a vagyon és család elvesztésével is járhat, ha valaki arra adja a fejét, hogy szekták világában keresse az Urat.
Mint ahogy ez szektán kívül is bárhol előfordulhat. Éppen ezért nem az Urat kell keresni, hanem az igazságot, mert az csak akkor kerül elő, ha már ismered az utóbbit. Na az nem tetszett akkor sem és ma sem, senkinek mert akitől nem is várható az igazság, az makogja elő. Sajnos még neked sem. Ugyanis Jézus nem az volt akinek gondolod és nem azt tanította, amit hiszel. De viszont a többi stimmel...
Azért írtam, hogy lenne még mit mondani. De nem szeretnék tovább offolni az eleve elrendelés témájában, van rá külön topik, igaz, nagy anyag, de állíthatom, minden kérdésedre megtalálod a feleletet.
Hiszen ez egy fórum, ahol szokás megbeszélni/vitatni egymás véleményét! :)
- A vélenényedet tudom nyugtázni, de nem válasz arra, hogy hogyan tehetnék én (akár én) az Isten elrendelése ellen; és ezt a kérdést pont egy megállapítás miatt tettem fel.
(küldtem egy emailt az itt megadott címedre, bár nem a fenti kérdéssel kapcsolatban)
Nem tudom megállni, hogy bele ne szóljak, bocsánat. Isten senkit sem rendel eleve rosszra!
Ő azt rendelte el eleve, hogy a bűn zsoldja a halál. ( Tudjuk, hogy Istennel, azaz az Élettel való szembeszállás, törvényszegés a bűn, melynek következménye halál)
Mivel minden ember bűnös, minden egyes ember a kárhozat állapotában van. Isten némelyeket kiment, de láthatjuk, hogy nem mindenkit. És itt jön be a szabad akarat... Isten mindenkinek felkínálja megtisztulásra Jézus vérét, de nem mindenki fogadja ezt el. (Lenne még mit írni erről, de én most csak ennyit akartam)
Engedj meg egy kérdést, kérlek: - ha (tegyük fel) engem eleve a rosszra rendelt az Isten; miként tehetek én az Isten elrendelése ellen? Hogyan térhetnék meg, ha az Isten eleve elrendelte az utamat a rosszra? Az Isten elrendelése és az Isten parancsa közötti különbség micsoda? - elnézést kérek tőled, amiért 3 kérdés lett az 1-ből!
Szívesen kijegyzetelném miket is mondott T.W., ha valaki el tudná juttatni G.T-nak. Talán, ha saját szemeivel olvasná ezeket a mondatokat, jobban megismerné mit is hirdet T.W.-t.
Végighallgattam a videót. Szerintem három dolgot kihagyott a prédikációjából:
nem mondta, és nem tett hitet arról, hogy Jézus az Isten Fia, Ő maga is Isten. Ezért azt sem vallotta meg, hogy Jézus a Krisztus, noha azt említette, hogy Jézus Krisztus, sőt Jézus szeretetéről is sokat beszélt.
Elképesztően kevés talán 2-3 igét vagy igetöredéket említett, majd egy óra alatt. Ebből kifolyólag nem hirdette a teljes evangéliumot, nem hirdette az ember menthetetlen bűnös állapotát, nem hirdette Krisztus áldozatát, a megtérés szükségességét, az üdvözítő hitet.
Ilyeneket viszont mondott:
"Jézus kifizette az árát annak, hogy megszabadítson bennünket a bűntől, attól, hogy bűnöket akarjunk elkövetni, attól a cselekedettől, hogy akarjunk bűnöket elkövetni."
"Jézus kifizette az árat, hogy az egyházat, a hívőket megszabadítsa a képmutatástól, hogy megvalljuk, hogy ismerjük Istent"
"életem egyik nagy felismerése, hogy az eleve elrendelés és a szabad akarat egyszerre igaz."
Az én életemé is.
Igazán írhatnál róla egy kimerítő eszmefuttatást a honlapodon, biztos mások is örülnének neki. E tekintetben igen sok az értetlenkedés és a tévtanítások. Pld. a HGy-ben a szabad akaratot hangsúlyozzák, az eleve elrendelést elvetik. Ezért ismeretlen náluk az istenfélelem, dübörög az öltönyös elittudat.
Márpedig ha nincs istenfélelem, nincs bölcsesség sem.
De nem úgy nálad atyámfia! Remélem nem ásod el továbbra sem a talentumaidat. :-)
nem csak a pakliban van benne, hanem a bibliában is. :)
csakhogy ezt nem tudhatod önmagadról. tudhatod, hogy Isten mindenkit elrendelt jóra vagy rossza, de önmagadról vagy másokról, tehát konkrét személyekről nem tudhatod mire rendelte el. tehát mindig ott van a megtérés lehetősége, a megváltozásé, az új felismerésre jutásé.
életem egyik nagy felismerése, hogy az eleve elrendelés és a szabad akarat egyszerre igaz.
A hegyek alapjainak felvetése előtt éppen az is el lehetett rendelve, hogy öntelt, törvénykező, felfuvalkodott, a hamis kiválasztottságba teljesen belemerült, megtévesztett ember legyél, hogy életed során a saját igazságodért folytatott keresztes háborúd során jól megbotránkoztass kisdedeket stb... aztán jó mélyeket hörpintsél a harag poharából, tűztó, örök kárhozat stb...
A HGY károsultság szellemi sérülés, pszichológus nem segít csak tüneteket enyhít, már ha vannak ugye. Mert van, aki nem sérülten jön ám ki, hanem megerősödve: mégjobban utálja a buzikat, még jobban ekézi az eretnekeket, még tisztábban lát, még előrébb áll a kövező tömegben nagyobb köveket ragad, és még mélyebb ütéseket visz be az ördögnek és szolgáinak, azaz "előrébb lépett" a hitben, mint a HGY, vagy más tetszőleges tévedhetetlen felekezet a 38000-ből.
Mózes Isten embere volt mégis beszélt hülyeséget, amikor megengedte a válást mégis hallgatni kellett rá kritika nélkül 1500 évig, komoly dolog, amikor Isten embere mond valamit. Az özvegyasszony bedobott 2 fillért a sátán zsinagógájának tarsolyába, mégis dicséretet kapott. Sok ilyen van.
Érdekes dolgok ezek, hogy az Úr a szíveket vizsgálja nem az engedelmességet vagy a lázadást. Van aki tud jó szívvel engedelmeskedni (akár a HGY-ben), van aki csak meghasonulva, van aki lázad tiszta szívvel, van aki lázad hátsó szándékkal. Mi eztet nem láthatjuk kéremszépen.
Igen, csakhogy itt minden mindennel összefügg, ez a konferencia, a dics. és próféta suli, ez az a nap, stb... és ezek a külföldi szolgálatok, pásztorok... szerintem mind egy tő, egy fa, és az is lehet, hogy a külföldiek a "főnökök," érted... :-) és a legtöbb karizmás gyüli benne van, ahogy látom.
Hát mindenkinek el kell döntenie mi a fontos, az embereknek való megfelelés vagy az Úrhoz való hűség, még akkor is, ha e miatt a többségi véleménnyel szembe megy. Szerintem nem az a legnagyobb gond, ha valaki téved, hiszen ez mindenkivel előfordul (igen velem is :-), hanem az, ha megmarad abban. Szerintem mindnyájunknak imádkozni kell, nem csak magunkért, hanem egymásért is, hogy az Úr vezessen vissza a keskeny útra, ha letévednénk róla.
Persze, azért úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok látásához kell ez Úr kijelentése a szívünkbe, de ezt is (bölcsességet), mint minden más Úr szerinti dolgot, lehet kérni.
Érdekes, hogy nem egyszer Jézushoz hasonlítja magát (még a haja is hosszú, mint Jézusnak volt, legalábbis szerinte). Érdemes lenne végighallgatni, hogy az Úr Jézus Krisztusban való bibliai hitet, vajon hirdeti-e? Krisztus van-e a központban (hiszen az Úr Lelke azért jött, hogy Krisztusról bizonyságot tegyen)?
Vagy csak Jézus szeretetéről stb. vagy arról, hogy a Szent Szellem "megszáll" és "leural" (elveszi akaratodat és rád kényszerít dolgokat) szól a prédikáció? Kérdés, hogy aki erre "tér meg", az vajon miben fog hinni és milyen lelket vesz?
Szerintem ilyesmi lesz a végidei megtévesztés is, majdnem olyan, mint az eredeti és a bibliai hittől való elfordulás egyik formája lesz. Remélem tévedek.
Roppant érdekes. Félig volt az aréna, és mikor előrehívta Todd az embereket a képmutató életmódból való megtérésre, bűnbánatra, stb. akkor kiürült a lelátó.... vagyis tényleg javarészt keresztények voltak ott, és szinte mindenki előre ment...
Tényeg! Mi van akkor a Mo-i gyülekezetekben??? nem értem...
Todd W. is teccik... a prédikációja legelején közlil, hogy ő, ugyanúgy, mint Jézus, képes hallani az emberek gondolatait... bárkiét... akik ott ülnek, azokét is... micsoda hangzavar lehetett a fejében :-)