Keresés

Részletes keresés

bajkálifóka Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66833

Tóth Árpád

 

Az órainga

Ketyegésében rekedt, tompa dal van,
Virrasztó éjen gyakran nézem őt -
S úgy rémlik, lengő teste szeli halkan
Hiú forgáccsá az örök időt.

Nézem, milyen sunyin jár jobbra-balra,
Üvegkalitjából szinte lenyúl,
S bús életemre, a csüggedt fonalra,
Mint a párkák sziszegő kése hull.

S kiáltanék: hahó! fel! emberek!
Vigyázzatok! - De csend van a sötétben,
Hangom se fog, moccanni sem merek;

Száz mérföldig csak ingák vannak ébren,
Zord élükön titkos, vak fény inog: 
Konok kések, arany gillotinok...

 


1923

Forrás: www.eternus.hu - 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66832

Bocsánat
 igy: 2020 0202 (20.02 óra) 

Előzmény: bajkálifóka (66831)
bajkálifóka Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66831

 

2020 02.02-20.02 ( óra) ... igy jósolták mára a világvégét :)  

Előzmény: Teresa7 (66830)
Teresa7 Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66830

Ha már misztikus napunk van...:))

 

Ma 2020. február 2-a van, ami leírva minden irányból olvasva ugyanazt a számsort adja: 20200202 :))

 

 

 

Aranyosi Ervin

 

20200202

 

Nézd csak, oda-vissza a mai dátumot,
február kettőre furcsa számsor jutott.
Bárhonnan olvasod, a számok szembe jönnek,
tükörképpé válnak, s a lelkedbe böknek.

 

A élet is ilyen párhuzamot mutat,
ahogy végigjárod a rád kimért utat.
Saját hibáidat másokban találod,
és a visszásságot másokban, utálod.
Ha magadba nézel, az benned is itt él,
s nehezen tűnik el a rossz, miben hittél.
A külső világod,belsőd tükörképe,
s tőled függ, amit látsz, tetszik-e, hogy szép-e?

 

Amit adsz magadból, azt tükrözi vissza,
lelked az édeset, vagy keserűt issza!
Így tart tükröt neked, nap, mint nap a világ,
amit te kiküldesz, az fog majd hatni rád!

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66829

Tegnap múlt 171 éve, hogy  Windisch-gratz börtönbe záratja Czuczor Gergely költőt a Riadó című megjelent verséért.

 

 

Czuczor Gergely

 

Riadó

 

Sikolt a harci síp, riadj, magyar riadj!
Csatára hí hazád, kifent acélt ragadj!
Villáma fesse a szabadság hajnalát,
S fürössze vérbe a zsarnok faj bíborát.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valának, s azok legyünk.

Nem kell zsarnok nekünk, csatára magyarok!
Fejére vész-halál, ki reánk agyarog.
Ki rabbilincseket s igát kohol nekünk,
Mi fekete sárga lelkébe tört verünk.

Talpunk alatt a föld, s fejünk felett az ég,
Tanú legyen, hogy áll Árpád hős népe még.
S mely e szent földre hull, minden csepp honfivér,
Kiáltson égbe a bitorra bosszúért.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Tiporva szent jogunk, szent harccal óvjuk azt,
Pusztítsa fegyverünk a fekete sárga gazt.
S zsarnok torán népek vigadjanak,
A nép csak úgy szabad, ha ők elbuktanak.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene,
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Elé! elé! jertek haramia hadak,
Kiket nemzetbakók gyanánt uszítanak.
Temetkezéstekül, ti bősz szelindekek,
Helyet dögész vadak gyomrában leljetek.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

Szívünk elszánt keserv, markunk vasat szorít;
Csatára milliók imája bátorít.
Oh drága véreim, vagy élet, vagy halál!
De szolganépre itt a zsarnok nem talál.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.
  
Vitézek, őrhadak, fogjunk búcsú-kezet;
Iszonytató legyen s döntő ez ütközet.
Ős áldomás gyanánt eresszünk drága vért,
Végső piros cseppig hadd folyjon a honért.

Él még a magyarok istene!
Jaj annak, ki feltámad ellene.
Az Isten is segít, ki bír velünk?
Szabad népek valánk, s azok legyünk.

 

 

Czuczor Gergely

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66828

Tegnapelőtt Marcella napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)

 

 

Babits Marcella (Marcellina)  magyar énekesnő, zenész, szövegíró, divattervező.

 

A Kócbabák együttes alapítója, az Apostol és a Full-Tone együttes énekese, a Marcellina PJT együttes alapítója és vezetője.

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66827

Január 30-án Martina napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)

 

 

Martina Navratilova olimpikon

 

Martina Navratilova egykori világelső, olimpikon, visszavonult amerikai teniszezőnő. Csehszlovákiából származik, 1975-ben, 18 évesen disszidált az Egyesült Államokba, majd 1981-ben amerikai állampolgárságot kapott. Egyéniben, párosban és vegyes párosban összesen 59-szeres Grand Slam-győztes, karrierje során 369 tornát nyert. Egyéniben és párosban is világelső volt.

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66826

Január 30-án Gerda napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)

 

 

Pikali Gerda  magyar színésznő.

 

Pikali Gerda csatornahangként is ismert. 2012 óta az M1 és a Music FM ,majd a Duna bemondója. Emellett időnként a Duna World és az M3 inzertjeiben/ajánlóiban is hallható a hangja.

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.02.02 0 0 66825

Szép vasárnap estét kívánok Mindenkinek!:-)

 

Hát visszabújt!:)))

 

 

Weöres Sándor

 

A medve töprengése  

 

Jön a tavasz, megy a tél,
Barna medve üldögél:
- Kibújás vagy bebújás?
Ez a gondom óriás!

Ha kibújok, vacogok,
Ha bebújok, hortyogok:
Ha kibújok, jó eszem,
Ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?
Fák közt szétfürkésszek-e?
Lesz-e málna, odu-méz?
Ez a kérdés de nehéz!

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.31 0 0 66824

Tegnap múlt 42 éve, hogy Budapesten elhunyt  Nagy László, költő, műfordító.

 

 

Nagy László

 

Üstökös tündököl


Márciusi fények,
havazó zegernye,
éles bőjti szelek,
mit zúgtok fejembe!


Megőrült a világ,
tajtékos a szája
s valahol vér csörög
fűre, ibolyára.


Pirosra dagadnak
zöld vesszőn a bimbók,
korhadt fán véresre
megérnek a ringlók.


Üstökös tündököl,
hallik suhogása,
vérhörpölő fejét
hajtja vértócsákra.

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.31 0 0 66823

Tegnap múlt 463 éve, hogy Sárváron elhunyt Tinódi Lantos Sebestyén, költő, énekmondó.

 

 

Tinódi Lantos Sebestyén

 

Sokféle részögösről

 

(folytatás)

 

           Kárát vallá ennek az Kám ő magzatiban,
           Mert eszt Noé mind megérté, lőn nagy haragban,
           Megátkozá Kámnak fiát ő nagy búában.

 

40       Nám, az Kámnak öregb fia Kanaán vala,
           Sem, Jáfetöt az vén Noé áldotta vala,
           Hogy őnékik az Kanaán éltig szolgálna.

 

           Ifjak erről tanulhattok, mint atyátokat
           Tisztöljétök, hallgassátok ti anyátokat,
45       Hogy rejátok ne vegyétök az ő átkokat.

 

           Isten Noét vénségében kivötte vala,
           Ötven héján ezör esztendég éltette vala,
           Világszerte az ő magvát elsokasítá.

 

           Részögösök megércsétök ti rendötöket,
50       Az bor miá külömb-külömb természettöket.
           Oroszlánvérben kik részesök, mongyák ezöket,

 

           Bátor szívök, mint Sámsonnak, igen erősek,
           Bajviadalt vitézökkel semminek vélnek,
           Józanulván, ha rákelnek, bokrot keresnek.

 

55       Az majomnak természeti igen játékos,
           Mit mástúl lát, aszt műveli, oly igen okos,
           Ő vérében aki részes, olyan játékos.

 

           Tehetségöt részögségben sokat késértnek,
           De nagy sokak erejökben csak szégyönködnek,
60       Kik amaszt es elszalasztják, táncban elesnek.

 

           Oly rút férög disznó-férög ő állattyában,
           Ő bársonyát nem kímélli, hever az sárban,
           Ő vérében az ki részes, hever az sárban.

 

(Folyt. köv.)

 

 

 

 

 

Előzmény: Teresa7 (66044)
Teresa7 Creative Commons License 2020.01.31 0 0 66822

Tegnapelőtt Adél napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)

 

 

Brüll Adél, azaz Léda, Ady Endre múzsája

 

 

Ady Endre

 

VAD SZIRTTETŐN ÁLLUNK

 

Vad szirttetőn mi ketten
Állunk árván, meredten,
Állunk összetapadtan,
Nincs jajunk, könnyünk, szavunk:
Egy ingás és zuhanunk.

 

Véres hús-kapcsok óvnak,
Amíg összefonódnak:
Kékes, reszkető ajkunk.
Míg csókolsz, nincsen szavunk,
Ha megszólalsz zuhanunk.

 

 

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.31 0 0 66821

Tegnapelőtt múlt 57 éve, hogy Bostonban (Egyesült Államok) elhunyt Robert Frost, négyszeres Pulitzer-díjas amerikai költő.

 

 

Robert Frost

 

Nyírfák


(Birches)

Ha nyírfák hajlanak bal- s jobbfelé
sötétebb fák sudarai között,
fiú ingatja őket, azt hiszem.
De ingatás őket nem gyűri le.
Csak jégvihar. Láthattad jégben őket
télen, s eső után, egy napsütéses
reggel. Egymáshoz csörrennek, amint
ébred a szél, s tarkán tündöklenek,
ahogy zománcuk reped s letörik.
A nap kristályhéjat szórat velük,
mely a hókérgen zúzottan gurul szét –
oly halom söpörni való cserép,
mintha a mennybolt szakadt volna be.
A harasztig vonja őket a súly,
de nem töri el; ám ilyen soká
s mélyen hajlítva, nem nyúlnak ki már;
az erdőkben évekig látható
törzsük íve, lombbal a talajon,
mint térdelő lányok, kik hajukat,
napban szárítani, maguk elé vetik.
De azt kezdtem el mondani, mikor
a jégviharral betört az Igazság,
bár fiú ingatná őket, amint
ki- vagy bemegy tehenei után –
kinek, hogy a bézbalt ismerje, túl
messze a város, s ki azzal mulat,
nyáron vagy télen, mit maga talál.
Apjának fáit leigázta mind,
addig nyargalva rajtuk sorra, míg
meg nem szüntette merevségüket,
s egy sem lógott bénán, egy sem maradt
meghódítandó. Mindent megtanult,
mit kellett: hogy ne engedje a fát
túl gyorsan el, s ne erőltesse azt
egész a földig. Súlyát mindig a
fa sudarára bízta, gondosan,
s oly könnyen, mint töltöd a poharat,
mászott széléig, sőt túl is azon.
Ekkor suhogva kifelé röpült,
lábbal törve utat a talajig.
így voltam egykor nyírfák hajlitója.
S azt álmodom, hogy újra az leszek.
Ez történik, mikor a gond kifáraszt;
s a lét nagyon is úttalan vadon,
hol arcod ég s viszket az átszakított
pókhálóktól, s félszemed könnybe lábad
az ágtól, mely nyílásába csapódott.
Szeretném kicsit itthagyni a földet,
majd, visszatérve, kezdeni előlről.
A sors nehogy szándékkal félreértsen,
s félig lakatva vágyam, elvigyen
visszaút nélkül. Pompás hely a föld
a szerelemhez: nem tudok különbet.
Nyírfát nyargalva lenne menni jó,
hófehér törzs fekete ágain
kúszni az égnek, míg nem bírva már,
a görnyedt fa le nem eresztene.
Menni és visszatérni – ez a jó.
Van rosszabb is, mint nyírfák hajlitása.

Hárs Ernő fordítása

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.31 0 0 66820

Szép estét kívánok Mindenkinek!:-)

 

 

Váci Mihály

 

Végül

 

Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

 

Fél egyedül. Csak karolják! – s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! – Ó, nem, inkább eltűri, hogy
meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

 

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
– azt se, hogy szeressék.
Ó, végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: – rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

 

 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66819

Kormányos Sándor

 

Szavakból a csendet...

Ma megint a csendet mormolom
mely néha visszalüktet
a semmiből, a semmin át,
és mégis szíven üthet.

Kimondhatnám a hallgatást, csak
magamból kéne adnom,
mert a széttört csendet szavakból
kell újra összeraknom...

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66818

Tegnap múlt 175 éve, hogy megjelent Edgar Allan Poe A holló című verse.

 

 

Edgar Allan Poe

 

A holló

 

(Franyó Zoltán fordítása)

 

Egyszer éjféltájt a rejtett únt magányban elfelejtett,
Furcsa könyv mélyébe révült elborongva bús eszem, -
S míg fejem lelankad, orvul koppan ajtóm, zára zordul
Roppan és halk zaj csikordul, padló koppan, azt hiszem;
"Éji vendég - mormogom - ki most betoppan, azt hiszem,
              Az lehet, más semmisem."

 

Emlékszem: december éjjel volt s a húnyt szén torz szeszéllyel
Rémek árnyát szórta széjjel padlóm alján véresen.
Lestem, míg a hajnalóra int s a könyv varázsa jóra
Fordít minden gyászt, Lenóra érted, elhalt kedvesem -
Angyal-néven ő Lenóra, fénylő, égi kedvesem,
              S itt nem él már híre sem.

 

Selymes bíbor-függöny alja borzongó neszét sugallja
S ez beszúr, befúr belém mint át-nem-élt uj félelem;
S míg szívem remegve dobban, ajkamon megint kicsobban:
"Éji vendég jön titokban, az nyit itt be csendesen, -
Késett vándor kér titokban éji szállást, csendesen:
              Az lehet, más senkisem."

 

Nem haboztam már, merészen szóltam én ki, bármi lészen:
"Jó uram vagy drága hölgyem, megbocsásson, azt hiszem,
Szundikáltam egyre jobban, s Ön be halkan jön, titokban
Lépve, lopva, nesz se koppan, hogy betoppan sebtiben,
Szinte el se hittem..." - Ajtóm jól kitárom sebtiben:
              Mély sötét, más semmisem.

 

Hosszan, ámulón kinézek még az éjbe, mint ki részeg
Álmot álmodik, milyet nem álmodott még földi szem;
Meg nem tört a csönd, sok óra száll, de jelt nem ad, s e szóra
Melynek párja nincs, "Lenóra!" sírom bánatterhesen,
Ezt nyögöm s a visszhang adja vissza bánatterhesen -
              Az susog, más semmisem.

 

S hogy szobámba visszatérek, láng mar, átkos lelki méreg,
Mert a hang ropogva koppan, hangosabban, rémesen.
"Persze - mondtam már hörögve - mintha ablakrács zörögne;
Ej, hát nem megy így örökre: ezt a titkot meglesem -
Csitt szivem rövidke percre, míg e titkot meglesem.
              Szél zsibong, más semmisem."

 

Ablakom kitárva, rajta szent-korú, nagy, ősi-fajta
Holló száll be, lomha szárnnyal csapkodón, nehézkesen.
Rám se biccent, száll az éjen át és úgy néz rám le mélyen,
Lord- vagy ladyként kevélyen s már az ajtón ül lesen, -
Fönt a Pallas-szobron, ajtóm ormán ül le, mint lesen,
              Ül csak - és más semmisem.

 

S lám, a gyötrő gyászt az ében rém mosolyra váltja szépen,
Míg ott gubbaszt bús mezében, furcsa gőggel, peckesen;
"Bár a bóbitád lenyesték - szólok - lényed oly nemes még,
Zord kisértet, átkos esték kóbor árnya, kedvesem -
Valld be, Plútó éji partján, hogy neveztek, kedvesem?"
              S ő lekárog: "Sohasem."

 

Nézem ámulón e szörnyet, mit felelget, bár a görnyedt
Háttal elgajdolt szavakban szinte nincs is értelem;
Ily csodát se látni már a földön: egy efféle pára
Épp az ember ajtajára ül le szépen, rendesen, -
Egy madár vagy rém a szobron ül le szépen, rendesen,
              S úgy hivják, hogy "Sohasem".

Ám a Holló ott ül árván, ezt a bamba szót darálván,
Ezt az egy szót, mintha lelke benne volna teljesen.
Mást nem is beszél a dőre, meg se rezdül tolla, csőre -
Én nyögöm csak: "Jóelőre sejtem, elhagysz édesem -
Mint barátok és remények, holnap elhagysz édesem."
              Ő csak károg: "Sohasem".

 

Szívriasztó csöndbe váj az erre illő furcsa válasz:
"Persze - mondom - ezt az egy szót tudja nyögni kétesen,
Tán elleste mesterének bús jaját, kit átkos évek
Vertek, űztek, míg ily ének sírt belőle véresen -
Míg a holt remény dalában sajgó gyásza véresen
              Nyögte: Soha - sohasem..."

 

És a Hollót nézve, bágyadt gúnymosolyba fúl a bánat,
Párnás zsőlyém épp a Pallas-fejjel szembe görgetem;
Bársonyára dőlve, részeg képet kép után idézek
S hosszan eltünődve nézek: mit nyög ily rejtelmesen -
Fönt e torz, mogorva, borzas, orv kisértet érdesen
              Mért kerepli "sohasem?"

 

Szörnyű titkot sejtek ebben... Tépelődöm... hang se rebben,
S most a démon tűz-szemével, jaj, szivendöf élesen;
Bár e rejtélyt már kitárnám! Lámpafénnyel festve vár rám
Bársonyos-lilán a párnám, mig aléltan ráesem
Párnám bársonyára, melynek lágy ölén a kedvesem
              Nem pihen már - sohasem!

 

Ekkor úgy tünt, sűrű ködben füstölőkből ámbra röppen,
Angyal-tánc kering, csilingel szőnyegemről fényesen.
"Égről szállsz nagy ünnepen te - mondom -, Isten éjjelente
Küld vigaszt, hogy mint nepenthe kortyát idd ki kéjesen,
Holt Lenórád elfeledni idd e mákonyt kéjesen",
              S szól a Holló: "Sohasem."

 

"Jós, felelj hát - így könyörgök - bármi légy, madár vagy ördög,
Sátán küldött tán vagy orkán vert e partra vétkesen,
Mégis büszkén jössz, vitézül, zord lakomba, hol ma vész ül
S rémek őrült tánca készül - mondd ki hát fölényesen:
Lesz-e balzsam Gileádban? mondd, no mondd fölényesen!"
              S szól a Holló: "Sohasem."

 

"Jós, felelj hát - így könyörgök - bármi légy, madár vagy ördög,
Mondd a szent Egekre, kettőnk Istenére mondd nekem:
Fönt egy Éden-kerti óra üdvén égi kézfogóra
Vár-e még reám Lenóra, fénylő, szent szerelmesem -
Angyal-néven szent Lenóra, tündöklő szerelmesem?"
              S szól a Holló: "Sohasem."

 

"Pusztulj ezzel mindörökre! - ordítok reá hörögve -
Vessz a vad viharba, Plútó éji partján, vészesen!
Tűnj el, itt ne hadd egyetlen tollad, emlékül kegyetlen
Ál-igédre; adj helyet lenn bús-magamnak könnyesen!
Húzd ki csőrödet szivemből, hagyj magamra könnyesen!"
              S szól a Holló: "Sohasem".

 

És a Holló meg se retten, ül meredten, ül meredten,
Fönt a sápadt Pallas-szobron, ajtóm ormán szélesen;
Rút szemén kikandikál ma dermedőn egy démon álma,
Árnyat árny fölé dobálva pislog árva mécsesem;
S lelkem már a padlón elnyult árny öléből ékesen
              Fel nem szállhat - sohasem!

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66817

Tamkó Sirató Károly

 

Határtalan

Gazdag vagyok,
határtalan.
Azt sem tudom,
hány ingem van!
Hány ingemen
hány gomblyuk van,
hány gomblyukban
hány gombom van!

Előzmény: Teresa7 (66816)
Teresa7 Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66816

Sükei Károly

Lenge szellő...


Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higyj a' virág szavának,
A' midőn olly esdekelve
'S kérve kér illatbeszéde:
Lenge szellő, lenge szellő!
Kérlek szépen légy te szél.
Ott sötétlik barna felhő,
Mely vihart rejt és villámot.
Kergesd el a' barna felhőt,
Mert én félek a' vihartól,
Mert én félek a' villámtól;
Lenge szellő, lenge szellő!
Kérlek szépen, légy te szél.

Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higyj a' virág szavának;
Maradj csöndesen pihenve
Vad bokornak árnyékában,
'S ne erőltesd meg magad.
Mert a' csalfa szép virágnak,
Más van ajkán, más szivében.
A' vihartól, a' villámtól
Aggodalma mit se fáj.
Csapodár szerelmi vággyal
Napsugár után eseng ő,
Mit a' barna fölleg elrejt,
És azért oly esdekelve,
'S kérve kér illatbeszéde,
Hogy elüzd a' barna felhőt.

Lenge szellő, lenge szellő!
Ne higyj a' virág szavának.

 

Sükei Károly síremléke

a losonci temetőben

 

Előzmény: Teresa7 (66815)
Teresa7 Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66815

Kisfaludy Károly

 

Elválás.

 

Rózsaláncza szerelmünknek,
Sok örömmel telt frigyünknek,
Boldog életünknek
Hervadoz és elválással
Fenyeget, nagy változással

S búsító mulással.

 

Hallod-e! az óra üt már!
Itt az elválasztó határ,
Mely szivedtől elzár:
Ha igaz, mit szivem érez,

Meglátlak! Jőjj hát mellemhez,
Szerető szivemhez!

 

Itt egy köny, mely sérelemből
Reád hull s nedves szememből
Hű szivedre gördül:
Kér, hogy drága szerelmeddel
A távolt is emlékeddel
Ihlesd, s ne feledd el.

 

Előzmény: Teresa7 (66812)
Teresa7 Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66814

Szép estét kívánok Mindenkinek!:-)

 

 

Ady Endre

 

Aki magának él

 

Úgy suttogok mostan az éjnek,
Mely sorsodat és sorsom rejti,
Mint egy bibliai
Ének,
Kit Dávid király talán énekelt.

 

Úgy imádlak, kis Senkim, Semmim,
Mint ahogyan ez régen már volt,
Mert aki régi
Élet,
Sok régi éjben élt s világolt.

 

Megyünk most már koldusok útján,
Kevés vigasztaló ötlik elébünk,
De egymásnak és csak magunknak,
Furcsán és csak magunknak élünk
S olyan jó, ha ki csak magának él.

 

 

okeanus Creative Commons License 2020.01.30 0 0 66813

 

költő-szobor

 

mint véső-véste kebel,
felénk dús szerelem ránt
ősanyag tején telelt,
a néma győző halál.
 
azúrban szfinx trónokon,
kevély fényű palástok
lila ráncaiban sír
orcánk és nem mosolyog.
 
tagjaink kevély fenségei
büszke szobor idézte
aszkéta bús költők versei,
 
s csüggvén élő szeretőn
szépülve tündökölnek
szintezetlen árnyaink

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66812

Tegnap Károly napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)

 

Franciául: Charles

 

 

Charles Baudelaire

 

 

Charles Baudelaure

 

SZÉPSÉG

 

Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom,
s keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,
poétákat felém dús szerelemre ránt,
mely mint az ősanyag, némán győz a halálon.

Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok,
kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;
a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;
és orcám sohse sír és sohse mosolyog.

Míg lassú tagjaim kevély fenséget öltők,
és büszke szobrokat idéz minden redőm,
tanulnak engem az aszkéta-éltű költők,

s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm:
mert minden bús dolog szépülve tündököl föl
e két nagy és finom, örök fényű tükörből!

Tóth Árpád fordítása

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66811

Tegnap múlt 24 éve, hogy New Yorkban (Egyesült Államok) elhunyt Joszif Alekszandrovics Brodszkij, Nobel-díjas orosz költő, esszéíró.

 

 

Joszif Brodszkij

 

KARÁCSONYI ROMÁNC

        Zsenya Rejnnek, szeretettel

 

Úszik megmagyarázhatatlan
búban, a téglafalak mentén,
éji hajó, fény-olthatatlan,
a Sándor-parkból útra kelvén.
Éji hajó, kihaltan kongó,
sárgálló rózsához hasonló,
járókelők járnak felül még -
lábukra nem lép.

 

Úsznak megmagyarázhatatlan
búban holdkórosok, piások,
az éji fővárosra kattant
gépet a külföldi pacák most,
s aztán az Ordinkára vágtat
a taxi, beteg utasokkal,
s a holtak ölelkezve állnak
a villasorral.

 

Úszik megmagyarázhatatlan
búban a költő, bánatával,
a petróbolt előtti sorban
állni a házmester nem átall,
siet a csúf utcán szokatlan
szerelmes vén, de szép alakja,
úszik megmagyarázhatatlan
búban a nászutak vonatja.

 

Úszik a Moszkva-parti búban
az úszó végzetes bajokba,
s a zsidó dialektus búsan,
elsárgult lépcsőkön bolyongva,
s a vágyból kiábrándulásba,
Szilveszter előtti vasárnap,
úszik a környék szépe, ám a
bánatát meg nem magyarázza.

 

Úszik szemünk előtt az este,
a fülkén hópelyhek remegnek,
sápadt-fagyos szél tenyeredre
bélyeget süt - égő-veres lett,
s lámpák közt áramolva, lágyan,
s mint édes halva, illatozva,
fejünk fölött a szent Karácsony
pirogját hozza.

 

Új éved kék-sötét habokban,
a város tengerében úszva,
megmagyarázhatatlan búban -
mintha utad kezdődne újra?
Mintha a fény s dicsőség volna,
siker s kenyérrel teli bendő,
mintha az élet jobbra szállna,
bár balra lengő.

 

1961. december 28.

 

 

 

Moszkva

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66810

Tegnap múlt 81 éve, hogy Cannes-ban (Franciaország) elhunyt William Butler Yeats, ír költő, drámaíró, elbeszélő, irodalmi Nobel-díjas, a 20. századi irodalom egyik kiemelkedő alakja.

 

 

William Butler Yeats

 

A víztükörbe aggok néznek 


Aggokat hallottam így szólani:
"Torz lesz minden, mi jó,
Egymás után hullunk mi ki."
Kezük mint kampó, görbe
Lábuk mint vén fák törzse
Hol sekély a folyó.
Aggokat hallottam én szólani:
"Elillan mind, ami
Csak szép, mint a folyó."

 

Israel Efraim fordítása

 

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66809

Tegnap múlt 199 éve, hogy Nagybajomban elhunyt Pálóczi Horváth Ádám, költő, író.

 

 

Pálóczi Horváth Ádám

 

A Mátyás palotáján a specula

 

Hová lett dicsőséged, dicső Buda-vára?
    Ki formátlanitott el e csonka formára?
    Dubranovszkij csufot tett a Mátyás házábúl,
    Csillagvizsgálót csinált király lakásábúl.

 

Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre,
    Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre;
    Kettős fényes tórnyunkat párotlanná tette,
    Ezt pedig Krasalkovits nem arra szerzette.

 

S hát te, ki most itt lakol, hazánk koronája,
    Megszenveded-e, hogy igy maradjon formája,
    Nem kűldöd a speculát vagy a Szent Gellérre [!]
    Vagy annál is magasabb napnyúgoti térre?

 

Ide Mátyás épitett a királyok számára;
    Vajha fejedelmeink a nemzet hasznára
    Ezt választnák legalább nyári lakásának
    Egy sokak felett fényes király udvarának.

 

[A Töredék eredeti szövege:]


                Mátyás palotája

 

Hoválett dicsőséged? Dicső Buda-vára!
    Mért ősi fényességed nem hat onokára?
    Kiholtak örökösid a Mátyás házábúl,
    S így származtak gyilkosid ama mostohábúl.

 

Kívül-belül érdemed nagy vólt hajdanában,
    Míg vólt törzsökös nemed maga divatjában;
    De miolta fészkedbe a Sas beleköltött,
    Kígyó szállt kebeledbe s méreggel eltöltött.

 

Szemem milyennek leli most is palotádat?
    Sir szívem, ha képzeli hajdan pompádat,
    Mikor olyan magyarok s úgy tudtak szeretni,
    Kiket én csak akarok s nem tudok követni.

 

Mentéssen, kalpagosan jöttek udvarolni
    Annak, ki magyarosan tudott parancsolni;
    De nem rég Bécs németül írt csak egy-két rendet,
    S édes magyarom! ettül eltiltotta kendet.

 

Restelt tornyot csinálni magasabb hegyekre,
    Ahonnan kukucskálni kelljen az egekre.
    Kettős fényes tornyunkat páratlanná tette,
    Tanítni sogorunkat honyunkba vezette.

 

Derülj kies hajnalunk, ragyogj a szép égen,
    Adj győzedelmet minden házi ellenségen;
    Hozd fel ismét hajdani szabadságunk fényjét,
    Töltsd be hamar szívünknek régen várt reményjét.

 

 

Mátyás budai vára

 

 

bajkálifóka Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66808

Csokonai Vitéz Mihály

 

A reményhez
 

Földiekkel játszó
Égi tûnemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak Remény!
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának,
Bókol úntalan.
Síma száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak!
Biztatóm valál;
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.

Kertem nárcisokkal
Végig ûltetéd;
Csörgõ patakokkal
Fáim éltetéd;
Rám ezer virággal
Szórtad a tavaszt
S égi boldogsággal
Fûszerezted azt.
Gondolatim minden reggel,
Mint a fürge méh,
Repkedtek a friss meleggel
Rózsáim felé.
Egy híjját esmértem
Örömimnek még:
Lilla szívét kértem;
S megadá az ég.

Jaj, de friss rózsáim
Elhervadtanak;
Forrásim, zõld fáim
Kiszáradtanak;
Tavaszom, vígságom
Téli búra vált;
Régi jó világom
Méltatlanra szállt.
Óh! csak Lillát hagytad volna
Csak magát nekem:
Most panaszra nem hajolna
Gyászos énekem.
Karja közt a búkat
Elfelejteném,
S a gyöngykoszorúkat
Nem irígyleném.

Hagyj el, óh Reménység!
Hagyj el engemet;
Mert ez a keménység
Úgyis eltemet.
Érzem: e kétségbe
Volt erõm elhágy,
Fáradt lelkem égbe,
Testem földbe vágy.
Nékem már a rét hímetlen,
A mezõ kisûlt,
A zengõ liget kietlen,
A nap éjre dûlt.
Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

Előzmény: Teresa7 (66807)
Teresa7 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66807

Tegnap múlt 215 éve, hogy Debrecenben elhunyt el Csokonai Vitéz Mihály költő.

 

 

Csokonai Vitéz Mihály

 

AZ ARATÁS

 

Mi az oka, hogy most a dólgos Céresnek
  Munkásokat széjjel zsibongva keresnek?
Mi az oka, hogy a mezőnn köröskörűl
  A Céres bérese kaszákat köszörűl?
Köszöntvén tudnillik a megőszűlt nyarat,
  Sárga kalászi közt reménységgel arat.
Áldja nevét százszor a jó Teremtőnek,
  Hogy főldjébe arany színű fejek nőnek.
De addig is, míg tart szíve áldozatja,
  A búza-markokat sűrűen forgatja,
Az öreg Céresnek két feltűrött karja
  A markokat szoros kévékbe takarja,
És ámbár tüzei a kékellő égnek
  Kettős forrósággal feje felett égnek,
S barázdás homlokát az izzadság árja
  Legörgő cseppjével sorjába eljárja,
Víg aratóit (mert ő azoknak atyja)
  Tréfás szavaival szűntelen bíztatja.
Ekkor, hogy a piros, várt napenyészetnek
  Altató zefiri feléje sietnek,
Ő is most már lassult, de hajdan vitézi
  Lépésit a hazamenésre intézi.

 

 

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.29 0 0 66806

Szép napot kívánok Mindenkinek!:-)

 

Hó továbbra is csak a versekben...

 

 

Vitó Zoltán

 

TÉLI MONDÓKA

 

Vastag, nehéz hó-paplanok
alatt a föld most tetszhalott;
vagy havasálmú sóhajok
között alszik egy jó nagyot.

 

Most én is hó-ruhát kapok:
s a szívem tán azért sajog,
azért ily árva, elhagyott,
mert olyan tiszta, jó vagyok,
ahogyan csak a hó ragyog; -
de majd telnek a hónapok,
s ha engednek a zord fagyok,
a bánatom eloldalog,
én is, én is "felolvadok",
sugárba, fénybe roskadok, -
s megkönnyeznek - a csillagok...

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.28 0 0 66805

167 éve, hogy ezen a napon született Havannában (Kuba)José Martí (er. José Julián Martí Pérez) kubai költő, író, szabadságharcos.

 

 

José Martí

 

XXIV. számú költemény

Van egy festő, nincs merészebb,
Nem festett így soha senki,
Álmát szél vásznára festi,
Habjára a feledésnek.

Van egy festő, nincs órjásibb,
Istenibb színt nem fest senki,
Virágokkal telifesti
Egy korvettnak vitorláit.

Van egy festő, oly szegény,
Tengert bámul, hogyha fest,
A tenger vize rekedt,
Vágya ott úszik a vizén.

(Simor András fordítása)

 

Teresa7 Creative Commons License 2020.01.28 0 0 66804

Tegnap Angelika napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)

 

 

Maria Callas

 

Giacomo Puccini: Angelica nővér

 

Az Angelica nővér Giacomo Puccini egyik egyfelvonásos operája, a Triptichon második része. Szövegkönyvét Giovacchino Forzano írta. Ősbemutatójára 1918. december 14-én került sor a New York-i Metropolitan operaházban.

 

Maria Callas - Senza Mamma - Suor Angelica

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!