Duna alsó szakaszánál fekvő kereszteletlen Ó-Morávia juthatott magyar kézre." Kár, hogy másutt súlyos tárgyi tévedés rontja a fejezetről alkotott összképet, amely olyasmit ad Bíborbanszületett Konstantin szájába, miszerint Levedi a szavartinak nevezett törzs élén állt, holott a tudós császár egészen mást írt "A birodalom kormányzásáról" értekezvén: "A türkök népe régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, amelyet első vajdájukról Levediának neveztek ... De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból sabartoi asphaloi-nak nevezték. A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi ... Amikor a türkök és az akkor kangarnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig sabartoi asphaloi-nak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre, amely helyeken mostanában a besenyők népe lakik."3 Mivel egy szélesebb kört célzó kiadvány minden olvasójától nem várható el, hogy tisztában legyen a türk típusú államszervezet jellegzetességeivel, a "magyar" törzsszövetség névváltozásaival, hasznosabb lett volna inkább a 10. századi forráshelyet idézni, mint a fogalmakat összezavarni.
A második fejezet a kalandozások korába vezet. A könyv egyik fő újdonsága, hogy részletesen mutatja be a Bizánci Birodalom hadszervezetét, a katonatársadalmat, azt a több évszázados reformfolyamatot, amelynek eredményeképpen a 10. századra a tartományi véderő, a themakatonaság fokozatosan átadja vezető szerepét a tagmatáknak, vagyis a fővárosban és környékén állomásozó gárdahadtesteknek, a tényleges központi hadseregnek. A császár szolgálatában álló fegyveres erők etnikai sokszínűsége is kellő hangsúlyt kapott, így a vardarióta türkök katonai telepei sem kerülték el
a szerzők figyelmét. E példa azért érdekes, mert a Vardar folyó völgyébe sodródott türkök neve mögött okkal sejthetünk magyar néptöredéket. A fegyvernemek és a hadrend részletes bemutatásakor legalább annyira hiányzik a lábjegyzetek sora, mint a forráshelyeknél. Ennek híján a téma iránt elmélyültebben érdeklődő olvasó a kötet végére ömlesztett betűrendes bibliográfiából kénytelen "csemegézni".
"A magyarok hada" jórészt Bölcs Leó alapján sorakozik fel egy talán túl rövid alfejezet lapjain. A tudósítást támogató-kiegészítő régészeti leletek nagyobb teret is kaphattak volna, mint ahogy tanulságos lett volna összevetni a "Taktika" magyarjainak harcművészetét a mű előképének tekinthető maurikiosi "Strategikon" türkjeivel, illetve Regino egyik kitételével. (Ez utóbbi amiatt említendő, mert a nyugati krónikások közül a prümi apát volt az egyetlen, aki értő módon szólt a magyarok harci fortélyairól.) Dicséretes viszont, hogy a Dzsajháni-hagyományból merítő Ibn Ruszta feljegyzésén kívül egy ritkán idézett Al-Maszúdi forráshely is színesíti az eleink hadművészetéről írottakat. A 10. századi balkáni hadjáratok ismertetésekor az oly kevés hazai emlék egyike, a Botond-monda a Képes Krónika alapján idézi fel a legkisebb magyart, akit vitézsége akkor és ott a legnagyobbá tett. Végül az orosz-besenyő-bolgár-magyar hadjáratot, amely a szövetséges haderő arkadiupoliszi vereségébe torkollott 970-ben, kurtán, de tárgyszerűen ismerteti a könyv.
Ugyancsak a jelentőségéhez mérten rövid harmadik rész vázolja a 11. századi eseményeket "Ingatag szövetség" címmel. Sajnálatos, hogy ezt a fejezetet is terheli egy felületesen fogalmazott utalás a "bolgár eredetűnek tartott csanádi Ajtony" személyére. Hogy a marosi nagyurat mi alapján lehet bolgár eredetűnek tartani, az még hagyján. De az őt legyőző Csanád révén beazonosítani, akiről az egytemplomú és hétfeleségű törzsfő egykori szállásterületen szervezett vármegyét nevezték el; ez már olyan anakronizmus, ami az Ajtony-Csanád párharc kimenetelét tekintve nem nélkülözi még a fekete humor árnyalatait sem!
"Veszedelmes szomszédság" címet kapott a legterjedelmesebb, negyedik fejezet. A 12. századi hadtörténet lapjain az Árpádok és a Komnenosok feszülnek egymásnak. Sajnos az előadás tagolatlanságában elsikkadt az a tény, hogy ezt a könyvet elsősorban e fejezet miatt volt igazán érdemes megírni! Ugyanis a 12. század, amely mind a Magyar Királyságot, mind a Kelet-Római Császárságot emelkedő pályáján találta, a két hatalom legnagyobb horderejű mérkőzését hozta. Az új életszakasz még a 11. század végétől számítandó mindkét állam történelmében: egyfelől Szent László indította meg a Magyar Királyság déli irányú hódító hadjáratait, másfelől kortársa, I. Alexios Komnenos új, életerős dinasztia uralmát alapozta meg Bizáncban. A két, folyamatosan erősödő ország összecsapása elkerülhetetlen volt. Küzdelmük főleg a Balkán feletti fennhatóságért folyt, de a viszony tovább mérgesedett, amint nagyjából egyszerre két harcias és birodalmi távlatokban gondolkodó személyiség került trónra, II. Géza király (1141), illetve I. Manuél császár (1143). Egymással szemben álló politikai tömbök részesei, sőt szervezői voltak, olyannyira, hogy a század közepére "világháborús" veszély alakult ki. Ez végül nem borította lángba a földrészt, de Közép- és Délkelet-Európa hosszú, véres hadjáratokat szenvedett el. S hogy ezt milyen fegyverzettel, hadszervezeti keretek között vívták, arról már érdemben is szól a könyv.
Az indító alfejezet a Komnenosok hadi reformjait taglalja: a themakatonaság újragondolt rendszerét, a keleti (szeldzsuk-török) és nyugati (főleg német és normann) zsoldosok megnövekedett szerepét, s a fegyvernemek terén tapasztalható újításokat. Kiemeli azt is, hogy a Komnenos-kori nehézlovasság felfejlesztésekor a császáriak saját kárukon tanulva tapasztalták meg
e fegyvernem harci értékét, elsöprő erejét. (Erre főleg a szicíliai normannok ellen viselt háborúk során nyílt alkalom.)
A bizánciakat bemutató részre felel a "Magyar Királyság hadereje" alfejezet. Az ország hadseregének gerincét alkotó várszervezetbeli alakulatok mellett kellő figyelem illette a besenyő, székely, káliz könnyűlovas íjász fegyvernemet, amelyet másfelől főleg II. Géza alatt nyugati nehézlovasság egészített ki, hosszú lándzsájával,
a hátrazuhanástól védő magasított nyeregkápával, sarkantyúval. A II. István-, II. Géza-, III. István-kori hadak mozgását térképeken is követhetjük, hiányzik viszont annak hangsúlyozása, hogy a 12. század közepére, második felére az egymással szemben felálló magyar és bizánci hadsereg hasonló, heterogén összetételű volt, csak az arányok tekintetében mutatkozott eltérés, attól függően, hogy kinek milyen és mennyi szövetségest, zsoldost sikerült kerítenie.
II. Gézával kapcsolatban több vitatható, sőt megalapozatlan állítást olvashatunk. Helytelen az egyik legaktívabb és legharciasabb Árpád-házi királyról úgy fogalmazni, hogy a pápai-normann-kijevi szövetségi rendszernek csak a perifériáján kapcsolódott be a küzdelembe. Valójában a két császársággal szembenálló politikai tömb tevékeny és tudatos szervezője volt. Ez annak dacára igaz, hogy az európai "világháború" végül is elmaradt, s a fegyveres küzdelmek
a "mellékhadszínterekre" korlátozódtak. Súlyosabb hiba, hogy a Géza-kori magyar-bizánci harcok alfejezetcíme téves évszámot tartalmaz: a kezdő dátum ugyanis 1149 és nem 1148. A könyv népszerűsítő jellegéből adódóan az állítások ellenőrizhetősége nehéz. Ezt nem "sportszerű" kihasználni! Márpedig a székelykérdés egy kis szelete ezt példázza. Egy helyen azt olvashatjuk, hogy II. Géza nagyszabású katonai reformjának egyik hozadéka, hogy a székelyeket az ország minden pontjáról Erdély keleti határaihoz költöztették. Milyen írott vagy régészeti források szólnak erről? Ráadásul a szerzők megfeledkeznek az 1146-ban a Lajta-Fischa partján vívott csatáról, amelyben a székely (és besenyő) előhadnak fontos szerepe volt a király győzelmében. Tekintve a II. Géza-kori rossz magyar-német viszonyt, vétkes könnyelműség lett volna a székelyek nyugati egységeit az ország másik végébe telepíteni, mozgósíthatatlanná téve azokat!
III. István országlása alatt legérdekesebb, mindenesetre legrészletesebben adatolt szakaszukba jutottak a bizánci háborúk. Elismerésre méltó, hogy jóllehet a szerzőpáros jószerivel csak görög kútfőkből meríthetett, mégsem esett rabul Kinnamos és Choniates túlzásainak, hanem tárgyilagos leírásokat készített. Itt viszont bővebben is lehetett volna idézni a két bizánci írótól, mivel a könyv népszerűsítő jellege a "mesélős" részek bővebb szerepeltetését külön indokolja. Az 1162 és 1167 közötti évek besűrűsödött harci eseményeinek előadását szerencsésebb lett volna világosabb tagolásban tálalni. Az 1167. július 8-án Zimony alatt megvívott döntő összecsapást pontosabban is ki lehetett volna dolgozni. Az csak Niketas Choniates tévedése, hogy a magyar vezér, Dénes ispán egy tömbben sorakoztatta fel valamennyi katonáját. Ioannes Kinnamos alapján világos, hogy a másik író az első arcvonalba rendelt páncélos nehézlovasságot nézte a sereg egészének. Valójában Dénes három, mélységben tagolt fegyvernemet állított csatasorba: nehéz- és könnyűlovasságot, illetve könnyűfegyverzetű gyalogságot. Ráadásul a csata leírásakor Kinnamos hangsúlyozza, hogy a bevezető szárnytámadáskor mindkét oldalon a jobbszárny győzött. A küzdelem végkimenetelét sem a bizánciak középre tömörülése, hanem a vasbuzogány döntötte el, amely a görögöknek volt, ámde a magyar harcosok fegyverzetéből hiányzott.
Végül a "Birodalmi délibábok" (13. század) szerepeltetése sem indokolt. Ez időben tényleges magyar-bizánci háborúk nem voltak, így e fejezet inkább epilógus értékű. 1204-ben ugyanis a keresztesek elfoglalták Konstantinápolyt, és létrehozták az 1261-ig fennálló Latin Császárságot. A szerb s különösen a bolgár függetlenségi harcok sikerei révén ez idő tájt már kizárólag névlegesen létezett a magyar-bizánci határ. Ennélfogva Magyarország sem örülhetett sokáig annak, hogy III. Béla király a Balkán feletti fennhatóságot végleg elragadta a délkeleti császárságtól. A 13. század folyamán be kellett érnie "kisebb" területi gyarapodással, ennek eredményei a Szávától délre szervezett bánságok lettek.
A kötetet magyar és angol összegzés, válogatott bibliográfia és a rekonstrukciók forrásjegyzéke zárja. A szépmíves ábrákkal, részletes térképekkel gazdagított kötet ugyan alkalmas arra, hogy az Árpád-kori magyar-bizánci háborúk iránti elmélyültebb érdeklődést felkeltse, de a szöveg kidolgozottsága elmarad az igényesen megrajzolt képek színvonalától. Mindezeknél fogva a kötet csak egy alaposan átdolgozott második kiadás révén tölthetné be hivatását, a megbízható és olvasmányos tájékoztatást: jelen változatában komoly kritikával kezelendő.
Petteia
(kétszemélyes játék)
A játék játszható: a 64 furatos játéktáblán, 8 világos és 8 sötét színű bábuval.
A játékosok felváltva lépnek. A bábuk lehetséges lépési irányai: előre, hátra és oldalirányban, egyszerre több mezőt is, akár a bástya a sakkban. Átlósan lépni nem szabad.
A görög eredetű Petteia játék neve "kavicsok"-at jelent. Platón szerint a játék eredetileg Egyiptomból származik.
A célunk az, hogy vagy elfogjuk, vagy mozgásképtelenné tegyük az ellenfelünk összes bábuját. Az elfogás módja az, hogy függő-leges vagy vízszintes irányban két oldalról közrefogjuk az ellenfél bábuját a mieinkkel, amelyet ekkor levehetünk a tábláról.
A Petteia játék feltételezett szabályai
A játék 8x8 vagy 12x8 mezőt tartalmazó táblán játszható.
Kezdéskor a bábukat a tábla alapsoraiba állítjuk az ábra szerint, sötét kezd.
Bábunkkal beléphetünk két ellenséges bábu közé anélkül, hogy fogságba esnénk.
A tábla szélei nem használhatók elfogásra.
Az a játékos nyer, aki először fogja el az ellenfél összes bábuját, vagy megakadályozza az ellenfél bábuit a mozgásban (lehetőség van bábucsoport bekerítésére és ezáltal mozgásban való megakadályozására is).
Latrunculi means 'robber-soldiers' or 'mercenaries' and was the most popular thinking man's game in the Roman Empire. Numerous boards have been found and they vary in size, but the most common size is 8 by 8. This game seems to have gone through a transition, just as Duodecim Scriptorum changed to Tabula. The result is that writers have described it alternately as having either one type of playing piece or two. Archeological finds in Italy and Britain suggest that at least in the later Empire Latrunculi had two playing pieces. The earlier single stone version, therefore, would be identical to Petteia.
Latrunculi most certainly derives from the Greek game Petteia, which also means "pebbles". Plato tells us that Petteia originally came from Egypt. In the pictures from Greek amphoras shown here we see Ajax and Achilles playing Petteia. These vases predate Roman boards. Click on the image for a full size version.
In a book called Onomasticon by the Greek writer Pollux, he describes Petteia as follows:
The game played with many pieces is a board with spaces disposed among lines: the board is called the 'city' and each piece is called a 'dog'; the pieces are of two colors, and the art of the game consists in taking a piece of one color by enclosing it between two of the other color.
In these Greek images the war heros Achilles and Ajax are shown playing on a stone board. The Greeks apparently played this game at the time of the Trojan War, since a board was found in the excavations of Troy. The Egyptians were probably playing this game in the time of Ajax and Achilles, and the Greeks certainly had commerce with Egypt at the time of the Trojan war, but no evidence of this game in Egypt has yet been found. The images may be fancy or fact, but the suggestion that the game involved military style strategy is inescapable. In these images, there are 11 stones lined up on one of the boards, and 9 or 10 on the other, which are suggestive of the board lengths.
Latrunculi was a military strategy style game resembling modern chess in some ways.The exact rules of this game are not known. The board and playing stones shown here were found in Herculaneum. Checkerboards were unusual -- this one was made of tiles and has ten squares by eleven squares.
Boards varied in size; some boards were 8 x 8, 8 x 7, or 9 x 10. It may be impossible to determine which of these boards were for what game, but the size of the board may not have affected the style of play. Boards for all these games, therefore, may have been interchangeable. Boards were made of wood, but some were made of stone, marble, or even silver. The image at left shows a fragment of a Petteia board and stones found at Athens.
The single stone (single type of playing piece) must be the original version of the game, and is the Greek game of Petteia. The two-piece version is Latrunculi. The single additional piece sat in front of the line of stones and may have represented the Eagle (aquila), or standard-bearer. Descriptions and proposed rules are provided on the following pages :
The pieces could be made of metal, ivory, stone or glass. Even coins could have been used. Boards may have varied in size, without affecting the style of play. Some boards were made of silver, most were made of wood, but some were made of stone or marble.
The relationship describing the evolution of Latrunculi and precursors is shown below. The links to modern chess and Go are speculative, but in the case of Go, it is curious to note that the game of Five-in-a-Row was played in China on Go boards and in Rome on Latrunculi boards.
Below is the starting arrangement for Latrunculi on a 12 by 8 board.
Ha nem vezet ra a gep, akkor a Parian marble Ashmolean szocsoport a google keresovel a muzeumba visz.
The Parian Marble (otherwise known as the Parian Chronicle or the Marmor Parium) is the earliest extant example of a Greek chronological table. It has been in Oxford since 1667, and is one of the greatest treasures of the Ashmolean Museum.
Arundel (Pallas)
A. Howard Tamás, az előbbinek fia; neves régész volt. Ó-görög régészeti gyüjteménye világhirü volt. Sajnos, hogy e műemlékek (melyeket Selden J. Marmora Arundéliana c. művében ismertetett 1628.) a nagy forradalom alatt elkallódtak, elszóródtak, s megsérültek. A legnevezetesebbek azonban mégis az oxfordi egyetem birtokába kerültek (1667). Leghiresebb ezek közül az u. n. arundeli márványtábla, melyet Parosz v. Keosz szigeten találtak és amely Görögország történetének kronologiáját adja 1582-264. kr. e. Ismertetését és magyarázatát l. Böckh-nél a Corpus inscriptionum 2. kötetében (Berl. 1843). Megemlítendő az Arundel Society, mely Londonban 1848. alakult, amely a műemlékek gyűjtése, sokszorosítása és magyarázása körül nagy érdemeket szerzett. V. ö.: Maynard, Twenty years of the Arundel Society (London 1869), és Descriptive notice of the drawings and publications etc. (u. o. 1870); Michaelis, Entstehen u. Vergehen einer Antikensammlung (l. Im neuen Reich 1878. évf. 24. és 25. sz.); Stephen, Dictionary of National Biogr. (II. köt. 141. sk. lap).
Porphyrios, kommentar Ptolemaios Harmonikajahoz p. 93,6-17 During=Archytas VS 47 B 2
Kozep a zeneben harom van; egy szamtani, a masodik a mertani, a harmadik az ellentetes, melyet harmonikai kozepnek neveznek. A szamtani kozep az, amikor van harom tag (horos), ilyen tobblet szerinti szamkapcsolatonkent (ana logon): amennyivel nagyobb az elso a masodiknal, ugyanannyival nagyobb a masodik a harmadiknal. Ebben az aranyparban (analogia) ugy all a helyzet, hogy a nagyobb tagok aranya (diastema) kisebb, a kisebbeke nagyobb. A mertani kozep az, amikor az elso tag ugy aranylik a masodikhoz, mint a masodik a harmadikhoz. Ebben az esetben a nagyobb tagok ugyanabban az aranyban allnak, mint a kisebbek. Vegul az ellentetes, amelyet harmoniai kozepnek nevezunk, mikor igy all a helyzet: ahanyad reszevel onmaganak az elso tag felulmulja a masodikat, ugyanannyiad reszevel a harmadiknak mulja felul a masodik a harmadikat. Ebben az aranyparban a nagyobb tagok aranya nagyobb lesz, a kisebbeke kisebb. 28
28)Az ana logon kifejezest Szabo Arpad kihagyasos kifejezesnek ertelmezi:ana logon (isoi), vagyis szamkapcsolatkent egyenlo, s ebbol kovetkezoleg analogia=szamkapcsolatkent egyenloseg (Afgange 193-221, az Archytas-toredekrol kul. 217-221) Legujabban Fallus Robert cafolta Szabo elgondolasat, maskepp ertve az ana logon kifejezest: Gorog harmonia, Bp. 1980. 306-316, a toredek szovegenek forditasa:312. Mindket ertelmezesnek vannak nehezsegei, a szoveget igyeekeztem [Ritook] lehetoleg szo szernt forditani, itt utalva az ertelmezesi lehetosegekre.
............
Archytás (Pallas)
görög államférfiú, pythagorási filozofus és matematikus. Tarentumból származott és Platón kortársa volt. Működése délszaka 400-365 Kr. e. esett. Szülővárosának hadvezére volt három hadjáratban. Horatius ódái szerint (I. 28) hajótörésben vesztette életét. Mint tudós különösen matematikával foglalkozott. A köb megkettőzésének feladatát A. oldotta meg először. Horatius az előbb idézett helyéből arra lehet következtetni, hogy a Föld kerületének meghatározását is megkisérlette. Az ókor többféle gépezet szerkesztését tulajdonította neki. Hír szerint fából repülő galambot szerkesztett volna. Neki tulajdonítják a csiga és csavar feltalálását is. A nevét viselő legtöbb irásmű-töredék hamisítvány. V. ö Gruppe, «Über die Fragmente des A.» (Berlin 1840). Beckmann, «De Pythagoreorum reliquiis» (Berl. 1844). Mullach, «Fragmenta philos. graecor.» (Páris 1867).
..............
ARCHYTAS
de Tarente
430 – 360 av J.C.
Archytas fut un mathématicien, homme d’état et philosophe qui vécut ŕ Tarente en Grande Grčce. Les Pythagoriciens avaient été pourchassés ŕ travers toute la Grande Grčce et seule la ville de Tarente leur accorda un refuge. Archytas y rejoignit les Pythagoriciens et tenta d’unifier les cités grecques de la région dans une vaste alliance contre leurs voisins ennemis. Durant sept ans il fut élu commandant en chef des forces de Tarente et cela en dépit d’une loi interdisant ŕ quiconque d’occuper ce poste plus d’une année. On dit męme qu’il profita de sa haute fonction pour sauver Platon quand ce dernier eut de graves problčmes.
En fait Platon effectua plusieurs voyages en Sicile et se lia d’amitié avec Archytas. Au cours de son troisičme voyage, en 361 av. J.C., Platon fut arręté et emprisonné sur les ordres de Dionysius II Tyran de Syracuse. Il écrivit alors ŕ Archytas pour que ce dernier envoie un bateau pour le sauver.
Archytas était un élčve de Philolaos, et de ce fait, un fervent Pythagoricien, qui croyait que les Mathématiques régissaient l’Univers entier et constituaient le seul moyen de le comprendre. Il était persuadé que les Mathématiques étaient la SEULE discipline et que toutes les autres en dépendaient étroitement. Pour lui, les Mathématiques pouvaient se décomposer en quatre branches : La Géométrie, l’Arithmétique, l’Astronomie et la Musique. Il était convaincu que le pouvoir des Mathématiques ne se limitait pas ŕ la connaissance de l’Univers, mais que tout bon mathématicien était aussi un excellent citoyen au discernement parfait.
Dans le domaine des Mathématiques, certains prétendent qu’il fut l’inventeur du nombre UN. En effet, pour les Grecs, les nombres commençaient ŕ DEUX. Seule la multiplicité était du ressort des nombres. « Est UN ce qui est ! ». Un dépouillant le UN de sa singularité philosophique, Archytas en fit un nombre comme les autres.
Il se passionna pour le problčme de la « duplication du cube » et en fournit une élégante solution géométrique… mais qui hélas ne respectait pas la contrainte dite de la rčgle et du compas. En effet, la partie la plus intéressante de sa solution consistait dans le fait qu’il introduisait le mouvement dans une démonstration géométrique : un demi cercle se déplaçant dans un espace ŕ trois dimensions et coupant une autre surface tri-dimentionnelle. Ces résultats nous sont parvenus ŕ travers la citation qu’en fit Eudčme de Rhodes dans son « Histoire de la Géométrie ».
Il est bon de signaler que de nombreux résultats exposés par Euclide dans le Livre VII de ses « Eléments » figuraient déjŕ dans les śuvres d’Archytas. Il est maintenant admis par tous qu’Euclide connaissait parfaitement l’śuvre d’Archytas et qu’il y fit de larges emprunts.
Dans « Les Harmoniques », il étudia la théorie des sons et son ouvrage, bien qu’entaché d’erreurs, constitue une référence de base en la matičre. Ses travaux en harmonie musicale le conduisirent ŕ établir d’importantes propriétés dans le calcul des proportions (progressions géométriques, moyennes proportionnelles).
Il fut aussi le premier ingénieur en appliquant les principes des Mathématiques et de la Géométrie ŕ l’étude de dispositifs concrets. Ne se contentant pas de dresser des plans, il construisait réellement ses machines. C’est ainsi qu’il s’intéressa ŕ la technologie des vis et des poulies.
C’est pourquoi on considčre souvent Archytas comme le pčre de la Mécanique. On lui attribue aussi deux inventions certaines et étonnantes : D’une part un oiseau mécanique qui volait en battant des ailes grâce ŕ un mécanisme installé dans son ventre … mais qui ne pouvait bien sűr pas redécoller quand il avait touché le sol, et un hochet/crécelle pour bébé.
Astronomiquement, Archytas pensait que l’Univers était INFINI. « Si je me plaçais ŕ la limite de l’Univers, pourrais-je encore étendre ma main et ma canne au delŕ de cette limite ? Penser que non serait absurde. Donc une limite existerait au delŕ de celle lŕ… Et je pourrais y recommencer le męme raisonnement… Et si je trouve toujours une « limite » ŕ partir de laquelle je peux encore étendre ma canne, c’est que l’Univers est infini ».
Projet Educatif Européen « SOCRATES COMENIUS » - Collčge Jules Ferry (Montluçon)
LES ORIGINES DU PATRIMOINE SCIENTIFIQUE EUROPEEN
Coordonnatrice du Projet : Melle BANKO Martine. Animateur du Projet : Mr GIRAUD Jean
Auteur du document : Mr GIRAUD Jean.Créateur de la page Web : Mr OLLIER Jean Pierre
Pythagoras and his disciples
Grammar, Arithmetic and Music (p. 34)
"The 'emblematic image' on the tablet held at Pythagoras's feet is the clue that the fresco is about the mathematical harmonies of the universe. Balancing the Pythagorecians around the slate at the lower left are the astrologers, symmetrically placed on the other side of the foreground. These two groups are rightly represented as conterparts, for what the Pythagoreans defined with musical consonances, the astrologers found out by studying the sky. Plato's raised finger expresses a final connection: from the science of numbers comes music; from music comes cosmic harmony; and from cosmic harmony comes the divine order of ideas." (p. 34)
Megfejtenetek nekem mi ez es hogy mukodik? Kulonos tekintettel Aristoxenosra.
Koszonettel: Spiros
http://improvise.free.fr/atlas/etlines.gif
Atlas of Tonespace
by monxmood
Theories of tuning are generally based on the harmonic series, which is the sequence of component sine waves present in complex musical sounds such as the vibration of a violin string. The harmonic series of a fundamental frequency "f" is simply its multiples. The musical intervals between these sinewaves can be expressed as fractions of one sinewave over another. So the interval between the fourth and fifth sinewave (a major third) can be written as 5f over 4f, which, cancelling out the f's, gives 5/4. As a general rule, in most sounds, the higher the harmonic the less perceptible it is. So it follows that fractional relationships between frequencies also become harder to recognize, the higher the numbers involved.
It is useful to distinguish between the idea of a Tone Factory, which can generate a limited or unlimited number of frequencies, and the Tone Set, which is the ensemble of those frequencies considered useful in a given culture.
The Chinese One-Dimensional Tone Factory
The Chinese and Pythagoras both knew about the fifth, which is 3/2 times the frequency of the root note. They both discovered that if you stack 12 fifths you arrive at a note pretty close to seven octaves higher than the note you started on. The error was called the Pythagorean comma, and the Chinese may have had a name for it as well. It can be expressed as a a fraction: 531441/524288; as a percentage: 1.36%; or in cents (hundredths of a semitone): 23.46 cents.
Equal Temperament
Equal Temperament wasn't invented by Bach but he brought it to fruition. It works by dividing the Pythagorean comma into twelve equal parts called schismas (meaning "a division", one schisma = 1.955 cents) and adding one to each fifth so that they meet up neatly at the top of the stack of twelve. The same effect can be obtained by defining each semitone rise as an increase in frequency by the twelfth root of two.
the 31-notename system
Such a system of tuning could have brought about a wonderful simplification of notation, not to mention the possibility of simplified keyboards, but we were not to be so lucky. Thanks to rearguard action from the inevitable diehards, antique distinctions of tuning were preserved in the notation, resulting in a system of 31 names for 12 tones. If the sole system of natural tuning were the Chinese/Pythagorean system of stacked fifths, a case could be made for keeping these 31 (or even more) names, on the grounds that they refer unequivocally to specific products of the Chinese Tone Factory.
But, as you are about to see, it is not the only system of tuning, nor is it the only system for deciding on notenames. The "thirds" spelling rule, which states that triads, including diminished and augmented, must be spelled with alternating letters, comes into direct conflict with the 31 note ladder system and renders the whole sharp/flat system so ambiguous as to be useless.
The Indian Two-Dimensional Tone Factory
So let's have a look at the so-called just system of tuning, originally from India and named after a Greek called Aristogenes or Aristoxenos. Instead of relying solely on the fifth (3/2), it introduces thirds, both major (5/4) and minor (6/5) into the picture, forming a web of frequency relationships which I have organised as a honeycomb. Note that however far we extend this honeycomb in any direction, we will never find two notes of exactly the same frequency!
The Indians and Aristoxenos had a comma too, called the syntonic comma, which as a fraction is 81/80; as a percentage: 1.25%; and in cents: 21.51. This comma was considered the smallest nuance distinguishable by the human ear. In Indian music it is the distance between two neighbouring shrutis. Here, each plus or minus represents a difference of one comma.
Aristoxenos versus E.T.
We should take this opportunity to zoom out and see how all the honeycomb frequencies compare to Equal Temperament - the MIDI standard. The E.T. semitone or halftone is divided into 100 cents, which are the same as those displayed on your electronic tuner.
A note sitting on the bold line going down the middle is in tune to E.T. Notes on the left are sharp and those on the right are flat. The pale lines represent cents. If you click on one of the lower rows you will see a dotted line joining two notes only 1.954 cents apart, almost the same value as the Pythagorean schisma (see above). It fulfills a similar function, because being imperceptible to all but the gods, both the Turkish and the Indians (and maybe others) have used it to simplify and limit their tone factory output. You can liken it to a warp or wormhole in tonespace forming a shortcut between two distant points. So I don't know whether to call it the Oriental wormhole, or Turkish Tonewarp.
In this chart I have given the notes names according to the "thirds" rule. You can see by running your mouse over a few names that the same name may represent several widely differing frequencies, while two notes joined by the dotted line will have different spelling. Enharmonic spelling, a legacy of the Pythagorean system, breaks down completely with Just Tuning.
Kuadarcba fult a regiek minden probalkozasa Arisztoxenosz szerint, hogy a zenet pontosan leirjak. Meg azon teruleteket is, melyeket ismerni veltek, minden modszer nelkul vizsgaltak, megmaradva a diapason korben, az enharmoniat veve csupan alapul, mellozve mas genusokat. De kik voltak azok, akiket igy kurtan, furcsan elintez? Megelolegezunk egy hosszu nevsort,az irasos emlekek szerint. Termeszetesem kozuluk nem mind megbizhato zenetudosos, de neha, ha akar csak par szoval is, tanuskodnak a gorog zenerol. Es ha mar lenduletet vettunk, nem allunk meg Aristoxenosnal, felsoroljuk utodait is. A szamunkra fontos neveket megcsillagozzuk.
Homeros
Thamiris
Fimios
Dimodokos
Olin
Zambolas
Jagnis
Eumolpos
Orpheus
Olympos
Musaios
Marsias
Lynos
Olympos (2)
.... ?
Tyrtaios
Terpandros
....?
Klonas
Thalitas
Alkman
Archilochos
Pythagoras*
Epigonos*
Lasos*
Korinna
Ibikos
Sapho
Stisichoros
Sakadas
Polimnistos
Arion
Alkaios
Phrinichos
Bachilidis
Pindaros
Aischylos
....?
Simonides
Praxila
Pratinas
Labroklis*
Anakreon
Simos*
Knisias
Phrynihos (komikos)
Agathon
Krexos
Philolaos*
Phrinis
Sophokles
Lambros
Diodoros
Pronomos
Melanippidis
Euripides
Eratokles*
Ion
Damon*
Pythagoras (Zakinthos)*
Lambrokles*
Telestis
Platon
Philolaos
...?
Thimotheos
...?
Arisztophanes
Damon
Aginor*
Aristoxenos*
Aristoteles
Kifisodoros
...?
Hreacleides Pontikus*
Dorion?
Architas*
Eukleides*
Theophrasztos
Hibeh papirus*
...?
Ktisibios
...?
...?
Philodimos*
Didimos*
Plutarchos
Thrasillos*
Ptolemaios*
Heliodoros
Nicomachos*
Kleonides*
Dionysios
Ifestion
Theon Smirneus*
Adrastos
Mesomides
Polydeukes
Ptoleaios*
Athinaios
Aristeides Quindilianus*
Pappos
Porphyrios
Sextus Empirikos*
Backheios*
Alypios*
Gaudentios*
Capella*
Boethius*
Mielott ujra Aristoxenos szoveg faggatasaba fognank, nem allhatunk ellen a kisertesnek, hogy megtudakoljuk, ki volt vegul is az ozene fejedelme, mindenki altal elismert, koronazatlan kiralya? A valasz kiabrandito: szinte semmit sem tudunk eleterol. Tarentumban szuletett 376-375 korul i.e., a negyedig szazadban. Szulovarosaban ekkor egy ragyogo elme kormanyozta nepet, Archytas, a filozofus, politikus, matematikus, zenetudos bolcs. Aristoxenos apja, maga is muzsikus. Ifju titanunk, nem tudni mikor, bekalandozta a szarazfoldi Gorogorszagot, Megtelepedett egy idore az arkadiai Mantineaban,
zenet tanult Lambrossal. Visszaterve Italiaba Xenofilosnal tanitvanykodva melyitette el zenei tudasat, kesobb tanitvanybol a pytagorikus filozofus baratja lett. Masodik utazasa Korinthosba vezette egy kis idore, itt ismerte meg a szamuzott Dionysost, Syracusa turannosat.
Megtelepedve Athenben, kevessel 330 utan i.e., beiratkozott Aristoteles Lyceumaba. 332-ben meghalt Aritoteles. Aristoxenosunk, mint a legelesebb elmeju tanitvany, ugy hitte, neki jar a Lyceum vezetesenek tiszte, de nagy kiabrandulasara, az "isteni szavu" Theophrasztosra esett a valasztas. Indulatos termeszetehez hiven, csuf szavakkal illetven a megboldogult Arisztoteleszt, eltunt a szinrol. Hova kerult, mit tett eztan, ismeretlen a sorsa.
Proton men un apandon tin tis fonis kinisin* dioriteon to mellonti pragmateuestai peri melous avtin tin kata topon, ou gar eis tropos autois on tughanei'kinite men gar kai dialegomenon imon kai melodounton tin eirimenin kinisin, oxi gar kai bri dilon os en amfoterois toutois enestin auti d' estin i kata topon kath in oxi te kai baru gignetai - all' ou taouton eidos tis kiniseos ekateras estin. epimelles d' oudeni popote gegenite peri touton dioristai tis ekateras auton i diafora kai touton mi dioristendos ou pani radion eipein peri phtongon* ti pot estin. Anangeon de ton boulomenon mi pashin oper Lasos* te kai ton Epigoneion* tines epathon platos auton oithendes ehein, eipein peri autou mikron akribesteron. toutou gar dioristhendos peri polla ton epeita mallon estai safos (legein). Anagaion d' eis tin touton xinesin pros tois eirimenois peri t' aneseos kai epitaseos kai barititos kai oxititos kai taseos eipen ti pot allilon diaferousin. oudis gar ouden peri touton eiriken, alla ta men auton olos oude nenotitai ta de synkehimenos. Meta tauta te de peri tis bareos te kai oxeos diastaseos lekteon poteron eis apeiron auxisin te kai elattosin ehei i ou i pi men d ou. Touton de dioristeon peri diastimatos katholou lekteon epeita diereteon osahos dunate diereisthai, eita peri systimatos' katholou de dielthonta lekteon eis osas pefike temnesthai diireseis. Eita peri melous upodiloteon kai tupoteon oian ehei fisin to kata mousikin epeidi pleious eisi fisieis melous, mia d' estti tis ek pason autou i tou irmosmenou kai melodoumenou. dia tin epagogin de tin epi touto gignomenin kaa ton horismon ton apo ton allon anagkaion pos ton allon epafasthai fiseon. Aforistendos de tou mousikou melous outos os endehetai midepo ton kath ekasta tetheorimenon all' os en tupo kai perigrafi, diereteon to katholou kai meristeon eis osa fainetai geni diaireisthai. Meta touto de lekteon peri te suneheias kai tou exis ti pot' estin en tois sustimasi kai pos eggignomenon.
Az tehat aki megprobalkozik a dallam magyarazataval,annak minden erejevel eloszor tisztaznia kell a hang egy meghatarozott mozgasat egy korulhatarolt helyen. Mert nem letezik csupan egy modja ennek a mozgasnak, mivel ez a mozgas valtozik mikor beszelunk es mikor enekelunk. Termeszetesen ezen ket esetben megjelenik a magas es a mely. A kulonbseg a magassag es a melyseg kozt, aranyos a nyilassal, ahonnan a hang jon. Kovetkezeskepp nem ugyanaz a fajta mozgas megnyilvanulas a mely es a magas.
Mindeddig soha nem gondoskodtak ennek a tisztazasarol, mi a kulonbseg mindegyik esetben.
Es termeszetesen mivel ez nem tortent meg, nagyon nehez a ftongus meghatarozasa.
Szugsegszeru azonban annak, aki meghatarozza a ftongus fogalmat, hogy ne jarjon ugy, mint nehany Epigonos koveto, akik az hittek, hogy a ftogusnak szelessege van, abbeli igyekezetukben, hogy pontosa meghatarozzak kiterjedest tulajdonitva neki. Ha ez a meghatarozas ( ftongusnak) sikerul , sok mas problema is a kovetkezokben megoldodik.
Mindezek utan, szuksegszeru, hogy egy melyebb megertessel ezen a ponton, tisztazzuk az anesis, sullyedes, az epitasis, az emelkedes, a barititos, a mely es az oxitito, , magas, valamint a taseos, megallasi pont fogalmakat, es hogy mi a kulonbseg koztuk. Mert senki nem mondott errol semmit, sok minden ezek kozul teljesen figyelmen kivul esik, masok osszekevertek.
Mindezek utan szukseges megvizsgalni a mely es a magas merteket, melyik ezek kozul novekszik, mely csokken veg nelkul, vagy mikor nincs, es mi nincs, az esetben mikor mindketto tortenik.
[kinissis tis fonis, a hang mozgasa, a valtozas egyik hellyrol a masikra kerules. Kata topon kisisis tis fonis, a valtozas, a mozgasa a hangnak egy meghatarozott helyen. Aristoxenos ket fajta mozgasat kuloniti el a hangnak, a folyamatost, synehi, es a diasztematikust. Az elsot a beszed mozgasanak, kinisi tou logou, a masodikat melodikusnak nevezi. A synehis tehat folyamatos, megszakitas enelkuli, mint a beszed peldaul. A diasztema szeru mozgas, dallamos mozgas, diasztemak szerint, a synehis, mint a beszed, nem haszanal diasztemakat. A dallam elidoz egy-egy ponton].
[baris, alacsony, ellenkezoje az oxis, A mely a hur feszultseg csokkentesenek a kovetkezmenye.A magas, oxis az epitasis, az emelkedes, a feszites kovetkezmenye.}
[epitasis, a megfeszitese a hurnak, a mozgas, egy alacsonyabb ftongusrol egy magasabbra. Az epitasis a folyamatos mozgasa a hangnak egy melyebb helyrol, topos, egy magasabbra. Aristoxenos azt mondja, hogy sokan azonositjak hibasan az epitasist a magassaggal, oxitata., es az anesist a melyseggel.]
[Photongos, hangzas, hang, A zeneben egy hangzas egy meghatarozott magassagban, ember vagy hangszer altal keltve. A ftongus egy hang esese, helyezkedese egy pontra.]
[Lasos, Hermionbol, 548/544 korul szuletett, i.e., mint Souda iraja, az 58. Olympia idejen, Achaiaban. Nagy formatumu alakja az ogorog zenenek, nagyhiru szofista. Souda szerint az elso, aki konyvet irt a zenerol, mely konyv elveszett, csak a tartalamjegyzeke maradt fenn Martianus Capellanal. Simonides ellenfele, Pindaros tanitoja. Ujito. Neki tulajdonitjak az attikai dithirambost. Epigonos kovetoivel egyutt azt hite, hogy a ftongusoknak kiterjedesuk van, platos, melyet Aristoxenos mint hibas nezetet cafol. Erdekeltek a kiserletek, igy Hippasossal egyuttmukodott, neki tulajdonitjak a felfedezest, hogy a rezges, donisis az oka a hang keletkezeseenek. Kerulte a sygmat , mint zeneietlent:
Damatra melpo Koran te Klumenoi alogon,
Meliboan umnon anagneon
Aiolid ana barubromon armonian.]
[Epigonos, 6.sz. i.e., hires zenesz. Amrakiaban szuletett, Sykionban elt. Az ujjaival pengetett, pengeto , pliktron nelkul,neki es iskolajanak tulajdnitjak a szolo gitar jatek bevezeteset, az aulos mellozesevel. Kovetoi az epigonistak, a zenei gyakorlaton tul erdeklodtek az elmelet irant is. Aristoxeos elesen biralja a ftongusoknak kiterjedest tuladonito elmelete miatt.]
Szpirosz! Róma átköltözött a kaposi hét dombra: minden út hozzánk vezet: arról a Papp Jánosról kérdeztél, aki a Berzsenyi-versek avatott tolmácsolója, a Berzsenyi Társaság tagja, Somogy (s talán éppen Nikla) szülötte, színész-rendező. M.
Greek Lyric
From the Greek word, lyra, meaning lyre, lyric poetry, refers to a short song accompanied by a musical instrument, almost always the lyre. Click to see the image of a lyre player. Lyric monody names that form of lyric composed for a single performer to either sing or read aloud for the pleasure of another or others (including divinities), on mostly secular occasions such as symposia or private invocations that might be erotically charged. Monody is particularly associated with Lesbos in 600 B.C.; a form which poets like Sappho and Alcaeus bring to exemplary heights (see also Anacreon, Praxilla, Hybrias, Corinna, Simonides of Ceos). Choral lyric refers to poems composed to be sung by a chorus, on sacred (i.e. hymns to divinities delivered at temples or cult sites) or ritual (i.e. weddings, maiden-songs, victory odes) occasions for a public or semi-public audience. Examples of choral lyric in our text are represented by Terpander, Alcman, Stesichorus, Ibycus, Simonides of Ceos, Pindar, and Bacchylides. (It is interesting to note that some of these religious festivals or cults, such as the Thesmophoria, the Dionysiac Mysteries (this is a student paper), the cults of Aphrodite and Adonia, or the Eleusinian mysteries may have reserved special roles for women.) It is thought that monodic lyrics can be identified because they were composed in local dialects, whereas choral lyrics were rendered in more "international" language, such as Dorian (from Sparta)--but such distinctions do not always hold true. Indeed, the question of whether the Greek lyrics represent a new consciousness of the self and the self's desires, a new sense of individuality and private life, or whether they are rather formulaic and conventional means of expressing the needs and practices of a community is at the center of scholarly arguments about their meaning today.
The lyric poets can be divided into two groups. There are those best known for monody, like Sappho and Alcaeus. and those best known for choral composition. Here is a syllabus from a course on Lyric Poets full of good information about them.
Homer and others describe different occasions for lyric song which show us the variety of occasions on and audiences for which lyric poems were performed. From such descriptions we can understand the different genres that the ancients thought specific poems or lyrics belonged to. These genres are named below. Click on the name of the genre for a definition; click on the texts for an example of that genre.
Hymn
Hyporcheme
Example:
Prosodion
Example from Pausanias:(Paus. 4.4.1).
Paean
Example from the Iliad:(Il. 1.472-4) Proper to Apollo; later addressed to other gods or even as memorial hymn to friend.
Dithyramb
See Herodotus 1.23 on the origins of the dithyramb.
Enkomion
Example:
Epinikion
Example:
Skolion
Example:
Erotikon
Example:
Partheneion
Example from the Iliad: (Il. 16.182-3)
Threnos
Examples from the Iliad: (Il. 18.50-1; 314-16, 24.746-7)
Lyrics were generally composed in one of two meters: the elegiac couplet, based on the Homeric hexameter, or the iambic in a six beat verse, called the trimeter. For the ancient Greeks the concept of poetical meter or rhythm was almost indistinguishable from the musical concept of the modes. The most common modes were the Dorian (martial and ardent), the Phrygian (celebrative and joyful), and the Lydian (gentle and seductive). Poetical meters and musical rhythms were thought to have a substantial influence on the human psyche. In thinking about what meter signified to a Greek audience, it is essential to remember that both Plato and Aristotle associate specific meters with the ability to create in the listener a specific mood, even a disposition to engage in certain actions.
Kithara
Kithara image
Satyrs playing aulos and kithara
Lyre
Barbitos
Phorminx
Chelys-lyra
Other Greek instruments include the aulos, tympanon, syrinx, seistron, pandoura, trichordon, photinx, salpinx, and kymbol.
A bölcsek fejedelme, Arisztotelész, akiről Averroes úgy véli, azért élt, hogy szabály legyen a természetben, megvette Szpeuszipposz néhány könyvét, mindjárt annak halála után, 72 ezer sestertiusért; a korban nála fiatalabb, de tanításaiban utána következő Platón, a püthagoreusz Philolaosz könyvét 10 ezer dénárért vásárolta meg, és állítólag ennek alapján készítette el Timaiosz dialógusát, amint azt Aulus Gellius Az attikai éjszakák III. könyvének 1. fejezetében elmeséli. Aulus Gellius azért mondja el mindezt, hogy az ostoba is megérthesse: a könyvekhez képest milyen kevésre becsülik a bölcsek a pénzt. Ezzel szemben, annak megismerésére, hogy minden dölyfösség ostobasággal jár együtt, hadd idézzük Tarquinius Superbusnak (a dölyfös Tarquiniusnak) a könyvek megvetésében tanúsított ostobaságát, amelyet ugyancsak Gellius mesél el Az attikai éjszakák első könyvének 10. fejezetében.
Állítólag egy teljesen ismeretlen asszony, bizonyos Vetula, a rómaiak hetedik királyához, Tarquinius Superbushoz ment, és felajánlott neki megvételre kilenc könyvet. Ezek, amint állította, isteni jóslatokat tartalmaztak. Érettük azonban akkora összeget kért, hogy a király őt bolondnak mondotta. Ekkor az asszony haragra lobbant, három könyvet a tűzbe dobott, és a többiért ugyanazt az összeget kérte, mint korábban. Amikor a király ezt megtagadta, újabb három könyvet dobott a tűzbe, és a három megmaradottért az előbbi árat kérte. Végül Tarquinius szerfelett megrökönyödött, és örvendett, hogy a háromért annyit fizethet, amennyiért mind a kilencet megvásárolhatta volna. Vetula tüstént eltűnt, sohasem látták, sem azelőtt, sem azután. Ezek voltak a Szibilla könyvek, amelyekből a rómaiak mint isteni orákulumból a tizenötös bizottság (quindecemviratus) egyik tagja által kértek jóslatot, és az a felfogás, hogy a tizenötös bizottság tisztsége ide vezethető vissza. Mi másra tanította bátor tettével Szibilla papnője a dölyfös királyt, mint arra, hogy a bölcsesség edényeit kivéve, a szent könyvek felülmúlnak minden emberi értéket, és amint Gregorius mondja a mennyek országáról: megérnek annyit, amennyid van.
