> gepárd (Acinontyx jubatus) .. mit takar a ge előtag?
A gepárd szó hangalakja a francia nyelvben alakult ki guépard-ként. Ez pedig végősoron nem más, mint az olasz gattopardo 'gepárd' rövid, szinkópikus ejtése. Az olasz gattopardo szó szerinti jelentése 'macskapárduc'. A 'macska' előtag itt az 'oroszlánpárduc' jelentésű leopardo összetétel 'oroszlán' előtagjának analógiájára, annak kontrasztjaként jött létre, és azt jelöli, hogy a gepárd kisebb, kevésbé erős és vad, mint a párduc, sőt Indiában még vadászatra is használták. (Az olasz gattopardo végsősoron a késői latin cattus pardus 'ua.' folytatása.)
Nem tudom, kinek milyen régi e szóval kapcsolatos emléke, saját tapasztalatom szerint nekem mindig is teljesen közszónak tűnt, mindig és mindenki értette körülöttem. Sőt a '70-es évek végén egyik gimis társam beceneve is ez volt: Kekec. Tehát én úgy érzem, hogy már elég rég átmehetett közszóvá, mégha a szótárak nem is követik le rendesen.
Van két érdekes macskaféle, párduc v. leopárd (Panthera pardus) és gepárd (Acinontyx jubatus), melyek nevében közös a párd tag. Az előzőnél tiszta az ógörög pardusz eredet, de ha utóbbinak van e szóhoz köze, mit takar a ge előtag, ha nincs akkor mi lehet az eredete?
Én avíttnak írom, de avittnak mondom. Hosszú í amúgy is alig-alig van a magyarban, hosszú mássalhangzó mellett még kisebb az életképessége. Az avul töve az ó ’régi’ szó, és idetartozik pl. az avas is.
Hogy ejtitek: [avitt] vagy [avítt]? Nekem hosszú í-vel elég furcsán hat, de így szerepel az AkH.-ban. A nagyszótári korpuszban kb. egyforma gyakorisággal szerepel (20:22). Hová tűnt a rövid i-s forma? Gondolom az avul szócsaládba tartozik, de nem világos a képző. Ha már itt tartunk, az avul eredete is érdekel.
Köszönöm. Nem hittem volna, hogy ilyen régi fejlemény, hiszen "szinte" elemezhetőnek tűnik mai szemmel is, már amennyiben az a bizonyos uráli *-t képzőből származó -at/-et ugyanaz a főnévképző, amit ma is használunk (gondolat, képzelet, vizelet, ügyelet stb.) Az "n" a végén üvöltően rokon az -an/-en módhatározóval (ügyesen, szépen), és sarkított esetben az -atlan-képzős melléknév válaszolhat a hogyan? kérdésre is ("Én még emlékszem az első dalra, amit olvasatlan dobtak el..."). Ha jobban belegondolok, tényleg csak az -l- szorul magyarázatra, csak - mondom - hihetetlen, hogy mennyire elemezhető maradt viszonylagos régisége ellenére.
> Az -atlan/-etlen, -talan/-telen képző honnan ered?
Eredetileg *-tal/tel formájú volt, csak később -- de még az ősmagyar korban -- csatlakozott hozzá az -n modális elem, de nyelvjárásokban máig él még a rövidebb forma (a köznyelvi fiatal-on kívül pl. sajtal 'sótlan', hirtel 'hiretelen'). Az ősmagyar korra tehető az alaki hasadása a névszóhoz járuló -tAlAn, és az igéhez kapcsolódó -AtlAn formára. Ez utóbbi úgy keletkezett, hogy a -t és az -l közti magánhangzó a kétnyítszótagos tendencia miatt kiesett, a képző kezdő magánhangzója pedig eredetileg az ige tővéghangzója volt.
A képzőnek ugor párhuzamai vannak: pl. a manysi -tal fosztóképző, amely a magyarhoz hasonlóan mind névszóhoz, mind igéhez járulhat, vö. sim 'szív' > simtal 'szívtelen', χańśi [chanysi] 'ismer' > χaśtal [chastal] 'ismeretlen'.
A képző valószínűleg a mai magyar -at/et képzőben folytatódó uráli *-t képzőből és a magyarban szintén megtalálható ugor *-l ablatívuszragból képződött. (N.B. Régen volt -atas/etes képzőbokor is, amellyel szemben állt az -atlan/etlen, vö. használatos ~ használatlan, alkalmatos ~ alkalmatlan, kellemetes ~ kellemetlen).
A 'honnan?' kérdésre felelő ablatívusz fosztóképzővé való átértékelődésére mutat a finn-permi *-ttAk 'nélkül' abesszívuszrag (vö. finn talo ház ~ talotta 'ház nélkül'; komi pi 'fiú' ~ piteg 'fiú nélkül'), amelynek első elemében valószínűleg az uráli *-tA ablatívuszrag rejtőzik (sőt meglehet nem geminálódva, hanem az uráli *-t képzőhöz járulva: így homológ alakulag lenne az ugor *-tAl képzővel). A volgai finn nyelvek közé tartozó mordin (erza) -(v)tomo/teme abesszívuszragban is ez az erza-mordvinban -do/de alakúvá lett uráli *-tA ablatívuszrag található.
Szerintem ismered a tövét: mag. Ha magba megy, avagy felmagzik a hagyma, tehát magos lesz, akkor már magas is lesz. A magos tulajdonképpen annyit jelent: ’ivarérett’, ez a magassággal is összefügg. Ugyanilyen párhuzam az eredetileg ’gyermektelen, fiatlan’ jelentésű fiatal.
A közvetlen eredet minden bizonnyal az, amit Rumci ír, bár az EWUNG nem dönt egyértelműen a forrás mellett. A tő mindenképpen a "mil", ami például a "goszpogyi pomiluj"-ban is benne van.
Az EWUNG szerint főképp egyházi, vallásos szövegekben fordul elő. Nekem világi szövegkörnyezetben most csak az "írott malaszt" frazéma ugrik be.
Pont így van, bár a szláv szó jelentésén lehetne egy hangyányit pontosítani: óegyházi szláv ’könyörület, irgalom’; szerbhorvát ’kegyelem, könyörület, kegy; szeretet, szerelem; kedvesség; ajándék, szívesség’; szlovén ’kegyelem, kegy’; szlovák ’jóindulat, kegy, kegyelem’. A közvetlen átadó a kaj-horvát vagy a szlovén. Legalábbis a TESz. szerint.
Most jövök, hogy ez a német keck (< középfelnémet kec, quec) szó milyen "előkelő" felmenőkkel rendelkezik. Egyrészt ugyanarról a germán etimonról van szó, amely az angol quick 'gyors', holland kwiek 'eleven, fürge', svéd kvick 'gyors, eleven, tréfás' stb. szavak mögött is van.
A germán szó pedig annak az indoeurópai *gwei- tőnek a származéka, mint a görög zén ~ zaó 'él', latin vivó 'él', szláv žit(i) 'él', litván gyventi 'él, lakik'.
Nekem is benne van a kekec, kekeckedik az aktív szókincsemben, de ez nem utal arra, hogy régen is elterjedt lett volna. Valószínűleg régóta benne van az argó szókészletben, de onnan nem túl rég keveredett át a szlengbe, pláne a köznyelvbe.
„mi kell ahhoz, hogy ezt etimológiailag bizonyítottnak tekinthessük?”
Az etimológiai bizonyosság közelében sem jár a matematikai bizonyosságnak, az esetek nagy részében csak valószínűsítésekről van szó. Ahhoz, hogy egy etimológia elfogadható legyen az szükséges, hogy hangtanilag és jelentéstanilag jól le lehessen vezetni: mindkét levezetésnek megvannak a maga szabályai, a lényeg azonban az, hogy csak a nagyon kis lépések a megengedettek, illetve ezek a lépések jellegüket tekintve tipikusak kellenek, hogy legyenek, azaz más nyelvi változásban is kimutathatók legyenek. A legszerencsésebb eset az, ha az egész folyamat minden lépése adatolható, de ez viszonylag ritka (a tuja ’villamos’ szó etimológiája azonban gyönyörűen kimutatható az utóbbi száz-félszáz év szótáraiból). Nagymértékben gyengíti egy etimológia megbízhatóságát, ha két vagy több, nagyjából azonos valószínűségű etimológia konkurál egymással – ilyenkor viszont az is lehetséges, hogy a két levezetést kölcsönösen erősítette egymást.
A kutatása úgy folyik, hogy akinek valami ötlete vagy adata támad, azt kidolgozza, sok forráskutatással, nyelvi analógiákkal stb., megjelenteti folyóiratban, aztán három lehetőség van: 1. a nyelvésztársadalom elfogadja, bekerül szintézisekbe – ez a legjobb; 2. valaki megcáfolja, s ekkor vagy javítható, vagy nem javítható, esetleg a cáfolat egyben egy szerencsésebb vagy annak tartott etimológia; 3. a nyelvésztársadalom hallgat, nem reagál a cikkre – ez a legrosszabb, de sajnos nem túl ritka eset, ekkor reménytelen bármit javítani a helyzeten.
A „végeredmény” leginkább szintézisekben (időrendben: Magyar szófejtő szótár, A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen, illetve finnugor vonatkozású dolgoknál: A magyar szókészlet finnugor elemei, Uralisches Etymologisches Wörterbuch) lelhető fel, persze ezek sokszor sok évtizedes késésben vannak a tudomány aktuális állásától, viszont igen részletes bibliográfia található a szócikkek végén.
Csak azért furcsálom, mert azóta is megkérdeztem jó pár, az ország minden tájáról jött embert, és mindenkinek benne van a(z aktív) szókincsében. Bár főleg csak a fiatalabb korosztályt teszteltem.
Tehát ez hihető etimológiának tűnik.
Nekem is, de mi kell ahhoz, hogy ezt etimológiailag bizonyítottnak tekinthessük? Ez felér egy diplomamunkával? Hogy folyik egy ilyennek a kutatása? Hol lehet a végeredményről olvasni?
A szó meglehetősen új fejleménynek tűnik, eddig megjelent komolyabb szótárban valóban nincs nyoma, természetesen a tájszótakban ugyanígy (a remélhetőleg idén megjelenő új Értelmező kéziszótárban, legalábbis az általam látott korrektúra alapján, a kekeckedik szócikk lesz). A nagyszótári korpuszban egyetlen adat sincs, a Magyar nemzeti szövegtárban a személyes alkorpusz adatai vannak túlnyomó többségben, s az összes közül a legkorábbi 1994-es.
A Jasszok, zsarók, cafkavágók című szlengszótár szerint:
kekeckedik – kötekedik, izgágáskodik; l. kekk
kekk – szemtelen, pimasz; német A Magyar szlengszótár is hasonlókat ír, de nem ad etimológiát:
kekeckedik 1. akadékoskodik 2.ált kötekedik, izgágáskodik
kekeckedő kötekedő, izgága
kekk vkivelrit szemtelen vkivel, flegma
A német szótárakban viszont remekül megtalálható a keck ’hetyke, kackiás; dévaj, huncut; csintalan, eleven, pajkos; kotnyeles, pimasz; vakmerő, merész’. Tehát ez hihető etimológiának tűnik; szemben a kakassal, amely ezer sebből vérzik.
A minap betűpiramisozás közben felmerült a kekec szó. Ma utánajárván kiderült, hogy egyetlen nagyszótár (ÉKSz., TESz., angol-magyar)sem ismeri még a kekeckedik szót sem. Megrökönyödtem. Én simán mindenki által ismert, irodalmi szónak képzeltem. Tájszótárhoz sajnos nem jutottam, pedig az jutott eszembe, hogy talán a kakas nyelvjárási változata a kekec, és akkor tk. kakaskodik -> kekeckedik. Más ötlet?
A galiba szó eredeténél érdemes lenne vizsgálni a sémi gh.l.b tövet. Ehhez én nem vagyok elég jó, de ennek olyan származékai vannak, mint a héber cálab 'megsért, megbánt', ill. az arab ghalaba 'legyőz, leküzd; hatalmába kerít'. Ez utóbbi származékai az oszmán-törökben is megtalálhatóak, pl. galib 'győztes, nyertes', ill. ez bújhat meg a cigány galibaknel 'káromkodik', galidel 'becsmérel' szavak előtagjában. Tekintve, hogy az EWUng a galiba sszót a XV. sz. végéről adatolja, elképzelhető oszmán-török eredet. Esetleg úgy is, hogy nem a szerb nyelvjárási galiba lenne a magyarból, hanem a szerb közvetítette azt a magyarba.
> de azért ne feledjük, hogy a biblia és a kereszténység miatt a héberből a görögön-latinon keresztül is jutottak a magyarba szókészleti elemek
Természetesen ez nagyon igaz. nem mondtam, ki de én elsősorban a közvetlen magyar etimológiára gondoltam, nem a szombat-félékre, ahol a közvetlen etimológia szláv, ott görög, és csak a görögben héber.
(Továbbá nem vonatkozik a meglátásom a vallási terminusok egy részére sem, amelyek szakralitásuknál fogva nem népnyelvi jiddis, hanem bibliai héber formájukban voltak használatosak a zsidóság körében, és így kerültek át a környezetükbe is.)
Természetesen eszembe se jutott összekeverni a hébert a jiddissel, de miként LvT is utalt rá, attól függetlenül, hogy a jiddis nyelvi rendszere germán, elég bőven tartalmaz héber jövevényszavakatm ráadásul elég speciális kiejtésben (a héber nyelv ún. askenázi kiejtéséhez képest sem azonosak a jiddis alakok). S mivel valamelyik idegen szavak szótárában a héber nyelv is szerepelt, mint a szó eredete (ez a bróhe ’áldás’ szóval való hangzásbeli hasonlóság miatt keveredhet ide), úgy tűnt, hogy bizonyos források a jiddis nyelv héber eredetű szókészleti rétegéből eredeztetik e szót (a héber és a jiddis nyelv között meglehetősen erős közlekedés volt, ugyanis a jiddist mint köznyelvet beszélők túlnyomó többsége használta a hébert mint templomi nyelvet, s az ilyen jelentős kétnyelvűségnél jobb terep lexikai kölcsönzésre nemigen adatik), amely – minthogy területileg erősen kötött, nyilván nem került be a YIVO New Yorkban kiadott jiddis–angol szótárába, amit forrásként használtam. A helyes etimológia amúgy itt olvasható.
Lvt-nek köszönöm a fogatlankodást, egy dologban viszont nem értek vele egyet: jelesül abban, hogy a magyarba jobbára csak a jiddisen keresztül kerültek héberre visszamenő szavak. Ez természetesen bizonyos stílusrétegre, regiszterre igaz, de azért ne feledjük, hogy a biblia és a kereszténység miatt a héberből a görögön-latinon keresztül is jutottak a magyarba szókészleti elemek.
> A netes korpuszt is többnyire így értelmezem, ami mintha különbözne a tiédtől.
Nem, az én szólistám "közös metszete" az én nyelvhasználatomban a rumci által az 540-esben megadott 'baj, kellemetlen helyzet'. Én ilyen értelemben használom a zrí szót is.
> Én meg a bebaszott formát ill. a 'bebaszást'.
Ezen nem fogunk összeveszni :-), bár nálam a bebaszik jelentése nem 'befullad', hanem '(kellemetlen dolog) történik', így a 'lefagyott az operációs rendszer' kifejezés az alábbira fordítható: bebaszott ez a kibaszás, (vagy: beszart ez a hányás, zrikál ez a tré stb.)
(Lehet, hogy alpáriság miatt engem is ki fognak moderálni...?)
