Szerintem ismered a tövét: mag. Ha magba megy, avagy felmagzik a hagyma, tehát magos lesz, akkor már magas is lesz. A magos tulajdonképpen annyit jelent: ’ivarérett’, ez a magassággal is összefügg. Ugyanilyen párhuzam az eredetileg ’gyermektelen, fiatlan’ jelentésű fiatal.
A közvetlen eredet minden bizonnyal az, amit Rumci ír, bár az EWUNG nem dönt egyértelműen a forrás mellett. A tő mindenképpen a "mil", ami például a "goszpogyi pomiluj"-ban is benne van.
Az EWUNG szerint főképp egyházi, vallásos szövegekben fordul elő. Nekem világi szövegkörnyezetben most csak az "írott malaszt" frazéma ugrik be.
Pont így van, bár a szláv szó jelentésén lehetne egy hangyányit pontosítani: óegyházi szláv ’könyörület, irgalom’; szerbhorvát ’kegyelem, könyörület, kegy; szeretet, szerelem; kedvesség; ajándék, szívesség’; szlovén ’kegyelem, kegy’; szlovák ’jóindulat, kegy, kegyelem’. A közvetlen átadó a kaj-horvát vagy a szlovén. Legalábbis a TESz. szerint.
Most jövök, hogy ez a német keck (< középfelnémet kec, quec) szó milyen "előkelő" felmenőkkel rendelkezik. Egyrészt ugyanarról a germán etimonról van szó, amely az angol quick 'gyors', holland kwiek 'eleven, fürge', svéd kvick 'gyors, eleven, tréfás' stb. szavak mögött is van.
A germán szó pedig annak az indoeurópai *gwei- tőnek a származéka, mint a görög zén ~ zaó 'él', latin vivó 'él', szláv žit(i) 'él', litván gyventi 'él, lakik'.
Nekem is benne van a kekec, kekeckedik az aktív szókincsemben, de ez nem utal arra, hogy régen is elterjedt lett volna. Valószínűleg régóta benne van az argó szókészletben, de onnan nem túl rég keveredett át a szlengbe, pláne a köznyelvbe.
„mi kell ahhoz, hogy ezt etimológiailag bizonyítottnak tekinthessük?”
Az etimológiai bizonyosság közelében sem jár a matematikai bizonyosságnak, az esetek nagy részében csak valószínűsítésekről van szó. Ahhoz, hogy egy etimológia elfogadható legyen az szükséges, hogy hangtanilag és jelentéstanilag jól le lehessen vezetni: mindkét levezetésnek megvannak a maga szabályai, a lényeg azonban az, hogy csak a nagyon kis lépések a megengedettek, illetve ezek a lépések jellegüket tekintve tipikusak kellenek, hogy legyenek, azaz más nyelvi változásban is kimutathatók legyenek. A legszerencsésebb eset az, ha az egész folyamat minden lépése adatolható, de ez viszonylag ritka (a tuja ’villamos’ szó etimológiája azonban gyönyörűen kimutatható az utóbbi száz-félszáz év szótáraiból). Nagymértékben gyengíti egy etimológia megbízhatóságát, ha két vagy több, nagyjából azonos valószínűségű etimológia konkurál egymással – ilyenkor viszont az is lehetséges, hogy a két levezetést kölcsönösen erősítette egymást.
A kutatása úgy folyik, hogy akinek valami ötlete vagy adata támad, azt kidolgozza, sok forráskutatással, nyelvi analógiákkal stb., megjelenteti folyóiratban, aztán három lehetőség van: 1. a nyelvésztársadalom elfogadja, bekerül szintézisekbe – ez a legjobb; 2. valaki megcáfolja, s ekkor vagy javítható, vagy nem javítható, esetleg a cáfolat egyben egy szerencsésebb vagy annak tartott etimológia; 3. a nyelvésztársadalom hallgat, nem reagál a cikkre – ez a legrosszabb, de sajnos nem túl ritka eset, ekkor reménytelen bármit javítani a helyzeten.
A „végeredmény” leginkább szintézisekben (időrendben: Magyar szófejtő szótár, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen, illetve finnugor vonatkozású dolgoknál: A magyar szókészlet finnugor elemei, Uralisches Etymologisches Wörterbuch) lelhető fel, persze ezek sokszor sok évtizedes késésben vannak a tudomány aktuális állásától, viszont igen részletes bibliográfia található a szócikkek végén.
Csak azért furcsálom, mert azóta is megkérdeztem jó pár, az ország minden tájáról jött embert, és mindenkinek benne van a(z aktív) szókincsében. Bár főleg csak a fiatalabb korosztályt teszteltem.
Tehát ez hihető etimológiának tűnik.
Nekem is, de mi kell ahhoz, hogy ezt etimológiailag bizonyítottnak tekinthessük? Ez felér egy diplomamunkával? Hogy folyik egy ilyennek a kutatása? Hol lehet a végeredményről olvasni?
A szó meglehetősen új fejleménynek tűnik, eddig megjelent komolyabb szótárban valóban nincs nyoma, természetesen a tájszótakban ugyanígy (a remélhetőleg idén megjelenő új Értelmező kéziszótárban, legalábbis az általam látott korrektúra alapján, a kekeckedik szócikk lesz). A nagyszótári korpuszban egyetlen adat sincs, a Magyar nemzeti szövegtárban a személyes alkorpusz adatai vannak túlnyomó többségben, s az összes közül a legkorábbi 1994-es.
A Jasszok, zsarók, cafkavágók című szlengszótár szerint:
kekeckedik – kötekedik, izgágáskodik; l. kekk
kekk – szemtelen, pimasz; német A Magyar szlengszótár is hasonlókat ír, de nem ad etimológiát:
kekeckedik 1. akadékoskodik 2.ált kötekedik, izgágáskodik
kekeckedő kötekedő, izgága
kekk vkivelrit szemtelen vkivel, flegma
A német szótárakban viszont remekül megtalálható a keck ’hetyke, kackiás; dévaj, huncut; csintalan, eleven, pajkos; kotnyeles, pimasz; vakmerő, merész’. Tehát ez hihető etimológiának tűnik; szemben a kakassal, amely ezer sebből vérzik.
A minap betűpiramisozás közben felmerült a kekec szó. Ma utánajárván kiderült, hogy egyetlen nagyszótár (ÉKSz., TESz., angol-magyar)sem ismeri még a kekeckedik szót sem. Megrökönyödtem. Én simán mindenki által ismert, irodalmi szónak képzeltem. Tájszótárhoz sajnos nem jutottam, pedig az jutott eszembe, hogy talán a kakas nyelvjárási változata a kekec, és akkor tk. kakaskodik -> kekeckedik. Más ötlet?
A galiba szó eredeténél érdemes lenne vizsgálni a sémi gh.l.b tövet. Ehhez én nem vagyok elég jó, de ennek olyan származékai vannak, mint a héber cálab 'megsért, megbánt', ill. az arab ghalaba 'legyőz, leküzd; hatalmába kerít'. Ez utóbbi származékai az oszmán-törökben is megtalálhatóak, pl. galib 'győztes, nyertes', ill. ez bújhat meg a cigány galibaknel 'káromkodik', galidel 'becsmérel' szavak előtagjában. Tekintve, hogy az EWUng a galiba sszót a XV. sz. végéről adatolja, elképzelhető oszmán-török eredet. Esetleg úgy is, hogy nem a szerb nyelvjárási galiba lenne a magyarból, hanem a szerb közvetítette azt a magyarba.
> de azért ne feledjük, hogy a biblia és a kereszténység miatt a héberből a görögön-latinon keresztül is jutottak a magyarba szókészleti elemek
Természetesen ez nagyon igaz. nem mondtam, ki de én elsősorban a közvetlen magyar etimológiára gondoltam, nem a szombat-félékre, ahol a közvetlen etimológia szláv, ott görög, és csak a görögben héber.
(Továbbá nem vonatkozik a meglátásom a vallási terminusok egy részére sem, amelyek szakralitásuknál fogva nem népnyelvi jiddis, hanem bibliai héber formájukban voltak használatosak a zsidóság körében, és így kerültek át a környezetükbe is.)
Természetesen eszembe se jutott összekeverni a hébert a jiddissel, de miként LvT is utalt rá, attól függetlenül, hogy a jiddis nyelvi rendszere germán, elég bőven tartalmaz héber jövevényszavakatm ráadásul elég speciális kiejtésben (a héber nyelv ún. askenázi kiejtéséhez képest sem azonosak a jiddis alakok). S mivel valamelyik idegen szavak szótárában a héber nyelv is szerepelt, mint a szó eredete (ez a bróhe ’áldás’ szóval való hangzásbeli hasonlóság miatt keveredhet ide), úgy tűnt, hogy bizonyos források a jiddis nyelv héber eredetű szókészleti rétegéből eredeztetik e szót (a héber és a jiddis nyelv között meglehetősen erős közlekedés volt, ugyanis a jiddist mint köznyelvet beszélők túlnyomó többsége használta a hébert mint templomi nyelvet, s az ilyen jelentős kétnyelvűségnél jobb terep lexikai kölcsönzésre nemigen adatik), amely – minthogy területileg erősen kötött, nyilván nem került be a YIVO New Yorkban kiadott jiddis–angol szótárába, amit forrásként használtam. A helyes etimológia amúgy itt olvasható.
Lvt-nek köszönöm a fogatlankodást, egy dologban viszont nem értek vele egyet: jelesül abban, hogy a magyarba jobbára csak a jiddisen keresztül kerültek héberre visszamenő szavak. Ez természetesen bizonyos stílusrétegre, regiszterre igaz, de azért ne feledjük, hogy a biblia és a kereszténység miatt a héberből a görögön-latinon keresztül is jutottak a magyarba szókészleti elemek.
> A netes korpuszt is többnyire így értelmezem, ami mintha különbözne a tiédtől.
Nem, az én szólistám "közös metszete" az én nyelvhasználatomban a rumci által az 540-esben megadott 'baj, kellemetlen helyzet'. Én ilyen értelemben használom a zrí szót is.
> Én meg a bebaszott formát ill. a 'bebaszást'.
Ezen nem fogunk összeveszni :-), bár nálam a bebaszik jelentése nem 'befullad', hanem '(kellemetlen dolog) történik', így a 'lefagyott az operációs rendszer' kifejezés az alábbira fordítható: bebaszott ez a kibaszás, (vagy: beszart ez a hányás, zrikál ez a tré stb.)
(Lehet, hogy alpáriság miatt engem is ki fognak moderálni...?)
> kicsit mintha összekeverted volna itt a hébert (sémi nyelv) a jiddissel (germán nyelv).
Nem akarok rumci fogatlan prókátora lenni, de mivel egyetértek vele, kifejtem az én álláspontomat.
A jiddis persze germán, sőt azon belül is német leánynyelv. De a jiddis germán vonulata a magyarba nem ad áttétet, mert az a német köznyelv szűrőjén keresztül jutna csak át[*], így tkp. német jövevénynek kell tekinteni. Ezt a vonulatot próbáltam korábban lekövetni. [* A németül tudó magyar és német beszélők szempontjából a jiddis "romlott német", így automatikusan javításra kerül, vi. a éppen a jidisre jellemző elemek kerülnek ki belőle.]
A jiddis jövevényszó tehát praktikusan a jiddis héber elemei közül kerülnek ki: és mivel nem volt közvetlen magyar-héber érintkezés, a magyar héber eredetű jövevényeit általában a jiddis nyelvhez szokták kapcsolni.
> Ezekben a példamondatokban "*bassen" egy hétköznapi "passen" "passzolni" ige nyelvjárási kiejtésben...
Kösz az infót. Így utólag be kell lássam: az idéztem osztrák nyelvjárási adat alapján saját magam is rá kellett volna a megoldásra jönnöm...
> ja, és a gebaszra esetleg a jiddis eredet? mint nagyon elferdített, de német érzést keltő szó?
Vö. rumci. De közben eszembe jutott a cigány eredetű, eredetileg 'ostoba, ügyetlen' jelentésű bibasz szó. Feltehetően ikerszóként magyarosodva ez az eredetileg talán 'ostobaság, ostoba holmi' értelmű biszbasz 'izé, kütyü' szó alapja. A cigány bibasz "németesedve" adhatott gebasz formát (ami a németes érzést fokozandó helyenként kiegészülhetett egy -t-vel).
Szerintem ebben nemigen tudunk dönteni, illetve alapvető motívumnak tartom a baszik igével való hangzásbeli rokonságot, ez pedig csak a magyarra jellemző. Így tehát az alapja mindenkéépen ez a magyar szó, mégha végülis kiderül, hogy egy másik nyelv másik szavának átértekeléséről van szó. Ez az, amit rumci forrása úgy ír le, hogy "tabuszó".
rumci:
"Például a barchesz szót néhány idegen szavak szótára héber/jiddis eredetűnek mondja, holott a régi jiddis nyelvterület egy aránylag szűk részén volt használatos, ráadásul német eredetű szóként, tehát bizonyos értelemben valószínűsíthetőbb, hogy német eredetű szó a magyarban, a héberhez pedig semmi köze nincs, csupán egy népetimológia.)"
kicsit mintha összekeverted volna itt a hébert (sémi nyelv) a jiddissel (germán nyelv).
Lvt:
köszönöm. ezek után már összeáll a dolog. persze a névkönyvekben nem térnek ki a családi helyzetre, ami egyértelműsíti az eredetet.
> Vajon miért adtak volna egy hun ualkodói személynek nevet az alávetett gót nép nyelvéből?
Balambér hun nagykirály felesége gót volt: Wadamerca (sz. 350), Hunimund lánya, Ermanarik gót király unokája. Ez politikai házasság volt: a hunok a meghódított gótok támogatását ezzel is meg akarták nyerni. Ezen túlmenően megmaradt a gót hatalmi szervezet: a gót király uralkodott tovább a gótokon, sőt Attila alatt is képviseltették magukat a hadi tanácsban. A gótok tehát nem a mai értelemben alávetett nép volt, hanem egy meghódított segédnép, kb. olyan mint a kabarok a magyarok között: a vezetőik részét képezték a törzsszövetség arisztokráciájának (vö. a kabar eredetű Aba nembéli Sámuel is magyar királlyá lehetett). A gótok presztizsét a hun birodalmon belül az is emelte, hogy összekötő kapcsot jelentettek Nyugat-Európa felé: A gót tárgyalási nyelv lehetett a többi germán törzzsel: Wulfila (311-383) kisgót nyelvű Bibliáját fordítás nélkül használták pl. a longobárdok is. Ezen túlmenően a rómaiak ismerték a germánokat --- köztük a gótokat --, a gótok pedig a rómaiakat.
Továbbá Balambér ágán általános lett a germán név viselése, vö. Balambér fia Hermerich (sz. 383), az ő fia Rikimund (a szvevernek főnöke, sz. 410), az ő fia Ricimer (római hadvezér, sz. 434).
> Vagy csak a gótok által ráragasztott neve maradt fenn? Akkor mi lehetett az eredeti hun neve?
Könnyen elképzelhető, hogy volt "rendes" hun neve is, és az Attila csak a gótok-germánok által használt megnevezés volt, mivel azonban a gótok a hun külpolitikában jelentős szerepet vittek, a rómaiak (akik nyugaton később germán -- tehát góttal rokon -- uralom alá kerültek) az általok leggyakrabban hallott gót nevet írták le: mert ne feledjük, az Attiláról való források nem a hunoktól származnak.
Egyébként csak alig egy pár hun nevet ismerünk: pl. Attila leszármazottain kívül apjáét Mundzsukét, az ő apjáét Uldinét és nagybátyjáét Balambérét (v. Balamir). De még ezek sem biztos, hogy saját nevek: Mundzsuk ismert volt Aibat-ként is. Az Uldint és Balambért megelőző generációról pedig már szinte csak kínai források vannak, így az ő apjuk Liu (? = Alïp-bi 'Alïp herceg'), a nagyapjuk Liu Jao Si (? = Bulümar ~ Belemer), az ő apja Liu Jüan, az ő apja Liu Pao, az ő apja Si Csu Hou stb. Talán ez utóbbi apjának kortársa volt a bolgár-török forrásból ismert legendás Avitochol ~ Avithohol. Ez utóbbi nevet tulajdonítják egy Liu és Uldin közt fellépett személynek, de vannak, akik szerint ez lett volna Attila eredeti neve is. Azonban az Avitochol név valószínű etimológiája avït-oğli, amelynek jelentése 'ős-fi', így ez inkább tűnik egy mitikus, mint valóságos névnek. Lehet, hogy csak a bolgár hagyomány ruházta át a bolgár dinasztikus ős nevét hun uralkodókra, legitimációs alapot biztosítva ezzel is Kuvrat családjának. De az is lehet, hogy éppen egy mitikus ős tiszteletére kapta volna Attila az *Avït-oğli nevet, végülis a gót attila 'atyácska' ennek a fordítása is lehetne: a kicsinyítőképzős forma sok nyelvben hordoz 'vki fia' értelmet, és a gót atta 'atya' jelentésében megfelel a török avït 'ős'-nek.
Kezdjük az egyszerűbbel: a galiba ügyében az EWUng. semmit nem tesz hozzá a TESz.-hez.
A gebasz szóról a következőket sikerült megtudnom:
A Kövecses-féle Magyar szlengszótár szerint a gebasz jelentése ’baj, kellemetlen helyzet’, s tabuszónak minősíti, tehát kapcsolatot vél felfedezni a baszik igével (én a szót elég régóta ismerem, gebaszt változatról sem én, sem a szótáraim nem hallottak, de mint naiv beszélő soha nem érzékeltem ilyen összefüggést).
A Jasszok, zsarók, cafkavágók című szlengszótárban szintén találni gebasz szócikket, ugyanilyen értelmezéssel, forrásnyelvként a jiddist megadva. Jiddis szótárban azonban nem találtam nyomát. (Nem példa nélküli azonban, hogy magyar szótárak jiddis eredetűnek tartanak valamit, alap nélkül. Például a barchesz szót néhány idegen szavak szótára héber/jiddis eredetűnek mondja, holott a régi jiddis nyelvterület egy aránylag szűk részén volt használatos, ráadásul német eredetű szóként, tehát bizonyos értelemben valószínűsíthetőbb, hogy német eredetű szó a magyarban, a héberhez pedig semmi köze nincs, csupán egy népetimológia.)
"Des wetter hot gebast"
"az időjárás megfelelő volt"
azaz Hochdeutschul: Das Wetter hat gepasst.
Ezekben a példamondatokban "*bassen" egy hétköznapi "passen" "passzolni" ige nyelvjárási kiejtésben, természetesen nem létző módon leírva. A mondatokban több ilyen van még: "do draus", "net", "worn", "en", "hot" a "da daraus", "nicht", "worden", "ein", "hat" helyett.
A magyar gebasz(t) kifejezést is tőled hallottam először. Gondoltam erre, csak az utolsó pillanatban megtaláltam az magyar-angol nagyszótárban, így nem mertem megkockáztatni...
Én viszonylag gyakran hallom és használom, de szigorúan „t” nélkül. Jöjjön az én értelmezésem. „(Valami) gebasz van.” – a leggyakrabban használt környezett. Ez a probléma/dolog befulladt, bebaszott. Itt valami (kibogozhatatlanak látszó) gubanc vagy galiba van. Ez a dolog problematikus. Bibi van.
A netes korpuszt is többnyire így értelmezem, ami mintha különbözne a tiédtől.
Ez a zrí meglepett. Eddig én kihalóban lévő, irodalmi szónak hallottam (pontosaban olvastam) ramazuri, hepaj, zűr(zavar) jelentéssel. Olyannyira kiveszőben van, hogy a német-magyar sztaki szótár bírálója elutasította a bővítési kérelmemet (, holott az angol-magyarban szerepel). Azonban úgy tűnik, Te egy másik jelentését használod.
...de ennél valószínűbbnek tartom, hogy az alap a magyar kibaszott forma.
Én meg a bebaszott formát ill. a 'bebaszást'.
A német, osztrák, holland találataid nagyon érdekesek.
OFF Egy hétre letiltottak, mert – állítólag – kultúrálatlan, alpári vagyok, bár azt többszöri felszólításra se árulták el, hogy mivel, melyik hozzászólással. Tehát semmi közöm playboy2000-höz.
OFF OFF Amúgy rühelem ezt a nevet – a nicknevek utáni szám önmagában is zavar –, és abszolút nem is illik rám, de ellentmondásos személyiségembe szinte belekívánkozik ez a diszkrepancia.
Előrevetítem, hogy német tudásom tankönyvi és elég sekélyes, így alant bizonyos szavak jelentésének megfejtését a köz bölcsességére fogom bízni. (N.B. A magyar gebasz(t) kifejezést is tőled hallottam először. A neten szétnézve olyan értelemben találtam meg, amely megfelel az általam használt tré, zrí, hányás, szar(ás) fogalmak metszetének.)
> Azt tudom, hogy nyelvtani elemeket nem szokás kölcsönözni, vagy mégis?
Az argó külön "műfaj": jellemzője a játékosság, és a rejtjelezés. Tekintve, hogy a magyar argó tradíciói németesek, én elképzelhetőnek tartom, hogy egy magyar kifejezést németes jegyekkel ruháznak fel. Ennek hátterében a rejtjelezésen kívül eufemizmus is állhat, mivel így az új szó eltávolodik az esetleg erősen durva alapjától.
Tehát elképzelhető, hogy a gebasz(t) a magyar baszik ige németes befejezett melléknévi igeneve, de ennél valószínűbbnek tarom, hogy az alap a magyar kibaszott forma, és ez rejtjeleződött-eufemizálódott a hangzásban elég közelálló németes hatású gebaszt alakra (és vett fel utóbb 'kibaszás' főnévi jelentést is).
A gebaszt forma kialakulásában szerepet játszhatott, hogy német szövegekben is találtam gebast szót, pl. "Des wetter hot gebast, die Heiser worn geschmickt,so das do
draus en richtige Wettstreit geworden is find ich echt super", "Bei mir hat das scheiß Blech sogar von der Bochrung net gebast und habe es abgeflext" (ezek jelentését nem tudom, azonban pozitív értelműnek látszik, de a magyarban is van ilyen, vö. kibaszott jó). Ugyanakkor egy 1811-es osztrák nyelvjárási szójegyzékben szerepel a bassen ige 'hosszan, türelmelenül várakozik; (kártyában stb.) passzol' jelentésben. A mai hollandban -- de gondolom, a köznyelvi németben is -- van bassen ige az alábbi jelentésben: 'mély hangon felugat; felkiált, felsikolt, felmordul; basszushangszeren játszik'; ehhez vö. a magyar basszuskulcs! felkiáltást, amely egy tabualak (eufemizált foma) a baszd meg! helyett.
A fenti német példákkal nem azt mondtam, hogy a gebasz(t) belőlük eredt (mert itt azért jelentéstani problémák vannak), csak annyit, hogy "magyar áthallásuk" révén járulhattak hozzá esetleg a kérdéses forma kialakulásához.
--------------
Off: playboy2002 vs. playboy2000, az évjáratnak van valami jelentősége?
üdv,
az Attila nem eredeztethető inkább az "Etil" "Atil" "nagy folyó" jelentésű török szavakból, mint a gót "atyácskából"?
A hivatalos magyrázat nekem mindíg nagyon fura volt. Vajon miért adtak volna egy hun ualkodói személynek nevet az alávetett gót nép nyelvéből? Vagy csak a gótok által ráragasztott neve maradt fenn? Akkor mi lehetett az eredeti hun neve?
Most egy szleng szavam lenne: gebasz. Egyik ismerősöm nagymamája gebaszt alakot használja, akinek ráadásul német felmenője is van, ezért az ismerősöm vasszőparipája, hogy ez tk. a baszni ige perfecktben. Tartható ez a teória? Azt tudom, hogy nyelvtani elemeket nem szokás kölcsönözni, vagy mégis?
Én magam sem olvastam az eredeti művet, de ismereim Rédei kritikáját, és van némi infóm a Világ nyelvei alapján magukról penuti nyelvekről is. (Ezek alapján nem tartható megalapozottnak a vélekedés.)
Az etimológia szó keletlezési idejéről nincs adatom, mindenesetre ai i.sz. 636-ban meghalt Sevillai Izodor főművének a címében (Etymologiae avagy Origines) már szerepelt. (Az EWUng szerint első magyar adata 1580, a Marriam-Webster szerint az első angol használat a XIV. sz.-ból való). Alapja az ógörög (ill. onnan a latin) etymon szó, ennek jelentése 'valamely szó igazi, etimológiai jelentése' (elsősorban a korai grammatikusok hsaználták a képzett és kisebb-nagyobb jelentésváltozáson átesett szavak esetén az alapszóból kikövetkeztethető "eredeti" értelem jelölésére). Ez a szó pedig tkp. az ógörög etymos 'igazi, valóságos' melléknév főnevesülése.
A -logia utótag önmagában elő nem forduló görög tag, melynek jelentése 'tudomány' (ill. a szó az újszövetségben előfordul, de 'alamizsnagyűjtés' jelentésben). Ez az ógörög logos 'beszéd; állítás, kijelentés; értelmezés, tanulmány; stb.' szó továbbképzése az -ia absztrakt jelentést adó képzővel.
A szó szó a magyarban ugor eredetű, vö. manysi sow 'szó', hanti săv 'panasz; ének(lés)'. Az ugorban török átvétel, vö. köktürk sab 'szó; beszéd', mai oszmán-török sav 'tézis, tétel, hír, közlendő, szó'.
