Gondolom azért onnan, mert ott tud szerelvényt cserélni a páros Ripi Ropival... Kíváncsi vagyok, a páratlan késése miatt elverték-e a párost, vagy adtak valami ócska Bhv-t. :) Hát, horvát területre +43-mal lépett be.
Pedig Kiskorpádtól-Dombóvárig volt busz. Tehát a kiskorpádi érkezést és a dombóvári indulást jelzi a piros szám.
A zöld szín pedig azt jelenti, hogy egy nemzetközi vonatot illene kerülőútvonalon közlekedtetni, ha több hetes / hónapos buszpótlásos vágányzár van. (Ez persze vicc, no meg a déli part sem járható már át.)
Tavaly nyár végén (amikor a Ludmillák már ott voltak, de még nem túl régen) kb. 38 fok lehetett árnyékban. Lehetett választani, Tesco busz, ingyen, az árúház mellé besúvasztott megállóból, amiről ordít, hogy tkp. leszarták az egészet, csak mégis megyen valami. Vagy x száz méter gyalog a buszig. Ott is nagyjából hasonló a megálló kialakítása.
Ez egy új létesítmény, már amikor megépült régen vége volt annak, hogy majd mindenki az üzem - közért - lakótelep között akar ingázni egy Ikarus 280 - assal.
Nem hiszem, hogy sokkal többe került volna, ha úgy alakítják ki, hogy az árúház mellé tudjanak beállni a buszok, és rendes körülmények között lehessen várakozni. Kijelző, légkondi, bejárat mellett peron és így tovább.
De még van rengeteg hasonló példa. Ezeken nem segít a felemelt parkolási díj, mert legfeljebb senki sem megy a belvárosba sem autóval, sem sehogy.
A vasútnál kb. ugyanez a helyzet. Jelenleg lenne még utas is, csak kb. 2 éve áll a 2 - es vonal, de majd egyszer 70 perc alatt érnek a vonatok Esztergomba. Tengerparti vonatot természetesen két pályaépítésen át kell küldeni, de legalább bunkó a kalauz is. Tudom, hogy nem a MÁV - nál dolgozók felelősek ezért, de a MÁV - nál nem dolgozók hülyesége is őket is érinti. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy különböző utasigényeket is ki kellene elégíteni, mert, hogy a Railjeten van állóhely kevés lesz. Aki egyszer - kétszer végignyomott egy ilyen utat nem fog felszállni a Desirora sem, ha nem muszáj. Segít ezen a parkolási díj?
Az okoskodás netovábbján még azt se sikerült eltalálni hogy melyik szakaszt "zárták le"... (Pocsaj-Esztár és Nagykereki állomások között volt vonatpótlás, aztán a 36736-oson szemléltették hogy hogyan kell az utazóközönséget a legnagyobb mértékben megszívatni.)
A székesfehérvári vasútállomásnál is világháborús robbanótestet találtak péntek délután - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel. Várkonyi Melinda elmondta: vélhetően a vasúti forgalmat is korlátozzák majd. A tűzszerészek még úton vannak, de a helyszínről származó információk szerint egy nagyméretű bomba került elő.
Hivatalos: A jv. nem fogadhatja el, főleg ha volt pénztár is az állomáson. Ha nem volt és tényleg ezen múlt a jegyváltásod, akkor a leadási macera végén a büntetést elengedhetik. Magán: fizess mindig és mindent kártyával, de legyen nálad ésszerű összegben papírpénz tartaléknak. Nálam hónapok óta ugyanaz a pár darab ezres pihen...
Tűzszerészeti intézkedés miatt pénteken déltől lezárták a Debrecen-Nagykereki vasútvonalon a Sáránd és Nagykereki közötti pályaszakaszt - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Kavalecz Imre közölte: a MÁV vonatpótló autóbuszokat rendelt a helyszínre annak érdekében, hogy a tűzszerészeti vizsgálat ideje alatt is biztosítani tudja az utasok elszállítását. Ez kisebb késéseket okoz.
A Mávinform értesülései szerint azért kellett lezárni a vasúti pályát, mert a sínek melletti földmunkák során lövedéket találtak - közölte a sajtóügyeletes.
Várkonyi Melinda, a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs tisztje az MTI-nek azt mondta, hogy egy robbanótestgyanús tárgy került elő a földből, a vasúti pályától, mintegy 2 méterre.
A tűzszerészek elindultak a helyszínre a tárgy azonosítása érdekében - mondta a referens.
Bár gyakorlatilag ez a ma létező legfejlettebb hangos technológia (TTS), "kézzelfogható" ismérve a tagolt és érthető beszéd, a vasút jeles barátainak pár hete megjelent hozzászólásai szerint ez sem elég jó, sőt kifejezetten rossz.
Jéé, ma teljesen új hang volt az utastájékoztató a Kelenföld állomáson (vajon csak ott vagy máshol a fejpályaudvaron is). Egy női hang (ismerős, szerintem a közszolgálati TV-ből ismerős "egyik híradós" - kedvelem a hangját egy kellemes megjelenésű és hangú hölgy). Fura volt, hogy nagyon tagoltan és érthetően mondja be a vonatokat az állomásokat, így első hallásra mintha valami különleges információ lett volna nem a szokásos menetrendi
Nyilván ez sok helyen így van - mondjuk az 1-esen látványosan - de azért biztos van kivétel, mondjuk ha csúcsban egy ütemen felüli gyorsított vonatra nem flirt ugrik be, az működhet.
Avagy: napközben/este, amikor lényegesen kevesebb egység elég ugyanazon vonalak kiszolgálására, nehogymár ne forogjon be a flirt máshová, ahol csúcsban kényszerűségből nem flirt megy, mert nincs elég.
De eddig is emelték, és nem csökkent az autók száma. Bár Szombathelyen nekem nem tűnt fel, hogy túl sok lenne.
Azzal pedig máshol sem akarnak semmit kezdeni, hogy ekkora városban a közlekedők egy része gyalogol, vagy biciklizik, vagy autóval megy. Igazából a jegyárcsökkentés sem lenne megoldás, mert, ha 100 forint lenne a jegy, akkor mennyivel többen cipelnék el a 4 zacskó cuccot a Tescotól a buszmegállóig?