Keresés

Részletes keresés

mepisz Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2357
Gyönyörű madarak , gondolom már azóta az örök vadászmezőkön táplálkoznak.
Előzmény: madarbarat (2356)
madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2356

Valahogy lemaradt az a dominikánus vidapinty fotó, mely a saját páromat ábrázolja.

Muszály pótolnom, mert gyönyörű 2 madár volt, melyeket a TIT Stúdió DMB-Klub 1980 valahányas kiállításán mutattam be.

 

Dominikánus vidapinty fotó: Lengyel

A hím még abban a ládában is udvarolt, amelyet Szoó Zoli készített a terveim alapján direkten madárfotózás céljára.

madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2355
Drosophilidae (gör.) gyümölcslegyek: a rövidcsápúak alrendjébe tartozó kétszárnyú család. Harmatlegyeknek vagy muslicáknak is nevezik őket.

Kicsiny, 1,5-3 mm-es legyek. A petéiket többnyire erjedő és édes anyagokba rakják, így többnyire rothadó gyümölcsök, befőttek, bor és sör körül jelennek meg.

Évenként számos nemzedékük lehet, könnyen tenyészthetők. Különösen alkalmasak örökléstani vizsgálatok céljára.

Nálunk a 750 fajból 30 fordul elő. A madártartók számára is bírnak jelentőséggel, ugyanis a lágyevők, köztük a kolibrik és a kékhátú pipra szívesen fogyasztják.

Rá lehet szoktatni muslica fogyasztásra a díszpintyeket is. Az igényesebb akvaristák által tenyésztett szárnyatlan muslica erre különösen alkalmas. →muslicák

muslica

 

 

Dybowski, Benedykt (1833-1930): lengyel zoológus, a varsói egyetem tanára, akit a forradalmi viselkedése miatt 1863-ban Szibériába száműztek. De ez a 20 évig tartó időszaka is rendkívül termékeny volt a tudományos munkássága terén.

Tanulmányozta a Bajkál-tavat, Kamcsatka és az Amur folyó állatvilágát, sőt, a Japán-tengert is.

Dybowski, BenedyktZoogeográfiai munkásságáért magas elismerésben részesült, s 1884-ben tanszéket kapott a lvovi (lembergi) egyetemen.

Több tudományos expedíciót vezetett, s 1928-ban a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett.

Nevét egy afrikai díszpinty is segít megőrizni, s munkássága elismeréseként róla nevezték el az ausztráliai festett asztrildot.

 

Dybowszki-pettyesasztrild (Euschystopiza dybowskii - Dybowskis Tropfenastrild - Dybowski's Dusky Twin-spot): két, viszonylag kis élőhelye van Közép-Afrikában ennek a zömében kormosfekete, 12 cm nagyságú díszpintyfélének.

A kisebbik Szenegál, Guinea és Bissau Guinea, a nagyobbik Nigéria, Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság és részben Szudán, ill. Zaire területén.

A hosszú, vékony csőr fekete. A szem bordópiros, a szemgyűrű élénkpiros. A láb feketésbarna.

A fej, a nyak, a váll és a mell felső része kormos fekete. A test alul, a farok és a testoldalak fénylő feketék. Az utóbbiakon fehér pettyek díszlenek. A szárny barnás fekete.

A hát és a kis szárnyfedők vm. a farcsík tűzpiros.

A tojó a testoldalakon sűrűbben és a mellen is fehérrel pettyezett. A hát és a farcsík tűzpiros színe helyett itt sötét vörösesbarna tollakat találunk.

Dybowszki-pettyesasztrild3-4 tojásából a kicsik 13 napra kelnek, s a 21. naptól számíthatunk a kirepülésre.

Először 1959-ben láthattuk Európában, de csak 6 év múlva sikerült költésre bírni.

http://www.finchworld.com/Birds/Finch/Twinspot/Dybowski/index.htm

 

Dybowskis Tropfenastrild (ném.): →Dybowszki-pettyesasztrild (Euschistospiza dybowskii).

madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2354
 

díszpinty-keverék: a díszpintyek magevő madarak, klb. növények →magjaival táplálkoznak.

Alaptakarmányuk a →köles, a →fénymag és a →muhar 2:1:2 arányú →magkeveréke. A köles több változatban kapható nálunk, s nyilván nem okoz meglepetést, hogy a legkedvezőbb a legdrágább. A legnagyobb hozamú, így olcsóbb vörös köles maghéját a gyengébb csőrű asztrildok alig-alig bírják feltörni.

A kölesek közül díszpintyeknek a fehér és az ún. gyöngyköles a legjobb. De a sárgát már ajánlatos csíráztatva adni.

A muharnak is két változata, a sárga és a piros ismeretes. Mindkettővel boldogulnak a legkisebb madarak is.

A muharnak van egy →csumizként v. olasz muharként ismert fajtája, amely jellegzetes kalászait érés előtt szokták levágni, s kötegelve szárítani.Díszpintykeverék Ezek a kalászok rendkívül kellemes szórakozást nyújtanak a díszpintyeknek.

Önfeledten "bogarásznak" rajta, adhatjuk nekik ad libitum.

Nagyon szeretik a négermagként közismertté vált magot, de annak borsos ára miatt csupán delikát csemegeként jöhet szóba.

Aki tud áldozni a kertjéből valamennyi területet, az április végén vethet napos helyre, 70 cm sortávolságra és 40 cm tőtávolságra, azzal a kockázattal, hogy a melegigényes növény esetleg nem képes magot érlelni.

Ezen túl hálásak lesznek madaraink, ha salátamaggal, fűfélék és gyomok magvaival kedveskedünk nekik.

 

 

 

dominikánus-vidapinty (Vidua macroura - Dominikanerwitwe - Pin-tailed Whydah): a Szaharától délre szinte minden afrikai szavannán és erdei tisztáson megtalálható háremtartó költésparazita a szövőmadárfélék családjában, melynek gazdamadara a korallcsőrű- és a helenapinty.

11-12 centiméter nagyságú. A tojó verébszerű, a fején két jellegzetes hosszanti fekete csíkkal. A test alul fehér.

Dominikánus vidapinty Fotó: Ben van den Broek(Fotó: Lengyel Tibor és Ben van den Broek - http://home.hetnet.nl/~benvandenbroek/)

Nyugalmi időszakban a hím is jellegtelen, de a szaporodási ciklusban csodálatos nászruhát ölt.

A fejtető - az élénkpiros csőr alsó vonaláig bezárólag -, a hát, a váll, a szárny és a farok fekete.

A tarkó, a nyak és a begy a has felé halványodóan sárgásbarna. A has és az alsó farkfedők fehérek.

A nászruha részeként hosszúra nyúlt - 15-20 centiméteres - négy vékony farktoll végén jellegzetes lándzsahegyszerű megvastagodás kelt meglepetést.

Robiller szerint leggyakrabban a helanapinty és a szürke asztrild szolgálatait veszik igénybe a fiókái kiköltéséhez.

A nászruhás hímek eléggé agresszívek, a volier apróbb madarait meglehetősen zavarják nem csak a hosszú uszályfarkukkal, de a lehetetlen szokásukkal is, hogy kisebb társaik fölé repülnek, s ott egy helyben verdesve hallatják kellemes gőgicsélésüket.

Táplálásukat tekintve a normál díszpinty-étrenddel beérik.  (→vidák)

madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2353
díszpinty: 1. rendszertanilag a →DÍSZPINTYFÉLÉK családjába tartozó madár. Mintegy 130-155 faj és számos alfajuk, ill. ma már változatuk, mutációjuk ismeretes.

A köznapi értelmezésben több faj neve pintyre rövidült, mint pl. a közismert zebrapintyé. →Díszpintyfélék tábla)

2. (átv.) emberre használva a jelentése: kópé, jómadár.

(fotó: David Blank, hegyesfarkú bronzpinty;

David Blank: hegyesfarkú bronzpinty→DÍSZPINTYFÉLÉK, →Díszpintyfélék tábla)

 

Díszpintyatlasz, Atlas Prachtfinken: →Horst Bielfeldnek a Horst Müller-Verlag Walsrode kiadó által német nyelven megjelentetett ragyogó kiállítású, 131 díszpintyet (többségét színes fotón ábrázolva) bemutató műve, amely az egzotásoknak alapirodalma. http://www.horst-bielfeld.de/

 

díszpintyek, szövőpintyek (Estrildidae): e kistestű, az énekesmadarak v. verébalakúak (Passeriformes) rendjébe tartozó madarak, korábban a szövőmadárfélék családjába voltak sorolva, de ma már önálló rendszertani egységet alkotnak: a →DÍSZPINTYFÉLÉK (Estrildidae) családját.

A díszpintyeket sok szakíró ennek ellenére szövőpintyeknek nevezi. Jóllehet a szövőpinty elnevezés talán valóban szerencsésebb volna, hiszen az utal a család legközelebbi rokonságára, a szövőmadarakra, mégis - Siroki Zoltán hatására - a díszpinty elnevezés oly mély gyökeret vert, hogy az Estrildidae családba tartozó 133-156 fajt (Siroki Zoltán még csak 121 fajt említ, s az Állatvilág enciklopédia is csak 124-et) a lexikonban díszpintyekként tárgyaljuk. A fotón kákapintyek →Helmut Klucken állományából - http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm.

Árlista az USA-ban: http://www.aspenleafaviaries.com/home/aa1/multilist_7/pricelist.html

http://www.waxbill.eoldal.hu/oldal/naplo-2008

(→DÍSZPINTYFÉLÉK, →Díszpintyfélék tábla)

 

DÍSZPINTYFÉLÉK
(ESTRILDIDAE – Waxbills and allies): család az énekesmadár- v. verébalakúak rendjében 8-17 cm közötti fajokkal. Más rendszerekben a szövőpintyek alcsaládja. A nevüket a díszes tollazatukról és a pintyszerű alkatukról kapták. A legelismertebb rendszerek szerint 141 faj létezik a világon. →Díszpintyfélék tábla

Számos jelből arra lehet következtetni, hogy a család valószínűleg Afrikában keletkezett, ahonnan több hullámban terjedtek szét az Óvilág szinte minden melegebb területére. Ausztráliában a család második fejlődési centrumát feltételezi Siroki Zoltán.

Afrikában főként a Szaharától délre, továbbá Dél-Ázsiában, Ausztráliában, Új-Guineában és Indonéziában, fordulnak elő.

Klucken: kákapintyAz ide tartozó fajok (133 – másutt 156) közül számos keltette fel az ember érdeklődését, s azokat díszmadárként tartják. Valamennyi az Óvilág forró égövi tájain lelhető fel, de a klb. fajok a legkülönfélébb élőhelyeken bukkannak fel.

Az erdőlakók, életmódjukat tekintve, közelítenek a pintyekhez, nem kedvelik a nagy, zajos társaságot.

Viszont a fajok többsége a szavannák, sztyeppék, füves területek lakója, ahol szeretnek csapatosan "legelészni", s költési időn kívül pihenéskor is szívesen húzódnak egymás mellé, akárcsak a mi verebeink.

Költés idején a párok rendszerint kiválnak a csapatból.

Noha vannak nagy rovarigényű fajok (ezek inkább az erdőlakók), a többség magevő.

Különösen kedvelik a félérett fűmagokat, de fogyasztanak gyümölcsöket is. Rendszerint nagy csapatokban bogarásznak a füvek között.

A szárazabb területeken élő díszpintyek a galambokhoz hasonlóan folyamatosan szívják magukba a vizet, de ha nincs lehetőség a szomjúságukat oltani, akkor például a zebrapintyek a táplálék elégetése során bennük keletkező vizet hasznosítják, s így meghökkentően hosszú ideig bírják ivás nélkül.

A nedvesebb területeken élők kis kortyokat nyelnek, s iváshoz kortyonként felemelik a fejüket. Nem idegenkednek az ember közelségétől.

Az alakjuk és a színük szintén változatos. Míg a →helenapinty pici és karcsú, addig a →rizspinty nagy és erőteljes. Egyes fajok színe jól beleolvad a környezetbe (→bronzpintyek v. a törpe szarkapinty), másoké pedig rikító (→Gould-amandina – a Gould-mutációfotón egy Gould-mutáció, forrása: http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm,).

Kellemes hangjuk, igénytelenséggel párosuló szépségük miatt kedvelt kalitmadarak világszerte.

A nyolcvanas évek végén évente mintegy 7 millió díszpintyet fogtak be Afrikában és az ázsiai élőhelyeken európai értékesítésre.

A fajok zöme egyelőre a nagyszámú befogások ellenére sincs veszélyben, de a nemzetközi vadvédelmi hatóság 1988-ban már nyolc fajt felvett a veszélyeztetett fajok listájára.

Más, az aprócska szigeteken élő, elszigetelt fajok viszont igen kis populációkban léteznek, s ezeket sem volna szabad bolygatni.

A más fajok esetében megfigyelhető tendenciák természetesen érintik a díszpintyeket is. Bár a még nincs ok a vészharangok kongatására, az 1990-es évek közepén a díszpintyek közül is egy faj, a szakállas amandina felkerült a →Washingtoni-egyezmény I. listájára.

Az ivari kétalakúság tekintetében is mindkét véglettel találkozhatunk, vagyis vannak fajok, amelyek még a hangjuk alapján is csak nehezen különböztethetők meg, mint a japáni sirályka, s vannak fajok, amelyekről nem is gondolnánk, hogy hím és tojó egymáshoz tartozik, p. a gránátasztrild.

A csőrük kevés kivételtől eltekintve kicsi, kúp alakú, kisebb magvak feltörésére kiválóan alkalmas. Ez alapján számos faj a nevében pinty, bár a pintyekhez nem sok közük van.

A csőralakulást illetően két típust lehet elkülöníteni:

1./ asztrildoknak nevezzük a kis, vékonyabb csőrű fajokat, mint a mellékelt fotón látható Rácsosszárnyú asztrildrácsosszárnyú asztrildot – a kép forrása: http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm, (kivéve pl.: napasztrild, festett asztrild);

2./ a nagyobb csőrűek pedig az amandinák. A fotón Gould-amandina Helmut Klucken állományából.

Rendszertanilag a díszpintyek családja korábban a szövőmadarak alcsaládjaként volt leírva.

Törzsfejlődési sajátosságaik miatt vált szükségessé az elkülönítésük, s a családi rangot nyert díszpintyek (Estrildidae) legközelebbi rokonainak a szövőmadarakat (Ploceidae) tekinthetjük.

Más rendszertani felosztásban a verébasztrildokat (Sporopipinae) tartják az Estrildidae családba tartozó madarak legközelebbi rokonainak. Sőt, Immelman, Feketefejű Gould-amandinaWolters és Steinbacher indokoltnak tartja a díszintyfélék családját két alcsaládra osztani, amikor létrejön

az Estrildinae és

a Sporopipinae alcsalád.

A gyakorlatban ennek a vitának nincs különösebb jelentősége, s e munkának sem lehet feladata eldönteni a kérdést.

Maradjunk annyiban, hogy a díszpintyek közeli rokonságban vannak a pintyfélékkel (Fringillidae), a sármányfélékkel (Emberizidae) és a verebfélékkel (Passeridae) is.

A közös jellemzőik:

- gyakori, hogy nincs ivari kétalakúság;

- nincs verébszerű folt v. csík a tollazatukon;

- a csőr lehet piros, sárga, fehér v. kék színű, vékonyabb v. vastagabb kúp alakú;

- hím és tojó együtt építi a fészket, gondozza az ivadékot. A hím "javasolja" a helyet, s ha a tojó elfogadja, akkor elkezdődik az építkezés.

A leendő apa hordja a fészekanyagot, a tojó alakítja ki a fészket, melynek oldalt lesz a kerek bebúvónyílása. Néhány faj más madarak elhagyott fészkét veszi igénybe, s olykor a díszpintyek fészkének lefelé irányuló, hosszú bebúvócsöve van.

A földön fészkelők boltozatos (kupola v. gömb alakú) fészket építenek nagy bebúvónyílással, hogy veszély esetén legyen lehetőségük a menekülésre – Helmut Klucken: festett asztrild fészkea képen festett asztrild fészke Helmut Klucken egyik volierjében;

- vannak odúba fészkelő fajok is;

- énekük halk, s eléggé jellegtelen;

- násztáncuk a fajok sokassága szerint változatos, de egyik sem rezegteti a szárnyát, hanem csak a farkával le s fel billegtetve biztatja párzásra a tojót;

- a tojásaik mindig fehérek, fészekaljanként a számuk 4-8, s a 10-17. napon kelnek;

- a szülők felváltva ülik a tojásokat, s mindkettő részt vesz a fiókák etetésében is;

- éjjel rendszerint mindkét szülő együtt melengeti a fiatalokat. Sőt, gyakran kirepülés után is együtt éjszakázik a család. E téren a törpe szarkapinty, a Gould- és a papagájamandinák kivételt képeznek, mert a fiókák a kirepülés után soha nem térnek vissza a fészekbe;

- a legtöbb faj az éjszakát fészekben tölti, függetlenül attól, hogy költési idény van-e v. sem. Így védekeznek a nappali és az éjszakai nagy hőmérsékletkülönbség ellen, amely számos díszpinty élőhelyén a nappali 30-40 fokos hőmérsékletről éjjel a nulla fok körülire hűl le;

- a fiókák fészeklakók, s a kirepülésre a 14-21. nap között lehet számítani –Helmut Klucken: gyémántpinty fióka -18 napos a képen 18 napos gyémántpinty fióka tekinget ki a fészekodúból Helmut Klucken tenyészetében;

- a díszpintyfélék évente több fészekaljat nevelnek, de rendkívül sok az ellenségük.

A szabad természetben a patkányoktól a héjákon át a kígyókig számos rabló próbálja "féken tartani" a fajokat;

- begyből etetnek, de folyamatos öklendezéssel;

- a fiókák a nyakukat tekergetve kéregetnek;

- a fiókák garatja (a csőr kitüremkedése v. a nyelv töve) fajonként klb. színt és rajzolatot mutat. A fészeklakó kicsik csőrének belső felületén és torkán e jellegzetes sötét foltok v. patkó alakú rajzolatok mellett a szájzugban sárga, kék v. fehér, a sötétben világító papillák vannak.

Ezek a papillák rendkívül érzékenyek, mert idegvégződésekben gazdagok, és fluoreszkálnak. Ennek a fiókák etetésében van jelentősége, mert a szövőpintyek zárt fészket építenek, amelyben a szülőmadarak e papillák fénye révén találják meg az élelmet kunyeráló fiókák csőrét, garatját;

- a fiatalok csőre kirepüléskor fekete, de röviddel a kirepülés után elkezd színeződni, s hamarosan (8-10 hét) a fajra jellemző színű lesz;

- a fiatalok első vedlése a 12-14. hétre fejeződik be, s általában 8-12 hónapos korukra válnak tenyészéretté;

- jellemző rájuk, hogy a természetben soha sem élnek magányosan, tehát mi se tartsunk egymagában díszpintyet, mert az szenvedni fog a magánytól. Sőt, általában jól tűrik más fajok társaságát is, így szép madáregyüttesek alakíthatóak ki díszpintyekből egy szobai volierben – Helmut Klucken: vörösfejű papagájamandina, Peales-amandina és barnamellű nádipinty a fotón Helmut Klucken egyik szobai volierjében vörösfejű papagájamandina, Peales-amandina és barnamellű nádipinty pár hímje (a tojók megkotlottak);

- pihenéskor nem csak a párok, ill. a hímek és a tojók, hanem az azonos nemű madarak is - kivéve a Gould-amandina és a papagájamandinák - egymás mellé telepednek és kölcsönösen tisztogatják egymást;

- míg a pintyféléknek 9 elsőrendű evezőjük van, a díszpintyeknél 10 az elsőrendű evezők száma;

- a 10. számú elsőrendű evezőtolluk rövid, gyakran még az elsőrendű evezők fedőtollainál is rövidebb;

- a röptük általában hullámzó;

- a farkuk lehet egyenesen

"vágott",

lekerekített v.

lépcsőzetes.

Tollazatuk színben és mintájában nagy változatosságot mutat. A középső farktollak esetenként hegyesek és néhány fajnál a többi farktollnál hosszabb: nyársfarkú amandina, Gould-amandina;

- a legtöbb faj egyedei (kivéve a talajlakókat) nem lépdelnek a földön, hanem veréb módjára ugrálnak.

A több díszmadártartási, -tenyésztési irányzat közül az egyik hívei főként az ebbe a családba (Estrildidae) tartozó madarakat kedvelik, ők a díszpintytartók v. inkább egzotások. Tudniillik az egzotások szívesen alakítanak ki olyan madáregyütteseket, amelyek fajai békében megférnek, költenek egy volierben, noha a fajok rendszertanilag távol állnak egymástól. Láthatunk ilyen együttesben kanárit vagy pl., mint H. Kluckennél kis kubapintyet, amely nem csak a neve szerint pintyféle. Ebben az értelemben a díszpintyek nem rendszertani fogalom, mert más családokba, sőt, rendekbe tartozó madarakat is tartanak az egzotások két barnamellű nádipinty között egy kis kubapinty a fotón két barnamellű nádipinty között egy kis kubapinty – forrás: http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm,.

Díszmadárként való tartásuk nagy múltra tekint vissza. Ez főként annak köszönhető, hogy viszonylag jó alkalmazkodók. A Távol-keleten már régen háziasodott a →hegyesfarkú bronzpinty, amikor Európában még csak ismerkedtek e kedves kis madarakkal.

A hegyesfarkú bronzpinty kultúralakja a →japáni sirályka mintegy 300 évvel ezelőtt jutott el a kínaiaktól Japánba, majd tőlük hozzánk.

Siroki Zoltán a maga tenyésztői tapasztalatai alapján 3 pár díszpinty számára 100X60X56 cm magas kalitot ajánl, de felhívja a figyelmet, hogy a párokat össze kell szoktatni. S különösen költési idényben alapos megfigyelés alatt kell a →madáregyüttest tartani, hogy ha kitör a háború, azonnal közbe tudjunk avatkozni.

Dr. Vargha Béla szerint előfordul, hogy az első fészekalj a díszpintyeknél nem szokott "sikerülni". Vagy a kelletténél hamarabb hagy fel a költéssel a tojó, v. nem nevelik fel a fiókákat, de ezt a kudarcot rendszerint sikeres költések szokták követni.

A díszpintyek magevők, de ez nem azt jelenti, hogy csupán száraz mageleséggel költési eredményt érhetünk el. Okvetlenül igénylik acsíráztatni kell!

→csíráztatással előkezelt magvakat, én magam 6 féle magból (→díszpinty-keverék) álló keveréket csíráztattam az egzotáimnak, ugyanúgy, mint H. Klucken,

meghálálják a lágyeleséget, ill. a lisztkukacot (→amerikai kis lisztbogár lárvája), petricsészében kínálhatunk nekik – főleg költési idényben – tubifexet, muslincát;

és a →zöldeleséget (spenót, saláta, petrezselyem zöldje, uborkaszelet, brokkoli stb.), illetve gyümölcsféléket (alma, körte, cseresznye stb.) is.

Aki igazán szereti a madarait, az gyűjt nekik félérett fűfélék kalászkáit, amelyek számukra nem csak nélkülözhetetlen táplálékul szolgálnak, hanem fészeképítéshez is szükségesek, s nagyon hasznosak unaloműzés céljából.

Mészpótlásul adhatunk egy →szépia darabot, de általában megteszi a sokkal olcsóbb megoldás is: főtt tojás porrá tört héjával hintsük meg a →lágyeleséget!

A díszpintyek →beszoktatása sem mindig problémamentes.

A kezdeti időszakban gondoskodjunk 28-30 fok melegről, ivóvíznek adjunk kamilla v. mentateát, fokozatosan kínáljuk őket csírázott magvakkal, majd lágyeleséggel.

Nagyon szeretik a fürdést, ezért okvetlenül gondoskodjunk számukra fürdési lehetőségről!

Költetésükkel kapcsolatban nehéz örökérvényűt írni. Vannak váratlan szerencsés, és megmagyarázhatatlanul nehéz esetek. De általában igaz, hogy megfelelő tartási, táplálási körülmények mellett a domesztikált fajokból - zebrapinty, sirályka, Gould-, nyársfarkú amandina, kákapinty - kialakított egészséges pároktól jó eséllyel számíthatunk szaporulatra.

Természetes körülmények között díszpintyektől évente 2-4 költést várhatunk.

A megfelelő tartási körülményeket illetően a térigényről már volt szó. Fészeképítési alkalmatosságnak volierben ágak közé a kanárik részére gyártott fészekhálót adjunk be, v. akaszthatunk a volier rácsára 20x20x20 cm, elől nyitott odú (gyémántpinty részére)elől nyitott odút – lásd gyémántpinttyel, forrás: http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm.

Ballagó Emánuel 20x15 cm alapterületű, 18 cm magas fészekodúkat használt, elől részben, csak 10 cm magasságban zárva, ill. 7x5 cm bebúvónyílással. Dr. Vargha Béla az ilyen odú bebúvónyílását oldalra javasolja építeni, s a nyílás alatti részt egy kis lemezkével elzárja, miáltal a díszpintyek oldalra vannak terelve a fészeképítésben, s a fészek ilyentén való kiképzése nem teszi lehetővé a tojásait melengető tojó bámészkodását a fészekből, s a szerző állítása szerint ennek köszönhetően a tojó nyugodtabban üli ki a kotlási időt.

Kalitra a kívülről felakasztható odút lehet ajánlani. Néhány ausztráliai faj faodvakba, földbe vájt, jégmadarak által elhagyott fészkekben költ. →Fészekanyagnak egyes fajok száraz, mások friss füvet használnak, de a vékonyszálú gyökereket, a mohát és a kókuszrostot is kedvelik, s a fészket, a tojások alatt szívesen bélelik fehér pehelytollakkal.

Amint elkezdődik a költés, abbahagyhatjuk a fészekanyag adagolását, mert előfordulhat, hogy túlbuzgalmában a szülőpár akaratlanul is, de betemeti a tojásokat.

A fiókák felneveléséhez az asztrildok és az afrikai fajok változatos táplálást, és több →állati fehérje jellegű táplálékot igényelnek, mint a többi díszpinty. A nevelő táplálékot már a kelés előtt 2-3 nappal előbb ajánlatos adagolni.

A díszpintyeknél ugyanúgy le lehet állítani a költési ciklust, mint a kanáriknál. És ezt a tenyészpár hosszú távú eredményes hasznosítása érdekében a harmadik fészekalj után ajánlják is pihentetésként a szakírók.

A társas elhelyezésnek éppen az az egyik hátránya, hogy ez a leállítás v. pl. a soványító kúra nem lehetséges, hiszen a társas elhelyezéssel egy eszközben (röpkalitban v. volierben) elhelyezett több pár madár a legritkább esetben szinkronizál teljes mértékben.

Az ide tartozó nemzetségek:

Aegintha, a szemöldökös díszpintyek (1),

Aidemosyne, a csíkos díszpintyek (1),

Amadina, az amandinák(2),

Amandava, az amandinák(3),

Chloebia, Gould amandinája Helmut Klucken: a csőrszegletben jól kivehetőek a papillák (Gould)(1 - Gould-fiatalok csőrszegletén még kirepülés után is jól látszanak a papillák –

Helmut Klucken felvételei - http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm),

Clytospiza, a barnapettyes asztrild (1),

Cryptospiza, a hegyi asztrildok (4),

Emblema, a festett díszpintyek (4 másutt 3 faj Stagonopleura),

Erythrura, a papagájamandinák Horst Bielfeld: indiai papagájamandina(12 indiai papagájamandina –

Horst Bielfeld - http://www.horst-bielfeld.de/),

Estrilda, az asztrildok (17, másutt 19),

Euschistospiza, a szürke díszpintyek(2),

Heteromunia (1)

Hypargos, az ikerpontos díszpintyek(2),

Lagonosticta, az amarantok (11),

Lepidopygia, v. Lemurestes a törpe szarkapinty (1),

Lonchura, a bronzpintyek (35 - 36),

Mandingoa, a zöld pettyes díszpinty (1),

ZNC: zebrapinty vörösfejűNeochmia, a napasztrild (1- másutt 4),

Nesocharis, a cinegeasztrildok(3),

Nigrita, a négerpintyek (4),

Oreostruthus, a hegyi (dísz)pinty (1),

Ortygospiza, a fürjasztrildok(3),

Padda, a rizspintyek(2),

ZNC: zebrapinty színváltozat

Parmoptila, a hangyászpinty(2),

Pholidornis*, piroshomlokú hangyászpinty (1),

Poephila, a fűpintyek (4 másutt 3),

Pyrenestes, a bíborasztrildok(3),

Pytilia, a szárnyfoltos asztrildok (4 - 5),

Spermophaga, a kékcsőrű pintyek(3),

(Sporopipes, a barkós szövőmadarak),

Stagonopleura(3)

Taeniopygia (3 - másutt Poephila-1- forrás: ZNC),

Uraeginthus, a pillangópintyek (5)

Ezen túl a http://www.museum.nantes.fr/pages/03-apercu/oiseaux/fichiers_ext/world_birdlist.XLS

honlapon szereplő rendszerben ide tartoznak a vidák is

Vidua (16), amikor is a fajok száma 156-ra bővül.

* másutt Parmoptila.

Más rendszerekben további nemzetségek: Amblynura (papagájamandinák), Bathilda, Brunhilda, Euodice, Glaucestrilda, Granatina, Heteromunia, Krumhilda, Munia, Neisna, Neocharis, Odontospiza, Paludipasser, Reichenowia, Spermestes, Sporeaginthus, Sporopipinae (barkós szövőmadarak v. verébasztrildok alcsaládja), Stagonopleura, Stictospiza, Stizoptera és Zonaeginthus.

(→díszpinty-keverék, →Díszpintyfélék tábla)

 

Zebrapinty Fotó: ZNCZebrapinty Fotó: ZNC
madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2352
dekoráció: díszítés. Vannak olyan eszközök, melyek két célt szolgálnak, mint pl. Helmut Klucken  díszpintyek részére készített volierjeiben a nádköteg: egyrészt dekoráció, másrészt búvó és fészkelőhely a madarak számára.

Egzota-tenyészetemben én is hasznát vettem a díszítésként is funkcionáló nádkötegeknek.

H. Klocken tetőtéri madárszobájában jól mutat a nádköteg

 

díszmadár: kedvtelésből tartott madár. Tágan értelmezve két fő csoportjukat különböztetjük meg:

1. kitenyésztett fajták, változatok, amelyeket nem gazdasági haszon nyerése céljából, hanem a maga gyönyörködtetésére hozott létre az ember. Ezek a szabad természetben nem fordulnak elő (pl.: malinois kanári, Gould-amandina színváltozatok, komáromi keringő galamb, burmai törpetyúk – Mick Bassett felvételén -

mick Basset: türingiai fecskegalambhttp://members.tripod.com/bassett_trumpeters/pages/page4.html  - türingiai fecskegalamb), sőt, többségük az emberi gondoskodás nélkül nem is volna képes megélni szabadon;

2. olyan fajok, amelyeket az ember a szépségük, a hangutánzó képességük, az énekük v. bizarr kinézetük, ill. más érdekességük miatt ejt fogságba és tart v. tenyészt. Közülük kerülnek ki azok, amelyek elindíthatóak a háziasítás rögös útján, s amelyek bírják az ember által biztosított körülményeket, azok átkerül(het)nek az első csoportba. Ilyen pl. nálunk a szarka, mely fészekből kilopott fiókák ember általi felnevelését jelenti hobbi célból. Itt rendszerint nem cél a szaporítás, hanem a szarka esetében a beszédre tanítás. Régebben befogott pintyfélék sokassága volt kalitban, ezeket énekükért v. a kanárival való keresztezés céljából tartották - ma már a tiltó jogszabályok miatt erre egyre kevesebben vállalkozhatnak.

Father Sanchez: királyamazonSzűken értelmezve díszmadár alatt hazánkban az ember által fogságban tartott

  • papagájokat,

  • kanárikat,

  • pinty- és díszpintyféléket, →Díszpintyfélék tábla

  • gyümölcs- és lágyevő madarakat továbbá az

  • egzotikus galambokat értik,

      de ez a felosztás is eléggé önkényes, a rendszertani határokat a legkevésbé sem veszi figyelembe, inkább a tartási, takarmányozási hasonlóságokra koncentrál, miközben rögtön zavar támad, ha az amúgy értelemszerűen a papagájok közé tartozó lórikra gondolunk.

      Ebben a felosztásban a kínai törpefürjnek sincs helye, illetve a III. csoportba további családokba tartozó fajok kerülnek viszonylag ad hoc-szerűen.

      AranyfácánLényegében azért minden díszmadártartó megtalálja az érdeklődésének megfelelő helyét annak a három csoportnak valamelyikében, amelyre valamennyi díszmadaras egyesület nagyjából felosztható:

    1. papagájosok

    2. kanárisok

    3. egzotások.

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

         

        A papagájosok között érthető okokból magas falak emelkednek a sztenderd hullámossal ill. a lórikkal v. más papagájokkal foglalkozók között, mégis - érdekes módon - a legegységesebbnek vélhető kanáris csoportban legmarkánsabbak a határok. Tudniillik egészen más szempontok vezetik az énekkanári-tartókat, a keresztezésekkel foglalkozókat, hogy a színkanári- és az alakkanári-tenyésztőkről ne is beszéljünk. A probléma azért nem éleződik, mert mind a négy irányzat leszálló ágba került.

        Aranymellű asztrildNyugaton más szempontok érvényesülnek, s ez lassan nálunk is érzékelteti hatását. Nagy üzlet a washingtoni egyezmény által érintett “slágerfajok”, a státuszszimbólumként is számításba vehető nagypapagájok üzemszerű szaporításában van s ez óhatatlanul elvezet az ún. listás fajokat tartók elkülönüléséhez.

        (→Díszpintyfélék tábla)

      1. madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2351
         

        dajkaság: kifejletlen, szülői gondoskodásra szoruló élőlény más anyaállattal történő felneveltetése.

        Egy madár fiókáit (sőt, már a tojásait is) áttehetjük másik, de hasonló kotlási fázisban levő madár alá, amelyik hajlandó ezt elfogadni, s a dajkaságba adott madarat felnevelni.

        Néhány faj különösen alkalmas →dajkamadárnak, míg mások a költés ellenőrzését sem tűrik.

        Egészen másfajta dajkaságról van szó pl. a kolóniákban költő →fehérmellű méhevő esetében, amikor közelebbi, távolabbi rokonok, sőt, csupán ismerősök, a klánbeli élet keretei között, teljesen önkéntesen dajkaságot vállalnak.

        Hasonló jelenség tanúi lehetünk a vízityúkoknál, amelyek az első tojásukat előszeretettel csempészik fajtársaik fészkébe. A továbbiakat azonban becsületesen megülik, és azt sem veszik zokon, ha az ő fészkükbe is becsempésznek egy-egy idegen tojást.

        A díszmadár-tenyésztésben a dajkaságnak vannak megrendíthetetlen ellenzői és vannak, akik a körmük szakadtáig védelmezik v. gátlástalanul alkalmazzák a módszert. Az ellentábor azokra a tapasztalatokra hivatkozik, melyek szerint a dajkamadárral nevelt fiókák szexuálisan a dajkafajhoz kötődnek.

        Tény, hogy előfordulnak ilyesfajta aberrációk. Viszont az is tény, hogy a kotlós tyúkanyóval keltetett kacsák az első pocsolyánál cserben hagyják "anyjukat", akármilyen kétségbeesetten is tiltakozik az, s próbálja visszatartani az adaptált kicsinyeit.

        Arról sem szól a szakirodalom, hogy dajkaságban nevelkedett gácsér jércét választott volna jövendőbelijének v. házityúkkal keltetett kacsatojó kakassal kacérkodott volna.

        Az aberrációk ellen úgy védekezhetünk, hogy amilyen hamar csak lehet, a dajkával nevelt fiatalokat olyan gyorsan leválasztjuk és saját fajtársaik között neveljük tovább.

        Az vitathatatlan, hogy nagy értékű díszpintyek, ha történetesen a tojó elpusztul, s a hím nem mutat hajlandóságot a tojáskeltetés iránt, egyszerűen nincs más lehetőségünk: dajkaságba kell adni a tojásokat. És az is tény, hogy a minden gátlás nélkül alkalmazott dajkasággal olyan örökletes szaporodási hibákat lehet a tenyésztett állományban rögzíteni, amelyeknek a szabad természet szigorú törvényei nem adnak semmiféle esélyt.

        A dajkaság mint probléma elsősorban a Gould-amandina állományt érinti, sajnos e fajnál "sikerült" olyan vonalakat a dajkasággal széles körben elterjeszteni, amelyekből már teljes egészében kiveszett a költési ösztön.

        Vannak olyan "tenyésztők", akik a dajkaságba adás lehetőségével anyagi haszonszerzés céljából visszaélnek. A dolog azon alapszik, hogy a tojó a fajra jellemző tojásszámú fészekalj kialakítására törekszik. Ha tehát elvesszük tőle a második és a harmadik tojást, akkor a jellemzően négyes fészekalj esetében nem még egy, hanem még három tojást produkál, hogy a konkrét fészkében együtt lássa a szokásos négy tojást.

        Sőt, ha még a megkotlása előtt újabb tojástól fosztjuk meg, akkor újabb tojással igyekszik a fészekalj bűvös négyes számát produkálni. Így a dajkaságba adott tojásokkal egyszerre akár nyolc-tízes szaporulatot is el lehet érni. Persze amit nyerünk a réven, azt rendszerint elveszítjük a vámon, mert az ilyen kizsigerelt tojó hamarabb kiöregszik. És a dajkaságot illetően előfordulnak egészen vad dolgok is, erre bizonyság a következő videó:

        http://videa.hu/main.php?page=play&v=oSqRVyVwdUPDvb8F

        http://www.youtube.com/watch?v=Xkq18iVcYIw&feature=related

         (→mesterséges felnevelés; →morok, →vidák tábla)

        madarbarat Creative Commons License 2010.10.05 0 0 2350

        Igértem, hogy egy kis ízelitőt adunk itt a Madárbarát-lexikon díszpintyekkel kapcsolatos szócikkeiből. Nos, a d-betűs fájl van soron. Lássuk mit ad ki a kereső a díszpinty kifejezésre:

        dajkamadár: az ún. →fészekparazitáknál, különösen a mi →kakukkunknál teljesen természetes, hogy más madarakkal, ún. dajkákkal (leggyakrabban verébalakúak) kelteti ki a tojásait, nevelteti fel a fiókáit.

        Más szóval kifejezve dajkaságba adja azokat.

        Mi több a kakukk az élősködését olyan mesteri szintre emelte, hogy kb. 200 madárfaj szerepel a "listáján", amelyek dajkamadárként nála szóba jöhetnek.

        Amivel a kakukkok, az örökletes alapjuk szerint magától értetődően, az ösztöneik által vezérelve élnek, azt az ember gyakran tudatosan alkalmazza.

        Előfordul, hogy a költésben, fiókanevelésben zavar támad, s ha nem akarjuk, hogy a tojás kárba vesszen, a már kikelt fióka elpusztuljon, akkor más madarak szolgálatait kell igénybe vennünk. Ezeket a madarakat is dajkamadaraknak nevezzük.

        Tulajdonképpen azt másoljuk le, amit a baromfi-tenyésztésben a kotlóssal már rég óta megtesznek v. ahogyan a mi kakukkunkhoz hasonlóan a →fészekparaziták helyezik biztonságba a tojásaikat.

        Persze a díszmadártenyésztésben a dolog sokkalta bonyolultabb, hiszen nem fészekhagyó madarakról van szó és sok faj (a díszpintyek) a fészekben a fiókáit azok fénylő torokfoltjairól, ill. a csőr csillogó dudorairól ismeri fel. (Egyes fajoknál a nyelven is előfordulnak.) Még a 16 napos gyémántpintyfiókák csőrszegletén (a szem alatt) is jól láthatóak a világító papillák. Fotó forrása: http://www.prachtfinken-theo.de/main.htm,

        Ezek a fényvisszaverő szervek, papillák fajspecifikusak, fajonként más-más helyeken és számban jelentkeznek.

        A szülők felismerik a fénylő foltocskákat, amelyek feladata a sötét fészek alján megmutatni a garat helyét, és a látványuk egyúttal örökletesen kiváltja a szülőkből az etetési reflexeket. Hiányuk v. a másságuk nem hozza mozgásba a kívánatos reflexeket, így érthető, hogy Gould-amandina miért nem etet történetesen gyémántpinty fiókát - a génjeibe írt törvényeknek megfelelően nem tudja azt elfogadni a sajátjának.

        A másik húsbavágó probléma, hogy a díszmadarak többé kevésbé táplálékspecialisták, ami azt jelenti, hogy nem csak másként, hanem mást is etet a fiókáival egy pitta, mint egy pálmakakadu.

        Amikor tehát a dajkaságba adás gondjával nézünk szembe, akkor nagyjából hasonló módon, hasonló táplálékkal, azonos gyakorisággal etető madarat kell találnunk, mint amely faj fiókája erre rászorul. Ha ez sikerül, akkor sem biztos a siker.

        A probléma nagyon összetett, hiszen ma már tudjuk, hogy a klf. madarak begyteje más-más összetételű. Egyeseknél az aminosavak egyik, másoknál a másik csoportja van a fiókanevelés más-más időszakában jellemzően túlsúlyban. (És akkor még nem ejtettünk szót a költési hőmérsékletről, ill. páratartalomról.)

        Tehát a dajkaként számításba vett madár begytejének átlagos összetétele mellett nem lehet mellékes, hogy a dajka a költési fázist illetően is "formában" tud-e lenni.

        Ha például már 4-5 napos fiókái vannak, akkor hiába teszünk alá 4-5 napos tojásokat, mert azokat "legjobb szándéka" ellenére sem képes sajátjainak elfogadni v. azokkal "szakszerűen" foglalkozni.

        Tapasztalt tenyésztők e problémát úgy hidalják át, hogy állandó készenlétben tartanak megfelelő dajkamadarakat.

        Ennek egyik módja, hogy például két hím japáni sirálykát párként külön kalitban tartanak. Ha egy ilyen "pár" fészkébe becsempésznek 3-4 tojást, azokról mindkét madár azt fogja hinni, hogy a másik tojta.

        Tudni kell azt is, hogy legjobb dajkák azokból a madarakból válnak, amelyek saját fiókát még nem neveltek.

        Állítólag a barna mellű sirálykák a legmegbízhatóbbak dajkai szerepkörben.

        A díszbaromfi-tenyésztők más értékesebb aprójószág tojásának keltetésére a remekül kotló selyemtyúkot használják.

        A galambtenyésztők számára nem újdonság, hogy a dajkaságnak van technikai feltétele is. Körükben közismert, hogy dajkaként csak hosszúcsőrű fajták jöhetnek szóba. Persze, hiszen a rövidcsőrűek gyakran a saját fiókáikkal is nehezen boldogulnak.

        Sajnos akkor is fel kell készülnünk kudarcra, ha fiatal madarat adunk dajkaságba, ugyanis ilyenkor nincs garancia arra, hogy a számításba vett dajka a hirtelen termett fiókát fiókának tekinti. Még az is előfordulhat, hogy féregnek vélve nem csak kilakoltatja a fészekből, hanem fel is falja!

        A másik aranyszabály, hogy egy dajkakettőshöz lehetőleg azonos fajú és nagyjából azonos költési stádiumban levő tojásokat tegyünk.

        Dajkamadárként számításba lehet venni díszpintyek esetében a japáni sirálykát, a zebrapintyet, papagájok esetében a hullámos papagájt, a nimfát, a kis sándorpapagájt...

        A Bourk-papagáj kikölti és felneveli a Psephotus, a Neophema és a Polytelis fajok tojásait, ill. fiókáit. A gyémántgalamb elfogadja más galambok tojásait.

        A bólyi Gálos István a különösen értékes papagájfajok tojásait nagy sándorpapagájjal kelteti, s a tapasztalatai szerint e faj remek dajkamadár.

        Siroki Z. megemlíti, hogy vörösfejű szövőmadarai tojását kanárival költette ki, s a kanári fel is nevelte a fiatalokat.

        (→kémény sarlósfecske; →morok)

        http://videa.hu/main.php?page=play&v=oSqRVyVwdUPDvb8F

         

        madarbarat Creative Commons License 2010.09.05 0 0 2349

        Kaptam, és biztos vagyok benne, hogy nem off...

        Még az is lehet, hogy valamelyiketekkel találkozuk. Bárcsak ne ilyen helyen és alkalmakkor kerülne ilyesmire sor!

         

         

        Dr. Ország Mihály temetése

        Kattints rá, nagyítható!

        madarbarat Creative Commons License 2010.09.03 0 0 2348

        Azért itt számolhatunk néhány kérdőjellel.

        Akad, aki szerint a kézzel nevelt madár bizonyos értelemben aberrált. (Van ilyen címen - aberráció - szócikk a lexikonban.) És nem hallgathatjuk el, hogy előfordulnak "elfordulások".

        De szerintem is nincs annál szebb, mint amikor egy hím és egy tojó párba áll, aztán teszi a természet parancsai szerint a dolgát.

        pár
        Előzmény: Törölt nick (2344)
        madarbarat Creative Commons License 2010.09.03 0 0 2347
        Ország, dr. Mihály (1930-2010): állatorvos, hosszú ideig a Fővárosi Állat- és Növénykert főmunkatársa.

        Az állattartás és -tenyésztés gyakorlatában magánemberként is kimagasló eredményeket mondhat a magáénak, óriási tapasztalatokat halmozott fel, és azokat mindig szívesen osztotta meg az érdeklődőkkel.

        DR. ORSZÁG MIHÁLYHőkezelt túrós lágyeleség receptúráját sokan (ÉN IS) hálás szívvel alkalmazz(t)ák.

        Elismertségét egy rádiósorozattal alapozta meg, és az általa 1964 óta gyűjtött hanganyagból készített három lemezválogatással öregbítette.

        Országos hírnévre a madárhangok legkiválóbb hazai ismerőjeként tett szert. Dr. →Szőke Péterrel a Növényvédelmi Kutató Intézetben barátkozott össze, és az ornitó-muzikológussal együtt elhatározták, hogy létrehoznak egy állathang-gyűjteményt.

        A neve már akkor fogalommá volt, amikor egy sajnálatos autóbaleset okán aggódott az életéért a madarásztársadalom. Hosszas lábadozása után a rajongói örömmel vették, hogy újra a régi önmaga, és páratlan munkásságát folytatja.

        1992-ben az OTKA-alap támogatásával megbízást kapott a Magyar Nemzeti Állathangtár létrehozására, amelyen 1995-ös nyugdíjba vonulása után is tovább dolgozott (két önkéntes munkatársával, Rudolf Kingával és Kovács Miklóssal).

        Munkásságának tárgyi emlékei ORSZÁG MIHÁLY CD-I3 ragyogó CD: Madárénekek a Kárpát-Medencéből I-II. és a Magyarország békahangjai illetve számos cikk, továbbá az 1979-ben megjelentetett könyve (Mindent lehet, de krokodilt – azt nem!) őrzi.  

         

        TERMÉSZETESEN A MADÁRBARÁT-LEXIKONBAN DR. ORSZÁG MIHÁLY - AKI KLUBELNÖKTÁRSAM VOLT A TIT STÚDIÓBAN - SZÓCIKK!!!

         

        ENGEM IS SZIVEN ÜTÖTT A HÍR

        BÉKE PORAIRA - NÉMI VIGASZ, HOGY NEM MÚLIK EL NYOM NÉLKÜL.

        Előzmény: Ladybee (2340)
        Ladybee Creative Commons License 2010.08.30 0 0 2346
        Így van, párt neki!
        Előzmény: Törölt nick (2345)
        Törölt nick Creative Commons License 2010.08.30 0 0 2345
        Egyébként ha "A madárnak madár a párja". Akkor a madarat nevelje madár...nem?
        Előzmény: Ladybee (2343)
        Törölt nick Creative Commons License 2010.08.30 0 0 2344
        Az addig oké de akkor a gazdájára nem úgy fog tekinteni mint eddig. Mivel írta hogy kézzel nevelt így most szoros kapcsolatban vannak egymással. Ha nem akarja tartani ezt a kapcsolatot akkor vegyen neki párt.
        Előzmény: Ladybee (2343)
        Ladybee Creative Commons License 2010.08.29 0 0 2343
        Miért cél az, hogy az embert tekintse párjának ? A madárnak madár a párja. Sokkal nagyobb élmény megfigyelni, ahogy együtt tevékenykednek.
        Előzmény: Törölt nick (2342)
        Törölt nick Creative Commons License 2010.08.29 0 0 2342
        Ha Te nevelted akkor jobb ha nem veszel mellé párt mert akkor a párjával foglalkozna nem pedig veled...Rád akkor már csak úgy nézne mint a "szülő"-re akit otthagy hogy szaporodás céljából párt keressen. Ha viszont sokat vele vagy eléred azt hogy téged tekint majd párjának és ugyanolyan kedves marad számodra mint volt.
        Ez csupán tapasztalat, papagájnál is és vad madárnál is.
        Előzmény: WJoci (2341)
        WJoci Creative Commons License 2010.08.28 0 0 2341
        Üdv mindenkinek.
        Van egy kérdésem ,kézzel nevelt Aratiga himhez érdemes venni egy tojót.
        Ladybee Creative Commons License 2010.08.24 0 0 2340
        Szomorú hír, jó barátom volt. http://bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=5155:elhunyt-orszag-mihaly&catid=98:rovat-belfold-hirek&Itemid=480
        Előzmény: madarbarat (2339)
        madarbarat Creative Commons License 2010.08.24 0 0 2339

        Nem szeretnék lélektelennek látszani (mert nem vagyok az), se sajnos számolni kell bizonyos tényekkel. Ezek mellett nem mehetünk el!

        A vizsgálatok tanúsága szerint:

        élettartam

        vagyis nem csak az igaz, hogy ahol van születés, ott van halál is, hanem a madarak között kifejezetten szerencsés, amelyik megéri az első születésnapját.

        Namármost pontosan ezért fontos a madárvédelem - de számolni kell apróbb-nagyobb vereségekkel, kudarcokkal... A lényeg, hogy ezeknek vonjuk le a tanúlságát és újult erővel lépjünk tovább! 

        Előzmény: Anitahercegn (2337)
        ez-Ben Creative Commons License 2010.08.23 0 0 2338

         

         :) Kedves Anitahercegnő !

         Semmit sem rentottál el, a kismadárnak ez volt megírva a sors-könyvébe.

          ( Amikor a kezedre ült azzal köszönte meg gondoskodásodat és elbúcsúzott tőled. )

         

         

        Előzmény: Anitahercegn (2337)
        Anitahercegn Creative Commons License 2010.08.23 0 0 2337
        szia....találtam kismadár fiókát, olyan picike volt, arika, tolla már volt mondjuk még nem mindenhol....és délutántól etetgettem, meg minden.....és az estét is túlélte...aztán...kezdett gyengülni...és végül fuldokolni, mintha véres lett volna a szája...és meghalt.....most az étellel rontottam el valamit, vagy lehet hogy mert a szobába csak kicsit volt bedugva a biolit elektromos készülék rovarírtó folyadékkal a hatvan napos..de csak pár órát volt bedugva, aztán észbe kaptam...kis szobánk van, az ablak egyfolytában nyitva, ő meg a nyitott ajtó előtti nagy nappaliban volt, ahogy kimegyünk a hálóból, balra tévé és mellette a fotelben volt.....lehet ez volt a baj....aztán reggel rákéredzkedett a kezemre, és ott akart aludni, én bevittem a szobába...már rég nem volt bedugva a biolit....és az ablak is nyitva....nos....mit rontottam el.....miért halt meg?
        Törölt nick Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2336
        Semmi probléma:-)
        Előzmény: madarbarat (2315)
        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2335
         

        csupaszság: ivari kromoszómához kötött tulajdonság, mely házigalamboknál azonos a hígító színfaktorral (d=short down).

        Hatására a kelő fiókák fiókatollazata hiányos, s az csak a növekedéssel küszöbölődik ki.

        Recesszív a sűrű fiókapelyhekkel szemben. Ennek tudatában határozhatjuk meg a teljesen fehér tollú fajták nemét, ugyanis a rövid pelyhű, csupasz hímek a normál pehellyel kelt tojókkal párosítva olyan utódokat nemzenek, amelyek valamennyi sűrű pelyhű fiókája hím, a csupaszok pedig tojókká fejlődnek.

        csupaszszemű fogolygalamb alfaj Geophaps smithii blaauwi

        csupaszszemű fogolygalamb  (Geophaps smithii -  Bare-eyed Partridge Bronzewing - Partridge Pigeon): 24-29 cm nagyságú (160-245) leggyakrabban a földön megfigyelhető galambocska Ausztráliában

        A szemet a csőrtől induló vöröses  folt emeli ki, ezt is egy keskeny fehér csík keretezi. A láb szürke v. barna, de előfordulnak rózsaszín lábú példányok is.

        Alfaja

        nyugati csupaszszemű fogolygalamb - itt a csupasz arcbőr sárga.

        csupaszszemű fogolygalamb Geophaps-smithiiA csupaszszemű a földön fészkel. Száraz fűvel béleli a költőalkalmatosságát, s rendszerint március-július között költi ki 2 fehér vagy krémszínű tojását. A kicsik a 19. napon kelnek és 10 napos korukban hagyják el a fészket..

        A fajra nézve a dingók, a macskák és a patkányok mellett a területeken előforduló túllegeltetés és a gyakori tüzek jelentenek veszélyt.

        csupaszszemű galamb

        csupaszszemű galamb (Columba v. Patagioenas corensis - Nacktaugentaube - Bare-eyed Pigeon): Venezuelában és észak Kolumbiában előforduló 23-25 cm nagyságú galamb világos csőrrel, hússzínű lábbal és sötét szemmel, mely körül a nevének megfelelően a csőr színével harmonizáló, kétsoros, csupasz szemgyűrű mutatkozik.

        A fej és a nyak világosdrapp. A has halványabb, a nyak hátul sötétebb.

        A szárny barnásvörös, fehér alsó éllel és sötétbarna evezőkkel.

        Az alsó farkfedők csaknem fehérek, a kormánytollak vége barnás.

        A hangja kellemes roo-oo-koo búgás.

        Fészekaljanként egyetlen tojásából a kicsi szokatlanul hosszú időre, a 17. napon kel.

        Alapvetően búzával, borsóval, apró magvakkal, zöldeleséggel kell táplálni.

         

        csupaszszemű hegyi galamb (Gymnophaps albertisii - Papuan Mountain Pigeon): Indonézia és Pápua Új-Guinea trópusi és szubtrópusi esőerdeiben előforduló galambféle, 2006-tól az IUCN Vörös Lista Veszélyeztetett fajai között

        csupaszszemű hegyi galambAlfaja:

        G. a. exsul.

         

        csupaszszemű kakadu
        (Cacatua sanguinea - Nacktaugenkakadu - Little Corella): Új-Guinea déli peremén és Ausztrália nagyobbik részén előfordul a kakaduk nemzetségének ez a lehet mondani, rút faja.

        Ami ijesztően hat, az a nevéből is kiderül: a szemgyűrűje csupasz, viszonylag nagy és miután kékesfekete, nem igazán mutatós.

        Az összhatást csak kissé tudja javítani a rózsaszínes, nagyon széles kantár.

        A csőr sem egészen esztétikus: sárgás szaru színű, de a kávák széle kékes árnyalatú. A láb szürkés fekete. A tollazat egységes: fehér.

        A tojónál a fej és a csőr kisebb, az írisz világosabb.

        A nagysága 38 (Forshaw mérései alapján 39,4-35,2) cm, a súlya pedig 530-860 g (a tojó 530-750 g) közötti.

        A csupaszszemű kakadu alfajai:

        Cacatua sanguinea

        - gymnopsis,

        - normantoni: csupaszszemű kis kakadu,

        - transfreta,

        - westralensis.

        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2334
        csőrrózsa (gal.): a galambtenyésztésben használatos kifejezés, mely egy sajátos tollképződményt jelöl.

        A dobos, a színes és számos keringő fajtánál megfigyelhetjük. A homlokot díszíti, előre boruló v. körkörösen futó, hosszú tollakból áll. A csőrrózsa tollacskái szélsőséges esetben a szemet is takarják, elől pedig a csőr hegyéig érhetnek.  

         

        csőrserte: a legegyszerűbb tollak. A csőr körül képződnek, s szőrszálszerűek.

        A lappantyúknál és főként a légykapóknál lelhetőek fel.

        Tulajdonképpen csak a száruk fejlődik ki, s leginkább a baglyok szemhéján található pillatollakra hasonlítanak.

         

        Csörsz vezér Galamb- Díszmadár- és Kisállattenyésztő Egyesület: 2000-ben, Kerek László kezdeményezésére alakult szervezet Jászárokszállás centrummal, mely az MDOSZ-hez csatlakozás során a H14-es, az MGKSZ-hez kapcsolódás során a V 277-es számot kapta.

         

        csőrzacskó: a gödényfélékre jellemző képződmény az alsó csőrkáva közepén.

         

        csővájó féregcsővájó féreg (Tubifex tubifex): a férgek sajátos családjának névadó faja. Magát az iszapba fúrva él.

        tubifexEnnek az akvaristák által rendszeresen alkalmazott tápláléknak hasznát vehetik a madarászok is. A madarak számára az állati fehérje pótlásában van jelentősége. Petri-csészében célszerű felkínálni. (kevéssertéjűek)

         

        csöves csontok: a madarak csontozata a repülés igényeinek megfelelően könnyebb, mint bármely más gerincesnél, ugyanakkor ellenállóképesnek és hajlékonynak is kell lennie.

        csöves csontok
        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2333

        csörgőkígyó-galamb: →pikkelyes galamb (Columbina  squammata - Scaled Dove)

         

        csörgő réce
        (Anas /Nettion/ crecca - Krickente - Green-winged Teal) v. apró ksa: Északról nagy csapatokban érkező (főként átvonuló) vendégünk ez a 32-37 cm nagyságú (25-45 dekás, tehát legkisebb európai réceféle) madár az úszórécék alcsoportjában.

        A nádas tavakat és a nagyobb folyóvizeket kedveli.

        Az őslénytani leletek tanúságai szerint É-Amerikában már mintegy 10 millió évvel ezelőtt is elégé gyakori volt. Az Atlanti-óceán és a Bering-tenger közötti tundrákon, lápokon, növényzettel sűrűn benőtt tavakon költ a legszívesebben.

        Bár ezt aligha találja ki első pillantásra a felületes szemlélődő, a csörgő réce mégis a →nyílfarkú réce legközelebbi rokona A hímek nyaka és fejbúbja vörösesbarna, a zöld szemgyűrűje a tarkó felé elnyúló, az azt szegélyező sárgásfehér csík pedig előre fut a szájzúgig. A begy világosbarna, szürke pettyekkel.

        A hát és a testoldalak fehérek, de feketével sűrűn harántcsíkoltak.

        A válltollak fehérrel szegett feketék.

        A kormánytollak (65-77 mm) és az evezők (a szárny 165-193 mm) barnák, a test alsó része hátul sárgásfehér.

        A fehérrel szegett szárnytükör a gácséroknál és a tojóknál is aranyoszöld csillogású fekete. csörgö réce

        A hím csőre (32-40 mm) fekete, a tojóé pedig sötétbarna. Az ólomszürke lábak (a csüd 29-30 mm) is tetszetősek, az úszóhártya fekete.

        Az élőhelyén májusban költ. Előfordul, hogy vizektől messze, mocsaras erdőségekben.

        A fészekaljanként 7-13 sárgászöld v. fehéres tojáson 23 napig kotlik a tojó.

        Érdekesség, hogy a tojó a melléről tépett tollakkal takarja be a tojásokat. Régen ezeket a tollakat élelmes emberek összegyűjtötték, és belőlük a legfinomabb pihepaplant készíthették.

        A csörgő réce növényekkel, rovarokkal és klb. férgekkel táplálkozik.

        Hazánk fölött nagy csapatokban vonul át, de a Duna-deltában is bizonyított a költése.

        - http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm

        csörgő réce 2
        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2332
         

        csőrdudor: a →bőr képződményei közül az egyik , melynek különösen a galambtenyésztésben van jelentősége. Nevezik orrdudornak is, mert a felső káván befedi az orrnyílásokat. Nagysága, alakja, púderozott volta a fajtajellegnek megfelelő. Lehet:

        1. finom szövetű,

        durva szövetű;

        2. szív alakú,

        szárnyszerűen elhelyezkedő,

        háromszögletű,

        laposan fekvő,

        hosszúkás;

        3. osztott,

        mérsékelten osztott,

        V-formában osztott;

        4. fejlett,

        fejletlen,

        mérsékelten fejlett;

        5. porozott v.

        nem porozott,

        sötéttel futtatott;

        6. sima v.

        barázdált felületű,

        7. egysoros,

        kétsoros,

        háromsoros.

        (Papagájoknál: →orrviasz )  

        csőrfog: egyes vágómadaraknál a felső káva oldalain két-két hegyes, fogszerű nyúlvány található, mely a rovartáplálék kitinjének szétroncsolásában van segítségükre.

        Ilyen csőrfogas madár a →szalagos ölyv és néhány Madagaszkáron , Dél-Ázsiában, ill. Ausztráliában élő rokona, továbbá a szintén rovarokkal táplálkozó kányák.

         

        Csörgey (Uhlig) Titusz (1875-1961): ornitológus, bajor és amerikai díszdoktor, világhírű illusztrátor. Fotó:

        A soproni bencés gimnáziumban, Fászl István tanítványaként ismerkedett a hazai madárvilággal és már akkor ragyogó rajzokkal dokumentálta a látottakat. Csörgey (Uhlig) Titusz

        A Magyar Ornitológiai Központ gyakornokaként - Herman Ottó megbízására - feldolgozta Petényi Salamon János töredékes kézirathagyatékát, és az az ő illusztrációival jelent meg.

        Herman Ottó még ma is élményszámba menő munkájának (A madarak hasznáról és káráról) 100 ábráját is Csörgey készítette, s ettől kezdve számos külföldi felkérést is kapott.

        E munkássága mellett a gazdasági madártan hazai megalapozása és a gyakorlati tennivalók szervezése is az ő nevéhez fűződik. Munkájához az 1903-ban a türingiai Seebachban tett tanulmányútja adott lendületet.

        Híressé vált brossúrái:

        Útmutató a mesterséges fészekodúk alkalmazásához,

        Madárvédelem a kertben stb.

        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2331
        csoportos tartás: →húsgalamb-tenyésztés .

         

        csorda szövőmadarak
        : az igazi szövőmadarak egyik csoportja, a →Textor nemzetség, amely fajai a rokon Ploceus nemzetség fajainál nagyobbak, s legszívesebben legelőkön mutatkoznak.  

        csórényakú tyúk
        : Erdélyben a →kopasznyakú tyúk népies neve .  

        csóvinka
        : a →mezei poszáta (Sylvia communis v. sylvia) és a kisposzáta (Sylvia curruca) egyik népi neve.  

        csőcselék
        : →mob .  

        csökevény
        : funkcióját veszített, s emiatt elsatnyult szerv v. szervrészlet. Madaraknál pl. a farok, v. azon belül a pingvineknél a szárny, struccoknál kettő kivételével a többi ujj, stb.  

         

        csököttszárnyú kárókatona v. kormorán (Nannopterum harrisi - Flightless Cormorant): a kormoránfélék családjának csupán a Galápagos-szigeteken előforduló, barnás fekete faja.

        Általában véve a mi kárókatonánkhoz hasonlít, azzal a számottevő különbséggel

        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2330
        csóka (Corvus /régen: Coloeus/ monedula - Western Jackdaw) v. csakli, kimódi galamb: az énekesmadarak rendjének a →VARJÚFÉLÉK (Corvidae) családjába tartozó, felül kékesfekete, alul szürkésfekete, szürke fejű 32-34 cm nagyságú madarunk. Egész Európában és Ázsiában a közép-szibériai, ill. a nyugat-indiai területekig előfordul.

        A tollazat összességében fekete, a fejen kékfényű sapkácskával. csóka

        A fültájék és a nyak oldalt palaszürke.

        A szárny (220-251 mm) és a farok (118-154 mm) fémfényű zöldes fekete.

        Erőteljes, 26-38 mm hosszú, fekete színű csőr jellemzi.

        A csüd 40-49 mm-es. A láb is fekete.

        A szeme eléggé egyedülálló, un. csókaszem: egészen világos, esetleg kékes árnyalatú írisszel.

        Főként rovarokkal táplálkozik, de fogyaszt magvakat, vagyis mindenevő. Kiássa a lótetűt, elfogja a pockot.

        Tesz kárt a tejes érésben levő gabonában is.

        A gyümölcskártevéséért nem szeretik, pedig könnyen barátkozó, kedves madár, amelynek a viselkedése hasonlít a szajkóéhoz.

        A hangja erőteljes csak-csijjokk.

        Áprilisban költ, legszívesebben odvakba, de az ember közelségét is elviseli, s gyakran ver tanyát magas építményeken, ahol gallyakból tákolt fészkével okoz bosszúságot. csóka2

        Találtak már csókatojást földi lyukakban és elhagyott varjúfészekben is.

        Fészekaljanként 5-6 kékeszöld tojásán a tojó 17-18 napig ül. A kicsik 30-35 napos korukban repülősek.

        Társasan él. S a megfigyelések szerint a csapatban szigorú rangsor uralkodik. Rendszerint a legidősebb hím a főnök. Probléma csak akkor adódik, ha ez elveszti a párját és egy fiatalabb tojóval áll össze.

        Ekkor a fiatal tojó - függetlenül a testi erejétől és az életkorától - a "királynő" jogán zsarnoki uralomra tesz szert. És a hatalmával vissza is él.

        Hogyan teheti ezt? Annette Cutts: csóka

        A dolog magyarázata, hogy bár a csókáknál sem násztánc, sem nászruha, a hosszantartó eljegyzés időszakát sírig tartó, hűséges párkapcsolat jellemzi.

        A párok önfeláldozóan, minden mérlegelés nélkül kiállnak egymás mellett. Ha tehát a "főnök" párját akár valami alattomos disznóságáért meg akarná egy, a kolónia másik tagja leckéztetni, végül is a klán főnökével találja szembe magát. Fotó: Annette Cutts - http://www.psiloswildlifephotography.co.uk/ucczixbk/index.htm  →intelligencia 

        Védett, az eszmei értéke: 20 000 Ft.

        http://www.youtube.com/watch?v=1JRSR2JlpBQ&feature=related

         

        csóka(2): összetételekben: →havasi csóka.

          

        csókaszem: embernél a kicsiny íriszű, nagy fehérjéjű, kifejezéstelen szem.

          

        csokoládébarna faktor
        (gal.): az ivarhoz kötött öröklésű Ba faktor recesszív allélje, mely házigalamboknál világos bőrt, karmot és csőrt eredményez.

        Ha csokoládébarna hímet más színű tojóval párosítunk, akkor minden lány csokoládébarna lesz, a hímek pedig az anyjuk színét öröklik. (→criss-cross)

        madarbarat Creative Commons License 2010.08.08 0 0 2329

        csiriki-fürjgalamb (Geotrygon linearis chiriquensis - Chiriqui-        Wachteltaube): csiriki fürjgalamba fehérarcú fürjgalamb Panamában és Costa Ricában fellelhető alfaja.     

        Nagyon hasonlít a perui fürjgalambhoz, de annál kisebb.

        A német szakirodalom említi Los-Angeles-i sikeres tenyésztését, és egy 1988-as európai importját.

         

         

        csirke: fiatal, kitollasodott tyúkféle. Csibe és tyúk között.

         

         

        csirkefogó 

        csirkefogó: hasztalan, semmirekelő ember. Bizalmaskodva pedig a csintalan gyerekre használatos kifejezés.

         

        csirkegalamb: a Tiszántúl déli részén kedvelt, de nem sztenderdizált haszongalamb-fajta, mely a máltai és a tyúktarka között foglal helyet.

        Békéscsabán és környékén - ahol gyakran keresztezik tyúktarkával - tyúkos névvel illetik. Makón a fehéreket kedvelik, Apátfalván a vörösek és a sárgák divatosak.

        A fiókái választáskor 40-45 dekások, s a jobb párok gond nélkül felnevelnek évenként 10-12 fiókát.

        Szűcs-Szécsényi úgy említi ezt a fajtát az 1965-ben megjelent könyvében, mint amely alapja lehetne egy versenyképes magyar haszongalamb-fajtának.  

        csirkeitató: a csirkék részére, rendszerint agyagból kialakított, lapos, kúp alakú, oldalt környílásokkal ellátott edény.

        madarbarat Creative Commons License 2010.08.07 0 0 2328
        csíra: 1. a megtermékenyített petesejtből többszörös osztódással keletkező, a növényi v. az állati, ill. emberi szervezet kifejlődését magában rejtő képződmény;

        2. növénytanban a magnak a kis növénykezdeményt tartalmazó része. Rövid tengelyének alsó vége a gyököcske (radicula), ebből alakul ki a gyökér. Felső vége a rügyecske (plulula), ebből lesz a hajtás.

        A csíratengelyhez kapcsolódik a táplálóanyagokat raktározó egy v. két sziklevél;

        3. nagy tápértékű, a korszerű emberi táplálkozásban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő malomipari termék. Tulajdonképpen a lisztkészítés mellékterméke a vitaminokban gazdag étkezési búzacsíra. Képek bűzacsíra1. szárított búzacsíra; 2. búzacsíra dara; 3 . búzacsíra liszt.búzacsíraliszt Forrása: http://www.szentesinfo.hu

        Az étkezési búzacsírát a lágyeleségbe alkalmazva a madárkedvencek egészséges táplálásához is jószívvel lehet ajánlani. A lágyeleségbe kevert csírát minden mag- és lágyevő, ill. galambféle elfogadja.

        Ez az értékes adalékanyag sokat javít a lágyeleség állagán, és növeli annak a tápértékét;

        4. (átv.) →kórokozó ;

        5. ivarsejt.

         

        csírafolt, macula germinativa: a madarak tojássárgájának felszínén elhelyezkedő megtermékenyített petesejt. csírafolt

         

        csírahólyag: →tojásképződés .  

        csírahordozó: olyan állat, amely valamilyen →kórokozót ürít, bacilusgazda . (→fertőzés )

         

        csírakorong: →tojásképződés .

        Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!