Keresés

Részletes keresés

öreg_néne_b Creative Commons License 2015.08.11 0 1 113469

Nem állítom, hogy az jó, ahogy én csinálom, de elmondom. :)

 

Az előpárlatot hat egyenlő részben veszem. Az egyértelműen nem jók mennek egy üvegbe, jó lesz foltlemosónak, kertészeti eszköz fertőtlenítőnek. A "véleményes" részt az utópárlattal együtt a szezonban gyűjtöm és egyszer a végén lesz belőle vegyes pálinka. Ami ekkor marad, azt kiöntöm.

A példáid ott nem ülnek, hogy a mi elválasztásunk meg sem közelíti azt, ahogyan a tojás belsejét a héjától el tudom választani, azaz nagyon sok jót dobunk ki a kevés rosszal. Az egész szezonban folyamatos dúsulás viszont szerintem sem jó ötlet.

Előzmény: Pálinkás Alex (113466)
Figyelget Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113468
Ez megint tetszett:
" Nem akarok én senkit sem megbántani, de ha ezeket a kérdéseket két vegyész feszegeti, miközben milliókat érő laborban vannak, az oké.
Ha egy nagy pálinkafőző feszegeti és kitalál valamit, bevizsgáltatja az ötletét és szabadalmaztatja az is oké.
De aki egy 50 L-es söröshordóból átalakított házi főzővel főz, egy fokoló és két hőmérő társaságában, az ne a hidrogéncianiaddal, vagy etil-valamivel játsszon. (gondolok itt főként magamra, és csak is magamra)"

Sokszor csak pupillázok miről is megy a diskurzus.:-)
Persze tudni kell mi miért van,de ennyire?:-)
Előzmény: Pálinkás Alex (113466)
Pálinkás Alex Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113467

Műgumi? Bányászlámpa? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ................... szétszednek a vegyészek!!! :)))))

 

Mentségemre legyen szólva én szerettem a kémiát, de a kémia úgy gondolta, hogy vannak nálam rátermettebb emberek is. 

 

Pálinkás Alex Creative Commons License 2015.08.11 0 1 113466


Ha a vegyész kérdez egy nem vegyésztől, az soha sem jelent jót! :)

 

Kérdésem az előző hozzászólásomban továbbra is adott, de a vegyület helyesbítésre szorul.

Megnéztem amire visszakérdeztél, az etil-acetilén amit én írtam, az nincs a cefrében, és az alszeszben sem. Az Acetaldehiddel és az etil-acetáttal kevertem.

 

Az EP UP újrafőzéssel kapcsolatban nem tudom, hogy ha 10 adag EP-t újrafőzünk, akkor abban az anyagban 10-szer több
etil-acetát,
etil-karbamát,
acetaldehid,
hidrogéncianid,
akrolein
lesz benne.

 

Ha éppen ezekért az anyagokért dobjuk el az előpárlatot, akkor miért jó az, ha újra főzzük?

Ha otthon rendes körülmények között sem tudjuk elválasztani az előpárlatot a középpárlattól, akkor egy 10-szeres dózisnál fogalmunk sincs róla, hogy mennyi előpárlatot vegyünk el. :)

 

Tőlem minden idősebb azt kérdezi, hogy vettél el réz elejét? Vagy hogy vettél le metilt? Ők ezzel a kifejezéssel letudják az előpárlat összes mérgét. De nem kezdem el magyarázni nekik, hogy a metil az mindenütt ott van, és hogy nem is az a fő probléma.

Engem a mérgekkel teli újrafőzés kérdése bosszant. (érdekel is, főleg az utópárlat miatt, de bosszant is.)


Reggel ettem 3 tojásos rántottát. Elvettem belőle a tojás héját. Azon gondolkodok, hogy ha 10 napon keresztül tojás rántottát ennék és összeszedném a tojáshéjakat, akkor hány rántotta jönne még ki belőle, ha újra felütném őket.

 

Délben húsleves lesz. Finom vidéki húsleves. Le szokták habolni a tetejét. Ha összeszednénk a habot, és egybepakolnám 20-40 húsleves habból már kijönne egy fél adag húsleves ha lekezelem egy kis csodaporral.

I

gaz télen szégyen szemre vehetek fagyállót és ablakmosót a kocsiba. És valami drága gyenge vacakkal kenegethetem a zsíros fémet festés előtt, hogy leszedje a zsírt róla. De sebaj, mert az EP-t, amit ezekre a célokra felhasználhattam volna lefőztem és megittam.


Nem akarok én senkit sem megbántani, de ha ezeket a kérdéseket két vegyész feszegeti, miközben milliókat érő laborban vannak, az oké.
Ha egy nagy pálinkafőző feszegeti és kitalál valamit, bevizsgáltatja az ötletét és szabadalmaztatja az is oké.

 

De aki egy 50 L-es söröshordóból átalakított házi főzővel főz, egy fokoló és két hőmérő társaságában, az ne a hidrogéncianiaddal, vagy etil-valamivel játsszon. (gondolok itt főként magamra, és csak is magamra)

 

Nagyon érdekelne a Te véleményed és a többi vegyészetben járatos ember véleménye, hogy jó ez így? Még akkor is ha kis mennyiségekről szól a dolog.

 

 

Előzmény: öreg_néne_b (113458)
öreg_néne_b Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113465

Tudom, mi az acetilén.
Az eti-acetilén (korábbi említésnél etil-acetilén) mibenléte érdekel.

Ha valami trükkös módon elő lehetne állítani etil-acetilént, az egykettőre átalakulna butadiénné, amiből meg műgumit lehet készíteni. De, hogy ez hogy jön a pálinkához???

Előzmény: foxrudi (113463)
öreg_néne_b Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113464

Nem, mert azt külön említi.
"Eti-acetilén, etil-acetát, stb."

Előzmény: hal65 (113462)
foxrudi Creative Commons License 2015.08.11 0 1 113463

Etin,köznapi néven acetilén akarna lenni.

 Ez egy szénhidrogén 3-as szénatom kötéssel.C2H2

 Szintelen szagtalan (a tiszta)gáz,de előállításakor kalcium-karbid szennyeződéséből származik a szúrós szaga.

Palackokban kovaföld,és acetonban van elnyeletve,így tárolják,mivel abban jól oldódik.

  Levegővel érintkezve robbanó elegyet képez,eléggé tűzveszélyes.

 Bányászok használták lámpaként,lángvágáshoz,lánghegesztéshez pedig a csőszerelő,és lakatos iparban,de mára eléggé kiszorult használata az új technológiák miatt.

 Hogy kerül a páleszbe??Azt jó lenne tudni!:-))

Előzmény: öreg_néne_b (113458)
hal65 Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113462

Szerintem az etil acetátra gondol.

Előzmény: öreg_néne_b (113458)
george619 Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113461

Kedves ibooja!

Köszi a választ.

Előzmény: Törölt nick (113455)
Törölt nick Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113460

Ez a hsz, most kicsit olyan lesz, hogy mondok valamit, csak hogy mondjak valamit.

Szerintem az ep visszaöntésének a cefrébe az égvilágon semmi értelme, ha jól sikerül az elválasztás. 

De nincs olyan, hogy valami csak fekete vagy fehér, mindig vannak árnyalatok. El tudom képzelni (de még mennyire el tudom képzelni), hogy egy állandó, fix mennyiségű előpárlat elválasztás adott esetben túlzott lehet, azaz elég lenne kevesebb is belőle, így aztán hasznos aromaanyagok is belekerülnek, meg jócskán etilalkohol is. Így már van értelme a visszaöntésnek, de így sem sok....

Az up az más.... csak arról nincs kialakult álláspontom.

Előzmény: Pálinkás Alex (113453)
naivkezdo Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113459

egyébként kinek milyen gyakorlati tapasztalata van, a hígítási sokk meddig tart?

öreg_néne_b Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113458

Eti-acetilén

Nem először olvasom tőled, de áruld már el, mi az és hogy kerül a pálinkába?

Előzmény: Pálinkás Alex (113453)
t1szabcsi Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113457

Sziasztok!

 

Nem kaptam javaslatot délbuda vonzáskörzetében bérfözésre igy megkérdezem: Valaki válalná akr innen a forumon a kb 250l Éva alma cefrém kifözését? Pár nap még és lassan esedékes lenne.

Üdv: Szabi

Előzmény: t1szabcsi (112843)
naivkezdo Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113456

ez választ adna valószínűleg a mennyire volt kierjedve kérdésre is, de még nem mértem meg, mennyi lett.

Mindenesetre nem tűnt kevésnek, ez már jó jel.

Előzmény: Figyelget (113434)
Törölt nick Creative Commons License 2015.08.11 0 1 113455

Én is csak a "józan (nem mindig...:) paraszti ész" kategóriájába tartozok, messze, messze néhány itt lévő tudásától, tapasztalatától. De leírom amit tudok, persze lehet benne hiba... (azt meg úgyis kijavítja valaki, mint pl. pár órával ezelőtt pecabubus nálam).

A zselatin csak az olajokat, zsírokat különíti el, a metilt egészen biztosan nem. A metilről már sokszor, sokat írtak, de nagy bajt nem csinálok, ha megismétlem. A cefrében van metil, s mivel a forráspontja alacsonyabb mint az etilé, ezért kezdetben több jön ki, később meg kevesebb (nem a hőfok emelkedése miatt, hanem mert már kevesebb van a folyadékban...:), de valamennyi mindig marad a páleszben. Tulajdonképpen mindenből, nincs 100%-os elválasztás semmilyen pálinkafőzési módszerrel. Szóval marad a páleszben metil, cián, kozmaolaj meg még sok minden ami nem hasznos, de olyan minimális mértékben, hogy nem okoz bajt.

A hasznosításról:

Előpárlatot tulajdonképpen nem lehet hasznosítani (bár a zselatinos derítés után ez a véleményem feltehetően megváltozik). Van azért egy erdélyi módszer, miszerint a fájós hátat, derekat ezzel kenegetik és az segít valamit ebben a bajban. Gyakorlatilag nem tudom alátámasztani, mert "sajnos" még nincsennek ilyen fájdalmaim, de elhiszem hogy van benne valami, s ezért gyógynövény tinktúrákhoz használható. Pl útifű tinkturához biztos hogy kiváló, kisebb csodákat sokszor tettem vele. (pl darázscsípásnél, herpesznél, stb. stb.)

Utópárlatnál meg bevált módszer a cefréhez öntés és az újbóli lepárlás. Én azért tettem le róla, mert amúgyis magas alkoholfoknál választom el az utópárlatot, s azt hittem ez majd segít (mármint, hogy nem öntöm a cefrébe). Nem segített, így valószínűleg újra revidiálom az álláspontomat.

Ennyit tudtam segíteni....

Előzmény: george619 (113450)
naivkezdo Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113454

elképzelhető, hogy nem 100%-ig, csak ennek ellentmond, hogy az utolsó 4napban napfénnyel tartottam életben.

Előzmény: Berzeg (113428)
Pálinkás Alex Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113453

Az EP és UP-nél nem a metil a gond. És jól mondod az EP az előpárlat. :)

 

Az előpárlatban csapódnak ki a különböző méreganyagok. Eti-acetilén, etil-acetát, stb.

 

Minden finom korty pálinkában van metil és etil. Ha keverve vannak (és csak úgy lehetnek), akkor semmi gond. 

 

Pont az előpárlatban van a legtöbb metil és etil alkohol. Ez a legerősebb, és mérgekkel teli.

 

Ezzel az újra főzéssel számomra csak az a gond, hogy ha 5 db EP-t összeszedünk, és újra főzzük, akkor mennyi EP-t veszünk el belőle, hogy legyen egy középpárlatunk? Hová tűnik az etil-acetát és a többi mérgek?

 

Miért kell az alszeszt 25%-ra visszahígítani?

Mert ilyen százalékos főzésnél könnyebben kicsapódik az EP-be az etil-acetát és társai. Azaz a 25%-os, vagy gyengébb alszesznél az elválasztás jobb.

 

Meg szeretném kérdezni a nagy EP és UP újrafőzőket, hogy újrafőzéskor hogyan válasszák el a pálinkát? Mert ebben az alszeszben halmozottan vannak benne az lemúlt 5 főzés méreganyagjai.

Nem kötözködni akarok, de ha az előpárlatot azért vesszük el, mert tele van mérgekkel, és összegyűjtünk belőle 5-10 adagot, az akkor is 5-10 adag méreg lesz, csak éppen koncentráltabban.

 

 

 

Előzmény: george619 (113450)
rézműves1 Creative Commons License 2015.08.11 0 1 113452

Állandóan előjön ez a "metil" kérdés és a legtöbben feleslegesen aggódnak. Mert Snapszi is már többször említette, hogy igaz, hogy van metil a rézelejében meg az előpárlatban, de az olyan kis mennyiségben, hogy több száz liter (jól gondozott) cefrének a rézeléjéből sem lehetne kiszedni akkora mennyiséget, hogy az mérgezést okozzon. Arról nem beszélve, hogy a "parasztvakításokkal" ellentétben, nem is lehet a metilt, semmilyen házi módszerrel eltávolítani főzés közben.

A metilakohol mérgezés mindig ipari töménységű lopott, (általában fagyálló) és etilhez keverve történik.

Úgyhogy ettől senki ne féljen, mert előbb kap simán alkoholmérgezést, mint etilmérgezést, ha sokat iszik.

Előzmény: george619 (113450)
Hurkafej Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113451

Ha beleöntöd valamibe az előpárlatot, akkor majd újra el kell venned.

De én mintha arra emlékeznék, hogy hiába van benne metil alkohol, ha azt innád akkor is a sima alkoholmérgezéstől halnál meg előbb. :)

Előzmény: george619 (113450)
george619 Creative Commons License 2015.08.11 0 1 113450

Kedves ibooja!

Köszi a választ. Bár én most már egy "kicsit megkeveredtem" ebben az EP  (UP -s) hasznosítási témában.

"Csalitos" (meg többen) itt a topicon valahol azt írták: "A rézelejét (előpárlatot) gyüjtsed. A rézelejének(saját  megjegyzés:ami ezek szerint egyenlő EP) magas a metilalkohol tartalma, emberi fogyasztásra alkalmatlan!"
Most akkor ez a zselatinos derítés ezt a metilalkoholt is kiszűri?(Bocsánat a szőke nős kérdésért...Hát én józan paraszti ésszel úgy gondolom , hogy nem , de nem okoskodni szeretnék hanem inkább okosodni, hiszen a topicon nagy szaktekintélyek szólnak hozzá és azoktól tanulni nem szégyen....)
Szóval egy velős összefoglaló EP  és UP hasznosítás terén - talán más tapasztalatlanoknak - is jól jöhetne.
Köszi.

Előzmény: Törölt nick (113448)
Törölt nick Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113449

Ezt írod:

Azért hidrolízis is létezik, elegendően hosszú főzéssel az észterek elbonthatóak, illetve másmilyenek keletkeznek. (A legtöbb illatanyag észter.)

Abszolut egyetértek, magam is így gondolom. Muszáj volt elgondolkodnom, hogy akkor miért más az elmélet és a gyakorlat?

 A megoldás azt hiszem a relativitásban keresendő, azaz a "hosszú főzéssel" kifejezés relativitásában.

Ugye azt írtam, hogy az elválasztási módszeremmel, maga az elválasztás hosszabb időt is igénybe vehet, mint a középpárlat lepárlása.

Igenám, de nekem egy 15 literes finomítóm van, s abban min 5 liter, max 10 liter közti alszeszt finomítok egy egy alkalommal. A teljes idő a módszeremmel 2-3 óra, ebből a teljes lepárlási idő (amikor már folyamatos a hőterhelés) 1,5-2,5 óra, mert a felfűtés kb fél óra..

Ha ezt az időt összehasonlítom egy nagyobb főző hagyományos lepárlási módszerével, az időben nincs nagy különbség. Tehát az én alszeszem sem kap hosszabb ideig hőterhelést, nyilván nem lesz nagyobb az észterek károsodása sem.

Feltételezem vannak olyan grafikonok, amelyek bemutatják, hogy az észterek károsodása milyen mértékben változik a főzési idő függvényében, s ha a "normál" időszakot pl. "t"-vel jelöljük akkor "1,5t, 2t, 3t.....xt"-hez hozzárendelhető egy egy érték.

Ha nincs ilyen (még), akkor is logikus amit írtam, tehát a módszeremmel nem valószínű, hogy nagyobb lenne az íz-illat veszteség, vagy ha mégis, akkor csak elhanyagolható mennyiségben. 

Előzmény: öreg_néne_b (113349)
Törölt nick Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113448

Hát még én hogy örülök....:)

Nem kis dolog a hulladékból valami hasznosat kihozni, pláne ha ez minimális költséggel és munkával jár.

Abban is igazad van, hogy érdemes így szelektálni az utópárlatot, amiben nincs sok gyümölcsillat azt deríteni, amiben sok van, az vissza a cefrébe....

Előzmény: Pecabubus (113445)
schankox Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113447

Kozmaolaj szűrést ne hagyd ki, tényleg elég "olajos". Egy megosztó italra számíthatsz: a hardcore pálinkásoknak általában kevésbé ízlik, akik még csak ismerkednek a pálinkával azoknak jobban. A friss párlat ízétől ne ijedj meg, jövő Húsvétkor már sokkal jobb lesz!

Előzmény: Figyelget (113444)
beller1 Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113446

Lehet "felette" (folyadékokban a nyomás minden irányban egyformán terjed) 77 bar is, csak olyan legyen a főző fala ami ezt kibírja. Mivel általában vékony lemezből készül így nem bír ekkora nyomást. A cél az, hogy el tudjál érni a víztérben egy 100 C fok feletti hőmérsékletet. Nyitott rendszernél a víz forráspontja 100 C fok így az fölé nem tudod melegíteni. A fél bár túlnyomás elegendő, de ritka az ilyen értékű nyomás szabályzó. Ha visszaolvasol, itt nagyon sokan a víz helyett a hőközlő olajat használják. Könnyen lehet 100 fok fölé melegíteni és sohasem robbanhat fel, mert légköri nyomáson műxik. A központi fűtéseknél használt biztonsági szelepek döntően 2,5 bar túlnyomásra vannak beszabályozva, így Neked nem alkalmas.

Előzmény: hobbiur (113442)
Pecabubus Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113445

Örülök hogy nem falra hányt borsodó némely ujjkoptatásom itt. :)
Próbálkoztam tojásfehérjével és tejjel is (ukrán vodkaderítési hagyomány) de a zselatin sokkal jobb hatásfokú, házisört is átlátszóvá varázsolja. Az utópárlat beöntése a kifőzendő cefrébe egyáltalán nem elvetemült rossz ötlet: ha adott utópárlat finom lekváros-gyümölcsös illatú de savanyú-keserű ízű akkor az illat átlopható belőle így a következő alszeszbe, míg a keserűség javát megfogja a cefre. 

Előzmény: Törölt nick (113436)
Figyelget Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113444
Szeretném megosztani abbéli örömömet,amit az a mintegy 20 liternyi fügecefre okoz,ami már szépen dolgozgat és várja a beteljesülését.:-))
Régóta szerettem volna kipróbálni,milyen lehet és most kedves anyósom (nálunk nem érvényesek a sztereotípiák) révén szert tettem egy diszperzites vödörnyi finom csemegére.
Nem tudtam mit tenni,próbáltam gondosan előkészíteni(válogatás,mosás,"szárazás") az ölembe hullt csemegét.Ezt követte alapos turmixolás (víz hozzáadásával),élesztővel beindítottam (CM volt otthon),pektinbontóztam.Napfényt nem kapott,így is brutál édes(sajnos nem tudom még mérni a brix-et).Savat sem tettem hozzá,igyekszem majd rögtön főzni,ha kész lesz.Emlékszem volt róla szó,hogy sok olaj van főzéskor.Esetleg van más is,amire figyelni kell jobban?Szeretném nem elrontani.:-)
sogi01 Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113443

                                                  vf1 linkgyüjteménye  

                            

 

                                               linkás jóreggelt!   

Hogyan készítsünk jó pálinkát?  Cefrézési, főzési ismertetők, főzőberendezések, tanácsok,videók, tesztek, gyakran ismételt kérdések a következő linkeken: 

 

                                                    A tudás forrása

                                              http://snapszmester.hu/

                                                             Benne

                                       Snapszmester és Nabiti összefoglalója

                                            Miklós1 féle pálinkafőzési 1x1

 

      Szárított fajélesztők hatása                                  Hagyományos kisüsti eljárás

Miklós1 összegzései a ph beállításról                Miklós1 összegzései a cefre elkészültéről 

 Kationcserélő műgyanta használata                          Firekiller tűzvédelmi tanácsai

 

Előzmény: sogi01 (113353)
hobbiur Creative Commons License 2015.08.11 0 0 113442

szervusztok, az a kérdés, hogy vízteres üstben a nyomás szabályzására alkalmas -e a központi fűtés rendszerekben használt szabályzó? régi hozzászólásban olvastam, hogy  a víztér fölött max 0.5 bar nyomás lehet?

Törölt nick Creative Commons License 2015.08.10 0 1 113441

Ha ugyanazt méred, ugyanazt kell hogy mutassa. Úgy értem, hogy ha ugyanoda van beépítve. Láttam olyan főzőket (képeken), ahol mérték a folyadék hőmérsékletét, a gőz hőmérsékletét, a páracső hőmérsékletét az elején, végén, a visszacsatolás hőmérsékletét, s ezek mind eltérő értékeket mutatnak, szóval nem mindegy hova van beépítve.

Előzmény: foxrudi (113439)
Hurkafej Creative Commons License 2015.08.10 0 0 113440

A hőmérőben a diferencia. Már a második fokolóm használom, egyet sikerült már eltörnöm. Viszont máshol is mérjük, tehát amiatt is lehet különbség. Majd lehet beszerzek egy másik hőmérőt is, és kíváncsi leszek, hogy mit mutat majd ugyanitt.

De tényleg mindegy a szám értéke, ha nem kóvályog összevissza. Akár a szondában lévő hőfokfüggő ellenállás ismeretében pic-el lehetne programot is írni, ami megközelítőleg a szeszfokot is kiírja.

Előzmény: foxrudi (113437)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!