Keresés

Részletes keresés

Vgyuri Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1220
I.ISTI:

Végülis most ez a koncepció, legalább is itt Debrecenben lesz egy bevetésirányítási központ, nagy ámítógépekkel, GPS-ről röptében való visszajezéssel (ún. flottakövetés). Csak arra vagyok kiváncsi, hogyha az ügyeletes tiszt bácsinak egyszerre többfelé kell figyelni (rendőr, mentő, tüzoltó), akkor hogy fogja időben mondani a sofőrnek, hogy vigyázz, most jön jobbról az ökörcsapás, amin le kell hajtani. Ráadásul egy vektoros rendszer készülődik most erre, ami 1-2 év mulva lesz kész (főleg folyó finanszirozási okok miatt, mert a térképállomány eléggé készen van), de emiatt nem vették meg tőlem a már letárgyalt 30K-ért a naprakész rendszert.

A Discovery-n viszont láttam, hogy Londonországban a tüzoltóautóban volt a notebook, a mitfárer (nálunk parancsnoknak hivják) egész úton navigált, és mire a helyszinre értek, már a gyártelep alaprajza, tűzveszélyességi adatai stb. is ott voltak a képernyőn. (Vagy mert ott volt a winyon, vagy mert közben letöltötték neki)

Előzmény: P.ISTI (1217)
P.ISTI Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1219
Rugo:

A színbutítást már én is próbáltam, nekem inkább a jpg-konvertálás jött be. Azzal is elérheto élvezheto minoség, és ráadásul sokkal kisebb méret.

Az általad említett térkép a Szugló utcában beszerezheto változat? Nem is érdemes megvenni vagy azért használható pár infó belole.

A magánleveledben említett kapcs.rajzot izgatottan várom.

P.Isti

Előzmény: rugo- (1216)
Vgyuri Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1218
Rugo:

Vannak azért trükkök:

1. Jó térképet kell választani, bitképesekből igazán van választék. Tökéletes térkép nincs, csak felületes szemlélő, de azért vannak olyanok, amiken kevesebb a hiba, én a COMPUMAP-ban használt katonai topotérképeket ide sorolom.

2. A szinkezelésnél elég a 16, csak jól kell megválasztani. Ha szkennelt térkép van, célszerű a Photoshop-pal dolgozni, ott a Szinpalettás kép módban van Saját paletta lehetőség. Szkennelés után felveszed a térképen található tényleges főszineket (egy térkép általában 5-6 szinnél nem tartalmaz többet, csak ezek kombinálódnak) és azokat adod be saját palettába. Ha erre redukálod a millió szint, nem lesz rossz az eredmény, és ez még csak 16 szin, 4 bit pixelenként.

256 szinnél még ennyit sem kell dolgozni, és csak dupla a fájlméret. Sajnos a COMPUMAP kezdetekor annyira lényeges volt a memóriahiány, hogy eleve 16 szinre rendezkedtünk be, amivel azután csináltunk magunknak jó sok plusszmunkát.

3. Kalibrálás: Az ortodrom rendszerek rejtelmeiről már beszéltünk, ezeket lehet pontosan kalibrálni, a spanyol kacsintós vetületet el kell kerülni, van másik térkép.
Ha nincs másik térkép, akkor olyan rendszert kell csinálni/használni, ahol pontháló alapján lehet kalibrálni. Igy mégha az egyes cellák el is térnek egymástól, de a hiba nem halmozódik a térkép egymástól távollevő kalibrációs pontjai között. A COMPUMAP-nél alkalmazott szigoru megkötés (foktrapéz cellák, minél több cella) mellett a vetülettel nem is kell foglalkozni, még a pontos északi tájolású szkenneléssel sem (Fugawi). Az OziExplorernél nincs ilyen szigorítás kimondva, de nyilván ott is ez adja az optimális eredményt, mert sok pontot lehet megadni. Ha egy rendszer azzal reklámozza magát, hogy elég 2 ismert pont egy bárhonnan előhúzott térképen, annak a reklámozóját szemen kell köpni. Ehhez ugyanis olyan részletes geodéziai leírás kellene, amit, mégha a felhasználó meg is értené, a legtöbb térképen nincs rajta. (Pedig a Fugawiban csodás káromkodásokat tartalmazó menük vannak ecélra.)

Előzmény: rugo- (1216)
P.ISTI Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1217
Vgyuri:

Ja, ha a fonökség szerint van pénze a tuzoltóknak (és nem a tuzoltó autóknak), akkor a legegyszerubb megoldás az on-line rávezetés lenne: a központos hölgy nézi a képernyyojén az AUTÓK (és nem a tuzoltó EMBEREK, de idovel még ez is elofordulhat) pontos helyzetét, majd jelzi az EMBEREKNEK a helyes útvonalat. Ilyen módon az összes JÁRMU figyelemmel kísérheto.

Remélem, mindenki számára világos, mikor beszéltem vasról, és mikor emberi szervezetrol...

P.Isti

Előzmény: Vgyuri (1207)
rugo- Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1216
Had "kotyogjak" bele egy kicsit én is - bár messze nem vagyok profi a témában, azonban egy kicsit küzdöttem a bittérképes rendszerekkel.

A beszkenelés OK, de aztán ott van még a "kalibrálás" kérdése is, ami azért nem olyan egyszerű és nyilvánvaló dolog...(Lásd térképi vetületek etc.)
Aztán probléma van a kicsi és nagy területek váltásával is (vagyis a zoom-olással), na meg a file méretekkel.
BMP-nél, ha igazából ki akarjuk használni a raszterkép részletgazdagságát és egy szemre is "szép" térképet akarunk kapni, akkor bazi file méretek jönnek ki, amiknek a kezelése azért nem semmi...(sebesség), ha meg megelégszünk 16 szinnel akkor elég csúnyácska dolog kerekedik ki belőle (Próbáltam)
A másik dolog a rendelkezésre álló térképek pontos(pontatlan)sága....
Ezt is próbáltam. Egy olyan térképet használtam ami kereskedelmi forgalomban kapható (tehát profik csinálták), GPS kompatibilisnek mondott (merthogy van rajta Lat/Lon grid). A tapasztalatom az, hogy a grid az marhga jó, a tartalom nem annyira... alapjaiban a fő utak úgy-ahogy pontosak, de aztán időnként megbolondul és 4-500 vagy akár kilométeres hibák is előjönnek...
(Én csak egy ilyen térképet próbáltam. Biztos vannak olyanok is amik jobbak, csak az a kérdés hol?)

Véleményem szerint a kettő házassága lenne az igazi (részletgazdag vektoros, vagy raszter háttér a vektoroshoz (?)) bár kétség kívül egy városon belüli navigálásra, vagy utvonaltervezésre/hez raszteres rendszer nemigen jöhet szóba.

üdv
rugo

csillag Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1215
Ha jól értem, a digitális térképezést feszegeted, de ez teljesen más téma.
Evidens, hogy új felméréssel, digitális technikával jobb térképet lehet készíteni, mint a régi kartográfiai technikával, de a lényeg a munka mennyisége, ami miatt addig is, amíg elkészülnek az új, pontos térképek, beszkennelik bitmapként (Vgyuri és a többiek).
Egyesek (BadGe, sui-ék, mi, stb.) ezt tovább fejlesztik úgy hogy vektorizálják, de a feladat nagysága miatt csak a legfontosabb adatokat (úthálózat, települések). A bitmap-on viszont még ott van a teljes térképi tartalom és Vgyuri felhasználási területén erre van szükség.

csillag

Előzmény: Törölt nick (1214)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1214
Vgyuri !!
Távolj álljon a sikra feszitett bitmap alapú ábrázolás kategorikus elutasitása!
De!
Józan eszemmel végigondolva,amikor egy térképet készitenek,akkor felmérik a pontokat a felület változása szerinti sürűségben,majd azokból készitenek egy térképet a pontokat v.milyen módon vetitve.Ezekután ezt egy GPS-comp.rendszerre felvive kapjuk a térképet,ami xy referenciákkal van ellátve.
Az miért ne lenne jobb,ha a nyers adatokat (xyz(w),UV)tárolnánk,ami ráadásul kiküszöbölni a térképek torzitása miatti hibákat is?
Egy indexlista megadja a vonalak(felületek) összekötésének a módját,esetleg egy másik az utvonalakat,többszörös vertex bufferrel és pointerekkel meg a takarékos helyfoglalás is megoldható(pl 2d-s blezierek).
Sőt,el lehet tárolni pl. a folyókat 3d-s blezierként,ami akár az áramlási seb-re is ad tájékoztató adatot(és a metszeti rajzok is jobbak lesznek)!
csillag Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1213
Köszi a választ, ezzel akkor tisztázódott sokminden.

A jelenlegi (GPS nélküli) verzió 8500 Ft körül van ÁFÁ-val együtt, a GPS verzió lehet hogy egy kicsit drágább lesz, de ez nem tőlem függ.

Az adatmennyiségre viszzatérve: tényleg nagyobb, mint a folyamatos vonalakat tartalmazó, nem útvonaltervezésre használt térképek (BadGe, Sui). A kirajzolás emiatt lassabb, egy 200 MHz körüli PC-n 1 másodperc körüli.

csillag

Előzmény: Vgyuri (1211)
Vgyuri Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1212
Bornlat:

Nem kell őket egy napon emlegetni, mert nem összevethetők. A kommersz berendezéseken is működő bitképes rendszerek a ma munkaeszközei, a velük azonos információtartalmú 3D-s vektorosok pedig a jövő igéretei. Csak egy összehasonlítás a már sokat emlegetett részletgazdazdagságon kivül. A mindenki számára megfizethető 1-2 km-es felbontású 3D modellből sosem fogod megtudni, hogy ebben a területben hány domb van és milyen meredek a hegyoldal. Egy topográfiai térképen ez természetes.

Kategorikus elutasitás helyett jó lenne, ha tényleg foglalkoznál egy kicsit a GPS és a térképészet gyakorlatával, vagy legalább végigolvasnád ennek a topicnak a hónapok óta ebben a témában folytatott gittrágását. (De legalább az utóbbi 1-2 hetet)

Előzmény: Törölt nick (1210)
Vgyuri Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1211
Csillag:

Elnézést kérek, tényleg nem fogalmaztál egyértelmüen, mert azt mondtad, röviden, hogy egy már létező útvonaltervező sokadik változatát akarjátok megcsinálni úgy hogy GPS-re is tudjon adatot közölni.

Ehhez még nem kellene az útvonaltervezőnek térképi alapra épülni, csak a csomópont koordinátáját kell tárolni és kiküldeni. Az eddig általam ismert és ezt nem nyújtó útvonaltervezők mind csomópont-távolság adathalmazra épülnek. Azt, hogy a tietek nem, azt nem közölted, sőt élesen elhatároltad a te melodat a (az utvonaltervezo progit) a terkepi alaptol. Lassan csak összejött, hogy te annak helyességéért nem felelsz, de abból dolgozol. Ha ezt akkor mondod, az akkorinál is harsányabban éljeneztem volna és nem tartok kiselőadást arról, hogy miért nem jók a jelenleg közkézen forgó útvonaltervezők. De ez nem a politikusokra jellemző szemellenző, pusztán csak hiányos információ és sokévi rossz tapasztalat hatása. Egyesekkel ellentétben én nem fikázni szoktam a más munkáját, legfeljebb építő észrevételeket teszek.

Helyes fiuk-lányok, csak igy tovább. Mikor lesz kész? Mennyi lesz az a megfizethető ár?

Előzmény: csillag (1209)
Törölt nick Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1210
Bocs,nem érdeklődési területem a gps v. a térképészet,de lenne egy kérdésem:egyáltalán hogyan lehet egy napon emlegetni egy bitmap alapú ,szkenelt rendszert egy 3d alapú adatbázis rendszerrel?
csillag Creative Commons License 2001.08.24 0 0 1209
"Én ezzel a Csillaggal a multkoriban folytatott rövid vitára céloztam, ök akarnak egy meglevö optimalizálot megfejelni egy meglevö(?) terkepes programmal. "

Kedves Gyuri!
Tisztára olyan vagy, mint a politikusok :). Csak az hallod meg ami egyezik a koncepcióddal.
Azt írtam, van egy komplett útvonal tervező programunk, ami természetesen vektoros térképen (Win32 programmal) meg is jeleníti at útvonalat és a térképet. Illetve lehet hogy nem pontosan így fogalmaztam, de elfelejtettem, hogy te mindig a lehető legrosszabbat feltételezed a mások megoldásátról, ha valami nincs egyértelműen definiálva. (Mint a politikusok.)
A mi programunk térképét "mindössze" át kell transzformálni WGS84-be, egy kicsit pontosítani és hozzáfejleszteni a GPS route-ok letöltéséhez szükséges részt, valamint a notebookon való online helyzet kijelöléséhez szükséges részt.
A térkép minősége:
Jobb, (azt hiszem) mint az a térkép, amit Sui-ék kiindulási alapnak felhasználtak, az általuk kiadott 1.0 változatnál viszont rosszab. Nekünk is meg kell tenni a trak-ek alapján a javítást.
Viszont az útvonalkereső kívánalmai szerint került kialakításra, minden javítás egyúttal az útvonal terv hossz értékeit is javítja, mert természetesen nem mátrixba bedrótozott távolság adatbázist használ, mint ahogy Vgyuri (kissé lekezelő rosszindulattal) feltételezte.

"Az útvonaloptimalizálóhoz viszont a csomópontokra kellene rendezni. Ezért kellene egy harmadik kereszreferencia táblázat, amelyik megmondja, hogy melyik csomópont melyik görbe része (ez az útkilistázás igénye miatt általában megvan) és azon belül hol van, ami viszont eddig senkit sem érdekelt. Ez az, amire azt mondtam, hogy nem lehetetlen, csak sokat kell miatta dolgozni. (Vgyuri)"
Nekünk ez nem jeletett nagy nehézséget, annál inkább a javításhoz szükséges trackek beszerzése. Sui-tól kaptam egyet próbaként, azt nagyon köszönöm. Ha valakinek lenne felajánlható és elküldené, örömmel venném. Cserébe azt tudom mondani, hogy a program jelenleg is és a jövőben is a megfizethető kategóriába fog esni. (Egyéb kedvezmények is elképzelhetőek.)

csillag

Előzmény: Vgyuri (1207)
BadGe Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1208
Az adatbazisomban 3960 tanya van.
Előzmény: Vgyuri (1207)
Vgyuri Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1207
P.Isti:

Eddig én is csak tüzoltóautót láttam belülröl, tüzoltót nem. Ami a GPS beszerzést illeti, nem érted te (én sem) ezt a pénzügyi rendszert. A munkabér nem ugyanabból a zsebböl megy, mint az eszközbeszerzés. Utobbira, ha karja a fönökség, akkor gyakrabban van pénz, mint az elöbbire. Amugy ha belegondolsz, egy egyszerübb GPS egyszeri beruházással kb. annyiba kerül, mint 1-2 tüzolto 1 havi vitatott veszélyességi pótlékja. Debrecenben van kb. 5 vonulos kocsi, amibe GPS kell, viszont van kb. 120 tüzolto. A GPS beszerzés lenne az egyszerübb.

Ami a notebookot illeti, a kocsiban azért nincs olyan nagyon meleg, mint ahol az ember áll a sugárcsövel. Szerintem a notebook is kibirja, legfeljebb meghülyül egy kicsit. De nem a tüz mellett kell müködnie, hanem amig odamennek. Meg nemcsak tüz van, hanem egyéb menteni valo, egy muszaki mentesnel talan meg fontosabb lenne tudni, hol megy az ut alatt/melett a földgázvezeték. stb.

Miért ne mennének ki minden tanyához felvenni a koordinátát? Nem az a lényeg, hogy egy ketyerében hány pontot tudnak eltárolni, hanem az, hogy ezt akárhol el lehet tárolni, és szükség esetén elo lehet keresni, amit pl. az általad említett központban bárki megtehet.

Tudod, hogy hány tanya van? Azt, hogy a GPS-ben kell tárolni a pontokat, azt én is csak abszurd lehetőségnek vetettem fel, mert te mondtad ha jól értettem, hogy elég a GPS is. Én amúgyis PC párti vagyok, szemben BadGe-val, és asztali PC-ik azért még a tüzoltóságoknak is vannak.

Az útvonaloptimalizáló egyébként (jó esetben) vehetné az adatokat a már meglévo vektoros térképrol, nem lenne szükség újabb adatbázis összeállítására. Számomra ez nem annyira _illuzórikus_.

Én ezzel a Csillaggal a multkoriban folytatott rövid vitára céloztam, ök akarnak egy meglevö optimalizálot megfejelni egy meglevö(?) terkepes programmal. Az a baj, hogy a két adatbázis szervezési igényei eltérőek. Én vektoros térképet még csak messziről láttam, vektorgrafikus betüképet viszont mint nyomdatechnológus belülröl is. Majd BadGe kijavit, ha rosszat mondok, de én ugy sejtem, végletekig kihegyezve, hogy a térképrajzoló programnak az a jó, hogy pl. az M1-es út egy görbével van leírva, mert kevesebb helyet foglal el, mintha városonként-kereszteződésenként fel lenne darabolva. Az útvonaloptimalizálóhoz viszont a csomópontokra kellene rendezni. Ezért kellene egy harmadik kereszreferencia táblázat, amelyik megmondja, hogy melyik csomópont melyik görbe része (ez az útkilistázás igénye miatt általában megvan) és azon belül hol van, ami viszont eddig senkit sem érdekelt. Ez az, amire azt mondtam, hogy nem lehetetlen, csak sokat kell miatta dolgozni.

Előzmény: P.ISTI (1203)
BadGe Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1206
Sziasztok,

ezek valóban kerek számok, mert az általad (TamiBT) említett mennyiség 60-as számrendszerben, 28, ami 28 percet jelent. Erre írtam azt, hogy a koordináták fok/percre kerekítettek, néhány esettől eltekintve. Vannak pontosabbak is.

Koordináták jöhetnek, ha egyszer kinövi magát, akkor akár lehet egy klasz kis waypoint exchange is belőle. Esetleg valahogy megoldom a teljes route feltöltést is, ami mondanom sem kell, hogy elég sok szempontból hasznos lenne, de ez azért kemény dió.

Térkép: non plus ultra, már régóta tervezem, hogy az AeroMap adatbázis elérhető lesz web-en keresztül. Sajnos/szerencsére elég sok ilyen térkép szerver született az utóbbi időben, ha az AeroMap WEB beindul, az "különleges" tulajdonságként földrajzilag _pontos_ is lesz. :)

Típusokból néhány:

PPL - Populated Place
PPLX - ua. csak nagyobb
ADMD - Administrative Domain
RSTN - Railway Station
RSTP - Railway Stop
HLL - Hill
HLLS - Hills
AREA - terület
STM - Stream (patak, folyó)
CNL - Canal (csatorna)
LK - Lake (tó)

Az adatbázis nem ellenőrzött, a NIMA (National Imagery and Mapping Agency) tartja karban, kb 1 hónapos frissítéssel, szeritem elsősorban kisebb helyek megtalálására alkalmas, a nagyobbak meg hellyel közzel közismertek. De ahogy tudom igyekszem konzisztensen tartani.

Ge.

Előzmény: TamiBT (1201)
P.ISTI Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1205
SUI:

A CDs változat engem is érdekelne. Garmin III -asom van, ezért nem tudok bele térképet tölteni, de azért PC-n keresztül szeretem néha megnézni, merre is jártam-keltem.

P.Isti

Előzmény: micimacho (1200)
P.ISTI Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1204
BadGe:

Nagyon tetszik a koordináta-adatbázis. Ha elfogadsz egyéb koordinátákat, szerintem kis ido múlva eléggé telepöttyözhetnéd kis országunkat. A kérdés csak az, igényled-e a _bedolgozást_.

Egy kérdés: a TYPE alatt milyen infót lehet kiolvasni? Feltételezem, a pont _megbízhatóságát_ (általad ellenorzött vagy nem). Ha nem, akkor ezt vedd egy ötletnek.

És tényleg tök jó,

P.Isti

Előzmény: BadGe (1198)
P.ISTI Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1203
Vgyuri:

Még nem láttam tuzoltót részletesebben belülrol, de jelenlegi viszonyokat figyelve nem hiszem, hogy éppen GPS-re költenék azt a pénzt, amit a dolgozók veszélyességi pótlékárból akarnak lefaragni. Ami a nootbook -ot illeti, ha jól tudom, a tuzoltók elég meleg környezetben dolgoznak (néha), amit egy 60E Ft-os példány nem igen tud túlélni.

OFF
Azért (vizuális típus vagyok) el tudom képzelni, ahogyan a tuzoltó bácsik a zötykölodo autóban nézegetik az 5.6x3.8 cm-es kijelzot, hatalmas kezeikkel nyomkodják a gombokat, és üvöltik két szirénázás között az ETE -t meg a TURN left/right -ot...

/OFF

Miért ne mennének ki minden tanyához felvenni a koordinátát? Nem az a lényeg, hogy egy ketyerében hány pontot tudnak eltárolni, hanem az, hogy ezt akárhol el lehet tárolni, és szükség esetén elo lehet keresni, amit pl. az általad említett központban bárki megtehet.

A térképrajzolást teermészetesen megértettem, amúgy ez a Bezier-polinomok említése nélkül is ment volna. :-)

Az útvonaloptimalizáló egyébként (jó esetben) vehetné az adatokat a már meglévo vektoros térképrol, nem lenne szükség újabb adatbázis összeállítására. Számomra ez nem annyira _illuzórikus_.

Azért a grafikus térképeket is szeretem, még mielott azt mondanád, hogy nagyon _vektoros beállítottságú_ vagyok. Más kérdés, hogy az utóbbié a jövo...

P.Isti (és nem Rpisti)

Előzmény: Vgyuri (1197)
TamiBT Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1202
Hali BadGe!

- Es mit jelentenek a TYPE mezoben szereplo ertekek?

Tami

Előzmény: BadGe (1198)
TamiBT Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1201
Hali BadGe!

- Szep, teccik, probáltam es baromi ovatosan csinaltam :-)

- Ezek a kerek szamok xx.4666667 hogy jottek ki? Es foleg a vegere a 7-es?

- Mi lesz a celja e web-es feluletnek? raksz ala terkept is? avagy koordinata infokinyero cellal fog mukodni?

Tami

Előzmény: BadGe (1198)
micimacho Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1200
SUI:

Nem lehet, hogy a 2.0 verzió kijön esetleg CDn is? Mert kellene ám, mint egy falat kenyér...
Nem lehet más néven, valami furmánnyal árulni valahogy mégis? (Persze, ha nem árulod, csak "hozzá lehet jutni" az is megoldás.)

Mm.

micimacho Creative Commons License 2001.08.23 0 0 1199
Nos, ha nem is minden bokor, de sok jó
pont benne van. pl. a vasutállomások, vagy néztem a keszthelyi öböl...
Ez tetszik. BÁr lassan télleg kell egy PDA...

mm

BadGe Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1198
Na gyerekek, akkor kozkivanatra: Legyszives baromi ovatosan hasznaljatok!!!!!!!!

www.syenar.hu/cgi-bin/select.php?name=falu

ahol falu valamely foldrajzi objektum neve.

pl ...?name=budap

megkeres minden budap... al kezdodo telepulest.

Erre kivetelesen nem kerek kritikakat, mert ABSZOLUT TESZT! A koordinatak a legtobb esetben fok percr kerekitettek, de ez ugyis latszani fog. Hamarosan meglesz a lekerdezo felulet es meg jonehany orszag.

Ge.

Előzmény: P.ISTI (1196)
Vgyuri Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1197
Rpisti:

Hülye vagyok, hogy nem irtam oda, de feltételezetem, hogy van GPS-ük a tűzoltóknak, amibe a térképező progi áttölti a koordinátát. Sőt, mint régi sci-fis, én még azt is el tudom képzelni, hogy a tűzoltóautóban van egy 60 000 forintos notebook is a mozgótérképes programmal és nem csak a GPS kompasz-kijelzését látja, hanem azt is hogy éppen hol van. Meg azt is le tudja olvasni a szar bitképes térképről, hogy milyen széles a híd a patakon és hány tonna a teherbirása. De ha nincs GPS és notebook a ninóskocsiban, de a központban van egy ocska asztali gép és térképező program, még az is jobb, mintha a térképtárból kell kihozni a térképet és azon keresgélni. Viszont csak GPS-sel nem fognak minden tanyára kimenni és felvenni a koordinátá, a GPS-be egyébként is csak 500 pontot tud benn tartani.

A távolságmérés, ha nem görbe menti, akkor mindig két pont közötti. A profi útvonaloptimalizálók lesz@rják a térképet, tehát nem a vektoros megjelenítéshez kötődnek. Csak a távolságokkal foglalkoznak, amit valahonnan tudnak (legtöbbször előre összeállított táblázatokból. Ha vektoros térképprogi része az optimalizáló, akkor sem a kész vektoros térképről veszik, hanem esetleg az annak előrállításához szükséges adatbázisból, ha az erre (is) meg van szervezve. De általában azok a térképes megjelenítést szolgálják, ezért nincs minden vektoros programban útvonaloptimalizáló. Hogy értsd, a térképrajzoláshoz az út vonalának képzéséhez szükséges leírás van meg (pl. Bezier-polinomként) és nem a két csomópont közti hossz. Azt már ki kellene számolni röptében a két koordinátából és a vektorfüggvényből.

Ezért tartottam illuzórikusnak a multkor, hogy van egy külön megirt útvonaloptimalizáló táblázatos távolságadatokkal és azt összemelegítik egy térképrajzolásra kialakított külön megírt térképprogrammal. Nem lehetetlen, de a két csapat ki fogja tépni egymás haját. Persze ha a pasa kiadja a parancsot ...

Előzmény: P.ISTI (1196)
P.ISTI Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1196
BadGe:

Szerintem elérhetové tehetnéd azt a 29000 pontos fordulópont gyujteményt, még ha nem is végleges (szerintem egy rendszer sosem lehet végleges).

Ha nem árulod el a címet, az számunkra, halandó amatorok számára nincs fent, és nem is létezik.
Remélem, ezzel nem bántottalak meg, nem ez volt a szándékom, csupán érdekelne az az adatbázis.

Vgyuri:

Málcsi néninek akkor is leégne a tanyája, ha csak a térképek alapján keresgélnének a tuzoltók. Nem vagyok szakérto de ehhez asszem' egy kicsit pontosabb információt kellene Nekik megadni. Pl. milyen településhez van közel, esetleg van-e a közelben valami könnyebben beazonosítható objektum. Ha ilyeneket nem tudnak, elég nehéz megtalálni az égo tanyát országos szinten, hacsak nem világít (éjszaka) vagy füstöl (nappal) már a távolból is.
Ha meg tudják a pontos koordinátát, mert pl. egy amator GPS-es beazonosította, akkor (ha jól hiszem) a hosszú vitátokban szereplo két rendszer bármelyike odavezeti a fecskendoket a megadott helyszínre.

Vgyuri írta:
Miért kelted szegény Micimachoba azt a
látszatot, hogy a bitképes program nem tudja kiszámolni két pont távolságát. A vektoros egyetlen igazi többlete e téren a görbementi távolság kiszámítási lehetősége...

Észrevételem/kérdésem:
Ha két pont közötti útvonalat szeretnék a két szóban forgó rendszerrel (COMPUMAP/AEROMAP) kiszámoltatni, melyikkel sikerülne? Naív hitem szerint a bitképes térképek csak két pont közötti távolság kiszámítására alkalmasak (illetve annyi pont közötti távolságra, ahányszor kattintottunk az egyes fordulópontokra), vektoros térképeken viszont ehhez elég (még1szer, csak így képzelem) a kezdo és végpontok megadása. Legyetek szívesek írjátok meg, mennyire helyes a feltevésem.

Ha lehet, ne harapjátok le a fejemet, és egymásét sem, azt hiszem, nem az a célja ennek a fórumnak, hogy egymást szapuljuk. Sokkal inkább az, hogy a profik megosszák a kezdokkel, illetve a többi profival azokat a tapasztalatokat, amik érték Oket saját rendszerük, ketyeréjük, munkájuk vagy éppen hobbijuk során.

A válaszokat elore köszönöm,

P.Isti

Vgyuri Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1195
tisztába lennne = tisztába tenni
Előzmény: Vgyuri (1194)
Vgyuri Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1194
BadGe:

Én nem misztifikálom túl a vektoros rendszereket, csak a részletességhez szükséges elemszámot akarom tisztaba lenne, meg a digitalizalasukhoz szükséges időt. Pláne ha korrekt módon helyesbiteni is akarod a bitkepröl örököolt hibákat. Ezt te tudod legjobban a trackelésbe befektetett idő kapcsán.

Arra meg te is utalsz, hogy a nagyüzemi módon elöállitott Europa térképeket elöbb-utóbb a felhasznalók szegényesnek fogják találni.

A céljainkat illetően tévedsz. Neked lehet az a célod, hogy minél jobbak legyenek a vektoros térképeid, mert még vannak illuzióid a fizetőképes keresletet illetően. Én már nem akarom a Compumap-ot sokkal jobbá tenni (már nem is lehet, hehe) csak azt akarom, hogy amig elérjük a vektoros menyországot, Málcsi néni tanyáját addig is találják neg a tűzoltók (stb.)

MM és többiek:

Aki nem találta meg, a COMPUMAP oldal BŐVITHETŐ TÉRKÉPKÉSZLET füle alatt ott van - igaz listaszerü felsorolás nélkül - a jelenlegi térképkészlet. Az árak a Fugawi és a COMPUMAP vonatkozásában nem összevethetők. A Fugawit nagy mennyiségben adják el annak a közönségnek, akinek a meglevő térkép kell. Magyarországgal nem is foglalkoznak, olyan kicsi a piac. Ezt mindenkinek magának kell megoldani. SUI-ék is adnak a Fugawival olyan Mo térképet, amit nem a Fugawi adott, mindjárt többe is kerül, mint az amerikai ár. A Compumap-hez 10x ennyi térkép van, mégis olcsóbb.

Apropó árak:
Kétfajta ár van, USA ár és európai. Az előbbi sokkal olcsóbb, innen származik, hogy MM szerint az Ozi 75$, szeintem meg 290 DM, ami sokkal több.
Szerencsés esetben nincs büntetés az amerikai változat hazahozataláért, de van nem egy olyan progi, amelyiknek USA változata csak akkor működik, ha pl. a Windows-ban az USA English a billentyüzet, vagy 1 a nemzeti környezet kódszáma és nem 36 kishazánkra.

Előzmény: BadGe (1192)
BadGe Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1193
MM:

All the time pal.. all the time. Van 1:1000000 világtérképem, minden országról, minden folyóról, majdnem miden városról, elég sok útról, repülőterekről, magasságvonalakról, területi megoszlásokról, stb. Azért nem támogatom mert nem vagyok megelégedve a minőségükkel. Ezen kívül mivel a megcélzott környezet valóban a PDA világ, ekkora adathalmazt még mindíg nem egyszerű egyben kezelni (feldolgozatlan állapotban majdnem 1 GB)

Az érdekesség kedvéért: USA térképem nekem is van (6GB, utca szintű) amiről azt kell tudni, hogy teljesen ingyenes. Az Európa térkép meg jellemzően egyik kereskedelmi programban sem tökéletes.

De teljesen igazad van, ezek valóban kellenek. És bár Magyarország nem mérhető össze egy európa méretű lefedettséggel, mégis, ha itthon szeretnél örömet szerezni magadnak, akkor előbb utóbb az európai térképek részletességét itthon soványnak fogod találni. Ezt egyébként mindenki így érzi, aki a térkép egy adott szeletében lakik.

Ge

Előzmény: micimacho (1191)
BadGe Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1192
VGY:

(na lassan vége már az uborkaszezonnak...:)

Szerintem világosan kifejeztem magam, de ha mégsem akkor most elmondom mégegyszer, hogy biztosan érthető legyen. Alapvetően azt a hozzáállást nem szeretem ha a vektoros rendszereket túlmisztifikálod és úgy állítod be azokat, mintha azok manapság még elérhetetlen/megvalósíthatatlan/megfizethetetlen eszközök lennének... Én azon dolgozom, hogy a vektoros térképek egyre jobbak legyenek, Te még azon sem dolgozol, hogy a bitmap-esek legyenek jobbak.

Gyuri, egyébként meg vedd a te programod iránt érzett tisztelet jelének, hogy az AeroMap-ba eddig nem tettem bittérkép támogatást... De ha téged ez megnyugtat, akkor komolyan rászánok néhány napot és bevarrom alá. (less rá a domborzati modell kezelésére és döntsd el, hogy vajon tényleg meg tudom-e csinálni) Ezután lesz egy vektoros program ami mellékesen akár bitmap-et is kezel majd... Abban biztos vagyok, hogy ez lezárná a vitát, de abban már nem, hogy ez megnyugtató megoldás lenne a számodra... na ennyit a tisztességtelen üzleti magatartásról.(mellesleg a raster támogatás tényleg ott van a todo listámon :)))

VERY VERY BAD Ge.

S@R MAP - SUPER ADAPTIVE RECALIBRATION

Előzmény: Vgyuri (1190)
micimacho Creative Commons License 2001.08.22 0 0 1191
Vgyuri.

Az, hogy árat nem írsz, az rendben is lenne,
de hogy a honlapon sincs arról infó, milyen térképet is kapnék ezért az árért, az már kicsit
bosszantó. (Mi az a teljes térképkészlet?)

Badge is:
Nem tudom mikor néztétek a konkurrenciát utoljára, és most. A fugawi a szoftvert 95 dollárért adja, teljes USA térképpel, és további 100ért odaadja az összes (nyugat) európai ország térképét. Ez ugyebár szumma 60 körüli ár.

Ehhez képest 20ért sem tűnik kevésnek a compumap, ami ugyebár még csak w98on megy, ráadásul csak azért, mert a védelmet nem sikerült megcsinálni rendesen. Az Aeromap meg a 40 rugóval csak magyar térképpel pedig egész erős árú.

Tudom, már hallom, hogy mondjátok, hogy akkor navigáljak fugawival magyarországon, de azért viszont próbálhatok a csak magyar térképpel navigálni monnyuk ausztriában is. Kevés sikerrel.

Ráadásul a Fugawiba is lehet scennelni.

Most már azt is értem, hogy az Aeromap a PDAra ment rá, de nem értem, hogy a compumap mire optimalizál? Ki a célközönség?

Mindkét szoftverbe lehet scannelni? Milyen tipusú térképet? Mibe kerülne, ha majd az Aeromap olasz térképe is meglesz? Mennyi lenne a főbb nyugat európai országok térképével összesen?

Ezen gondolkodtatok a nagy fejlesztés közben?

Ödv.
Mm.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!