antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
A hold - macska volt. Kell erre bizonyosság? hiszen még most is megugatják a kutyák és a kutyuskák,
Ha ott ül kevélyen az ágak hegyében, vagy: hátával sarlóz a kemény tövében, vagy: gebeszkedik a lombok begyében, hát még, amikor puhán - macskatalpon - átsettenkedik a holdfény a szobán, vagy az udvarokon a hold- világa. Futnak is a kutyák, s a kutyuskák az inaló holdfény nyomába. S így lehetett, hogy egyszer fölfutott az égigérő fára, az éjre, hiszen mi mások lennének a vöröslő csillagok, mint megvarasodott macskaköröm- nyomok, mivel körbeforrt az éjszaka fekete háncsa. Ezért a kutyák dühösen:
Vau, Vau! S a hold nyűgösen: Nyau, Nyau! Azaz nem is szól, csak összegömbölyödik szerényen, és mosolyog, mosolyog az egészen
Köszönöm szépen Bajkálifóka!:-) Legyen ma is szép napod!:-)
Gárdonyi Géza
ÉNEK A HOLDHOZ
Köszöntlek, halvány szép fehér királynő, köszöntelek, szelíd nyájas holdvilágom! Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő, tiéd az árny, a csöndesség, az álom.
Mikor az égnek kéklő magasságán leomlik finom, ezüst fátyolod, tündöklő kedves isten-arcod látván, a mindenségnek szíve földobog. Új fényre lángol a csillag az égen. A fák egymásnak súgják a neved. S a vadgalamb az erdő kebelében hozzád a ringó lombról fölnevet. A mezők, az erdők milliárd virága feléd fordítja illatos fejét: a gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa, s a nádak ezre meghajlong feléd.
A tó néked tükröt tart remegve, s te leemelve aranykoronád, kibontod – reá jósággal nevetve –, sugárzó hajad lengő sátorát.
A fűz a parton rádmélázva áll. A sás térdelve hajlik le eléd. A fülemüle hársfa-lombra száll, s elkezdi hozzád édes énekét.
Mi szép is vagy te! Mindenki szeret, mindenki csupán mosolyogni lát. Békeangyalként jársz a föld felett, fehér királynő, kedves holdvilág! Én is szeretlek! Miért? Nem tudom én! Boldog félálom mámorával nézlek, az én szívem is tükröd, Égi Fény! Te kedves jóság! te tiszta igézet! …Mikor belépsz felhő-palotádba, az éj beborul: minden bús, setét. A mezők, erdők millió virága a fűbe hajtja harmatos fejét.
Február 16-án Lilla napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Vincze Lilla, EMeRTon-díjas énekesnő, szövegíró, a Napoleon Boulevard énekese. Boldog névnapot!
Vincze Lilla - Angyalnak, madárnak
dalszöveg
Angyalnak, madárnak, Szabadság a szárnya, Nekem a Te lelked, Dallama a szárnyam, Messze elvinne ő.
Minden igaz álmot, Mindig meg is áldom, Hogyha csendben eljő. Meglesni a fákat az erdőben, Szagolni a szellőt a felhőkben, Minden fogadalmad, Tenyerembe írtad, Mikor angyalod voltam.
Feküdtél a fűben, Hogy Lássalak az égben, Esti végtelenségben.
Mikor nőhet ki végre a szárnyam, Amíg ő itt a Földön járhat, Mikor simogat végre a vágyad, Mikor szólít hozzám a varázslat, Ha csendben eljő a sóhaj elszáll. Legyen végre megnyugvás.
Újra megigézed a holnapot, Választasz nekem majd egy csillagot, Elenged a Földön, Minden nehéz bűnöm, Végre feloldozod.
Elröpít a szélben, Földön túli létben, Megtalálhatom.
Mikor nőhet ki végre a szárnyam, Amíg ő itt a Földön járhat, Mikor simogat végre a vágyad, Mikor szólít hozzám a varázslat, Ha csendben eljő a sóhaj elszáll. Legyen végre megnyugvás.
Csendes esti létben egy hajnalon, Puha takar majd a vállamon, Kandalló tüzében, szemeid mesélnek, Újra átváltozom.
Születik egy élet, Mennyi új ígéret, Mégsem távozhatom.
Mikor nőhet ki végre a szárnyam, Amíg ő itt a Földön járhat, Mikor simogat végre a vágyad, Mikor szólít hozzám a varázslat, Ha csendben eljő a sóhaj elszáll. Legyen végre megnyugvás.
Angyalnak, madárnak, Szabadság a szárnya, Nekem a Te lelked, Dallama a szárnyam, Messze elvinne ő. Minden igaz álmot, Mindig meg is áldom, Hogyha csendben eljő.
Szövegírók: Vincze Lilla, Dvorak Antonin, Ferrau Chiara, Peter Frank
S megint a gyepszegélyes homokút, aztán a tág kép, föl, a réten át, aztán, mint húsz évig, a sok virág, aztán a remény, hogy tán éppen úgy, mint egykor, elém szalad: újra búg a gerle, szív suttog és minden ág: őt jelzi az édesedő világ (bár, mint a tavasz, az is szomorúbb: tudja, hogy játszik)… Aztán domb, kövek, aztán a végső hajlat, sietek, aztán a jázminsor a rács megett, aztán a ház teteje, ablaka, aztán egy kis kéz, aztán ő maga: aztán a Nem, a Most Sem, a Soha.
Azt mondják, az eső még napokig kitart. Más lett ez a város, új házak, emberek. Megcsúszott az út a vízmosás miatt. Szállodában lakni ott, ahol éltem veled.
Tudok egy sokkal jobb szobát, mért ne. De jó színed van, az Isztrián nem esett? Annyi mindenre emlékeznem kéne. Háztetőkre látni, és nem olyan meleg.
Régen beszéltünk, vártam, hogy hívsz talán Olyan furcsa nyár ez, sok vendég elmaradt. Ma délután négykor meghalt az apám. Felhőt se láttam ott két hosszú hét alatt.
Tudom, még sokáig nem lehetsz velem. Jól vagyok, hidd el, épp' egy parkban ülök. Annyi mindent kéne elfelejtenem. Most leteszem, mert mindjárt lemerülök.
Van, amit nem mos el sem eső, sem tenger. Lesz itt egy nyíl, mint a Rókus oldalán. Apró részlet, amit az ember nem felejt el. Eddig ért a víz kétezer-kettő nyarán.
Tegnapelőtt Julianna napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Zsigray Julianna (álnevei: Aradi Eszter; Ebeczky György) író, költő.
"Gyónásra mindenkinek szüksége van. A kimondott szó más színt kap, a valóság határokkal fogja körül, kiszabadul az álmok, a vágyak ködös rabságából, amelyet a vér megállíthatatlan keringése rettenetesen egyhangú ütemeivel őrjítővé tesz. A kimondott szó világít és a világosság mutat valamilyen utat."
Tegnapelőttmúlt 37 éve, hogy Poznań-ban (Lengyelország) elhunyt Kazimiera Iłłakowiczówna, lengyel költő, író, dramaturg, műfordító.
Kazimiera Iłłakowiczówna
Kolozsvári emlékek
EMBEREK
Erdély, ahol annyi emlékezetes találkozásom volt . . . Alighogy megérkeztem — a két szűcs, a Déri testvérek. Amikor 1939-ben, szokatlan hőségben, átléptem a román határt, számtalan viszontagság után, egy olyan hegyaljai vidékre kerültem, ahol már szeptemberben is enyhe fagyok járnak. Az a sebtiben öszszekapkodott szegényes poggyász, amivel a minisztérium kiürítésekor Varsóból elindultam, s ami egy kis bőröndből, egy szatyorból s az írógépemből állt, sürgős kiegészítést igényelt. Ebben legelőször is a Déri testvérek segítettek. De milyen tapintatosan tették ezt, hányféle ürügyet találtak, hogy elfelejtessék tartozásomat. És nemcsak ők, nemcsak a Déri testvérek lettek nekem afféle deus ex machináim, még számtalan beszerzőm akadt, akik mind igyekeztek kiegészíteni hiányos ruhatáramat, mindig a legjobb áruval s mindig legolcsóbban. A felejthetetlen Vas fogorvos, azok a tüneményes kis varrónők, akik a semmiből is összehoztak valamit, a kikövezett udvarok lefolyói fölött függő, apró, dobozszerű helyiségeikben, abban a dombok és völgyek között elterülő, meseszerű Báthori-városban. Egy kötőnő, a selymek és fonalak valóságos művésze, meg Révai Ilonka, a bűvös kezű divatárusnő, aki olyan jóságos volt, mint amilyenek csak a bécsi nők tudnak lenni. Aztán az öreg Bergerné, a fűzősnő, akinek nem találni párját, s akinek „északi" külsejű lánya egy „tiszta vérű" magyarhoz ment feleségül.
Szeptember 25-én már állásban voltam, idegeneknél, és most, négy év múlva, még mindig idegeneknél dolgozom. Megtanultam órákat adni, mégpedig olyan jól, hogy a városban mindenki velem akar tanulni: annyi a tanítványom, amennyit csak elbírok. Persze, nem volt ez mindig így, s bizony nemegyszer utolsó garasaimat kellett összeszámolnom. De az emberi jóság sohasem hagyott el. Abban a gazdag úri házban, ahol először lettem házitanító, egy egyszerű parasztasszony, a házvezetőnő volt hozzám a legjobb. Még ha beszélni nem tudtunk is egymással, ő mégis úgy tudott velem bánni, úgy tudott vigasztalni és siránkozni rajtam, hogy jobb embert otthon sem találtam volna. De az egyszerű emberek mindenütt jók voltak. Amikor megtudták, hogy honnan jöttem, rögtön engedtek az árakból, s a lehető legjobb árut vették elő. Amikor meg egyik napról a másikra elvesztettem az állásomat, a lakásomat és a kenyeremet, s azt se tudtam, kihez forduljak, gazdag ismerőseim közül senki sem vett magához akár egy napra is, csak az az asszony hívott, hogy jöjjek ki hozzájuk falura, és maradjak ott, ameddig csak akarok, vagy amíg valami jobbat találok.
Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre, égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton! Arcát a hold benned elmélázva nézi, s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
Leülök egy kőre s elmerengek hosszan az éjjeli csendben az alvó fa alatt. Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom: Balatont álmodom s melléje magamat.
Február 15-én múlt6 éve, hogy Budapesten elhunyt Gyarmati Fanni, nyelvtanár, Radnóti
Miklós özvegye, oktató, férje hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója.
Gyarmati Fanni
Radnóti Miklós
Bájoló
Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen, ugrik a fény is, gyűlik a felleg, surran a villám, s már feleselget fenn a magasban dörgedelem vad dörgedelemmel, kékje lehervad lenn a tavaknak, s tükre megárad, jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szívünket
Február 15-énünnepelte 74. születésnapját Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár. Isten éltesse!
Nádasdy Ádám
Maradni, maradni
Az átzuhanás, az megterhelő. Ilyenek: az elalvás, a fölébredés, a megszeretés, a meggyűlölés; amikor vendégek várhatók, a boltban a tanácstalan álldogálás, hogy házigazdává átalakuljak; a vendégség után pedig a bútor, mert vissza kell tolni megint privátba.
Ezek a nehezek. Amikor maradok, az jó: az alvásnak mestere vagyok, és ébren lenni nagyon szeretek. Boldog vagyok, ha sok a vendég, és ha van szerelmem, illetve ha nincs. De átzuhanni egy beállításból egy másikba, az összekuszál.
Maradni szeretnék, mindig maradni: ha ébren vagyok, élesen figyelni, ha alszom, mélyebb gödörbe leásni; magányos levesporokat fölönteni, vagy élettársi szennyest kotorászni. Átzuhanni: az fáj. A változás szűk száján átcsúszni, az horzsolás.
Fánkot sütött nagyanyánk... Volt öröm! Egy üst zsír feketéllett a tüzön. De amikor kezdett duzzadni a fánk, Nagyanyó kiált: „Elfogyott a fánk!” Se fánk – se fánk...
Szaladtam én a szerbe szívesen, de ott sem volt biz egy sziporka sem... Holott kezdett már esteledni ránk. Ott a sok fánk, és nem volt semmi fánk! Se fánk – se fánk...
Mit csináljunk? Gyomrunk is korgott, Csak szipogattuk a finom szagot. Nyálunk kicsordult, fényesült a szánk: csak hűlt a fánk, és parázslott a fánk... Se fánk – se fánk...
„Átfutok a szomszédba!” – mondtam én... „Jaj, úgy röstellem” – húzódott szegény, és nagyokat zötyögött nagyanyánk: „Itt egy garmada fánk, és semmi fánk...” Se fánk – se fánk...
Hát akkor mi legyen a vacsoránk? Zsíros kenyérhez volt sónk, paprikánk. Nem oly finom volt, mint valami fánk, de került másnap jó akáca fánk, S irral-pirral mégis kisült az egyszeri-kétszeri fánk.
Február 14-én Valentin napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Novák Valentin kortárs magyar költő és író. Boldog névnapot!
Novák Valentin
Harminckettedikén
Harminckettedikén kettecskén, lassudadon
sétáltunk ki a tóhoz, s rögzültünk a padon. Ültünk ott nyarakon, rozsdálltunk ősz teleken, túl nyűtt ember-időn, léptekkel mért tereken…
Harminceg(g)yedikén még dolgoztunk baromul. Ettünk, csak hogy ihassunk, és busztól idomult testünk törte a lét, s megvásárolt tudatunk… Új hó – április–ünnep, s kocsmában mulat’unk…
Ránk szabták az időt. Zöldellő bronzfiguránk kéznél összehegesztvék. „Mából” centrifugált koldus költözik éppen, mert padja belakva… (Elseje ballada hangja csalta a parkba harminckettedikén…)
Február 14-én Bálint napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Dobai Bálint költő. Boldog névnapot!
Dobai Bálint
Titántorkú Sámson
– metálmítosz –
[VERSE #4]
‘feel my deep breath <hrooar> BLAST!’ (Guano Apes: Gogan)
Lelassul az idő, csak hősünkben halad, ki valamit érez, talán tudat alatt, talán súgják neki, talán csak a mázli, vagy, mert nem volt kedve estve vacsorázni veri tán az éhség föl, de egy a lényeg: hamar összeállnak fejében a tények. Nem fárad ő azzal, hogy most kiszámolja, a lövedékeknek mennyi a tempója, s ahhoz mérten mennyit ér a hangsebesség; lehet, nem is fogja föl a nagy szerencsét, hogy loboncos haját nem érte még olló… Ahol jön, ahol jön egy fekete holló! Nem Sámsont temetni, dehogyis akarja, ha nem szárnya volna, intene a karja, s várván, hogy mi készül, forgolódna csőre, leülvén az ablak párkányán a kőre. Ám amiért eljött, nem látja soha már, mert a tollaitól szabadul a madár, s úgy vágódik vissza, mint ahogy a légben megállt lövedékek Sámson közelében.
Ezredmásodpercnyi reakcióidő elég volt, hogy Hanggal teljen meg a tüdő, és a Titántorok teljes erejével – amit szerencsére csak nagyritkán ér el – jelezze, hogy itt még nem ér semmi véget, csak tán néhány fülben szűnik meg az élet, csak egy pillanatnyi inger, erre futja, s a hallóidegnek eljön a kaputja, az is inkább csengés, mint mikor a gránát közvetlen közelben, gyorsan szublimál át.
S bár a Hang ereje nem emberre támadt, csak azt a pár golyót, azt a néhányszázat kellett megfékezni közvetlen közelről, de hát – érthetően – minden gengszter eldől. Ne sajnáljuk őket, ez a szerencséjük, mert a golyók szállnak, csak most már feléjük, s befúródnak körben a hangár falába, mint a friss fövenybe egy kalóz falába.
Mielőtt a népek még felocsúdnának, hősünk mind a fegyvert, mind az összes tárat összeszedi, és hogy ez lett a szokása, péppé gyúrja őket, s ez a metál-kása odapottyan, hova nemrég szegény motor maradéka, ami nem az űrben lohol.
A behajtók között egy jólelkű ember csak azért jött ide, mert máshol már nem mer érvényesülni, bár menő a szakmája: kezdő rockbandáknak volt ő az istápja. Ismert minden helyet: az A38-tól Club 202-n át [33] , de milyen az ember, és főleg a másik, könnyedén eljutnak a kölcsönadásig, csak hát az a kamat, meg a határidő, alku és könyörgés, szokásos dáridó. Így a mi emberünk pániktól pörögve némi védelemért került rossz körökbe.
Most, hogy csoda folytán visszatért hallása – kevés ilyet tudunk – fölül, hogy hadd lássa jobban ezt a vadat, kit annyira űztek, s ki epicentruma a férfias bűznek.
Sámson a hangárból végtelenbe kémlel, majd gengszterünk felé fordul mély szemével, rögtön megszületik emitt a gondolat, és négykézláb csúszva arrafelé tolat, majd megfordul, s mondja, lágyan duruzsolva, hogy hát neki milyen ötlete is volna, s hogy ez a hang, nahát, s hozzá ez az alkat, és hogy: ne, ne engem, ragadd az alkalmat, ismerek pár zenészt, profi, jámbor arcok, de ha hangszert fognak, megnyerik a harcot, gyere, kint a kocsim, elviszlek egy helyre, útközben bekapunk valamit, no, ejnye, tegyél már le, kérlek, jobb lesz úgy tárgyalni, holnap papírokat fogunk majd átnyalni, csak a fogamat ne[34], no, nem baj, szuvas volt, találjunk egy nevet, legyen, mondjuk Vasbolt, és most hová viszel, nézd, az ott az autóm, de máskor kilinccsel menjünk át az ajtón, tényleg nem vagy éhes, én már úgy harapnék, na, biztos, hogy nem múlt el a nagy harag még?
Sámson fújtat egyet, így hűti le eszét, és elhangzik végre az első párbeszéd: – Mi a neved, ember?
– Én vagyok a Kukás. – Szép név.
– Nahát, éppen ezt mondta a Lukács![35]
Indul a raktártól immár kettő hősünk, s bent sírnak: valaki útravált előlünk. Sámsonunk fejéről így röppent le átka, nem maradt már senki, aki levadássza.
--------------------------------------------
[33] A38 Állóhajó, Club 202 és Rocktogon: a történet írásakor népszerű, rock-metál stílust is képviselő szórakozóhelyek egy fővárosban. L. még Zúzda, ZP stb.
[34] „Csak a fogamat ne!”: rövid részlet az …és megint dühbe jövünk (sic!) című Bud Spencer- és Terence Hill-műből.
[35] Lukács László, a Tankcsapdáról elnevezett rockmuzsikusi egylet hörgője (ún. énekese).
Február 14-én múlt 616 éve, hogy Genovában (Olaszország) megszületett Leon Battista Alberti, olasz humanista, építész, író, költő, filozófus, kriptográfus, nyelvész, reneszánsz polihisztor.
"Az emberi lelket harmónia és zenei összhang alkotja."
Február 13-án Linda napja is volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
Linda Ann Gray, amerikai színésznő, rendező, producer és egykori modell.
1978-ban kapta meg Sue Ellen Ewing (a magyar szinkronban: Samantha) szerepét a Dallas című sorozatban, ami óriási népszerűséget hozott számára. Kezdetben csak visszatérő vendégszerepet szántak neki, de 1989-ig a sorozat állandó szereplője volt.
Február 13-án ünnepelte 75. születésnapját Földes László (Hobo), Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapító tagja és énekese. Isten éltesse!
Földes László - Hobo
A blues nyomában
Egy rossz magyar New York-ban A Village-be tartottam. Jól begombolkoztam, Mert ez volt az első utam a szabad világban. A Csavargók Királya Hívott vacsorára, Aztán levitt az utcára, Ahol az élet épp olyan, mint egy korcsolyapálya, Hippik, feministák, kokósok, Spiclik, transzvesztiták, homokosok, Punkok, anarchisták, Használt nők és eszmék vására. Az emberek köszöntek nekünk és csak lágy szellő fújt. A Mester eljátszotta nekem a New York City Bluest. Húsz óra a Greyhound Bus-ban. Jimi Hendrix sírja felé húztam És olyan ostobán bámultam, Mert én voltam a buszon az egyetlen fehér. Ady a szívemben, Kerouac a kezemben, Cseh Tamás a fülemben. Féltem tőlük nagyon, bár tudnám, hogy miért? Egy üveg került elém, Mosolyogtak felém, És végre így értettem meg én, Hogy ezen a buszon csak az jár, aki igazán szegény. Az ablakot zápor verte és a szél üvöltve fújt. Hiányzott a bandám, a nőm és az ördög belém bújt. Délen, New Orleans-ban, A Preservation Hall-ban Egy tízdollárost adtam Egy vénséges vén fekete zenésznek. Adott vagy hetven évet Magából a zenének, És nem értették a népek, Hogy miért játszik még mindig? Mondd, mi a fenének? A játék neki már csak kényszer, Hogy ehessen naponta kétszer És ihasson is legalább négyszer. Mert így van értelme csak az életének. És lassan gyűlt a dollár, alig több, mint húsz. Én sírva hallgattam végig a Basin Streeet Bluest. Chicago városában Egy szakadt blueskocsmában Új barátra találtam, Aki megmutatta nekem, hogy a blues még merre él. Kedden, öt órakor A Déli Oldalon, A tikkasztó napon Egy kokainárust fejbe lőttek egy adag porért. A por hófehér, A flaszter csupa vér. Az élet csak ennyit ér? Nem tudom, de a világ nekem többé nem fekete-fehér. Ittunk a kocsmában, aznap Sugar Blue fújt Egy öreg balladát, a Kokain Bluest.
