Igen, nyaknál nyitottan varrják az arcát. Aztán - én legalábbis - kinai evőpálcikával még töltöttem oda, ahol szükségesnek láttam. Megmutatni nem tudom, mert nem fotoztam fázisonként, de a leírás alapján csináltam. A testének és a fejnek is más-más anyagot használnak. Én ugyanabból csináltam. Nem is lett olyan pöpec, az is igaz. Fontos, hogy a nyilakat is figyeld a szabásmintán, mert az anyag szálirányát (majd nyúlását) jelzi szabáskor és töméskor fontos lesz.
Ha van még lelkesedésed megbontani és újra tömni, azt ajánlom, hogy lap Flízt tegyél bele a lábaiba körbe, mint egy papírtörlő karton gurigája, úgy tekerd össze és a belsejét töltsd meg a töltőanyaggal, mert lehet, hogy laza állaga van és hiába tömöd, nem lesz egységesen szép. Igazából megmutatni lehetne, de remélem így is érthető!
Nem tudom hogy hívják. Műszál és szálas, tehát nem a golyócskás. Az Auchanba szoktam venni kispárnát és abból van. Elősször a fejet tömtem utána a négy lábat utána a testet. Egybe tömni a testet a lábbal még nem sikerült.
SEGÍTSÉG!!! VALAKI!!!Már vartam egy pár pónit , de még mindíg nem tökéletes. Tud nekem valaki segíteni abban hogyan kell úgy kitömni, hogy ne rogyjon meg a lába? Már annyira kitömtem, hogy szétfeszül a varrás, mégis megrogyik MIÉRT???????????????
na, szóval olvasom a könyvet, guglifordítóval (...:D) a "szakszavak" miatt (is), azt írja, használjunk jó minőségű poliészter töltőanyagot.
Én eddig "csak" gyapjúval dolgoztam, fogalmam sincs, mi számít jónak, hol lehet beszerezni, milyen márkák vannak, tudnátok ebben segíteni?
Nekem az is fura, hogy az archímzést még nyitott nyakkal végzi, hogyhogy nem hullik ki a töltőanyag?
A waldorf babánál van még csőgéz is a testanyag alatt, más babáknál (meg sok w. baba testénél, de én olyat még nem csináltam) közvetlenül a testanyagot töltik, hogy nem deformálódik, nyúlik el?
tudom, hogy off, de az autógumiból kerti dísz (vagy mászóka) szenzációs ötlet, a társasházunk be is szerzett egy csomó gumit, de ott megakadtunk, hogy mivel lenne érdemes lefesteni, mert ugye a gumi meglehetősen mozgékony anyag.
Ha ilyennel is találkoztál, kérlek, oszd meg velem (magyarul:D), ha lehet!
Én úgy "szoktam", hogy...megnyitom a kívánt internetes oldalt és mellé a szövegszerkesztőt - utóbbit tálcára teszem...rákattintok a képre, hogy nagy formátumban megjelenjen, aztán egérrel klikk, "kép másolása" , az oldalt leteszem asztalra...aztán szövegszerkesztő fel, és itt pedig szintén klikk az egérrel "beillesztés" és már ott is a kép. Gyakorlatilag lesz egy dokumentumod amiben képek vannak sorban egymás után a fázis fotókkal. A szabásmintákat "szoktam" csak "kép mentése" formátumban kinyomtani, és a cucchoz csatolni.
Az orosz nők nagyon ügyesek, fantasztikus ötleteik vannak pl. az újra hasznosításról... autógumiból kerti dísz - csacsis fogat stb...sok ötletet mentettem, mentek le onnan. Valamikor tanultam az oroszt 8 évig - a hátam közepére sem kívántam, ahogy a diákoknál lenni szokott - aztán sokáig leveleztem ottani "pajtásokkal", még a felnőttként is. Most meg örülök, hogy előjönnek és értelmezem a szavakat és így szabadon csatangolhatok a babás fórumtól egészen a pom-pom-os fórumig.
A jobb egérgombbal kattintasz, a legelső lehetőséget választod: megnyitás új lapon, ekkor megjelenik fent a liveinternet cím mellett egy másik, erre kattintasz, a kép bejön, és menthető. Remélem, érthető voltam
Te is egy drága kincs vagy , hogy ezt megosztottad velünk.
Már régóta keresek leírást a készítésről és egyebekről, hogy bukkantál rá?
Le szerettem volna menteni, mert mostanába nem lessz rá időm, hogy elkészítsem , de nem sikerül a mentés. Van valami ötlet miért nem tudom megjeleníteni a dok-ba?
nagyon tetszik ez a típusú baba, tudtok nekem ötleteket adni, hol találok szabásmintát, tutorialokat hozzá? (ez a behúzott száj nagyon bejön, de fogalmam sincs, hogy csinálják, vagy pl. a test, haj milyen anyagból van).
Van neve is ennek a stílusnak?
Mici babái is mintha valahogy ezt a vonalat nőtték volna ki, nem?
Csak valami lehetetlen időpontban vannak nyitva, 9-16, vagy még ennyi sem, és csak hétköznap, úgyhogy nagyon meg kell szervezni az eljutást, de én is tervezem.
Egyelőre két forrásom van, a gyapjúvarázs és a Keletinél a Máthé textil (bár ott csak egyszer voltam). De ajánlják a Soroksárin a Minitex, vagy valami hasonló nevűt is, állítólag ott nagyon sokféle van.
Lonci, köszönöm a szép szavaidat, nagyon igaz, amit írsz. Anyukám bennem él, és tovább él a fiaimban is, annyira nagyon, ahogy korábban soha nem gondoltam volna. Látom abban, ahogy a rántott húst készítem, ahogy a hagymát aprítom, ahogy a cérnát fűzöm tűbe, vagy a ruhát teregetem... Azt nagyon rossz, amikor történik valami fontos, és már épp hívnám, hogy gyorsan elmeséljem, csak aztán rájövök, hogy már nem lehet.
A manóid csudaédesek! A plüsst anyagot a neten rendeled?
Arra gondolam, hogy cicát varrok következőre, de ilyen fura embercicát :), szóval álló, hosszú karú-lábú macs, cicafejjel (ne adj Isten, ruhával), de plüssel még nem dolgoztam, és ehhez talán az lenne a legjobb. Persze minden ötletet örömmel fogadok!
Na igen, én is nagyon várom, hogy öltöztetős waldorfbabát is tudjak készíteni, már vásárolom az anyagokat, amikből majd varrok ruhákat...:) Azt hiszem, nekem is kompenzálás ez keményen a három fiam mellett:D
Uki valóban nagy falat volt, csak egy netes képem volt róla, és hát nem is lett tökéletes, de a kétéves tulajdonos egyből felismerte (lehet, hogy csak a színéről...). :D
Babák: hát van szabásmintám, de azt hiszem, már nevezhetem sajátnak. Anno nézegettem a neten, és találtam egy ilyen hosszú lábú babához mintát, csak mivel kinyomtatni nem tudtam, úgy tessék-lássék kézzel megrajzoltam, és persze idővel sokat alakítgattam is rajta. A ruhák meg csak úgy alakulnak, azt a részét szeretem a legjobban, amikor kitalálom, hogy mit és hogyan viseljenek. :) Lehet, hogy így élem ki a kislány utáni vágyamat, ha már két fiam született. :)
Szerintem nagyon jól bírod a kihívásokat, az Uki nagyon helyes, a babáid meg igazán kiforrott stílusról árulkodnak (nem vagyok nagy ismerettel megáldva a babák világában, ez a Te saját babaötleted, hogy ilyen egyformák, vagy talált szabásminta?).