Csak annyit még az ügyhöz legutóbb olyan új építésű házban voltam ahol a "kőműves előembernek " sikerült úgy kicsapni a 100-as vonalat ami aztán a gyakorlatban 96,5cm-re sikerült.
Nagy szerencsémre a tulaj ezt felfogta első nekifutásra így nem lett a vérnyomásom 200/120, és nem kellett megpróbálnom "megjavítani az automata mosógépet" hisz ablakos vagyok (mondván én számoltam ki a méretet) egy előző postomra utalva.
Szerintem objektív véleményt fogalmaztam meg feléd, a válaszom amire reagáltál Ganser kollégának szólt és szerintem fogalmad sincs mire írtam ezt neki. Ö biztos vágja.
A te dolgoddal kapcsolatban egy korábbi postban igyekeztem válaszolni.
Köszönöm, hogy tájékoztattatok arról, hogy itt mindenki hibázott kivéve az aki felmérte a nyilászárók méreteit. Ha nem kérek helyszini felmérést és a nyilászárók méretei nem megfelelőek az teljes egészében az én saram. Még szerencse, hogy azt mondtam, hogy a régi burkolatra egy új kerül rá, mert különben kisem tudnám nyitni teljesen sem a bejárati ajtót sem pedig a kétszárnyú erkélyajtót, igaz akkor a mennyezetből még mindig le lehet vésni. Saját (női) véleményem, hogy a helyszini felmérésnek az lenne a célja, hogy pontos mérések alapján készüljenek el a nyilászárók és ha az egyik oldalon 2 cm-es eltérést mutat akkor egy csöppet körültekintőbbnek kellene lenni, purhabozni elővenni a vizmértéket még én is tudok. Úgy vélem, hogy aki felmér valamilyen müszaki beállítottsággal kell hogy rendelkezzen. A nyílászárót beépitő emberek jól végezték munkájukat mert ők adott anyagból azt csinálták amit tudtak. A főnök aki felmért az nem volt éppen a helyzet magaslatán és szerintem még egyetlen nyílászárót sem épitett be, ez persze az én magánvéleményem.
Nem építőipari mindenhez értő,nem kőműves,burkoló,parkettás,szobafestő satöbbi-mint azt néha a tisztelt vevők elvárják."
Volt olyan eset ahol ezen eszmefuttatásod kapcsán megkérdeztem hogy esetleg az automata mosógépnek nincs e valami baja mert természetesen azt is megoldjuk hisz ablakosok vagyunk :D
Felméréskor ökölszabály(mint KRESZ-ben a bizalmi elv),hogy feltételezzük,hogy az előttünk dolgozó szakiparosok az alapvető építőipari előírásokat ismerték és betartották.
Magyarul: a vízszintes az vízszintes,a derékszög az derékszög,a függőleges az függőleges.
A szintvonalak megadása MINDIG a megbízó feladata.
Ha változnak a magasságok, akkor annak egyszerű szóbeli közlése nem elégséges.
Ön evvel tisztában van,akkor nyilván azt is tudja mennyivel fog változni.
Ennek fényében a megrendelőnek KELL gondoskodni a magasságok megadásáról.
Ha nem gondoskodik róla,akkor hanyagul jár el.
A vevői/megrendelői oldalnak is van elvárható kötelezettségei.
Ennek hiányában a felmérő civilizáltabb helyeken megtagadhatja a felmérést....és simán felszámolja Önnek a kiszállási satöbbi díjakat is.
Az "ablakos" az ablakos.
Nem építőipari mindenhez értő,nem kőműves,burkoló,parkettás,szobafestő satöbbi-mint azt néha a tisztelt vevők elvárják.
Köszönöm a válaszod, kombi redőnyről van szó. A felméréssel nem értek teljesen egyet, mivel a bejárati ajtó mérésénél észre kellett volna vennie, hogy a mért magaságok között eltérés van és előre közöltem, hogy a jelenlegi padlólapra egy új fog kerülni. A bejárati ajtó úgy van beépítve hogy az ajtó egyik sarkánál 2 cm a másik pedig 0-ra van beépítve, ezt már a mérésnél is láthatta.
"A helyszini felmérés alkalmával tájékoztattam a "szakembert", hogy a nyilászárókat úgy mérjék fel, hogy a beépítést követően a jelenlegi burkolatra egy új burkolat fog kerülni. A nyilászárók elkészültek a beépités megtörtént első ránézésre az erkélyajtó alatt az új burkolatnak megfelelő helyet hagytak. Pár nappal később vettem észre, hogy abban az esetben, ha az erkély ajtót kinyitom, már nincs akkora hely, hogy alatta egy új burkolat elféljen mint később kiderült a bejárati ajtó esetében ugyanez a helyzet. "
Megadtad a felmérőnek hogy mennyit számoljon az új burkolással?
Az hogy pontosan aljzat és más egyebek figyelembe vételével mennyit kell pontosan vissza számolni szerintem nem az ablakos felmérő dolga. Ezt érdemes előre megbeszélni azzal aki a burkolást és szükség esetén az aljzat kiegyenlítését végzi.
Amennyiben nem nyílnak ki az ajtók az burkolásnál akkor a régit fel kell vésni ezen már nem tudsz mit csinálni, mer jóval kisebb és olcsóbb munka mint új nyílászárókat gyártatni.
"A másik kérdésem, hogy falsikra szereltettem az ablakot tekintettel arra, hogy a ház kívülről kap egy 12 cm-es grafitos szigetelést, nem igazán értem hogy miért kívül van a szunyogháló és belül a roló hiszen normál esetben ez fordítva kellene hogy legyen"
Kombi redőnyöd van? Mert akkor valóban a belső nútban kell futnia a mobil rovarhálónak és a külsőben a redőny lamelláknak.
Két dologban kérném a véleményeteket. Egy új helységbe több műanyag nyílászárót is rendeltem (bejárati ajtó, erkély ajtó). A helyszini felmérés alkalmával tájékoztattam a "szakembert", hogy a nyilászárókat úgy mérjék fel, hogy a beépítést követően a jelenlegi burkolatra egy új burkolat fog kerülni. A nyilászárók elkészültek a beépités megtörtént első ránézésre az erkélyajtó alatt az új burkolatnak megfelelő helyet hagytak. Pár nappal később vettem észre, hogy abban az esetben, ha az erkély ajtót kinyitom, már nincs akkora hely, hogy alatta egy új burkolat elféljen mint később kiderült a bejárati ajtó esetében ugyanez a helyzet. Korábban ez a helység egy terasz volt, tehát ha új burkolatot akarok felrakatni a régit fel kell szedni kérdés hogy ez még milyen plusz költséget fog jelenteni. Szerintem a ragasztót is fel kell szedni sőt valószinű hogy még ez sem lesz elegendő hiszen nem lesz egy sima felület, tehát már tépem a hajamat hogy mennyi kosszal és költséggel fog ez járni. A bejárati ajtó mérésekor észre kellett volna venni a felmérőnek - lézeres mérő kütyüt is használt amikor mért - , hogy a két távolság nem egyforma, ha kért volna egy vizszint mérőt szivesen odaadtam volna ebből ugyanis kiderült volna, hogy a helység belülről kifelé lejt. A másik kérdésem, hogy falsikra szereltettem az ablakot tekintettel arra, hogy a ház kívülről kap egy 12 cm-es grafitos szigetelést, nem igazán értem hogy miért kívül van a szunyogháló és belül a roló hiszen normál esetben ez fordítva kellene hogy legyen. Kérem véleményeteket és javaslatotokat. Nem "kontártól" rendeltem a nyilászárókat, igen sokat fizettem érte (az összes nyilászáró és bejárati ajtó 850.000.-), Gealan S 9000 profilokról van szó.
Az Otthon melege program a nyílászáró csere esetén nettó 60.000 Ft/m2-es árat engedélyez elszámolni.
Szerintetek valós ez az összeg?
Úgy gondolom, hogy ablak esetén mindegy, hogy fa vagy műanyag elérhető a dolog.
Fából készült ajtó esetében esetén semmikép, műanyag esetében talán.
A helyzet az, hogy a pályázati elszámolásban átlagárat számolnak,így ha kevés az ablakok száma az ajtók számához képest, akkor az átlagár magasabb lesz a nettó 60.000 Ft-nál.
Most hogy láttam, egy korábbi hozzászólásodban a Panoráma Alkalmazási Kézikönyvből beillesztett fotókat, szeretném a segítségedet kérni az ügyben, hogy akkor meg tudnád mondani - illetve akár egy további képpel mutatni - hogy pontosan, hogy milyen profil volt bele ajánlva/előírva? Illetve, hogy lehet olyat venni valahol, vagy az is elérhetetlen mint maga a profilrendszer?
Úgy állok hozzá, hogy ha van rá mód, akkor tényleg az legyen beépítve, amit eredetileg a rendszer tulajdonosa előírt/ajánlott.
A lejjebb említett hozzászólás gumiprofil horonyba húzása témakörben.
Tegnap szépen megtisztítottam az egyik legkisebb ablakomat (sz. x m.: 0,6 x 1,5 m), a tok minden hornyából kipucoltam a lerakódott szennyeződéseket, eltávolítottam a sarok-forrasztások feltüremkedéseit a 3. profilhoronynál, és nagy lendülettel nekiálltam behúzni a gumi-profilt ....
Nem részletezném, hogy mennyi időm ment el vele, míg körbe értem. Arról sem fogok túl sokat írni, hogy még mindig mennyire érzem az ujjaim végeit. :)
Tanácsot, segítséget viszont nagy tisztelettel szeretnék kérni az itt megforduló, valóban hozzáértőktől: mi a helyes kivitelezési módja egy ilyen, már kész nyílászáróba, utólag történő gumibehúzásnak? Van ehhez valamilyen célszerszám (ami persze nem a világ drágája), vagy csak egy egyszerű trükk, amivel ha nem is úgy megy, mint a karikacsapás, de nem is kínszenvedés az egész?
Senkit nem megsértve, de nem "ezt próbáld ki" véleményeket szeretnék kérni, mert elég sok mindent kipróbáltam a saját ujjakkal való "masszírozás"-sal kezdve, a vékony, szélesedő hengeres vasdarabbal (kötőtű vége) történő folyamatos horonyba vezetésen, besimításon át, egészen a széles, lapos-végű csavarhúzóval finoman benyomkodásig. Végül is sikerült megcsinálni, tökéletesen a helyén van a gumi, de megfogalmazódott bennem az a mindent felülíró gondolat, hogy "Na nem, ezt nem fogom végig játszani 5 db 1,8 x 1,2 m-es, valamint további 3 db ezeknék kisebb, de a már késznél meg mindig jelentősen nagyobb ablakkal). :)
Nem az alapvető beillesztéssel, betömködéssel van gond - az viszonylag könnyen ment - hanem azzal, hogy annak a kis, nyíl alakú résznek - ami a horonyban tartja a gumit - a második oldala behúzódjon a tokon lévő horonyba. Tehát, hogy tényleg teljesen a helyén legyen a gumi.
Szóval nagyon megköszönöm, ha valaki érdemi, és normál user által, othon is használható, már bizonyítottan működő módszert tud mondani!
Kimaradt az előzőből: teljesen egyetértek az általad írtakkal mind a neten fellelhető infók "sokszínűsége" és valós használhatósága, mind pedig a saját ablakaimon saját magam által végrehajtott módosítások kapcsán fellépő felelősség kérdéskörében. Ezért is próbálok több helyről, minél több véleményt figyelembe venni és szerény képességeimet felhasználva szűrni. :)
Ismét hasznos infót kaptam: elkezdtem visszakeresni magán a témán belül a dekompressziós nyílás támában. Szépen meg is találtam a korábbi vonatkozó hozzászólásokat. Így már úgy gondolom, hogy megkaptam a választ a korábban feltett kérdéseimre a dekompressziós nyílás hiánya miatt esetlegesen fellépő problémákra:
"
A profilok külső légkamráját megnyitják hogy a hőmérséklet ingadozással járó nyomásváltozás ne deformálja a felületet.A hazai klímán a profilfelületen lehet mérni akár mínusz 20,akár plusz 60-80 fokot.
Ez utóbbit csak erős nyári napsütésben sötét színű profiloknál fordul elő.
Ilyen furatokra mondta a T.vevő,hogy össze-vissza van furkálva az új ablaka....." :)
Szóval tényleg köszönöm!
Különösen tetszett a 2016.01.10-i hozzásszólásod (23637), amiben képek voltak a Panoráma profil Alkalmazási kézkönyvéből.
A 2 cm-rel hosszabbra vágás nem lesz sok? Utána hogy gyömöszölöm bele a horonyba (ld. még hamarosan következő másik hozzászólásomat gumiprofil horonyba húzása témakörben, némileg feljebb) a gumit? :)
Megmértem a szárnyat is - teljesen helytálló, amit írtál: középen, a kilincs vonalában jó 3-4 milliméterrel szélesebb, mint attól távolabb, akár csak 60 cm-rel feljebb/lejjebb. Kézzel megnyomkodva a szárny-profil kilincs melletti részét egyértelműen "összenyomható", azaz halk nyöszörgő hang kíséretében szépen beljebb tolható. Persze egy idő után aztán visszahúzódik, tehát tényleg a ragasztás lehet a jó megoldás.
Közben kicsit utánamentem a dekompresziós nyílás / horony témának:
Úgy gondolom, hogy ennek fényében a 3. sor tömítés semmilyen problémát nem okozhat, sőt, éppen a víz szerkezetbe jutását fogja meggátolni (eltűnik az a jelenleg kb 4-5 mm-es körbefutó rés, ami a tok és a szárny között van legkívül). Ha meg valamennyi mégis bejutna, akkor arra meg tökéletesen teljesülni fog az első képen írt dekompresszió, hiszen a tok-profilon ott a középen, körbefutó kemény vízgát, amire az ablak-szárny középen ismét csak tömítetten ütközik. A tokon alul középen pedig van vízkivezető nyílás, ami persze a 3 sor tömítés behúzását követően lehet, hogy értelmét is veszti - majd meglátjuk. :)
Viszont szerződtek egy munkára, amit konszignáció alapján rendelt meg a tulajdonos, és most szívnak vele.
Én is mondtam neki, hogy el sem kellett volna vállalniuk, így hogy nem ők mérték, de a válaszuk is érthető, mert egy olyan vállalkozó adta nekik a munkát, akitől évente 50-60 melót kapnak, tehát elég patt helyzet.
Persze, nem ők hibáztak, ezt mindenki tudja, de a megoldást tőlük várják, és áll miatta a munka. (Most abba nem mentem bele, hogy miért nem küldi vissza, aki rendelte, biztos megvan az oka, a lényeg, hogy más megoldást kell találniuk.)
Az üveg mindenképp dobós, a vasalat szerintem menthető.
A lényeg viszont, hogy megoldás kellene nekik. (Azért próbálok kampányolni mellettük, mert mikor mi is szarban voltunk, sokat segítettek rajtam, mondhatni, megmentettek jó pár helyzetben, és majdnem sírva hívott ma fel a brigádvezető, hogy próbáljak nekik segíteni.)
Sajnos én is csak ennyit tudok hozzátenni, hogy itt fórumon próbálok infót szerezni, hátha ajánl valakit valamelyikőtök.
Persze, jogos, én is tolmácsoltam nekik, hogy ez nem lesz egyszerű, de próbálok segíteni.
(Annó ők is segítettek nekem a beépítésekben, próbálom viszonozni :) )
A garancia nem érdekli őket, csak valaki vágja kisebbre a szerkezetet. Nem nagy gyártóra gondolok én sem, mert azok szóba sem állnak ilyenért az emberrel, de hátha ismer valaki egy kisebb manufaktúrát (garázsa-blakost), akik egy kisebb összegért ezt megoldják.